Szorgalmas olvasóink körében talán már nem titok, hogy Monoszló közvetlen földrajzi környezetében több nemes bortermő vidék is elhelyezkedik, mint arról, ha más nem, számos ortográfiai elütés is híven tanúskodik. Ezen vidékeket kis falunkkal országutak kötik össze, melyeket a múltkoriban az éji sötétség leple alatt, heveny reflektorozás segítségével gyűrtünk le.

Ilyenkor mutatkozik meg igazán a dimbes-dombos, őszbe fordult táj igazán változatos élővilága, s a nyilvánvaló természeti jelenségről a szemléltetés okán hangos felszólamlásokkal emlékeztem meg. Ott egy őz, látod! – kiáltottam például fel, amikor a mondott állat bután belebámult az autó által keltett fénycsóvába, ha csak egy pillanatra is. Útitársam, ki egyben a borneműeknek is neves szakértője, lagymatagon reagált, hovatovább – a harmadik ilyen eset után – még megfigyelőképességem túlfejlettségére is tett némi célzásokat, miszerint

ezen élőlények csak képzeletem szüleményei lennének.

Hát nem. Az állatok mind-mind ott tartózkodtak a fénykévében, nem mondom, hogy nagyon sokáig, hiszen repült velünk hazafelé az autó, de tisztán felismerhetően, sőt, mintha némelyik pajkosan intett volna is felénk.

Én most itt el nem sorolom mindegyiket, hétköznapi, becsületes élőlényeknek tűntek, amilyenek százszámra tartózkodnak minden időjárási és földrajzi körülmények között a másodrendű országutak mentén, elsősorban táplálkozási, esetleg fajfenntartási célzattal, vagy egyszerűen csak kíváncsiságból, hogy ne mondjam, a feltűnési viszketegség okán.

Nem is vesztegetnék erre sok szót, ha nem lett volna közöttük, egy, ki – eltérően pályatársaitól – nem viselkedett volna túl feltűnően, s

maga is ne lett volna kirívó méretű.

Egy, az út szélén sztoikusan üldögélő óriásnyúlról van ugyanis szó,

amilyen méretű mezei állatot én azelőtt sem sötétben, sem világos nappal még sosem láttam. De nem is csak hogy üldögélt, hanem direkte fixírozott minket, olyan feltűnően, hogy – mivel sem különleges mérete, sem rendkívül szokatlan viselkedése útitársamnak szemet nem szúrt – meg is gyanúsítottam az illetőt, miszerint lelkesen szunyókál, illetve bizonyos hímnemű lényekkel csetel a fészbúkon.

Nem véletlenül gondoltam és tettem szóvá én ezt, hiszen bárki, akinek szeme lelkiismeretesen az útra szegeződik, megbizonyosodhatott volna arról, hogy ez az állat a méreteivel kiválóan megállta volna a helyét bármelyik afrikai szafari kapitális példányai közt, legyen szó akár orrszarvúról, elefántról, esetleg növekedésihormon-túltengésben szenvedő óriászsiráfról.

Méreteiről közelebbi elképzelést alakíthat magának ki az olvasó, ha megemlítem, hogy széltében három-négy méter, hosszában pedig 14 is megvolt, fülei úgy meredtek az égnek, mint két atomtöltetű holdrakéta, s az út menti szántóból olyan alapterületet foglalt el, mint a felcsúti labdarúgó stadion, beleértve a mellette fekvő műfüves edzőpályákat is. Aki egy ilyen állatot nem lát, az nincs is a közelben, úgy értem, a megye területén kívül akadt véletlenül halaszthatatlan dolga.

Egy kisebb járás területén ült ugyanis ez az állat, melyet nyúlnak nevezni én is csak a formai hasonlóság kedvéért merek, s ma már hálát adok az égnek, hogy akkor éjjel meg nem mozdult, mert bizonyosan óriási földrengés vagy -csuszamlás előidézője lett volna minden kis moccanása. Így is, hogy csak a füle botját billentette egy kicsit, olyan forgószél kerekedett, hogy majd’ leszakította az ablaktörlőket, és egy pillanatra még a térerő is elment.

Első meglepetésemből pár órával később felocsúdva a falu honlapján végül megnyugodva láttam, hogy a monoszlói óriásnyúl létéről számos bejegyzés tanúskodik ott is, a helyi lakosok látták sokfelé a környező erdők, vetemények, szőlők, ligetek, országutak, folyók és patakok, valamint a pedagógiai célból létrehozott geológiai ősbemutató, vagyis a Hegyestű környékén. Sajnos, fotóval egyik cikket sem illusztrálták, mint ahogy magamnak sem volt annyi lélekjelenlétem, hogy a nagyvilág és a jövő számára a hatalmas természeti élőlényt megörökítsem.

Arról viszont szintén értesültem, hogy a fotó nélkül is világhírre szert tett állatképződmény megfigyelésének és dokumentálásának reménye hatalmas tömegeket mozdított meg kontinens- és glóbuszszerte, olyannyira, hogy egy helyi vállalkozó múlt kedden hatemeletes szálloda építésébe kezdett, amely mellé négyszáz férőhelyes parkoló is létesül majd, európai uniós segédlettel.

Ugyancsak megkezdődtek a földmunkák a volt focipálya helyén, ahol

tudomásom szerint nemzetközi repülőtér létesül,

és a Tesco is erősen gondolkodik egy monoszlói nagyáruház létesítésén, amelynek kedvéért már – ki tudja, milyen módszerrel – rá is vették a polgármestert, hogy az általuk e célra kiszemelt placcot nyilváníttassa belterületté, és végeztesse el a falu költségére a szükséges csatornázási és egyéb munkálatokat.

Mit mondjak, azóta felpezsdült a falu élete, magam is napi 150 euróért adom ki a hátsó kisszobát (plusz rezsi), és van olyan nap, amikor húszan-harmincan is szoronganak éjjel azon a 25 négyzetméteren.

Mindnyájuk nyakában fényképezőgép, filmfelvevő, okostelefon, s már kora reggel rohannak, hogy a hajnali ködből előtűnő hatalmas füleket elsőként fotózhassák le, s tegyék fel a világhálóra.

Ha kérdeznek, persze nem mesélem el nekik az éjszakai kalandomat, hadd higgyék, hogy az óriásnyúl nappal is látható, hát ki akarja elvenni ezeknek a jó embereknek a kedvét attól, hogy milliószámra itt turistáskodjanak.

Tardos János