B1 blogcsalád



A magyar reformok működnek: már verik egymást a magyarok

2015. július 20. - Csák Gergely

Azt hiszem, óriási áldás egy elnyomás elől elmenekült bevándorló gyermekének lenni, mert rájössz, mennyire törékeny a szabadság, és milyen könnyen elvehető. (Ted Cruz)

Volt egy szint, amíg vicces volt ez az egész. 

  1. Az uszító plakátokkal a bevándorlók ellen, amikből viccet csinált persze mindenki, akinek kis esze volt;
  2. A pusztában eltévedt igaz szittyamagyarokkal, akik nem találtak egy bevándorlót sem, hogy megverhessék;
  3. A (szélső)jobber médiával, akik, hogy minél mélyebbre tudják dugni a nyelvüket a főnökék fenekébe, elkezdtek "inváziót", meg "betelepítést" kiáltani, a háttérben persze a "tudjukkikkel", meg a CIA-val;
  4. A bevándorlók szendvicseiből kijutó sertéspestissel;
  5. Az ostoba, aki hashajtóval akarta elzavarni a Keleti környékéről a szerencsétleneket;
  6. A gazdasági kivándorló igazmagyar pöcsfej, aki a bevándorlóktól félti a hazát - Londonból.

Szóval, volt itt már minden, meg annak is az ellenkezője. A szellemi mélyrepülés olyan csimborasszója, hogy a fal adja a másikat. Eddig ezen lehetett nevetni. 

megvert_lany.jpg

A képet a 444-en találtuk. 

Lányverés, az még nem volt. 

A történet itt fordul áll tragédiába. Innentől nem tudunk nevetni. 

Ez az a kultúra, amit tiszteletben kell tartania mindenkinek, aki Magyarországra jön? Az erőszak és a bunkóság? 

Az igaz magyar (nem náci, csak kopasz, gyűlöli a cigányokat, zsidókat, melegeket, bevándorlókat, mindenkit, aki nem árja, szóval, a nem náci) nagyon bátran belekötött egy egyetemista párba és amikor a lány a két fickó közé állt, szilánkosra verte az arcát. (Ráadásul egyikük sem volt bevándorló - ja, bocs, járulékos veszteség...)

A történet olyan egyszerű, igazából nincs mit vitatkozni rajta. 

Nagy magyar felhorgadásában, mert utálja a menekülteket. Nem náci. Nem erőszakos. Megmutatta, milyen egy igaz magyar, akire büszkék lehetünk. 

Habony Árpád, Arthur Finkelstein, Orbán Viktor, meg a többi gyűlöletkeltő most vajon ugyanúgy néz bele a tükörbe reggel, mint tegnap este? Most, hogy az ő

lelkükön szárad az idegengyűlölet felkorbácsolása?

Meglett az eredmény, uraim! (Ha Ráhellel ugyanezt tették volna, már a TEK vadászna az elkövetőre.) 

Vajon, ha a te lányoddal csinálnák ugyanezt, a saját hazájában, a saját honfitársai az ostoba nácik, te mit reagálnál?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr527641006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2015.07.21. 12:23:03

Az állítólagos videón nem sok minden látszik, de a verekedők mellett bántatlanul elhaladó szőke nő és néger barátja igen. Elég szelektív rasszisták.

midnight coder 2015.07.21. 12:25:23

@high up!: Nem tudom feltűnt-e, de egy ideje az EU tart a süllyesztő felé. A bevándorlók ezt radikálisan gyorsítani fogják.

midnight coder 2015.07.21. 12:28:35

@high up!: Ja, és a bűnözési statisztikában vajon milyen az aránya a pár száz éve befogadott, és máig nem integrákódott ex bevándorlóknak ?

Zár Balta 2015.07.21. 12:38:15

@Csatos Bambi: Bambi menj vissza a kibaszott erdőeb ahonnan kievett a fene és remélem szétbasz egy kibaszott farkas és kieszi a beled !

Zár Balta 2015.07.21. 12:39:21

@midnight coder: Te anyád pofáját baszták volna így szét akkor is ezt mondanád szarfaszú ?

Muad\\\'Dib 2015.07.21. 12:50:24

@Scagnetti:
Alig hinném, hogy egy szélsőjobboldali boneheadnek Orbán Pityesz bátorítása kéne...

Muad\\\'Dib 2015.07.21. 12:58:32

@high up!:
Továbbra sem értem mit szeretnél bizonyítani? Hogy sok nálunk a bűncselekmény? Ja, sok, nincs vita köztünk.
Mellékesen eszerint a cikk szerint, akkor az angolok Európa barbárjai (bár én azért tartózkodnék ezt így kijelenteni):
www.telegraph.co.uk/news/uknews/law-and-order/5712573/UK-is-violent-crime-capital-of-Europe.html

Scagnetti 2015.07.21. 12:58:56

@Muad\\\'Dib: De azért elfogadják, ne legyenek kétségeid. Nincsenek ők azért olyan távol a Fidesztől. Nem is minden ultra jobbikos, és ma már a Fidesz szinte ugyanazt mondja, mint a Jobbik, alig lehet őket megkülönböztetni. Egyre inkább egy brancs ez már. Amúgy is ezek általában akkor utálják Orbánt, mikor olyat mond, ami nem tetszik nekik, de ha számukra is kedvesek a szavai, akkor hirtelen eltűnik az utálat is. Nekem pl. az összes jobbikos ismerősöm úgy rárepült a menekülttémára, hogy Orbán tapsolna örömében.

Muad\\\'Dib 2015.07.21. 13:01:49

@Scagnetti:
Rárepült a menekülttémára = lányokat vernek az utcán? Mert akkor érdekes ismerőseid vannak. A két dolog azért talán nem egyenlő.

Bobby Newmark 2015.07.21. 13:05:45

@Csatos Bambi: Amíg nem sikerül őket ránézésre 100% hatékonysággal megkülönböztetni, addig szerintem kibaszottul be kéne fognod a pofád, nácikám!

Scagnetti 2015.07.21. 13:20:10

@Muad\\\'Dib: Először mindig szövegeléssel kezdődik. Aztán egyre bátrabbak és bátrabbak lesznek. Azt mondanom sem kell, hogy ebben az ügyben is vagy hazugságot kiabálnak, vagy simán egyetértenek a verekedőkkel. Az már csak a vérmérsékletüktől függ, hogy melyiket teszik. De egy sem mondta azt, hogy ennyi és ne tovább, és ez az, ami igazán számít.

tábormegsemmisítő 2015.07.21. 13:22:03

Sajnos ez még csak az előjátéka annak a nagy konfliktussorozatnak, ami egész Európát a polgárháború szélére sodorhatja hamarosan. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy egy ilyen tömegben áradó, éves szinten több milliós, az európaitól teljesen eltérő közegben szocializálódott bevándorlót integrálni lehessen

Akik egy ilyen méretű és ilyen természetű bevándorlást szorgalmaznak, azok akarva vagy akaratlanul bűnrészesek a későbbi fejleményekben. Végeredményben ők is háborús uszítók a maguk módján

Muad\\\'Dib 2015.07.21. 13:39:09

@Scagnetti:
Nézd én pl. abszolút nem támogatom, hogy bátorítsuk a modern kori muszlim népvándorlást az EU felé (sok menekült befogadásával). Ennek ellenérte eszembe nem jutna megverni bárkit is, sőt legutóbb mikor megkérdezték tőlem merre van a pályaudvar kedvesen útbaigazítottam őket. Ettől még agyatlanságnak tartom, hogy ekkora biztonsági és társadalmi kockázatnak teszi ki magát Európa félreértelmezett humanitárius indokokból.
A többség pedig, ha ellenzi is a bevándorlást, úgy gondolkodik, mint én. Van egy marginális, agresszív kisebbség, akivel lehet riogatni, és összemosni őket mindenkivel, aki nem azt szajkózza, mint a bevándorlás feltétel nélküli támogatói.

Csatos Bambi 2015.07.21. 13:53:20

@Bobby Newmark:

"Amíg nem sikerül őket ránézésre 100% hatékonysággal megkülönböztetni, addig szerintem kibaszottul be kéne fognod a pofád, nácikám!"

A megvert "félvéretek" egy provokatőr volt. A kiscsajával együtt.

Csatos Bambi 2015.07.21. 13:55:48

@Muad\\\'Dib:

" ezek az emberek a kormány kampánya nélkül is megverték volna szegény lányt"

Milyen lányt?

Honnan tudod, hogy megverték?

Scagnetti 2015.07.21. 13:56:26

@Muad\\\'Dib: Én sem támogatom, sőt. Az iszlámot az egyik legnagyobb veszélynek tartom, mert kb. olyan, mint a kereszténység volt a sötét középkorban. De ettől még ha a kormány egy olyan kampányt tol az arcunkba, amely egy óvodásnak is sértő a primitívsége miatt, és válogatás nélkül úszít mindenki ellen, aki Magyarország felé közeledik, akkor igenis azt lehet csak mondani, hogy ez így nem jó. Fejezzék be a hangulatkeltést! Főleg úgy hogy az egész egy figyelemelterelés, hogy addig se a kormány piszkos ügyeiről beszéljen a nép.
Továbbá egy országot vezető, elméletileg értelmes emberekből álló csoportnak tisztában kellene lennie azzal, hogy mekkora felelősséggel jár, amit tesz.

Arról, hogy valójában mekkora probléma a bevándorlás, nálunk alig esik szó, mert megmaradunk a primitív jelszavak szintjén. Lehetne erről értelmesen is beszélni, de nem sok jelét látom annak, hogy a kormány erre törekedne. Nekik a hangulatkeltés és a figyelem-elterelés a céljuk, nem az értelmes párbeszéd.

midnight coder 2015.07.21. 14:03:19

@Zár Balta: Nem az elkövetőket védem, ők mindenképp bűnözők. De nem feltétlenül rasszista indíttatásból. Pl lehet a háttérben kábszer vagy más illegális dolog amivel az áldozatok nem akarnak dicsekedni a rendőröknek.

Szelid sunmalac 2015.07.21. 14:04:06

@Csatos Bambi: Nem vertek meg. Atesett egy vak komondoron.

turista a saját országában 2015.07.21. 14:09:13

Pedig egyszerű mint a Nap. Ha a kormány nem szítaná az indulatokat, az a fideszjobbikos mélymagyar csürhére is fékező erővel hatna és egészen biztosan nem fajulna alkalomadtán tettlegességig is a menekültek iránt szimpla gyűlölet.

Bobby Newmark 2015.07.21. 14:10:05

@Csatos Bambi: Körülbelül annyira az enyém, mint az anyádé.

És ha valaki akkora állat, hogy _BÁRMIVEL_ ki lehet belőle provokálni azt, hogy rommá verjen egy nála feleakkora nőt, azt ott helyben lelőném a picsába. Az bazdmeg kecskebaszó törölközőfejű szint, és nincs helye Európában.

Szelid sunmalac 2015.07.21. 14:10:55

@midnight coder: Vagy a csaj nagyapja volt naci kollaborans, az elkovetok meg bekepartiak es ezert vertek meg a csajt.
Esetleg CIA ugynokok voltak naci alruhaban. Vagy valojaban mar hetek ota vitaztak neten arrol, hogy Jean Goujon vagy Pierre Bontemps volt-e nagyobb reneszansz francia festo.
Barmi elkepzelheto...

Bobby Newmark 2015.07.21. 14:11:17

@Csatos Bambi: Milyen kormány? Milyen ország? Milyen emberek? Milyen valóság?

Bármit le lehet tagadni, csak aztán ne csodálkozz, ha szarfaszú hazug gecinek tartanak utána.

Szelid sunmalac 2015.07.21. 14:13:21

@Muad\\\'Dib: A kormany kvazi legalizalja es batoritja oket, hogy verjetek nyugodtan masokat, hiszen azok kartekonyak, veszelyeztetik a hazat stb. Te ezt tenyleg nem latod?

Csatos Bambi 2015.07.21. 14:14:44

@Bobby Newmark:

Leszarom, ha az idegen érdekeket kiszolgáló mocskos hazaáruló libsik szarfaszú hazug gecinek tartanak, mert azt észrevételezem arról, amit művelnek, ami a leginkább valószínűnek tűnik :)

Muad\\\'Dib 2015.07.21. 14:25:55

@Szelid sunmalac:
Egyelőre nem látom a történtekből, hogy ez lenne az ok. Most komolyan, nézzük már meg mi történt. Feketébe öltözött kopasz (értsd: vélhetően bonehead a javából) megverte egy bevándorlónak hitt ember barátnőjét. Szerintetek erről a fityesz tehet, mert ösztönözte ezt. Szerintem meg egy éjszaka kóborló bonehead banda 10 éve, meg 20 éve is megvert volna (sőt volt is sok ilyen eset, csak akkor még ebből nem lett felkapott hír) valakit, mert : bevándorlónak/cigánynak/punknak/zsidónak/stb. nézte.

midnight coder 2015.07.21. 14:37:32

@Szelid sunmalac: Szar a felvétel, de nekem úgy tűnik, hogy az utolsó harmadnál elsétál egy néger-fehér pár mellettük sértetlenül. És úgy, hogy az egyik elkövető szintén színesbőrű. De mondom, ez elég szar minőségű videó. Ha elkapják a tetteseket, kiderül a motiváció.

KUHULIN 2015.07.21. 14:40:23

Nekem hiányzik a storyból a feka barát látlelet-fényképe. Egy pofont sem kapott? Csak drukkolt?

2015.07.21. 15:17:01

@Csatos Bambi: Igazad van, ez a lány saját magát verte meg, hogy szert tegyen egy kis nyilvánosságera. Te tényleg bambi vagy, Eszed, mint egy gidának. Egyébként örülök, hogy helyesled a törékeny nők verését. Remélem, te is az vagy, kezdjük hát veled!

2015.07.21. 15:21:24

@KUHULIN: Te, nézd meg a videót. A barát nem bír felkelni, úgy megverték.

2015.07.21. 15:22:44

@Muad\\\'Dib: Igazad van, nem teget erről senki. Ez így jó. Ez Magyarország, ütni kell, aki mozog. A fidesz nem tehet róla, mert a plakátokon nincs olyan, hogy üsd a magyart!
Tényleg hibbant vagy? Nem látsz közte semmi összefüggést?

2015.07.21. 15:24:21

@midnight coder: Mivel a banda kiverekedte magát, nem kötöttek bele mindenkibe. Egyébként még az nem volt, hogy tulajdonképp ők csak segíteni mentek oda, mert a két fiatal összeveszett , éds wegymást verték. Vagy összefutottak a sötétben.

high up! 2015.07.21. 15:31:09

@Csatos Bambi: "z a "high up" nevű senki egy ugyanolyan mocskolódó, pofátlan magyargyűlölő zsizsi, mint a Kertész Ákos nevű haverja, aki a "moslékzabálókról" írt"

A te mocskolódó, pofátlan, embergyűlölő moslékzabáló fajtádról mi mást kellene mondani? Hogy kimüvelt, értlemes, több nyelven beszélő, európai civilizált ember vagy? Bruhaha!

FOLYTASSUK!

Csatos Bambi 2015.07.21. 15:32:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:
@Bobby Newmark:

Figyelem!

Tudnátok BIZONYÍTANI, olyan bizonyítékokkal, amik egy peres eljárásban is megállnák a helyüket, az alábbi állításokat?

1. szélsőséges
2. magyarok
3. rasszista indítékból
4. megtámadtak
5. egy magyar
6. egyetemista
7. lányt
8. és Magyarországon született
9. "félvér"
10. barátját
11. Szegeden?

Ha nem tudjátok bizonyítani a fentieket, netán a fenti állítások egyikét sem, akkor mit túráztatjátok itt a szájatokat, libsikéim?

high up! 2015.07.21. 15:33:22

@profilo:

ne erőltesd magd, közismert, hogy a legnagyobb gazemberek, a legnagyobb tuskó fasiszták őrjöngenek a leghangosabban, hohy ők persze mekokra magyarok.

Na húzzál el hallgagtni a sarokba!

FOLYTASSUK!

zizi77 2015.07.21. 15:37:29

Kb akkora marhaság ez is, mint hogy a rendőrségi videó felmenti a nemi erőszak elkövetőit!

Muad\\\'Dib 2015.07.21. 15:37:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Eszerint a németeknél sokkal durvább kormányzati kampányt folytatnak a bevándorlók ellen. A szélsőjobboldal ott ugyanis sokkal több támadást követ el ellenük. Biztos, hogy ez így van?
Nem lehet esetleg, hogy a szélsőjobboldali csoportok mindig is ilyenek voltak?

high up! 2015.07.21. 15:42:02

@midnight coder: " Ja, és a bűnözési statisztikában vajon milyen az aránya a pár száz éve befogadott, és máig nem integrákódott ex bevándorlóknak ?"

100%-ban magyar mindegyik, te otromba (na jó, 10 évente egyi szír pénzváltó lelövi a másikat, aztán ennyi).
Magyaro-on nincsenek is bevándorlók, ezt tudjuk a fidesznáciktól. Vagy pedig az egész nép az, mert az átlag "fajtiszta" magyar genetika az kérlek mindenkiben az Uráltól megkezdve a németekig legalább egy tucat horda nép és maximjum 2-3 letelepült nép genetikai keveréke. Te talán mi vagy, csak nem abban az illúzióban élsz, hogy téged Nyugaton nem egy kelet-európai, alulmüvelt félázsiai, fécigány egyednek tartanak? Hanem kimüvelt, árja, európai inteletüellnek?

FOLYTASSUK!

high up! 2015.07.21. 15:49:20

@midnight coder: " Nem tudom feltűnt-e, de egy ideje az EU tart a süllyesztő felé."

nem, nem tünt fel, de majd te nemzetközi konferenciát fogsz róla tartani Brüsszelben, hogy felnyisd a Nyugati szemét, hogy fosniuk kell, mert "szarabbul élnek mint bármikor".
Azok meg végre rájönnek majd, mert önmaguktól hülyék felismerni a világot, hiába van náluk a világ IQ-ják a 90%-a, nélküled nem mennének semmire.

Terád várnak, hogy elmond nekik, hogy néz ki a saját világuk.
Szerintem rögtön fogják is magukat és azonnal illegálisan bevándorolnak majd a legfejletteb illibsi államokba, úgy mint Trollbanisztán meg Putyingulag. Csakhogy elkerüljék a süllyesztöt.

FOLYTASSUK!

Csatos Bambi 2015.07.21. 15:52:44

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Simán el tudom képzelni, hogy egy "félvér" férfit és fehér nőjét azért támadják meg VALAKIK (például a migránsoknak "szolgáltató" bűnözői körök) a bevándorlóktól nyüzsgő Szegeden, mert anyagi FELELŐSSÉGET vállaltak valamelyik feka bevándorló kötelezettségeiért, és nem tudták vagy nem akarták a tartozást megfizetni.

Sokkal inkább EZT tudom elképzelni, mint azt a verziót, hogy "szélsőséges magyarok" a bevándorlóktól nyüzsgő Szegeden pont két MGYART találjanak meg, ha rasszista okok miatt akarnak balhézni.

Csatos Bambi 2015.07.21. 15:54:51

"Az uszító plakátokkal a bevándorlók ellen, amikből viccet csinált persze mindenki, akinek kis esze volt"

Miféle uszításról beszélsz?

1. Azt sugallták, hogy nem tartják be a törvényeinket? Ez nem uszítás, hiszen TÉNY, hogy nem tartják be.

2. Azt sugallták, hogy nem tisztelik a szokásainkat? Ez sem uszítás, hiszen TÉNY, hogy nem tisztelik.

Akkor miféle uszításról beszélsz?

Arról, hogy ha letelepedhetnének, akkor elvennék a munkát a magyarok elől?

Na és ha nem kapnának munkát, méghozzá a szintjüknek megfelelően, szakképzettséget és nyelvtudást NEM igénylőt, -amilyen munka pedig Magyarországon NEM létezik - akkor miből élnének? Bűncselekményekből? És az jó lenne?

Ebből csak az csinál viccet, akinek NINCS esze.

zizi77 2015.07.21. 15:56:00

A videón nekem nagyon úgy tűnik, hogy van 1 azaz 1 db barom, aki verekszik, és van 1 haverja, aki próbálja elrángatni onnan. Nincs banda, sőt a többiek pont segíteni akarnak a földön fekvőknek. Persze lehet, hogy rosszul értelmezem. Gondolom, a fickó nem lehet szomjas, esetleg betépett.

dingó29 2015.07.21. 16:02:22

@Zár Balta: Normális nő nem kezd hiprpigmentáltakkal

chrisred 2015.07.21. 16:21:07

@Csatos Bambi: A kormány és a szervei minden szükséges jogszabályi felhatalmazással rendelkeznek, hogy a Magyarországon tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok munkavállalásához csak indokolt esetben járuljanak hozzá. Ugyanígy megvan a jogszabályi felhatalmazásuk, hogy visszavonják a tartózkodási engedélyt, ha a haadik országbeli személy nem igazolja hitelt érdemlően, hogy képes fedezni magyarországi tartózkodásának költségeit. Ezért nyilvánvaló, hogy az "elveszik a magyarok munkáját" puszta hangulatkeltés. Akkor tudják elvenni, ha az a nemzetgazdaság szempontjából hasznos.

Mercel 2015.07.21. 16:23:05

@szamaritánus:

Értem, ha az egyetlen kapkodva készített videófelvételen nem lehet kristálytisztán kivenni minden résztvevőt akár az áldozatokat akár az elkövetőket akkor az eset meg sem történt, és mindenki hazudik.

Mondom a csaj meg a barátja összeverték egymást és gyorsan hívtak egy kopasz köcsögöt csináljon már úgy mintha szétütne egy Nőt, meg a barátját.

A szemét média, meg a szemét polgárok akiknek van pofájuk nem kopasz náci köcsögként létezni azok meg fel vannak háborodva a semmin.

Ne legyünk már demagógok és főleg ne akarjuk megmagyarázni.
1, Nőt verni amíg az életem nincs veszélyben soha semmikor.
2, Másik embert mert nem tetszik a pofája, előítéleteim vannak hülyére verni ezen az alapon soha semmikor.

Aki ezt támogatja, elnézni, védi az egy szarházi féreg, ugyanúgy mint az elkövetők.
Az a helyzet, hogy a szélsőjobbos söpredék egyre inkább bűnözőként kezd viselkedni.
Az pedig a másik, hogy a jobbiknak és a fidesznek konkrét felelőssége van ezekben az ügyekben.
A gyűlöletkeltés 1000 éve is és most is tökéletesen alkalmas akár vérontás kirobbantására is.
A jobbik és a fidesz bemutatta az alkalmasságát ezen az egyetlen területen. Nem ez az eset volt az első és sajnos nem is ez lesz az utolsó. A rendőrség pedig vélhetően az életben nem találja meg őket.

Amúgy meg Hogy is van az, hogy szemét cigányok sokan vannak belekötnek a gyengébbekbe, terorizálják a békés embereket duma?
Most a kopasz köcsög és a haverjai miben különböztek az ezerszer elátkozott cigánybandáktól?

Mercel 2015.07.21. 16:24:34

@dingó29:
" Normális nő nem kezd hiprpigmentáltakkal"

Normális ember nem ír le egy ilyen mondatot.

Mercel 2015.07.21. 16:27:25

@Csatos Bambi:

Életszerű.
Olyat meg nem tapasztalunk olyat életünkben soha, hogy pár agresszív kcsg kinéz magának gyengébbeket akik biztos ami biztos alapon legyenek kevesebben is, és azokon vezetik le az agressziójukat .

Inkább kitalálok valami nyakatekert baromságot mint, hogy az egyébként szégyenletes igazságot elfogadjam.
Adja magát.:)

Bobby Newmark 2015.07.21. 16:30:37

@Csatos Bambi: Kár túráztatnod magad, én meg azt szarom le, ha egy ostoba tahó turbómagyar hazaáruló libsiz le.

Bár valójában tényleg van bennem némi hazaáruló hajlam, valaki meghódíthatná már ezt az országot, ha mi magunk ennyire vagyunk képsek, hogy ilyen szarfaszú Gyurcsánynak meg geciputtony Orbánnak engedjük meg, hogy az országot vezesse.

Mercel 2015.07.21. 16:34:37

Egyébként ez a poszt a hozzászólásokban gyönyörűen hozta a társadalmi állapotokat kicsiben.
8 éve mérgemben mondtam, hogy a 80% idióta.
Most látom, hogy tévedtem.
90.

Csatos Bambi 2015.07.21. 16:37:49

@Mercel:

A bajai videó is az igazságot mutatta be, ugye? :D

midnight coder 2015.07.21. 16:56:50

@high up!: A bevándorlót értsd ironikusan. Pár száz éve vándorolt be.
Az EU-ban pedig még nagy a jólét, de ez már nem tart soká. Lásd PIGS helyzete.

2015.07.21. 17:06:10

@Mercel: "Az amit 10 éve csinálnak nem más mint gyűlöletkeltés aminek az eredmény a hatalom megszerzésére / megtartására használják."

Tevedsz. Nem tiz eve csinaljak, hanem mar a kezdetek kezdete ota torekednek az orszag megosztasara. Kb., amiota megalakultak. Ez mar csak a vegeredmeny. Koszonjuk fidesz, a reformotok, a gyuloletkeltes, mukodik.

Zár Balta 2015.07.21. 17:46:38

Ez a kibaszott kis Geci átbasz mindenkit ! Még most se fogtátok fel, hogy mindent csak azért csinál, hogy a hihetetlen gazemberségeikről elvonja a figyelmet ? Épp most adja az állami földeket oda a haveroknak!! És mint látjuk mindenki beszopja a faszát: Már verik az migráns-szerű magyarokat a szintén magyar gecifélék !
Először ezektől a fidesses szar geciktől kellene megszabadulni, aztán majd jöhetnek a migránsok is!

Zár Balta 2015.07.21. 17:48:16

@Csatos Bambi: AZ volt már bambi, hogy elmész te a jó telibebaszott retkes kurva anyádba ? :)
Én nem vagyok liberális : én halomra lövetnélek benneteket mind legszívesebben! :)

kissiú 2015.07.21. 17:52:49

@Kampfer: Kampfer, egyszer már értekeztél erről a témáról, látom rákattantál. Na, kezdjük:
"Libbant agybetegek még mindig nem értették meg, hogy nem jó ötlet a népeket, kultúrákat, embereket és hagyományokat 'keverni' és erőltetni a színes világ szépségeinek hazug és veszélyes mítoszát! Mert ez ide vezet!"
Elmagyaráznád, hogy egy kubai születésű egyetemista miért és hogyan veszélyezteti mindennapjainkat? Előre jelzem, az hogy " mert pár agyatlan megverheti őt és a barátnőjét" nem válasz, mert ilyen alapon autót se vegyen semki, hiszen ellophatják.

Mercel 2015.07.21. 19:28:59

@Csatos Bambi:

Leszarom a bajai videót. Egyrészt terelsz, másrészt fel kéne már fogni tíz év után, hogy lehet legalább ugyanannyira rühelleni az istenverte mszp- mint a fideszt ÉS a náci jobbikot.

MÁS:

Kedves nácikedvelő söpredék, a rendőrség egy pillanatra átállt traffipax uzemmódról bűnüldöző módba és elkapták a kopasz köcsögöt. Feltehetően a bátor haverjai is előkerülnek majd.

Amikor majd bizonyított lesz, hogy ő követte el ezt a szégyenletes és gyáva tettet akkor majd az összes náciszimpatizáns csicska elmehet a jó édes sarkon dolgozó anyjába vagy a többség magába néz?
Vicc volt, tudom ez kizárt.

Mivel én sem vagyok galamblelkű liberális, csak annyit kívánok az elkövetőnek, hogy meglegyen a szegedi csillag börtönben a C szakaszban a bérelt helye.
Mivel ha odakerül gyorsan lányt csinálnak belőle azt is átélheti majd milyen az amikor lányokat vernek.

Holle anyó 2015.07.21. 19:30:47

Elkapták a tetűt. Szuper dolog ez a mobilos világ. A rendőrségnek már csak be kell gyűjteni a videókat: :)))))

Mercel 2015.07.21. 19:36:31

Egyébként meg a max 10% emberként gondolkozó kommentelő kivételével az összes elmehet a picsába.
Lehet tovább szobanáciskodni innentől leszarom.

Kampfer 2015.07.21. 20:13:49

@kissiú: Üdv!
A válaszom az, hogy természetesen a kubai fiú és a párja semmiféle veszélyt nem jelent sem a társadalomra, sem azokra, akik összepüfölték őket!
A veszélyt a liberális szemlélet által okozott, társadalmat ért traumák okozzák. Az, hogy ezt a szerencsétlent elverték, csak egy következmény. A társadalmat sokkolja a bevándorlók tömege és a várható következmények. Az is tény, hogy megoldást senki nem kínál, ebben a helyzetben drasztikus lépéseket várnak a hatalomtól. Én is drasztikus lépéseket vártam már hetekkel korábban és a mostani lépéseket is lassúnak és elkésettnek érzem. Az ilyen folyamatoknak és körülményeknek mindig vannak következményei. És ezek lélektana szinte mindig a radikalizálódás. Egyszerűbb elméknél ilyenkor szinte biztos a hasonló reakció...
Tehát a kérdéseddel szemben én nem a kubai srácban látom a fenyegetést, hanem a migránsok ész nélküli özönlésében, ami kivált ilyen reakciókat. Dél-Afrikában néhány hete láthattál ennél sokkal vadabb jeleneteket, amikor fekete menekülteket lincseltek fekete dél-afrikaiak.
Továbbra is azt gondolom, nem kellene keverni a népeket és a kultúrákat! A magyar társadalom egyébként is megosztott és feszültségekkel terhes. Ostobaság kitenni olyan folyamatoknak, amit a baloldal erőltet!
Kamp.

chepunk 2015.07.21. 21:08:13

De bírnám, ha svájcban a viktátor lányát jól elpicsáznák, mint szar menekültet aki elveszi az egyetemi helyeket a dicső svájci árjáktól... Vajon mit szólna apu, ugyanúgy még védené a verekedőket, mert hogy aszongya csak a terroristáktól védték a hazájukat :-)?....

Skatulya bácsi megmondta 2015.07.21. 21:19:36

@Kampfer:

"A veszélyt a liberális szemlélet által okozott, társadalmat ért traumák okozzák. "

A veszélyt a náci szarok meg az ilyen ostobaságok okozzák.

Skatulya bácsi megmondta 2015.07.21. 21:21:28

"Habony Árpád, Arthur Finkelstein, Orbán Viktor, meg a többi gyűlöletkeltő most vajon ugyanúgy néz bele a tükörbe reggel, mint tegnap este?"

Ki írta ezt a blogot, ilyen idézetekkel??
Mi ez az álszent sz.r???
Ez önsajnálat, semmi más.
Segítsd magadon, Isten is megsegít!

Kampfer 2015.07.21. 21:36:29

@Skatulya bácsi megmondta: Ez egy valóban nagyon komoly és megfontolandó tartalmú hozzászólás volt! Ajánlom mindenkinek komoly tanulmányozásra! Megcáfolhatatlan érveket sorakoztattál föl, egyszerű felépítésű polgártárs!
Kamp.

wirth6 2015.07.22. 01:10:50

@Muad\\\'Dib: Tudom, hogy későn szólok, de teljesen felesleges mindenféle érvelés. Nekem a blogokat olvasva úgy tűnik, hogy high up!-nak van egy ilyen becsípődése, hogy a magyarok ostoba elmaradott primitív népek, akiknek semmi keresnivalójuk civilizált embeek között, örülhetünk, hogy egyáltalán megtűrnek minket a bolygón. Ha bármikor lehetősége adódik, felteszi ezt a lemezt, és csak nyomja, nyomja, hogy "átlaghülyemagyar", "átlaghülyemagyar"... vég nélkül.

wirth6 2015.07.22. 01:15:07

@chepunk: "ugyanúgy még védené a verekedőket" Mert most védte őket? Hol olvastad ezt? Mert én a kormánypárttól még csak elítélő nyilatkozatot láttam az ügyről (bűncselekménynek nevezik, "ami ellen a legszigorúbban fel kell lépni")

she_wolf 2015.07.22. 02:20:14

@Csatos Bambi:
Elolvasva az összes hozzászólást, látom, hogy itt is sikerült megnyilvánulnod:(

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.07.22. 06:47:03

@Mercel: 'fel kéne már fogni tíz év után, hogy lehet legalább ugyanannyira rühelleni az istenverte mszp- mint a fideszt ÉS a náci jobbikot.'

gondolom ez életed teljesítménye....:)

nu pagagyí 2015.07.22. 07:44:19

Ismét bebizonyosodott, hogy minden a szavakkal kezdődik. A kormány uszító plakátjaitól egyenes út vezetett a magyar lány megveréséhez feltételezett "bevándorló" barátja miatt. A kormányzati uszítás felbátorította az erőszakra hajlamos véglényeket. Ugyanezt láthattuk a cigány gyilkosságok példáján, amely a Jobbik "identitáskeresésével" indult.

A hazánkat puccsal elfoglaló Fidesz-juntától és az általuk létrehozott illiberális rendszer állami kiszolgálóitól nem várható, hogy megállapítsa saját felelősségét, de ezt az esetet meg kell jegyeznünk és elzavarásuk után a gyűlölet-kampány felelőseit példásan meg kell büntetni közösség elleni uszításért.

Csak akkor nyithatunk új korszakot, amelyben nem egymás ellen fecséreljük el az energiáinkat, ha komolyan vesszük, hogy az általánosításokon alapuló uszítás bűncselekmény, legyen bármely emberi csoport ennek tárgya. Az uszító eszköze, hogy a szempontjai szerint kialakított csoport tagjait egységes masszának láttassa, kétségbe vonja jogaikat. Az uszító ezen elsősorban nyerészkedni akar, de ha túl jól "sikerül" az uszítás, az önjáró lesz és előbb-utóbb megjelenik az erőszak. Nem tudom mi volt ezzel az egésszel a kormány célja, miért kerülte meg az EU-s fórumokat és kezdett uszító kampányba, de az eredményét látjuk. Remélem, a felelősök is meglesznek.

Netuddki. 2015.07.22. 08:02:52

"Habony Árpád, Arthur Finkelstein, Orbán Viktor, meg a többi gyűlöletkeltő most vajon ugyanúgy néz bele a tükörbe reggel, mint tegnap este?"

Nyugodt lehetsz Gergő, ugyanúgy. Nem üti meg a kérdés az erkölcsi szintjüket.
Ahogy nem is lesz belátható időn belül következménye rájuk nézve. Pedig egy jó ügyvéddel lehet meg lehetne szorongatni "magyarország" kormányát...

nu pagagyí 2015.07.22. 08:03:25

@Kampfer: Nem volt semmi "társadalmi probléma" a menekültek miatt, amíg a kormány el nem kezdte az undorító kampányát. Te meg szépen felültél az uszításnak, ahogy elvárták tőled azok, akik kifundálták. Változott-e az életed a menekültek miatt a néhány hónappal ezelőttihez? Előtte sem vették el a munkádat, most sem. Előtte is csak elvétve láttál menekültet, most is. A különbség az, hogy az uszító kampány hatására paranoiás lettél. Persze eddig is az voltál, már végig mentél mindenkin: liberálison, cigányon, nyuggeren, dohányosokon, hajléktalanon, bankáron, multin, romkocsmákban üldögélőkön, csupa olyanon. Jöhet a következő, nem hagynak téged parlagon. Biztos vagyok benne, hogy holnap is utálhatsz valakit, te még nem tudod kit, de már dolgoznak rajta.

Netuddki. 2015.07.22. 08:04:43

Ja, és itt a legújabb gumicsont, a 40 év utáni nyugdíj, ami újra több erőforrást köt le mint ami kéne, és tereli el a figyelmet a fidesz legújabb, régi disznóságairól.

Netuddki. 2015.07.22. 08:08:35

@Tiszteltetem Brüsszelet: Mi van ostoba fizetett fidesztroll? Június 1.-ével álltál munkába a tolvaj fidesznél?

"Tiszteltetem Brüsszelet 0 bejegyzést írt és 1168 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2014.06.01. óta tag."

Kampfer 2015.07.22. 08:30:47

@nu pagagyí: Üdv!
Természetesen volt és van is társadalmi probléma a migránsoktól függetlenül is. Jobb-bal/liberális ellentét, nemzeti-multikulti ellentét, cigány-magyar ellentét... stb. Ebben a helyzetben érte a társadalmat a migránsok tömege. És semmiféle uszítás vagy plakátbaromság nem érdekel! Már többször leírtam, hogy egy igazi ostobaság ez az egész plakátfaszság, jó kis pénzt tudtak ismét kilopni a haveroknak. Semmi több!
De! A kormány álláspontját tartom helyesnek ebben a kérdésben. Aki idejött, vissza kell küldeni, addig pedig szegregáltan őrizni. És meg KELL akadályozni, hogy bárki úgy járkáljon át a határokon, mint fing a gatyában!
Az én életem annyiban változott, hogy itt a lakótelepen is megjelentek, fetrengenek a padon részegen, szét van dobálva mindenütt a szemét és a piásdobozok. Volt már hangoskodás is, na akkor végre intéztek már valamit a közteresek és a rendőrök.
A paranoiát nem nagyon tudom értelmezni, én inkább azt gondolom, hogy okulni kellene a francia és német, brit példákból! Semmiképp sem kellene integrálni, vagy akár csak megpróbálni is idegen tömegeket ebbe a társadalomba! Nekik is és az itt élőknek is jobb, ha nincsenek itt, elmennek! Marad akkor is épp elég feszültség, de egy elég valószínű konfliktusforrással kevesebb.
Liberálist hosszú ideje elfogadhatatlan és káros erőnek vallom, örülök, hogy majdnem eltűntek. Sajnos még nem végleg. A cigányokkal kapcsolatban hasonlónak érzem a problémát, egyszerűen nem lehet őket integrálni a társadalomba. Egyéni szinten igen, kisebbségként semmiképp. Ők írták ki magukat, nem pedig a többség. Nyuggerezést visszautasítom, ütni kellene a nyuggerezőket! Multinál dolgozom, van véleményem ér tapasztalatom róluk. Bankárok bizonyítottak, róluk egyrészt ítél a társadalom, másrészt majd a gazdaságkutatók és a történészek néhány évtized múlva. Magánemberként sajnos valóban kártékony és végtelenül egoista és szűklátókörű személyeknek tartom őket. Hogy kit rühellek és kit nem, azt saját magam döntöm el és nem plakátok alapján! Fentiek alapján a lázárt és a rogánt is rühellem...
Üdv!
Kamp.

Skatulya bácsi megmondta 2015.07.22. 20:12:51

@Kampfer:

Mert kb. ez a hülyeség ennyit ér.
Olyan, mintha azt nyilatkoztattam volna ki, hogy nem is járt ember a Holdon.
Tömény ökörség.

Kampfer 2015.07.23. 07:38:09

@Skatulya bácsi megmondta: Egy lóf*szt ökörség! Szerinted az... Szerintem meg ezek a tények este hétkor! Szerencse, hogy a libbantak aránya a törvényhozásban konvergál a nullához! Ez a fodor az egyik (remélhetőleg utolsó) képviselőjük! A legjobb lenne, ha eltűnnének végleg. A közéletből is!
Kamp.

chepunk 2015.07.23. 08:40:06

@Kampfer:

Érdekes én nem láttam még se részeg, se a parkban ordibáló, se szemetelő menekültet. Fentieket sokkal inkább a cigók és a jó magyar bulizó fiatalok szokták péntek meg szombat éjjel...

chepunk 2015.07.23. 08:41:38

@wirth6:

Nevezheti sokmindennek. Kit érdekel? Ők heccelték fel őket, és az szavazóik meg sok helyen fórumokon bizony még hősnek is nevezték őket.

Kampfer 2015.07.23. 08:54:46

@chepunk: érdekes, én sem láttam még soha egyetlen nyomorult szénatomot sem. Sőt, kvazárokat sem, pedig minden nap felnézek a csillagos égre! Sőt, ha belegondolok, még ausztrál őslakost sem láttam... Ezt komolyan írtad?
Kamp.

dingó29 2015.07.23. 14:11:07

A vacak videón nem is látszik semmi lényeges csak az eseménysor vége. Így csak azt a nagyon hihető mesét tudhatjuk hogy két kopasz odasasszézott a setétárnyalatú bukszához a félvér kanjához a gyanúsan barna TESTVÉRÉHEZ (mert magyar a csaj hogyne) és annakak haverjához(ez már négy fő) és felszólították őket az ország elhagyására. Nagyon hihető. Valószínűbb, hogy a már általam is tapasztalt eset fordult elő. A bebaszott sötét horda belekötött a másik csoportba mondjuk a frizurája okán.(valahogy így: Mit néze kopasz geci) mire kaptak néhány fülest a smasszer úrtól és kb itt jöhetett az a bizonyos utazási javaslat. Az már a videón is látszik , hogy a két fiatalember szépen elsétálna, de a kis félmeztelen dakota mindig utánamegy pattogni, persze csak ha háttal van.és csak azért nem csapja ki belőle a melák a szart is mert a haverja visszatartja.

Skatulya bácsi megmondta 2015.07.23. 21:29:08

@Kampfer:

Szerinted ezek a tények?
Ja, hogy szerinted…
Úgy mindjárt más.

Szerintem meg egy szűklátókörű, tájékozatlan, faragtalan tuskó vagy.
Szerintem meg ez a tény.

Kampfer 2015.07.24. 08:51:09

@Skatulya bácsi megmondta: Te kis csikóhal...! Qrvakevés, vékonyka kis fedezet nélküli csekk vagy ahhoz, hogy ugass nekem...! Szart se tudsz rólam, te kis libbant fonalféreg! Tájékozatlan? Szűklátókörű...? Az a tény, hogy egy kis skatulya méretű agykéreggel megáldott kis faszparaszt vagy...! Ez a tény, kisautó!
Kamp.

Skatulya bácsi megmondta 2015.07.26. 21:56:49

@Kampfer:
Hehh, végre, előjött, hogy mi is vagy te valójában. Egy megsavanyodott citromjózsi.

chepunk 2015.07.27. 08:59:37

@Kampfer:

ÁÁÁ! Szóval a menekültek akkorák mint egy szén atom? És olyan messze mint a kvazárok... De akkor mi is gondod valójában? Hiszen akkor több milliárd is elfér az órádon és Szíriától még jó sokat utaztak, hogy távolabb legynek tőlünk.

(Ha nehéz: menekülteket látok, elég sokat is, csak a fent említett nőket terristálkodó, mindenkivel az utcán ordító, menekülteket nem... A bringámat meg továbbra is a Kalányos klántól féltem...)

Kampfer 2015.07.29. 21:37:56

@Skatulya bácsi megmondta: :-) Mondom én, hogy te egy qrvakevés kis faszpattanás vagy még ahhoz is, hogy engem megtippelj, te kis szartáska! ;-)

Kampfer 2015.07.29. 21:40:03

@chepunk: felteszem akkor beteg, fertőzött, vagy esetleg késellő menekültet sem láttál még eddig, igaz, te agyhalott?

(Ha nehéz, olvass híreket, idióta! A kalányostól továbbra is tarts, ez teljesen bölcs gondolat! Ide születtek, de olyanok, mint ezek az özönlő migránsok...! Csak pár évszázaddal előbb jöttek...!)
Kamp.

Skatulya bácsi megmondta 2015.07.29. 22:48:06

@Kampfer:
Te most itt magadról szenveded ki ezeket a mondatokat?
Szerinted kíváncsi bárki is arra, hogy milyen komplexusokkal küzdesz?
A szűklátókörűséged rabja vagy.

Kampfer 2015.07.30. 08:51:53

@Skatulya bácsi megmondta: mondom én, kis baktériumcsíra...! Fingod sincs rólam, sem a komplexusokról! Rajtam kívül is millióan leírták már, mi a probléma az eredeti témával kapcsolatban, ha azóta még híreket is sikerült olvasnod, akkor számodra is egyértelműnek tűnhetne... Feltéve, ha rendelkeznél a megfelelő képességekke az értelmezésükhöz! De hiába próbálsz itt elemezgetni engem, gyerekcsirke vagy te ahhoz nagyon!
Kamp.

Skatulya bácsi megmondta 2015.07.30. 18:51:20

@Kampfer:

Nem tűnik semmi sem egyértelműnek. A narancsbolsevisták színvonaltalan megnyilvánulásai semmire nem jók.
Neked meg fogalmad sincs a liberalizmusról - szokásos módon…

Kampfer 2015.07.30. 20:22:52

@Skatulya bácsi megmondta: Az lehet, de tudod mégis a narancsbolsevisták rendelkeznek döntő többségben a törvényhozásban. És lehet, hogy a megnyilvánulásai semmire sem jók, de arra mégis, hogy ezt a többséget birtokolják. És a jelen állás szerint ez ahhoz épp elég, hogy a libbant geciket szarráverjék és azt az egyszem fodorgabriellát naponta szájbaröhöghessék. Fingom sincs a liberalizmusról? Nos, ha az, amit a szadesz, a libbantak és a hasonszőrű mocskok műveltek itt 25 évig, akkor az épp elég ahhoz, hogy egy életre meggyűlöljem mindet és örüljek a pusztulásuknak! Ha meg mégsem az a liberalizmus, amit a libbantak műveltek itt, akkor talán tetszettek volna megpróbálni megmutatni, mi is az! Tetszettek volna nem nemzetellenes és irritáló politikát és retorikát folytatni! És tetszettek volna nem a devianciát éltetni...! Mindezek tudatában szerintem nagy tömegeket qrvára nem érdekel, hogy vajon mi is lehet az a tetves liberalizmus! Tudod, elvont értelmű eszmefuttatásokat és magasztos eszméket hiába próbálnak beletuszkolni egy undorító politikába! Attól az még szarszagú marad!
Kamp.

Skatulya bácsi megmondta 2015.07.31. 18:05:49

@Kampfer:

A liberalizmus az, aminek van egy olyan szervezete, hogy Liberális Internacionálé, amelyhez a fidesz kongresszusa ellenszavazat nélkül csatlakozott 1992-ben, Otto von Lambsdorff ellenállhatatlan örömére.
Csak mivel ez az Orbán egy gerinctelen fííreg, pár év múlva már váltott is, hogy a hozzád hasonló "nagytudásúak" magyarságára (értsd: mindegy, mi van, csak sírni lehessen; ill. irigység és hátbaszúrás) építve szavazatokat szerezzen, és a csillagokat lehazudva is mindent megtegyen azért, hogy többsége legyen a parlamentben.
Nos, manapság már az a 2/3 sincs meg, amit mint "vakok között félszemű a király" alapon szereztek meg, azaz: irritálóan kevés szavazattal többséget szerezni, mivel a politika teljes apátiájában vagyunk. Úgyhogy csápolj tovább, s tarts ki: éljen a párt!
És nem, a liberalizmus nem az, amit ide firkantasz. Olvass utána, hogy mi az!
Kösz.

Kampfer 2015.07.31. 18:44:04

@Skatulya bácsi megmondta: Qrvára nem érdekel az orbánfóbiád, leszarom, ahogy az orbánt is. Sosem szavaztam rá, ennyi titkot elárulhatok neked! Hogy az internacionálétok mit csinál vagy mit gondol, nem tudom, de nem is csápolok, ahogy te gondolod! Csak visszautalnék a te agyalgásodra: szerinted ki a faszom kíváncsi a te komplexusaidra? A hozzád hasonlóknak úgy kell az orbán, mint egy falat kenyér! Csak vele szemben tudjátok definiálni magatokat. Ami pedig az 'irritálóan kevés szavazatot' illeti... Hmmm.... Erről talán kérdezd meg nagy tanítódat azt a fodorféle gabriellát, ha jól tudom, ők aztán qrvára szénnényerték magukat, annyi szavazatot kaptak!
A liberalizmusnak volt bőven ideje bizonyítani! Bármennyire is meg akarják magyarázni, hogy amit eddig műveltek, az nem az volt...! "Szavazz ránk, majd megmutatjuk az igazi liberalizmust, mert mi azok vagyunk ám!" Kössssz, nem...! De te nyugodtan csápolj csak tovább nekik!
Kamp.

Skatulya bácsi megmondta 2015.07.31. 22:01:46

@Kampfer:

Fóbiád és komplexusod neked van, ezt újra és újra bizonyítod, de vergődj csak tovább… A sörszagú hozzászólásaid önmagukért beszélnek, de ebben sincs semmi különös egy ilyen végletekig elkeseredett ember vonatkozásában…
Az értelmezési képességed és kulturáltságod kb. a facebook bejegyzésekig, posztolásokig, megosztásokig terjed ki. Mert szerinted mekkora dolog, hogy az exliberális Orbán osztogatja a pofonokat a "libbantaknak".
Mindenféle értelmesnek mondható gondolattól mentesen gyűlölködsz, mert eddig terjednek a képességeid. Embereket, politikusokat gyűlölsz, akikre jól ráhúzhatod, hogy mekkora szemétládák, s ezáltal mekkora liberálisok.
Mert valahol ezt elhitették veled.
Az ilyen színvonaltalan Morcos Bajusz (K.L.) meg Bajor Zsóti a neked való, együtt köpködhetsz velük lelkesen!
Mára eleget fröcsögtél, öblíthetsz!

Kampfer 2015.07.31. 22:39:56

@Skatulya bácsi megmondta: fingod sincs rólam, gypharc! Qrvára nem tudsz te engem beilleszteni sehova, de pont leszarom, hogy mit gondolsz! Az értelmes gondolatot emlegetni részedről épp olyan természetellenes furcsaság, mint a horngábortól a tolerancia!

"A veszélyt a náci szarok meg az ilyen ostobaságok okozzák. "

Így indult a qrvaértelmes hozzászólásaid sora több, mint egy hete, te nyomorult libbant! Ha már köpködés... Na, húzz a kurvaanyádba és a seggére öblögess, te liboldó szartarisznya!

Skatulya bácsi megmondta 2015.08.01. 19:23:38

@Kampfer:

Aáá! Szóval liboldó? Ismét kezd előbújni az a bizonyos szög a zsákból! :))
Valaki fizet azért, hogy nyilvánosan vergődj és megalázd magad? :))
A náci szarok veszélyesek. Ostobaságból pedig írtál eleget, kár is ezt firtatni. Tehát hol is a hiba? (Elárulom: sehol.)
Továbbra is minden ül, amit rólad írtam.
De keseregj csak tovább, már kezdem élvezni. :)

Kampfer 2015.08.01. 19:50:49

@Skatulya bácsi megmondta: szar annak az élet, aki ezen élvez...! :-) De jó ez így, liboldó kis fonalféreg! :-) Hogy én kesergek? Hát, tudod kint a napon pihengetve és strandolva a két hét szabi alatt elég szar lehet keseregnem...! ;-) Továbbá melyik 'erő' próbálja az anyukáját baszogatni 1% alatti 'eredménnyel??? Ha sikerült válaszolnod, akkor lehet tovább élvezkedned, kis szartáska! :-) Na léptem, vár a tópart és a 'kesergés'! Szeva, kis gennyputtony!
Kamp.

Skatulya bácsi megmondta 2015.08.02. 21:39:25

@Kampfer:

Sokat feccölsz te ebbe az erőlködésbe, bátty'a! Nem tudom, milyen aberrált élvezetet nyújt neked ez az önlejáratás, de te tudod, ha ettől érzed jól magad, ám legyen. Nem kell hozzá Freudnak lenni, hogy a macskakaparásod alapján látszódjon, hogy ott belül valami nagyon nincs rendben… :)
Semmi értelme a létednek, az a gyanúm. Valószínűleg kapizsgálod, hogy nem nagyon osztanak neked lapot az élet nagy játékában, s ez az ilyesféle hőzöngésekben csúcsosodik ki.

Kampfer 2015.08.03. 15:34:59

@Skatulya bácsi megmondta: szetintem ne 'analizálásból' próbálj megélni! :-) Qrvagyenge vagy benne...! Ma ennyi energiát kívántam ebbe 'feccölni'... Megyek vissza a medencébe 'keseregni'! ;-) Nem izgatnak az élet 'nagy játékai'! Én most is épp a kis játékok közt pihengetek és 'kesergek'...! Amit eddig adott az élet és amit összehoztam magamnak, az épp tuti és bőven jó. Nem kell aggódnom a holnap miatt... Teljesen irreleváns, amit itt összeírkálsz, de nagyjából le is szarlak, kis liboldó... :-) Hajts a második százalékért, én meg addig 'kesergek'! Sok sikert!!! Léptem...
Kamp.

Skatulya bácsi megmondta 2015.08.03. 21:30:50

@Kampfer:

Á, látom, csak a szokásos. kétségbeesett önigazolósdit játszol. :)
Muris. :)
Szerintem te tényleg nem fogod fel, mennyire erőlködsz itt, de folytasd, ne hagyd abba! :)
Tényleg kezdem élvezni. :)

tralalala 2015.08.11. 14:38:38

Sziasztok, epedve várom, hogy erről is legyen cikk, "már a magyarokat verik az afrikaiak" címmel!

www.origo.hu/sport/20150810-tomegverekedes-balatonfureden-megserult-egy-magyar-fitneszmodell.html
süti beállítások módosítása