B1 blogcsalád



Az Isten újabb feladatot adott Szijjártó Péter kommunikációs barátjának

Kuna Tibor cége most épp az állami tulajdonú légirányítóknak kommunikálhat majd 25 millióért

2015. október 01. - pelikanjozsef

Kuna Tibor kommunikációval foglalkozó cégei a 2010-es kormányváltással futottak fel.

Kuna nem futsalcsapatból ismeri Szijjártó Pétert, hanem a Fidesz sportkabinetjének titkára volt, akkor amikor a mostani külügyminiszter vezette a testületet.

A Young and Partners, Kuna Tibor első cége 2009-ben még csak 115 milliós bevételt realizálhatott; tavaly ellenben már több mint 2 milliárdot. Dolgoztak többek közt a Miniszterelnökségnek, és a kormány stratégiai partnerévé előlépő cégek is előszeretettel foglalkoztatják Kuna cégéit.

kuna.jpg(Kép: 444.hu)

Szijjártó barátja viszont nem elégedett meg ennyivel és nemrég egy új céget kezdett felfuttatni: a Trinity International Communications Kft. az Index cikke szerint eleinte vattacég volt, amelyet arra használtak, hogy a Young and Partners ne egyedül induljon a tendereken. Tavaly azonban Kuna ezt a céget is a nevére vette, és már 250 milliós bevétele volt. Idén az MVM-cégeinek tenderein szerepelt sikerrel. 

A Közbeszerzési Értesítőből kiderült, hogy a szintén állami tulajdonú HungaroControl Zrt. is beléjük helyezte a bizalmát. A legújabb Kuna-cég 24,75 millió forintért dolgozhat az állami légiirányítóknak.

  1. Sajtóügynökségi tevékenység végzése,
  2. folyamatos kommunikációs tanácsadás.
  3. Kríziskommunikációs kézikönyv válságkommunikációs stábjaiban részvétel biztosítása.
  4. Társasági szintű kérdés-válasz katalógus összeállítása és frissítése.
  5. Belső kommunikációs tanácsadás.
  6. Támogatási kérelmek véleményezése.
  7. A HungaroControl Zrt. támogatási politikájának frissítése

Ez mind a feladata lesz Szijjártó Péter barátja cégének.

De az új Kuna-cég és a  Young and Partners nem csak aprópénzért dolgozik, nemrég nyertesként hirdették ki a Nemzeti Kommunikációs Ügynökség gigatenderén. Az ügynökség 25 milliárdos tenderén három cég osztozhat:

  1. a Rogán Antal szomszédjaként ismert Csetényi Csaba HG360 Kft-je,
  2. a Mindshare Médiaügynökség,
  3. illetve a két Kuna-cég. 

Ma Magyarországon a teljes állami szektor központosította a kommunikációs feladatokat. Ez azt jelenti, hogy nem lehet akárkinek kommunikálni, hanem csak annak, akit erre kiválasztanak, mert a korábbi rendszer kaotikus volt.

Ezt ebben a 444-cikkben (ahol főként vallásos elkötelezettségéről prédikál) mondja Kuna, aki azt is elismeri, hogy 2014-ben úgy gondolta,

neki lefőtt a kávé: befolyásos emberek tömködték az ő kútjait.

Azaz elzárták előle az állami pénzcsapokat, amert úgy vélték, Simicskához kötődik elsősorban. De Szijjártó aztán megmentette.

Ezt azért, mert nekem Isten olyan szolgálati eszközként adta a befolyást, a hatalmat, vagy a hatalomhoz kapcsolódó tanácsadást, az ezzel párhuzamosan járó pénzt, lehetőséget és sikereket, nekem ez a szolgálati eszközöm.

És mondá az Úr: arassatok, ahol nem vetettetek! (Viktor könyve, 1. fejezet, 2. vers)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr777876114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2015.10.02. 08:06:23

Innen van ennek vazzeg pénze luxusvillára. De még mindig adós a magyarázattal.

Apropó életszínvonal.
A gazdi ma reggel a Kossuthon megint előadta a magánszámát. Ami szerint félti az EU életszínvonalát a munkatapasztalattal nem rendelkező megélhetési bevándorlóktól. Vagy inkűább a saját kis különbejáratú életszínvonalát? Amiért olyan keményen "megdolgozott"?
A mamlasz, fideszes bemondó helyében azért megkérdeztem volna ott helyben tőle, hogy mégis milyen életszínvonalat félt? Azt, hogy a német életszínvonal ne csökkenjen a magyarra, vagy a magyar ne emelkedjen a németnek még csak a közelébe se? Mert ez utóbbin nagyon munkálkodik vazzeg. Már ha ezt lehet munkának nevezni.

Ezért nem szeretem a gazdit, mert hülyének néz. Na, kedves fideszdroidok, lehet uszulni...

Netuddki. 2015.10.02. 08:13:27

Mellesleg,
"Ezt azért, mert nekem Isten olyan szolgálati eszközként adta a befolyást, a hatalmat, vagy a hatalomhoz kapcsolódó tanácsadást, az ezzel párhuzamosan járó pénzt, lehetőséget és sikereket, nekem ez a szolgálati eszközöm."

Egy tolvaj megélhetési, a ráruházott hatalommal visszaélő politikusbűnözőtől kapta a hatalmat, a pénz meg közpénz. Úgyhogy ne Istennek legyen hálás, hanem a magyar korrupt politikának!
Nagyon remélem a szíjgyártóval 1 cellába fog kerülni. Aztán nosztalgiázhatnak a volt átlagon felüli életszínvonalról, a jó qrva tolvaj annyukat nekijek!

csak egy néző 2015.10.02. 09:26:51

„Az, hogy én ma itt vagyok, és az, hogy erről beszélek, nekem ehhez az ég világon semmi közöm. Ezt Isten adta nekem”
(Kuna Tibor)
Mintha valami hasonlót hallottunk volna már a felcsuti gázszerelő zsenitől is.

GQ 2015.10.02. 11:07:24

@bértrollbosszantó_kovi1970: azt nem értem, ha ezzel mindenki tisztában van - egyébként elég nyilvánvaló, hogy az elmúlt 25 év politikai szemete szétlopta az országot - hogy lehetnek még szabadlábon? és ha szabadlábon is vannak, hogy a viharban ücsörög ez a csürhe még a húsosfazék körül?

nem hiszem, hogy azóta az ország nem termelt ki magából egy olyan réteget, aki képes lenne ezeknek a sz@roknak a helyét átvenni, és jobban is csinálni. De mi még mindig a fidesz meg az mszp között vacilálunk, még mindig ugyanazokat a leszerepelt arcokat tolják a pofánkba, és készségesen választunk közülük, ahelyett, hogy kipasszíroznánk magunkból egy új közhatalmi réteget - és nem csak a politikusainkra gondolok, hanem az ügyészségre, rendőrségre, katonaságra is. ezek a kib@szott őskövületek ülnek a nyakunkon, szopatják módszeresen a társadalmat, mi meg nyeljük, mint a torkos k#rva...

GQ 2015.10.02. 11:09:15

@GQ: vacillálunk, nah. k#rva idegesítő ez a szürke betűszín a komment dobozban... nagyon világos :(

Netuddki. 2015.10.02. 11:50:23

@GQ: Erre van egy elméletem. Már többször pedzegettem.

A lényeg, hogy egy diktatúrából hirtelen nem lehet demokráciába váltani az ahhoz szükséges társadalmi feltételek nélkül.
Nagyon jó példa erre a kádár rendszer alatt szocializálódott puhadiktatúrás Magyarország, és kőkemény diktatúrájú Irak, Líbia. Az úgy nem működik, hogy elzavarják a diktátort és magukra hagyják az országot csináljanak amit akarnak. A legújabbkori történelem sajnos azt mutatja, szinte kivétel nélkül bűnözők, újabb diktátorjelöltek, szerencselovagok ragadják magukhoz a hatalmat, és rátelepednek az előző hatalom alatt torzult erkölcsű, szellemiségű és lelkületű állampolgárokra, ott folytatva ahol az előd abbahagyta. Aztán több "trónkövetelő" esetén meg borítékolni lehet a polgárháborút. Elsősorban én itt látom a nyugati államok és az USA felelősségét a mára kialakult helyzetben. Előbb valami gyámság kellett volna ezeknek az országoknak, ha tatszik ha nem, elkerülendő azt ami most van.

Visszatérve Magyarországra.
A rendszerváltás előtt szocializálódott embereket gyakorlatilag túszul ejtette a saját hatalmi "elitjük". A kérdésedre ez a legtömörebb válasz, az ok pedig a politikai Stockholm-szindróma.
Kikeveredni ebből nagyon nehéz, igazi 22-es csapdája. Az orbán pedig folyamatosan bontja le azokat a feltételeket amivel ki lehetne keveredni ebből a helyzetből az országnak.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.02. 12:21:19

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Ezt jól látod.

Az MSZP is csak saját garnitúrával dolgoztatott, és a Fidesz is ezt teszi.
Kivéve ha valahol nincs belső forrás.

Kikeveredni ebből nem hiszem hogy lehet, leaglábbis amíg a társadalom ezt elnézi.

Márpedig a ballibek elnézték ugyanezt Guyrcsányéknak (agzából kritikaként se merült fel se blogokban, se újságokban ez a fajta protekcionizmus), és a jobboldaliak is elnézik ezt Orbánnak.

GQ 2015.10.02. 14:02:08

@bértrollbosszantó_kovi1970: oh, egyetértek. nagyjából. de azóta már pár generáció felnőtt egy információs társadalomban, szóval kéne változnia dolgoknak.

Netuddki. 2015.10.02. 16:17:37

@GQ: Az "információs társadalomról" annyit, hogy most már a blog.hu-n osztják egymást a népek. De megkockáztatom, ez is maximum pár 10 ezer embert érint. A többit egyszerűen hidegen hagyja ez a dolog.
A többiek a rádióból, tévéből, és a munkahelyen tájékozódnak. Így el sem jutnak hozzájuk a megélhetési politikusbűnözők viselt dolgai. Vagy ha el is jut, legyint rá, hogy úgysem tud változtatni a dolgokon. Csak hagyják békén a maga kis minimálbérével és a mellé zsebbe csúsztatott kis kápéjával.
Arról nem is beszélve, hogy mennyien bedőlnek az évi 80 milliárd közpénzből sikkasztott fideszes média agitációs propagandájának.

Hogy lehetne változtatni? Becsülettel, sok munkával és rengeteg pénzzel. A pénzcsap meg a megélhetési politikusbűnözők kezében van, a kör bezárult.
Másik lehetőség a(z igazi) forradalom. De amíg nincsenek nincstelenek tömegei az utcákon, ennek se sok esélye van.
süti beállítások módosítása