Földi László magyar-történelem szakos tanári diplomával rendelkezik, tehát nem buta ember. A volt hírszerző, műveleti igazgató, aki érintett volt a Nyírfa-ügyben és a Defend-sztoriban, sokszor szerepel a médiában, mint a biztonság, a hírszerzés, a külpolitika állítólagos szakértője. Most a Kossuth Rádióban fejtette ki nézeteit:

1. Európa háborúban áll, Angela Merkel német kancellárnak pedig le kellene mondania;
2. "Európát meg kell védeni, mert Európát megtámadták", egy válsághelyzetben pedig "egészen más rendtartást kell kialakítani";
3. Európa jelenlegi vezetője Angela Merkel német kancellár, és teljesen alkalmas is a kontinens vezetésére, de - kérdezte - "mikor nyert meg háborút egy nő?" Szerinte ilyen helyzetekben, mint a mostani, lehetőleg érzelmektől mentes, kristálytiszta logikájú válaszokat kell adni.

(A képen az Európával háborúzó menekültek láthatók. Képünk illusztráció.)

Lehetséges-e a hasonlóság Földi László és a Lehel téren piacozó kisnyugdíjas között?

Két hete éppen a Lehel téri piacon vásároltam, amikor a sorban meghallottam az előttem álló, szerény külsejű nyugdíjasok politikai elemzését. Az alábbi mondatokat - a teljesség igénye nélkül - válogattam ki a színvonalas világpolitikai elemzésből:

1. "Nem igaz, hogy Merkel nem látja, hogy háború van";
2. "az amcsik elfoglaltatják Európát a menekültekkel";
3. "a menekültek gyerekek az éces kezükkel megfogdossák a vonat kapaszkodóját, mi lesz, ha a magyar gyerekek elkapják tőlük az écet?!"

Adódik a kérdés:

1. Földi László süllyedt-e le a lehel téri piacon vásárló kisnyugdíjasok péntek délelőtti csevejének szintjére?
2. Vagy újabban volt titkosszolgákkal és szakértőkkel együtt vásárolok, akik szegény kisnyugdíjasnak álcázzák magukat?
3. Mit keres Földi László a médiában, ha folyton hülyeségeket beszél?
4. Nem érzi, hogy hülyét csinál magából?

Az MLP gyorsan meg is szégyenítette Földi László történelemtanárt a nyilatkozata miatt: összeszedték, hány alkalommal győzött nő háborúban az utóbbi pár száz évben.

(Angela Merkel most fontolgatja lemondását Földi nyilatkozata után, nyilván. Képünk illusztráció.)

Azt a lehetőséget, hogy történelemből segítsük ki Földit, tehát elhappolták előlünk, mi akkor szemezgessünk pszichológiai kutatásokból. Nem árt, ha egy hírszerző tudja, hogy az emberek hogyan és miért döntenek. 

1. Soha, egyetlen pszichológiai kutatás sem tudta bizonyítani, hogy a nők döntési helyzetben jobban, vagy rosszabbul teljesítenének.

Eleve a kérdés feltevése - hogy egy nő azért dönt rosszul, mert nő - szexizmus és tudománytalan. Vagyis valakit azzal bélyegzett meg, hogy azért hülye, mert nő.

A legtöbb területen a tudomány nem tudta kimutatni a nők és a férfiak közti különbségeket. (Azt hozzá kell tennünk, hogy az a nő, aki vezető, sokkal jobban "férfiként" viselkedik, mint az a férfi, aki otthon marad a gyerekével pelenkázni - a társadalmi szerepük sokkal jobban behatárolja a viselkedésüket.)

Nyilvánvaló tény, hogy

semmi összefüggés nincs a nem, az észbeli képességek és a jó helyzetfelismerés között.

2. A döntési helyzetekben, stressz (pl. a földilászlói értelemben vett és kedvelt háború), vagy pl. időnyomás alatt az emberek képtelenek kristálytiszta logika alapján dönteni.

A döntéseik nagy részét - mivel korlátozott az információ, rövid az idő, nagy a kockázat - érzelmi alapon hozzák meg.

Az érzelmi képességeknek nagyon nagy szerepe van ilyenkor a jó döntések meghozatalában: az érzelmeknek - a legújabb pszichológiai kutatások szerint - nagyon fontos hatása van a döntési helyzetekre, segítenek felméri a kockázatot, segítenek a jó döntések meghozatalában. Érzelmek nélkül az emberek katasztrofális döntéseket hoznak. (Vö. pl. Szervezet és pszichológia, szerk. Faragó Klára, ELTE Eötvös Kiadó, 2013, 133. oldaltól.) 

(Földi László az ATV-nek nyilatkozik.)

3. Minden háborúhoz két dolog kell: képesség és szándék. Fel kell fedeznünk ezek teljes hiányát a menekültek esetében. 

Ha háborúban állunk és Európát elfoglalják, akkor mutatni kell legalább egyvalakit, aki

• fegyveres, fegyverrel tör be Magyarországra, Európába;
• ellenséges szándékkal érkezett Magyarországra, tehát akar valamit a magyaroktól, azon kívül, hogy engedjék őt tovább.

Hagyjuk a szélsőjobbos portálok álhíreit, meg a kisnyugdíjasok zagyvaságait. Földi jól tájékozott, hiszen hírszerző volt. Valószínűleg megvannak a hírforrásai még mindig. Minden arról szól, hogy a menekülteket

1. pofánlövik vízágyúval,
2. belefulladnak a Földközi-tengerbe,
3. lelövik őket a bolgár határon. 

Hogy ez helyes-e, humanista dolog-e, azt majd a történelem és az utókor eldönti. Erről lehet vitatkozni. (Szerintem nem helyes.)

De olyan hadsereg nem létezik, aminek egy szál puskája sincs. Amelyik nem akar semmit.

Valamijük csak kellene legyen - de ezeknek az embereknek semmijük nincs, mindenüket lebombázták, pont ezért menekülnek.

Válsághelyzet, az viszont van, valóban: senki sem tudja, hogy mit kellene velük kezdeni. A földilászlói kristálytiszta logika is csak addig jutott el, hogy Merkelnek le kell mondania, mert nő.

Ez aztán a csattanós válasz a menekülthelyzetre!

Ha az embernek már van csinos focistadionja a kertje végében, birtokai akkorák, hogy ott sosem megy már le a nap, jószága, jobbágyai számosak,

na, akkor mi kell neki?

Mondjuk, kellene még egy sziget valami tengeren, mert az divatos, bankszámla Szingapúrban, mert oda még kevésbé lát el a világ. Ja, kell néhány saját láb, amin meg lehet állni.

A Lövölde téren ilyenkor még azt is megkérdezték, hogy hát a kis faszom nem kellene? De ez még nem a polkorrekt időszak volt, és egy kommunista diktatúra időszaka, amikor még nem tudtuk, hogy így nem beszélünk, ha a mi Kis Vezérünkről van szó.

Ja, egyébként nem kell.

A királyi vár, az kell. Azt kinéztük maguknak. Mondjuk, olyan amilyen, de ha pár bugris királynak jó volt, akkor valahogy majd mi is megleszünk benne. A lényeg, hogy tessenek uborkafát ültetni. Hátha mászni szeretnénk.

Első kormányzati ciklusában a Kis Vezér nagy fogása a Sándor-palota lett volna.

Csilivilin felújították, újgazdag rosszízléssel. Egy magas ember, aki ott járt még akkor, amikor éppen a vége felé járt a berendezése a palotának, ma is meséli, hogy a tükrökben csak derékig látta magát, a fogasokhoz le kellett hajolnia. Sokat gondolkozott rajta, ki rendezte ezt így be.

(Csak szólok a szövegértési nehézségekkel küzdőknek, ez nem arról szól, hogy valaki termetre kicsi-e vagy nagy, mert az tökmindegy. Ez arról szól, hogy valaki, aki akkora, amekkora, a saját méretére, saját magának rakta össze a cuccot, a te pénzedből, pupák.)

Oké, akkor nem jött össze, de a fejlődés megállíthatatlan.

A stadionok úgy nőnek ki a földből, mint a gomba eső után. Az eredmények is biztatóak, az U19 már csak 5-1-re kapott ki az aranylábú szlovák labdazsonglőröktől.

Jó, az iskolák lepusztulnak, a szomszéd eresz alá most költözött be a harmadik hajléktalan, az orvosok, ápolók futnak elfele, mert itt nem tudnak megélni, s efféle demagóg összehasonlítások hagyják el a szánkat.

De a fejlődés töretlen. Addig nem nyugszik emberünk, míg meg nem hódítja a királyi várat. Több előnye is van ennek. Például Mészáros gazda és Garancsi tettestárs hozzájuthatnak valami csinos kis megrendeléshez, mert a héten még nem is szakítottak semmit.

Az a húszmilliárdocska, ami meg elmegy rá, na zakson.

Semmi sincs ingyen.

Ma még csak a nagyszerű Rivalda vendéglő esett áldozatul, mert útban volt, aztán az egész karmelita kolostor, holnap már az egész palota, tróntermestül. A Nemzeti Galéria helyén nagyszerű futsalpálya lesz kialakítható, igény esetén. A Széchényi Könyvtár mai területe alkalmas lesz arra, hogy Mészáros gazda EU-pénzből hizlalt malacai végre elfoglalják méltó helyüket.

A koronázási dalmű már készül, korona bekészítve.

Itt jegyzem meg mindazoknak, akik azon szoktak búsongani, hogy a Fidesz lépésről lépésre a Jobbik forgatókönyvéből játszik, hogy Vona Gábor már régen megmondta: a királyság intézménye az, ami ide a legjobb lenne.

Csöndes alattvalónak meg már itt vagyunk mi.

Dési János

(Kép: Népszava)

Szerencs városában 1923-ban a Magyar Cukoripari Rt. megépítette csokoládéüzemét. A szerencsi kakaó és cukor tehát közel száz éve híres Magyarországon, két kis bakugrással:

1. a gyárat államosították 1948-ban (a németek fel akarták robbantani az egészet, mikor az oroszok felszabadítottak bennünket),
2. majd privatizálták 1991-ben.

A privatizációval és az EU-s csatlakozásunkkkal a gyárat szépen leépítették, a magyar cukornak leáldozott. (Érdemes ezt a cikket az MNO-n elolvasni a magyar cukoripar leépítéséről, vagy ezt az Indexen.)

Mostanra a Nestlének maradt Szerencsen (talán épp a gyár területén) kis termelő egysége, a 10 ezres városban 480 főt foglalkoztatnak. Pont most nyáron adták át az új gyártósort, így jött ki a 480 ember.

A cukorgyárból mementónak a két hatalmas kémény maradt meg, amelyek üresen állnak és a régi korok dicsőségét őrzik:

valaha Szerencsen, még az '56-os forradalom idején is, 28 ezer tonna cukrot gyártottak.

2009-ben fel is robbantották az egészet. 

A privatizációval és az EU-s csatlakozással több (tíz)ezer ember vesztette el a megélhetését a cukoripar leépítése miatt. Az akkori kormányok (nevesítsünk: Antall-kormány, Horn-kormány és Orbán-kormány) boldogan mentek bele úgy privatizációba és az EU-s csatlakozásba, hogy tudták, a magyar cukornak (és sok ezer ember megélhetésének) megássák a sírt.

Manapság a cukorgyártást nem érné meg újra feléleszteni, hiszen elárasztotta Magyarországot az olcsó, külföldi cukor, amivel nem tudunk versenyre kelni.

Poén 1: Szerencsen ma nem lehet csokitortát kapni

Manapság, ha az ember bemegy a volt cukorgyárral szemben lévő két cukrászda bármelyikébe, az ott lévő személyzet öt percet váratja az arra tévedő szerencsétlent (nem szoktak hozzá, hogy valaki vásárolni szeretne), majd kiderül, hogy a sütik régiek és állottak. De legalább drágák. A sors bizarr fintora, hogy a csokigyártól ötven méterre, egész Szerencsen nem lehet manapság csokitortát kapni. (Vagy csak mi voltunk ott rosszkor.)

A munkanélküliség akkora, hogy Szerencs város azt is hatalmas hírként harangozza be a saját honlapján, hogy a Nestlé 100 munkahelyet teremtett a gyárban.

Poén 2: Zemplén kapuja-emlékmű 102,5 millió forintért 

A Zemplén kapuja nevű emlékmű, a város 2,5 millió forinttal, az EU 100 millióval szállt bele, az előző polgármesternek, Rónavölgyi Endrénének nagyon tetszik. A mostani polgármester, Koncz Ferenc (Rónavölgyi utóda) viszont azt mondta az RTL Híradónak: ez egy rossz beruházás. Nézzük meg a videót, és utána jön a poén 3. Addig ízlelgessük: 100 millió forintot kapott a város erre. 

Poén 3 : kettős kereszt, hármas halom

Koncz Ferenc annyira rossz beruházásnak tartotta a kaput, hogy csináltatott magának is egy emlékművet. Ő is be akarta írni nevét a város történelmébe, ezért építtetett egy kettős keresztet hármas halommal a kapu mellé a körforgalomba:

Arról nincs információnk, mindez mennyibe került a városnak. 

Nem baj, elvtársak, ha már munka, termelés, cukor nincs, akkor legyen valami! Így mulat az igaz magyar!

Képek forrása: Szabolcs Online, Észak-Magyarország. 

Illetve I. Orbán harmadik kormánya alatt?

Ilyen rengeteg pénzt adott az isten

Itt válasz: Szijjártó külügyminiszter jó barátja, Kuna Tibor az állami kommunikációs tenderek legnagyobb nyertese a harmadik Orbán-kormány létrejötte óta. Kuna egy egyházi rendezvényen a közelmúltban azt mondta, isten kegyelmének köszönheti üzleti sikereit, jelesül, hogy

2010 óta megsokszorozta cégei árbevételét és nyereségét.

A Szijjártó Péterrel együtt szocializálódó cégtulajdonos erre az évre már hatmilliárdos bevételre számít két cége

1. a Young and Partners,
2. illetve a Trinity International Communications révén.

Amúgy szerinte jövőre

ez még meg is duplázható, vagyis 12 milliárd lesz.

Jóslatához kellett persze az is, hogy két cége része legyen az állami gigatenderének: a Nemzeti kommunikációs Ügynökség 25 milliárd forintot fog elkölteni, s ezt a feladatot három cégcsoport nyerte el, többek közt a Kuna által tulajdonoltak. 

Ehhez képest most csak egy piszlicsáré, 25 millió forint alatti megbízást nyert a Trinity International Communications Kft. nevű cége a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től.

A Kuna-cég feladata ezért rendezvényszervezés lesz. A győzelmet jelentő hirdetmény a cég "biztosítja a rendezvényekhez kapcsolódó tervezési, szervezési és lebonyolítási feladatok teljes körű ellátását:, a rendezvényhez kapcsolódó kreatív és dekorációs elemeket, technikai eszközöket, valamint catering ellátását."

Vagyis immár etetnie is kell majd Kunának a vagyonkezelő korifeusait és a rendezvényeiken megjelenőket. 

Náray Tamás divattervező D. Tóth Krisztának adott interjút a közelmúltban, éppen aznap készült a beszélgetés, amikor a divattervező bemutatta 2016-os téli kollekcióját a Művészetek Palotájában. Így az ismert tévés a kulisszák mögé nézhetett, s kiderült számára, ki mindenki látogatja a divatguru bemutatóit.

Náray jelezte, hogy ő vattaembereket nem hív a rendezvényeire, csakis olyanokat, akik vásárolni is szoktak tőle.

Vannak ismert emberek az első sorban, de nem az ismertségük miatt ülhetnek jó helyen, hanem azért, mert sokat vásárolnak,

mesélte Náray, miközben D. Tóth Kriszta sorolta a neveket:

Mióta csinos is kerítés zárja be(ki) Magyarországot, ezen létesítmény támogatói két falrengető révet szoktak hozni mellette.

1. Az egyik, ha nem akarok kerítést, vigyek haza egy menekültet. Erre szavakat sem érdemes pazarolni.
2. A másik, hogy azzal bezzeg nincs bajom, ha az Egyesült Államok (tudjuk a Gonosz és Soros György birodalma) épít kerítést például a mexikói határára.

Mondjuk mindig melegség önti el a szívemet, amikor tapasztalom, hogy akadnak, akik még helyettem gondolkodnak és éreznek is. Megint egy gonddal kevesebb.

De azért arról a kerítésről nekem is lenne egy-két szavam. Már csak azért is, mert az amerikai határőrség vezetőjének (Border Patrol) engedélyével és a German Marshall Fund segítségével járhattam ott.

1. Először is, az a kerítés is igen nagy vitát váltott ki, jócskán voltak ellenzői és támogatói is.
2. Másodszor, ott egészen más típusú a probléma. Az egyik oldalon a nagy és gazdag Amerika, a másikon a jóval szegényebb Mexikó. Ráadásul az USA-beli, de főleg a kaliforniai gazdaság könnyedén felszívta az olcsó mexikói munkaerőt. Az emberek tömegével jöttek át, dolgoztak az amerikai oldalon. Jó részük praktikusan ingázott a két ország között. Mindehhez az is hozzátartozik, hogy a nem jogszerűen ott tartózkodók gyerekei is járhattak iskolába, és bizonyos feltételek mellett még egészségügyi ellátásra is jogosultak.

Szóval a hasonlóság fő lényegi pontja leginkább maga az építmény. No de a hangulata egészen más. Idéznék a San Diego - Tijuana határról akkor írt tudósításomból:

Kapaszkodik az ember a kerítés tetején.

Fúj a szél, az esték is hűvösek már errefelé, nem a legkényelmesebb hely egy ilyen kerítésen üldögélni. De az ember csak kapaszkodik, és nem mer leugrani. Ugyanis éppen most fékezett mellette a határőrség terepjáró dzsipje. Kászálódik ki a határőr és vagy fél tucatnyi európai újságíró San Diegótól délre, az Egyesült Államok és Mexikó határánál.

– Ugye, megmondtam – lelkendezik a határőr. Ezek ilyenek, állandóan csak szöknének át – mutogat az emberre, ott a fal tetején. Az újságírók hümmögnek, villannak a vakuk. Az ember, ott a fal tetején, elunja a dolgot és lekiált a határőrnek:

– Halló, sokáig ácsorognak még itt? Mert nem túl jó ám fent kuksolni.

A határőr feje elvörösödik ekkora szemtelenség hallatán, és spanyolul üvölt vissza:

– Igen, nagyon soká.

Az ember tehát visszamászik a mexikói oldalra, s néhány perccel később látjuk egy hasadékon át, amint társaival tüzet gyújt, hogy annál melegedjen. Majd ha mi arrébb megyünk, újra nekiindul. Marco A. Ramirez, a San Diego-i határőrkörzet mexikói nemzetiségű tisztje csak legyint erre. Véget nem érő macska-egér harc ez.

Hiába építettek itt a körzetben három sor magas kerítést, hiába a rengeteg határőr, a technika, a radarok, az új fogdák és a szuperintelligens számítógéphálózat, amelyen nyilvántartják a menekülőket. Az emberek Mexikóból csak jönnek, jönnek.

Van, aki a jobb élet reményében, más csak "üzleti ügyben", csempészáruval érkezik. A többség persze a korlátlan lehetőségek hazájába vágyik. Csak előbb éppen a korlátokon kell átjutnia.

Ramirezék naponta átlagosan ezerkétszáz embert fognak el. Sokakat közülük már névről ismernek.

– Elkapjuk a fickót, visszatoloncoljuk, a másik oldalon megeszik egy hamburgert, aztán ismét próbálkozik – magyarázza a helybéli szokásokat Ramirez. És aki átjut a határon, az aztán eltűnik a kontinensnyi országban. Aki viszont fennakad, azt beszállítják a határőrség fogdájába. Egy kör alakú teremből nyílnak a szűk, rácsos zárkák. A terem felé eső falon végig ablakok. A középen dolgozó tiszt, miközben számítógépén a jelentést írja, szemmel tarthatja foglyait. Mindenkitől ujjlenyomatot vesznek és ellenőrzik, nem körözik-e az Egyesült Államokban. Most a magyar fogdák és kényszerszállók képeit nézegetve, úgy emlékszem, hogy ez azokhoz képest, minden rács ellenér, egy Hiltonhotel volt. Rend, tisztaság, átláthatóság, mellékhelyiségek kulturáltam

– Volt, hogy egy kiéhezett családnak én rendeltem a saját pénzemből pizzát, mielőtt visszaküldtük őket – igazgatja az oldalán fityegő jókora pisztolyt a határőr. – Tény, hogy sokszor még a legrosszabb itteni fizetésből is jobban meg lehet élni, mint a legmagasabból odaát – teszi hozzá Ramirez, aki bár az Egyesült Államokban született, de Mexikóban nevelkedett, s úgy tervezi, ha majd nyugdíjba megy, oda is tér vissza. Mostanság is gyakran jár haza,

azzal persze nem dicsekszik, hogy mexikóiak elfogásával keresi a kenyerét.

Miután jó néhány környékbelinek kapóra jön az olcsó munkaerő, még munkalehetőség is akad. Attól függően, hogy ki számolja, csak Kaliforniában 1,2 - 2 millió illegális bevándorló él. Egészen a legutóbbi időkig részesülhettek orvosi ellátásban, gyermekeik ingyen tanulhattak az állami iskolákban. Ugyanis a Legfelsőbb Bíróság még 1982-ben határozott úgy, hogy az iskolák nem vizsgálhatják, miként került valaki az Egyesült Államokba. Állítólag mindez három milliárd dollárjába – ez az éves költségvetés tíz százaléka – kerül a kaliforniai adófizetőknek. Kétségtelen 1994-ben egy népszavazáson a polgárok többsége arra voksolt, hogy vonják meg a szolgáltatásokat az illegális bevándorlóktól és gyermekeiktől. A liberálisok szerint ez embertelen és igazságtalan, az USA gazdag ország, képes állni a cechet, különösen, ha kihasználja ezeket az embereket, olyan munkára, amit más amúgy sem végezne el. Úgyhogy

libikókaszerűen változik, éppen kinek az igazsága érvényesül. Ismerős a helyzet.

– Az átszökők kilencven százaléka végül is tisztességes ember, de a maradék tíz bűnöző – magyarázza Ramirez, miközben zötykölődünk tovább a határ mellett a terepjárón. Ő egyébként az elmúlt tíz évben mindössze háromszor kényszerült használni a fegyverét, de a kollégái közt akadnak, akik jóval többször keveredtek tűzharcba.

Egy tisztességes méretű drogszállítmány hatalmas érték, érdemes érte kockáztatni. Meg aztán működnek itt embercsempészek is. Szabott árfolyammal, kínait háromezer dollárért, salvadorit kétezerért, mexikóit már ötszázért szöktetnek át. Ám aki biztosra akar menni a letelepedéshez, munkavállaláshoz szükséges úgynevezett zöld kártyához – majdnem olyan mint a valódi – öt-hatezer dollárért juthat, de egy rendszeres határátlépéshez szükséges igazolás már 350-ért is beszerezhető. Miután a kereslet óriási, buknak is le korrupt tisztviselők. Elhagyjuk a Heroin-völgyet és a költői Arany-csúcs nevet viselő helyet. A kocsi nagyot fékez egy kivilágítatlan dzsip mellett. Csak a légkondicionáló búg egyenletesen. Fiatal, egyenruhás srác tekeri le az ablakot.

– Figyeltem, ahogy jöttök – bök az előtte lévő képernyőre. A kocsi tetején lévő infrakamera mindent lát a sötétben is. – Néztem, amikor beszélgettetek a kerítés tetején csücsülő emberrel, aztán visszamentetek az őrsre. Még egy kutyát is nyomon tudok követni, nemhogy ennyi újságírót.

– És mi lett a mi emberünkkel? – kérdezzük.

– Miután elmentetek, átmászott a kerítésen, futott befelé. Én rádión szóltam a többieknek merre jár. Mire visszaértek a parancsnokságra már biztosan ő is ott lesz valamelyik fogdában – tekeri tovább a kamerát. Bár vagy két kilométerrel arrébb állunk, jól látszik, hogy

a falnál nagy a forgalom, másznak át a szerencsét próbálók.

A San Diegóból kifelé vezető kétszer tíz sávos, állandóan zsúfolt autópálya szélén szokatlan figyelmeztető tábla: egy család rohan át az úton. Ha nem gázolják agyon őket, túljutottak a második akadályon is.

– Aki Mexikóból szökik át, és nem bűnöző, ha önként visszatér, ezt minden következmény nélkül megteheti – magyarázta washingtoni irodájában a határőrség vezetője Doug Kruhm tábornok. – Ám akiről kiderül, hogy bűnöző, azt deportálják, s vagy kiadják oda ahol a bűncselekményt elkövette, vagy az Egyesült Államokban ítélik el. Akik többször próbálkoznak átjutni a határon sokat kockáztatnak, a második lebukás után, akár öt évre is lecsukhatók.

Ramirez szerint munkájában a legnagyobb eredmény, ha szolgálat után élve hazamegy, senki sem lőtte, szúrta le. Na, meg egy kicsit az Egyesült Államokra is vigyáz, mutat előre, ahol nagy dörrenéssel nyílik a vaskapu. Határőrök kíséretében több tucat mexikói battyog vissza szülőhazájába. Túlzottan nincsenek elkeseredve. Holnap újra nekivágnak.

Dési János

Nemrég láttam Szijjártó Péter fotóin, hogy az eleinte csak diszkréten csúcsosra zselézett frizurája időközben egészen vad irányt vett. Miközben a meghökkentő hajkoronát nézegettem, lassan megfogalmazódott benne a kérdés: mégis kinek akar imponálni ezzel a viselettel? Kiket utánoz, szóval mégis

mi a rettenet késztette arra, hogy ezt a divatosnak vélt, de valójában komolytalan frizurát viselje?

A 444 pár évvel ezelőtti haj-tényfeltárásából megtudhattuk, hogy Szijjártó nem cserélt fodrászt, amikor

bébikakas taréját formázó frizuráját oldalt radikálisan felnyíratta.

Maximálisan kielégítő információt kaptunk a szalonról (iBeauty) és a felnyírt haj hosszáról (3 miliméter) is. Szijjártó sajtófőnökétől még azt is megtudták, hogy külügyminiszterünk a sport miatt vágatta rövidebbre oldalt a haját, mivel: "Nyár van, nagy a meleg, az edzések pedig nyáron is folytatódnak." Ez rendben is lenne, hiszen a nyári melegben egy rövidebb frizura a politikusok életét is megkönnyítheti. De akkor sem értem a taréjt (vagy tarajat).

A feje közepének nem volt melege? Ráadásul a nyár már régen elmúlt, lassan jönnek a hajnali fagyok. 

A mélyreható kutatásból tehát nem derült ki, hogy - időjárástól függetlenül - mit keres Szijjártó feje tetején ez a pamacs. Most erre gyűjtöttünk tippeket:

A Bundesliga-frizurát koppintja?

Az előbbiekből is kiderül, hogy Szijjártó edzésre jár (illetve akkor még járt), fontos neki a futball, és feltűnt, hogy hasonló hajviselete van sok népszerű focistának is. Azt is megértem, ha őket igyekszik másolni, hiszen mindenki nagyon jól tudja, mi Orbán Viktor kedvenc sportja. A stadionépítési láz és a futballista-utánpótlásra költött milliárdok után nem csoda, ha így próbálja magát belopni szeretett miniszterelnökünk szívébe. 

Stephan El Shaarawy

Viszont ha valóban futballistákra akar hasonlítani, azt megoldhatta volna valami más dizájnelemmel. Pláne azok után, hogy már a médiában is nevetség tárgyává tették a focistáknak ezt a hajviseletét. (Jó példa erre az Összeállt a leghülyébb hajú csatársor című cikk.)

A punkok taraját utánozza?

Nem lepne meg, hiszen az elmúlt két hónapban olyan politikai ámokfutást csinált, amit a legtöbb punk irigykedve csodálhat. A külügyminiszteri poszthoz teljes mértékben méltatlan viselkedésével más nem is lehet a célja, mint az anarchia gerjesztése. Vagy esetleg titokban a menekültekkel spanoló punkokal szimpatizál?

Ki tudja, mindenesetre, mindenesetre elég ciki, ha rájuk akar hasonlítani. Köztudott ugyanis, hogy az extrém öltözetű, hajviseletű punkok életstílusához gyakran

köthető a szipuzás, olcsó és veszélyes drog használata, és nem ritkán koldulnak, tarhálnak is, amiből befolyó pénzt rendszerint alkoholra költik.

Az Auchanban osztogatott matricára akar hasonlítani?

Nem én vagyok az első, akinek feltűnt, mennyire hasonlít a bevásárlóközpont Arnold nevű kabalájára.  Sőt, van egy olyan érzésem, hogy a négyezer forint elköltése után járó matricáscsomagot nyomta a fodrásza kezébe, amikor beült a székbe. Ám, bevallom, ez az eshetőség fejtörést okoz. Őszintén fogalmam sincs, miért akar egy debil kisfiúra hasonlítani.

Üzenőfüzet képe

444 képe

Végül elnézést szeretnék kérni minden punktól, focistától és Arnoldtól is. Hiszen e frizura méltatásával nem őket akartam megbántani. De lássuk be, ha egy frizura jól mutat egy koncerten, BL-döntőn, vagy gyerekeknek szánt matricán, az nem biztos hogy helyénvaló a parlamentben vagy a nemzetközi diplomáciában.

Ami lesz:

Göncz Árpádot november 6-án, az Óbudai temetőben temetik el. A sírnál Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Mécs Imre volt rabtárs, korábbi szabaddemokrata politikus mond gyászbeszédet.

Ami nem lesz:

1. Nem lesz állami protokoll
2. nem a Fiumei úton, a Nemzeti Sírkertben helyezik el,
3. a kormány és az Országgyűlés vezetői, sőt, Göncz utóda, Áder János se mondhat beszédet.
4. Nem lesz katonai tiszteletadás, díszsortűz (mint volt főparancsnoknak),
5. nem gyászolnak a közintézmények,
6. nem közvetít a kormánymédia,
7. és magasrangú külföldi vendégek se lesznek. (Vagy ha igen, akkor magánberként, valamint a Fidesz ellenzékének szánt gesztusként.)

És nem lesz ez sem:

Gönczöt nem Antall József, Szabad György és Mádl Ferenc, hanem Bibó István, Litván György és Vásárhelyi Miklós mellé (vagy közelébe) temetik. A politikai ellenfelek helyett az elvbarátok közé.

Végakaratának megfelelően. Amit annak tudatában tett, hogy neki állami temetés jár.

Tehát maga Göncz kérte, hogy hová temessék (és ezzel azt is, hová ne), és hogy ki mondjon beszédet a ravatalnál és a sírnál (és ezzel azt is, hogy ki ne.)

Hogy egy volt államfőt ne állami protokoll mellett temessenek el, az

teljes szakítás a hagyományokal.

Például a 2011-ben meghalt Mádlt egyik utóda, Schmitt Pál búcsúztatta. Idén nyáron Szabad Györgyöt pedig Áder János köztársasági elnök. A kormánytévé mindkét temetést élőben közvetítette.

Viszont, hogy ha a volt köztársasági elnöknek állami temetése lenne, akkor azt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak kellene szerveznie.

1. Amelyet a kormányban Semjén Zsolt felügyel.
2. Amelynek elnöke a volt kormányfő, Boross Péter.
3. Amelynek tagjai között olyanok vannak, mint a Horthy-apologéta Szakály Sándor.

És akkor beszédet mondana Áder vagy Kövér, valamint bizonyára elmenne Orbán is. Így még az is kérdés, delegál-e a kormány valakit; ki kockáztatja meg, hogy kifütyüljék.

A Gönczhöz korábban közelálló Vásárhelyi Mária nem is titkolja, hogy politikai okai vannak az állami temetés elutasításának:

Nemcsak az élete hanem a végakarata és ennek beteljesülése is példaként szolgál az egyén méltóságának megőrzésére, arra hogy nem kell elveinket feladva a hatalmi önkény előtt meghajolni.

Volt itt ez a per, amely kevés embert hozott lázba, de hatásai jövőbe mutatók. Azért olyat mégiscsak ritkán látni, hogy

törvénysértés ne megelőzze az eljárás kezdetét, hanem a nyomozati, ügyészségi, bírói szakban következzen be.

Már legalábbis jogállamban.

A sukorói kaszinóberuházás és telekcsere ügyében született ítélet viszont a Rajk-per idejére, a sztálinizmus legszebb éveire emlékzetet. Kezdődött azza, hogy a nyomozás akkor indult, egy újság cikk miatt, Budaházyék nyomására, amikor a cselekmény még meg sem valósult.

De egészen abszurddá a vége vált, amikor a szolnoki bíróság hűtlen kezelés kísérlete miatt ítélt letöltendő börtönbüntetésre két vádlottat is: Tátrai Miklóst, az MNV volt vezérigazgatóját és Császy Zsolt egykori értékesítési igazgatót.

A szolnoki bíróságnak már eleve nem is lehetett volna köze az ügyhöz,

mert az Alkotmánybíróság elmeszelte a kiszignálást lehetővé tévő törvényeket. Handó Tünde viszont ennek dacára visszaküldte az ügyeket a kiválasztott bíróságokra (Szolnok mellett például Kaposvárra és Kecskemétre), arra hivatkozva, hogy a tárgyalásuk ott kezdődött el. Mit érdekelte őt, hogy jogi értelemben el sem kezdődött, hiszen nem volt jogalapja. Az Orbán Viktortól való függetlenségére kényes főbíró összesen 9 ügyet szignált ki a megfelelő bíróságokra, köztük 4 olyat, amelynek van poltikai érintettsége, tehát a Fidesz számára fontos a megfelelő ítélet.

Ezek egyike a Sukoró-ügy. Ennek előzménye, hogy egy Joáv Blum nevű magyar-izraeli állampolgárságú üzletember 2008-ban az amerikai Lauder-csoport képviseletében egy King’s City nevű kaszinókomlexumot akart építeni a Velencei-tó partján, Sukorón. Az állami ingatlanért cserébe (ráfizetéssel) a saját, háromszor akkora területű, pilisi és albertirsai gyümölcseseit adta volna át.

A hűtlen kezelés nyilvánvalóan nem valósult meg, mivel a Bajnai-kormány 2009-ben leállította az ügyletet. Ami erősen kérdésessé teszi azt is, hogy meg tudott-e valósulni a kísérlet, hiszen a vádlottak önállóan nem dönthettek a rájuk bízott idegen vagyonról, aki meg igen, ti. a magyar állam, az meg elállt dologtól. Márpedig a hatályos Btk. (10. §) szerint 

Nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.

Itt véget is kellett volna, hogy érjen a történet:

1. a szélsőjobboldal azt kifogásolta, hogy amerikai-izraeli megaberuházás jön létre Magyarországon,
2. a Fidesz a szocialista kormányon próbált fogást találni vele,
3. az viszont leállította az ügyet. 

De akkor hol szerepel a történetben Gyurcsány? Hát ott, hogy az ügyészség 2011-ben a volt miniszterelenököt is meggyanúsította, ám semmilyen bizonyítékot nem találtak ellene azon kívül, hogy támogatta a beruházást.

Ami legfeljebb a szélsőjobboldalon lehetett volna főbenjáró bűn, hiszen a Lauder-csoport egymilliárd eurós beruházást tervezett a Velencei-tó mellé, ami a többezer munkahely mellett idegenforgalmi, szerencsejáték- és adóbevételekben is hasznára vált volna a magyar államnak. (Hacsak teljesen el nem utasítjuk a szerencsejátékipart, de azt a regnáló kormány se tekinti nagy véteknek, kiindulva a mostani kaszinókoncessziókból.)

Gyurcsányt azzal próbálták elkapni, hogy

fiktív ügyekkel vádolták meg a kishalakat,

hátha azok vádalkuért cserébe bemártják a nagyot. Ám Tátraiék ragaszkodtak ahhoz, hogy nem követtek el bűncselekményt. És igazuk is van. Ezt másként látni csak külső (felső) nyomás vagy teljes intellektuáliis inkompetencia hatására lehet.

1. Az ügy kezelése mindenben hasonlított a Mercedes kecskeméti vagy az Audi győri beruházásaihoz, sőt, azok vállaltan állami kedvezményt kaptak. Az Audinak például saját autópálya-lehajtót építettek.
2. Az ügyészség által kifogásolt telkek értékét több külső cég is felbecsülte, eredményük egymáséhoz hasonlított, az ügyészség által felkért cégétől viszont jelentősen eltért.
3. Az állam 200 hektáros telket kapott volna 70 hektárért cserébe. Az akkor még tervezett M4-es autópálya miatt az előbbikeket így is, úgy is meg kellett volna vásárolni (azóta leállítoták a dolgot, mert Brüsszel nem hajlandó finanszírozni). A pilisi és albertirsai gyümölcsösök ma is művelés alatt állnak, a sukorói telek parlagon, üresen, kihasználatlanul áll.
4. A vád semmivel nem támasztotta alá, a vádlottaknak miért érte volna meg, hogy a befektetőknek kedvezzenek. Még csak utalás sem történt arra, hogy megvesztegették őket, nemhogy bizonyították volna.
5. Egyetlen dokumentum sincs, ami alátámasztaná, hogy bármely vádlott abban a hitben kellett volna legyen, hogy az ingatlanok értéke nem valós.
6. A cserét nem az állam, hanem a befektetők kezdeményezték.
7. És vajon 1-2 millió eurós költség mit számított volna a befektetőknek egy 1000 millió erurós beruházásnál?

A teljes inkompetenciára utal (és a dolog abszurditását mutatja) plédául, hogy a vádirat egyik kulcseleme volt, miszerint az állami vagyongazdálkodó nem élt elővásárlási jogával a csereingatlanokra. Ezzel az a probléma, hogy soha nem élt: a 15 napos jogvesztő határidő ezt gyakorlatilag lehetetlenné teszi. Másfelől itt nem is történt adásvétel, tehát elvileg se élhetett volna. És nem is akart történni, hanem csereügyletről volt szó (ami nem valósult meg végül).

De ha mégis adásvételről történt volna, akkor az ügyészek vajon hogyan képzelték az elővásárlási jog érvényesítését?

Blum és magyar állam benyújtja a földhivatalhoz a szerződést, majd a magyar állam közli, hogy kitúrja a szerződésből a vásárlót, a magyar államot, és elővásárlási jogával élve megveszi ugyanannyiért, mint a magyar állam vette volna meg?

És ezek jogi végzettséggel rendelkező emberek. Igaz, a politikai elkötelezettség rossz hatással van a szakmai hozzértésre.

Szándékos szabályszegés tehát nem történt,

vagyoni hátrány pedig a beruházás elmaradásával érte az államot.

A bíróság előtt Gyurcsány és a volt külgazdasági szakállamtitkár, Garamhegyi  Ábel is úgy nyilatkozott, hogy akár ingyen is oda kellett volna adni a telket, akkora jelentősége lett volna a régió gazdasága számára a beruházásnak.

Ehhez képest a bírósági ítélet szerint a két vádlott annak ellenére ragaszkodott a magyar állam számára káros cseréhez, hogy egy vezetői értekezleten az MNV volt jogi igazgatója, illetve Benedek Fülöp volt vidékfejlesztési államtitkár is ellenezte azt.

Tehát egy véleménykülönbség miatt kell börtönbe menniük.

Illetve nem, valószínűleg nem kell.

Az Egyenlítő blog nem találkozott olyan jogászi vagy jogi szakértői véleménnyel, amelyik ne tartaná nonszensznek az ítéletet, és ne tenne nagy téteket arra, hogy a másodfok megsemmisíti az elsőt: vagy felmenti a vádlottakat, vagy új eljárásra kötelezi a bíróságot.

Nem árt itt megjegyezni: az ügyben eljáró bírót, Sólyomváriné Csendes Máriát Handó Tünde személyesen jelölte ki még 2012-ben.

Egy bíró persze független. Legalábbis az Alaptörvény szerint (XXVI. cikk). Ez azt jelenti, hogy

1. nem utasítható,
2. az ügyek tőle el nem vonhatók
3. és ítéleteiért felelősségre nem vonható.

A bírákat az Alaptörvény szerint csak kétharmados törvényben lehet leváltani. Politikai bosszútól tehát nem kell tartaniuk. Ha egyszer megint normális állam lesz Magyarországon, az sértse-e meg a harmadik alapelvet azzal, hogy ezekért az ítéletekért felelőssé teszi a bírákat? Mert itt egészen nyilvánvalóan sérült a tisztességes eljáráshoz való jog.

A második alapelv már akkor sérült, amikor az Országos Bírói Hivatal elvonta a Sukoró-pert a Fővárosi Bíróságtól, és Szolnokra utalta. De mit kezdjünk azzal az eshetőséggel, ha már sérült a XXVI. cikk első alapelve is, azaz valaki utasította a bírókat?

Mert ha itt az ügyészség és a szolnoki bíróság nem politikai-kormányzati megrendelésnek tett eleget, akkor a szakmai inkompetencia, a valóságérzékelés és a szövegértés olyan súlyos problémáival állunk szemben, ami már önmagában is képtelenné tehet valakit a bírói hivatal betöltésére.

Tegnap országos eső esett falun, még a Sznuki sem dugta ki az orrát üdvözlésemre, annál nagyobb örömmel köszönöm meg most Pártunknak és Kormányunknak, hogy mára ragyogó napsütést küldtek kis falunkra.

Sárga és vörös színben pompázik az erdő, a zsidótemetőben üvöltenek a madarak, a házat át- meg átszövik az ablakkazetták élesen kirajzolódó árnyékoszlopai, s ha egy meleg pulóverbe bújok, pár percre még a cirkót is képes vagyok leállítani. Épp hogy csak nem rohanok le a zánkai strandra, mert annyi önuralmam még maradt.

Ha ideológiai oldalról nézem a dolgot, meg kell mondani, hogy az évnek ebben a szakában nem hogy a kommunizmusban, de még az átkos gyurcsány-rendszerben sem sütött ilyen mélyrehatóan, életerőtől duzzadtan a nap, nem száradt el ennyire bájosan a kökörcsin, s nem forrott a bor még feleennyire sem. Monoszló jobban teljesít.

A magyar emberek döntöttek: megvédjük falunkat a gaz bebíróktól, el is ment mind, kivéve engem, aki még itt maradtam hírmondónak. Az utolsóelőtti pedig Ferge Zsuzsa volt szombaton elmaradhatatlan szürke, kétféle kék szemű Kobak kutyájával. Maradt egy szomszéd, a Sznukiék, meg srégen szembe a részeges Lajos, aki tavaly leesett a tetőről, de már sokkal jobban van. Lassan kevesebben leszünk, mint Ócsán a frankhitelsérültek.

A boltoskisasszony is megérezte a változást, újabban üptre-szóra kinyit, örül, hogy egyáltalán nincsenek vásárlók, nem kell szégyenkeznie hiányos árukészlete miatt. Jár a busz is, egyre gyakrabban, a sofőr Szokol rádiót hallgat; nincs utas egy sem, akivel beszélgethetne.

Adél háztartási alkalmazottból visszavedlett közmunkássá, porszívózás, fűnyírás helyett parlagfüvet kaszál, csak most az árokparton, s hiába keres hanyagul eldobott csikket, papírzsebkendőt, ilyeneket nem használ már itt senki.

Csend van nagyon, a kombájn a csűrben aluszik, végtelen magányában csak nagyritkán sikolt fel a Sándorék riasztója, amikor vaddisznóval álmodik.

Csak én rovom itt egymás alá a sorokat, etetem az egereket, szívom a drága, fővárosi aranymarlborókat, életben tartom a benzinkút és a Nemzeti Dohánybolt forgalmát, mélyhűtöm az unikumot, de már én sem soká, ha hinni lehet nekem.

Nem fenyegetőzésképp mondom, de simán lehet, hogy a fagyok beálltával megint visszatérek a társadalomba, visszaveszem a pesti akcentusomat, és baljóslatú léptekkel végigviszem vörös sálamat a főbb fővárosi útvonalakon.

Isten óvja a Parkolótársaságot.

Tardos János

Az ma már közmondásos, hogy

Orbán Viktor és a Fidesz első lépéseit egy amerikai milliárdos, bizonyos Soros György segítette.

S nemcsak pénzzel, bár ahogy elnézem a fideszesek pénzhez való erőteljes vonzódását, az sem lehetett mellékes, hanem tekintélyével, kapcsolataival, politikai- társadalmi tőkéjével.

Sorosnak mindig is fontos volt, hogy vagyona és ideje egy jelentős részét a társadalom jobbítására fordítsa.

Volt is ebből baja éppen elég. A kádári Magyarország nehezen tűrte a fellazítás e ravasz módját, de mind kevesebb lehetősége, ereje maradt, hogy tegyen ellene. Ezért elsősorban csak másod- és harmadvonalbeli párttisztségviselők morogtak ellene. Ők még nem értették meg, hogy ha előbb észbe kapnak, nekik is csurranhatna-cseppenhetne valami. Rossz oldalra álltak.

Sorost nyilvánvalóan nem rázta meg az ellene irányuló támadások hosszú sora. Tudta, hogy mit vállalt és miért. És – bár sokan elmondták ezért mindennek –

még Orbánt is befizette egy oxfordi túrára.

Orbán persze nem volt szorgalmas tanuló. Akkor már sokkal jobban izgatta az, ami Magyarországon folyik, úgyhogy inkább azzal foglalkozott, dehát még egy Soros György is tévedhet. Ez a „befektetése” semmiképpen nem jött be.

Orbán és pártja már régen nem a Soros által szorgalmazott liberális és nyílt társadalom pártján áll. Sokkal inkább egy

tekintélyelvű, zsarnoki, minden szabad kezdeményezést elfojtó, alattvalókkal, jobbágyokkal és pár oligarchával berendezett világot akarnak

S mi tagadás ezt szorgalmasan építik, jelentős részben éppen a jobbágyszerepre kárhoztatottak hathatós támogatásával. (Kik rövdesen e cikk alá írt kommentjeikkel sk bizonyítják maguk is e tételem szomorú igazságát.)

A Soros elleni gyűlöletkampányoknak ma már komoly hagyományai és liturgiája van a fejlődő diktatúrákban. Na ja, hogy mi sem maradhatunk le ebben.

Ráadásul a Fidesznek, éppen e közös múlt miatt, még túlkompenzálnia is kell – és szerencsére nagy tételben rendelkeznek önszorgalmú csahosokkal, akik bármikor belemarnak bárkibe, náluk ez rutinfeladat.

1. Soros ugye milliárdos – és azt utáljuk. Kivéve persze, ha Garancsi vagy Mészáros gazdáról van szó, akik a EU-s pénzeken híztak gazdagra, de az mindegy.
2. Soros spekuláns – e rettegett szó, bár a közönség nagy részének fogalma sincs arról, mit jelent, de ez direkt jó. Mert a spekulánsokat (továbbá feketézőket és árdrágítókat) alapból gyűlöljük.
3. Amerikai – na, kész. Az amerikaikról is megvan a véleményünk rendesen. Amerika az, ahol nem ismerik el, a mi Kis Vezetőnk nagyszerű képességeit, fúj.
4. És ráadásul Soros zsidó. ZSIDÓ! Ezt persze nem kell kimondani, nem vagyunk mi antiszemiták. (Erre különben is ott a Jobbik, valamit nekik is kell hagyni ebben a természetes munkamegosztásban.) De azért a kedves jó (szélső) jobboldali közönség pontosan tudja, hogy izé, szóval Soros is a tugyukkikkel van. Nem is kell erre célozni sem. Sőt, vissza kell határozottan utasítani, ha valaki felvetné, hogy izé, akad ebben egy csöpp antiszemitizmus is. Elég, ha mi tudjuk, hogy ők is tudják, hogy na persze.

És akad még egy.

Soros valóban a mai napig a nyílt társadalom elkötelezett híve,

amelyben fontos szerepe van a civil szervezeteknek is. És valóban, ahogy egykoron a Fideszt segítette, ma több civil szervezetet, amelyek éppen olyan fontos kellékei egy demokratikus társadalomnak, mint a pártok, különösen rendszerváltás idején.

És ugye a civilekkel az a fő baj, hogy ők nem feltétlenül paríroznak. Nem farokfelvágva teljesítik azonnal a Kis Vezető kívánságait, lesik a gondolatait. (Az a CÖF nevű képződmény ifj. Lomniczistúl, elrettentésül.)

Szóval, már az sem lenne baj, ha Soros csak megsértődne, és azt mondaná, oké, akkor főljetek tovább magatok keserű levetekben. És inkább a közép-ázsiai, afrikai programokra koncentrálna.

Igen, ahol zsarnokság alakul és valakin látszik, hogy nem lesz szem a láncban, azt – amíg nem lehet eltüntetni –

a nép ellenségének kell kijelölni.

Rákosi Mátyás hideg lehellete a tarkónkon.

Dési János

Hovatovább értehetetlen, miért nem kapják meg azok a az önkormárnyzatok a bedőlt brókercégnél elhelyezett pénzeiket. Erről még csak

félhivatalos információk sincsennek.

Illetve eddig nem voltak, mert most megpróbáljuk kihüvelyezni a dolgok állását.

A történet ott kezdődött, hogy írtuk egy posztot arról, hogy Mi lett a Quaestorra bízott önkormányzati vagyonnal? Különös tekintettel az újpesti önkormányzatra, amelyiknek polgármestere, Wintermantel Zsolt áprilisban emelt hangon kérte ki magának, hogy az általa vezetett kerültetet is a Quaestor-károsultak között emlegessék.

Mindezt annak dacára, hogy a IV. kerületnek több mint kétmilliárd forintja ragadt be a brókercégnél, amit Szjjártó finanszírozott, majd Orbán bedöntött.

(Egy kedves kommentelőnk a poszt alatt megjegyezte, hogy Százhalombattának is 1,9 milliárddal lógnak, fejlesztések állnak miatta a városban. Egy másik - alighanem Fidesz-elkötelezett - hozzászóló a felkészültségünket kifogásolta, mert szerinte az önkormányzati befektetésekt sohasem biztosította a BEVA. Ez persze lehet, hogy így van, de az MNB honlapja azért egész mást állít.)

Azóta folyamatos levelezésben állunk az újpesti jegyzővel. Először azt kérdeztük, hozzáférnek-e a pénzükhöz, visszakapták-e fölötte a rendelkezés jogot.

Tahon Róbert első válaszában azt közölte:

1. Újpest állampapírjai rendelkezésre állnak KELER-nél,a névre szóló alszámlájukon
2. ez az állami beavatkozás után derült ki, tehát a Quaestor összeomlása után
3. az MNB által delegált felszámolóbiztos és a KELER is megerősítette, hogy pénz állampapírokban maradéktalanul megvan

De ha megvan a pénz, akkor miért nem kapják vissza?

Mert egyfelől rendelkezésükre áll, másrészt viszont maradékalanul megvan, mert 

hozzá azért nem férnek.

Tahon doktor ugyanis azt írta,

Nincs okunk kételkedeni abban, hogy a Magyar Állam mindenkor garantálja a szabályosan vásárolt állampapírok értékét, és rövid időn belül ismét városunk rendelkezésére áll a teljes összeg.

Ebből azért következik, hogy a pénzük pillanatnyilag nem az övék. Ez persze kíváncsivá tett minket. Egyrészt azért, mert ha ilyet hangsúlyozniuk kell, akkor mégiscsak

kételkednek abban, hogy visszakapják-e a pénzüket.

Másfelől azért, mert a jegyző a teljes összeget emlegeti. Eseteg szó van arról, hogy nem kapják vissza minden pénzüket? A hamadik ok meg az volt, hogy Tahon válasza óta már eltelt némi idő, összesen vagy hat hét.

Újabb levelet írtunk, amelyben azt tudakoltuk, hol tart az ügy, kivel tárgyalnak, és milyen választ, válaszokat kaptak. Erre a jegyző azt írta, át kell gondolniuk, hogy mennyire közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatokra vonatkozik a kérdésünk.

Átgondolták, megfontolták, és héten megjött a válasza, melyszerint jóformán semmennyire. Annyit azért elárult, hogy

1. az önkormányzat az MNB tulajdonában lévő Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft-vel áll folyamatos levelezésben az érdekei érvényesítése érdekében

Ebből több dolog is következik. (Már azon túl, hogy Újpest az MNB-vel, az Egyenlítő blog Újpesttel áll folyamatos levelezésben. Így mennek a dolgok mifelénk.)

1. az önkormányzati Quaestor-pénzek az MNB, tehát Matolcsy kezében vannak
2. nem egyszerű kiszedni belőlük, máskülönben nem kellene folyamatosan levelezni velük

Tahon doktor - nyilván nem alapos megfontolás nélkül - levele végén váratlanul azt is hozzáteszi, 

Bármilyen eljárás megindítása a felszámoló bíróság vagy általános hatáskörű bíróság előtt a felszámoló további intézkedéseinek függvénye.

Hát mi ez, ha nem fenyegetés?

Pillanatnyilag tehát ott tartunk, hogy 

1. a Quaestornál 21 önkormányzat 10,8 milliárd forintja ragadt bent (ha hihetünk Lázárnak, ami azért necces, de ebben az esetben engedjük meg)
2. az állampapírok hiánytalanul megvoltak a KELER-nél, amíg az állam rá nem tette enyves kezét
3. a PSFN augusztus 25-én közölte, hogy "A nem valós Quaestor kötvények kivételével az értékpapírok hiánytalanul kiadhatók" (mert megvannak)
4. mégse és azóta se adja ki az önkormányzatoknak (legalábbis az újpestinek nem, de feltételezzük, hogy a többinek sem)
5. amiért Újpest már perrel fenyegetőzik a felszámoló, az MNB, tehát a magyar állam ellen

Jól értjük tehát, hogy Matolcsy megpróbálja lenyúlni az önkormányzati pénzeket?

Lehet, hogy megkérdezzük majd erről a felszámolót és az MNB-t is, bár nagy reményeinek nincsenek, mert eddig nem bizonyultak mindenekfelett készségesnek és közlékenynek. De addig is a megfejtéseket, valamint esetleges kioktatásunkat alul, a kommentekben várjuk.

Hétfőn a gyerekek nem mennek iskolába. Fontos értekezlete lesz a tanároknak. Pöcsölni fognak. Egészen pontosan PÖCS-ölni. A PÖCS a Pedagógusi Önértékelő Csoportnak vagy mifenének a rövidítése. A lényeg, hogy a megnyomorított és szétzilált iskolákban robotoló pedagógusokat már nemcsak szak- és tanfelügyelők ellenőrzik, hanem ők is egymást, mert

a legfontosabb az éberség.

Kétségtelen, az egyáltalán nem boldog kádári pangás éveiben nekem rengeteg rossz tanár jutott, nem ártott volna valamiféle minőségbiztosítási rendszer, amely keretében eltanácsolták volna őket jó messzire a gyerekektől. Pedig volt akkor is szak-és tanfelügyelő, óralátogatás, amelyre napokig készültünk, és Tibinek és Zsuzsinak megmondták, hogy jobb lenne ha otthon maradnának a nevezetes napon, ők ugyanis annyira hülyék voltak, hogy még arra sem lehetett betanítani őket, hogy egy unott szakfelügyelőt megtévesszenek.

Mindenesetre természetesen lehet értelme a szakmai minőségbiztosításnak.

Kérdem hát, hogy ha lesz az a nagy értekezlet hétfőn – az elmúlt hetekben tucatnyi kisebb volt e tárgyban délutánonként – esetleg szó lesz-e arról, hogy minden nemzetközi felmérés szerint a magyar oktatás botrányosan működik. Szövegértésből vagy éppen az internet, a számítógép felhasználásból általában az utolsó helyeken végzünk a PISA-felméréseken. Ahogy természettudományokból is, hiszen a természettudományos oktatás egy jelentős része szintén megszűnt.

– Haha – jön a szakmailag kiérlelt válasz kedves pedagógusomtól. – Efféle dolgokra nem jut már idő. Merthogy arról kell beszélni, miként kell teleírni azt a rengeteg papírt, jelentést és beszámolót, amit az elkövetkezendő időkben a tanároknak ki kell egymásról tölteniük. S bár a felsőbb hatóság képviselője, ki a minap egy hosszú délután értekezletet tartott a pedagógusoknak kifejtette, hogy

ennyi papírt úgysem olvas el senki,

de azért ettől ne komolytalankodják el a dolgot. Mert majd a statuálás végett egy-egy ki lesz emelve, és ha az nincs szépen, az előírásoknak, úgy formailag, mint tartalmilag, zsinórírással, sormintával, megcsinálva stb., akkor lesz nemulass. Lesz nemulass. Csak, hogy mindenki megtanulja hol a helye. És igen, ő is tudja, hogy ennek semmi értelme, de ettől még ez így lesz, és kész. Ez már döntés. Czunyiné is megmondta.

Világos beszéd ez. Tényleg jó lesz az egész hétfőt erre áldozni. Legalább addig sem hülyítik marhaságokkal a gyerekeket.

1. Itt jegyzem meg, hogy nevezett iskolában, mint oly sok másikban, megszűnt a számítástechnika oktatása. Ugyanis kell a hely a mindennapos testnevelésre, a hit- és erkölcstanra, rövidesen a mindennapos énekelésre és a többi. Második általános iskolásoknak simám van hetente négyszer nyolc órájuk, na, most hogy férne ide be még a számítástechnika is?
2. És különben is, számítógépe ebben a viszonylag jobb budapesti kerületben lévő iskolában használható nem nagyon akad.
3. 10-15 éves matuzsálemek akadnak, amelyek alkalmasak arra, hogy a krétát a tetején tartsák, más komolyabb feladatra nem.
4. És különben is, a tornaórához – amelyek egy részét a folyosón tartják meg, miközben a tornateremben egyszerre három osztály tanulói lökdösik egymást, öltözés az osztályteremben,d e legalább lehet kukkolni a csajokat – teljességgel szükségtelen számítógép.

Negyedikre a gyerekek egy része már úgyis magabiztosan leli meg az érdeklődésére számottartó pornóoldalakat, minek ehhez segítség?

Ráadásul, negyedik után az igényesebb szülők, főleg, ha van némi pénzük is,

szélsebesen próbálják kimenteni a gyermekeiket az állami oktatásból,

vagy legalább egy rendesebb nyolc osztályos elitgimnáziumba dugni, ahonnan majd mehet külföldre  egyetemre. Elvégre Európának szüksége van a kiművelt emberfőkre.

Nálunk meg lehet bóbiskolni tovább a PÖCS-ön, Mert nekünk annyink van, amennyit megérdemlünk.

Dési János

(Kép: sulihalo.hu)

Ki emlékszik ma már, hogy mi is lett végül azzal a drogteszttel? És hogy milyen következményei lettek?

Nem árt visszaidézni: a Fidesz tavalyi mélyrepülésekor hetente dobtak be újabbnál újabb ötleteket, hogy megakadályozzák a kormánypárt népszerűségének további zsugorodását. Ilyen ötlet volt a netadó után

a diákok, újságírók és politikusok kötelező drogtesztje is. 

Kocsis Máté tavaly decemberben dobta be azt az elképesztő ötletet, hogy kötelező legyen a gyerekek és az újságírók drogszűrése. A forgatókönyv a szokásos volt:

1. Kocsis egy szürke szombati napon bedobta a javaslatot,
2. két nappal később pedig már Rogán Antal fideszes frakcióvezető jelentette be, hogy pártja frakciója támogatja az ötletet.
3. Sőt, továbbment, és közölte, aki ellenzi az elképzelést, az a drogok és a drogkereskedők pártján áll. 

Tavaly decemberben úgy volt, majd januárra készül erről törvénytervezet, de végül hamvába hullott az ötlet (még Lévai Anikónak is kötelezően pisilnie kellett volna). Mindenesetre Rogán tavaly decemberi kijelentése szerint mostanra a Fidesz a drogok legnagyobb támogatói közé emelkedett, hiszen

maga sem támogatja ezt az agyrémet. 

A Fidesz logikájából ez nyilvánvalóan következik.

Nagyhangú ostobaságaikat ennyire gondolják komolyan.

Nem árt emlékezni, amikor a következő kampányötletet bemondja a propagandaminiszter, és sulykolja  majd a Fidesz-KDNP politikusaiból, sajtójából és a közmédia kormánypropagandistáiból álló papagájkommandó.

Szorgalmas olvasóink körében talán már nem titok, hogy Monoszló közvetlen földrajzi környezetében több nemes bortermő vidék is elhelyezkedik, mint arról, ha más nem, számos ortográfiai elütés is híven tanúskodik. Ezen vidékeket kis falunkkal országutak kötik össze, melyeket a múltkoriban az éji sötétség leple alatt, heveny reflektorozás segítségével gyűrtünk le.

Ilyenkor mutatkozik meg igazán a dimbes-dombos, őszbe fordult táj igazán változatos élővilága, s a nyilvánvaló természeti jelenségről a szemléltetés okán hangos felszólamlásokkal emlékeztem meg. Ott egy őz, látod! – kiáltottam például fel, amikor a mondott állat bután belebámult az autó által keltett fénycsóvába, ha csak egy pillanatra is. Útitársam, ki egyben a borneműeknek is neves szakértője, lagymatagon reagált, hovatovább – a harmadik ilyen eset után – még megfigyelőképességem túlfejlettségére is tett némi célzásokat, miszerint

ezen élőlények csak képzeletem szüleményei lennének.

Hát nem. Az állatok mind-mind ott tartózkodtak a fénykévében, nem mondom, hogy nagyon sokáig, hiszen repült velünk hazafelé az autó, de tisztán felismerhetően, sőt, mintha némelyik pajkosan intett volna is felénk.

Én most itt el nem sorolom mindegyiket, hétköznapi, becsületes élőlényeknek tűntek, amilyenek százszámra tartózkodnak minden időjárási és földrajzi körülmények között a másodrendű országutak mentén, elsősorban táplálkozási, esetleg fajfenntartási célzattal, vagy egyszerűen csak kíváncsiságból, hogy ne mondjam, a feltűnési viszketegség okán.

Nem is vesztegetnék erre sok szót, ha nem lett volna közöttük, egy, ki – eltérően pályatársaitól – nem viselkedett volna túl feltűnően, s

maga is ne lett volna kirívó méretű.

Egy, az út szélén sztoikusan üldögélő óriásnyúlról van ugyanis szó,

amilyen méretű mezei állatot én azelőtt sem sötétben, sem világos nappal még sosem láttam. De nem is csak hogy üldögélt, hanem direkte fixírozott minket, olyan feltűnően, hogy – mivel sem különleges mérete, sem rendkívül szokatlan viselkedése útitársamnak szemet nem szúrt – meg is gyanúsítottam az illetőt, miszerint lelkesen szunyókál, illetve bizonyos hímnemű lényekkel csetel a fészbúkon.

Nem véletlenül gondoltam és tettem szóvá én ezt, hiszen bárki, akinek szeme lelkiismeretesen az útra szegeződik, megbizonyosodhatott volna arról, hogy ez az állat a méreteivel kiválóan megállta volna a helyét bármelyik afrikai szafari kapitális példányai közt, legyen szó akár orrszarvúról, elefántról, esetleg növekedésihormon-túltengésben szenvedő óriászsiráfról.

Méreteiről közelebbi elképzelést alakíthat magának ki az olvasó, ha megemlítem, hogy széltében három-négy méter, hosszában pedig 14 is megvolt, fülei úgy meredtek az égnek, mint két atomtöltetű holdrakéta, s az út menti szántóból olyan alapterületet foglalt el, mint a felcsúti labdarúgó stadion, beleértve a mellette fekvő műfüves edzőpályákat is. Aki egy ilyen állatot nem lát, az nincs is a közelben, úgy értem, a megye területén kívül akadt véletlenül halaszthatatlan dolga.

Egy kisebb járás területén ült ugyanis ez az állat, melyet nyúlnak nevezni én is csak a formai hasonlóság kedvéért merek, s ma már hálát adok az égnek, hogy akkor éjjel meg nem mozdult, mert bizonyosan óriási földrengés vagy -csuszamlás előidézője lett volna minden kis moccanása. Így is, hogy csak a füle botját billentette egy kicsit, olyan forgószél kerekedett, hogy majd’ leszakította az ablaktörlőket, és egy pillanatra még a térerő is elment.

Első meglepetésemből pár órával később felocsúdva a falu honlapján végül megnyugodva láttam, hogy a monoszlói óriásnyúl létéről számos bejegyzés tanúskodik ott is, a helyi lakosok látták sokfelé a környező erdők, vetemények, szőlők, ligetek, országutak, folyók és patakok, valamint a pedagógiai célból létrehozott geológiai ősbemutató, vagyis a Hegyestű környékén. Sajnos, fotóval egyik cikket sem illusztrálták, mint ahogy magamnak sem volt annyi lélekjelenlétem, hogy a nagyvilág és a jövő számára a hatalmas természeti élőlényt megörökítsem.

Arról viszont szintén értesültem, hogy a fotó nélkül is világhírre szert tett állatképződmény megfigyelésének és dokumentálásának reménye hatalmas tömegeket mozdított meg kontinens- és glóbuszszerte, olyannyira, hogy egy helyi vállalkozó múlt kedden hatemeletes szálloda építésébe kezdett, amely mellé négyszáz férőhelyes parkoló is létesül majd, európai uniós segédlettel.

Ugyancsak megkezdődtek a földmunkák a volt focipálya helyén, ahol

tudomásom szerint nemzetközi repülőtér létesül,

és a Tesco is erősen gondolkodik egy monoszlói nagyáruház létesítésén, amelynek kedvéért már – ki tudja, milyen módszerrel – rá is vették a polgármestert, hogy az általuk e célra kiszemelt placcot nyilváníttassa belterületté, és végeztesse el a falu költségére a szükséges csatornázási és egyéb munkálatokat.

Mit mondjak, azóta felpezsdült a falu élete, magam is napi 150 euróért adom ki a hátsó kisszobát (plusz rezsi), és van olyan nap, amikor húszan-harmincan is szoronganak éjjel azon a 25 négyzetméteren.

Mindnyájuk nyakában fényképezőgép, filmfelvevő, okostelefon, s már kora reggel rohannak, hogy a hajnali ködből előtűnő hatalmas füleket elsőként fotózhassák le, s tegyék fel a világhálóra.

Ha kérdeznek, persze nem mesélem el nekik az éjszakai kalandomat, hadd higgyék, hogy az óriásnyúl nappal is látható, hát ki akarja elvenni ezeknek a jó embereknek a kedvét attól, hogy milliószámra itt turistáskodjanak.

Tardos János

Orbán Viktor történetünk első felvonásának az idején már nekiállt a jogállamiság szisztematikus felszámolásához. Hol egy fék tűnt el, hol egy ellensúly. Nem beszélve a súlyos milliárdokról már akkor is – bár ez utóbbiak sorsát azért ismerjük, üzembiztosan Simicska nyilván jelentős méretű zsebében landoltak.

Talán éppen az új médiatörvény borzolta a kedélyeket, amikor egyszercsak befutott a német szociáldemokraták egy jelentős parlamenti delegációja. A helyszínen nem akartak hinni a szemüknek.

1. Hogy tényleg ez folyik egy EU-s országban?
2. A liebling Magyarország ide süllyedt volna?

(Vagy még mélyebbre is, ugyanis a jobb budai vendéglőben meglehetősen használt olajban sütötték a krumplit, a húslevesben szétolvadt a cérnametélt, s a söröskrigli széle csorba volt – szóval egy kínos, balkáni féldiktatúra képét mutatta a történelem órája.)

Ebben az ételszagú puschta romantikában csak abban reménykedhettünk, hogy

jön majd Angela Merkel, és móresre tanítja a mi kis vezetőnket.

Még a hortobágyi húsos palacsinta sem hűlt meg a tányérunkon, amikor a jelentős beosztású, sokat próbált német szociáldemokrata nagyot legyintett, és az első unicum hatására bevallotta:

nem lesz ebből semmi sem. Hogy ne is reménykedjünk. Mert néppárt a néppártnak nem vájja ki a szemét.

Utálják Orbán, a pokolba kívánják, a háta megett összesúgnak és vele ijesztgetik a rossz gyermekeket. De arra ne számítsunk, hogy nyilvánosan megleckéztetik, netán lehetetlenné teszik.

Ha mi önerőből nem buktatjuk meg, akkor marad nekünk – jegyezte meg a német szocdem szomorúan, miközben a nyakába öntött málnakrémtől próbált megszabadulni, némi felszolgálói segítséggel.

A politika- és kulináriatörténeti kudarc után egy európai politika belső berkeiben bennfentes kollegát fuvaroztam saját kezűleg a repülőtér felé. S miután már akkor is jelentős részben a német adófizetők pénzéből fél Budapesten futó- és lövészárkokat ástak váltakozva a tankcsapdákkal, volt alkalmunk lamentálni a hallottakon.

Nem húzom az időt, a lényeg, hogy teljesen mindegy, Merkel szereti-e vagy sem (sem) Orbánt, de a politika ott is politika. Nos, bár Orbán nem vett részt ezen a beszélgetéssorozaton (és szerencséjére az étkezésen sem), valószínűleg megérezte, hogy azt csinál, amit akar.

A hazai közönség szedálva, a külföldinek meg majdnem tök mindegy.

Így aztán elhatalmasodott.

Mindez arról tolult fel afféle emlékként belőlem, hogy elolvastam, Merkel milyen szokatlanul éles hangnemben bírálta Orbánt. Persze zárt ajtók mögött, de osztotta rendesen. Elsősorban persze a menekültügyben. Hogy aszondja, mint k-európai tudhatná, hogy a falak és kerítések semmit sem oldanak meg, ráadásul, előbb-utóbb le is dűlnek, és akkor aztán megint itt az új probléma.

Magyarországgal kapcsolatba szégyenről, meg más efféléről beszélt.

Meglehetősen kemény szavak.

1. És ettől aztán Orbánnak álmatlan lesz az éjszakája?
2. Na, zakson, kapott egy szóbeli intőt? És akkor mi van? Küldje be az anyukáját?

Dehát ez még egy koki vagy egy saller sem volt.

Annyit is ér. Akadnak lurkók, akik sosem értenek a szavakból. Főleg a szép szavakból. Max. majd megint el lehet játszani, hogy nyomják Krahácsot, bánt minket Európa, de majd mi megvédjük a megvédendőket.

Úgyhogy ne reménykedjünk. Orbánnak mennie kell, de csak mi tudjuk elküldeni.

Dési János

Vegyünk egy plasztikus példát a magyarországi korrupcióra.  Ön ott áll a Nyugatinál, és várja a villamost. A villamos nem jön, ön ideges, késik a munkahelyéről, tömeg van.

Egyszer csak odafurakodik Orbán Viktor, kiveszi az ön zsebéből a pénztárcáját,

abból elvesz pár ezer forintot és elmegy. Ön észre se veszi, csak amikor odalépek önhöz és megszólítom.

1. Kizsebelték, tudja?

Innen a beszélgetés, az ön pártállásától függően, több irányba folytatódhat. Vegyük azt, hogy ön bizonytalan / nem szavazna / nem akar pártot választani, ez ma Magyarország szavazó korú népességének 50%-a. Nagy eséllyel ön is ebbe a csoportba tartozik. Ekkor Ön rám néz, és zavartan azt kérdezi:

1. Mit mondott?
2. Meglopták, tudja?
3. Kicsoda?
4. Orbán Viktor. 
5. Nem is vettem észre, nem olvasok híreket. Nem akarok tudni róla. Idegesítenek a politikusok. Oda se nézek. 

Ekkor odafurakodik a tömegben Habony Árpád a kézzel varrt, több százezres felöltőjében, kiveszi az ön pénztárcáját, megint kivesz belőle pár ezer forintot. Odasúgja magának:

Azok a mocskos menekültek! A magyarok döntöttek: Magyarországot meg kell védeni!

Ön zavartan áll és azt motyogja: ...meg kell védeni...! A mocskos muszlimok, idejönnek és elveszik az állásomat! Teleszülik Európát! 

Habony elégedetten bólint, megvergeti az ön vállát és továbbáll.

1. Kizsebelték, tudja? - kérdezem meg, immáron harmadszorra.
2. A mocskos menekültek voltak! Szemetelnek is! - mondja ön, kicsit nekihevültebben. 
3. Nem, Habony volt az, felismertem. 
4. Ó, nem is láttam. Azt se tudom, kicsoda. De biztos félreismerte. Maga biztos valami libsi provokatőr! Menekülteket istápol, mi? Mindjárt feljelentem!

Nézzük a jelenetet elölről úgy, hogy Ön elvhű Fidesz-szavazó.

1. Meglopják, tudja? - kérdezem, mikor Mészáros Lőrinc éppen kivesz az ön pénztárcájából egy adag ezrest.
2. Kisvasútra kell - mondja, és magára mosolyog.

Ön visszamosolyog, és utána kiállt:

Várjon, Mészáros Úr, nézze, itt a pénzem, legyen a kisvasúton piros-fehér-zöld szalag, igazi magyar kisvasút legyen Felcsúton!

Ezzel pedig ön a híres gázszerelő kezébe nyomja az egész pénztárcáját, sugárzó arccal.

1. Kizsebelik, tudja? - kérdezem ismét.
2. Ez egy szent ember, hisz Orbán Viktor megbízik benne - sóhajt fel ön. - Bárcsak mindenki ilyen kedves hazafi lenne, mint ez a Lőrinc, meg a Viktorunk! Bezzeg a mocskos zsidók, azok, azok rabolnak ki minket! De mi majd megmutatjuk Brüsszelnek! Kilépünk az EU-ból! 
3. De elvette a pénzét...
4. Igen, de jóra használja! Hiszen igazi hazafi! Ezért kell nekünk az orosz hitel is! Ezért kell eladnunk a magyar földeket is, hogy az igazi magyarok kaphassák meg, ne a hollandoké legyen! Pozsgai elvtárs is azt mondta!

Tegyük fel, hogy Ön kiábrándult MSZP-s, vagy feltörekvő jobbikos. Kezdjük elölről a jelenetet. Odajön Rogán Antal a tömegben, kiveszi a pénztárcát, el a pénzt, és azt mondja:

1. Haver, maga egy lúzer. Sose engedem be a Pasa Parkba.

Rogán elmegy. Maga áll meredten. 

1. Kirabolják, tudja? - kérdezem öntől. 
2. De mit tehetnék? Én nem szavaztam rájuk...
3. Kimehetne tüntetni ellenük. Ez a Rogán is, állítólag nyakig benne van valmai ingatlanpanamában. Mégis, éli a kis boldog életét. 

Maga legyint.

1. Nincs értelme. Úgyse kapják el. 
2. De valamit csak tennie kéne. Nézze, az ön mellett állót most rabolja ki Lázár. 

És valóban, Lázár János ruganyosan kiugrik a kormányzati Audiból, divatos öltönyben, lenyalt hajjal; kiveszi az ön mellett álló pénztárcájából a bankjegyeket, közben közli:

1. Sajnos, az idei költségvetésben sokkal kevesebb jut a nővérek fizetésére. Nem lesz emelés. Amúgy is, inkább mi lopjunk, mint bárki más. 

Ezzel elhajt. 

1. Látja, őt is kiraboltják - erősködöm tovább.
2. De én mit tehetnék? - kérdez ön vissza.  - Ha lenne egy olyan párt, akire szavazhatok, vagy egy hiteles politikus, biztosan szavaznék rá és azok majd nem lopnának annyit... felelősségre vonnák a korrupt politikusokat...
3. ... és mikor felébredünk, a bilibe lóg a kezünk - fejezem be ön helyett a mondatot. - Lehet, hogy nem is lesz szavazás legközelebb. Tudja, mit tehetne? 

Ugyanazt tehetné, mint amikor be akarták vezetni az internetadót. És minden egyes alkalommal, amikor valami disznóságot csinálnak, amikor valaki odajön magához, és kiveszi a zsebéből a pénztárcáját, meg az ön mellett állóhoz is, meg az ő mellette állóhoz is, akkor önök szépen összebeszélnek, és ráütnének végre az enyves kezekre. 

Fárasztó dolog, ezt hívják demokráciának. Erős civil társadalomnak. 

Mindaddig ugyanis, amíg ön lehetővé teszi nekik, hogy lopjanak, addig lopni fognak.

Akárkik lesznek is hatalmon. Nem fog eljönni senki, mint valami szőke herceg a fehér lovon: ez van, ez a garnitúra, akikre szavazni lehet. Gyurcsányostul, vonagáborostul, schifferandrásostul: mind ugyanolyanok, mind meg szeretne gazdagodni, egyiknek sincs jobb ötlete, csak a politika. 

Csak rájuk kellene szólni. Ellenőrizni őket. Kordában tartani. Ehhez önnek össze kellene beszélnie a szomszédjával (akit éppen szintén kirabolnak), meg annak a szomszédjával, és kimenni együtt tüntetni a Parlament elé. És addig tüntetni, mint amikor az internetadót be akarták vezetni, amíg össze nem fossák magukat, és abba nem hagyják a lopást. 

1. - Megvédjük a nyugdíját - mondja hamiskás mosollyal Selmeczi Gabriella közben, és kiveszi az ön zsebéből a pénztárcáját. 

Maga pedig csak áll bambán, és nézi, ahogy viszik a pénzét. Normális ember már rég rendőrt hívott volna. Vagy a kezére ütött volna. De maga csak áll, barátom. A legtöbbször észre se veszi, hogy meglopják. 

Sokat nem kellett várni, eddig tartott a kegyelet, vagy a gyávaság, meg is jelent az első hörgés a jobboldalon (ami inkább már szélsőjobb, de megkülönböztethetetlen) Göncz Árpádról, alig egy nappal a halála után.

Egy Bencsik nevű címeres ökör követte el, igen, az a Bencsik, a Népszabadság pártéletes, a békemenetes, minden hatalom örökös seggnyalója. Szerinte Göncz

1. áruló volt
2. hozzájárult Antall József halálához
3. hátba támadta régi barátját, a miniszterelnököt
4. feladta semlegességét, résztvett egy államellenes puccsban
5. amnesztiát adott a köztörvényes bűnözőknek
6. aláásta a polgári demokratikus intézményrendszert
7. nem írta alá a médiaelnökök kinevezését
8. aláírta viszont a Bokros-csomagot
9. az első pillanattól az utolsóig az SZDSZ bábja, engedelmes katonája volt
10. hiszékeny volt, elkényeztetett, majd rémül és ijedt
11. alaptalanul féltette a sajtó- és politikai szabadságot
12. fasisztázott
13. nem szolgálta a szent célt.

Éppen csak le nem patkányozza. A még ki sem hűlt Göncz megkap itt mindent, ami a magyar jobboldal paranoiájából telik, amelyik

’90 körül kommunistából frissen vált mélymagyarrá, és azt hitte, ha megbukott a szocialista rendszer, abból szükségszerűen a Horthy-rezsim restaurációjának kell következnie.

Pedig nem. És ezt Göncz is így gondolta.

Bencsik, aki ma, 25 évvel a rendszerváltozás után nem írna a Népszabadságba, gond nélkül megtette, amikor az még az állampárti puha diktatúra volt. Ez a magyar jobboldal genezise: azt hitték, megint lesz egy állampárt, az akkori MDF, és beálltak mögé szolgálni, hátha jut a koncból. Ha ez a teljes jobboldalra nem is igaz (mert például a Fidesz később váltott), de a jobboldali sajtó kezdeteire biztosan. Bencsiktől Chrudinákon, Kondoron, Murányin és Pálfy G-n Kristóf Attiláig vagy Pilhál Györgyig (Bayer csak később kezdet érezni a pénz illatát).

Bencsik fölszólít ugyan, hogy ellenőrizzük a tényeket, mert ő egy halottról nem is merne mást mondani, csakis az igazat. De milyen tényeket? Nincsenek tények. Vádak vannak, értékelések, minősítések. Vér- és borgőzös szösszenetében hemzsegnek az alá nem támasztott, paranoid kitételek, mint a titkosszolgálati eszközökkel, a kártékony, a csőbe húzott, meg államellenes puccs. Nála az MDF a szabadon választott, az SZDSZ a köpönyegforgató, alattomos áruló. Ez tény? Nem tény.

A taxisblokád már csak azért se lehetett államellenes puccs, mert nem az állam, sőt, még csak nem a jobboldali kormány ellen irányult, mindössze a benzinár drasztikus (és előzőleg letagadott) emeléséről szólt.

Ki látott már olyan puccsot, amelyik vér nélküli, nincs stratégiai célja, nem törekszik a hatalom átvételére és egyszerű ígéretekkel leszerelhető?

Szívesen látnánk egy forrást arról, hogy Göncz a barikádokon beszélgetett. Csak egy olyat találtunk, ahol Kövér azt sérelmezi:

pszichikai bűnsegéddé vált, amikor végig-autózott a barikádok mentén, akik bűncselekményt követtek el.

Autózni tán talán csak szabad, nem? Sőt, lehet, hogy ki is szállt, és elbeszélgetett. Esetleg meggyőződött arról, hogy a taxisok nem erőszakos bűnözők, akik a kormány megdöntésére törnek.

A taxisblokád idején Göncz messze-messze legjelentősebb tette volt, hogy főparancsnokként nem engedélyezte a hadsereg a kormány által fölvetett bevetését.

Te jó isten, mit kapott volna akkor Gyurcsány, ha csak fölmerül benne az ötlet 2006-ban? Pedig a blokádokat fölháborodott kisemberek hozták létre, míg a tévészékházat kétségtelenül erőszakos, szélsőjobboldali bűnözők gyújtották föl.

A békemenetes fél- és főhülye már nemcsak a saját múltját hazudja el, hanem másokét is. (Istenem, mit csináljunk, hát ebből ebből él.) Az egyik fő vádja Gönczcel szemben, hogy aláírta az amnesztiarendelet. Ami persze nem rendelet volt, hanem törvény. Amit minden parlamenti párt megszavazott. Az akkori (jobboldali) kormánypártok is. Az Országgyűlés gyakorolt közkegyelmet, nem az államfő. Ő csak aláírta. És ugyan milyen alapon tagadhatta volna meg?

Továbbá. A médiaelnökök kinevezését a vonatkozó AB-határozat szerint akkor tagadhatta meg, „ha alapos okkal arra következtet, hogy a javaslat teljesítése az államszervezet demokratikus működését súlyosan zavarná”. És Göncz erre következtetett: veszélyezteti a demokráciát, ha az akkor monopolhelyzetben lévő közmédiát megszállja a jobboldal. (Bencsik valahogy nem említi meg a Kónya-dolgozatot.) Joga volt erre következetni.

És ami még rosszabb, igaza is volt. És ezt soha nem bocsátják meg neki.

Mivel végig liberális volt, és magyar ember szabadelvű nem lehet, akkor nyilván pártkatona volt, az SZDSZ bábja – ezt a logikát mégcsak támadni se érdemes. És mellesleg nem is igaz: Göncz több kérdésben, pl. az összeférhetetlenségi vagy a privatizációs ügyekben is szembe ment korábbi pártja álláspontjával.

A Horn-ciklus alatt hallgatott. Háttérbe vonult, mondhatni. De ha ezt a szocialisták iránti szimpátiájával magyarázzuk, akkor mit mondunk arra, hogy ugyancsak hallgatott elnöksége utolsó 2 évében, amikor már Orbán volt kormányon?

Bencsik csak inszinuál, megemlíti, de nem írja le a Göncz börtönbeli éveit érintő szóbeszédet, de akkor ahhoz mit szól, hogy mostani vezérének mégcsak börtönbe se kellett kerülnie ahhoz, hogy hasonló szóbeszéd illesse?

Semmit, persze. A polgári demokráciát is csak Göncztől féltette, amikor Orbán fölszámolta, szava se volt, vagy ha igen, elnyomta a tapsolása.

A jobboldalnak leginkább Göncz népszerűsége fájt – és fáj mindmáig.

Valahogyan megtévesztés, manipuláció, tévképzet volt, hogy 1990-től a pályafutása végéig, sőt azon túl is 80-90 százalékos eredménnyel vezette a népszerűségi listákat. Nyilván, hiszen nem a Századvég, de még csak nem is a Nézőpont mérte.

"92 október 23-án a Parlament elé érkező hatalmas tömeg harsány füttye és fújolása. Nem értette a helyzetet, rémülten pislogott körbe, ijedtében el sem mondta a beszédét. A balliberális média persze azonnal előhúzta a szélsőjobboldali, náci, fasiszta rémmesét, hogy elfedje a még rémesebb igazságot:

Göncz Árpádot a jobboldal megveti.

Hát, igen, ők árulónak tartották, és megvetették.

Mindenki másnak Árpi bácsi volt.

Az egy dolog, hogy egy zárt körű, kötetlen beszélgetés tartalma kiszivárog a sajtónak.

De az már egy másik dolog, hogy ezt hangfelvételen teszi, szóval valaki eleve fontosnak tartotta, hogy titokban rögzítse Orbán szavait, hátha mond valami érdekeset, amit föl lehet használni ellene. Ha ez egy újságírói háttérbeszélgetésen történt, akkor persze másképp áll a dolog, mert ugyan nem szabad, de teszik. De ha nem, hanem politikusok és a sleppjük trécselgetett, akkor nem árt figyelmezetni az urakat, hogy ezt már az elvtársak is eljátszották egymással.

Orbán a nők politikán belüli helyzetéről mond dolgokat, közepesen érdekeseket. Például, hogy azért nincsenek női miniszterek a kormányában, mert Lamperth Mónikát is mennyit támadták.

Mert a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül. Ez brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a nők ezt nem bírják. Szerinte. Mert miért ne bírnák? Clinton, Merkel, meg Le Pen bírja? Golda Meir, meg Thatcher bírta?

Csak a magyar nők ilyen gyengék?

Nyilván nem. A magyarok nem különlegesek. A magyar nők se azok. Semmilyen értelemben. Se nem jobbak (általában és összességében), se nem rosszabbak, mint bárki más a nyugati kultúrkörben (mert összevetni csak azzal érdemes, ha egyáltalán). Lamperth is bírta a támadásokat, meg Szili és Lendvai is. Vagy legalábbis erősen úgy látszott.

Más kérdés, hogy

kellenek-e egyáltalán nők a kormányba. Már úgy értem, csak azért, mert nők.

Nem egyértelmű, hogy jelent-e előnyt az alacsonyabb tesztoszteronszint, a herék és a prosztata teljes hiánya, vagy gége pajzsporcának más formája. Nemigen jelent. Releváns mértékben nem különbözik egymástól a férfi és a női gondolkodás. Egy politikusnak meg gondolkodnia kell (vagy kellene), meg beszélni, nem súlyt emelni.

Ha az SZDSZ rosszemlékű, parlamenti női kvóta-javaslatát tekintjük, akkor azt akár ki is terjeszthetnénk minden más élethelyzetre és identitásra is.

1. Lehetne fővárosi-vidéki kvóta,
2. házas-facér,
3. homo- és heteroszexuális,
4. vaksi és sólyomszemű.
5. Meg lehetne határozni a magasak-alacsonyak arányát;
6. szabályozni, hogy mennyi túlsúlyos és mennyi gyomorbeteg kerülhessen a kormányba;
7. lenne futballszerető-krikettrajongó kvóta;
8. rögzítve volna az okosok-buták aránya.
9. Sőt, a fideszesek és az ellenzékiek parlamenti arányuknak megfelelően kaphatnának kormányzati posztokat is.

Ennek abszurditása talán nyilvánvaló, több szó ne essék. Érdekesebb viszont, hogy Orbán miként hivatkozik a kormányának államtitkári posztot viselő tagjaira. Ellentétben az általános emberi szokással, a magyar miniszterelnök nem említ neveket.

Pedig a nevek egyértelműek, és megspórolják a hosszadalmas körülírást. 

Azért használjuk őket néhány 1000 éve. Elég a jel, és majd mindenki beleérti a jelentést. De nem, Orbán nem így működik.

Itt van például, aki szerintem az egyik legtehetségesebb politikus, nemcsak a nők között, hanem általában. És akiből cserebogár is lehet akár. Aki az oktatási ügyeket viszi. De ha most azt mondaná, hogy úgy érzi, képes a miniszteri feladatok ellátására, azt mondanám neki, hogy még korai, még ne vállalja. Szerintem is alkalmas, de várjunk vele.

Mintha elfelejtette volna, hogy hívják a Czunyinét.

Van egy másik lány, illetve egy másik hölgy, mert van három vagy négy gyereke is, aki szintén ott dolgozik, családpolitikával foglalkozik, beszél három nyelvet, nagyon jó képességei vannak és jól viszi a családpolitikát. Szerintem ott is van erő meg kurázsi.

Itt meg Novák Katalin neve nem ugrott be neki. (Na jó, ez bocsánatos bűn, róla én azt se tudtam, hogy létezik egyáltalán; igaz, nem is én alkalmazom.)

De mi lehetett ez? Rossz névmemória? Kezdődő demencia? Gyógyszer-mellékhatás? Vagy ennyire jelentéktelen volna egy államtitkár a miniszterelnök számára?

A Szabó Tündét hogyan kérhette föl vajon? Szóljatok annak a jóseggű úszócsajnak a Gyárfásnál?

Ezek után azért kíváncsiak lennénk, hogy kormánya egyéb tagjainak nevét tudja-e. Esetleg csak úgy emlegeti őket, mint az az ősz, szakállas pap, vagy az az alacsony, bajszos, megbízható ember, aki rendőr volt.

Hogyan rúghatta ki Hendét? Írjatok Ádernek, hogy leváltom a kövér kopaszt a kungfus kopaszra?

Illetve dehogy Ádernek. Annak a morc bajszosnak a Várban, aki régen olyan jól szolgált. Nem ugrik be a neve, de biztos tudjátok, ki az.

Mostanában gyakran jut eszembe Lucus.

Biztosan emlékeznek Mrozek hősére, Lucusra, Az utolsó huszár című novellából. Lucusra, mindenki nagyon büszke, nem akármilyen bátorságról tesz tanúbizonyságot. Lucus megrögzött WC-firkáló:

betér a nyilvános árnyékszékbe. Gondosan bezárkózik a fülkébe. Néhány pillanat múlva villogó tigrisszemmel még egyszer körülnéz, hogy egyedül van-e, aztán villámgyorsan előveszi zsebéből ceruzáját, s fölírja a falra: »Le a bolsevizmussal!«

Mostanában persze inkább az

Orbán geci

felirat járja, amelynek osztályharcos jellege nem kevésbé szívet melengető. Nem becsülném persze le a mai kor Lucusainak hősiességét. Valóban, amikor a nyilvánosság csatornái elzáródni látszanak, amikor mind kevesebb helyen lehet kimondani azt ami a szívünket nyomja, akkor jön el a falfirkálás korszaka.

És a Margithíd lába valójában tényleg nem alkalmas különösebben árnyalt megfogalmazásra. E műfaj szabályai szerint, tömören, meghökkentően kell fogalmazni. Úgy hogy az üssön.

Kétség kívül, a klasszikus diktatúrák nem is nagyon tűrik, az effajta spontán népi véleménymegnyilvánulásokat. A rendszerváltás előtt súlyos bűncselekmény volt az efféle. Nagy rendőrségi, titkosszolgálati apparátusok foglalkoztak a korabeli Lucusok leleplezésével, komoly büntetéseket lehetett összeszedni egy falfirkáért.

Most csak Gervai András egy cikkét idézem itt meg, aki beszámol arról, hogy egy

Sül a hurka, sül a lángos, le van szarva Kádár János

felirat tettese után hány évig nyomozott a népi demokrácia rendőrsége.  (Gervai cikkét érdemes elolvasni; lehet, hogy nem is csak a múltról, hanem a jövőnkről is szól?)

Nem lövöm le a poént, elkapták e a tettest vagy sem. Olvasni, olvasni, olvasni.

Ám az biztos, a korabeli hivatalosság külön, gyorsmozgású egységet tartott fent, amely tagjai azon nyomban kiszálltak a helyszínre és eltávolították a lázító feliratot. A rendszer bomlását akkor éreztem talán először meg, amikor hónapokig nem távolították már el a pesti Duna parton, az Akadémia előtt a villamos mellvédjéről, hogy

Komcsik, ne emeljétek tovább a sajtospogi árát!

A felirat maradt, a kommunizmus/szocializmus/akármi megbukott.

Na, az Orbán-rendszer talpasai nem szeretnének ilyen hibába esni. Mint az élesszemű megfigyelők nyilvánosságra hozták, ha valahol a városban megjelenik a „Orbán geci” felirat, akkor pillanatok alatt gondoskezű emberek eltakarítják a nyomokat.

Így is kell. Ugyan a város úszik a koszban, a grafittik mindent elborítanak – de büszkén jelenthetjük, hogy „Orbán geci” felirat nincs egy szem sem.

Lucus, húzz bele!

Dési János

(Kép: 444.hu)