B1 blogcsalád



Szellőztess Orbán után!

2015. július 22. - Egyenlítő blog

Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF állítólag vizsgálja a miniszterelnök vejének korábbi üzleteit. Nevezetesen, hogy nevezett Tiborcz István volt cége nem nyomta-e meg egy picit a cerkáját, amikor a számlátkiállította. Esetleg azt is, hogy miért éppen ő kapta meg a legzsírosabb üzleteket.

A vizsgálat komoly dolog, és csak remélni tudjuk, hogy valami kiderül.

orbtib.jpg

Távol álljon tőlem, hogy megelőlegezzem a vizsgálat eredményét, mert tényleg könnyen elképzelhető, hogy a Tiborcz fiú valóban csak a saját lábán áll, és csak véletlenül nyert mindig ő, amikor indult egy pályázaton. És nyilván az is csak buta városi pletyka, hogy akadt olyan önkormányzat, amelynek ugyan nem különösebben volt szüksége a közvilágítás korszerűsítésére, de

magasabb helyről felvilágosították őket, hogy tévednek,

mert igenis, elsősorban és legjobban új világítás kell nekik.

És azóta ott olyan világos van, hogy csuhaja. Ezt nyilván minden vizsgálat megállapítja.

Az, hogy a pályázat elég ügyesen volt kiírva, vagy hogy a kiíró maga is esetleg érdekelt lehetett abban, hogy a vej cége győzzön, ugyan, már. Más balkáni ország is van az unióban.

Amíg Orbán van, addig lesz itt ilyesféle ügy. Az is jaj de érdekes, hogy a Simciska-féle Közgépet éppen most zárták ki 3 évre a közbeszerzésekből. Nahát, nahát.

Szóval, amig Orbánt el tetszenek nekünk nézni, amíg

mi elnézzük, hogy itt egy Orbán legyen, addig mindig belengi a korrupció szaga a közpénzek költését.

Ideje lenne már szellőztetni.

D.J.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr227644412

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Viktor ragozza a lop igét 2015.07.23. 14:28:18

ÉN: lopok, az helyes;   TE: lopsz, megbüntetünk; Ő: lop, becsukjuk a szemünket; MI: lopunk, az természetes; TI; loptok, az nemérdekes; ŐK: lopnak, az sem érdekes

Trackback: Érted lopnak a politikusok 2015.07.23. 14:27:52

Bár nincs a képen a többi párt, a Szarabbik, a Lehetetlenek, meg a Demagóg Koalicíó sem, de ők csak azért lopnak kevesebbet, mert nem férnek oda a "vályúhoz".  forrás

Trackback: Fő bűnelkövetők a vagyonunk ellen 2015.07.23. 14:27:11

A vagyon elleni bűncselekmények nagy részét egy agresszív kisebbség követi el. Pártpolitikai kisebbség.

Trackback: Orbán ezüstérmes korrupcióban 2015.07.23. 14:26:50

 A kormányon erősen érződik a KDNP "Te ne lopj, mert azt csak nekünk szabad!" erkölcsi útmutatása. Gratulálunk Orbán Viktornak a korrupciós ranglista második helyezéséért. Kiérdemelte.

Trackback: Mennyit lop még Orbán? 2015.07.23. 14:26:03

Kérdezzük meg Orbán Viktort, hogy menyit fog még lopni a közvagyonunkból? Válasz lehetőségek: A: Még nem tudom. B: Közöd???? C: Amennyit csak tudok. D: 50 stadionra valót.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Larry Silverstein 2015.07.23. 08:55:54

Ezzel meg a buzijogok melletti harcos ki állással akar a 10% is meglehet 2018ban, persze az egész összefogásnak...

Demokráciát!!

ob.szerver 2015.07.23. 08:58:16

Korrupció mindig volt és mindig lesz, a maffiarezsim alatt azonban a korrupció mértéke nagyságrendekkel nőtt, Orbán és bandája még a látszatra sem adva rabolják szét az országot 1000 milliárdos nagyságrendben. Tudják, hogy bármit megtehetnek, hogy még vissza sem kell fogni magukat, hogy a szó szoros értelmében semmi olyat nem tudnak elkövetni, amitől az egymillió ostoba fideszbarom kiábrándulna belőlük. Így hát aztán miért ne?

2015.07.23. 09:04:20

@MACISAJT: engem valahogy nem vígasztal, hogy ezek is lopnak, de lagalább házon belül, mert a lopott pénz így is külföldre megy
ha nem , akkor hova ?
írj egy termelő üzemről, amit a holdudvar alapított

blum-kontra vajna, mi a különbség ?
ja, igen, blum telekcseréje egyszeri 1 milliárdos veszteség, vajna adóelengedése meg évente 7 milliárd, hacsak ez nem

mikerbiker 2015.07.23. 09:06:24

Az is hülye aki ezt kirakja az Index címlapra....

mikerbiker 2015.07.23. 09:19:31

@WilburSmith: Életem eddigi 44évéből csak az utolsó 6 -ban lehettem büszke arra hogy magyar vagyok. A szerverváltás előtt a nyugat leszart,ha kimentél Bécsbe minden boltra ki volt ragasztva hogy "ne lopj magyar". 89-től kezdve egészen 2002ig,szart se kaptál az államtól hacsak nem voltál cigány..aztán jött 4év Fidesz,csatlakoztunk az uniohoz és megindult valami fejlődés. A saját zsebünkön éreztük hogy végre valami történik!2006ban a sok hülye megette az MSZP dumáját és beindult a nagyüzemi pusztítás... Ha 2010ben nem a Fidesz kerül hatalomra és nem 2/3al akkor mostanra a görögök csak a második bedőlő eu ország lettek volna és TE meg a veled egykorúak lelépnének innen a picsába mert "egy ilyen helyen nem lehet élni". Szóval szerintem verd a segged a földhöz örömödben hogy mindez nem így történt és ne dumálj össze vissza hülyeségeket.
Mellesleg a közbeszerzések nyertesénél manapság a legelső szempont 2010 óta: Magyar cég legyen és tisztességesen adózzon! Ugyanezt nem mondhatjuk el a korábbi M1,M7,M5,M6,Megyeri híd,ésatöbbi közb. pályázat nyerteséről.

mikerbiker 2015.07.23. 09:23:41

@poor: Menj el szavazni. Megéri....
Ha szerencséd van a DK megint két fővel bejut és akkor Fletó haverodnak újabb 4 évre biztosítottad a megélhetést....

Parajpuding 2015.07.23. 09:30:17

Velejéig korrupt országot csinált a felcsúti aljadék kis porbafingó.
De túl sok agyhalott birka, vagy aljadék ember támogatja még mindig.

Parajpuding 2015.07.23. 09:31:41

@Larry Silverstein: mesélj még te kis homofób primitív pöcs.

Parajpuding 2015.07.23. 09:32:56

@Shabby Bear: igen, a liberálisok mellett egyensúlynak kellenek olyan faszfejek, mint te.

fifibá55 2015.07.23. 09:35:41

Amíg magyar van, korrupció is van.

apro_marosan_petergabor 2015.07.23. 09:42:07

Szomorú dolgok ezek,
Kókadt, Gyurcsány, Csillag Pityu, a szadesz-maszop duó, a sok leültetett politikusukkal együtt nem tud lopni(annyit), amennyit szeretnének.
S közben az ország halad előre.
Na ja, tetszettek volna rendesen politizálni, s főleg kormányozni.
Akkor már a görögországi 30-évre tervezett privatizációt hajthatnák végre magyar változatban, 2 év alatt - még szerencse, hogy nem ez a helyzet...
Marad a nyávogás.

huttinger 2015.07.23. 09:44:44

@WilburSmith:

Kókát mondtál? Cellum. Mond ez neked valamit? Nos szeretném azt a napot megérni, mikor egy narancsbolsi hasonlót elér mint ez Kóka nevezetű.

huttinger 2015.07.23. 09:45:48

@apro_marosan_petergabor:

Még szerencse, hogy viszont a narancsbolsi fideszesek annyit lopnak amennyit akarnak.

igazi hős 2015.07.23. 09:58:44

@különvélemény2: 1. Melyik ügyre gondolsz az ezerből?
2. Csak Fidesz EU parlamenti képviselők jelenthetik fel Brüsszelben Magyarországot? (Persze ők nem ellenzéki képviselők voltak akkor sem, hiszen a "haza nem lehet ellenzékben".)

igazi hős 2015.07.23. 10:02:17

@midnight coder: "kb. minden kormányra ugyanolyan mértékben jellemző" És ismét eljutottunk a megfellebbezhetetlen érvhez: ezek egyformán gazemberek. Ilyen egyszerű magunkat mocskos tolvajból átlagos politikusnak feltüntetni. És a tömeg beszopja.

igazi hős 2015.07.23. 10:06:42

@Larry Silverstein: Te fogalmatlan szerencsétlen, a kommunisták éltetik Orbánt, ő a szent vezérük, a Kádár++.

különvélemény2 2015.07.23. 10:14:49

@igazi hős:
Amelyikről a cikk szól.
De mondok egy példát:
Holnap felnyomom a DK-t a NAV-nál, és másnap megírom, hogy lám-lám a NAV is vizsgálódik a DK-nál.

Ennyi értelme van a posztnak.

MACISAJT 2015.07.23. 10:24:43

@h.kovacs: ("blum-kontra vajna, mi a különbség ?")

Elmondom. Utóbbi, bár kétségkívül általam sem különösebben kedvelt figura, sőt magán hordozza szinte az összes tulajdonságot amiért az emberek "antiszemitákká" válnak...
szóval utóbbi mégis hasznot hoz az országnak.
Rendbetette a hazai filmipart, ömlenek a külföldi megrendelések, van munka a forgatásokon dögivel, emellett a hazai filmek gyártásában is áttörés van...

Ehhez képest nézd meg az előző korszak grünvalszkijait...
A filmipar is döglödött, no meg a pénz is eltűnt...

Én már toleráns vagyok.Tudomásul veszem hogy ez egy ilyen ország.
És már azzal is megelégszem, ha a döntéshozó pozicióban levők nem CSAK a saját zsebük valamint külföldi kapcsolataik zsebeinek megtömködésével vannak elfoglalva...
hanem az ország javára is ténykednek valamicskét.

Nos, a ballibáknál ez utóbbi teljességgel hiányzott. Ráadásul párosult egy jó adag "internacionalizmussal" - értsd magyargyűlölet-....
Ez így együtt már sok.

huttinger 2015.07.23. 10:30:22

@MACISAJT:

"""Rendbetette a hazai filmipart, ömlenek a külföldi megrendelések, van munka a forgatásokon dögivel, emellett a hazai filmek gyártásában is áttörés van..."""

Egy kicsit bővebben is kifejtenéd ezt.

nemecsekerno_007 2015.07.23. 10:42:29

@ob.szerver: "a maffiarezsim alatt azonban a korrupció mértéke nagyságrendekkel nőtt"

Ami előtte volt az nagyjából így lehetne összefoglalni:
"Külföldi hitelből finanszírozott operett-demokrácia."

Csak a pénz elfogyott mert jött a válság :) Olyankor elválik a szar a májtól.

nemecsekerno_007 2015.07.23. 10:47:58

@Parajpuding: "Velejéig korrupt országot csinált a felcsúti aljadék kis porbafingó."

Előtte itt nem volt korrupció, ugye?! Muhahahahaha.

"A korrupció az amiből engem kihagynak... :)"

Remek film ezzel a témával kapcsolatban:
www.port.hu/a_dzsentlemanus_the_distinguished_gentleman/pls/w/films.film_page?i_film_id=4440

csak egy néző 2015.07.23. 10:51:22

Nyugtassatok meg, ha 18-ban győz a jobbik, akkor megszűnik minden korrupció?
A "cocik" sunyin hugyoztak a medencébe, a fityesz már a trambulinról, a jobbik, pedig majd úriember módjára használja a wc-t és felelősségre vonja az eddig hugyozókat?

high up! 2015.07.23. 10:55:41

@MACISAJT:

te mint filmipari szakértő???? Aki ugye nem bírja ezt a (fidesz nyalonc) bálanatestüt, de azért hú de kurva jól csinál mindent (ez a fidesz nyalonc). Mert ugye előtte nem is volt élet, csak nemzethalál meg senyvedés, még jó hogy jöttek ezek (a fidesz nyaloncok), oszt rendbe raktak mindent, pedig becsszó, nem is bírom ezeket (a fidesz nyaloncokat)
Bruhaha, de uncsik már ezek a Szabad Föld módszereid, kimentél a divatból. Nem tegnap, hanem tegnap előtt.

FOLYTASSUK!

2015.07.23. 10:57:38

Az ilyen balliba wannabe bloggerek ajvékolása azért is vicces, mert ők maguk mindig is kicsik voltak ahhoz, hogy jusson nekik valami a koncból. Így puszta ideológiai meggyőződésből visonganak. Ha mondjuk a bukott ballib rezsim kiszolgálói kiabálnák, hogy takarodjatok már, rég nekünk kéne jönni megint, azt még megérteném. De az ilyen alakok még ahhoy is hülyék, hogy lecsípjenek egy kis darabot a koncból, mikor itt volt az ő idejük. Kedves blogger, sorry, de ti annyira selejtesek vagytok, hogy nem kelletek egyik oldalnak se, átlépnek rajtatok. Nektek nem az fáj, hogy lop valaki, hanem hogy nem a fajtátok lop. Azonban rossz hír: örökre elvesztettétek az esélyt, hogy megint a konc közelébe kerüljetek.

huttinger 2015.07.23. 11:01:55

@nemecsekerno_007:

Ki volt Gyurcsány Mészáros stróman Lőrince? Ki volt Gyurcsány Garancsi kötélbarát Istvánja? Ki volt Gyurcsány sajátlábon álló veje?
Ki volt Gyurcsány Vitézy adriai befektetés guruja?

high up! 2015.07.23. 11:04:26

@MACISAJT: "Nos, a ballibáknál ez utóbbi teljességgel hiányzott. Ráadásul párosult egy jó adag "internacionalizmussal" - értsd magyargyűlölet"

Hát a ballibsikben sok minden genyóság benne volt, de a mindennapi magyargyűlölet speciel nem. A mindennapi magyarmagyargyűlölet a fidióta-fosabbik csürhe Hungaricuma. tudjuk a történelemből, hogy mindig a legnagyobb szarháziak és a legnagyobb fasiszták voltak azok, akik a leghangosabban "Mi magyaroztak", "Mi németeztek", Mi szerbeztek".
A nacionalista agymosás mindig is a soviniszta/fasziszta diktátorok és hordószónokok politikai eszköze volt.
A ballibsik "csak" gengszterek voltak, a fidesz rablóbanda pedig gengszterek és magyargyűlölők.

FOLYTASSUK!

.Gordon Gekko. 2015.07.23. 11:06:21

Azután hogy Luxembourg adócsaló alkesz miniszterelnöke lett az európai bizottság elnöke, biztos összeszarta most magát tiborcz.

huttinger 2015.07.23. 11:08:02

@retrovírus:
"""örökre elvesztettétek az esélyt, hogy megint a konc közelébe kerüljetek"""

Nagy öröm, hogy most sakálok és dögkeselyük vannak a konc közelében.

high up! 2015.07.23. 11:09:06

@retrovírus:

rossz hírem van okostóni. Mind a ballibsik, mind a fidesz rablóbanda TÖLED lopott és tőled lop. Nem egymástól.
Hanem tőled.

Te persze rájszolhatsz azon, hogy kurva nagy boldogsággal vagy feltöltve, hogy ma már nem a Strabag nyúlja le a befizetett adómillióidat, hanem a Gázszerelő, de ezzel csak az Átlaghülyemagyarok táborát gyarapítod.

FOLYTASSUK!

huttinger 2015.07.23. 11:09:50

@.Gordon Gekko.:

Csak nehogy aztán az OLAF megtaláljon a vejkó cégében olyan utalásokat amik az após letagadott svájci bankszámlája felé ment.

.Gordon Gekko. 2015.07.23. 11:19:42

@huttinger: miért, ha talál akkor mi lesz?

MACISAJT 2015.07.23. 11:24:56

És melyik manapság az agyonvert ballibák legvadabb rémálma?

Hosszú a lista (és unalmas) ezért aztán csak a legbanálisabbat említeném: a zsigeri, 1993 óta tartó Orbán gyűlöletükkel kapcsolatos .
Ami azóta veszi el a józan eszüket(ha egyáltalán valaha volt nekik ilyen), amióta Orbán szakított a sorosok által neki szánt, "szdsz ifjúsági tagozata" szereppel. Orbánnal kelnek és fekszenek, ő áll minden gondolatuk és cselekedetük középpontjában.Próbálkoztak itthon és külföldi cimboráikkal kinyírni, volt kendepéter és májeraranka meg debreczenijózsef és ferenczikrisztina, popperpéter és kohnbendit..hadd ne soroljam.
És ennyi.

Mert ha egyik ballibát is megkérded hogy jójó, Orbán nem, eddig világos, hanem mondd, virítsd akkor helyett az alternatívát...akkor kuss majd újra az jön hogy igen de az Orbán..:P

Vagy.
Nem lett igazuk azoknak, akik az elmúlt öt évben folyamatosan azt szajkózták, hogy az Orbán-kormány a szakadék felé vezeti az országot.

Szerencsétlen majdnemmszp-s miniszterelnök vértes andrás GKI-ja ma kénytelen volt a korábbi GDP növekedést 2%-ról 2,5%-ra emelni..:P
De még hátravan hat hónap az évből, tavaly háromszor kellett menetközben -felfelé!-korrigálniuk..És még így sem találták el a 3,6%-ot...

És a petschnigmáriaziták most fancsali képpel jövendölik a mindig sötét jövőt..
Hol vannak már azok az idők mikor IMF hitel nélkül el sem tudták képzelni Magyarország jövőjét?
És a chikán,mellár,bodpéterek hol vannak? Kussban?

Muhaha.

2015.07.23. 11:29:19

@MACISAJT: én azért nem vagyok happy, hogy andy közpénzből hízik, a filmipari felfutás meg az adókedveznény miatt van, ha ehhez andynak is köze van, EZÉRT KAP FIZETÉST, nehogymár ezért elfogadjam a milliárdokat, amiket mellesleg "kap"

MACISAJT 2015.07.23. 11:30:00

@high up!: ("Hát a ballibsikben sok minden genyóság benne volt, de a mindennapi magyargyűlölet speciel nem. ")

Aha.
A gyurcsány werberi 23 millió beözönlő román az csak álom volt, mi?:P

A 2004 december 5-i népszavazás elleni ballibsi hisztériakampány
meg sem történt, hm?

Az mszp-szdsz manifeszt magyargyűlölete bizony végigkísérte( korántsem) dicsőséges pályafutásukat.
Éa a göncz kingák, herczog editek, eörsi mátyások és egyéb brüsszeliták mai megfelelői a niedermüllerek, molnárok, újhülyék...
Akik képesek bárkivel, lunacektől kohnbenditig bárkivel összeállni..lényeg hogy Magyarország elllen.

dicsak buksi! 2015.07.23. 11:31:55

@high up!:
"Hát a ballibsikben sok minden genyóság benne volt, de a mindennapi magyargyűlölet speciel nem. "
Neeee. Ezt te sem gondolhatod komolyan.
m.cdn.blog.hu/mi/mikor-melyiket/image/2014/kettos-1.jpg
Ember, náluk a magyar konkrétan szitokszó.
A két banda annyiban különbözik egymástól, hogy a narancsosok legalább a látszatra adnak és használnak némi nemzeti színű mázt, amitől a vörösöket rázta a hideg.

MACISAJT 2015.07.23. 11:33:00

@h.kovacs: (" én azért nem vagyok happy, hogy andy közpénzből hízik,")

Félreértés ne essék: én sem.
(Mondtam már, a történelemben a mezei zsidókat mindig a hozzá hasonló proccok miatt bántották).

De a filmiparhoz ért. És tudomásul kell venni hogy azt az ipart( is) a nemzetközi zsidó maffia uralja.
Ahogy Vajna átvette az irányítást, azonnal elkezdtek esni a nemzetközi díjak a filmfesztiválokon...És ez bizony pénzt hoz és üzletet, meg további fejlődést.

Tizenötmillió Magyarok 2015.07.23. 11:35:56

Szanalmas undorito mszp-s picsongas.
Mindenki orul,hogy vegre van egy NEMZETI kormanyunk, aki a Magyar nemzet erdekeben mindent megtesz. Meg ha volna is korrupcio, amire semmi bizonyitek sincs, az egyaltalan nem indokolja, hogy ezek tetves mocskos hazaarulo, kolaborans bunozok, akik 60 even at pusztitotak az orszagunkat (jelenleg mszp-nek, DK-nak nevezik magukat) meg egyszer barmikor is a hatalom kozelbe keruljenek.
15 millio Magyar orul neki, hogy megszabadultunk ezektol, ezert leszarjuk a korrupciot, a lenyeg, hogy sikerult az ugynevezett bal oldalt 60 ev utan eltakaritani, es az orszag iranyitasa ujra MAGYAR kezben van.

dual824 2015.07.23. 11:41:31

@Tizenötmillió Magyarok: Agyi EEG______________________________

csak egy néző 2015.07.23. 11:45:37

@MACISAJT:
" Orbánnal kelnek és fekszenek, ő áll minden gondolatuk és cselekedetük középpontjában"

Köszöntelek brumisajt.
coub.com/view/3iha8

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.07.23. 11:48:03

A szellőztetésről jut eszembe:

Északon északi szél fú,
Nyugaton nyugati szél fú,
Délen déli szél fú,
Távol-keleten kung-fú

:)

dicsak buksi! 2015.07.23. 11:54:20

@csak egy néző:
Pedig ebben van igazsága. Nézd meg például a civil Ténytár blog címkefelhőit.

csak egy néző 2015.07.23. 12:03:05

@MACISAJT:
"A gyurcsány werberi 23 millió beözönlő román az csak álom volt, mi?:P"

Brumika, te is tudod jól, hogy a románozás ugyan olyan bullshitt volt, mint GFG dumája vagy Viktor "kalandvágyból" külföldre menekült fél millió magyarokról. Kár ezt szopogatni még mindig.

"„A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a »polgári Magyarország« hívószót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még ma is azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közötti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés” – nyilatkozta lapunknak G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója. Bár szövegét nagy kedvvel elemezték baloldali orgánumok publicistái, de ide inkább csak jobboldali véleményeket gyűjtöttünk ki. Nagy riadalomról árulkodnak. Mondanunk sem kell, nem azon buktak ki, hogy Habony Árpádot tanulatlannak és nyilvánvaló gúnnyal „jó embernek” nevezte, hanem az, hogy hagymáznak titulálta a polgári Magyarországról szőtt Orbán-szlogent." GFG

Vagy, mint amit most csinál az idióta választási bizottság a népszavazási kérelmek beadásánál, hogy idő előtt, Kúria kihirdetése előtt, magyar közlöny előtt, honlapra kerülés után, ki ér be hamarabb az épületbe, ki beszélget a portással rövid gatyában, portás beléptetési napló, ki ér fel hamarabb a harmadikra, vazze, ez nem maga a primitív cirkusz?

csak egy néző 2015.07.23. 12:06:21

@dicsak buksi!:
"Az mitől függ, hogy mikor melyik nickedet használod?"

dicsak buksi! 0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2015.02.28. óta tag

Reszelő Aladár 2015.07.23. 12:09:16

Aztán ha majd nem lesz Orbán, akkor másnapra megszűnik a korrupció. 120% átláthatóság leng majd át mindent. Az adózott közpénz is közpénz lesz, így a politikus még a sarki boltba helyett is csak közbeszerzésen vehet kenyeret. Tilos lesz tovább a politikusnak zsebpént adjon a gyerekének, mert az bújtatott kampányfinanszírozás (mivel a gyereknek is az a neve).
Közbeszerzésen pedig bárki elindulhat, a szakmai hozzáértés másodlagos, a lényeg a tisztaság.

Nem azt mondom, hogy nincs korrupció. Csak azt, hogy Magyarországon így működnek a dolgok, évszázadok óta. Ránk tolnak egy északi típusú átláthatóságot, amire az Északi tengertől délre a Lajtától keletre nagyjából a legtöbben alkalmatlanok.

Persze tegyünk ellene:
- soha többet hálapénz
- soha többet ismertős valamely melóhelyen/hivatalban
- soha többet okosban semmit
- soha többet számla nélkül

Aki ezt csinálja 1 évig szóljon hogy sikerül. Garantáltan drágább lesz.

huttinger 2015.07.23. 12:24:38

@MACISAJT:

"""Aha.
A gyurcsány werberi 23 millió beözönlő román az csak álom volt, mi?:P"""

Olvasni tudsz?
itthon.transindex.ro/?cikk=937

"""2. Minden román állampolgár, származására való tekintet nélkül, a Magyar Köztársaság területén érvényes munkavállalási engedély alapján ugyanazokat a munkavállalási feltételeket és elbánást élvezi"""

A minden román az pontosan 23 millió és nem csak azok akik magyar igazolványt kaptak.

dicsak buksi! 2015.07.23. 12:59:07

@csak egy néző:
Ez az egy van.
Egyébként ügyesen érvelsz, cáfolsz.
Ha napi 24 órában orbánoznék akkor nem terelnél?

csak egy néző 2015.07.23. 13:01:12

@dicsak buksi!:
buksikám, mit is kellene cáfolnom? Mesélj már.

dicsak buksi! 2015.07.23. 13:27:43

@csak egy néző:
"" Orbánnal kelnek és fekszenek, ő áll minden gondolatuk és cselekedetük középpontjában""

Erről volt szó.
Szerintem a 'demokratikus' ellenzék többre vinné, ha a "patáson" kívül más mondanivalójuk is lenne.

martineden 2015.07.23. 13:29:18

@Blogger Géza:....,, Tocsik-botrány megvan még? Na, ehhez hasonló meg nem derült ki a Fideszről."...teee csak nem a szaros 600 millarol beszelsz?Most egy tanulatalan paraszt aki kemeny tanulassal felkuzdotte magat gaz es csoszerelonek,csak ugy ott lfelejt az agy alatt 1 millardot? Persze o nagyon tehetseges,veletlenul sem a geci baratjanak koszonheti a kozbeszerzeseket ,mi?Vagy hallottal mar a mi andynkrol,tudod a vajnarol,aki levonhatja a konceszios dijat(ami utan AFA-t sem kell fizetnie,mino veletlen) az adoalapbol,amit o maga allapit meg becsszora.Ez csak evi 15 milliard evente.A trafik mutyi es foldmutyi remlilk,fidesztroll?Az osszes tobbi kormany nyeretlen 2 eves a fidesz maffiahaoz kepest,de ezt te is tudod,csak az 5 trafikert neked is meg kell dolgoznod.

csak egy néző 2015.07.23. 13:36:48

@dicsak buksi!:
" Orbánnal kelnek és fekszenek, ő áll minden gondolatuk és cselekedetük középpontjában"

i.giphy.com/BbA2xn4phKE9O.gif

Szerinted egy ilyen szekta tagnál volna esélye bármilyen vitának, érvelésnek?

Blogger Géza 2015.07.23. 13:38:51

@martineden: Ez kreténség mindig voltak adókedvezmények, és ezeket összeadhatod, de ez önmagában nem jelent semmit. Ennyi erővel add össze a családi adókedvezményeket, és mondd azt, hogy le van korrumpálva lakosság. :) A trafikreformmal igen sokat nyert az ország (be lettek zsebelve a koncessziós díjak, ugye), a földbérletek megpályáztatása után meg most kb 10-szer annyian gazdálkodhatnak állami földön, mint korábban.

huttinger 2015.07.23. 13:45:28

@Blogger Géza:
+++A trafikreformmal igen sokat nyert az ország (be lettek zsebelve a koncessziós díjak, ugye),++++

"""A költségvetés dohánytermékek utáni jövedékiadó-bevétele 2012 óta csökken. Az akkori 344,7 milliárd forintról 2013-ra 311,6 milliárd, majd 2014-re 287,9 milliárd forintra esett vissza.""""

www.napigazdasag.hu/cikk/35666/

A bevétel kiesés is nyereség. :-))))

csak egy néző 2015.07.23. 13:49:29

@huttinger:
Már a kuszaszemű barom is megmondta, hogy a negatív növekedés is növekedés.

Netuddki. 2015.07.23. 14:04:43

Azért van egy kis különbség a két szemlélet között:
- A maszoposok is loptak.
- Börtönbe a tolvajokkal!

Aki ezt nem érti, elnézi hogy a kedvencei belenyalnak a mézesbödönbe. Sőt! Még védi is őket! Hát, az se különb náluk...

Blogger Géza 2015.07.23. 14:06:39

@huttinger: @csak egy néző: Persze, hiszen a legfontosabb nyereség a lakosság egészségének javulása, kevesebb cigi fogy. nem véletlenül kapott Orbán Viktor rangos nemzetközi kitüntetést a dohányzás elleni küzdelméért.

"A dohányzás visszaszorítása, a nemdohányzók védelme érdekében végzett munkájáért vett át díjat Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Parlamentben Margaret Chantól, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójától. "

mno.hu/belfold/orban-viktor-atvette-a-who-kitunteteset-1188878

Netuddki. 2015.07.23. 14:15:25

@Blogger Géza: Ne zavarjon balfasz századvéges, hogy mindenhol azt írják, a trafikmutyi óta nőtt a dohányosok száma. Inkább nekik hiszek nem egy fideszpropaganda terjesztő hakapeszinek...

.Gordon Gekko. 2015.07.23. 14:16:08

@huttinger: Magyarországon az ügyészség vizsgál. Az olaf vagy minek kuss van.

huttinger 2015.07.23. 14:16:09

@Blogger Géza:

Nálatok se a tengeri malac van a családi falka utolsó helyén. :-)))

""Aggasztja a dohánycégeket a feketepiac térnyerése""

archivum.magyarhirlap.hu/aggasztja-a-dohanycegeket-a-feketepiac-ternyerese

.Gordon Gekko. 2015.07.23. 14:17:50

@bértrollbosszantó_kovi1970: Orbán mondjuk a who-tól kapott kitüntetést a dohányzás visszaszorítása miatt, de egy MSZP csicska jobban tudja ezt mint az ENSZ.

huttinger 2015.07.23. 14:19:12

@.Gordon Gekko.:

Magyarországon az ügyészség vizsgál.

:-)))

Polt Péter fidesz képviselő jelölt 1994. :-)

Az MSZMP közvetett és közvetlen pártirányítása.

Közvetetten a tagjain keresztül irányítja azokat a testületeket amik nem tartoznak az MSZMP közvetlen irányítása alá. Pl. Hazafias Népfront.

Ismerős? :-)))))

csak egy néző 2015.07.23. 14:26:12

@.Gordon Gekko.:
"Magyarországon az ügyészség vizsgál. Az olaf vagy minek kuss van."
Polt Peti max a aztvizsgálhatja, amit a felcsuti megenged neki.
Önállóan csak azt, hogy lehúzta e a klótyóját.

.Gordon Gekko. 2015.07.23. 14:26:43

@huttinger: na és? Polt fideszes képviselőjelölt volt, ma meg főügyész.

Neked nem tetszik amit mindenki íveken lefos. Ha jszba ütközik feljelentheted Luxemburgban.....:)vagy ide idézheted a jogszabályt.

Blogger Géza 2015.07.23. 14:28:24

@bértrollbosszantó_kovi1970: "Egy 2013-ban végzett felmérésből kiderül, hogy a dohányzók aránya a 2012-es 29-ről 21 százalékra, a naponta rágyújtóké pedig 28-ról 19 százalékra csökkent."

www.napigazdasag.hu/cikk/35666/

Elvtársak, legalább a saját linkjeiteket próbáljátok megérteni. :)

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2015.07.23. 14:29:00

Viktor ragozza a lop igét

ÉN: lopok, az helyes; TE: lopsz, megbüntetünk; Ő: lop, becsukjuk a szemünket; MI: lopunk, az természetes; TI; loptok, az nemérdekes; ŐK: lopnak, az sem érdekes

huttinger 2015.07.23. 14:31:08

@.Gordon Gekko.:

"""Nőtt a rendszeresen dohányzók száma

A magyar nők negyede, míg a férfiak harmada dohányzik rendszeresen. A férfiak körében hosszabb távon némileg csökkent a dohányosok aránya, a nőknél azonban nem, sőt a vizsgált időszak utolsó éveiben valamelyest nőtt is – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból..... Legnagyobb mértékben a fiatal férfiak között nőtt a dohányosok aránya."""
mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/nott-a-rendszeresen-dohanyzok-szama-1284675

És mi lesz ha a WHO majd vissza vonja ezt a kitüntetést hazudozás miatt? :-))))

huttinger 2015.07.23. 14:34:17

@Blogger Géza:

Vadász vadász......majd lassan állj fe la térdelésből, mert mennem kéne málnát gyűjteni. :-))))))

.Gordon Gekko. 2015.07.23. 14:36:15

@huttinger: a komcsik hoz képest csökkent, kösz a forrást.

huttinger 2015.07.23. 14:40:24

@.Gordon Gekko.:

A trafiktörvény óta meg növekedett. Bukta.

martineden 2015.07.23. 14:43:32

@Blogger Géza: ,,mindig voltak adókedvezmények, és ezeket összeadhatod, de ez önmagában nem jelent semmit."...1.szoval nem jelent semmit ha egyetlen ember tobb millardos adokezdvenyt kap?Szerinted miert?a ket szep szemert?Tudod ez a korrupcios pemzmosas,ebbol all aztan sajat labra a gyerek es a haveri kor,igy fordulhat elo hogy a haveri , gazszerelove avanzsalt paraszt gyerek ,csak ugy megfeledkezik 1 miilardrol az agy alatt,stb.....,,A trafikreformmal igen sokat nyert az ország (be lettek zsebelve a koncessziós díjak, ugye)"....2 aham ,es felere esett a dohanyertekesites,a csempeszaru pedig meg haromszorozodott,ez am a haszon,persze csak a fideszmaffianak,az orszagnak nem,..... ,,a földbérletek megpályáztatása után meg most kb 10-szer annyian gazdálkodhatnak állami földön, mint korábban."...3.persze hazudos fideszgoreny,arra ment ki az egesz ,hogy ingyen atlegyenek jatszva a maffiatagognak,jol el van tervezve ,jovore megkapjak es az allami tamogatasbol kifizetik,reszletre.Ingyen foldet kapnak es ajendek penzt ,hogy abbol fizessenek .Nem semmi tolvajlas,de azok a parasztok akik hoppon maradnak,(bar sajnalni nem sajnalom oket ,mert a zome fideszes goreny,joreszt miattuk megy tonkre az orszag amiert erre a maffiara szavaztak)koszorulni fogjak a kaszat Tudod,magas lorol lehet nagyot esni

huttinger 2015.07.23. 14:43:36

@.Gordon Gekko.:

"" na és?""

Aha. Hogy is van ez a Nokiás doboz sztori mostanában? Az ügyészség nem ám politikai megbizatást teljesít....ugyan már.... :-))))) Polt csak azt csinálja amire a gazda utasítja.

csak egy néző 2015.07.23. 14:44:35

@Blogger Géza:
"Elvtársak, legalább a saját linkjeiteket próbáljátok megérteni.
Gejza ezt megint csak beszoptad.
"Lázár János dohányos embere a Napi Gazdaság új tulajdonosa"

Hazudozni már perfekten tudnak.

"NAPI GAZDASÁG: ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓK RABOLTAK MÓRAHALMON"

"A Csongrád megyei rendőrség most azt közölte, nem igaz a hír."

vs.hu/kozelet/osszes/a-napi-gazdasag-szerint-illegalis-bevandorlok-raboltak-morahalmon-0722

csak egy néző 2015.07.23. 14:47:01

@huttinger:
Azokat a fránya afrikai útleveleket is már mióta keresik. Lehet, hogy kussban szétosztották a "barátok közt"??

huttinger 2015.07.23. 14:49:50

@csak egy néző:

Ennek az egybites narancsbolsi társaságnak ez a szellemi elemózsia.

Blogger Géza 2015.07.23. 14:59:20

@martineden: Öregem, volt egy cége, eladta, de cégbíróság lassabban jegyezte be az eladást, kb ennyi a történet. Ez neked az évszázad korrupciója? Mi köze ennek bármiféle korrupcióhoz? A dohányfogyasztás meg sajnos nem esett a felére, megint baromságokat írsz.

.Gordon Gekko. 2015.07.23. 15:00:41

@huttinger: hagyot felmentettek, mi a problémád?

high up! 2015.07.23. 15:16:06

@Blogger Géza: "Akkoriban a STRABAG volt a közbeszerzési lista első helyezettje, amelyről kiderült, hogy titokban leadta a pénzt az SZDSZ-nek Ausztrián keresztül. Tocsik-botrány megvan még? Na, ehhez hasonló meg nem derült ki a Fideszről."

Na nicsak, anyád nem fizeti tovább az elmeorvosodat???

FOLYTASSUK!

huttinger 2015.07.23. 15:21:32

@.Gordon Gekko.:

A probléma azzal van ahogy kezelte az ügyészség a dolgot. Meg ahogy kezelik a dolgokat a hatósgok ha narancsbolsit kéne megvádolni.

index.hu/belfold/2015/07/22/meszaros_lorinc_par_napja_adta_el_orosz_ceget_ami/

high up! 2015.07.23. 15:21:43

@Blogger Géza: "A trafikreformmal igen sokat nyert az ország"

Azért nagyban ajánlanám, hogy 10 km-es körzetébe nem menj azoknak a 10 ezreknek, akiket Orbaneszku apád a trafikmutyi által tönkretett, mert nem lesznek tekintettel arra, hogy félkegyelmü vagy.

FOLYTASSUK!

martineden 2015.07.23. 15:25:20

@Blogger Géza: ..1.,,A dohányfogyasztás meg sajnos nem esett a felére, megint baromságokat írsz."..terelsz mi ,fidesztroll,a dohanyfogyasztas nem esett a felere,csak eppen nem a fideszmaffia trafikjaiban veszik a cigit,hanem a csempeszektol,nagyon helyesen.Az allam bevetele ennek kovetkezteben viszont drasztikusan csokkent,errol volt szo kis kancso...2. Öregem, volt egy cége, eladta, de cégbíróság lassabban jegyezte be az eladást, kb ennyi a történet. ... mi van,belezavarodsz mar a sok hazugsagba?Nehez dolgod van belatom.Szoval en az agy alatt felejtett egy millardrol beszeltem,te meg most a letagadott orosz ceget emlegeted,amit a felcsuti parasztbol lett gazszerelo letagadott,hogy ilyen nincs,de erdekes modon a mult honapban eladta annak az embernek akit nem is ismer,pedig az uzlettarsa volt eveken keresztul.Persze akinek a geci a baratja ,az ellen a polt focsicska emberei sosem talalnak terhelo bizonyitekot.

high up! 2015.07.23. 15:26:25

Egy kormányváltás után Vida Ildikóból Vádlott Ildikót kell csinálni, Polt Péterből Volt Pétert, a fideszből meg Börtönpártot.

A birkatáborukat meg kötelező közmunka keretében kell átnevelni az európia civilizációra. Akiket nem lehet, azokat lehet Putyinnak eladni fizetett netes trollnak.

FOLYTASSUK!

Blogger Géza 2015.07.23. 15:29:50

@martineden: Hogy jött már ki ez a "fele"? Matekból is megbuktál? :D

És melyik ágy alatt volt 1 milliárd?? :D Te egyre nagyobb hülyeségeket írsz, de legalább jókat röhögünk. :)

Blogger Géza 2015.07.23. 15:31:25

@high up!: Igen, szerintem is folytatni kéne a kezelésedet... Egyetértek. :)

csak egy néző 2015.07.23. 15:44:12

@Blogger Géza:
Gejza, tudsz valamit az afrikai útlevelekről?

huttinger 2015.07.23. 15:44:37

@Blogger Géza:

"""Mészáros Lőrinc egymilliárdot felejtett el beírni a vagyonnyilatkozatába""""

index.hu/gazdasag/2014/12/10/meszaros_lorinc_egymilliardot_felejtett_el_beirni_a_vagyonnyilatkozataba/

Vadász vadász....

Blogger Géza 2015.07.23. 15:48:51

@csak egy néző: Nem, miért, oda akarsz kivándorolni? Akkor esküszöm, szerzek neked egyet...

csak egy néző 2015.07.23. 15:50:26

@Blogger Géza:
"Nem, miért, oda akarsz kivándorolni? Akkor esküszöm, szerzek neked egyet..."
Nem akarok öcsém, csak azt hittem már megtaláltátok abban a titkos páncélszekrényben, de gondolom, még most is keresitek, mint Récsel telóját.

Blogger Géza 2015.07.23. 15:52:33

@huttinger: Tehát melyik ágyról van szó, ami alatt egy milliárd volt? :D Annyira jó, hogy magatokat szopatjátok.. :) Bakker, valaki nem tölti ki a saját cége osztalékának rovatát, ami nyilvánvalóan figyelmetlenség és semmi köze semmiféle korrupcióhoz, hiszen amúgy is nyilvános, és ezen rugóztok, mint valami szellemi fogyatékos. :)

csak egy néző 2015.07.23. 15:53:12

@Blogger Géza:
Elegánsan átsiklottál kiscsíra a Napi Gazdaságos poénon is.
Ügyes.

csak egy néző 2015.07.23. 15:56:01

@Blogger Géza:
"Magyarországon megszűnt a korrupció. Nincs. Nem volt. Nem lesz"
Tudjuk Gejza, tudjuk és el is hisszük.

www.hir24.hu/belfold/2015/05/29/magyarorszagon-megszunt-a-korrupcio.-nincs.-nem-volt.-nem-lesz/

huttinger 2015.07.23. 16:01:45

@Blogger Géza:
""" ami nyilvánvalóan figyelmetlenség és semmi köze semmiféle korrupcióhoz,"""

Aha. Ezért egy mezei állampolgár mekkora büntetést is kapna?

A másik. Orbán Viktor egy hülye.
Akarsz erről vitát nyitni? Orbán havi bruttó 2 milláért keccsől, míg a maga alapította futbalakadémiát Mészáros igazgatja, a nemállamipénzből épült stadion építésével Mészáros megbízza magát a cégén keresztül. Mészáros 8 milliárdos a maga tehetségével és Isten és Orbán segítségével. Tehát Orbán egy hülye. Vitatod? Vagy lehet, hogy az a be nem vallott pénz azért nem lett bevalva, mert Mészáros nem úgy tudta, hogy az övé?

Az aranyhalak is megelőztek téged a falkában.

martineden 2015.07.23. 16:02:12

@Blogger Géza: ,, Te egyre nagyobb hülyeségeket írsz, de legalább jókat röhögünk. :)"..nem baratom,csak a a gazdaid elobb -utobb rajonnek,hogy ez kontraproduktiv hulyeseg amit csinaltatnak veletek,mert a hazugsagaitok miatt az embereknek egyre tobb fideszes disznosag az eszebe jut ,es ha ez le esik nekik ,ti lapatra kerultok. Amugy a foldmutyit elegansan kihagytad kis kancso

Gyorgy Nagy 2015.07.23. 16:14:55

A sok vidéki nincstelen TAPLÓ szabadrablàst csinàl.Adó bevalásban elfelejtenek beirni ezt azt .Pasa parkba költözik a volt KISZ titkár belvárosi kőzlekedést tönkretevö repedtsarku szintén falusi feleségével,tizéves gyereknek svábhegyi villa vásàrlàs, Mr 20% Lala romai parti lakás persze a felesège nevén,Tiborc fiu dolgai stb,stb. Èbredztő magyarok nég mielőtt ellopjàk az irszágunkaz is.

.Gordon Gekko. 2015.07.23. 16:28:20

@huttinger: ez a te problemad, nem az ugyeszsege
süti beállítások módosítása