B1 blogcsalád



A Tények utcahosszal nyerte a nyalási versenyt: náluk Orbán elsöprő sikert ért el Strasbourgban

2018. szeptember 13. - nickgrabowszki

A valóságtól nem zavartatják magukat.teny_1.jpg

Tovább

Már Juncker is a Fidesz kizárása mellett van

Nemzetközi sajtószemle

  • Elszámította magát a nagy stratéga, aki a néppárti frakció előtt azt bizonygatta, hogy képtelen befolyást gyakorolni a magyar parlamenti képviselőkre.
  • Merkel és Macron alaposan megdolgozta az európai konzervatívokat, hogy voksoljanak Orbán ellen, ez nem sok jót ígér a magyar politikus európai hatalmi törekvései szemszögéből.
  • Orbán kardcsörtető beszéde után még nagyobbat szólt Juncker figyelmeztetése, hogy Európában a populisták előretörése a háború veszélyét rejti magában.

Tovább

Ha ma összejön a kétharmad Strasbourgban, a Néppárt már egy hét múlva megszabadulhat a Fidesztől

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • A világ legtekintélyesebb lapjai egyöntetűen úgy látják, hogy az európai konzervatívok saját maguknak ártanak, ha még mindig védelmezik Orbánt.
  • Az európai kulturkampf csak arra kell a magyar miniszterelnöknek, hogy senki ne a jogsértésekkel és az égig érő korrupcióval foglalkozzon, viszont csak kamu, hogy Orbán majd jól összefog a szélsőjobbal, mert az nem tudja kimosni, ha megint bajba kerül.
  • Sargentini igenis találkozott magyar kormánytagokkal, hogy teljes képet kapjon jelentése elkészítéséhez, a konzervatívok az este három órán át hasztalan próbálták jobb belátásra bírni a miniszterelnököt.

Tovább

Szorul a hurok Orbán nyaka körül: már a CDU is a jogállami eljárás mellett van, ha Magyarország nem hajlandó visszakozni

Nemzetközi sajtószemle

  • Ausztria megszavazza a magyar kormány elleni indítványt, Weber pedig két interjúban is figyelmeztette Orbánt, hogy nem kellene túlfeszítenie a húrt.
  • Az európai demokrácia vizsgája, hogy az Európai Parlament elfogadja-e az eljárás megindítását a magyar kormány ellen.
  • A néppárti kizárás nem valószínű, mert a konzervatívoknak ez EU-n belüli erőviszonyok fennmaradásához szükségük van a Fideszre.

Tovább

Ha Weber elszúrja a magyar kérdést szerdán, rámehetnek a bizottsági elnöki tervei

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • A Néppártban egyre tarthatatlanabb a Fidesz helyzete, az osztrák kancellár azt mondta, hogy ő minden alkalommal Orbán fejére olvassa a jogsértéseket, a CEU rektora szerint a szerdai szavazás fontos az európai demokrácia, valamint az egyetem jövője szempontjából is.
  • Az európai liberálisok szövetséget ajánlanak a francia elnöknek, hogy lenyomják a populistákat a jövő májusi EP-választáson.
  • Egy oxfordi professzor tényekkel támasztja alá, hogy saját országának gazdasági érdekei ellen dolgozik az a politikus, aki gátolja a bevándorlást.

Tovább

Strasbourgban hamarosan üt az igazság órája Orbán számára

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • Egy befolyásos német Európa-politikus szerint ezúttal valószínűleg a néppárti tagság sem húzza ki a bajból a magyar miniszterelnököt;
  • A zöldek strasbourgi csoportjának társelnöke arra figyelmezteti a konzervatívokat, hogy határolódjanak el a magyar kormánytól, ha nem akarnak visszaesni jövőre az EP-választáson;
  • Ha ma a Svéddemokraták futnak be a választáson, az felbátorítja Orbánt és a hasonszőrűeket.

Tovább

Egy finn nyelvész nem hagyta ki a magas labdát, felmosta a padlót a magyar miniszterelnökkel

Az elhíresült kirgizisztáni baromságán mutatta be, milyen az ugor (zöld), az iráni (szürke), a szláv (kék) és a török (piros) eredetű szavak aránya Orbán saját mondatában. Mint látható, Laakso szerint a mondat túlnyomó többsége finnugor, 1-1 szláv és iráni elemmel. A török eredetű elem száma Orbán mondatában minimális: csak a -ba, -be helyrag. Illetve maga a "türk" szó - amin önelvezés lévén, nagyon kell csodálkozni. (Forrás)

Weber: csak Orbánon múlik, hogy megkezdődik-e Magyarország ellen a jogállami eljárás

Nemzetközi sajtószemle

  • A Néppárt szerint Orbánnak a civilek és a CEU ügyében vissza kell lépnie, mert különben jönnek a szankciók. A helyzet állítólag annyira kiéleződött a konzervatív táboron belül, hogy még a Fidesz kizárása is elképzelhető.  
  • A demagógoknak mielőbb szembesülniük kell azzal, hogy meg kell fizetniük az általuk okozott rombolásért.
  • A szélsőjobb előretörését ígéri a holnapi svéd választás, vagyis a tét hatalmas, a jövő évi EP-választás pedig egyenesen sorsdöntő lehet a földrész sorsa szempontjából.

Tovább

Riasztónak ítélik a "magyar ügyet" az Európai Unióban

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • A legkeményebb vita a jövő héten Strasbourgban nem is az EP plenáris ülésén, hanem a Néppárt zárt egyeztetésén várható, úgy tudni, Orbán a kilépéssel fenyegetőzik, a kizárás azonban nem valószínű;
  • Az EPP frakcióvezetője, aki a konzervatívok várható jelöltje a Bizottság elnöki tisztére, egyetért a francia elnökkel abban, hogy le kell állítani a közösségi pénzek folyósítását, ha egy tagállam megsérti a jogállami normákat ;
  • Az osztrák konzervatívok EP-csoportjának vezetője úgy gondolja, hogy fel kell függeszteni a Fidesz tagságát a konzervatívok soraiban, ha az Európai Parlament megszavazza a jogállami eljárást a magyar kormány ellen.

Tovább

Merkel lepaktál Orbánnal?

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

• Elképzelhető, hogy a német kancellár a javarészt pimf Európai Parlamentért cserében békejobbot nyújt Orbán Viktornak, aminek igen súlyos kihatása lenne Európában 

• Verhofstadt szerint meg kell osztani az Európai Néppártot, mert akkor jók az új európai közép esélyei és a viszály almája Orbán Viktor az EPP-n belül

• A magyar kormány azon van, hogy kipiszkálja a CEU-t és félő, hogy csak a megfelelő ürügyet keresi hozzá

Tovább
süti beállítások módosítása