B1 blogcsalád



Akkorát hazudott, hogy kiröhögték Orbánt az Európai Parlamentben

2018. szeptember 11. - nickgrabowszki

A Fidesz elnöke végül csak megtalálta Strasbourgot, pedig először Brüsszelben akarta megvédeni Magyarországot. ovsarg.jpg

Váratlan módon Orbán Viktor a Sargentini-jelentés vitájához fűzött hozzászólásában csak a végén kerültek elő a migráncsok, meg a bevándorlóországozás. Orbán főként 2 dolgot hangsúlyozott a európai parlamenti beszédében:

  • nem őt vagy a politikáját, hanem Magyarországot és a magyar embereket támadják a jelentés készítő és megszavazói;
  • el akarják hallgattatni a magyar emberek véleményét, miközben

mi (ti. a Fidesz) sohasem vetemendénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.

Mondta az ember, aki még soha nem hazudott. (Aki nem egy kő alatt töltötte az elmúlt néhány évet, annak nem kell magyarázni, mennyi igazságtartalma van ennek az állításnak.)

A strasbourgi vitában alig félház volt kíváncsi Orbánra.

  • Az első megállapítását felháborodott tiltakozás fogadta.
  • A másodikat, hogy nem hallgattatják el a velük egyet nem értőket, meg egyszerűen 

harsány röhögés.

Orbán előtt 3 bizottság, a pénzügyi, a kulturális és a női is támogatta a Sargentini-jelentést, amelynek cáfolatára Orbán egyetlen szót sem vesztegetett. A Bizottság és a Tanács is támogatta, hogy induljon meg a magyar kormány ellen a 7-es cikkely szerinti eljárás, azaz függesszék fel Orbán szavazati jogát az Unió szerveiben.

A frakciók hozzászólói közül csak a konzervatív de nem a Néppárt) és a szélsőjobboldal (például a briteket az Unióból kivezető Nigel Farage és Morvay Krisztina) állt ki Orbán mellett, a többiek mind ellene beszéltek. A osztrák szocialista Bullmann például

Európa legkorruptabb rendszerének nevezte Orbánét.

Azt mindannyian visszautasították, hogy a magyar emberekkel vagy Magyarországgal általában lenne bajuk.

Különösen figyelemreméltó volt, hogy a Néppárt nevében felszólaló Weber német frakcióvezető egyetlen szóval sem állt ki Orbán és a Fidesz mellett. Sőt, Weber maga is kifogásolta a CEU és a civil szervezetek helyzetét, valamint

burkoltan dzsihadistának titulálta Orbánt.

Nevének kimondása nélkül, de nyilvánvalóan, mert a Fidesz elnökének beszéde után nevezte dzsihadisták logikáját követőnek azokat, akik általánosságban elítélnek minden muszlimot.

Weber ugyanakkor továbbra is a dialógus és a kompromisszumok jelentőségét hangsúlyozta, miközben Orbán egyáltalán nem mutatott hajlandóságot a kompromisszumokra semmilyen Weber által említett (vagy egyéb) ügyben.

Ez is azt valószínűsíti, hogy a Néppárt képviselőinek többsége szerdán megszavazza a Sargentini-jelentést és az eljárás elindítását. Így az EP-ben meglesz a kétharmados többség, ami miatt Orbánnak mennie kell az Európai Néppártból.

Itt írtunk arról, hogy a svédországi parlamenti parlamenti választások eredményeként hogyan zárják ki a Fideszt, és hogyan csatlakozik a szélsőjobboldalhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5414234853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2018.09.12. 16:26:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Mi az orvosságod?"
He-he! én is pont ugyanezt kérdeztem az illetőtől. :o)

Fülig José 2018.09.12. 16:36:15

Hű basszátokmeg... eligazítás van, eltűntek a trollok... há mi lesz így velünk?!

sas70 2018.09.12. 16:37:31

@BéLóg: Na te hülye és az ajtózár fogja meg a betörőt? A kerítés meg migráncsot? Akkor minek voltak a rendőrök, meg a katonák levezényelve a kerítéshez?

sas70 2018.09.12. 16:40:26

@Attilajukkaja: Kicsi beszél magyar, mi az a agyagedény?

Fülig José 2018.09.12. 16:40:40

@Attilajukkaja “Orbán itthon semmit sem veszít a népszerűségéből, mert a magyar emberek egy része azt sem érti, mi az a Sargentini-jelentés. Csak azt tudják, amit a média önt feléjük: Magyarországot ismét megtámadták!!! ”
Szívemből beszélsz... mi lesz itt ma báyyeréknál, Uram atyám...!

Attilajukkaja 2018.09.12. 16:40:41

Abban a frakcióban (nevezzük őket Zöldeknek), amelyhez Sargentini is tartozik, ül egy LMP-s magyar képviselő is, aki azt nyilatkozta, hogy bár egyetért a jelentéssel, akkor sem akarja megszavazni, mert ő nem akar rosszat Magyarországnak.
Tudja valaki, hogy ő végül is hogy szavazott?

És hogy mit jelent az, hogy valaki egyetért egy jelentéssel, de akkor sem szavazza meg?

Fülig José 2018.09.12. 16:41:48

@Attilajukkaja: szélkakas betti pártja ez, nem? Mert akkor ez a válasz a kérdésedre...

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.09.12. 16:45:04

@Attilajukkaja: "Orbán itthon semmit sem veszít a népszerűségéből, mert a magyar emberek egy része azt sem érti, mi az a Sargentini-jelentés. "

Mindenki érti, mi történt. Nem engedtük be, a NEMIERÖSZAKOLOTERRORISTÁKAT, ezért született egy elitélö politikai döntés a magyar nemzetröl. Ennyi, nem több nem kevesebb.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.12. 16:45:24

@Attilajukkaja: Majd következő életemben emlékeztess, hogy megkérjem a kezed. :))

pioneer2016 2018.09.12. 16:45:43

Na Orbán Úr! Kinek osztottak most sallereket meg kokikat?
Orbánnak nem esik le, hogy Ő egy kisfiú a nagyfiúk játszóterén. Bukott embertől, idővel a többiek is elfordulnak. Meglett "Orbánnak" a 2/3.
Innentől Őt már nem fogja senki Brüsszelben komolyan venni, kisebbségben marad.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.12. 16:47:36

@Attilajukkaja: "akkor sem akarja megszavazni, mert ő nem akar rosszat Magyarországnak."

Ennyi IQ-val nem csoda, hogy csak képviselőnek jó. :))

pioneer2016 2018.09.12. 16:48:49

@Attilajukkaja: "És hogy mit jelent az, hogy valaki egyetért egy jelentéssel, de akkor sem szavazza meg?"

Korábban kifejtettem bőven. Keress vissza.

BiG74 Bodri 2018.09.12. 16:49:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Kapd be! Ne gazdázz, gizda!
Mond már el nekem mi a jó faszom változott most ettől a a vihar a biliben helyzettől?
Elkenték orkúr száját? Ne mond, tehát nukú több eu lóvé a ner lovagoknak? Foglalkoznak az egészségüggyel, oktatással? Meghallgatnak több véleményt is? Hatékony pénzfelhasználás nem a gátlástalan lopást fogja jelenteni? Legalább nem hazudnak az arcomba? Előkerült ellenzéknek az eveszett magyari törzs? Nem a demokrácián rúgózva tolakodnak fel a demokráciát semmibe vevő ezerszer köpönyeget fordító, valláskárosult, szíriuszi, szittya piramis építő piros pöttyös seggű diszmagyarok?

Attilajukkaja 2018.09.12. 16:50:58

@sas70:
"Kicsi beszél magyar, mi az a agyagedény?"
Kicsit magyarázza, mire gondol?

@Fülig José:
"Szívemből beszélsz... mi lesz itt ma báyyeréknál, Uram atyám...!"
Óriási ünneplés, mert Orbán ismét győzött! Leleplezte a liberálisok undorító kétharmadát, amely a magyarok vérét szívja. És mindezek mögött ki áll? Na kicsoda? Hármat találhatsz! Csak annyit árulok el róla, hogy hosszabb az orra, mint Orbáné.
Ja, nem is, kicsit rövidebb, ... de akkor is a qva anyját! Mert mi, magyarok, soha nem adjuk meg magunkat!
Legfeljebb egy kicsit.
Legfeljebb a KGB-nek, ... de annak is csak egy picit.
Legfeljebb az EU-nak, ... de csak ha muszáj.
De amúgy SENKINEK!
Na jó, a kínaiaknak, ... talán.

VT Man 2018.09.12. 16:56:30

Sargentini jelentes magyarul:
www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+REPORT+A8-2018-0250+0+DOC+XML+V0//HU&language=hu

Vannak benne gyongyszemek is:
"(48) Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága a 2018. április 5-i záró következtetéseiben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a diszkrimináció alkotmányos tilalma nem említi explicit módon a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló megkülönböztetést, és hogy a család fogalmának alkotmány általi korlátozó meghatározása megkülönböztetéshez vezethet, mivel nem terjed ki bizonyos típusú családmodellekre, köztük az azonos nemű párokra. Az Emberi Jogi Bizottság amiatt is aggodalmát fejezte ki, hogy erőszakos cselekmények, negatív sztereotípiák és előítéletek sújtják a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyeket, különösen a foglalkoztatásban és az oktatásban."

Attilajukkaja 2018.09.12. 16:59:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Majd következő életemben emlékeztess, hogy megkérjem a kezed. :))"
Hüllllllye! :o)))))))))
De azért értékelem ám!

"Ennyi IQ-val nem csoda, hogy csak képviselőnek jó. "
Nem értek veled egyet. Az LMP-ben most akkora a felfordulás, hogy talán jobb, ha nem is vesz részt a képviselőjük szavazáson. A párt mostani vezetése nem szavazná meg a jelentést, Széll Berndadett meg ki van akadva ezen. Szóval az a legtisztességesebb, ha az egyetlen EP képviselőjük el sem megy a szavazásra. Nem gondolod?

@pioneer2016:
"Korábban kifejtettem bőven. Keress vissza"
Segítenél ebben? Például azzal, hogy megjelölöd, mikorra is kell visszakeresnem?

felucca02 2018.09.12. 17:07:05

@VT Man: Ezzel a gyöngyszemmel mi a problémád?

Attilajukkaja 2018.09.12. 17:10:55

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok:
"Mindenki érti, mi történt. Nem engedtük be, a NEMIERÖSZAKOLOTERRORISTÁKAT, ezért született egy elitélö politikai döntés a magyar nemzetröl. Ennyi, nem több nem kevesebb."
Hacsak nem ez történt, akkor valami más. :o)))
Arra meg ki kíváncsi, ha egyszer így is úgy is szabadságharcolnunk kell? De megállás nélkül, ... mert különben észre vennénk, hogy van egy kis bibi a hétköznapjainkban is. Ma picivel több, mint tegnap, de kit érdekel, ha egyszer fokozódik a nemzetközi helyzet?

@Fülig José:
"szélkakas betti pártja ez, nem? Mert akkor ez a válasz a kérdésedre..."
Szerintem már az sem! Szél még keményen bírálta a kormányt, ez a mostani LMP meg nyíltan Fidesz párti. Nem véletlenül szállt ki belőle Szél, meg Hadházy is. Őt én sokra becsülöm!

VT Man 2018.09.12. 17:12:21

@Macropus Rufus:
"A mi let volna ha vita, tipikusan értelmetlen. Tehát ez amit állítasz a te fikciót, állításodat nem tudod semmivel alátámasztani."

Dehogynem. Ott a 2009-es Kecsekemeti Mercedes gyar, ahol pont forditott volt a helyzet:

"Büszke vagyok arra, hogy a Mercedes Magyarországot választotta" - írta blogjában Gyurcsány, hozzátéve: a gyár teljesítménye önmagában 1-1,5 százalékkal növeli a magyar GDP-t.
[...]
Mások is keresik a fogást: "Gyurcsány nem mondja meg, mennyivel támogatják a Mercedes-gyárat" - olvasható a Fidesz honlapján az Indexre hivatkozva a Hír TV anyaga. A magyar kormány - a miniszterelnök bejelentése szerint - a "szokásos" támogatási csomagot biztosítja, ami adójellegű kedvezményt, képzési támogatást, illetve készpénzt tartalmaz. A részleteket az EU jóváhagyása (illetve a beruházási szerződés megkötése) után hozzák nyilvánosságra.
[...]
Ezért aztán igazából mindegy, hogy a magyar költségvetés 20 vagy akár 40 milliárd forinttal támogatja-e a Daimler AG-t, mert nem adhat többet, mint amennyit szabad, és mert ezt az árat ezért a beruházásért bármelyik más tagország is (például Ausztria) boldogan megfizette volna."

magyarnarancs.hu/belpol/a_mercedes_kecskemeten_-_mint_pusztai_forgeteg-69158

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 17:13:17

Megnéztem a videót és volt erős röhögés és felhördülés is.

Tartózkodó szavazatok be nem számítása törvénytelen?

Akkor mennyire törvénytelen az, hogy Magyarországon az országgyűlési választásokon nincs sem tartózkodom, sem egyik pártra sem érvényes szavazási lehetőség. Akkor lenne jogalapja és főként erkölcsi és etikai alapja az Orbán kormánynak/rezsimnek a 2018.szeptember 12. 69,5% igen aránnyal elfogadott Sargentini jelentést megtámadnia, ha előtte bevezetné hazánkban az érvényes tartózkodom és egyik pártra sem szavazási lehetőséget.

erkolcstan.blog.hu/2018/09/12/tartozkodo_szavazatok_be_nem_szamitasa_torvenytelen

pioneer2016 2018.09.12. 17:13:50

@Attilajukkaja: "Segítenél ebben?"

Mivel több mint 500 hozzászólás van már, ezért gyorsabb, ha egy másik példával magyaráznám meg.
- A bíróság elítél egy embert, mert csirkét lopott. Ezért 5 év börtönre ítélik. Az érvényesítéshez a bírói testületnek szavaznia kell. Én tartózkodom, mert az ítéletet jogosnak tartom, hiszen lopni törvénytelen. Azonban az ítélet súlyosságával nem értek egyet. Ezt hívják tartózkodásnak az én felfogásom szerint.

felucca02 2018.09.12. 17:18:21

@$pi$: Valamit nem értek, megmagyaráznád? Állandóan azza jöttök, hogy orbánnak azért lesz meg a kétharmad, meg négyötöd, mert megszívatták az EU-ban.

Na, most ez nekem magas. Akit szívatnak, arra szavaz a magyar? Akkor ezekszerint legutóbb az ellenzéki pártokra szavazott, mert ha jól emlékszem, őket szívatta viktorunk orrba-szájba.

Vagy nem? vagy ez valami Stockholm-szindróma, hogy az áldozat (a nemzet) érzelmi viszonyt kezd el ápolni azzal, aki túszul ejtette (orbán)?

Vagy miből gondolod, hogy annak lesz háromnegyede, meg négyötöde, akit szívatnak?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 17:19:50

@pioneer2016:

Sokkal több is ennél. Nem véletlenül nem lehet Magyarországon leadni országgyűlési választásokon érvényes tartózkodom és egyik pártra sem szavazási lehetőséget.

Attilajukkaja 2018.09.12. 17:28:29

@pioneer2016:
"Mivel több mint 500 hozzászólás van már, ezért gyorsabb, ha egy másik példával magyaráznám meg."
Hát ez az!

"Én tartózkodom, mert az ítéletet jogosnak tartom, hiszen lopni törvénytelen. Azonban az ítélet súlyosságával nem értek egyet."
Szóval úgy gondolod, hogy az LMP veszélyesnek találja a jelentést, bár egyetért a benne foglaltakkal. Jól értem? De hát itt szó sincs semmilyen döntésről, egyelőre SEMMILYENRŐL. Csak arról, hogy amit a jelentés megfogalmazott az igaz, vagy nem igaz. Ha egy politikus ezt sem tudja eldönteni, akkor miért fizetjük? Szerintem az egy következő fejezet, hogy ez a jelentés hogyan hat majd a magyar kormány megítélésére.

"Ezt hívják tartózkodásnak az én felfogásom szerint."
Értem. De ha nem tudom, egy képviselő miért tartózkodik, akkor hogyan dönthetném el, a tartózkodását hova soroljam? Ezért nem szokták figyelembe venni az ilyesmit, hiszen ha valaki tudja, mit akar, akkor nem tartózkodik. Ha pedig valamilyen okból nem vállalja fel a véleményét, nem tud állást foglalni, akkor neki annyi.

Attilajukkaja 2018.09.12. 17:32:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Majd következő életemben emlékeztess, hogy megkérjem a kezed. :))"
Azóta elgondolkodtam a dolgon. Valószínűleg igent mondanék! De ragaszkodom a vega
esküvői tortához! :o)))

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 17:33:10

@Attilajukkaja:

Igaza van abban az Orbán kormánynak/rezsimnek, hogy a szavazati arányba be kellene számítani, de ezt már sehol sem teszik. Mindenütt elqrvult a politika ilyen téren. Hazánkban már szavazni sem lehet így érvényesen és ezzel BIZONY VÁLASZTÓI ALAPJOGOKAT SÉRTENEK.

pioneer2016 2018.09.12. 17:35:59

@TanNé: "Sokkal több is ennél."

Nem véletlenül szerette volna Orbán a tartózkodó szavazatokat is beszámítani a "nem"
szavazatok közé. Mert a tartózkodó szavazatok valójában igen szavazatok, de a következmények súlyossága miatt inkább nem szavaznak igennel, vagy, nemmel. Ezért inkább tartózkodnak.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 17:40:31

@pioneer2016:

A tartózkodom szavazat az se nem igen, se nem nem. .... de lényeges a szavazati arányok átlépése miatt. Amiatt van jelentősége. Csak hát a politika az nem egy erkölcsös műfaj. Eleve valamilyen szinten beteg ember, aki politikusnak megy.

Attilajukkaja 2018.09.12. 17:41:50

@sas70:
Gyanítottam, hogy minden igyekezetem ellenére megsértődsz. Sajnálom. Pedig előre megírtam neked, hogy csak szarkazmus volt az egész.
Nehéz az ilyenekkel kommunikálni, de - mint tudjuk - nem vagyunk egyformák. Még egyszer bocsánatot kérek tőled azért, mert semmi humorérzéked sincs. Kérlek, ezért ne haragudj rám!

pioneer2016 2018.09.12. 17:44:24

@Attilajukkaja: "Szóval úgy gondolod, hogy az LMP veszélyesnek találja a jelentést?"

Nem a jelentést tartotta veszélyesnek, hanem az ezt követő 7. cikkely elindítását lehetővé tévő további lépéseket. Ez az ami Magyarország számára esetleg hátrányokkal járna.
Ezt mérlegelte az LMP szerintem.

Attilajukkaja 2018.09.12. 17:48:38

@TanNé:
"Igaza van abban az Orbán kormánynak/rezsimnek, hogy a szavazati arányba be kellene számítani, de ezt már sehol sem teszik."
Nem értem. A magyar Parlamentben ezt mikor szokták beszámítani? És melyik irányba?

"Mindenütt elqrvult a politika ilyen téren. Hazánkban már szavazni sem lehet így érvényesen és ezzel BIZONY VÁLASZTÓI ALAPJOGOKAT SÉRTENEK."
Felhábotíró! De mire is gondolsz?

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Töltöttcsirke csokimázzal. Áááá. :))"
Te ezzel csak ne viccelődjél, mert olyan mexikói csirkét rittyentek neked csokimázzal, hogy mind a kilenc ujjad megnyalod utána!
www.foodnetwork.co.uk/recipes/chocolate-chicken-mole.html

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 17:51:20

Olyan ez a tartózkodom szavazás, hogy egyesek el sem bírják képzelni, kényszerképzeteik miatt, hogy

istenhívő
ateista

emberen kívül van és lehet másfajta emberi élőlény.

pedig van és mi vagyunk a legtöbben.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 17:53:44

@Attilajukkaja:

A Parlamentben még a legtöbb esetben ügyelnek a látszatra és bele is számolják. Példa, 50% többség kell valamihez.

100 szavazat
49 igen
50 nem
1 tartózkodás

Nincs meg az 50% többség nincs elfogadva.

nu pagagyí 2018.09.12. 17:53:53

Várhatóan a Fideszt idegenszerű politikája miatt a néppárti közösségből is kipenderítik és a továbbiakban csak a fasiszta pártok frakciójában vegetálhat, ahol egymást aljanépezhetik le a képviselői. Azt hiszem, most jött el az ideje egy új magyar néppárt megalapításának, amely a magyar érdekeket az európai értékekkel összehangoltan képes képviselni. Magyarország nem maradhat ki a legnépesebb európai frakcióból.

Fülig José 2018.09.12. 17:55:02

@BiG74 Bodri: csupa jó kérdés, tényleg...

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 17:55:36

@Attilajukkaja:

Ez még jobb

A Parlamentben még a legtöbb esetben ügyelnek a látszatra és bele is számolják. Példa, 50% többség kell valamihez.

100 szavazat
49 igen
48 nem
3 tartózkodás

Nincs meg az 50% többség nincs elfogadva. Hiába vannak az igenek többségben., de csak a szavazatok 49%át érték el.

Attilajukkaja 2018.09.12. 18:01:32

@pioneer2016:
"Nem a jelentést tartotta veszélyesnek, hanem az ezt követő 7. cikkely elindítását lehetővé tévő további lépéseket."
Ezt megértem. Már csak azt nem, ha a Sargentini-jelentésbe foglalt összes kritikával egyetértett az LMP, akkor a következményekkel miért nem? Ez olyan, mintha elismerné valakiről, hogy egy gyilkos, de nem nagyon szeretné, ha elítélnék érte, mert az rosszul érintené az ismerőseit és a családját. Ezért inkább hagyják futni.

"Ez az ami Magyarország számára esetleg hátrányokkal járna."
Igaz. Különben semmi értelme nem lenne az egésznek.

"Ezt mérlegelte az LMP szerintem"
Szerintem meg nem ezt, de ez az én magánvéleményem.
Tudom, hogy a NER rajongók mindenkit hazaárulónak néznek, aki azt szeretné, hogy az EP végre ítélje el az Orbán rezsimet. Különben Szájer nem is kiabált volna be hangosan Újhelyi (MSzP) felszólalása után magából kikelve, hogy HAZAÁRULÓ!!!!!! az ülésteremben.
Nem tudom, mit mérlegelt az LMP, de meggyőződésem, hogy hosszútávon csak jót jelentene az országomnak, ha Orbánt most fenékbe billentik végre. Nem, nem azt remélem ettől, hogy Orbán majd holnap megbukik itthon, de biztos, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar emberek lassan-lassan ráeszméljenek arra, hová is tegyék ezt a kis embert. :o)
(Ja, a kicsi nem a termetére vonatkozott.)

Fülig José 2018.09.12. 18:01:59

@TanNé: ”Eleve valamilyen szinten beteg ember, aki politikusnak megy.”
hát a kezivel biztos baj van... enyves!

Attilajukkaja 2018.09.12. 18:03:28

@TanNé:
"A Parlamentben még a legtöbb esetben ügyelnek a látszatra és bele is számolják. Példa, 50% többség kell valamihez."
Ez most hol is volt és mikor????

nu pagagyí 2018.09.12. 18:05:31

@TanNé: Úgy általában igazad van, de

Az Európai Parlament eljárási szabályzata úgy szól, hogy

"A szavazásra bocsátott szöveg elfogadásának [...] megállapításához csak a mellette és az ellene leadott szavazatokat veszik figyelembe, kivéve azokat az eseteket, amelyek tekintetében a Szerződések különleges többséget írnak elő."

index.hu/kulfold/ep/2018/09/07/hogyan_szavaz_a_magyar_jelentesrol_az_europai_parlament/

(ellenőrizze az eredeti joganyaggal, aki nem biztos benne).

A Sargentini-jelentés pedig nem számít különleges dolognak (egy országjelentés jelentős anomáliákról). Majd ha arról szavaznak, hogy kirúgják Magyarországot az EU-ból, az talán majd különleges lesz.

Attilajukkaja 2018.09.12. 18:10:33

@nu pagagyí:
"a továbbiakban csak a fasiszta pártok frakciójában vegetálhat"
Ilyen frakció létrehozása igencsak kétséges, hiszen ott minden nemzet pártja egymás farkasa lenne, annyira mások a nemzeti érdekeik. Nem gondolod?

"most jött el az ideje egy új magyar néppárt megalapításának, amely a magyar érdekeket az európai értékekkel összehangoltan képes képviselni."
Álmodik a nyomor! Ennek ideje már régen eljött ...

"Magyarország nem maradhat ki a legnépesebb európai frakcióból."
Én szeretném, ha a Fidesz kimaradna belőle!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 18:11:16

@nu pagagyí:

Magam sem állítottam mást, mint Te. Rossz az Eu és magyar választási rendszer is. Az hogy annak megfelelően járnak e el, vagy sem, az már külön kérdés.

Attilajukkaja 2018.09.12. 18:16:12

Most el kell mennem.
Van rajtam kívül más, akinek az anyukáját, nejét, lányát vagy kedves ismerősét Máriának hívják? Mert akkor ma vegyen neki egy csokor virágot, ahogyan most én is teszem. :o)
Isten éltesse az összes Máriát!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 18:19:51

@Attilajukkaja:
Igen, de a bérma nevét a Valériát használja inkább. Ja és egy Játék, Marha, Autóhoz hasonló gyűjtőfogalom éltetése???? Értelmes dolog? Szerintem nem.

Isten = gyűjtőfogalom
1. emberek által teremtett fő mítoszlények
2. egy kényszerképzet

nu pagagyí 2018.09.12. 18:25:34

@TanNé: A magyar választási rendszer nem attól rossz, hogy így-úgy számolják a szavazatokat, hanem attól, hogy a győztes úgy értelmezheti a győzelmet, hogy magán kívül mindenkit leszarhat és ezt meg is teheti, mert ez már nem demokratikus jogállam, nincs ami korlátozza a hatalmat. Egy diktatúrában hiába példaszerű a választási rendszer, ha csak a hatalom pártjára és az általa létrehozott vagy pórázon tartott bábellenzékre szavazhatsz. Az esetlegesen felbukkanó valódi ellenzéket pedig már csírájában elfojtja a hatalom bírságokkal, személyek megfélemlítésével: lásd Kutyapárt vegzálása, a Momentum vezető apjának kirúgatása. Nálunk most ez a helyzet. Ez egy bolsevik típusú diktatúra.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 18:34:20

@nu pagagyí:
Igazad van, de a nagyon sok rossz csak erősíti egymást egy kibírhatatlan többpárti diktatúrát adva a napjainkra.

A sem jó, hogy teljesen felesleges a parlamentben még ennyi ülőhely is. Elég lenne 4-5-6 hiszen a párfegyelem miatt nem lehet másként szavazni, mint az a pártfürrerek elrendelik.

apro_marosan_petergabor 2018.09.12. 18:55:08

A liberok (de nevezzük őket inkább jakobinusnak, vagy bolsiknak) most vígan vannak, hangosan maszturbálnak, pedig nem történt semmi.
Illetve annyi, hogy úgy állították be a szavazat kiértékelési szabályt, hogy nyerjenek. Ez igazi bolsevik-jakobinus tempó. A magyar parlamentben pl. a tartózkodók részét képezik a szavazat arányoknak. És ezt előre tudni lehet, no nem két napra így van ez tartósan.
Másrészt a remélt jogkövetkezményektől is igen messze vagyunk. Könnyen lehet, hogy már ott megáll a történet hogy feljebb másképpen értékelik majd ezt a 2/3-ot, mondjuk kevesebbnek, ahogy ez természetes lenne.
Tovább már nem is lépek, mert van még egy pár fokozat, ahol nem Sagenti szerü diplomamentes bér senkik akarják megmondania frankót hamisított jelentés(adatok) alapján...
Harmadrészt jön még EP választás, ahol valószínűleg ezen zsebesek (mármint zsebben tartottak) jelentős részétől megválnak az európai választók.

ednet2023 2018.09.12. 19:06:43

8 éve hallgatom, hogy annak van mindenben igaza, akinek 2/3-a van. Kedves Fideszes barátaim! Szeretném a továbbiakban is hallani tőletek ezt a mondatot.

Fülig José 2018.09.12. 19:20:15

@apro_marosan_petergabor: “Illetve annyi, hogy úgy állították be a szavazat kiértékelési szabályt, hogy nyerjenek.”
Szar amikor visszanyal a fagyi, mi, pubi..? Eltanulták a gazdádtól hogyan kell ezt csinálni... remélem, nem gond?!

ZX 2018.09.12. 19:29:44

@apro_marosan_petergabor: "úgy állították be a szavazat kiértékelési szabályt, hogy nyerjenek. Ez igazi bolsevik-jakobinus tempó." Nem ismerős neked valahonnan? Mondjuk a 2010-es választásoktól kezdődően mikor elkezdték rajzolgatni a térképre az új szavazókörzeteket? Meg eltörölték a második fordulót? Nagy faszok vagytok ti fideszes majmok, nem veszitek észre, hogy a patkányságot ti kezdtétek. Aztán mikor visszakapjátok akkor meg megy az óbégatás.

pioneer2016 2018.09.12. 19:32:15

@Attilajukkaja:

Azt hiszem a lényeget érted :)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.12. 19:41:13

@Fülig José:

Nagyon kellenek az ilyen tanleckék és remélem még sokkal de sokkal több is lesz.

kolomparlole1114 2018.09.12. 19:53:51

Egyetértek a jelentéssel, legalább a civilizációban megkapta a pofájába a cigányführer az igazságot, ha már itthon nem tudja a lakájmédiából. Viszont a migráncssimogatást még mindig nem veszi be a gyomrom, az kétségtelen tény hogy az iszlám nem része Európá
nak, ahogy az iszlám emberek se. Azóta van itt rendszeres tömeggyilkosság hogy idejött egy csomó arab. Érdekes hogy előttük sose volt baj senkivel. Mert akik előttük jöttek, azok be akartak illeszkedni. Az iszlámok meg nem. Már a török vendégmunkások se. Ha pedig nem is akarnak, nyilván nem is fog sikerülni. Ilyen hulladékokat viszont nem kell mégtöbbet importálni. Le kell zárni a határokat az ide nem illő szenny elől, és golyószórós őrökkel védeni.

kolomparlole1114 2018.09.12. 19:56:01

@apro_marosan_petergabor: Ki nem szarja le hogy a hungarisztáni Rablótanyán mik a háziszabályok, ez itt Európa, európai szabályokkal! Akinek nem tetszik el is lehet innen menni. Mondjuk Szíriába.

baldoc 2018.09.12. 20:05:07

@apro_marosan_petergabor: "Ez igazi bolsevik-jakobinus tempó. "
2018 április 8.-án a fidesz 24 %-ot kapott.
Hogyan lett ebből 49%??
Magyarázza meg!!!!!!!!

Világít a torony 2018.09.12. 20:32:45

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: Ez nem azokra nézve gáz akik kiröhögték a Főnit, hanem azokra nézve, akik megszavazzák újra és újra.

BiG74 Bodri 2018.09.12. 21:03:58

@kolomparlole1114:
Én kapásból még az iszlámot sem tudom bűnbaknak kikiálltani, csak a mértéktelen emberi butaságot, iskolázatlan kultúrálatlanságot, amit ezek az emberek az iszlámmal helyettesítenek.
A kereszténység hasonló környezetben hasonlóan szörnyű termést hoz. Viszont felvilágosult, szekuláris társadalomban, pozitív hozadékai vannak, és a valláskárosultak is kezelhetőek.
Mit vársz olyan muszlimtól aki életében nem olvasta a koránt, és annak magyarázatait, sőt az imámja vagy mi hasonlóan tudatlan, barlanglakó pöcs. Az iszlám 500 év lemaradásban van a kereszténységhez és a világhoz képest.
Viszont adott területeiről érkezők az iszlám nélkül is esélytelenek az európai életbe való beilleszkedésbe.

apro_marosan_petergabor 2018.09.12. 21:25:20

@baldoc: Nos, barátocskám, ha elolvassa a jegyzőkönyveket, mást lát benne.
Tud olvasni?

apro_marosan_petergabor 2018.09.12. 21:28:56

@ZX: Anyáddal is ebben a stílusban beszélsz? Sajnálom szegényt. Pályázz CSOK-ra, cseréld nagyobbra a lakásod, hogy a gyerekeidnek már legyen gyerekszobája.

apro_marosan_petergabor 2018.09.12. 21:33:17

@Fülig José: Semmiképpen sem gond. Körvonalaztam, az eredmény nem végleges, még lehet, hogy jogérzékkel és tudattal rendelkezők kezébe kerül az ügy. Másrészt kár ennyire örömködni, a jogkövetkezmények nagyjábóla Saturnuszon vannak...
Harmadrészt mindek örülsz? Azt szeretnéd ha lány unokáid 2., 3., 4. feleségek lennének egy nigériai bevándorló házában - mondjuk a VII. kerületben?
Próbálj egy kicsit gondolkodni, tudom, nehéz...

exterminador 2018.09.12. 21:38:42

@Attilajukkaja: hát azt nem nyelik le, mert a prolik hálátlan népség.

ZX 2018.09.12. 22:01:18

@apro_marosan_petergabor: Beidézzek néhány fideszes tuskó megnyilvánulást? Veletek úgy látszik csak így lehet beszélni.

ZX 2018.09.12. 22:04:57

@kolomparlole1114: Attól, hogy valaki egy muszlimot nem tekint automatikusan halálos ellenségnek még nem migráncssimogató.
" iszlám nem része Európának, ahogy az iszlám emberek se."
Ezt megmondtad az albánoknak, meg bosnyákoknak is? A törökökről nem is beszélve.

"Azóta van itt rendszeres tömeggyilkosság hogy idejött egy csomó arab. Érdekes hogy előttük sose volt baj senkivel."
Ezt a részt meg beszéld meg az írekkel és a baszkokkal.

flydomi 2018.09.12. 22:37:16

@ZX: Biztos,hogy az első és második vh-t nem a keresztény emberek robbantották ki,,akik éppenséggel nem csak keresztény embert öltek (de nagyobb számban igen) a nagy keresztény demokrácia nevében,akik senkit nem hagynak az ut szélén. :D:D:D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.12. 23:02:57

"Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának keddi tanácskozásán Orbán Viktor többek között azt mondta: a kommunizmus “saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat”, s ez a bővítés óta immár az EU problémájává is vált. Erre hivatkozva sürgette Orbán az uniós segítségnyújtás megtagadását a “hazug és csaló” kormányoktól."

Tenkes Kapitánya 2018.09.13. 03:03:41

@kolomparlole1114: Jól megkaptad a magadét a kereszténygyűlölő iszlámsimogató relativizálóktól. (flydomi, ZX, BIG74 Bodri)

sas70 2018.09.13. 09:23:01

@Attilajukkaja: Teljesen értettem amit írtál, arra írtam ezt: "Kicsi beszél magyar, mi az a agyagedény?"
Csak nyilván nem fogtad, hogy a köcsögre, reflektáltam így.
Amúgy semmi baj.

sas70 2018.09.13. 09:29:09

@BiG74 Bodri: A történelem során a vallás soha nem ok volt, mindig csak ürügy. Mert amikor racionális indok nincs, a valódi okokat pedig elrejtik, akkor is kell valami, amivel indokolható a tett.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.13. 09:48:33

@ZX: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Fülig José: @Attilajukkaja: @chrisred: @morph on deer: @taga20: Tudjátok, nagy hülye ez a Judith Sargentini. Ennél sokkal jobbat írhatott volna szinte bárki, aki itt élt az elmúlt években. Összedobált különálló dolgok vannak a jelentésben, nincs egységes logikus vonalra felfűzve, hogy pusztítja el orbán a jogállamot, és hogyan fosztja ki az országot, tesz mindenkit a vazallusává. Fontos dolgok kimaradtak, elévült dolgok szerepelnek, lényeges dolgok relativizálva vannak. Azt kéne mondani, hogy ellopja az uniós forrásokat, ehelyett csak azt mondja, hogy nem hatékony a felhasználásuk, ami szinte minden országra igaz. A nemlétező gárdával riogat. orbánnak úgy kellett a tegnapi szavazás, mint egy falat kenyér. Most évekig nem kell találnia új ellenséget, tálcán kínálják fel neki. Ő lehet a haza megmentője Brüsszel ellenében. Egyszerűen kihúzhatta volna a dolog méregfogát, a pártjában ígéreteket tesz, hogy mellette szavazzanak, a plenáris ülésen meg pár apró engedménnyel mutathatta volna kompromisszumkészségét, és mindjárt nem lett volna meg a kétharmad. De ő ezt direkt kiprovokálta. Bónuszként lehazaárulózhatja ezután az ellenzéket. Mindent gondosan elterveztek, leteszteltek, kész a következő 5 év forgatókönyve.

Attilajukkaja 2018.09.13. 10:05:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Tudjátok, nagy hülye ez a Judith Sargentini. Ennél sokkal jobbat írhatott volna szinte bárki, aki itt élt az elmúlt években"
Az itthoni baloldal is ezt mondta. :o)
Túl felszínes a jelentés, nem ás le elég mélyre, csak a felszínt súrolja. De azzal mentegették, hogy ő egy jogállamból jön, ahol a mi "felszínünk" is kiveri már a biztosítékot. És hogy azért nem akart túl részletes lenni, hogy a rendszer egészét, annak tendenciájára mutasson rá. Nem akart "gecibb" lenni a szükségesnél.

" csak azt mondja, hogy nem hatékony a felhasználásuk, ami szinte minden országra igaz"
Inkább úgy mondanám, hogy minden országban előfordul, de a korrupció csak nálunk lett ilyen szintű és kormányszinten legális.

"orbánnak úgy kellett a tegnapi szavazás, mint egy falat kenyér"
Ezt az EU, az EP és az EB is tudja, de van az a szint, amit már nem lehet szó nélkül hagyni. Azt is tudják, hogy ezek után itthon OV népszerűsége még nőhet is, de valahol el kell kezdeni!

"ő ezt direkt kiprovokálta. Bónuszként lehazaárulózhatja ezután az ellenzéket"
Bármilyen visszalépés, kompromisszum OV számára felért volna egy vereséggel a hazai támogatói szemében. Ezt pedig nem engedheti meg magának, hiszen ők tartják őt hatalmon. Kit érdekel, mit mond az EP? Úgysem lesz direkt következménye, ... legfeljebb indirekt, mert Magyarország egyre jobban elszigetelődik Európán belül (az oroszokkal itt nem számolok). Még Weber és Kurz is Orbán ellen szavazott, és Salvini is csak addig lesz haver, amíg összeütközésbe nem kerülnek a menekültek szétosztásában.

Attilajukkaja 2018.09.13. 10:08:14

@sas70:
"Csak nyilván nem fogtad, hogy a köcsögre, reflektáltam így.
Amúgy semmi baj."
Akkor jó, nagyon jó! :o)
Az agyagedényt értettem, csak nem fogtam fel, hogy te is ironizálsz. Azt hittem, tényleg megsértődtél. Mea culpa, mea maxima culpa!

Attilajukkaja 2018.09.13. 10:25:37

@TanNé:
"Igen, de a bérma nevét a Valériát használja inkább."
Akkor jó, hogy tegnap nem vettél neki virágot. Amúgy a Mária mint női név nálunk kikopóban van, nem rúg labdába a Dzseniferek és a Villők mellett. :o(

" Ja és egy Játék, Marha, Autóhoz hasonló gyűjtőfogalom éltetése???? Értelmes dolog? Szerintem nem."
Pedig vannak alap- illetve gyűjtőfogalmak, amiket szerintem lehet éltetni. Véletlenül sem Istenre gondoltam, de ami a tízparancsolatban le van írva, azok között én is találok olyan egyetemes erkölcsi alapelveket, amiket kötelezőnek tartok magamra nézve.
A demokráciában vetett hitem is ezeken alapul.
Vagy te mire gondoltál: melyik gyűjtőfogalomra?

@villamos alóli kacaj nem mindig őszinte:
"Szemetek!
Egy beteg embert kinevetni!"
:o)))) Öt pont!

@pioneer2016:
"Azt hiszem a lényeget érted :)"
Igen, értem. Csak nem tudom, hogy elfogadom-e. Inkább tartózkodom. :o)

chrisred 2018.09.13. 10:42:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az Európai Parlamentben valójában senkit nem érdekel a magyar jogállamiság. (Még a magyar pártok által delegált képviselőket se nagyon.). A jelentés arra kellett, hogy az EP választás előtt a szélsőjobbal való kokettálás, aktuálisan a Salvini haverság sóját beledörzsöljék a Néppárt sebeibe, lássák, mit szól hozzá.

Attilajukkaja 2018.09.13. 10:54:44

@chrisred:
"A jelentés arra kellett, hogy az EP választás előtt a szélsőjobbal való kokettálás, aktuálisan a Salvini haverság sóját beledörzsöljék a Néppárt sebeibe, lássák, mit szól hozzá."
Uh! Ezt még olvasni is fájt, ... de igazad lehet! :o)
Ugyanakkor, ha én Salvini lennék és ott ülnék a szavazógomb felett, akkor én is jóváhagytam volna a Sargentini-jelentést, hogy még inkább radikalizáljam Orbánt, még inkább felém sodródjon. Kurz vajon miért hagyta jóvá a jelentést? Ennek biztosan örülnünk kellene?

chrisred 2018.09.13. 11:27:31

@Attilajukkaja: Szerintem Kurz azért szavazott igennel, mert Orbánnal ellentétben egyértelműen a Néppárton belül akar karriert befutni, és ahhoz nem lett volna túl szerencsés kezdet, ha már most szembekerül Weberrel. :)

BéLóg 2018.09.13. 11:43:41

@Attilajukkaja: Úgy, hogy a TARTÓZKODÓK a matematikai arányok számításakor az ÖSSZLÉTSZÁMBAN szerepelnek.

Példa "európai" módszerre:
10 emberből 7 tartózkodik, ketten igennel, egy nemmel szavaz. Nekik ez KÉTHARMAD.
Normál módszer:
10 emberből hét tartózkodik, ketten igennel, egy nemmel szavaz. Az eredmény 20% igen, 10% nem.

De remélem bevezeti Orbán ezt az européer rendszert, akkor nem 2/3-adjuk lesz, hanem 9/10-ed ezentúl, én benne vagyok.

BéLóg 2018.09.13. 11:53:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Németország?

B+ a chemnitzi tüntetéskor egy MÁSIK, erőszakos tüntetést vágtak be, vagy az egész Lügenpresse meg az Ulfkotte leleplezései.

Kejjjé kicsit korábban, ha meg akarsz fogni, ez harmatgyenge.
Figyu, a Soros CSILLIÁRDJAIVAL szemben van pár millió, tízezerszer kevesebb, szerinted ilyenkor mit csinál bármely ÉRTELMES politikus?
A kb. nullaegész X % támogatottságú NGO-k ott virítanak a Szargentíni jelentésben, nyilvánvaló hazugságokat és már lezárt ügyeket tartalmaz az egész amire az EU rég ráütötte a pecsétet.

Neked nem kötelező közmédiát nézni, én azt se tudom mi az, KIZÁRÓLAG ellenzéki forrásokat olvasok, figyelek hisz csakis így lehetek naprakész.

A propagandát meg meghagyom a hülyéknek, mint te.

Attilajukkaja 2018.09.13. 12:31:20

@chrisred:
"a Néppárton belül akar karriert befutni, és ahhoz nem lett volna túl szerencsés kezdet, ha már most szembekerül Weberrel"
Ez is egy lehetséges forgatókönyv.

@BéLóg:
"Példa "európai" módszerre:
10 emberből 7 tartózkodik, ketten igennel, egy nemmel szavaz. Nekik ez KÉTHARMAD.
Normál módszer:
10 emberből hét tartózkodik, ketten igennel, egy nemmel szavaz. Az eredmény 20% igen, 10% nem."
A példád szélsőséges, mert nem szokott előfordulni. Viszont az arány mindkét esetben 2:1-hez az igen szavazatok javára. Számomra a tartózkodás az se nem egy IGEN, se nem egy NEM, vagy mindkettő. A tartózkodó valamilyen okból ki akarja húzni magát a szavazás felelőssége alól. Vagy azért, mert fél, vagy azért mert lelkiismeretes és bevallja, hogy fogalma sincs a beterjesztett kérdésről. És akkor a sehova nem szavazók döntsék el a szavazás kimenetelét?

"De remélem bevezeti Orbán ezt az européer rendszert, akkor nem 2/3-adjuk lesz, hanem 9/10-ed ezentúl, én benne vagyok."
Nem értem, hiszen Orbán már évek óta bevezette!!!! Illetve ennél gátlástalanabb rendszert vezetett be, ami alapján az ellene leadott szavazatok egy részét is magának könyveli el. :o)))

BéLóg 2018.09.13. 13:05:37

@Attilajukkaja:
A példa NEM szélsőséges, csak nem akartam hogy 750 képviselővel bonyolódjál. A 10 épolyan jó mint a 100 vagy az ezer, vagy a 750.

A NORMÁL parlamenti szavazásokon a tartózkodókat a SZÁZALÉK kiszímátásánál veszik figyelembe, ahogy Magyarországon meg MINDDEN parlamentáris demokráciában és SEHOL nem vonják ki a "tartózkodókat". én értem hogy te nem érted a lényeget, a Szargentíni mittoménhány IGEN-je egyetlen demokratikus országban sem lenne kétharmad és megbukna.

Magyarországon sincs ez másként, ez egyetlen am nem számít bele sehol, soha, ha valaki NEM megy el.
Tudod a "kétharmados" meg a "többségi" szavazások lényege, hogy a hányadosokat a szavazáskor JELEN LÉVŐ emberek összlétszámával osztják el, függetlenül attól, mire szavaztak vagy nem szavaztak.
A 2/1 az igenre az NEM kétharmad hanem (10 főnél) 20/10%
Ahogy a mostani igenek SEM érik el a kétharmadot, kivéve persze ha azt csinálják amit.
Csodálom, hogy az LMBTQEWZTDKCDBD közösség szavazatai nem értek duplát, a négereké meg hármat, persze CSAKIS akkor, ha az IGEN.

Vagyis a jelentés, ha megtámadják az EU Bíróság előtt, bukta lesz.
Bár szerintem a Fidesznek több esze van, mint a véres kardot fogják körbehordozni a jövő évi EU választások előtt.

Attilajukkaja 2018.09.13. 13:53:42

@BéLóg:
"A példa NEM szélsőséges"
Úgy értettem, a 70%-os tartózkodási arány az. Hol fordult ilyesmi elő a közelmúltban?

"a Szargentíni mittoménhány IGEN-je egyetlen demokratikus országban sem lenne kétharmad és megbukna."
Kétharmad éppen csak nem lenne, de akkor is elfogadták volna. Vagyis bukásról semmiképp sem beszélhetünk.

"ez egyetlen am nem számít bele sehol, soha, ha valaki NEM megy el."
Egyetértek.

"Tudod a "kétharmados" meg a "többségi" szavazások lényege, hogy a hányadosokat a szavazáskor JELEN LÉVŐ emberek összlétszámával osztják el, függetlenül attól, mire szavaztak vagy nem szavaztak."
Ezt értem, de akkor sem lehet a tartózkodók "voksát" egyik táborhoz sem hozzáadni.

"Ahogy a mostani igenek SEM érik el a kétharmadot, kivéve persze ha azt csinálják amit."
OK.

"Csodálom, hogy az LMBTQEWZTDKCDBD közösség szavazatai nem értek duplát, a négereké meg hármat, persze CSAKIS akkor, ha az IGEN."
??????? Ez most valami jópofizás akart lenni?

"Vagyis a jelentés, ha megtámadják az EU Bíróság előtt, bukta lesz."
Max. a 2/3 lesz bukta. A jelentést így is nagy többséggel elfogadták. Legfeljebb azt mondják, hogy 64,65% igennel és 28,43% nemmel fogadták el.

"Bár szerintem a Fidesznek több esze van, mint a véres kardot fogják körbehordozni a jövő évi EU választások előtt."
Ebben biztos vagyok! De a Fidesz azt is a saját javára fordítja majd, ha bedől az ország. :o)))
Én mondjuk ezt nem ÉSZ-nek nevezném, mert ennél kicsit becsületesebbnek neveltek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.13. 14:16:34

@BéLóg: "a Soros CSILLIÁRDJAIVAL szemben van pár millió, tízezerszer kevesebb"

Amennyi támogatást Soros György patrióta a saját pénzéből a magyarországi civileknek ad, annál sokkal többet lop a mi pénzünkből a csúti geci az ellene szóló gyűlöletkampányra.

Ne ülj fel a geci gazdád hazugságainak. Nem szeret téged, hanem kihasznál.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.13. 14:18:34

@BéLóg: "Csodálom, hogy az LMBTQEWZTDKCDBD közösség szavazatai nem értek duplát, a négereké meg hármat"

Pedig még sokkal többet kéne érjen egy értelmes ember szavazata, mint egy ilyen 80-as IQ-jú fideSSfasszopóé.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.13. 14:21:33

@BéLóg: "A NORMÁL parlamenti szavazásokon a tartózkodókat a SZÁZALÉK kiszímátásánál veszik figyelembe"

Mindez az érvényes törvényektől függ, nem a te hagymázas elképzeléseidtől.

A törvény az esetünkben nem rögzítette pontosan a szavazatszámlálás módját, ezért kérdezték meg a jogászokat.

Egyébként ne ugrálj, a geci gazdád így akarta, ez neki a lehető legjobb eredmény.

N. Barbie 2018.09.13. 15:47:47

@VT Man: Tegnapi kerdesedre valaszkent, amikor konkret peldat kertel az ellenzek elhallgattatasara. Szerencsere az index ma osszeszedett parat, igy nem nekem kellett toltenem az idom napnal vilagosabb dolgok leirasaval.

index.hu/belfold/2018/09/12/orban_viktor_elhallgattatas_kioktatas_media_origo_nepszabadsag_baka_andras_palinkas_jozsef/

Ha politikai partokra gondoltal, ott tudom ajanlani az ASZ orban altali raugrasztasat es sz@rra buntetteteset a Jobbik-ra. Konkret torvenytelensegek sorozata aran is, de csak megbuntette az ASZ oket, ugy, hogy semmit nem tudott az ASZ az allitasaibol bizonyitani. Ellenben a Jobbik az osszes vadaskodasukat tetelesen es bizonyitekokkal cafolta. De a miniduce kihasznalta, hogy nincs fellebezesi lehetoseg ASZ diktatum ellen.

Tiszta demokracia, mikor egy allami szerv nyilvanvalo politikai megrendelesre romma bunteti a kormanypart legnagyobb ellenfelet, mi? Ja, nem.
Az meg kulonosen pikans, mikor egy part evtizedekig hasznal egy trukkot (egyik oligarchaja altali apropenzert hirdetes), majd kormanyra kerulve es betegre lopva magat, mikor neki mar nincs ra szuksege, gyorsan torvenyt is hoz ra, hogy na, akkor innentol nem lehet, amit en eddig csinaltam. Aranyos, mi?

Es akkor szokasos semmitmondo tereles valasz indul 3,2,1

N. Barbie 2018.09.13. 15:59:10

@BéLóg: A szokasos fidesznyik kettos merce.

Eloszor is, a tartozkodo az nem szavaz se igent, se nemet. Ha az igenhez szamoltak volna okat, akkor a jelentest elfogadoknak kedveztek volna, ha a nem tamogatokhoz, akkor meg orbannak. Egyik se lett volna fair, igy helyes, hogy sehova sem szamit. En ertem, hogy a fidesz tabor most ezen rugozik, mert nem nekik kedvezett valami, de ez csak szanalmas kifogaskereses.

Masreszt jol mondta mar nem is tudom ki ezen fidesz hiszti lattan, hogy majd vikinek akkor lesz joga ezen rugozni, ha o nem 49%-ra kapott volna 2/3-adot, mert a (z altaluk a sajat javukra valtoztatott) torvenyek ilyenek, vagy ha mondjuk a teljes nepessegre vetitve igen gyenge migris nepszavazas eredmenyet se vettek volna ugy, hogy az orszag tobbsege neveben jarnak mostmar el.

Gondolom megvan a lenyeg ezekbol, ha viktorka keves szazaleka tobbet er, az rendben van, ha az EU-ban kapja meg ugyanezt akkor meg sikitozik. Szanalmas.

Tenkes Kapitánya 2018.09.13. 16:47:15

@N. Barbie: nevetséges az indexes cikk
a rágalmakra csak van joga reagálni a kormánynak

N. Barbie 2018.09.13. 17:03:47

@Tenkes Kapitánya: "nevetséges az indexes cikk"
Jol megcafoltad barmelyik peldajukat is. Jaa, dehogy cafoltad. Akkor maradjunk annyiban, hogy eddig te vagy nevetseges a szokasos fidesznyik ervelessel: "nem is igaz, mert en azt mondom"

"a rágalmakra csak van joga reagálni a kormánynak "
Ez most nem tudom melyik mondatomra vagy mire lenne reagalas.
Tenyeket meg ne nevezz ragalmaknak, azt a fidesz lakajmedia szokta csinalni, ugy, hogy ott meg lehetoseget sem kap a megragalmazott soha valaszolni.
Ha pl. szamonkerik a ducet a veje, egyeb csaladtagja es baratai unios penzekbol meggazdagodasan abban mi is a ragalom? Ja, hogy semmi?

Tenkes Kapitánya 2018.09.13. 20:34:08

@N. Barbie:
- nem engednek be egy sajtótájékoztatóra egy akkreditációval nem rendelkező újságírót
- megszűnik a Népszabadság, mert veszteséges
- tulajdonost cserél az Origo
- Pálinkás Józsefet leváltják

nevetséges, komolytalan, hogy ez lenne a nagy ellenzéki elhallgattatás
mert ha a Gulágra vinnék vagy az Andrássy 60-ba valakiket, akkor jogos lenne az index címe

De így csak egy ugyanolyan aljas cím, mint a tegnapi "bezuhant a forint", vagyis 1,2 forintot esett a napon belül, miközben azóta 2 forintot erősödött pár óra alatt.
Aljas index.
A gyenge képességű Kabai meg ebből gyárt hírt, ami kikerül az index főlapjára.

N. Barbie 2018.09.14. 12:19:06

@Tenkes Kapitánya: Az a baj veletek elvakult fidesznyikekkel, hogy minden feldiktatorikus megmozdulast elbagatelizaltok, mert ezeket mondjuk egy E-Korea szintu diktaturahoz hasonlitjatok. Es ha nincs olyan merteku a diktatura, mint ott, akkor kerem nincs is itt semmifele gond (nincs Gulag meg Andrassy 60, akkor nincs gond, szerinted)
Nem lenyeg, hogy talan nem kene megvarni amig lesz...

Persze, mindjart gondoltam, hogy fiddesznyiknek minden ilyesmi komolytalan es nevetseges.
Gondolom akkor nalad a demokracia es politkai kultura iskolapeldaja az, hogy
- nem barati, alakerdezos ujsagirok nem kapnak akkreditaciot vagy siman "elfelejtik" meghivni oket (szamtalanszor megtortent)
- a lakajmedia ugyanugy megszunne, mint a nepszabi piaci versenyben, csak oket szepen kitomik kozpenzzel
- tulajt cserel az origo... es egy kormanykozeli oligarcha vasarolja fel, ne hagyd le a lenyeget
- levaltjak PL-t meg masokat is, miutan a rezsimmel nem egyeterto nyilatkozatot tesznek, nem csak siman levaltjak, ne tereljel

Es akkor nezzuk a tobbi, szerinted nevetseges es komolytalan dolgot.
- a kozpenzbol mukodo kozmedia nem hajlando ellenzeki emberkeket meghivni hosszu evek ota, kizarolag a kormanypropagandat nyomja, a szakmaisag reg a multe, mas fideszkanalis media legundoritobb bulvarhazudozasat is atveszik, sot, egy valasztasi kampanyban is csak birosagi elmarasztalas utan hajlandoak !!!5!!! percet biztositani az ellenzeki partoknak. Gondolom ez a demokracia csucsa nalad, nem pedig pelda az elhallgattatasra.
- a szinten elvileg fuggetlen MTI nem hajlando a rezsimet nem pozitiv szinben feltuneto hirek megjelentetesere, mindenfele szemelyisegi es johirnev vedelmere hivatkozva, de ha ellenzekieket kell mocskolni, akkor mar nem ilyen finnyasak
- az is biztos a demokracia mintapeldaja, ha egy kormany lopott milliardokbol es allami bankok pofatlan hitelnyujtasaval kormanykozeli penzembereknek, felvasarolja a media jelentos reszet, igy neki oriasi mediamegjelenese van, ezeket szinten kozepenzbol fizetett hirdetesekkel busasan ellatja, mig a nem lakajmediahoz nem jut allami hirdetesi penz, szemelyre szabott bunteto torvenyeket hoznak rajuk, az elvileg szinten fuggetlen mediahatosag sorra bunteti oket piszlicsare ugyekben, de a lakajmedia undorito torvenytelensegeire nincs kifogasuk es a hab a tortan, hogy a kormany, mint valami sertodott kis hulyegyerek, nem is nyilatkozik nem lakajmedianak.
- A kinos kerdesek elol valo menekulesi kenyszerbol mar egy nevetsegesen kis reszre szukult a parlamentben az a ter, ahol lehet kerdezni az elvileg a Parlamentbe ezert kuldott politikusokat, a kormanypartiak viszont nem valaszolnak, sot meg nekik all feljebb, mennek panaszkodni a hatalmi mamorba szinten beleorult bajuszlacahoz, aki menetrendszeruen tiltja is ki a nem haveri sajtot. Ez is biztos a demokracia csucsa
- szinten az lehet, mikor az ipari hazudozasra es lejaratasra letrehozott fideszes sajto sorra bukja a pereket az ellenzekkel szemben, de ezen sajtoipari mellektermekek a kormanyzati hatalmat maguk mogott tudvan siman nem teljesitik a birosagi iteleteket, nem fizetik ki a karteritest, nem jelentetik meg a helyreigazitast

Es a sor meg estig lenne folytathato csak media ugyben, hogy mast ne is emlitsek.

Ezek akkor neked mind belefernek a demokraciaba, es az EU a hulye, ha nekik mar nem, ugye?

Attilajukkaja 2018.09.14. 16:35:37

@N. Barbie:
"nincs is itt semmifele gond (nincs Gulag meg Andrassy 60, akkor nincs gond, szerinted)
Nem lenyeg, hogy talan nem kene megvarni amig lesz"
Az EP nyilván éppen ezt akarta megakadályozni. Aki ezt nem érti, az egy újabb kis Mussolinit vagy Hitlert képzel el Európában, mert az extrém nacionalizmus eddig máshoz nem nagyon vezetett.
Valójában nem értem, mit vizionál Orbán. Milyen nagyhatalmi, cezaromániás törekvései vannak, ... de azt tudom, hogy mindennek megint a magyarok, nem az Orbán maffia issza meg a levét.
Egyet nem értek: akik Orbánra szavaznak, valójában mire szavaznak?

BéLóg 2018.09.16. 13:19:08

@N. Barbie: Szerencsétlen HÜLYE. A tartózkodókat SEHOVA nem kell számolni, kivéve a SZÁZALÉKARÁNYOS matematikai meghatározást, amit valamikor alsó tagozatban tanulhattál VOLNA.

Tudod ha 10 szavazóból 7-en tartózkodnak ketten igennel, egy meg nemmel szavaz, az NEM kétharmad hanem 20 vs. 10%

Bár ezt már írtam, de nem baj, értelmi fogyatékosok kedvéért akárhányszor megismétlen.

BéLóg 2018.09.16. 13:22:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Tefasz, a MATEMATIKA az nem törvényektől függ hanem érvényes akár tetszik neked, akár nem.
692 JELENLÉVŐ képviselő kétharmada 462 és nem 442. vagyis azon túlmenően hogy a Szargentíni jelentése tele van hazugsággal, még ÉRVÉNYTELEN az elfogadása is:

De nem baj, Orbán majd bevezeti ezt a módszert a magyar parlamentben és akkor nem 2/3-ada lesz hanem 19/20-ada.
De legalább tudni fogjuk, hogy az ilyen retardáltak mint te EZT akarják.

BéLóg 2018.09.16. 13:27:11

@Attilajukkaja:
Nem mindegy? Mi a különbség 70% tartózkodás vagy 10% tartózkodás közt? SEMMI. A példa csak a lelki szegények miatt ennyire sarkított, mert különben nem értik, hogy 692 SZAVAZÓ képviselőnek nem 442 a KÉTHARMADA.

Azt sosem mondtam, hogy a tartózkodókat bárhová is hozzá kéne adni. Az igenek, a nemek és a tartózkodók ÖSSZEGE az igenek, a nemek és a tartózkodók SZÁZALÉKOS arányának meghatározásában használatos.

N. Barbie 2018.09.17. 10:46:03

@BéLóg: Latom felszakadt a fidesznyik kultura, eltanultad a gazdaidtol az arrogans, pokhendi, nagykepu stilust. Szerencsetlen hulye meg esetleg szegeny anyukad akinek el kell viselnie, hogy agymosott idiota fidesznyik lett a fiabol.
Magyarazhatod napestig a tartozkodos fideszpropagandat, szanalmas mosakodas, semmi mas.
Valamelyik nap olvastam, magam sem tudnam tomorebben leirni a lenyeget ennek a hisztinek:
A 48%-kal 2/3-osok magyarazzak, hogy miert nem ketharmad a 68%.

Attilajukkaja 2018.09.17. 11:01:37

@BéLóg:
"Azt sosem mondtam, hogy a tartózkodókat bárhová is hozzá kéne adni."
Orbán vagy a Fidesz (?) mondta, - nem te - hogy az igenekhez adták.

"Az igenek, a nemek és a tartózkodók ÖSSZEGE az igenek, a nemek és a tartózkodók SZÁZALÉKOS arányának meghatározásában használatos."
Ha ez így van előre elfogadva.

"A példa csak a lelki szegények miatt ennyire sarkított"
Értettem, csak erre mondtam, hogy nem életszerű. :o)
Mást nem állítottam ezzel kapcsolatban.
süti beállítások módosítása