Van még az országban valaki, aki meglepődött Orbán legújabb húzásán?

Valószínűleg senki.

Minden sztori megtörtént már az Orbán-érában, nehéz meglepetést okoznia az öregecskedő diktátorunknak. Kiismerhetővé vált. Pontosan tudjuk, hogy mi mozgatja és hogyan működik. Éppen ezért minden húzása végtelenül kiszámítható. Lesznek persze újabb és újabb ügyei, meg ötletei a jövőben, még kiléptetheti az országot az Unióból, bevezetheti kínai mintára a „jó állampolgár”-pontrendszert, felavathat még pár stadiont, hogy aztán a következő gazdasági válság, az Unió, vagy egy hirtelen ellenzéki feltámadás elsöpörje.

A Gruevszki-ügy - amiben mostanra az is kiderült, hogy a magyar diplomácia menekítette ki a körözött macedón miniszterelnököt a saját hazáából -  tökéletesen illeszkedik Orbán pályájába. Tehát végtelenül unalmas. Miért is?

1. Láttuk ugyanezt az ügyet Pharaon esetében, vagy az azeri baltás gyilkos esetében.

Semmi újdonság nincs ebben: Orbán pragmatikus politikusként bármikor felrúgja a saját elveit, törvényeit. Most is felrúgta. Gruevszki ugyanúgy Putyin pincsije, mint a mi miniszterelnökünk, ugyanúgy sorosozik, elnyomja a civileket, visszaél a hatalmával – vagyis a mi kutyánk kölyke. Még egyelőre azt nem tudni, hogy Orbánnak mi célja van egy bukott macedón miniszterelnök kimenekítésével, vagy, hogy mi haszna származik belőle. Érzelmi alapon döntött volna így?

2. Ugyanúgy megy a sorosozás tovább

Bűnözőt rejtegetünk? Soros üldözi! Mi hoztuk át a határon, ahol a mi törvényeink alapján egy menekülttáborban kellene rostokolnia, mint a többinek? Soros miatt van! Ellentétes mindez a nemzetközi joggal? Azt is Soros írta! Szembemegy az EU és úgy általában Európa értékrendjével? Igen, de az lipsi soros-értékrend! (Ja, igen, és 9 éve megbukott Gyurcsány a hibás ezért is – hozta ki a miniszterelnököt naponta fényesre nyaló Origo.)

Ebben sincs semmi meglepő. A Soros-kártya mindenre jó. A bűnbakkeresés folytatódik. És ezek szerint ez rezonál a magyarok lelkében, hisz a kormány a helyén van, a Fidesz vezeti a népszerűségi versenyt.

3. Orbán megint felmutathatja a középső ujját mindenkinek

Nem tetszik valami? Csakazértis meghosszabbítjuk a kisvasutat! Csakazértis több stadion épül! Csakazértis tönkre tesszük az egészségügyet és az oktatást! Csakazértis lopunk tovább, még többet! Csakazértis befogadunk egy körözött bűnözőt (megint). Orbánnak alaptermészete, hogy konfliktust generál, magát a jók oldalára teszi és mindenkire rámutogat, akinek nem tetszik. Pont, mint egy házsártos feleség, aki folyamatosan összeveszik az urával; ha kis béke lenne otthon, talál valamit, amibe beleköthet. A Gruevszki-ügy is ezek közé illeszkedik: pontosan arra jó, hogy provokálja a hazai és a nemzetközi közvéleményt. Más hasznát nemigen látja senki, csak, hogy provokálhat. Megteheti – ez az üzenet. A háború a fontos. Hogy éppen miért van háború, az senkit sem érdekel.

4. Uralni a pillanatot: megint ugyanaz a trükk

Rég politológusi mantra, hogy Orbánnak elemi érdeke a pillanat uralása. Azaz, hogy ő határozza meg, miről és hogyan beszélnek az országban. Többek között ezért van szükség az állandó ostoba nemzeti konzultációkra, a plakátkampányokra, az újabb célpontokra. A konstans háborúban ugyanis az egyszeri Fidesz-szavazónak nincs igazán lehetősége szemügyre venni, hogy mekkora a pusztítás körülötte. Egyszerűbb mindig felmutatni neki valami céltáblát, amin a frusztrációját és gyűlöletét kiélheti. Ezt jelenti a pillanat uralása. A Gruevszki-ügy tulajdonképpen ugyanúgy kapóra jön Orbánnak, mint a menekültek, a CEU, vagy a civilek: felhasználhatja arra, hogy balhé legyen belőle. Aki pedig balhézik miatta, ki lehet nevezni újabb közellenségnek és lehet ellene hergelni. Az Orbán-rendszer halála, ha nincs ellenség, mert akkor kiderülne, hogy az ország vezetése nem csinált semmit az elmúltnyolcévben, csak hergelte a népet az újabb ellenség ellen.

Ezt a trükköt újra meg újra elsütni – olyan, mintha a bűvész minden száma ugyanaz lenne az esti előadáson. Mindig a fehér nyulat húzza elő és a közönség mindig tapsol. Pedig az előadás rém unalmas és ami rosszabb, kártékony is az egész országnak. Az egyetlen izgalmas – igazából költői - kérdés az, vajon akkor miért tapsol még mindig a fél ország?