B1 blogcsalád



A Fidesz a drogkereskedőket támogatja

2015. október 09. - pelikanjozsef

 

Ki emlékszik ma már, hogy mi is lett végül azzal a drogteszttel? És hogy milyen következményei lettek?

Nem árt visszaidézni: a Fidesz tavalyi mélyrepülésekor hetente dobtak be újabbnál újabb ötleteket, hogy megakadályozzák a kormánypárt népszerűségének további zsugorodását. Ilyen ötlet volt a netadó után

a diákok, újságírók és politikusok kötelező drogtesztje is. 

mp.jpgKocsis Máté tavaly decemberben dobta be azt az elképesztő ötletet, hogy kötelező legyen a gyerekek és az újságírók drogszűrése. A forgatókönyv a szokásos volt:

  1. Kocsis egy szürke szombati napon bedobta a javaslatot,
  2. két nappal később pedig már Rogán Antal fideszes frakcióvezető jelentette be, hogy pártja frakciója támogatja az ötletet.
  3. Sőt, továbbment, és közölte, aki ellenzi az elképzelést, az a drogok és a drogkereskedők pártján áll. 

Tavaly decemberben úgy volt, majd januárra készül erről törvénytervezet, de végül hamvába hullott az ötlet (még Lévai Anikónak is kötelezően pisilnie kellett volna). Mindenesetre Rogán tavaly decemberi kijelentése szerint mostanra a Fidesz a drogok legnagyobb támogatói közé emelkedett, hiszen

maga sem támogatja ezt az agyrémet. 

A Fidesz logikájából ez nyilvánvalóan következik.

Nagyhangú ostobaságaikat ennyire gondolják komolyan.

Nem árt emlékezni, amikor a következő kampányötletet bemondja a propagandaminiszter, és sulykolja  majd a Fidesz-KDNP politikusaiból, sajtójából és a közmédia kormánypropagandistáiból álló papagájkommandó.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr597952852

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A pusztító drog 2015.10.11. 11:22:25

Világszerte óriási üzlet a drog, - egyes becslések szerint éves szinten mintegy  870 milliárd US $-ról van szó.  Jóllehet folyamatosan változnak az erőviszonyok, sőt  hullanak a fejek, - de a mindenkori drog bárók és kartell főnökök elképesztő illegá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.10.10. 19:06:52

ha a Rogán szanaszét kokainozott fejjel virít a választási plakáton és utána az ország 2. embere lesz, arról csak a választók tehetnek, és a fideszben semmi hiba nincs.

csak egy néző 2015.10.10. 19:15:19

Megmondta, hogy sohasem drogozott, arra ugyan nem emlékszik, hogy anno mit is szívott a férfi wc-ben.))))
stat.24.hu/app/uploads/2014/12/Drogteszt.gif

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.10.10. 23:38:19

Jé egy fideszes hazudott. De érdekes...

A drogteszt téma csak addig volt érdekes, míg nem jött az ultimate fedősztori, a migránsok. A lényeg, hogy az "üzletmenet" zavartalanul menjen, nem?

BéLóg 2015.10.11. 00:10:45

Lih. Lih. Lih.Lih. Lih.
Lihegjetek csak tovább nyugodtan!
Ez a téma, pontosabban ennek a témának a "váratlan" felhozatala, Index címlapra rakása, hát mit mondjak? Kéne még vagy egy tucat ilyen, komolyan!

23 millio Román NEM 60 millio arab IGEN !! 2015.10.11. 01:10:53

Ez nagyon gyenge, ugy latszik kivetelesen ma nem bukott meg az Orban, es a demokracia meg a sajtoszabadsag sem kerult veszelybe.

mismásológép 2015.10.11. 01:56:55

Pedig az újságírók drogtesztjét jó lenne bevezetni.

Azt hiszem, érdekes dolgok derülnének ki.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.11. 09:54:40

Érdekes. Vajon miért baj az, ha a kormány letesz egy tévesnek bizonyult tervéről? Már azért is bünti jár a baloldaltól, ha a kormány eleget tesz a balosok kívánságának és törli a drogteszt baloldal által is bírált tervét?

@23 millio Román NEM 60 millio arab IGEN !!:

Ne hülyéskedj, még csak reggel van - délre biztos ma is megbukik Orbán. :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.10.11. 10:51:34

@BéLóg: Pontosan miben nincs igazsága ennek a blogbejegyzésnek? Értem, hogy Habony és Finkelstein szerint kizárólag a menekültekről lenne jó folyamatosan minden magyarnak beszélni, de ha ezt nem vesszük (mondjuk mert leszarjuk Habonyt a Guccitáskájával együtt), akkor mi nem igaz?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.10.11. 10:53:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A baj az, kedves józsefné (ha helyes a megnevezés), hogy minden csak a gumicsontok bedobálásáról szól, hogy a közvagyon államosítása zavartalanul mehessen. És te is ennek az eszköze vagy a sok szép kis nickeddel. Gratulálok a munkádhoz.

BéLóg 2015.10.11. 14:14:26

@Kormánymeghízott Államcickány Úr: Helló!
Volt megint egy Kendermag tüntetés amiről lemaradtam? Elkezdtek volna (ismét) a marihuána legalizásának kizárólag pozitív példáit soroló cikkek megjelenni a ballib (májnstím) médiában? Hol vannak a kender a világ legfaszább növénye (amit a vegyilobbi megbuktatott még 1930-ban vagy mikor) tudományos írások MEGINT?
Szóval cak aztat akartam mondani, hogy ez a téma még a sajátjaidat sem érdekli, még az is lehet hogy tévedésből nyomott rá a Zindexes szerkesztő és rakta címlapra.
Én nem azt mondtam hogy nincs igazsága a bejegyzésnek, hanem azt hogy EZ pillanatnyilag a ló......t sem érdekli.
Ez van, sajnálom.

egysmás 2015.10.11. 16:03:38

@BéLóg: az ember nem beszélhet arról, amiről akar, csak arról, amit a szájába adnak, hogy beszélni kell róla?

Nem mindenki olyan konzumidióta, mint te...

BéLóg 2015.10.11. 16:05:55

@egysmás: Ja ne nyávogjál már ember! Arról beszélsz amiről akarsz, ki nem xarja le.
Ettől még leírhatom hogy a lófaxot sem érdekli MOST ez a dolog, ettől mért kell megsértődnöd, nem tudom.
Konzumidióta meg akkor lennék ha úgy szívnám a füvet mint esetleg te és itt pattognék a drogkereskedőket állítólag támogató rohattfidesz ellen.
Ez nem jött be, bocs.

egysmás 2015.10.11. 16:15:10

@BéLóg: Te tudod, hogy kit mi érdekel és nagy pofával ki is jelented, hogy ha valaki beszél valamiről, az érdekli-e az embereket, vagy sem.

És onnan tudod, hogy érdekli-e az embereket, hogy a média foglalkozik-e vele, vagy sem.

De nem vagy konzumidióta, mert nem füvezel, hiszen a füves, konzumidióta.

BéLóg 2015.10.11. 16:31:38

@egysmás: Miaú! Miaú! Miaú!
Mikor veszed észre hogy én leszarom mit nyávogsz, én a SAJÁT véleményemet írtam le. Te most akkor lennél boldog ha benyalnék neked?
Láttál már blogot "pörögni"? B+ címlapra raktak oszt' én vagyok az egyetlen aki még taretja benned a "leket". Ez pont a 16. bejegyzés amit megkaptál. Ebből 4 (1/4-eded a beírásoknak) az enyém, a másik 1/4-eded meg a tiéd. vagyis a hozzászólások FELE.

Hát TÉLLEG kurvára érdekes ez a téma, mit mondjak! A világért se tévesszenek meg a tények meg a valóság!

S hogy boldog légy hát konzumidióta vagyok. Konzumidióta vagyok. Konzumidióta vagyok.
Na, jobb egy kicsit így?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.10.11. 16:47:03

@BéLóg: Nézd batyuklón. A válaszodból egyértelműen látszik, hogy egy szimpla mindenre ballibezős fidesz agitprop munkatárs vagy. Olyanokra viszont én nem baszom el a drága időmet, sajnos már nem nyújt örömet a szivatásotok. Szóval menj a picsába, ha kérhetem.

Amúgy miért fájna neked csak egy nicket használni?

BéLóg 2015.10.11. 17:38:05

@Kormánymeghízott Államcickány Úr: Hülyegyerek! EGYETLEN nikkem van amire büszke vagyok. Lehet nálad nem ez a módszer dívik, de ez van. Ciki mi?

Két dolgot mondanék:
MA reggel 9 óra óta van Index címlapon egy PÖCS-ről szóló blog. Az utolsó számolásomkor 84 hozzászólásuk van, én be sem írtam oda. EZ a fax blog két napja van fent és te még mindig nekem osztod az észt!
Második: Valamiért kibasztak a CommentCom blogból, azóta is tudni szeretném miért. Sokan tanácsolták, regeljek eccerűen egy másik nikket és küldjem el őket úgy a picsába ahogy te engem most, aztán ha újból kivágnak csináljam da capo al fine.
Nem akarom. gyerekes dolog lenne. Megkértem egy barátomat inkább hogy érdeklődjön. persze őrá is szarnak, de legalább őt nem dobták ki.

A picsába meg majd akkor megyek, ha félreállsz és bengedsz, mert egyelőre qrvára elállod az utat. Sekélyes hülye, még mindig VELEM akarod pörgetni a xaros blogot?
...17 ...18... két nap alatt, hajrá!!!!!!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.10.11. 22:38:46

@BéLóg: Pedig elég batyus a stílusod... :-)

Egy keltetőben tenyészt titeket a Finkelstein, hm? Narancskomcsi...

BéLóg 2015.10.11. 22:44:51

@Kormánymeghízott Államcickány Úr: Majd megnézem, ki ez a fazon csak hogy tudjam.
Egyébként minekt nem a Finkelstein tenyészt, mi A Felcsúti Krisztus seggéből pattantunk ki, ne mondd hogy ez új neked?

BéLóg 2015.10.11. 22:45:37

...19 ...20 ...21 :-) elfelejtettem.

BéLóg 2015.10.12. 19:48:07

...22 :-)
Látom a téma télleg marhára érdekli a közvéleményt.
ROFL
süti beállítások módosítása