PNL-nak

Rezsi ott ült a padon és szotyolahéjat köpködött. Közben a körmét piszkálta egy bicskával. A mi Rezsink egy különösen ronda, otromba, csúf rezsi volt, aki egészen nagyra hízott a magyar emberek zsírján. Mert Rezsi abban lelte örömét, ha szívhatja a magyar emberek zsírját ráadásul, többször még Selmeczi Gabriella copfját is megrángatta. Rezsi megérett arra, hogy férfias harcban végre legyőzzék.

Ez a rezsi azt hitte, hogy neki itt már mindent lehet – és ha bántják, akkor majd elszalad Brüsszelbe és ott telesírja bús könnyeivel a helytartók vállát, akik persze mint moszkoviták Brüsszelben, azaz brüsszeliták. És ezek a brüsszeliták iziben ide küldenek pár hadosztály eurobürokratát. Mind-mind egyforma, szürke öltönyben, kihegyezett ceruzával, és mind mind a magyar emberek vérére szomjas. És akkor ezek a brüsszelita eurokrata hadosztályok majd megvédik Rezsit és kis barátait, hogy az csak élősködhessen tovább, és

elszívhassa a magyarság életerejét.

De Rezsi, hiába itta a jó magyar házifőzésű kisüstit, és hiába járt focimeccsekre, mégiscsak a magyar ember ellensége maradt. Ha meglátott közeledni egy magyar embert, akkor kiköpte foga közül a szotyihéjat, az sem érdekelte, ha egy féleszű bankelnököt rondít éppen össze. Lerakta nagy, szőrös mancsából a jó magyar pálinkásbutykost, megvakarta karvalyorrát felkapta gázár-dárdáját vagy éppen áramdíj-furkósbotját és egy hatalmasat odacserdített a magyar ember feje tetejire. És mindehhez ördögien vigyorgott. Tudta, hogy mögötte monopóliumok egész hada áll, és ezért azt tesz, amit csak akar.

A magyar ember meg kapkodott, mint Bernát a ménkűhöz. Szaladt fűhöz-fához, védené már meg valaki ettől a randa rezsitől.

De csak egy, egyetlenegy akadt, aki merészelt szembeszállani Rezsivel. Nem volt ez más, mint maga a legkisebb királyfi. Akarom mondani, a kedves vezető. Ez nem volt rest, amikor látta közeledni Rezsit, elkapta a butykosát, és azonmód zárjegyet ragasztott rá.

Csak azt nem értette  a magyar ember,

hogy ha ő itt ennyire, de ennyire meg van folytonosan védve, akkor miért van az, hogy huszadika táján már alig-alig tud csak néhány tízmilliót átutalni a Századvégnek támogatás formájában. Úgy kell összekaparnia valamilyen kis aprópénzt a CÖF-nek, pedig annak még a magyar vizsláját is etetnie kell,van ott költség rogyásig.

No, egy sötét, ködös éjszaka aztán, nem messze a paksi csőszkunyhótól csoda dolog történt. Nevezetesen, Libsi gyerek, lábujjhegyen, nesztelen kúszva követte azt a randa és ragyás Rezsit, mert nagyon gyanús volt neki őkelme. És bizony, majdnem kővé dermedt attól, amit végülis látott. Rezsi, amikor odaért a kunyhóhoz, körülnézett és amikor úgy találta, senki sincs a közelben, megrázta magát és láss csodát,

gyönyörű, fiatal, bár kicsit pocakosodó Lázár Jánossá vált.

Nemsokára, gyönyörű, fényes Jaguár fékezett a csőszkunyhó előtt. Először egy TEK-es testőr ugrott elő belőle, feszesen tisztelgett a nyalka huszár, aztán nyakkendőjével előbb fényesre törölgette a jármű motorházát, majd bocskaiját lekapva magáról, azt a földre terítette. Ekkor kinyílt a csodautó ajtaja, és maga a kedves vezető lépett ki, édesen, mosolygósan, ahogy csak ő tud.

Odalépett Rezsihez, aki éppen Lázár János alakját öltötte fel. Letelepedtek egy padra és elővették a bugyellárisaikat.

– Na, te Rezsi, mennyit szereztél? – kérdezte a kedves.

Rezsi nagy halom pénzt öntött ki az asztalra.

– És te kedves? – kérdezte.

Mire a kedves vezető nagy tömött briftasnit húzott elő. Volt abban bankadó, autópálya építésekből lecsípett fillérek, stadionépítés megspórolt krajcárai, kerítésépítésből összehozott pár milla – egész marokra való. Összeöntötték, számolgattak, elégedettnek tűntek. Amikor sikeresen két oszlopba rendezték a pénzt, és egy pillanatra Rezsi hátrafordult, mert valami ág roppanását, kommenista suttogását vélte hallani, a kedves gyorsan belemarkolt Rezsi pénzébe és amennyit észrevétlenül tudott, zsebre vágott abból is. Sőt, még egy szamárfület is mutatott neki, a háta megett.

Ekkor a kis Libsi előugrott a rejtekhelyéről. Kokit adott a TEK-esnek, aki azonnal kegyelemért könyörgött. De emberünk nem törődött vele.

Felszállt az első repülőre, és London-Alsóig meg sem állt. Rövidesen ott látta a tévében, hogy Rezsi és a Kedves Kis Vezető örök haragba kerültek valami elcsent aprópénz miatt. A nép később mindkettőjüket jól elzavarta és boldogan él, míg ezek vissza nem jönnek.

Dési János