Orbán Viktor történetünk első felvonásának az idején már nekiállt a jogállamiság szisztematikus felszámolásához. Hol egy fék tűnt el, hol egy ellensúly. Nem beszélve a súlyos milliárdokról már akkor is – bár ez utóbbiak sorsát azért ismerjük, üzembiztosan Simicska nyilván jelentős méretű zsebében landoltak.
Talán éppen az új médiatörvény borzolta a kedélyeket, amikor egyszercsak befutott a német szociáldemokraták egy jelentős parlamenti delegációja. A helyszínen nem akartak hinni a szemüknek.
- Hogy tényleg ez folyik egy EU-s országban?
- A liebling Magyarország ide süllyedt volna?
(Vagy még mélyebbre is, ugyanis a jobb budai vendéglőben meglehetősen használt olajban sütötték a krumplit, a húslevesben szétolvadt a cérnametélt, s a söröskrigli széle csorba volt – szóval egy kínos, balkáni féldiktatúra képét mutatta a történelem órája.)
Ebben az ételszagú puschta romantikában csak abban reménykedhettünk, hogy
jön majd Angela Merkel, és móresre tanítja a mi kis vezetőnket.
Még a hortobágyi húsos palacsinta sem hűlt meg a tányérunkon, amikor a jelentős beosztású, sokat próbált német szociáldemokrata nagyot legyintett, és az első unicum hatására bevallotta:
nem lesz ebből semmi sem. Hogy ne is reménykedjünk. Mert néppárt a néppártnak nem vájja ki a szemét.
Utálják Orbán, a pokolba kívánják, a háta megett összesúgnak és vele ijesztgetik a rossz gyermekeket. De arra ne számítsunk, hogy nyilvánosan megleckéztetik, netán lehetetlenné teszik.
Ha mi önerőből nem buktatjuk meg, akkor marad nekünk – jegyezte meg a német szocdem szomorúan, miközben a nyakába öntött málnakrémtől próbált megszabadulni, némi felszolgálói segítséggel.
A politika- és kulináriatörténeti kudarc után egy európai politika belső berkeiben bennfentes kollegát fuvaroztam saját kezűleg a repülőtér felé. S miután már akkor is jelentős részben a német adófizetők pénzéből fél Budapesten futó- és lövészárkokat ástak váltakozva a tankcsapdákkal, volt alkalmunk lamentálni a hallottakon.
Nem húzom az időt, a lényeg, hogy teljesen mindegy, Merkel szereti-e vagy sem (sem) Orbánt, de a politika ott is politika. Nos, bár Orbán nem vett részt ezen a beszélgetéssorozaton (és szerencséjére az étkezésen sem), valószínűleg megérezte, hogy azt csinál, amit akar.
A hazai közönség szedálva, a külföldinek meg majdnem tök mindegy.
Így aztán elhatalmasodott.
Mindez arról tolult fel afféle emlékként belőlem, hogy elolvastam, Merkel milyen szokatlanul éles hangnemben bírálta Orbánt. Persze zárt ajtók mögött, de osztotta rendesen. Elsősorban persze a menekültügyben. Hogy aszondja, mint k-európai tudhatná, hogy a falak és kerítések semmit sem oldanak meg, ráadásul, előbb-utóbb le is dűlnek, és akkor aztán megint itt az új probléma.
Magyarországgal kapcsolatba szégyenről, meg más efféléről beszélt.
Meglehetősen kemény szavak.
- És ettől aztán Orbánnak álmatlan lesz az éjszakája?
- Na, zakson, kapott egy szóbeli intőt? És akkor mi van? Küldje be az anyukáját?
Dehát ez még egy koki vagy egy saller sem volt.
Annyit is ér. Akadnak lurkók, akik sosem értenek a szavakból. Főleg a szép szavakból. Max. majd megint el lehet játszani, hogy nyomják Krahácsot, bánt minket Európa, de majd mi megvédjük a megvédendőket.
Úgyhogy ne reménykedjünk. Orbánnak mennie kell, de csak mi tudjuk elküldeni.
Dési János
