B1 blogcsalád




Hol szúrtuk el?

2018. május 04. - B1blog

avagy néhány gondolat a (hazafias) népfrontról.

Tovább

Bolygó hollandik: brutális gyalogtúra Rotterdamból Barcelonába

Monoszkóp

Már visszaigazítottam a kocsim orrát Monoszló irányába, de még a Limmat partján lopom a napot, kedvenc Dada Báromban, Zürich kellős közepén. Talán annyi időm mégis maradt itt, hogy nagy vonalakban elmeséljek egy családi regét a bolygó hollandiakról – akik végül valahol…

Tovább

Megtaláltuk az eltűnt magyar pincérnőket

Monoszkóp

A falusi ember is utazik néha, főleg, ha muszáj. Ha nincs ismerőse a régi Baszmannaja utcában, kénytelen pár versztával nyugatabbra döcögni, már csak a kíváncsiság végett is. Én is így voltam vele, gondoltam, megnézem, mit rontottak el már megint a sógorok, meg úgy…

Tovább

Semjén Zsolt országzászlót avatott, de nem tudni, hol lehet: azóta a rudat se látta senki

Monoszkóp

Hála istennek, végre kis falunkra terelődött a felső kormányzati körök figyelme. Azt már talán említettem, hogy járt már nálunk személyesen maga Semjén Zsolt is, amit elsősorban az errefelé honos apróbb termetű énekesmadarak viseltek nehezen, mind a három. Pedig csak…

Tovább

Hogyan néz ki nálunk a migrációs kérdés?

Monoszkóp

A mi kis falunk lélekszámát tekintve sem világváros, összesen ha 111-en vagyunk (a 2014. január 1-jei állapotok és a Vágó Ági szerint, aki névvel is képes elsorolni őket), mégis igen jelentős probléma nálunk a migráció. Az őshonosok legfőképpen és leggyakrabban a temetőbe…

Tovább

Képtelen vagyok bárkiben is felszítani a vad idegenellenes gyűlöletet

Monoszkóp

Ma hajnalban csatakosan riadtam fel legszebb álmomból, mégpedig azon felismerés hatására, hogy te jó isten, már megint nem utálok különösebben senkit, nem egy kellemes érzés, elhihetik. A madarak édesen csicseregtek, a nap kelt felfelé, a kávé olasz volt és selymes tapintású –…

Tovább

A röhögéstől fulladozva védjük a hazát, az ellenség akár görkorcsolyával is jöhetne, sima ügy

Monoszkóp

Itt falun most olyan köztes állapot van, se nem háború, se nem béke. Álmatagon, de bizonyos várakozással telnek a napok, s miközben két rámtörő lomhasági roham között írok egy-egy ilyen beszámolót, eszembe jut, hogy éppen 71 éve szálltak partra Normandiában az első…

Tovább

Ma van húsvéthétfő, nincsenek is nyitva a boltok, pláne nem a Balatonnál

Monoszkóp

Hát ma hajnalban valami éktelen süvöltözés, szirénázás, kandúrlárma vert fel legszebb ünnepi álmomból. Nem jellemző ez itten, falun, jó, ha a kakas veszi a fáradságot, és vakkant egyet-kettőt hajnalhasadáskor. De azt is szigorúan csak munkanapokon. Rágyújtok, törlöm a…

Tovább

Orbán Viktor vezetőt keres a korrupcióellenes hivatal élére

Monoszkóp

Mondanom sem kell, eléggé meglepődtem, amikor egy fényes délutánon hosszú fekete kocsisor fékezett az utcámban, és az Orbán Viktor megdöngette a kaput. Hát miért nem jelentkezett be előre, szóltam volna, hogy ne jöjjenek be a Hegyi utcába, mert nincs hol megfordulni benne,…

Tovább
süti beállítások módosítása