1. 21 millió forintért szervez egynapos olimpia-népszerűsítő programot a Magyar Olimpiai Bizottság.
2. A MOB kommunikációs szerződést is kötött a Magyar Röplabda Szövetség nemrég menesztett első emberének cégével is.

A Közbeszerzési Értesítő legfrissebb száma szerint a Poor Consulting szervezheti az esetleges 2024-es budapesti olimpiai kommunikációját. A nem nyilvános közbeszerzést azt tette lehetővé, hogy a társaság megbízása

250 ezer forinttal a 25 milliós közbeszerzési értékhatár alatt maradt.

(kép: nol.hu)

A tulajdonos Poór Csaba korábban a szegedi fideszesek sajtófőnöke volt, nemrég a Magyar Röplabda Szövetség éléről váltották le. Korábban a 444.hu azt írta, hogy a a CME Hungary Zrt. marketing- és kommunikációs cég alapítója a politológus Török Gáborral együtt. A kiskunhalasi Poór az orosházi városi tévé igazgatója is volt, ahonnan szerinte politikai okok miatt menesztették.

Az orosházi tévé vezetésére őt felkérő Molnár Béla alpolgármester azt mondta róla:

“Az viszont tény, hogy Kubatov Gáborral nagyon jó ismeretségben van, ezt nem kell tagadni, mert ez így igaz. De szerintem Kubatov Gáborral sokan jó ismeretségben vannak. Gyakorlatilag szinte mindenkit ismer a média, elsősorban a televíziózás világában.”

Bár még semmi sem biztos a 2024-es olimpiai jelentkezésünkkel kapcsolatban, a MOB kötött egy másik szerződést is: egynapos, közelről nem részletezett esemény keretében népszerűsíti a terveket. A nem nyilvános közbeszerzésen a Piccanteria Gasztronomiai Kft. indult, és

nyert csaknem 22 millió forintért.

A frissen megjelent Közbeszerzési Értesítő szerint a közbeszerzés tárgya "Vállalkozási szerződés a 2024-es nyári olimpiai játékok esetleges budapesti megrendezéséhez kapcsolódó rendezvény technikai berendezéseihez, valamint egyéb rendezvénykellékeihez kapcsolódó feladatok ellátására".

A Piccanteria Kft. egyébkélnt saját honlapja szerint többször dolgozott már a Borkai Zsolt vezette Magyar Olimpiai Bizottságnak, de referencia listájukon szerepel a MOL és például a McDonalds is. 

PNL-nak

Rezsi ott ült a padon és szotyolahéjat köpködött. Közben a körmét piszkálta egy bicskával. A mi Rezsink egy különösen ronda, otromba, csúf rezsi volt, aki egészen nagyra hízott a magyar emberek zsírján. Mert Rezsi abban lelte örömét, ha szívhatja a magyar emberek zsírját ráadásul, többször még Selmeczi Gabriella copfját is megrángatta. Rezsi megérett arra, hogy férfias harcban végre legyőzzék.

Ez a rezsi azt hitte, hogy neki itt már mindent lehet – és ha bántják, akkor majd elszalad Brüsszelbe és ott telesírja bús könnyeivel a helytartók vállát, akik persze mint moszkoviták Brüsszelben, azaz brüsszeliták. És ezek a brüsszeliták iziben ide küldenek pár hadosztály eurobürokratát. Mind-mind egyforma, szürke öltönyben, kihegyezett ceruzával, és mind mind a magyar emberek vérére szomjas. És akkor ezek a brüsszelita eurokrata hadosztályok majd megvédik Rezsit és kis barátait, hogy az csak élősködhessen tovább, és

elszívhassa a magyarság életerejét.

De Rezsi, hiába itta a jó magyar házifőzésű kisüstit, és hiába járt focimeccsekre, mégiscsak a magyar ember ellensége maradt. Ha meglátott közeledni egy magyar embert, akkor kiköpte foga közül a szotyihéjat, az sem érdekelte, ha egy féleszű bankelnököt rondít éppen össze. Lerakta nagy, szőrös mancsából a jó magyar pálinkásbutykost, megvakarta karvalyorrát felkapta gázár-dárdáját vagy éppen áramdíj-furkósbotját és egy hatalmasat odacserdített a magyar ember feje tetejire. És mindehhez ördögien vigyorgott. Tudta, hogy mögötte monopóliumok egész hada áll, és ezért azt tesz, amit csak akar.

A magyar ember meg kapkodott, mint Bernát a ménkűhöz. Szaladt fűhöz-fához, védené már meg valaki ettől a randa rezsitől.

De csak egy, egyetlenegy akadt, aki merészelt szembeszállani Rezsivel. Nem volt ez más, mint maga a legkisebb királyfi. Akarom mondani, a kedves vezető. Ez nem volt rest, amikor látta közeledni Rezsit, elkapta a butykosát, és azonmód zárjegyet ragasztott rá.

Csak azt nem értette  a magyar ember,

hogy ha ő itt ennyire, de ennyire meg van folytonosan védve, akkor miért van az, hogy huszadika táján már alig-alig tud csak néhány tízmilliót átutalni a Századvégnek támogatás formájában. Úgy kell összekaparnia valamilyen kis aprópénzt a CÖF-nek, pedig annak még a magyar vizsláját is etetnie kell,van ott költség rogyásig.

No, egy sötét, ködös éjszaka aztán, nem messze a paksi csőszkunyhótól csoda dolog történt. Nevezetesen, Libsi gyerek, lábujjhegyen, nesztelen kúszva követte azt a randa és ragyás Rezsit, mert nagyon gyanús volt neki őkelme. És bizony, majdnem kővé dermedt attól, amit végülis látott. Rezsi, amikor odaért a kunyhóhoz, körülnézett és amikor úgy találta, senki sincs a közelben, megrázta magát és láss csodát,

gyönyörű, fiatal, bár kicsit pocakosodó Lázár Jánossá vált.

Nemsokára, gyönyörű, fényes Jaguár fékezett a csőszkunyhó előtt. Először egy TEK-es testőr ugrott elő belőle, feszesen tisztelgett a nyalka huszár, aztán nyakkendőjével előbb fényesre törölgette a jármű motorházát, majd bocskaiját lekapva magáról, azt a földre terítette. Ekkor kinyílt a csodautó ajtaja, és maga a kedves vezető lépett ki, édesen, mosolygósan, ahogy csak ő tud.

Odalépett Rezsihez, aki éppen Lázár János alakját öltötte fel. Letelepedtek egy padra és elővették a bugyellárisaikat.

– Na, te Rezsi, mennyit szereztél? – kérdezte a kedves.

Rezsi nagy halom pénzt öntött ki az asztalra.

– És te kedves? – kérdezte.

Mire a kedves vezető nagy tömött briftasnit húzott elő. Volt abban bankadó, autópálya építésekből lecsípett fillérek, stadionépítés megspórolt krajcárai, kerítésépítésből összehozott pár milla – egész marokra való. Összeöntötték, számolgattak, elégedettnek tűntek. Amikor sikeresen két oszlopba rendezték a pénzt, és egy pillanatra Rezsi hátrafordult, mert valami ág roppanását, kommenista suttogását vélte hallani, a kedves gyorsan belemarkolt Rezsi pénzébe és amennyit észrevétlenül tudott, zsebre vágott abból is. Sőt, még egy szamárfület is mutatott neki, a háta megett.

Ekkor a kis Libsi előugrott a rejtekhelyéről. Kokit adott a TEK-esnek, aki azonnal kegyelemért könyörgött. De emberünk nem törődött vele.

Felszállt az első repülőre, és London-Alsóig meg sem állt. Rövidesen ott látta a tévében, hogy Rezsi és a Kedves Kis Vezető örök haragba kerültek valami elcsent aprópénz miatt. A nép később mindkettőjüket jól elzavarta és boldogan él, míg ezek vissza nem jönnek.

Dési János

Azt írja Fritz Tamás a Magyar Időkben (amit lenyúlási okoból még Napi Gazdaságnak neveznek), hogy 

egyáltalán nem ártana, ha kormány és ellenzék között legalább minimális konszenzus lenne a kialakult válsághelyzet értelmezésében.

Van az a helyzet, amikor egyetértünk a békemenetelő, szebb napokat és több józanészt megért politológussal, és kimondjuk, igen, egyáltalán nem ártana. Erre persze kevés az az esély, ezt elismeri Fritz is, aki természetesen az ellenzéket hibáztatja, amiért az úgymond, "csírájában elveti a kormány menekültügyben felmutatott politikáját".

Amit mellesleg nagyon helyesen tesz. Fritz ugyanakkor azzal is vádolja az ellenzéket. hogy a magatartása "konstruktívnak cseppet sem mondható".

Ennek némileg ellentmond, hogy a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés éppen most készül befogadni az MSZP javaslatát a menekültek ellátásáról - még akkor is, ha ezt semmiképpen nem vallanák be. Azonban Kunhalmi Ágnes már három hete követelte, hogy

a főváros teremtsen emberi körülményeket

a menekülteknek, higiéniás csomagokkal, közterületi illemhelyekkel arra az 1-2 napra, amit Budapesten átutazóban töltenek.

És erre, tessék.

Ennek okán nem árt megvizsgálni, valójában milyen állásponton vannak, és mit képviselnek a pártok menekültügyben.

A Fidesz álláspontja teljesen egyértelmű: menekültek nincsenek, csak bevándorlók. Azt hazudják, mindegyikük bűnöző, terrorista, akik nem tartják tiszteletben se a kultúránkat, se a törvényeinket; és elveszik a munkánkat, mert itt akarnak letelepedni.

Ez már akkora ordas baromság, hogy kénytelenek voltak módosítani: a szerb határon épített kerítéssel Orbán nem is Magyarországot védi, hanem egész Európát, a keresztény fehér fajt. (Aki még mindig nem hiszi, hogy ezek tényleg nácik, az olvassa az 5-ös, vagy hanyas, párttagkönyv tulajdonosát).

Nincs okunk azt feltételezni, hogy a KDNP ne értene egyet ezzel a nettó náci dumával, ami a kormánypropagandából ömlik, túlzottan azonban nem exponálják magukat a dologban. Mert azért egy dolog belül egyetérteni a rasszistákkal, és másik dolog nyíltan szembennni egyházuk alapelveivel. Lásd még: keresztényi könyörületesség.

A Jobbik nehéz helyzetben van: a kormánypártok az ő kottájából játszanak, de ez nem neki hoz hasznot (ha hoz egyáltalán). Vona egyfelől a néppártosodás-cukisodás kellős közepén van, ennek hitelesítéséhez kellene neki egy kérdés, amiben mérsékelt álláspontot foglalhat el. De menekültügy pont nem ilyen: a Jobbik már 10 éve is a bevándorlókkal riogatott. (Akkor épp a kínaiak voltak soron; látjuk, micsoda tömegekben veszik el a munkánkat azóta is.)

Másfelől pedig a Fidesz durván xenofób kampánya épp Vonáék eddigi legelkötelezettebb szavazóira hat legerősebben. Ezt jobbról előzni már csak fizikai erőszakkal (vagy az arra való fölhívással) lehetne, és bár erre vannak kísérletek, eddig mind kudracba fulladtak, és csak közvetve köthetők a Jobbikhoz.

Jóllehet a kormánypártok szerint a magyar baloldal a migrációt örömmel fogadja, "a menekültáradatban nem veszélyt, hanem lehetőséget látnak". Mert - mint Orbán fejtegette Tusnádon - egyszerre várnak ettől esélyt a nemzetállamok lebontására és a szavazatszerzésre. Ez persze kicsit sem igaz. Leginkább azért, mert akarhat Magyarország bármit, érdemi befolyása úgysincs a már amúgy is meggyöngült és tehetetlen nemzetállamok további sorsára. Valamint a szavazatszerzés is reménytelen, mert a menekültek

továbbállnak Magyarországról,

és jele se mutatkozik annak, hogy Nyugat-Európából vissza akarnák, vagy tudnák deportálni őket.

Az MSZP a helyzetet három jelentősebb az akcióval kezelte (már amellellett hogy minden lehetséges fórumon kifejtik szembenállásukat a kormányoldal uszító demagógiájával):

1. Előbb a Fidesz Lendvai utcai székházát kerítették körbe, így tiltakozva a szerb-magyar határra tervezett (ma már épített) kerítés ellen.
2. Azután a már említett, a menekültek és a városlakók számára is élhetőbb környezetet teremtő javaslatot tették Tarlósnak. (Aki nem kapkodja el, szeptember 2-án tárgyal majd róla a közgyűlés.)
3. Majd a saját, üresen álló, Jókai utcai székházukat ajánlották föl a menekülteket segítő szervezeteknek. (Egyetlen nap alatt meg is telt adományokkal.)

Az Együtt főleg az uszító propagandára reagált: két hónapja a plakátrongálások túlnyomó többségét ők hajtották végre (a pártelnök is tépett), azután debreceni balhénál hallatták a hangjukat.

A PM sátortábor helyett laktanyákba helyezné el az átmenetileg Magyarországon tartózkodó menekülteket, ingyenessé tenné nekik a BKV-t, és feljelentést tett a vagonok bezárása miatt, Zugló meg egy raktárral segíti az önkénteseket (ami teljesen kiborította a Fideszt és Kocsis Mátét).

A DK magatartása jóval ellemondásosabb. Miközben Gyurcsány az Európai Bizottságnak írt levelet arról, hogy Orbánék álláspontja nem egyezik a magyarok többségéével, Kerék-Bárczy meg provokációnak nevezte a két új menekültábor építését,

1. a debreceni pártszervezet maga is bezáratta volna a helyi menekülttábort.

A Gyurcsány-párt megpróbált rárepülni az adománygyűjtésekre is, majd meglehetősen zokon vették, hogy a szegedi MigSzol visszautasította az adományaikat, mert nem kívánt részesévé válni a pártpropagandának. (A DK ugyanis nagyszabású médieseményt szervezett az átadásra, de a dolog fordítva sült el.)

Az MLP-ből Bősz Anett állítólag segített Szegeden a menekültek ellátásában, ezentúl csak néhány közleményig jutottak.

A legmeglepőbb az LMP hozzállása az ügyhöz: az elmúlt 100 napban mindössze négyszer szólaltak meg a témában. Májusban még úgy vélték, hogy a kormány üldözi a menekülteket, és európai megoldást sürgettek. Júniusban vallási okokkal indokolta Schiffer, miért kell támogatni a menekülteket, de már a plakátkampánnyal is csak közbeszerzési tekintetben volt problémájuk.

Azóta viszont a földkérdés, a GMO, a kivándorlás, sőt, 1000 más dolog mellett még az anyatejes táplálás is jobban foglalkoztatta a zöldbal pártot, mint a legkurrensebb belpolitikai téma.

Korábban már írtunk arról, hogy az Ab döntéshozatalának alapja az, hogy "a Fidesznek mindig igaza van". Erről maga Lenkovics főbíró nyilatkozott, illetve az általa elmondottakból lehetett következtetni rá. De hogyan lesz valaki alkotmánybíró? Hogy hogyan lehet bekerülni az Alkotmánybíróságba (Ab)?

Vegyük példának Szívós Mára esetét, akit durva jogelvi-szakmai hibái dacára 2011-ben az Ab tagjává választottak. Ráadásul úgy, hogy Szívós meg sem felelhetett volna a pozícióra, mivel semmiféle tudományos munkássága nem volt. 

Az szakmai hibák és az alkalmatlanság persze Magyarországon mellékes ahhoz, hogy egy ilyen nagy hatalommal rendelkező titulust megkapjon valaki.

Ma a Magyar Nemzeti Bank remek példája annak, hogy ha éppen egy Orbán-kedvenc vezet egy intézményt, ott mindent szabad.

A „fékek és ellensúlyok” rendszere kicsiben és nagyban felfüggesztve. Ahogy a Fidesz politikai bizottságában hozott döntéseket sem lehet bírálni, lassan már nincs is kinek, legfeljebb csak végrehajtani, így az intézményekben is hasonlóan működik a maradék szuverenitásuk.

Aki a szemétdomb ura, az kukorékol.

A Magyar Nemzeti Bank gazdálkodását, működését – tehát nem a pénzpolitika alakítását – elvben egy felügyelő bizottság vizsgálhatja, ellenőrizheti. Mondjuk már az is szép, hogy a jobboldal miként szerzett többséget e testületben (az ellenzéket a fideszes parlamenti döntés értelmében a jobbikos Nyikos László képviseli, igaz ő korábban nem állt távol az MSZMP, től, hiszen 1967-1989 között az egypárt tagja volt, majd a transzmissziós szíj szerepbe kényszerített szakszervezeti mozgalomban töltött be funkciókat, tehát, ha úgy tetszik, több pártot is képviselhet egy személyben).

A felügyelő bizottság elnöke pedig Papcsák Ferenc lett.

Papcsák miatt nem kell különösebben nyugtalanul aludnia Matolcsynak. A Bibó-kollégiumból indult Papcsák hűséges segéd-fegyverhordozó a Fidesz nagy seregében. Különösen ott szeret hordozni, ahol valami kis pénz is le tud esni. Mondjuk az MNB felügyelő bizottsági elnökségéért havi 1,2 millió forint jár neki. De ő az aprópénzért is lehajol. És el tudjuk képzelni, hogy ennyiért az a dolga, hogy lehetőleg semmi se derüljön ki. Se a nehezen követhető műkincsvásárlások hátteréről, sem a furcsa ingatlanberuházások érelméről, de még a külföldi irodák megnyitásának a hasznosságáról, költségeiről se.

Papcsák nem felügyelni, hanem elég nyilvánvalóan

falazni került az intézménybe.

És előélete alapján megkockáztatjuk, hogy a számára megszabott feladatot nagyszerűen teljesíteni is fogja. Ha úgy vesszük tehát, akkor a Magyar Nemzeti Bank felügyelet nélkül maradt. Világ orbánistái, egyesüljetek!

Csakhogy minden ellenkező híreszteléssel szemben, azért ma Magyarország mégiscsak többpártrendszer, ahol ugyan a demokratikus ellenzéknek kevés helyet igyekszik hagyni az autokrata hatalom. De ettől még az ellenzéki pártok politikusai nagyon sok mindent tehetnének, tehetnek.

Matolcsy pechére akad egy ellenzéki, aki meglehetősen jól ismerheti a Magyar Nemzeti Bank belső működését, hiszen ott alelnök volt, rendelkezik a szükséges szakmai ismeretekkel, hiszen a jogi egyetem jeles oktatója. Bodnár Zoltánt ráadásul sokan megismerték már, hiszen a Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltje volt – plakátja ott virítottak sokfelé a fővárosban.

A Liberális Párt, Bodnárral az élén, hát sorra tesz fel kérdéseket.

1. Ki adott felhatalmazást az MNB-nek arra, hogy 4,5 milliárd forintért megvásároljanak egy festményt?
2. Milyen megfontolásból vett drága ingatlanokat?
3. Igaz-e, hogy egy éremgyűjtemény megvásárlásakor csak a közvetítőnek 100 millió forintot fizettek ki.
4. S miután az MNB nem adta ki például a hamburgi nemzetközi iroda megnyitásával kapcsolatos információkat, a párt ezekért most perre megy. Ha már a felügyelő bizottság a füle botját sem mozgatja.
5. A párt képviselője, Fodor Gábor például éppen a nemzetközi irodákkal kapcsolatban írásbeli kérdést adott be a parlamentben, és így tovább.

Természetesen, csodák nincsenek. De hát egy valódi felügyelő bizottság is csak ennyit tehetne. Információkat gyűjt, kérdez, aztán

az eredményről tájékoztatja a tulajdonost.

Ha az MNB felügyelőbizottsága ezt elszabotálja, akkor legalább egy ellenzéki párt tegye meg.

Természetesen a „tulajdonos” nem fog meglepődni ezeken az információkon. Matolcsy, amíg Orbán kegyeltje, azt csinál, amit csak akar. Ha meg már nem lesz az, akkor meg azért nem számít a felügyelő bizottság – valódi vagy az ellenzéki – álláspontja.

Ezzel együtt így valami keveset megtudhatunk mégiscsak az MNB működéséről. S nyilvánvalóan eljönnek majd azok az idők, amikor az MNB vezetősége már nem kerülheti el, hogy válaszoljon.

Addig meg, az FB-jelentések helyett ellenzéki nyilatkozatokat böngészünk, ha tudni akarunk valamit.

D.J.

1. Körmönfont módszerek jelentek meg a politikában.
2. Magyarország a nagyhatalmak geostratégiai érdekzónáinak ütközőpontjába került.
3. Nyíltan beavatkoznak a magyar belpolitikába.
4. De vannak még éber hazafiak, akiket nem vakított el a nyugati szenny, és feltárták a tényeket, leleplezték a gazokat.

Bennünket is régóta foglalkoztatott az a kérdés, hogy miért van az, hogy olyik politikusról egyszercsak ügyek pattannak ki, amik miatt rászáll a sajtó, kibeszélik az emberek, esik a népszerűsége, és végül politikai hullává válik.

Mert az, hogy valaki 

1. stadionokkal szórja tele az országot (beleértve a kert végét),
2. luxusórákat vásárol,
3. törvénytelen lézerblokkolót használ,
4. nem tud elszámolni külföldi utazásokkal,
5. haveroknak játszik át állami koncessziókat, 
6. állami pénzből építtet magánutat,
7. folyton nő a lakása,
8. brókercéget finananszíroz közpénzből,
9. vagy családi összefogással vásárol ízléstelen villát

az mégsem elegendő ok erre.

Az sem elég magyarázat, ha az ország érdekeivel nyilvánvalóan szembenálló politikát folytat (illiberális állam és demokrácia, olimpiai pályázat, Paks2, menekültügy, putynizmus); ha arrogáns; ha inkompetens; ha hazudik.

Kell itt lennie még valami másnak. Valami titoknak, valami rejtélynek, valami összeesküvésnek, ami értelmet ad a dolgoknak.

Magunktól sose talátuk volna ki, de itt a megoldás:

a Vörös Nap-elmélet.

Eszerint a CIA egy képhibával üzen a magyar balos lapszerkesztőknek, hogy melyik az a jobboldali politikus, aki ellen "rágalomhadjáratot" kell indítani. 

És ezt a Magyar Nemzeti Arcvonal portálja (blogja,honlapja, akármije) vette észre, és közölte "Az MNA lebuktatja a CIA-t" címmel. (Innen osztott már meg Széles Gábor is, de ez tán még neki is sok volt. Vagy csak éppen feldolgozza a médiaszinergia, és tényfeltáró cikksorozattal egybekötött oknyomozó dokumentumfilmet szentelnek neki, amit majd vitaműsorokkal és kemény publicisztikákkal vezetnek le.)

Átvette viszont a szintén nyilas Hídfő, amelyik annyira hungarista, hogy egészen nyíltan vállalja Putyin egyik hasznos idiótájának szerepét, és már orosz domainről működik. 

Eszerint tehát ha az amcsiknak problémájuk van Orbánnal vagy valamelyik emberével, akkor a lefényképeztetik az egyik hírügynökségi fotósukkal (főleg az AP-jével), majd ezt megosztják a magyar médiával. Fontos azonban, hogy előtte rátesznek egy piros pöttyöt, a "Vörös Napot".

Mert ez a kód, a szimbólum, a jel.

Ezt a CIA-nál nyilván tudatosan hamisítják oda, szó sem lehet arról, hogy (mint a fönti képen is) a fényképész egy sajtótájékoztatón úgy kapta le Lázárt, hogy életlenül belevette az előtte éppen működő kamera világító piros ledjét.

Ha ugyanis ez volna a helyzet, abból az következne, hogy az iránymutatást végsősoron a fotós adja ki, és akkor hol a CIA szerepe a dologban. Persze az is lehet, hogy a fotós is CIA-s, méghozzá elég magas rangú, ha egyetlen beállítással tudja vezérelni a magyar liberális-baloldali médiát. Vagy mindenkiről kell csinálniuk ilyen képet, és a Langleyben döntik el, melyiket használják.

És mivel Orbánról, Lázárról, Szijjártóról és Rétváriról is kiadtak ilyen képet, tehát a dolog nyilvánvalóan igaz. A sajtó támadta a politikusokat, tehát

a CIA utasította erre.

Az mondjuk figyelemre méltó, hogy az oroszok, meg a nyilasok mennyire szívükön viselik a fideszes kormánytagok sorsát. Ugyan Rétvárit például nem emlékszünk, hogy bárki támadta volna, az az ember annyira jelentéktelen, hogy még támadni se érdemes. A másik háromról meg mintha korábban is írt volna rosszakat a nem kormánycsahos sajtó. De biztos akkor még más volt a kód. És mi van azokkal, akikről nem jelent meg ilyen kép? Azokat csak önszorgalomból támadták?

És hogy megy ez? Egyvalakinek kiadják a képet, és a többiek figyelik, és azt használják? Biztos, mint a BBC időjárás-jelentéseinek kódjai, amivel a francia ellenállásnak jeleztek. Régi, bevált módszer.

Biztosan így van, így kell lennie. Minden más magyarázat kizárt. Holmi unatkozó-művészkedő sajtómunkások hipotézisét el kell vetni. A gazda parancsáról van szó, meg az amerikaiak alvó ügynökeiről.

Tiszta szerencse, hogy az oroszok pénzelte magyar nyilasok ezt észrevették.

Most, hogy a bevándorlók idejönnek és elveszik a munkánkat, ráadásul nyilvánvalóan megfertőznek minket a betegségeikkel, lopnak és rabolnak, megerőszakolnak, szemmel vernek, titokban átkot mondanak ránk valamint megvuduznak, ideje a fejünkhöz kapni.

Napok óta csak olvasom a kommentárokat, hogy bölcs honfitársaim mit gondolnak minderről. Nagyon igazuk van. Idejönnek, és feketék. Nem tartják tiszteletben a kultúránkat, kakilni és pisilni akarnak. Sőt, ha az egyik Volán-társaság vezetősége nincs résen, még az autóbuszainkra is felszálltak volna. Ellenintézkedés szükséges, mert maholnap

valamelyik még beköltözik a házamba vagy micsoda.

Én egy örző vidő pitbull-turult fogok tartani. Vagy többet.

Circus macrourus (Kép: innen)

És hogy honnan lesz pitbull(terrier) házörző turulom?

Én fogom a turult tenyészteni. Vadra, harapósra, aki szagról/színről/szóról felismeri az idegent és végez vele.

És, hogy miként fogom csinálni?

A turultojásokat kiteszem a balkonra, árpádsávos zászlóval gyöngéden betakarom, s miközben naphosszat a Kárpátia együttes dalait játszom nekik, izgatottan várom, hogy kikeljenek.

1. A kis turulokat aztán saját főzésű házipálinkával itatom,
2. fészküket orbánviktoros újságcikkekkel bélelem ki, mert a turul sosem piszkít a saját fészkébe.
3. Esténként Széles Gábor lapjából olvasok fel nekik meséket, különösen, ha napközben sokat csintalankodtak, és még napnyugtakor sem hajlandóak álomra hajtani csőrüket.
4. Egész nap kommenteket kell hallgatniuk és fényképet nézgetniük az emebrevőkről, amit kerítéseket szaggatnak, és éppen megfertőznek valakit.

A kis turuljaim megtanulnak hátrafele nyilazni, szakócával koponyát lékelni, és alapkamatot csökkenteni. Amikor már nagyobbacskák, Fradi-meccsre is kiviszem őket, hogy lássák, hogyan kell zsidózni, meg cigányozni.

Elküldöm őket járőrözni  a határra, és

apróra vágott migránsokat segítők húsával etetem őket.

Megtanítom őket mindenre, amit egy turulnak tudnia kell.  Hogyan kapja el röptében a liberálist, és tépje szét, miként kerüljön be jobb családokba, hogy nagy földhöz jusson, és miként kell megnyerni szinte ki sem írt közbeszerzési pályázatot.

Az én turulom tud majd visszamenőleges törvényeket hozni, napestig hazudni és hízelegni a főnöknek.

Ha hajléktalan, menekült vagy filozófus tűnik fel a környéken, akkor leveszem róla a fojtó nyakörvet és engedem, hogy széttépje, marcangolja.

Persze, ha elég sok menekült/hajléktalan/filozófus és biciklista jár arra, akkor szegény el fog hízni. De sebaj. Amikor meg már jól meghízott, főleg a májára, levágom, és nagyszerű pörköltet főzök belőle.

D.J.

Hát eljött ez a pillanat is, vezetőszár, bilincs, kihallgatószoba – na jó, nem, csak idézés. Még az is meglehet, hogy bűnös vagyok.

Ismeretlen tettes. Gyanús a rendszámom vagy mi.

Az ember itt falun általában csendes napokra számít, reggel felkel, biotyúkok illatát szagolja a szélben, hathetente elmegy egy autó is a ház előtt, hát az nagyon büdös tud lenni, de amúgy semmi érdekes, ha harangoznak, már az is esemény. De én csak műparaszt vagyok, az első vagy a második kávé és másfél doboz Marlboro Light után kormányplakátrongálási inger lép fel nálam, de a kurva Monoszlón egy fia óriásplakát sincs, el se férne itt, inkább fordítva: még lötyögne is ez a pici falu egy olyan böhöm nagy állványon.

Mit lehet tenni? Autóra kell pattanni, nekivágni a nagyvilágnak, nem számít mikor, de talán a legpraktikusabb az, ha ezt június 6-án tesszük. Persze nem akarok én itt tanácsokat adni, ez csak egy delíriumban fogant agytorna, mert amúgy meglehetősen lusta vagyok és smucig, a benzinre is sajnálom a pénzt. Az elgondolás lassan szétfoszlik a ködben, eltotojáztam az időt, a biotyúkok kotkodálása elandalított. Früstük, szieszta, miegyéb. Laza fröccs.

E pár mondatba sűrítve az életem.

De hát nincs bűn bűnhődés nélkül, el sem évül az ennyire gyorsan, és hiába a derült ég, a villám törvényszerűen lecsap. Egy másik napon tehát, csaknem két hónappal később, midőn vidáman szökdécselve rovom a távoli, újlipóciai betont, fütyörészve haladok a Nyugati főposta felé, hogy az engem jogosan megillető soros gyorshajtási igazolást poste restante átvegyem, szerelmes gondolatoktól és frissen diagnosztizált gerincsérvtől boldogan, na akkor.

Idézés. Miafasz? Ezer éve nem kaptam ilyet. Van ez még?

Tanúként, tulajdon elleni szabálysértési ügyben a nyóckerbe. Hogy mi van?

Akkor ez valami hamutartó lehet, de arra direkt nem járok, jószerivel azt se tudom, hol van, aztán meg már évek óta nem bővült a valaha százdarabosra hízlalt készletem. Mert bevallom, akasszanak fel, ha kell: régebben bizony eltulajdonítottam ilyen dohányzási kellékeket, egyrészt, mert a szépnek nem bírok ellenállni, másrészt meg a hamut is kell tenni valahová, nemdebár.

Halló ezredes úr, jó, legyen tábornok, recseg a vonal. A kis Fonál vagyok, tudja, a szentkoronatanú, akit holnapra teccik elővezettetni, csak annyit szeretnék kérdezni magunk között, de ne áruljon el semmi államtitkot, mert nem bírom tartani a pofám, szóval: fogkefét vigyek-e? Nincs vicces kedvében a bácsi a nyócba, ám a lelkemre köti: ne szalasszam el az első randinkat, és ha lehet, fogkefét, virágot ne vigyek. Jó, ha nem, hát nem. Kérésemre még tisztázzuk: a hamutartó-ügyet később kerítik sorra, ezúttal az a bűnöm, hogy

állami plakátrongálási ügybe keveredtem, valahol Budaörsön vagy Törökbálinton, ezért most szeretné kikérni a pártatlan véleményemet, mielőtt rabosít vagy nem.

Furcsa érzés keríti hatalmába az embert. Jó, persze ártatlan vagyok. Tudom, számos közelebbi és távolabbi ismerősöm számára ez a kijelentés a Blikk címlapjára kívánkozó rendkívüli szenzáció, és talán a magas rendőrhatóság is másképp vélekedik erkölcsi magaviseletemről, de a tiszta lelkiismeretnek nincs párja, sőt, belül is csak egészen enyhén remegek. Mondjuk kábé negyven éve nem idéztek be a királyi rendőrségre, pláne politikai ügyben, de akkor kommunizmus volt, Brezsnyev meg Sztálin, na meg utána gyorsan disszidáltam is, azt hittem, egy életre letudtam én már ezt. Meg aztán a hamis vád: akkor is valami állati ócska és átlátszó biciklilopási ügybe próbáltak belekeverni, körülbelül négy másodperc alatt kiderült, hogy nem gondolták komolyan ők sem, csak valami albérletszínházi delíriumomról voltak naprakész ismereteik, s jobbnak látták rámijeszteni.

Itt állunk hát 2015-ben, a fejlett orbánizmus ötödik évében, hamarosan ismét megjelenik a piacon a Matolcsy-féle Ötéves Terv nevezetű lágypapírdobozos csúcscigaretta, kénbűzösen, lazára tömve, ahogy kell. Hát mit sírok én?

A történelem kereke körbefordult, ismét 22 éves suhanc főiskolás bajkeverőnek érzem magam,

tele rendszerellenes gondolatokkal, amelyekért tehát üldöztetést kell elszenvednem, hogy el ne sírjam vagy röhögjem magam.

Ehhez képest maga a másnap reggel 8 órás kihallgatás szűzleánykáknak való meseálom. Furcsa ugyan kicsit, ahogy a fiatal őrhadnagy mögött végig kell masíroznom a svájci pénzből éppen renovált kihallgatói irodák hosszú sora mellett, de semmi bilincscsörgés, siralom, vérpatakok sem szivárognak ki az ajtórések alatt – ami azt illeti, azt hiszem, ma reggel én vagyok itt az egyetlen gyanús tanú. Nem kell magasságilag rovátkázott falhoz állnom szemből és profilból nyolcjegyű vaslapocskákkal, nem tintázzák össze a kezem ujjlenyomatilag, kényelmes székbe ülhetek, srégen szembe ügyem igazságos és jóságos kivizsgálójával, így hallgathatom a rámzúduló vádakat.

Mindegy, tűröm a sorsomat, töredelmesen bevallom, hogy még sosem jártam Törökbálinton, pláne az ottani tűzoltólaktanya közelében (mert onnan jelentettek fel éber őrszemek), demokratikus, népkonzultációs óriásplakátot sem láttam még soha. Már-már barátságos köztünk a hangulat, körmöm és néhány fogam biztonsággal megtarthatom, bár a hülye ájfónt szokás szerint ügyetlenül állítottam hangfelvételre, s így csak 6 másodpernyi rémes inkvizíciót bírtam rögzíteni. (Ez persze utólag derül csak majd ki.)

A jegyzőkönyv húsz perc alatt készül el, a lényege épp csak néhány szavas:

nem jártam Törökbálinton, nem rongáltam meg semmilyen plakátot.

(Sajnos.) Nagynehezen kiköpi a nyomtató, figyelmesen elolvasom, hat helyen aláírom, jogaimra figyelmeztettek satöbbi. (Csak itthon látom majd, hogy az oldalváltás végett az első „nem” lemaradt, tehát aláírtam, hogy jártam Törökbálinton, még az is meglehet.)

A lépcsőn lefelé proszekútoromnak kondoleálok: fél órát gonoszul elvettem fiatal életéből, sajnálom. Bár fent rezervált és tárgyszerű maradt, ezúttal annyit megoszt velem: „hát én csak ilyen ügyeket kapok…” A hangsúly nem a legvidámabb, mint ahogy persze a barakk sem az.

Lent nőm megkönnyebbülten felsóhajt: nem kell palacsintát sütnie, reszelőt applikálnia házikenyérbe, beszélőt kikönyörögnie, romkocsmák mélyén egyedül busongnia, ismét az övé vagyok, ha akarjuk, akár mehetnénk is együtt rögvest plakátot rongálni.

Tettetett vidámsággal távozunk, fejünkben sötét disszidálási gondolatok forognak.

Tardos János

Ez a történet nem Hóman Bálintról szól. Nem arról a politikusról, aki tevékenyen részt vett a magyarországi zsidótörvények előkészítésében, meghozatalában és végrehajtásában. Nem arról a politikusról, akinek

szégyenteljes múltja ellenére most állami támogatással szobrot kívánnak állítani.

Nem arról a népbíróság által elítéltről, akinek emlékművéhez még a Navracsics Tibor vezette igazságügyi minisztérium 15 millió forint támogatást adott. (Utódjától, Trócsányi Lászlótól pedig csak annyi tellett, hogy egy szolid ejnye-ejnye jellegű nyilatkozatot eresztett meg, de semmi több.)

Ez az írás inkább arról szól, hamár a mai magyar minisztériumok mindenképpen a Horthy-korszak politikusainak kívánnak szobrot állítani, akkor keressenek legalább erre méltóbb személyt.

Ha az igazságügyi minisztérium feltétlenül ércbe akar öntetni egy minisztert, esetleg előállhatott volna azzal az ötlettel, hogy

Lázár Andornak állítsanak szobrot.

Ha valaki kettőjük közül megérdemli, akkor az nem Hóman, hanem sokkal inkább Lázár.

Lázár példa lehet arra, hogy egy konzervatív liberális, aki hosszú ideig hűségesen szolgálta már a Gömbös-kormányt, miként próbál ellenállni azoknak az embertelen jogszabályoknak a meghozatalánál, amelyek végülis – kétségtelenül, erős német közreműködéssel – sokszázezer magyar állampolgár halálát okozták.

(Kép: dka.oszk.hu)

Amíg Hóman a zsidótörvények szorgalmazója volt, Lázár Andor igazságügyi miniszterként ezeknek próbált ellenállni. Ám nem tudta politikus társait, így az akkori miniszterelnököt Darányi Kálmánt sem meggyőzni arról, hogy a tervezett zsidótörvény ellentétes a hagyományos konzervatív-liberális jogelvekkel, a polgári jogegyenlőséggel. Mivel nem volt hajlandó a véleményét megváltoztatva a nevét adni a törvénytervezethez, benyújtotta lemondását, amit a miniszterelnök és a kormányzó is elfogadott. Itt jegyezzük meg, hogy éppen

Hóman kultuszminiszter volt az, aki felszólította a távozásra, majd beterjesztette a törvényt.

Lázár később szemben állt a mind szélsőségesebb Imrédy Béla politikájával is, publicistaként még jó darabig kiállt az általa oly fontosnak – és Hóman által megvetendőnek – tartott polgári jogegyenlőség mellett.

Lázár pályája is nyilván ellentmondásos – de kitűnő példája annak, hogy a Horthy korszakban is maradt még vezető politikusnak is némi választási lehetősége is. Ha más nem, a lemondás.

Igaz, Lázár politikai támadások sorát volt ezután kénytelen elviselni.

Most csak, hogy két, a korra jellemzőt említünk. A nyilaspárti Budinszky László – aki aztán Szálasi igazságügyminisztere lesz – például azzal vádolta 1942-ben Lázárt, hogy azért fogadtatott el egy olyan jogszabályt, amely szerint az ügyvédjelöltek nem helyettesíthetik az ügyvédeket a felsőbíróságok előtt, hogy ezzel „közvetve szintén a zsidóság érdekét szolgálja, mert most, amikor kilátás van arra, hogy mégis csak kiesnek a zsidó ügyvédek, azzal állnak elő, hogy kérem,, ügyvédhiány van, nincs elegendő ügyvéd".

Vagy, amikor arról esett szó, hogy új büntető törvénykönyvet kell készíteni, „amely büntetőjogi kódex kiirtja a liberális, kapitalista, zsidó jogrendszernek itt maradt csökevényeit” – akkor a magyar parlament első nyilas képviselője, Meskó Zoltán csak annyit mondott, hogy jó, de „ne Lázár Andor csinálja”.

1945-ig a Hómanok szerencsecsillaga világított, Hóman maga még a nyilas parlamenttel együtt – azzal közösséget vállalva – Sopronig menekült, talán bízva a csodafegyverben, a német győzelemben.

Lázár Andor kegyvesztett lett, félreállították – s az már a magyar történelem szörnyű igazságtalansága, hogy a Rákosi-korszakban

kitelepítették, munkájától megfosztották, ahelyett, hogy elismerték volna kétségtelen történelmi érdemeit.

Eljátszhatnánk a gondolattal, mi lett volna, ha sokkal inkább Lázár Andorok működtek volna a magyar közéletben, s nem Hóman Bálintok. De a történelem kerekét – fájdalom – még mi sem tudjuk visszaforgatni.

Ám azon most is van értelme morfondírozni, mi lenne , ha nem a gyilkosok értelmi, érzelmi támogatói, a Hómanok kapnának közpénzből itt szobrot, hanem azok – mint Lázár Andor –, akik mégiscsak

megpróbáltak valamit megmenteni az ország megtépázott becsületéből.

Ez még egyelőre nem a múlt. Az előjelek persze nem jók. De ne adjuk fel. Lehet, hogy egy szép napon Trócsányi László mai igazságügyi miniszter kezébe kerül elődje életrajza, és ha máshonnan nem is, de onnan megérti, hogy néha nehéz döntéseket kell hozni.

Ráadásul ez még csak nem is olyan nehéz. A pénz megvan. Rendeljen belőle szobrot Lázár Andornak.

Dési János

Saját jogon szeretne celebbé avanzsálni Rogán-Gaál Cecília, ezért egy sokat próbált szakembert fogadott fel, aki tucatnyi magyar híresség PR-ügyeit intézi.

A napokban a Borsban keltett meglepetést, hogy egy Rogánné nevében (egy általa posztolt kép kapcsán) nem a fideszes politikus felesége nyilatkozott a lapnak, hanem a Rogánné névtelenül megnyilvánuló sajtósa. Ez az Egyenlítő blogot nagyon kíváncsivá tette, utánaérdeklődtünk, és több, egymástól független forrásból úgy értesültünk, hogy Rogán Antal felesége, Cecília felfogadta maga mellé

az ország első számú sztárcsinálóját, Kende-Hofherr Krisztinát.

Kende-Hofherr egy interjújában azt mondta, másfél-két esztendő alatt

bárkiből lehet sztár.

Pozitív példaként ügyfelei közül Liptai Claudiát emelte ki, aki a tudatos brandépítés eredményeként ma már a magyar televíziózás "nagyasszonya". De Kende-Hofherr foglalkozik mások mellett Hajós Andrással, Bochkor Gáborral és Ábel Anitával is.

(A kép forrása Rogánné Jóga a város fölött című albuma)

A „celebségre” készülő Rogánné egyre gyakrabban szerepel olyan híres feleségek mellett, mint Sarka Kata (Hajdú Péter neje) vagy Vajna Tímea (a kaszinókoncessziókkal kitömött Andy Vajna felesége). Egyébként nyilvános szereplései során már

nem nagyon használja leánykori nevét.

Legutóbb, amikor állítólag „szexi naptárral” lepte meg Fidesz-politikus férjét, szintén nem Rogán-Gaál Ceciliaként szerepelt, csak férje vezetéknevén, s így található meg a Facebookon is.

A mostanában inkább korrupciógyanús ügyeivel szereplő Rogán Antal belvárosi polgármesterként tudatosan építette a bulvárlapokban imázsát.

1. A politikus magától a Vatikántól kért engedélyt arra, hogy egyházilag is elválhasson első nejétől, és második esküvőjét így már a Szent István bazilikában tarthassa. Az ezerfős násznépet a Magyar Tudományos Akadémián vendégelte meg, pedig az MTA-épületében hivatalosan nem is lehetett volna lagzit tartani.
2. A Rogán-házaspár még egy szappanoperában is szerepet vállalt, és egy sztárshowban is fellépett, hogy az emberközeli politikus látszatát keltse.
3. Nagyon ráégett ugyanakkor, hogy szereti a drága órákat, illetve a költséges kiegészítőket, hogy még gyermekei ruhái is a luxusboltokból valóak. 

Pasa parki lakásgyarapodása idején kezdett visszaütni nagyzoló életmódja, de gyakran fényképezik azóta is luxushotelek éttermeiben. Állítólag az adóhatóság vele és családjával szemben lefolytatott egy vagyonosodási vizsgálatot, de annak eredményét csak szóban tárta a nyilvánosság elé, így valójában máig nem tisztázta vagyonosodásának forrásait. 

Már visszaigazítottam a kocsim orrát Monoszló irányába, de még a Limmat partján lopom a napot, kedvenc Dada Báromban, Zürich kellős közepén. Talán annyi időm mégis maradt itt, hogy nagy vonalakban elmeséljek egy családi regét a bolygó hollandiakról – akik végül valahol errefelé kötöttek ki.

Szóval van nekem egy unokahúgom Bülachban, ő is nagy világbolyongó, izgünk-mozgunk, mint zsidóban a fájás. Valahogy úgy alakult, hogy rajtam kívül más nagybátyjai is vannak, s az egyik, Barend, másképpen Bob, fontos szerepet játszott a család hollandiai ágának túlélésében.

Amikor a történet kezdődik, 1940-ben, Bob már húszéves volt, míg az ötödik, legkisebb testvér – név szerint Gertrude – csupán négy. A többiek vegyesen, orgonasíp módra. A papa, Israel azonban hiányzott: ő Gertrude születése után egy hulahula-táncosnővel lelépett Marseille-be, és nem is nagyon igyekezett hírt adni magáról. Így lett Bob a botcsinálta családfő. De nem volt könnyű dolga, különösen nem 1940 májusától, amikoris

megjelent a Gestapo, és életveszélybe került minden zsidó.

Ugyanakkor nem lehetett állandóan a házban kussolni, időnként muszáj volt élelmet szerezni. Így történt, hogy Bob egy szép nyáreleji szombaton a menyasszonyával lesétált a helyi piacra. Ott a németek elkapták, s Bergen-Belsenbe deportálták őket. Öt évig nem is jött hír felőlük.

Ekkor már a mama, Hana, aki addig kitartóan várta vissza a férjét Marseille-ből, maga is megijedt, és belátta, hogy jobb lesz menekülni. Ugyan kerítések akkor még nem voltak az országok között, de egy dél felé tartó családi séta négy gyermekkel, köztük egy 6 meg egy 4 évessel, már akkor sem tartozott a lazább kirándulások közé.

Szerencsére Israel, a papa, aki Marseille-ben egyelőre nagyjából biztonságban érezhette magát, a távolból segített nekik. Küldött pénzt, amellyel valami ócska hamis papírokat lehetett csináltatni, de legfőképp felfogadni egy árja férfi segítőt, aki útközben eljátszhatta a családapa szerepét. A technikai minimumon kívül sok szerencsére is szükségük volt. Például épp jókor keltek útra, mert addigra már az egyik szomszédjuk – név szerint Jen Smits – feljelentette őket. Bérapát viszont jót választottak, ő végig kitartott mellettük. Rotterdamot egyébként

teátrális körülmények között hagyták el, egy kölcsönvett mentőautóban, épp csak nem szirénáztak.

A belga határtól kezdve azonban improvizálni kellett. Néha sikerült feljutniuk valami helyi vicinálisra, stoppoltak teherautót is, de a legtöbbször maradt a séta. Közben arról sem volt szabad megfeledkezni, hogy a gyerekek ne felejtsék el papának szólítani a számukra vadidegen passzőrt, ami nem mindig ment könnyen. A keményfejű, hatéves Gombert azonban legfeljebb addig volt hajlandó elmenni, hogy azt mondja: papa kettő. Végül ez is elégnek bizonyult.

Átsétáltak Belgiumon, végig Franciaországon, megcsodálták Párizs nevezetességeit (egy frászt). Átmeneti szállást ugyan találtak, de az éjszakát a háziak ágya alatt töltötték. Aztán valahogy átevickéltek a német katonáktól hemzsegő városon, és szép lassan elindultak dél, a Vichy-franciák és Spanyolország felé.

Csakhogy közben elfogyott a papa által küldött summa. Már csak ezért sem haladhattak gyorsvonati sebességgel; időnként meg kellett állniuk, hogy valahogy pénzhez jussanak. Dél-Franciaországban a két kicsit sikerült egy árvaházban elbújtatni, amíg Hana és a nagyobb gyerekek, Dolley és Bertha valami napszámos munkát vállaltak. De ott legalább már nem voltak németek.

Végül az egész csonka család átevickélt a Pireneusokon: Andorrán keresztül Barcelonáig menekültek, ahol a Calle Muntaner 55 szám alatt sikeresen át is vészelték a nehéz időket. (Ott sem volt szögesdrót, és nem is internálták őket. Az a disznó Franco, hiába volt fasiszta, Hitlernek nem szolgáltatta ki, még a külföldi zsidókat sem.)

De akkor vissza Bobra. Akinek a menyasszonyát, Elizabeth Treibitzet Bergen-Belsenbe érkezése után nem sokkal széttéptek az őrkutyák. Később azt mesélte, ő is meg akart volna halni, csak az tartotta életben, hogy a háború után

gondoskodni akart a túlélő családtagokról, mindenekelőtt a két kisebbik gyerekről.

1945-ben az amerikaiak kiszabadították és feltáplálták. Ezután hazatért, és a vöröskereszt segítségével hírt kapott a családjáról. Nem sokkal később fel is kerekedett, és mindenkit hazavitt Barcelonából Rotterdamba, a Noordpleinre.

A Van Messelek rokonságából mindenki más Auschwitzban végezte.

Israelről, Marseille-ből több hír nem érkezett.

Tardos János

Csütörtök délután. Egy rossz mozdulat, kicsi roppanás és éles fájdalom a lábamban, ami ugyan idővel enyhült, de nem múlt. Nem vagyok orvoshoz járó típus, de elgondolkodtam, hogy jó lenne, ha szakember látná, mert mégis, na hát fájt, nem tudtam rendesen lépni. Valószínűleg az anatómiai ismereteim szélesebbek, mint átlag állampolgárnak, ezért a törést és az ödémát ki tudtam zárni, de ezen túlmenően nem vagyok egy diagnoszta sportorvos.

Ekkor elkezdtem számba venni a lehetőségeimet, és a végére rájöttem, többek között miért is nem vagyok orvoshoz járó típus. (Köztudomású, hogy a magyarok nagy része nem megy el orvoshoz, ha beteg, vagy fáj valamije. De nézzük csak tovább a saját esetemet.)

Első, legkézenfekvőbb, hiszen a jövedelmemből szépen vonják az egészségbiztosítási járulékot, hogy elmegyek a területileg illetékes ortopéd orvoshoz. De ez nem ilyen egyszerű.

A kerületben, ahol lakom, háziorvosi beutaló és előjegyzés szükséges. Amíg ezt kiderítem, addig azt is elolvashatom, hogy az ortopédia fő profilja a műtéti kezelés. Csodálatos. Nekem egy manuális vizsgálatra, egy diagnózisra és egy gyógytornasorra lenne szükségem, nem sebészkésre. Elengedem az előítéleteimet, és végiggondolom, ha másnap elmegyek háziorvoshoz, akkor kapok beutalót, ez ugye péntek. Annak az esélye, hogy hétfőre kapok időpontot az ortopédiára, szinte nulla:

jobb esetben következő hét szerda és péntek között jutok be egy szakemberhez.

(Egy ismerősömnél most diagnosztizáltak vesekövet. A műtétet augusztus 15-ére tűzték ki. Addig képtelen két korty levesnél többet enni egyszerre, ráadásul iszonyatos fájdalmai vannak. Viszont mehet magánorvoshoz, egy vérvétel 5 ezer (az olcsóbbik orvosnál), a műtét száz ezer felett van. Inkább vár és szenved.) 

De én mit csináljak a jövő hétig, míg egyáltalán megvizsgálnak? Kenegetem zúzódás és húzódás ellen, betapaszolom, jegelem és pihentetem - amit logikusan az orvos is mondana.

De nekikezdhetek a hosszú várakozási idő alatt a Google-lal is keresni, hogy mi lehet ez, és szerdára már attól fogok tartani, hogy le kell vágni a lábam. (Néhányan ellenőrizetlen gyógyszert rendelnek gyorsan, mert bedőlnek a marketingdumáknak, mások a homeopatához és egyéb kuruzslókhoz fordulnak - az is pénzbe kerül, de legalább nem kell várni rá.) 

Mivel a fájdalom elég ijesztő, ezért körülnézek a magán ortopéd-szakorvosok között is. Azért itt is durva összegek forognak,

félóra tizenpárezer forint.

Ami egy kicsi tapizásért és egy diagnózisért elég sok, ha csak nincs kitömve a zsebem húszezresekkel, de mint tudjuk, a legtöbb magyar embernek nincsen. Talán, ha holnapra sem múlik, akkor elindulok ezen az úton.

(Az embernek olyan érzése van, hogy az összeomló magyar egészségügy és a mellette kiépülő magánszektor nagyon szépen kihasználja azt, hogy hajlandóak vagyunk az egészségünkért fizetni. Viszont az átlagembernek a magánrendelésben elkért összegek iszonyatosan drágák, ha csak nincs akut krízishelyzet. Néha az "állami" kezelés se olcsó: a legolcsóbb szülés 60 ezernél kezdődik.) 

Ezért maradt a jól bevált módszer, a telefonálás. Felhívtam egy gyógytornász ismerősöm, aki mondott pár gyakorlatot, amit azóta is végzek, pihenek és jobb. De ha nincs egy ismerős, akkor

még mindig csak várnék az időpontomra.

Eljátszottam a gondolattal, hogy szépen várok és elérkezik a nagy nap - valaki egy hét, két hét után megvizsgál.

1. Egyik lehetőség, hogy eddigre nagyon fáj, odasántikálok, és a szolgáltatói szemléletről közismert orvos leszúr, hogy miért nem jöttem hamarabb.
2. Rosszabb esetben rögtön ott is tartanak és vágnak.
3. A másik lehetőség, hogy okosan, ügyesen pihenek, minden házi gyógymódot bevetek és a nagy napra teljesen elmúlik a dolog (minél később van ez a nap, annál nagyobb ennek az esélye), így hát oda sem megyek. Persze ekkor is én vagyok a rossz, mert lefoglaltam más rászorulók elől az időpontot.

Most épp felpolcolt lábbal várom a megváltást, és azon tűnődöm, hogy a bruttó fizetésem jelentős hányadát képező (lánykori nevén)

tb egészen addig jó, amíg nem akarom igénybevenni.

A veseköves ismerősömnek azt tanácsolták az orvosok: tettesse, hogy iszonyatosan fáj, és akkor sürgősségivel beviszik és operálják. 

Az európai hatásúnak, világpolitikai, sőt történelmi jelentőségűnek beharangozott idei tusnádfürdői beszéd még a jobboldalon is csalódást okozott. Többet mondott el a magyar kormányfőről, mint a dolgok állásáról. Pedig talán fordítva kellett volna lennie.

Kiderül például Orbánról, hogy

1. Nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy Magyarországra nem jelent veszély a migráció

Ha lehet hinni a rendőrségi összesítésnek (és miért ne lehetne), akkor az idén eddig 90 ezer, főként koszovói, szíriai, iraki és afganisztáni migráns lépte át a magyar-szerb határt, miközben a magyarországi menekültszállások kapacitása négyezer fő körüli.

Hol van a különbözet?

Egy részüket már nyilván kiutasította a magyar állam, a többiek viszont továbbálltak Ausztria és Németország irányába. Semmilyen veszélyt nem jelentenek:

nem vesznek el munkahelyeket, áthaladásuk közben jellemzően nem követnek el bűncselekményket és nem konfrontálódnak a magyarokkal.

2. Nem érti, hogy a menekültek nem terroristák

Lehetnek köztük, természetesen. De fundamentalista terrorizmusra sokkal inkább a migránsok másod- és harmadgerenerációja adja a fejét. És jól látszik, hogy ez a másod- és hamadgeneráció se Magyarországra jelentene veszélyt, mert

a bevándorlók nem itt akarnak letelepedni.

Terroristák vagy potenciális terroristák persze a legálisan, a határátkelőhelyeken Magyarországra érkezők között is lehetnek. Mikor fogja az Orbán-kormány leállítani a határforgalmat, lezárni Ferihegyet, és teljesen elszigetelni Magyarországot?

Nincs egyenes összefüggés a bevándrolás és a terrorizmus között, Orbán hazudott.

3. Csúsztat a nemi erőszakról

Orbán idézett egy ENSZ-felmérést, mely szerint a világon - Lesotho után - a bevándorlókkal elárasztott Svédországban a legnagyobb a 100 ezer főre jutó nemi erőszakok aránya (73,6). Ez igaz. De vajon miért nem idézte ugyanabból az adatsorból,  hogy Szíriában a legjobb a helyzet (0,1); miközben a bevándorlókkal szintén elárasztott Norvégiában (26,1) pedig egy fél nagyságrenddel jobbak a viszonyok, mint a svédeknél.

Talán, mert az

nem támasztotta volna alá az előre elhatározott konklúziót.

Ha ugyanis a norvég adattal vetjük össze a svéd számot, akkor világos, hogy az eltérés forrása nem lehet a hasonló migrációs helyzet (az egyik skandináv országba vándorlók kevésbé potensek vagy agresszívek lennének, mint a másikban?), hanem sokkal inkább a svédországi nemi bűncselekmények összesítésének módszertana más, mint szinte bárhol a világon. De akkor nem lenne mivel riogatni.

(A terroristák és erőszaktevők kapcsán azért idecitálnánk a hatályos Btk. 338. §-át.

338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

Kíváncsiak lennénk, hogy egy bíró miként ítélné meg a miniszterelnök mondatait.)

4. Nem kenyere a földrajz

Nicolas Sarkozy bukott francia elnökre hivatkozva Orbán azt állította, az egymilliárd afrikai fenyegeti igazán komolyan Európát: az észak-afrikai országok szétesésével megszűnt az a védvonal, amely megvédte Európát, felfogta az Afrika belseje felől érkező néptömegeket.

Ez persze bekövetkezhet. Vagy nem. De mi dolga ezzel a magyar kormánynak? Ez nem a mi problémánk.

Magyarországot a Délnyugat-Ázsia felől érkező nyugat-balkáni migrációs útvonal szeli át; az Észak-Afrikán át Európa felé tartó bevándorlási hullám eddig se érintette, és valószínűleg ezután se fogja.

5. Mások szuverenitása már nem tetszik neki

Az észak-afrikai potenciális fenyegetés hangsúlyozása csak úgy értelmezhető, ha a saját szuverenitására kényes Orbán másoknak meg szeretné mondani, hogy mihez kezdjenek saját országukban (ti. a bevándorlóikat fojtsák a tengerbe). Lásd még, "erről a helyről üzenjük Angliának".

Orbán egyszerre követel erős Európát és erős nemzetállamokat, ami ellentmondás. Viszont tiltakozik az Európai Egyesült Államok ellen, ami legalább az egyikkel összhangban van. (Az érvelése, miszerint Európának más a struktúrája, emlékeztet Grósz elvtárséra, aki '88-ban azt mondta, nem vezethető be a többpártrendszer, mert "történelmileg így alakult".)

Az európai baloldal azért van a bögyében, mert nemzetekfölötti Uniót akar, és "a bevándorlásban nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát, amely felszámolhatja a nemzeti kereteket". Mondja ezt 2 mondattal azután, hogy kárhoztatta azt, hogy "az EU-nak csak elvei vannak, szuverenitása nincs".

Egyszerűen nem érti,

nem lehet egyszerre szuverenitást követelni az Uniónak és a tagországainak is.

6. Végképp bekadt neki a baloldal

A magyar baloldalt pedig azonosítja az európaival, pedig szó sincs arról, hogy a magyar baloldal (vagy inkább nem-jobboldal) "ma tárt karokkal ölelné keblére az illegális bevándorlókat" (mint Orbán állítja). Ilyet se mértékadó baloldali (nemjobboldali) párttól nem hallottunk, se - egy-két szélsőbalos blogot leszámítva - nem-kormánycsahos orgánumban nem olvastunk.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a nemjobboldal

a menekültellenes uszítást, a kriminalizálást és a velük való embertelen bánásmódot utasítja el.

A 2004-es referendum fölemlegetésével Orbán rondán összemossa a kisgyerekes házaspárok visszaküldését háborús övezetbe, ahol az életük is veszélyben van, azzal, hogy a biztos egzisztenciával bíró, veszélytelen környezetben élő magyarok 11 éve nem kaptak még egy utazási okmányt a már meglévő mellé. (Azóta már megkapták, és lám, milyen jó nekik.)

7. A matek nagyon nem megy neki

De "a magyarok nem osztoznak a baloldal szellemi ámokfutásában". Orbán szerint 1 millió 254 válasz érkezett a 8 millió nemzeti uszítási kérdőívből.

1. Szerinte a magyarok több mint kétharmada tart a terrorizmus erősödésétől.
2. A magyarok háromnegyede szerint a bevándorlók veszélyeztetik a munkahelyeket.
3. Négyötödük úgy véli, szigorúbb szabályokra van szükség.
4. A válaszadók 80 százaléka szerint a migránsoknak maguknak kéne a költségeiket fedezni.
5. 95 százalékuk úgy válaszolt, a bevándolrás támogatása helyett inkább a hazai ügyek kezelésére, családok támogatására van szükség.

Figyeljünk csak: Orbán egymillió ember véleményét úgy állította be, mintha a "magyarok" mondanák azt, nem pedig a kormánypárti szavazók. A meghosszabbított határidejű, szintén közpénzből finanszírozott, szintén uszító plakátkampány dacára a választópolgárok csak alig nyolcada, 12,5 százaléka küldte vissza kérdőívet.

12,5 százalék = 50 százalék +1? Vagy 12,5 százalék = 100 százalék?

Mondhatja erre a kormány, hogy megtehették volna a többiek is. Hát miért nem tették? Talán azért, mert a "nemzeti konzultáció" egy jogilag nem létező intézmény (szemben pl. a mindenféle választásokkal és népszavazásokkal), a Fidesz és az Orbán-kormány hol közvélemény-kutatásra, hol adatbazis-készítésre, hol propagandára és uszításra használja. Akik visszaküldték a kérdőívet, azok elfogadták Orbánék álláspontját, jellemzően egyetértenek a Fidesszel, ők alkotják a törzsmagot.

De az mégis cinikus pofátlanság, hogy ezt az alig egymillió, sőt, az egyetértőket tekintve 700-800 ezer embert Orbán a magyarok egészével azonosítja.

(Kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Fidesz-Jobbik küzdelem értelme mindössze annyi, hogy ki képes megszerezni a szélsőjobboldali érzelmű szavazókat. Az idegenellenes gyűlöletkampánnyal a Fidesz most elég jól áll éppen e harcban, de azért, már csak a statuálás végett is, időnként le-lecsap egyes jobbikosokra. (Kovács Bélán, akinek még a választási kampányban mentek neki, és személyesen Orbán szapulta, nem igazán találtak eddig fogást. Talán nem is volt cél, hogy a gyanú szerint az oroszoknak dolgozó európai uniós képviselőt elintézzék a nagy Putyin-barátság idején.)

Az e heti célpont – mert azért óvatosan nyomják a fideszesek is, nagyvadra nem mernek lőni, inkább csak érzékeltetni akarják, ki a nagyobb szélsőjobber – egy bizonyos

Kiss Róbert, aki egy időben a Jobbik Munkásőrségének, a magyar Gárdának volt a „főkapitánya”.

Kisst most azzal gyanúsítják, hogy pénzért fuvarozgatott volna menekülteket.

Hegyesre fent közleményben ment neki a Fidesz és kis pincsije, a Fidelitas vagy micsoda.

(Nem, nem a rasszizmus, az erőszakosság, a homofóbia és a többi miatt – azért az ezen ügyeket kedvelőket mégsem lehet megbántani vagy elriasztani, de ez egy másik kérdés.)

Itt még együtt: középen, kigombolt mellényben Vona és Kiss

Hogy e szép nyári napokon se unatkozzunk, vessünk egy pillantást erre a bizonyos Kiss Róbertre.

Volt neki már egy lebukása – igaz, az persze még egy kis nőügyecske volt.

A felszínen történt események azt mutatják, hogy a Magyar Gárda nevű képződmény vezetőjének, ennek a bizonyos Kiss Róbertnek azért kellett távoznia tisztségéből, mert előkerült egy felvétel, amelyen szenvedélyesen csókolózik egy helyes fiatal lánnyal. A Youtube-ra kitett filmet (a filmet többször leszedték, de itt még látható) elsőként a Stop.hu tette közzé, azzal a megjegyzéssel, hogy ha valóban Kiss Róbertet ábrázolja a felvétel – valóban őt ábrázolta – akkor az azért kínos, mert az illető hölgy nem a gárdakapitány felesége. Persze, az ilyesmi a legjobb körökben is előfordulhat. De a kínossági faktort növelte, hogy Kiss – aki több nyilvános fellépése alkalmával, nemcsak testőrszerű egyénekkel körülvéve jelent meg, de a feleségét is magával vitte –

előszeretettel tartott szép beszédeket az „Isten, haza, család” témakörében.

Persze ez az ügy sem teljesen előzmény nélküli. A szélsőjobb sajtóban korábban is előkerültek találgatások arról, hogy Kiss főkapitány csalja a feleségét. Volt, aki még azt is tudni vélte, hogy a szerencsés leányzó egy bizonyos Emese.

Persze megint készen volt a válasz. Az Új Magyar Gárda Országos Sajtóirodája fellengzős aláírást viselő levél szerint „Kiss Róbert magánéletével kapcsolatos állítások minden alapot nélkülöznek, a főkapitány bajtárs példás családi életet él. Ezt a rágalmat abba a Ron Werber-féle rágalomhadjáratba soroljuk, mely többek közt Vona Gábor családi életét is alaptalanul be kívánta mocskolni. A főkapitány bajtárs jó hírnévhez való jog megsértése miatt a jogi válaszlépések lehetőségét megvizsgálja.”

A jobbikos Barikád című újságban is előkerült a kérdés:

„– A cikkek utalnak arra, hogy egyesek szerint egy gárdista lány a blogjában félreérthetetlen utalásokat tesz arra, hogy intim kapcsolatot tart fenn önnel.

– Igen, én is olvastam. Fontolgatjuk is a jogi lépéseket ebben az ügyben. Én a magam részéről nem is szeretnék magyarázkodni, ez nevetséges. Igaz az utóbbi időben kevesebb időt tölthetek a családommal, mint szeretnék, ettől függetlenül megnyugtatok mindenkit, a házasságom rendben van. Nincs szükségem semmiféle gárdistalányokra, szeretem a feleségemet.

– A felesége hogyan fogadta a hírt?

– A feleségem meglehetősen edzett már, hiszen annyi mocskot zúdítottak a nyakunkba az elmúlt években, hogy nehéz meglepni. Mindent megbeszélünk. Neki én elsősorban nem a Gárda főkapitánya vagyok, hanem Kiss Róbert, magánember. Így ő lenne az első, aki megérezné a változást. És ehhez nem kellene semmiféle blog vagy újságcikk.”

Na ja, a gárdakapitány is valahol mégiscsak ember. De szép is ez.

Érdekes, hogy Kiss Róbertnek mégis a Jobbik házi hecclapja, a Kurucinfó ment neki nagy erővel. Már korábban is bírálták (esetünkben ez egy erős eufemizmus) Kisst, amiért Müller Niki, nyilvánosságra került pornós múltja ellenére gárdistaruhában, a gárdistákkal akciózott, miközben a kapitány erről nem akart tudomást venni.

És akkor itt ez a történet. A csókolódzós videó.

Kiss Róbert meglehetős gyorsasággal mondott le a posztjáról.

De a „kremlinológusok” azt állították, a Jobbik vezetésének állt érdekében a mind kínosabb „bajtárs” eltávolítása. Kiss ugyanis több dologban vitázott a pártvezetéssel – az ilyesmit pedig errefelé nem szokás szeretni.

Sok jel utal arra, hogy Kisst saját emberei dobták fel. Ugyanis F. Emese – aki szintén gárdistaként szolgálta az eszmét – és Kiss románcáról többen tudtak a félkatonai, többször betiltott szervezeten belül.

És Kiss elkövette azt a hibát, hogy megpróbált Vona Gábor fölé nőni.

Ráadásul, az akkor már közép felé húzást tervezgető pártvezetésnek nem volt szüksége egy erőszakos, nehezen kezelhető emberre – sokkal inkább olyanra, aki nem rondít bele a cukiság-kampányukba. A részben volt jobbikosokból gründolt, még a Jobbiknál is jobbosabb Magyar Hajnal Mozgalom hasonló nevű hírportálján hosszú fejtegetés jelent meg 2013 nyarán arról, hogy egészen bizonyos, hogy Vonáék valamiféle provokációja állt a csókolódzós videó mögött.

Azt állították, hogy a felvétel, magát megnevezni nem kívánó operatőre, ezt bevallotta nekik. És miért?

„A Jobbiknak, amelynek sikerében oroszlánrészt vállaltak az oroszlános mellényesek, a választások után már kellemetlen volt a betiltott gárda léte új formájában is (Magyar Nemzeti Gárda lett a név 2010-ben). A rendszerhez idomuló pártnak mindig kellettek a bátor radikálisok voksai, de a radikálisok és eszméik valójában sohasem. Ezért Kiss lemondása után Vona sorozatban megvétózta a gárdisták által megválasztott új országos főkapitányt, Ináncsi Józsefet, aki nem a párt kiszolgáló egységeként kívánta működtetni a mozgalmat. Majd látva, hogy e fronton nem tud eredményt elérni, nem tudja megbuktatni Ináncsit, mert őt mégis mindig újraválasztják bajtársai, 2010 végén Vona létrehozta a közvetlen pártirányítás alatt álló Új Magyar Gárdát” – írtam a Melyik a Jobbik? című, most megjelent kötetemben.

Kiss Róbert – bár egy ideig a Jobbik szakértője volt, állítólag a csendőrséggel kapcsolatban – ma már hivatalosan nincs kapcsolatban az éppen cuki korszakát élő szélsőjobb párttal. Kissnél megakadt a lemez: a tapolcai időközi parlamenti választás jobbikos győzelme után a volt főkapitány az egyik szélsőjobbos portálon azon kesergett – idézi most Czene Gábor a Népszabadságban –, hogy a „Jobbik életre kelt, de meghalt a radikalizmus. Nem volt már szó cigánybűnözésről, zsidó bevándorlásról, kaftánokról..."

Dési János

Az orbáni rezsim két vezérmotívuma a szuverén Magyarország álma és az erős vezető szükségessége. Ezt a magyar miniszterelnök soha nem mulasztja el fejtegetni. Az előbbivel indokolható az utóbbi: mivel Magyarország folyton veszélyben van, nem csoda, hogy a haza nem lehet ellenzékben, a haza vezetője pedig minden extra hatalmat megérdemel.

Arról majd talán máskor, hogy a nemzetállami szuverenitás miért illúzió a globális gazdaság korában, és pláne katonai erő hiányában, most foglalkozzunk az utóbbival.

A nagyközönségnek alig-alig tűnt föl, mivel a kormányzati kommunikáció rövidre zárta a vitát, és mi, politikai hírfogyasztók hagytuk ezt neki, de

Orbán személyes nimbusza a héten akkora pofont kapott, hogy a mórahalmi kerítés adta a másikat.

Mert ugyanis Giró-Szász András hazudik. (Persze, kinek meglepetés ez?) A milliárdos expolitológus most azt hazudta, hogy Orbán elfogadta Vida Ildikó lemondását. Nem akkor, amikor azt benyújtotta (ti. május 20-án), és nem szakmai (bármit is jelentsen ez), hanem családi és személyes okok miatt.

Giró-Szásznak ez a megszólalása gyakorlatilag le is zárta a kaotikus, "ki tudott Vida lemondásáról, és mit tudott" diskurzust. Hiszen a NAV-elnök benyújtotta, a miniszterelnök némi spéttel elfogadta. Tiszta sor, nincs itt semmi látnivaló. Kérem távozzanak, és nézegessenek működő reformokat!

De Giró-Szász hazudott, Orbán nem fogadott el semmit,

a lemondást tudniillik nem kell elfogadni.

Legfeljebb tudomásul venni. (Persze akkor sincs semmi, ha nem veszik tudomásul, mert az olyan, mintha mégiscsak tudomásul vennék, mert nem lehet nem tudomásul venni.)

Ez benne van a törvényben, a Fidesz saját (2011. évi CXCIX.) törvényében. Eszerint

1. 60. §  (2) A kormányzati szolgálati jogviszony megszüntethető: c) lemondással;
2. 61. § (1) A kormánytisztviselő a kormányzati szolgálati jogviszonyról bármikor lemondhat. (2) A kormánytisztviselő lemondási ideje két hónap. A felek ennél rövidebb időben is megállapodhatnak.

Nincs itt semmiféle elfogadási kritérium, ellenjegyzési feltétel, vétójog. Valaki lemond a kormánytisztviselői jogviszonyról, és azzal kész.

Van ellenben felmentési kérelem, amit a fölöttes szerv vagy elfogad, vagy nem. Ha ő kezdeményezi a felmentést, azt köteles indokolni. Ha a kormánytisztviselő maga mond le, akkor azt indoklás nélkül teszi.

Itt nyilvánvalóan az utóbbi történt: a képzett és gyakorlott jogász Vida nem a lemondás szót használná levelében, ha nem ő mondott volna le, hanem elfogadják a felmentési kérelmét. A kettőt az is megkülönbözteti egymástól, hogy felmentés esetén (némely kivétellel) jár végkielégítés, míg lemondás esetén nem. Vida viszont könnyen lemondott erről a két-három havi extrabérről is, csak hogy menekülhessen.

És még oda is írta, hogy

a Miniszterelnök Úr kérése ellenére.

Amikor Giró-Szász és Lázár arról beszélt, hogy Vida tavaly ősz óta többször is fölajánlotta a lemondását, akkor azon informális vagy formális felmentési kérelmet értettek, amit Orbán nem fogadott el. (Már persze akkor, ha föltesszük, hogy Dr. Lázár és Dr. Giró-Szász tudja egyáltalán, hogy mit beszél.) Ezzel viszont azt sejtették, hogy most sem történt más, mint eddig, kivéve, hogy ezúttal a miniszterelnök nagykegyesen beleegyzett a beosztott távozásába.

Pedig dehogy. Eddig nem fogadta el a felmentési kérelmet, ezúttal viszont Vida nem fölajánlotta a lemondását, hanem lemondott.

Mert a lemondást nem kell fölajánlani.

És mostanra egyszerűen leketyegett a törvénybe foglalt két hónap.

Tavaly októberben botor ésszel arra gondolhattunk, hogy Orbán közeles időben belül kirúgja Vidát, mert

1. az amerikai kitiltási-korrupciós ügyben kompromittálódott,
2. és amúgyis a tőle (khm) elhidegült Simicska embere.

Az nyilvánvaló volt, hogy a kirúgás nem történhet meg azonnal, mivel a politikában a dolgok kifutása többhónapos, a követekezményekre sokat kell várni, és ha azonnal meneszti, akkor elismeri az amerikai gyanúsítás igazát. Az azonban merész föltételezésnek tűnt volna, hogy

egyáltalán nem is akarja kirúgni.

Pedig ez történt, mert

1. nehogy már az amerikaiak beavatkozanak Magyarország szuverenitásába.
2. Meg az ellenzék is követeli.
3. Valamint ez a nő sokat tud. 

Csak APEH- és NAV-elnökként összesen 8 évet húzott le, felsővezetőként eggyel többet, illetve 13 éven át volt a Simicska-birodalom vezető jogásza, még azokban az időkben, amikor Simicska tartotta el a Fideszt.

Tartsd közel barátaidat, és még közelebb az ellenségeidet. A potenciális ellenségeidet pláne. Orbán számára rosszabb dolog nem is történhetett volna, mint hogy a diadokhoszok nem értik meg ezt, összekapnak a medve bőrén, mire Vida megsértődik, és távozik. Rácsapja az ajtót Orbánra.

Azóta eltelt több mint két hónap, és nem történt semmi. Se új NAV-elnök, se új struktúra, se új adóstratégia, se bármilyen narratíva. Semmi.

Mintha Orbán nem lett volna hajlandó tudomásul venni, hogy neki nemet mondhatnak, őt elhagyhatják, egyszerűen lemondhatnak. Talán a június eleji Varga-féle puccskísérlet értelmezhető úgy, mint reakció helyzetre. Ebben az esetben a gazdasági miniszter nem is a Lázárral folytatott hatalmi harcban akarta magához vonni a NAV-elnök kinevezésének jogkörét, hanem mert akkor ő menthette volna föl Vidát. De valami Fidesz-közeli jogász (már úgy értjük, valódi jogász) fölhívhatta a figyelmüket arra, hogy a kinevezési jog delegálása

nem teszi semmissé Vida már megtörtént lemondását.

Ez egy életszerű magyarázat a helyzetre, mert az nehezen képzelhető el,

1. hogy Varga önálló akcióba kezdjen a főnök tudta nélkül vagy döntése előtt (ilyesmire még nem volt precedens az Orbán-érában)
2. hogy épp a gazdasági miniszter ne tudta volna, hogy Vida akkora már lemondott,
3. valamint az sem, hogy Gulyás alelnök házszabály-ellenesnek minősítse a főnök kívánságát (megkockáztatjuk, ilyesmire nem is lesz).

Azt ellenben elmondhatta nekik, hogy ettől még Vida lemondott, bármi is következzen ebből a miniszterelnöki presztízsre nézve.

És akkor már értelmet nyer az a kuszaság, ami a kormánytagok nyilatkozataiból következett Vida távozásának mikéntjéről. Mert tudták ugyan, hogy megy; tudták azt is, hogy önként; hogy lemondott. De azt nem tudták, miként fogja kommunikálni az agytröszt, hogy a főnök jól jöjjön ki belőle. És ez lett belőle: azt mondják, Orbán nagylelkűen (persze utólag, és így más kontextusba kerül Vida levele) elfogadta azt, amit eleve nem is kell elfogadni. 

Láttunk már olyan miniszterelnököt ebben az évezredben, aki nem engedte lemondani a szóvivőjét, inkább maga rúgta ki, mert

az erős vezetőt elhagyni nem lehet, csak ő dönthet arról, kivel dolgozik együtt.

Egy másik kormányfő kifejezett hisztirohamokat rendezett, ha a lapok arról írtak, hogy sorra elhagyják szűkebb stábjának munkatársai.

Földi halandók ezt nem érthetik, de ott fönn ennél fontosabb dolog nem is létezik: saját gyengeséged tudatában is erősnek látszani. Erősebbnek, mint bárki más. Legalább a környezetednél erősebbnek. 

Ez a látszat rendült most meg Orbánnál. Volt valaki, aki erősebb volt nála, és nemet mert mondani. Kilencéves regnálása alatt nem emlékszünk másra, aki biztosan önként távozott (sőt, a főnök kérése, utasítása dacára), és nem megkérték rá finoman, vagy kevésbé finoman. Ha egyetlen ember megteheti, hogy nem áll be a sorba, hanem egyszerűen lemond, akkor bárki megteheti.

Hát hogy lehet kivezetni Magyarországot a permanens krízisből, ha az emberek nem respektálják az erős vezető utasítását? Hát hogy lesz itt rend, ha mindenki azt csinál, amit akar?

Van-e idegengyűlölet idegen nélkül? Ha van antiszemitizmus zsidók nélkül, akkor nyilván ez az idegengyűlöletre is igaz. Amikor Lázár János valami olyasmit mond, hogy persze, hogy megvernek mifelénk embereket, ha bevándorlónak nézik őket, ugyanis ezt teszi a bevándorlás, akkor

nem butaságokat beszél ez a nagyon cinikus és hataloméhes fiatalember, hanem tudatosan és gonosz mód uszít.

A Szegeden összetört arccsontú lányt ugyan minden valószínűség szerint egy részeg börtönőr verte agyba-főbe. De Lázár (és Orbán és a többi gátlástalan csirkefogó) pszichikai bűnsegédként felelős ezért. A konkrét verőembert talán elítélik, míg az uszítókat most még nem. De nyugalom, nincs itt még vége a történetnek.

A rossz hírem az, hogy most arra gondolok, hogy ezek a politikai machinátorok arra számítanak, egyszercsak pár „menekült” visszaüt, elver valakit, leüt, ha szerencséje van Orbánnak és társainak, meg is késeli az áldozatot. Szerintem már néhány kormánypárti lapnál meg is írták ellőre a cikkeket, amelyekben a liberalizmust, Gyurcsány és a biciklistákat átkozzák ezért – mert nyilvánvaló, hogy ők tehetnek erről.

A diktátorok szeretik a balhét, mert akkor jöhetnek ők rendet teremteni.

Ha nincs elég nagy felfordulás, akkor majd csinálnak. Nem egy nagy ügy ez annak, akiket egy egész pretoriánus magánhadsereg véd.

A trollhadsereg pedig az első füttyszóra mindenhol új erőre kapva átkozódik majd, bár jeles tagjainak ehhez különösebb apropóra sincsen szüksége. (Felteszem tíz perccel e cikk megjelenése után elég lesz pl. itt megnézni a kommenteket. )

Ami persze most történik az nem új. A világ tele van gátlástalan fickókkal, hány de hány hasonló történetet ismerünk. Most csak egyet idéznék fel:

Az akkor még Szlovákiában élő, magyar származású Malina Hedvig (a képen) nemzetisége miatti megverése joggal okozott óriási felháborodást Magyarországon. A pártok jobbról balról kiálltak a lány mellett, nagyon helyesen. S nem egyszer – főleg a magyar jobboldal felől - elhangzott, hogy bizony a sokszor magyarellenes érzelmekre játszó szlovákiai politika is felelős azokért a pofonokért, amelyeket a fiatal lány kapott.

Innen már nem túl bonyolult az ügy. Szegeden nagydarab magukat „nemzeti érzelműnek” tartó fiatalok össze vissza vertek egy fiatal lányt, aki magyar barátja védelmére kelt. A magyar barát ugyanis egy kicsit sötétebb bőrű az itteni átlagosnál, ezért. „Bevándorló bevándorló” felkiáltásokkal, óriási pofonokat osztottak ki azok, akik nem értik meg, hogy az a sok plakát arról, hogy elveszik a munkádat, a hírek, hogy nőket erőszakolnak meg a vonaton, netán a magyarázkodások, hogy betegséget terjesztenek – azokat ám nem kell rögtön verésre váltani, még ha ez bizonyos körökben logikus.

Nincs mindenkinek Habonya és Finkelsteinje. Nem mindenki tud még ebből is pénzt csinálni.

Van, akinek csak az ökle marad. Hát akkor azt használja.

Miért egy szegény börtönőrtől várnánk el, hogy megértse, ez az uszító kampány kerítésestűl, plakátostul csak arra szolgál, hogy

1. egyrészt plakátok árát - közpénzből magánzsebbe lehessen áthelyezni,
2. másrészt, hogy a mostanában kopó népszerűségű Fidesz adhasson a népnek megint egy ellenséget, akit lehet utálni, mert azt a nép egy jelentős része mindig is komálja.

Most egy nevenincs szóvivő után Lázár János is affélét mondott, hogy persze ehhez a veréshez nekik nincs közük. (Mert a nyilvános verést még nekik is kínos bevállalni, nekik a legjobb a gyáva sunyítás. Verjen más, vigye el a balhét, a haszon, politikailag és forintban pedig náluk.)

Felteszem, a kitűnő jogérzékkel bíró Szájer József volt az első, aki felkapta a telefont, hogy na, ezt azért már mégsem. Talán az ő Viktor barátjának is szólt, hogy szóljon már rá Lázárra.

És miért Szájer? Mert neki talán még van jogérzéke, lelkiismerete, és memóriája. Nem is olyan régen ugyanos ő adta át a Fidesz alapítványának a díját Malina Hedvignek, hangsúlyozva, nem azért kapja a díjat, mert 2006 augusztusában Nyitrán megverték, hanem azért, amit ez után a szomorú esemény után tett, vagyis kiállt jogaiért, mert tudta, hogy őt

egy közösség tagjaként érte támadás.

Nos, a szegedi leányt és barátját egy (vélt) közösséghez való tartozás miatt verték meg, próbált ugyan azzal védekezni, hogy de a barátom és én ugyanolyan magyar állampolgárok vagyunk, mint ti. Persze két pofon közt nehéz észérvekkel operálni.

Akárhogy is, ők a Fidesz uszító politikájának az áldozatai. Annak a hangulatnak, hogy „ezek” itt teljesen elszaporodtak, elveszik, megfertőznek és a többi. Ami Orbánnak egy finkeltseini tanácsra csak egy politikai geg, egy jó trükk, egy cinikus és számító manőver, az másnak az összetört arccsontja,a félig kivert szeme, a meglazult fogai. A rémületes élmény, hogy az oly békés Szegeden bármikor rátámadhatnak, csak azért, mert nem pont úgy néz ki, mint egy ún. fajmagyar.

Vannak, akiknek az efféle gyűlöletkampány csak jó bevétel, mert plakátot ad el, vagy éppen kerítést – de ott a nép egyszerű gyermeke, akinek már úgyis régóta viszket valakire a tenyere, már régen szeretne elverni valaki, lehetőleg úgy, hogy ebből ne legyen baja. Nyilván a gyengébbet kell, meg azt, akire rámutat a hatalom embere, hogy ő az ellenség.

Igen, Malina Hedvig óta legkésőbb, minden fideszesnek is tudnia kell,

ki a felelős az ilyen pofonokért.

Most éppen ők.

S aki közülük most kussol, az nemcsak szem a láncban, de felbujtó is ebben és minden elkövetkezendő hasonló gyalázatban.

Dési János

Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF állítólag vizsgálja a miniszterelnök vejének korábbi üzleteit. Nevezetesen, hogy nevezett Tiborcz István volt cége nem nyomta-e meg egy picit a cerkáját, amikor a számlátkiállította. Esetleg azt is, hogy miért éppen ő kapta meg a legzsírosabb üzleteket.

A vizsgálat komoly dolog, és csak remélni tudjuk, hogy valami kiderül.

Távol álljon tőlem, hogy megelőlegezzem a vizsgálat eredményét, mert tényleg könnyen elképzelhető, hogy a Tiborcz fiú valóban csak a saját lábán áll, és csak véletlenül nyert mindig ő, amikor indult egy pályázaton. És nyilván az is csak buta városi pletyka, hogy akadt olyan önkormányzat, amelynek ugyan nem különösebben volt szüksége a közvilágítás korszerűsítésére, de

magasabb helyről felvilágosították őket, hogy tévednek,

mert igenis, elsősorban és legjobban új világítás kell nekik.

És azóta ott olyan világos van, hogy csuhaja. Ezt nyilván minden vizsgálat megállapítja.

Az, hogy a pályázat elég ügyesen volt kiírva, vagy hogy a kiíró maga is esetleg érdekelt lehetett abban, hogy a vej cége győzzön, ugyan, már. Más balkáni ország is van az unióban.

Amíg Orbán van, addig lesz itt ilyesféle ügy. Az is jaj de érdekes, hogy a Simciska-féle Közgépet éppen most zárták ki 3 évre a közbeszerzésekből. Nahát, nahát.

Szóval, amig Orbánt el tetszenek nekünk nézni, amíg

mi elnézzük, hogy itt egy Orbán legyen, addig mindig belengi a korrupció szaga a közpénzek költését.

Ideje lenne már szellőztetni.

D.J.

1. Kétszer negyven négyzetméternyi uszályfedélzet – ezen úszott el a Közgép.
2. Ez – mostani állás szerint – azt jelenti, hogy három évig nem indulhat semmilyen közbeszerzésen. 
3. Mészáros Lőrinc viszont nyert, mert tagja a győztes konzorciumnak.
4. Hatalmas nagy szerencse, hogy kiváló viszonyt ápol a tendert bonyolító cég vezetőjével.

A Közbeszerzési Döntőbizottság pénteki határozata szerint hamis adatokat szolgáltatott a Közgép a „Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése megvalósításához szükséges kiviteli tervek elkészítésére és építési munkák elvégzésére” címmel meghirdetett közbeszerzésen, így

3 évig nem indulhat közbeszerzésen.

A testület szerint a cég hamisan állította azt, hogy 500 négyzetméternél nagyobb a fedélzete annak a két uszálynak, amelyet a majdani munkák során használnak majd. 

Az Index írta meg, hogy építkezést 6,7 milliárdért vállalta volna a Közgép, 200 millió forinttal olcsóbban a 6,9 milliárdos ajánlattal induló konzorciumnál, melynek tagjai az A-Híd, a Swietelsky és a Mészáros és Mészáros Kft. Ugyanennyiért vállalta volna a munkát a Duna Aszfalt Kft. is.

A tendert az Első Magyar Közbeszerezési Tanácsadó Zrt. bonyolította az Észak-dunántúli Víztügyi Igazgatóság nevében. A céget egy Antal Kadosa Adorján nevű, 39 éves pomázi ügyvéd irányítja és tulajdonolja.  (A képen A. K. 2012-ben, forrás: twitter.)

Antal Kadosa tavaly elindult a Magyar Judo Szövetség elnöki posztjáért. Kikapott ugyan, de nem más szerepelt a támogatói között, mint a Mészáros és Mészáros Kft-t, (meg a Duna Aszfalt is).

Mészáros támogatta Antalt, Antal zárta ki a legolcsóbb Közgépet, Mészáros cége pedig tagja a nyertes konzorciumnak, így

a felcsúti polgármester és az Antal Kadosa közötti partneri viszony legalábbis valószínűsíthető.

Ami felveti az összeférhetetlenség gyanúját is.

Az Antal vezette bizottság tulajdonított döntő jelentőséget annak, hogy negyvenegynéhány négyzetméterrel márpedig kisebbek azok a fedélzetek, így hamis adatokat szolgáltatott a Közgép, tehát csalt, így három évig nem közbeszerezhet.

A Közgép viszont úgy látja, eltérő számításokon alapul csupán a méretek közti különbség. A Simicska-cég bírósághoz fordul, és állítja, jóhiszeműen járt el, hiszen

a leendő szerb alvállalkozója által szállított adatokat tüntette csak fel.

Antal mostani összeférhetetlenségén túli érdekesség egyébként, hogy a közbeszerzési tanácsadó cég megbízásai miatt már feltűnt az OLAF-nak, az Európai Csalás Ellenes Hivatalnak is.

További érdekesség, hogy a Közbeszerzések Tanácsának (e szerv alá tartozik a Közbeszerezési Döntőbizottság) egyik tagja Antal Kadosa volt üzlettársa, a Provitál korábbi résztulajdonosa, Homolya Róbert, aki a Miniszterelnökség delegáltja amúgy a grémiumban.

A miniszterelnöktől (khm) elhidegült Simicska Lajos cége mostanában azzal bosszantotta az Orbán-kormányt, hogy "aránytalanul olcsó áron" vállalta volna az állami építkezéseket. Ezzel nem nyert, de legalább megmutatta, mekkora a reális összeg. A gönyűi kikötő esetében 200 millió forintot bukott a magyar állam.

Azt hiszem, óriási áldás egy elnyomás elől elmenekült bevándorló gyermekének lenni, mert rájössz, mennyire törékeny a szabadság, és milyen könnyen elvehető. (Ted Cruz)

Volt egy szint, amíg vicces volt ez az egész. 

1. Az uszító plakátokkal a bevándorlók ellen, amikből viccet csinált persze mindenki, akinek kis esze volt;
2. A pusztában eltévedt igaz szittyamagyarokkal, akik nem találtak egy bevándorlót sem, hogy megverhessék;
3. A (szélső)jobber médiával, akik, hogy minél mélyebbre tudják dugni a nyelvüket a főnökék fenekébe, elkezdtek "inváziót", meg "betelepítést" kiáltani, a háttérben persze a "tudjukkikkel", meg a CIA-val;
4. A bevándorlók szendvicseiből kijutó sertéspestissel;
5. Az ostoba, aki hashajtóval akarta elzavarni a Keleti környékéről a szerencsétleneket;
6. A gazdasági kivándorló igazmagyar pöcsfej, aki a bevándorlóktól félti a hazát - Londonból.

Szóval, volt itt már minden, meg annak is az ellenkezője. A szellemi mélyrepülés olyan csimborasszója, hogy a fal adja a másikat. Eddig ezen lehetett nevetni. 

A képet a 444-en találtuk. 

Lányverés, az még nem volt. 

A történet itt fordul áll tragédiába. Innentől nem tudunk nevetni. 

Ez az a kultúra, amit tiszteletben kell tartania mindenkinek, aki Magyarországra jön? Az erőszak és a bunkóság? 

Az igaz magyar (nem náci, csak kopasz, gyűlöli a cigányokat, zsidókat, melegeket, bevándorlókat, mindenkit, aki nem árja, szóval, a nem náci) nagyon bátran belekötött egy egyetemista párba és amikor a lány a két fickó közé állt, szilánkosra verte az arcát. (Ráadásul egyikük sem volt bevándorló - ja, bocs, járulékos veszteség...)

A történet olyan egyszerű, igazából nincs mit vitatkozni rajta. 

Nagy magyar felhorgadásában, mert utálja a menekülteket. Nem náci. Nem erőszakos. Megmutatta, milyen egy igaz magyar, akire büszkék lehetünk. 

Habony Árpád, Arthur Finkelstein, Orbán Viktor, meg a többi gyűlöletkeltő most vajon ugyanúgy néz bele a tükörbe reggel, mint tegnap este? Most, hogy az ő

lelkükön szárad az idegengyűlölet felkorbácsolása?

Meglett az eredmény, uraim! (Ha Ráhellel ugyanezt tették volna, már a TEK vadászna az elkövetőre.) 

Vajon, ha a te lányoddal csinálnák ugyanezt, a saját hazájában, a saját honfitársai az ostoba nácik, te mit reagálnál?

Az igazán egyszerűen belátható, hogy akit a Fidesz ültetett az Alkotmánybíróságba, az többet nem is fideszes - bizonygatja az Alkotmánybíróság elnöke, Lenkovics Barnabás a Mandinernek adott interjúban.

Nézzük a tényeket:

1. az Ab az esetek háromnegyedében a komány (illetve a Fidesz-KNDP parlamenti többségének) jogi álláspontjának ad igazat,
2. valamint a korábbi kétharmados hatalom saját emberievel töltötte föl a testületet.

De ettől az Ab még nem lett fideszes. Egyáltalán nem.

Lenkovics Barnabás a Magyar Hírlap fényképén

(Lenkovics Barnabást 2001-ben választotta a jobboldali többségű parlament ombudsmanná, erről a posztról 2007-ben mondott le, mikor az akkori - fideszes - ellenzék javaslatára alkotmánybíró lett.)

Nézzük sorjában, hogy mit mond az Alkotmánybíróság elnöke arról, hogy ő

mennyire független, és hogyan hozzák meg a döntéseiket. 

1. Az Alkotmánybíróság "semmi esetre sem" lett fideszes intézmény (ezt háromszor mondja el), aztán elismeri, hogy azért "érződik a változás";
2. Az Alkotmánybíróság szerinte a nép oldalán áll (ezt is elmondja vagy háromszor - persze, a haza se lehet ellenzékben, emlékszünk még?);
3. Az Alkotmánybíróság ugyanaz maradt, de "a viszonyok jelentősen átalakultak";
4. "A Fidesz saját politikai holdudvarából is beültetett néhány embert alkotmánybírói székbe? Ez igaz. De ahogy beül, onnantól kezdve alkotmánybíró és nem fideszes. Az Alaptörvény betartására, betartatására tesz esküt";
5. Elismeri, hogy nagyobb mozgásteret adnak a kormánynak, mint elődeik;
6. Hozzáteszi, hogy az új Alaptörvény szellemében hoznak döntéseket - ami persze természetes lenne, ha az Alaptörvény szellemének kitalálását nem a Fidesz propagandistáira bízták volna rá.
7. Szembeállítja a "realitást" a "dogmatikus joggal" - vagyis elismeri, hogy az Ab nem a jog alapján, hanem valamiféle, általuk értelmezett realitás alapján hoz döntéseket...
8. Arra a felvetésre, hogy az Ab újabban 77%-ban a Fidesznek tetsző döntést hoz, annyit bírt mondani: "Ez egy rendkívül egyszerű megközelítés." Aztán később elismeri: neki is bele kellett tanulnia, hogy ne pártpolitikai szinten gondolkodjon. 

Még nem jogvégzett embernek is ordít a cikkből, hogy Lenkovics Barnabás magyarázza a bizonyítványát. Hiszen a

döntéseikkel a Fideszt támogatták, nem is egyszer. 

Lenkovics egyszerre tagadja és magyarázza, hogy az Ab egyre inkább a Fideszt segíti. Nézzük, mi a magyarázkodás lényege.

Az Ab elnöke felolvassa a fideszes propagandát arról, hogy "helyzet van". Olyan mondatok jönnek ki a szájából, amit Szíjjártótól, meg Rogántól hallunk minden nap:  

• a nem fideszes kormányok külföldi hitelekkel adósították el az országot, hogy osztogathassanak;
• ettől az ország az államcsőd szélére sodródott, "válság" következett be, sőt, az egyik válságból a másikba sodródunk;
• azért lett kétharmad, mert az emberek "rendre" vágytak, "tűzoltásra" volt szükség; gyorsan kellett döntéseket hozni.

Lenkovics elmondja: az Ab-nak el kellett döntenie, hogy ezekben a válsághelyzetekben milyen filozófia szerint cselekszik, azaz a "realitás" talaján áll, vagy a jogot veszi figyelembe. A nagyon nagy gáz pedig itt van: szerinte az Ab-nak a realitás alapján kell döntenie - és ez felülírja a törvényeket, ez erősebb a törvényeknél. Mert "nem az emberek vannak a jogért, hanem a jog az emberért". 

(Tudja, kitől hallottuk ezt utoljára? Orbán Viktortól. Amikor elmondta: ha a jog nem szolgálja az "embereket", akkor rossz, meg kell változtatni. Vagy írni kell gyorsan egy törvényt.)

A gond itt mindig csak az: ki határozza meg, mi a valóság? Vajon tudja-e a kormány, mit akarnak az emberek? (Vasárnapi boltbezárás - senki sem akarja, mégis megcsinálták.)

Milyen embereket szolgál a jog? Elviekben az egész országot. Viszont egészen mást lát valaki valóságként, akit a Fidesz nevezett ki az Ab élére, meg az, aki a Fidesz miatt vándorolt ki, vagy vették el a trafikját, vagy vették el a földjét. Vagy havi 70 nettóból él.

Lenkovics olyan posztulátumokkal magyarázza az Ab elfogultságát, amelyet a választók nemfideszes kétharmada (illetve ma már inkább háromnegyede) nem fogad el. A nem a Habony-propagandából (vagy korábban a Simicska-féle harci médiából) tájékozódók meg soha nem is fogadtak el.

Ugyanis 2010-ben, mikor a Fidesz elfoglalta az országot, 

1. nem volt államcsődközeli helyzet,
2. az államadósság kezelhető mértékű volt (és még ma is az, miközben nominál- és reálértékben is növekedett)
3. az emberek nem a rendcsinálás szándékával szavaztak a Fideszre, hanem megbüntették a baloldalt, mert az nem tartotta az ígéretét, és restrikcióba fogott; Orbántól pedig a megszorítások megszüntetését, újabb osztogatást vártak (ezt is ígérte, és részben ez is csinálta).

Lenkovics posztulátumai tehát hamisak:

a válsághelyzet csak a Fidesz-propaganda teremtette alternatív valóságban létezett.

Itt két eshetőség van:

1. Lenkovics birkább, mint egy átlagfideszes, és tényleg olyan mértékben tájékozatlan, hogy elfogadta az agitációs szlogeneket;
2. esetleg a kognitív disszonancia redukciója nevű jelenség lépett föl: magának is meg magyaráznia, hogy az általa vezetett testület miért nem ellensúly a kormánytöbbséggel szemben.

Ha ugyanis a posztulátumai hamisak, akkor semmivel nem indokolható, hogy az Ab miért tűrte és tűri el a Fidesz saját törvényeit (és alkotmányát) is megsértő jogszabályokat.

Ilyenkor kellene jönnie a jognak megvédeni a gyengébbet. A Fidesztől. De ilyenkor már nem jön a jog, mert a Fidesz megmondja, mi a valóság, mi az, amit az emberek akarnak. Orbán, meg a Fidesz mondja meg, mi a realitás. Ennek alapján gyorsan törvényt hoznak. Ha valaki vitatja ennek a jogszerűségét, akkor lenne szükség az Ab-re. De az Ab helyett jön majd Lenkovics Barnabás és szépen felmondja a fideszes leckét a "realitásról".

Lenkovics nem mondja ki, de Carl Schmitt német jogász és politikai teológus érvelését használja a kivételes állapotról (state of exception). Schmitt ezzel indokolta Hitler és a nácik jogát a felhatalmazási törvényre, amellyel a NSDAP felszámolta a weimari parlamenti demokráciát. Lenkovics meg

ezzel indokolja Orbán jogát a magyar parlamenti demokrácia felszámolására.

A state of capture exceptionre való ellenszenves érvelésnek akár még lehetne is igaza, ha valóban kivételes helyzet volna.

De ahogy 1933-ban (és utána) nem volt Németországban rendkívüli állapot (mert a Reichstag fölgyújtása ellenére nem fenyegetett kommunista puccs), 2010 óta Magyarországon sincs kivételes helyzet (mert nem fenyegetett államcsőd, most sem fenyeget, valamint a nemzetközi baloldal, zsidóság, liberálisok, multicégek is csak Orbán és a szélsőjobboldaliak fejében veszélyeztetik az ország szuverenitását). Tehát indolatlan volt a náci diktatúra, és hasonlóan megalapozatlan a Fidesz igénye a kivételes elbánásra.

Az Ab-nek nem nép oldalán kell állnia, hanem a törvények oldalán, amelyeket a nép választott képviselői útján hoz.

Nincs dogmatikus jog, csak az a jog van, amit az Országgyűlés elfogadott. Ha valaki ehhez ragaszkodik, akkor nem a dogmatikus joghoz ragaszkodik, hanem a nép jogához. És a nép joga az emberekért van. Tehát az emberek oldalán áll. Ez még egy fideszes pártkatona számára is könnyen belátható kellene legyen.

De az Ab elnöke azonosult a propagandával, és kivételes állapotot vizionál (vagy legalább kifelé azzal indokol). Kiindulópontja, amiből minden mást levezet, nem az alkotmány (Alaptörvény), hanem az, hogy

a Fidesznek igaza van.

Köszönjük, Lenkovics úr! Önnek az lett volna a feladata, hogy őrködjön a magyarországi jongrend felett. Ehelyett odadobta a Fidesznek az egészet.