B1 blogcsalád



Bayerből megint előbújt a kultúrlény: szerinte Bereményi egy alkoholista f.sz

2018. szeptember 10. - ashwood

bayer-zsolt-magyar-hirlap_3.jpgNem kell ahhoz a kormánnyal szemben kritikusnak lenni, hogy megkapja az ember azt, ami a Fidesz 5. számú párttagkönyve szerint kijár. Bereményi Géza persze nem került rossz társaságba.

Bayer Zsolt állami hirdetésekkel alaposan megtolt blogja a konzervatív humor kifogyhatatlan forrása. Emlékezetes, korábban ezen a fórumon titulálta Ferenc pápát – az argentin libsit – "demens vénembernek", "aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember."

Ezek után mindazok, akiket Bayer tollára tűz, kifejezetten jó társaságba kerülnek.

Ez a megtiszteltetés érte most Bereményi Gézát is. Azt a Bereményit, akit a jobboldal előszeretettel tűz a zászlajára, mint a konzervatív oldal meg nem értett zsenije. (Tegyük hozzá: Bereményi, látva a Cseh Tamás kultuszt, de saját jogán is, meglehetősen megértett és elfogadott "zseni". Nyugati pályaudvar című, Cseh Tamással készített lemeze minden idők legjobb rendszerváltás-elemzése/kritikája.)

Bereményi azonban bűnre tett szert: nem tetszett neki, hogy a Magyarszki Pravda, vagyis a Magyar Idők kormányszócső hivatásos házmestere az aktuális kulturkampf kapcsán az ő nevével is igyekezett takarózni, pontosabban igazolni bornírt állításait. Az írosgató/feljelentgető Szakács Árpád a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóján kérte számon, miért nem olyanokat pátyolgat az általa liberálisnak vélt művészek helyett, mint Bereményi. Erre a neve felhasználásával az ügybe kavart szerző annyit nyilatkozott: "De hát, aki ezt állította, az szemlátomást egy nagyon hülye ember. Láttam a fényképét. Mit cáfoljak rajta?"

Kikelt saját ikonja ellen a jobboldali tenger: először a Pravada főszerkesztője, Gajdics Ottó szállt síkra Szakács érdekében, most pedig az aranyszájú és tollú, a cizellált fogalmazásáról majdnem olyan híres, mint a cizellált gondolatairól Bayer Zsolt tört lándzsát a házmesterük mellett, ilyeténképp: "Talán annyit érdemes mégis megjegyezni, hogy Bereményi Géza valóban élő klasszikus, és ezt senki nem veheti el tőle, még ő saját maga sem, a beszari, megfelelési kényszeres, segghülye nyilatkozatával sem. Annak ellenére marad élő klasszikus és zseniális író-költő, hogy láttam a fényképét. Egy alkoholista vén fasznak tűnik rajta."

Micsoda szerencse: nekünk már le sem kell írni, hogy pontosan mi Bayer.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1814232821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tpl 2018.09.11. 06:53:52

@Etniez: a kétféle Fideszes értelmezéssel egymás után háromszor égtetek be, de csúnyán. Kicsit update-elni kéne már a számotokra olyannyira sci-fi csoportidentitás megfejtését. Meg amúgy is, csak a libsi-poszt komcsi brigádnak járt a kultur/politikai/gazdasági dominancia? Jól megszoktátok és elhittétek, hogy az a valódi demokrácia

Etniez 2018.09.11. 07:02:24

@tpl: az, hogy sok az agyhalott és a megélhetési, még nem cáfolja a két kategóriát.
Olvasd csak Bayert, mert keresztény és konzervatív, ő való neked, őt érdemled.

Helga Beauty Salon. 2018.09.11. 07:11:44

@Én de genere "Mi: Ha már a Parnasszus:
Mondd, szép beszédű kicsi helga, Radnóti Miklóst te lőtted agyon?"

Figyelem, figyelem! Kollektív bűntudatkeltés marhavagonjai érkeznek a kettes vágányra! A vágány mellett kérjük vigyázzanak!

Cimbora, nem tudom mennyiben vagyok keretlegény, de lefogadnám hogy Radnótiból jobb vagyok nálad!

Helga Beauty Salon. 2018.09.11. 07:18:07

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

" kúltura belétek
http://www.youtube.com/watch?v=-BLO-r_4NzY"

Fiatal volt, kellett a pénz! :D

Helga Beauty Salon. 2018.09.11. 07:25:07

@Etniez: "az, hogy sok az agyhalott és a megélhetési, még nem cáfolja a két kategóriát."

Miért cáfolnánk? Amíg szerintetek csak ez a két kategória létezik, erről az alapról vizsgáltok mindent és juttok a hibás következtetéseitekre, addig nekünk jó!
Kössétek csak gúzsba ezzel magatokat és sírjatok tovább!

szepipiktor 2018.09.11. 07:34:47

A szerzőtől kérdem: tudod, hogy ha itt nem csinálsz propagandát ennek a féregnek, akkor a normális emberek 99%-a a büdös életben nem értesül róla?
Mert ezek kizárólag a saját brigádjuknak csinálják a fesztivált, azt más nem olvassa, látja, hallja, míg ha itt, ezen az oldalon publikálod, akkor meg megint olyanokat érsz el, akik képben vannak, semmi újat nem kapnak, semmit nem változtatsz meg.
Tehát csak egy klikkgenerátor írás?
Kis veszekedés provokálása csak a célod?
.
Nem tudom hányszor kell leírni, de ez a mindkét oldalon látható habonyi önpropaganda és a másik oldal gondolkodás nélküli gyalázása, köpködése kizárólag egy eredményt jelent (amit az utolsó időszközi választások igazoltak!!!) - a passzív csoport növekedése, a választópolgárok tömeges elzavarása!
Azaz amíg ez a stílus megy az "ellenzéki" oldalon, a propaganda blogolás, addig a fidesz bebetonozása történik csupán.
Ma nem találkozom a környzetemben már egyetlen olyan gondolkodó emberrel, akit a "fidesz lop", a "bayer náci" meg a többi alappal meg lehetne mozdítani (főleg, hogy ugyanez van a másik oldalon is...), mert normális állampolgának nem kellenek olyanok, akiknek egyedül ez a taktikájuk, propagandájuk, retorikájuk.
Most akkor az a cél, hogy lemenjen 30% alá az aktív halmaz, és a következő 50 évben egy minősített kisebbség szabja meg országunk működését?
Ti nem is a váltást szeretnétek?
Ideje lenne nem csak az ellenzék leváltása, hanem a médiájának, a propagandabloggereinek a lecserélése is megfelelő tudású, tapasztalatú, retorikaképes, ellenzéki taktikát ismerő emberekre...
Mert ma már az ellenzéki "média" több kárt okoz az országnak, mint a fidesz!
.
Tudod a korruptak, idióták, netegek ellen a legjobb taktika, ha nem írsz róluk - ahogy a közmédia sem az ellenzékről... -, így nem lesz terük az egész társadalom előtt! A saját médiájukat nem tudod megváltoztatni, oda nem jutsz be.
De ide mér hozod az övékét????????? Miért propagálod a fidesz szarjankóit?

LebensraumamOsten 2018.09.11. 07:45:08

@Helga Beauty Salon: Pajor Csótány megszólalásai hűen tükrözi az illibsi oldal valamennyi szelvényestestű tagjának (mind az!), szimpatizánsának és szavazójának szellemi, műveltségi színvonalát és erkölcsi, emberi nihilizmusát, a becsületes munkához történő távolságtartó hozzáállását.

LebensraumamOsten 2018.09.11. 07:55:21

@tpl: Dehogy létezik. Egy önálló értékes gondolatotok sincs. Nem is volt nem is lesz, nem is lehet. Elég csak rátok nézni és már érthető is miért. Csupa szellemi fogyatékos pszichopata korcsból áll a gyülevész bandátok. Ráadásul mivel melléjártatok az iskolának, ezért a kommunikációtok is katasztrofális. Nem vagytok képesek szépen, pontosan fogalmazni, vagy helyesen írni magyarul, gyatra a szókincsetek, összekavarjátok a fogalmakat, eseményeket. A Pravdátokon kívül a többi szennylapnál (888.fing, prosti srácok, faszdiner, stb. okádékok) nem is igen vannak - mondjuk ki, nincsenek - diplomás újságíróitok, sőt egyáltalán diplomás akárkik sincsenek, mert párt- és családi szempontok alapján kerültek beválogatásra az odaböfögési jogal felruházott hivatásos hantázók. Szánalmas az egész csürhétek.Méghogy hangsúlyos konzervatív újságírás! Szerencsére a főnökeitek is olyan hülyék, hogy halvány lila fingjuk sincs a legtöbb esetben arról, hogy az amit odahánytatok a szennylapjaitokba, vagy odaböfögtetek a szennycsatorna mikrofonjába, mit is akar kifejezni, mert akkor már rég kirúgtak volna benneteket. Rajtad is látszik, hogy mire tartanak (joggal egyébként) alkalmasnak, hogy csak egy vagy két nickname alatti ideokádást engedélyeztek részedre. :))) Te ennyi vagy, ennyit tudsz, erre vagy alkalmas.

megamedve 2018.09.11. 07:58:18

Nem rossz ember bayer, csak nem fejlődött ki az agya, emiatt kár ragódni a többin, mert nincs min.
A vezírek körül mindig vannak ilyenek, szükség van rájuk.
Mindenki tudja róluk, hogy hülyék, emiatt ki lehet velük mondatni azokat a dolgokat, amiket legszívesebben mi mondanánk ki, de az nem volna ildomos.

LebensraumamOsten 2018.09.11. 07:59:07

@Helga Beauty Salon: Hát persze kicsi illbbant iskolakerülő. Irodalmi műveltséged csak úgy süt minden eddigi ideböfögésedből amit az elmúlt évek alatt produkáltál. Még a végén kiderül, hogy Kazinczy-díjas vagy és együtt jártál irodalmi szakkörbe Csótány Zsótival.

MACISAJT1 2018.09.11. 09:03:34

@Larrikin: "ebben a háborúban 2 tábor van, amit ti alakítottatok ki. Az egyik táborban vannak a rendes emberek, meg azok is, akik esetében vitatható, hogy rendes emberek-e. A másik tábor a tiétek. "

Hát hogyne..:P
Bence György filozófus is megmondta :
„A liberalizmus nagyon toleráns. Csak a fasisztákkal kérlelhetetlen. Ja, hogy rajtuk kívül mindenki fasiszta, arról ők igazán nem tehetnek.” Továbbá a liberálisok két véleményt ismernek: a sajátjukat és a helytelent. "

25 évvel ezelőtt a pártsajtóban Korniss Mihály előadta mint a liberális hitvallást:

"Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy tudniillik mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket. Most, hogy kezd lassan vége lenni a sajtószabadságnak Magyarországon, úgy érzem, kénytelen leszek újra politikai publicisztikát írni. És nem tudok lelkiismeret-furdalás nélkül gondolni arra a pillanatra, amikor nagyon nehéz lesz kikerülnöm a gyűlölködés szavait és mondatait. Azt hiszem, a XX. század nagy tanulsága, hogy a humanizmus esélyeit a politikában alapvetően újra kell gondolni. A politika abban a pillanatban, amint a szeretet szót a szájára veszi, bűnt követ el, mert a politika logikája a hatalmi érdekek logikája. A hatalom megszerzésének és megtartásának a technikája és tudománya, és ebben sok minden szerepet játszhat. A tapasztalatok szerint a szeretet nemigen."
Megjelent: Beszélő hetilap, 1993, 48. szám, Évfolyam 5, Szám 52

És hozzátenném még a "Globális Liberálisok" két pontját, ahogyan nemrég én magam( szerénységem) foglaltam össze:

Első pont:
NEKÜNK "liberálisoknak" mindent szabad. Szabad országokat bombázni,országokat lerohanni, szabad náci mintára külföldön koncentrációs táborokat fenntartani, szabad célzott likvidálásokkal gyilkolászni, szabad kínvallatni, szabad országokat lehallgatni,nemtetsző politikai vezetőségüket eltávolíttatni, államcsínyeket végrehajtani, választott politikusok helyére IMF /Goldmann Sachs funkcionáriusokat beültetni, szabad világgazdasági válságokat okozni és fenntartani, szabad bankóprést alkalmazni...gyakorlatilag nincs olyan ami NEKÜNK ne volna szabad.

Második pont:
Hogy NEKTEK mi szabad, azt majd MI," liberálisok" megmondjuk.
Ahogy azt is mi mondjuk meg hogy ki a művész, író, alkotó,tudós. És ki nem az.Azt is megmondjuk hogy mikor ki az antiszemita, fasiszta, náci, magyarkodó, nacionalista.
Azt is megmondjuk hogy kit kell megbüntetni, száműzni,megbuktatni, kiéheztetni, embargó alá vonni.
MI majd ugyanis mindig mindenről MINDENT megmondunk
Mindezt persze csakis a "liberálizmus" nevében.

Proud Mary 2018.09.11. 09:13:41

bayer ezerszer jobb és intelligensebb, mint a hont andris, aki minden fideszesnek azt kívánja, h erőszakolják meg (persze, tudom, ő libsi, ezért az progresszív, meg európai érdek meg minden)

Helga Beauty Salon. 2018.09.11. 09:15:17

@Etniez: " ne erőlködj."

Nem erőlködik, csak önmagát adja és mellesleg engem igazol minden szavával.

Sütemény1975 2018.09.11. 09:17:56

Legalább kimondja. Helyes.

ednet2023 2018.09.11. 09:24:23

Hihetetlen, hogy kultúra címszó alatt - párthovatartozás alapján - egy névsor képes ekkora vitát és indulatokat kiváltani.
Kérem tisztelettel, hogy a nevek mellett szerepeljen inkább egy vers vagy szövegrészlet, ami alapján én, mint közönség eldönthetem, hogy tényleg érdemtelenül nem ismerem az eddig elnyomott művész. A neve és a kormányhoz fűződő viszonya engem nem érdekel.
Azt azért szeretném jelezni, hogy a kortárs kultúra mindig rendszerkritikus és problémaérzékeny volt. Ezt figyelembe véve a kormány által támogatni akart “baráti” művészek nehezen tudnak létrehozni maradandó alkotásokat.
Annak idején - a Rákosi korszakban - a csasztuskákat sem tartjuk művészetnek, pedig versek voltak és még népszerűek is.

ednet2023 2018.09.11. 09:28:46

@MACISAJT1: Egyes személyek véleményét kivetíteni egy teljes ideológiai platformra az az érvelési hibák csúcskategóriája.
Pl. “Kósa hülyeségeket beszélt.” —-> “Hülye minden fidesz szavazó.”

MACISAJT1 2018.09.11. 09:42:35

@ednet2023:

Ugyan kérem. Az azóta eltelt 25 év minden nap igazolta az akkori "beszélős" liberális hitvallást:" hogy tudniillik mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket. "

Itt nem egy darab manifeszt elmebeteg egyszeri véleményéről volt szó, hanem egy komplett ideológiáról.
Mégis, ki kezdte a jámbor II.János Pál pápa gyalázását 1992-ben, "Cápalátogatás" címszóval, csak nem a mancs és az eörsi istván-féle liberálisok?

Vagy II.János Pál nekrológja tóta wé-től nem " Game over, JP2" címmel-és-tartalommal jelent meg?

Miféle liberális elvek voltak? Hisz még Bayert is imádták, míg a Szabad Népben savazta a Fideszt, még a parlamentben is idézte őt petőivánká...

Tangooo 2018.09.11. 09:57:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tahókám! Mielőtt oktatni kezdenél bárkit is, előbb tanulj!
Olyan kifejezés, hogy poszthumusz NINCS: "A posztumusz (a latin postumus szóból, gyakran előfordul a hibás poszthumusz alakban is) melléknévi jelzőt általában valakinek a halála után megvalósult jogosultságra, publikációra, elismerésre alkalmazzuk" (Wiki)

Attilajukkaja 2018.09.11. 10:12:08

@Csató:
"A ballipsi művészek 3 hónapon belül elhalnak, ha az állami pénzcsapokat elzárják tőlük; vagy megpróbálnak a piacról élni......"
Ezt hogy érted? Szerinted eddig nem a piacból éltek? Biztosan kaptak valamennyi állami támogatást is, de legalább jó dolgokat produkáltak, ami jól eladható volt a piacon.

"Bayer kiosztott egy könyököst a saját leendő "riválisának"."
Én nem nevezném egy napon Bereményit Bayerrel. Nyilván te sem. :o)
És talán Bayer sem annyira buta, hogy azt gondolja, Bereményi riválisa lehetne. Egyszerűen csak újra be kellett nyalnia a Királynak, hiszen ebből él.

nu pagagyí 2018.09.11. 10:33:42

A rezsim lázasan keresi a "keresztény-nemzeti" idolokat, de nem nagyon vállalkozik rá olyan, akibe egy kis tehetség szorult, hogy bekenjék szarral. Bereményivel amúgy is rossz lóra tettek, szövegei ugyanis a mostani rezsim ocsmányságaira is passzolnak. Ugyanolyan ostoba rendszerben ugyanolyan Fáskerti elvtársak osztják az észt. Az eredetileg többre hivatott emberek pedig ugyanúgy nem találják a helyüket, ha nem akarnak belesimulni a korrupt, hazug közegbe, ahogy a Kádár-korban.

Larrikin 2018.09.11. 10:36:40

@MACISAJT1: ez roppant érdekes, és gondolom már Bereményi is érzi, hogy ő valójában liberális. Legalábbis, ha morális béklyóiktól megszabadult házmesterek mocskolják, a demokráciát lebontó állampárt közpénzen üzemeltetett propagandagyáraiban, nem is lehet más.

Larrikin 2018.09.11. 10:40:57

@Tangooo: a poszthumusz egy szóvicc, talán még Hofitól (legalábbis általa terjedt el).

Larrikin 2018.09.11. 10:42:45

@MACISAJT1: aztán hol vannak már azok az idők, mikor a pápát még a hitetlenek gyalázták, ma már az is a Bayer dolga.

ednet2023 2018.09.11. 11:02:45

@MACISAJT1: folytatod az egyének mondatainak felsorolását egy világméretű ideológia minősítésére. idézhetek neked szabolcsi fidesz szavazóktól “okosságokat”? tudom, azok nem fidesz vezetők. ezért módosítok, idézhetek neked fidesz vezetőktől mondatokat 1992-ből? pl. Orbán?

LebensraumamOsten 2018.09.11. 11:07:34

AGYMOSOTTAK ÉLESÍTVE!
Tavaly áprilisban a CÖF a CEU miatt demonstrált Brüsszelben az Európai Unió és Soros György ellen, valamint Orbán Viktor mellett. Most kiderült, amit már eddig is sejtettünk, hogy a tüntetés költségeit is az MVM-től kapott támogatásból fedezte a Fidesz kedvenc civil szervezete. Közel 7 millió forintba került a cöfösök kiutazása, étkezése és hollandiai szállása. A hatvanhat főből a többség busszal, néhányan repülővel mentek Brüsszelbe.
A brüsszeli rendőrség feloszlatta az egészet, mert nem volt rá engedély.
A rendőrök megpróbálták elmagyarázni a cöfösöknek, hogy csak másnapra kértek engedélyt, de a tüntetők ezt a hiányos nyelvtudásuk miatt nehezen értették.
NA ENNYIT AZ ISKOLÁZATLAN PRIMITÍV AGYMOSOTT ILLIBSIKRŐL. NEM MELLÉ KELLETT VOLNA JÁRNI A SULINAK! :DDD

LebensraumamOsten 2018.09.11. 11:10:27

@Helga Beauty Salon: A humusz az amit te és a hozzád hasonló többi illibbant szelvényestestű a föld felszíne alatti vonagló mozgásával és tápcsatornátok segítségével létrehoztok.
Illibbant komplexizált természettudományos tantárgy 6. osztály. Rég volt már ugye? Hihihi!

Bkkzol 2018.09.11. 11:28:47

Nem állítom, hogy Bayer egy tévedhetetlen úriember, de a Ferenc pápa tevékenységét, beállítottságát nagyjából korrekten körülírta (finoman).

DR. Smit Pal 2018.09.11. 11:35:40

Kitalálom a következö b1 postot. Tegnap a sajtoklubban Bayerék szoba hozták a badacsonyi borász meggyilkolását és teljes joggal a Marian Cozma gyilkosághoz hasonlitották, az esetet. És bizony állatoknak nevezték ezeket a szegény gyilkos cigányokat. Igen elképesztö modon ÁLLATOKNAK nevezték ezeket a szabadon örjöngö cigánybünözöket.
A b1 szerkesztöségben már nyilván irodik az uj Bayer post ahol az ujraéledo náci fasiszta birodalomrol, haláltáborokrol, holokausztrol, barnaesöröl vizionálnak majd, és nem gyözik majd mosdatni a rogyásig fegyverekkel megrakott autoval száguldozo cigányokat.

ami szabad 2018.09.11. 11:43:56

@BiG74 Bodri: Hogy nem éred el! Lassan olyan magas lesz, hogy ha a kedves szerzőn és annak drága édesanyján kívül még EGYETLEN ember is érti, akkor az már kommersz. :)

ednet2023 2018.09.11. 11:45:27

@DR. Smit Pal: Ugye nem haragszol meg, ha egy pontig megegyezik a véleményünk: a gyilkosok állatok. Viszont a “gyilkosok” kategóriát feleslegesnek érzem tovább szűkíteni.
Ebből a szempontból sokkal több embert gyűlölök mint te.

MACISAJT1 2018.09.11. 11:56:54

@Larrikin: " ez roppant érdekes, és gondolom már Bereményi is érzi, hogy ő valójában liberális. Legalábbis, ha morális béklyóiktól megszabadult házmesterek mocskolják, a demokráciát lebontó állampárt közpénzen üzemeltetett propagandagyáraiban, nem is lehet más. "

Hogy valójában Bereményi mit érez, arról a legjobb lett volna( Gajdicsnak is, Bayernek meg pláné) felhívni magát Bereményit és tőle megkérdezni.
Legalább annyit hogy " mondsza Gézám, te pont azoknak hülyézed le a "másik" oldalt, akik nemrég még téged cikiztek bármilyen ürüggyel,mondván hogy
a Kincsem c. filmhez írt forgatókönyved nem más mint egy kurzusfilmhez írt szardarab és eladtad magad a sötét fasisztáknak?
Hogy a MMA-t és a Hídembert sem bocsájtják meg ?"

És akkor megúszhattunk volna egy méltatlan szarkavarást.

Helga Beauty Salon. 2018.09.11. 12:01:54

@ednet2023: "a “gyilkosok” kategóriát feleslegesnek érzem tovább szűkíteni."

A jog is többfélét ismer, ez csak gyűjtőnév. Az összesre nem térnék ki, amelyikre ő céloz, annak az alkalom szülte jelleg az ismérve, te is áldozatául eshetsz, elég ha rosszkor vagy rossz helyen. Talán emiatt a kiszámíthatatlan állatiassága miatt undorodik tőle.

Fülig José 2018.09.11. 12:04:33

bazze, ez a bayyer annyit szerepel itt, mintha fizetést kapna érte... egy senki által nem nézett tv-n fröcsög mindig ugyanazzal a néhány (pedertbajszos) agyzsenivel. kutyát- macskát -döglött egeret nem érdekli. titeket mér???

ednet2023 2018.09.11. 12:05:35

@MACISAJT1: Te még mindig úgy gondolod, ha egy “másik oldali” kritikus leírja a véleményét, akkor az a teljes “másik oldal” véleménye is. (egyébként lehet, hogy a Fideszben így van, és “oldalon” belül nincs ellenvélemény.)
Nekem a Kincsem forgatókönyve nem tetszett, viszont Bereményi-Cseh Tamás rajongó vagyok. Most akkor a Te világlátásod szerint melyik oldalhoz tartozom?

Attilajukkaja 2018.09.11. 12:09:50

@MACISAJT1:
"És akkor megúszhattunk volna egy méltatlan szarkavarást."
Szerintem az ilyen "szarkavarások" egyre gyakoribbak lesznek a NER-es táboron belül. Ez nem az első eset volt. És ezt egyszer sem a művészek, a szakemberek kezdeményezték, hanem a politikusok. Gondolom, nehéz elviselnie Orbánnak, ha egy konzervatív beállítottságú szakember a szakmai tisztességet tartja előbbre és nem a hajbókolást. Akinek pedig nincs ilyen tehetsége, szakmai tisztessége, az az utóbbiból él meg busásan.

Attilajukkaja 2018.09.11. 12:12:37

@Fülig José:
"kutyát- macskát -döglött egeret nem érdekli. titeket mér???"
:o))))
Talán mert kezd elharapódzni ez a fajta fröcsögés a kormány tagjai között is. Bayer pedig egy kitűnő kis állatorvosi ló!

Fülig José 2018.09.11. 12:18:24

@Attilajukkaja: kicsit túltolta a faszfej. pár éve néztem, de ma már akkora baromságokat mond, hogy döbbenet, ráadásul mindig ugyanazokkal a figurákkal szopják egymás faszát. mond valami eget verő ostobaságot, a többi meg bólogat és tódít...ez nem műsor csak egy rossz vicc. (monnyuk az egész ekko erről szól, mint a neve is jelzi.)

Attilajukkaja 2018.09.11. 12:29:20

@Fülig José:
"kicsit túltolta a faszfej"
Ha nem ezt tenné, nem élne meg belőle. Már hosszú évek óta más nem telik tőle. Sokaknak meg jól jön egy ilyen bohóc, mert nem minden politikusnak lenne bátorsága fejjel menni a falnak. Bayer ezt megteszi helyettük. :o)

Weißkopf 2018.09.11. 12:39:07

@DR. Smit Pal: "Igen elképesztö modon ÁLLATOKNAK nevezték ezeket a szabadon örjöngö cigánybünözöket." Kíváncsi volnék Bayer et. és társai véleményére R. Szilveszterről. Aki a DNS-vizsgálat alapján alaposan gyanúsítható Gy. Krisztina megerőszakolásával és megölésével. Ja hogy R. Sz. hűséges Fidesz-szavazó? Akkor nyilván igazat mond, és csak arra járt, megpróbálta leszedni a valódi tettest az áldozatról, így került a DNS-e az áldozatra.

Attilajukkaja 2018.09.11. 13:01:34

@Weißkopf:
Szerintem minden ilyen elkövető állat, függetlenül az etnikai hovatartozásától. Azok a magyarok is éppen olyan állatok, akik valakit azért vernek meg, mert más a bőre színe vagy a vallása. Azok is állatok, akik ezért agyonvernek egy embert.
24.hu/belfold/2018/04/05/megvertek-egy-kanadai-rabbit-az-egyik-budapesti-plazaban/

És véleményem szerint, azok is állatok, akik ilyesmire uszítanak másokat. Bayer is ebbe a kategóriába esik nálam, mert nem egyszer ösztökélt másokat brutalitásra, ráadásul a saját honfitársai ellen.

Tom66 2018.09.11. 13:33:31

Az ellenzéki kultúrharcosok (24.HU) is kizárólag most foglalkoznak Bereményivel.

„Nem, újságírói. Látja, például maguknak is kimeríthetetlen témát ad. Ha jól sejtem, én is ennek a bugyuta cikknek köszönhetem, hogy most egyáltalán beszélget velem.”

@Attilajukkaja: Emlékeztetőül - nem hazánkban gyújtanak fel zsinagógákat, ölnek meg papokat, vernek meg zsidókat fényes nappal vagy gyújtanak fel táborokat. Ellenben e „nemes” cselekedetek jellemzően az imádott nyugaton fordulnak elő, persze erről szeretne diszkréten hallgatni a PC -vel elbódított, álszent balliberális sajtó. Nyugodtan sorold fel a hazai eseteket és állíts mellé a nyugat európai történéseket.

N. Barbie 2018.09.11. 13:57:26

@MACISAJT1:
"Ugyan kérem. Az azóta eltelt 25 év minden nap igazolta az akkori "beszélős" liberális hitvallást:" hogy tudniillik mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket. "

Itt nem egy darab manifeszt elmebeteg egyszeri véleményéről volt szó, hanem egy komplett ideológiáról.
Mégis, ki kezdte a jámbor II.János Pál pápa gyalázását 1992-ben, "Cápalátogatás" címszóval, csak nem a mancs és az eörsi istván-féle liberálisok?"

Mindjart gondoltam, hogy nem a szektavezeredet idezed ugy 92 kornyekerol: csuhasok terdre, imahoz.
Igy gunyolta viktorod a kdnp-t meg hithu vadlibsikent.
Jaa, hogy azota rajott, hogy a (megjatszott) vallasossag nagyon jol fizet, igy a keresztenyseg orzoje cimben tetszeleg par eve.
Nagyon eletszeru es hiheto, hogy fiatalon, de mar boven felnottkent meg nagy nyilvanossas elott a Parlamentben uz gunyt a vallasosokbol a soros penzelte libsi viktor, par evre ra meg mar o a nagy kereszteny. Na hagyjuk mar.

Ez a ki kezdte, ki nem kezdte a papak gyalazasat duma meg nagyon izzadtsagszagu.
Nem relevans, hogy ateistak mit mondanak rola. Annal beszedesebb, hogy bayer zsoca, aki az elvileg nagy kereszteny fidesz-kdnp szekertoloja hogy meri megkerdojelezni akarmelyik papa nyilatkozatat barmirol, mikor a mindenkori papa Isten foldi helytartoja a vallasi tanok szerint. Akkor egy bayerzsoca hogy meri a szajara venni, mikor elvileg kereszteny? Kinos kerdes, tudom.

Attilajukkaja 2018.09.11. 14:07:26

@Tom66:
"Emlékeztetőül - nem hazánkban gyújtanak fel zsinagógákat, ölnek meg papokat, vernek meg zsidókat fényes nappal vagy gyújtanak fel táborokat."
Azért már nálunk is volt rabbi verés fényes nappal. Amúgy igazad van.
24.hu/belfold/2018/04/05/megvertek-egy-kanadai-rabbit-az-egyik-budapesti-plazaban/
Sajnos a Dob utcai magyar rabbiverésről most nem találom a linket, mert az már legalább öt éve volt. De talán még emlékszel rá.

" jellemzően az imádott nyugaton fordulnak elő, persze erről szeretne diszkréten hallgatni a PC -vel elbódított, álszent balliberális sajtó. "
Nem hinném, hogy erről bármelyik sajtó is hallgatna. Amúgy meg nem jól értelmezed a PC fogalmát, ha azt hiszed, az az elhallgatásról szól.

"Nyugodtan sorold fel a hazai eseteket és állíts mellé a nyugat európai történéseket."
Minek? Ha Nyugaton vagy Keleten több ilyen szörnyű támadás ér embereket, az majd igazolja a magyar elkövetőket? Tényleg azt hiszed?

Attilajukkaja 2018.09.11. 14:28:14

@Tom66:
Megkövetlek, mert Schweitzer Józsefet a nyílt utcán zsidózták le és szidalmazták, de nem verték meg Budapesten fényes nappal 2012-ben. Rosszul emlékeztem. CSAK bántalmazták.
24.hu/belfold/2012/06/06/ader-es-a-kormany-is-elitelte-a-volt-forabbit-ert-inzultust/

Weißkopf 2018.09.11. 14:29:45

@Attilajukkaja: egyetértek a 13:01-kor írottakkal.

Attilajukkaja 2018.09.11. 14:43:16

@Weißkopf:
"egyetértek a 13:01-kor írottakkal."
Köszi! :o)

Weißkopf 2018.09.11. 14:53:22

@N. Barbie:
@MACISAJT1: Orbán Viktor az, aki
― (ifjú)kommunista lett, amikor attól remélt hasznot;
― kommunistaellenes lett, amikor attól remélt hasznot;
― liberális lett, amikor attól remélt hasznot;
― liberalizmusellenes lett, amikor attól remélt hasznot;
― vallásellenes lett, amikor attól remélt hasznot;
― vallásos lett, amikor attól remélt hasznot;
― Trianon-ellenes lett, amikor attól remélt hasznot;
― Trianon-gyászoló lett, amikor attól remélt hasznot;
― oroszellenes lett, amikor attól remélt hasznot;
― oroszbarát lett, amikor attól remélt hasznot;
― EU-párti lett, amikor attól remélt hasznot;
― EU-ellenes lett, amikor attól remélt hasznot;
― konzervatív lett, amikor attól remélt hasznot;
― illiberális lett, amikor attól remélt hasznot;
― III/IV-es együttműködő lett, amikor attól remélt hasznot;
És ezt az álszent, hazug prófétát imádják, akik tőle remélnek hasznot!

Attilajukkaja 2018.09.11. 14:57:05

@Weißkopf:
"És ezt az álszent, hazug prófétát imádják, akik tőle remélnek hasznot!"
He-he!!! :o)))))

N. Barbie 2018.09.11. 15:17:27

@Weißkopf: En ezt tudom, nekem nem kell mondani, csak a kedves macisajt figyelmet szerettem volna felhivni arra, hogy a szektavezere is mondott hasonlokat, mint az altala most idezett nimand ballibek, csak "valahogy" kifelejtette.

Es igen, szamomra is melysegesen elszomorito, hogy 2 millio idiota hulye meg mindig beveszi ennek a koponyegforgato, gerinctelen hazug senkinek a dumajat, mikor nyilvanvalo, hogy neki nincs onallo szemelyisege, ertekrendje, vallasa, csak arra fordul mindig amerre a legnagyobb (penzugyi) hasznot latja.

Attilajukkaja 2018.09.11. 15:32:46

@N. Barbie:
"neki nincs onallo szemelyisege, ertekrendje, vallasa, csak arra fordul mindig amerre a legnagyobb (penzugyi) hasznot latja."
Egyetértek, ... csak nem hiszem, hogy a pénzszerzés a legfőbb cél. Orbán cezaromániája, hatalomvágya a legfőbb mozgatója, ami az ilyen embereknél egy idő után már betegessé válik. De abban igazad van, hogy ez pénz, gazdasági mindenhatóság nélkül nem megy.
Orbán már nem a saját meggazdagodásán munkálkodik (az már régen megvan), hanem a hatalmának gazdasági megszilárdításán. Éppen ezért annyira veszélyes, éppen ezért lesz baromi nehéz lebontani azt. Pókhálóként vonta be embereivel a magyar gazdaságot. És ez előtt még az is fejet hajt, aki amúgy nem szimpatizál vele.

ételizésítő 2018.09.11. 15:46:28

@Helga Beauty Salon:
Most akkor te lőtted le, vagy nem te lőtted le?
Ez volt a kérdés.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.11. 15:47:18

@Helga Beauty Salon: Húúúú... majd pont tőled szarunk be akit annyiszor földbe döngöltünk. :-))

ételizésítő 2018.09.11. 15:48:45

@megamedve:
Én fordítva gondolom. Bayer nem buta, sőt, mindig remekül tudja, melyik segg mögé kell helyezkedni, hogy jó nyalási pozícióban legyen.
Viszont egy mocskos görény.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.11. 15:50:18

@Helga Beauty Salon: Hogy égtél szénné? Bazz a kémiában nincs annyi oxidációs reakció leírva, ahányszor te szénné égtél.

ételizésítő 2018.09.11. 15:56:22

@Tom66:
Ha éjszaka verik azokat a zsidókat, az felmentést ad?

ételizésítő 2018.09.11. 15:59:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Pedig ebben konkrétan igaza volt. Az átvitt értelem miatt egybeírandó.
(lásd még: tűzről pattant - tűzrőlpattant stb.)

Attilajukkaja 2018.09.11. 16:01:22

@ételizésítő:
"Bayer nem buta, sőt, mindig remekül tudja, melyik segg mögé kell helyezkedni"
Ez nagyon így van! :o))))

ételizésítő 2018.09.11. 16:14:40

Egyébként Bayernak ez a dilemmája kb. ahhoz hasonlítható, mint az indexes femináci migránsfasz-szopogatóké, hogy most akkor a Tibi atyánál/nem Tibi atyánál erőszakoló migránst védjék-e, vagy inkább felháborodjanak, hogy megerőszakolt egy nőt (vagy azon, hogy nem ők voltak azok).

Tegnap ugye már lejött egy cikk, hogy abban a kocsmában tulajdonképpen nem is lehet megerőszakolni senkit.
index.hu/belfold/2018/09/10/afgan_migrans_nemi_eroszak/

Már várom, hogy a borászt meggyilkoló cigányokat mikor kezdik el mosdatni, hogy ott tulajdonképpen nem lehetett agyonverni senkit, és ahogy ez a 18 (valójában vagy 30) éves afgán faszfej nem is migráns, hanem menekült státuszú, úgy ezek sem kurvafuttató cigányok, hanem szegény sorsú falusiak, akik csak meg akartak ott inni egy kisfröccsöt.

Meg meg Bayerzsóti bassza ügyesen seggbe a régi harcostársat, hogy megvédjen egy huszadrangú, de még nála is nagyobb tempóban Fidesz-segget nyaló zugfirkászt.

Alakul ez, alakul.

Attilajukkaja 2018.09.11. 16:43:30

@ételizésítő:
"Tegnap ugye már lejött egy cikk, hogy abban a kocsmában tulajdonképpen nem is lehet megerőszakolni senkit."
Ilyet nem írt senki, olyat viszont igen, hogy ha egyáltalán történt erőszak, akkor az nem ott volt és nem akkor. Ellentmondásosak a vallomások, ráadásul az nem is Tibi Atya kocsmája.
Más probléma nincs az esettel.
Ha az az afgán tényleg bűnöző, akkor viszont ítéljék el példamutatóan!

ételizésítő 2018.09.11. 16:51:20

@Attilajukkaja:
Látom, neked is nagy dilemmád, hogy most a szerecsent szopogasd-e, vagy a #metoo-t.
Pont ugyanolyan van, mint Bayer. Két kedvenc témád között kellene dönteni, de sajnos, ha az egyik mellett szavazol, akkor a másikat szopatod.

Nem egyszerű kérdés, elhiszem.

Helga Beauty Salon. 2018.09.11. 16:52:06

@ételizésítő: "Most akkor te lőtted le, vagy nem te lőtted le?
Ez volt a kérdés."

Az hogy te is beállj a szellemi fogyatékosok táborába az nem volt kérdés úgy látom.
Taga, kurt, meg ez a degener..ált.

Attilajukkaja 2018.09.11. 16:57:01

@ételizésítő:
"Pont ugyanolyan van, mint Bayer. Két kedvenc témád között kellene dönteni, de sajnos, ha az egyik mellett szavazol, akkor a másikat szopatod."
Felesleges sértegetned azért, mert a puszta tényekre emlékeztettelek.
Amúgy nincs két kedvenc témám. Neked viszont úgy látszik, hogy van. És ezekhez a tényektől függetlenül ragaszkodsz. Sajnálom.

ételizésítő 2018.09.11. 17:12:12

@Attilajukkaja:
Sajnos, ezek a tények, amiket leírok.

ételizésítő 2018.09.11. 17:13:55

@Attilajukkaja:
Egyébként én ilyenkor jót röhögök Bayer kínlódásán is, meg a tieteken is az Indexszel.
Ugyanolyanok vagytok.
Totál elvtelenül álltok ki valami mellett, eztán ha két ilyen ütközik, akkor szoptok.
Ez van.

Attilajukkaja 2018.09.11. 17:22:46

@ételizésítő:
"Ugyanolyanok vagytok."
Beléd meg mi ütött?
Írtál az afgán erőszakoló esetéről, ami körül sok a bizonytalanság.
index.hu/belfold/2018/09/10/afgan_migrans_nemi_eroszak/
Valaki itt nem mond igazat. Erre te nekem esel, mint bolond az anyjának, hogy én is csak olyan vagyok, mint Bayer Zsolt. Mi van?
Azt is írtam, ha bebizonyosodik az erőszak, akkor az afgánt komolyan meg kell büntetni.
Szóval mitől kattantál be és fröcsögsz, mint egy beakadt kerti csap?
Tudod mit? Ne is mondjál semmit, mert úgysem válaszolok, amíg bocsánatot nem kérsz az arcátlan sértegetéseidért!

taga20 2018.09.11. 17:24:22

@Helga Beauty Salon: mi van köcsög, ma is jötté szénné égni?

lassan sötétebb leszel, mint feketepákó!:)))

Helga Beauty Salon. 2018.09.11. 17:31:36

@ételizésítő: Haver! A jópofaságot a bunkóságtól eleve egy hajszál választja el, de a te esetedben nincs szükség efféle precíz méricskélésre.
Meséld már el miért kínlódsz? Gondolod hogy ezzel felidegesítesz? Cimbikém, ezen amit csinálsz, már röhögni sem tudok, ez már nem is röhejes hanem tragikus. Szedd már össze magad!

Helga Beauty Salon. 2018.09.11. 17:36:43

@taga20: Mizu zsenikém? Már csak te hiányoztál a Muppet Show páholylakói közül.

Helga Beauty Salon. 2018.09.11. 17:39:02

@Attilajukkaja: " Ne is mondjál semmit, mert úgysem válaszolok, amíg bocsánatot nem kérsz az arcátlan sértegetéseidért!"

De jó neki, sértődj már meg rám is!

taga20 2018.09.11. 17:49:37

@Helga Beauty Salon: vergőcc gyökér, mint a csúti geci strasbourgban.
rohadjál meg te is, és a többi fityeszzombi!

Attilajukkaja 2018.09.11. 17:51:37

@Helga Beauty Salon:
" sértődj már meg rám is!"
Az nehéz lesz, mert téged eddig sem tartottalak sokra. Amúgy meg milyen előnyöd származna belőle? Ha nem akarnád, hogy válaszoljak neked, akkor nem írogatnál nekem. Nem igaz? :o))))

Helga Beauty Salon. 2018.09.11. 17:52:57

@taga20: Szerintem neked kéne vigyázni, hogy neki ne motorozz a villanyoszlopnak, mert a Tiborc csinálhatja újra a fényt a cigánysoron ahol laksz.

taga20 2018.09.11. 18:19:24

@Helga Beauty Salon: te annyira fogyatékos vagy, hogy egy bűnözővel vagánykocc!

szakadok rajtad fityeszzombi!

mgdé 2018.09.11. 22:29:41

@Helga Beauty Salon:
Ha kérhetem, kedves Helgácska, ha már próbálkozgat, leginkább ógörögül tegye, ahogy az - kérdezze meg csak a mélyen tisztelt Kásler miniszter urat -, egy Művelt Magyar Emberhez illenék, még ha, belátom, ez komoly súllyal bíró elvárás is, lévén a "genere" jelzősítése ógörögül eléggé rendhagyó leend.
(Vagy kérdezzem meg azt is, hogy vajon már Federico Garcia Lorca halálánál és Szerb Antal utolsó óráinál is ... ? Rejtőről - s persze Petőfiről is, hogy automatikus reflexből nehogy a felekezetezés igencsak téves :D és primitív hibájába essék - majd legközelebb kérdezem meg.)

Azt viszont hagy kérdezzem meg már most, sürgősséggel, mert sajnos nem értem:
A műszájú, műmellű, műkörmű, műbarna irodalmi irányzatban mi a hétszentséges Jóisten a vonzó???

ételizésítő 2018.09.12. 01:37:31

@Attilajukkaja:
Nem kérek bocsánatot, mert ugyanolyan vagy.
Az első felhorgadás után most már nekiállsz mentegetni kedvenc migránsodat, hogy biztos nem is erőszakolt. Bayer ugyanezt csinálja.

ételizésítő 2018.09.12. 01:39:25

@Helga Beauty Salon:
Szerencsére nem vagyok a haverod, nagyon szégyellném magam, ha egy ekkora Fidesz-seggnyaló szardarabbal haverkodnék, mint te vagy.

Viszont már megint nem a kérdésre válaszolsz.
Akkor most te lőtted le Radnótit, vagy nem?
Lelőtted vagy nem?

Helga Beauty Salon. 2018.09.12. 07:43:31

@Én de genere Mi: Szép fogalmazvány van benne tűz, kár hogy az érthetőségére rányomja a bélyegét a többszöri nekifutás és átszerkesztés, ami közben már nem tudtál a tartami mondanivaló érthetőségére koncentrálni!:D
De hogy a rólam kialakult sztereotípiádnak is megfeleljek... mijafaszvan?

Helga Beauty Salon. 2018.09.12. 07:50:48

@ételizésítő: "Szerencsére nem vagyok a haverod, nagyon szégyellném magam, ha egy ekkora Fidesz-seggnyaló szardarabbal haverkodnék, mint te vagy."

A haver csak szófordulat volt nincs jelentősége, mindössze a köcsög jelzőt váltottam ki vele!
Egyébként félreismertél, biztosan nem szégyenlenél, a Fidesz-seggnyalást (:D) leszámítva kellemes jelenség vagyok, az utcán is mutatkoznál velem szívesen! :D

mgdé 2018.09.12. 09:46:56

@Helga Beauty Salon:
Az a fasz van, kedves Helgácska - amúgy mi a gond, hiánya van? -, hogy a bértollnokok, s most mindegy, hogy "újságíró", vagy mezei troll, a kultúra hordozóit leginkább csak áldozat formában ismerik, de akkor aztán közvetlen közelről. (Ha meg másként is ismerik, s ennek ellenére sintérkednek, akkor különösen gebedjenek meg.)

Amúgy meg, Magyar Focistának semmi szüksége többszöri nekifutásra, helyből csavarja fel a pipába, kérdezze csak meg Legnagyobb Főnixünket. Már ha megengedik, hogy egyáltalán megszólítsa ...

Helga Beauty Salon. 2018.09.12. 10:22:29

@Én de genere Mi: "újságíró", vagy mezei troll, a kultúra hordozóit leginkább csak áldozat formában ismerik, de akkor aztán közvetlen közelről. "

Mivaaaa....? Amúgy én troll vagyok. (inkább mint újságíró :D ) két ismerősömre is hasonlítasz, ezek közül egyik sem érthető, de más más okból. Van az, amelyik nagyon okos és olyan gyorsan kergetik a gondolatok egymást a fejében, hogy amikor előadja turmixolva, ember legyen a talpán aki átlátja. A másik simán tök hülye, az meg azért érthetetlen.
Namármost itt látszólag hatalmas a különbség, de sajnos a végeredmény (érthetőség) mindkét esetben nulla. Ha te inkább az előbbi ismerősömre hasonlítasz akkor kérlek tarts mértéket hogy a hozzám hasonló trollok követni tudjanak és esetleg tanulhassanak valamit tőled! (hátha van bennük fejlődési potenciál mit lehet tudni)
Na mostan te

Attilajukkaja 2018.09.12. 11:01:39

@ételizésítő:
"Az első felhorgadás után most már nekiállsz mentegetni kedvenc migránsodat"
Nem szoktam "felhorgadni". Amúgy meg senkit nem mentegettem, és nincsenek kedvenc migránsaim. A szövegértéssel még komoly gondjaid vannak.
Ezt még el akartam mondani, mert azt természetesen úgysem vártam el, hogy a felesleges bunkó megjegyzéseid miatt majd bocsánatot kérsz. :o)))
Viszlát!

mgdé 2018.09.12. 12:45:00

@Helga Beauty Salon:
Rendben, amennyire tőlem telik, mértéket tartok. :)
Láttam már B.Zs.-t és B.G-t is némileg ittasan. Tehát ezen aspektusból B.Zs. nyugodtan, sőt, a látvány alapján naaagyon nyugodtan csöndben maradhatna. Sz. urat ugyan még nem láttam, de az ő látványát - már megbocsásson, kedves Helgácska -, még Sz. úr józan állapotában sem hiányolom. Elnézést a szerénytelenkedésért, de bátorkodom B.Zs. és B.G urak kultúraépítő tevékenysége összehasonlításakor B.G. úrét sokkal magasabb fokra megítélni. Sz. úr bárminemű kultúraépítésnek nevezhető ténykedéséről viszont nem tudok, s ebben nem hinném, hogy én lennék a hibás.

Ezek után az aktuál"kultúr"politikai helyezkedések okán az asztalra náluknál komolyabbat letevők megtámadásában részt vevőket (történelmi példák okán akár agyonverésig, jelenleg csak ellehetetlenítéséig jutóan), legyenek bár valódi barnák, vagy - az "idők szavát" (no meg pénzét) megértve, a kurzus időtartamáig legalábbis - szoláriumi műbarnák (természetesen piros pöttyel is a fenekükön), nem tudom nem lenézni. Tudom, ez nem demokratikus, de a kemény családi örökség néhány dologban nem enged lazulást, így a hitványság megítélésében sem.

Aki ráadásul még le se tett az asztalra, sőt, azt se bírja felfogni(!), hogy létezik asztal, s úgy csahol kórusban parancsra, bárki ellenében akire ukáz jött, nos, azokat annak tartom, amik.

Aki meg tudja mi az asztal, s azt is felfogja arra ki mit tett le, s mégis, mégis, azt konkrétan bűnözőnek gondolom. Azért, mert pontosan tudják mivel játszanak.
Aki meg közülük ezt még élvezi is, nos azt ...

S félreértés ne essék, az esetben is így gondolom, amikor még - az amúgy komoly műveltséggel bíró - M.G.P. csaholt (anno), vagy a mában épp valamelyik másik oldali, ("ballipsi" :P vagy mifene), B.Zs.inverz.

ui.:
Mondjuk pl. Lorca-hoz: S mindehhez a távolságtartáshoz nem kell "magasműveltség". Elég lenne a tisztes. Sosem voltam színpadi ugra-bugra kedvelő, mégis, a Vérnász táncfilmen keresztül is elemi erővel hatott. Ott van az asztalon.
S a példa lehetett volna másvalaki, akár még Rejtő is. (Mondjuk mindegy, az ukázra csaholók jó része őt sem olvassa. Pedig egyperces világ van, illene ide a látásmódja. (Még ha itt most valamiért már két napja is folynak a hsz-ek.))

mgdé 2018.09.12. 14:14:09

@Helga Beauty Salon:
Kedves Helgácska, elnézést, hogy a kultúra apropóján zavarni mertem volna, már tudom, hogy trolli minőségében a szintén mindenfélét írogató kedves Sargentini úrhölgy jóvoltából más, fontosabbnak tűnő témája akadt, s a Maslow-piramis szerkezete általában nem ignorálható: a kenyér az kenyér, úgyhogy mára belátóan szabadnapot adok ki kiskegyednek itt.

Attilajukkaja 2018.09.12. 14:46:18

Az EP-ben megvan az Orbán autokrácia-ellenes 2/3-ad?
igen: 448
nem: 197
tartózkodás: 48

Helga Beauty Salon. 2018.09.12. 15:10:05

@Én de genere Mi: Nem reagálni tényleg illetlenség volt, válaszolni viszont képtelen lettem volna a fenti csodálatosan komplex, rengeteg mindent felölelő fantasztikus agymenésére!
Erre szerintem legfeljebb a Spinoza ház megfelelően elvarázsolt értelmiségijeitől remélhetne hasonlóan értelmetlen de pont ezért az igényeit kétség kívül kielégítő választ, vagy egy jegy nélkül utazás esetén a BKV ellenőrtől. :D Mondjuk a BKV ellenőr csak annyit válaszolna ijedten, hogy "rendben uram, további jó utat kívánok" de hát az is valami ahhoz képest amit én fel tudtam mutatni! :D

Helga Beauty Salon. 2018.09.12. 15:33:25

@Én de genere Mi: Sargentini úrhölgy jóvoltából más, fontosabbnak tűnő témája akadt, s a Maslow-piramis szerkezete általában nem ignorálható: a kenyér az kenyér,

Aljas rágalom! Nem tudom ki az a fáraó akire céloz, de a kultúra számomra mindennél fontosabb!

mgdé 2018.09.12. 15:44:02

@Helga Beauty Salon:
Sajnos a Spinoza ház sem az én világom, lévén önpallérozás gyanánt őseim nem gyémántok csiszolásával, hanem török fejek késsel, karddal, puskával csiszolgatásával töltötték napjaikat. Úgyhogy maradt számomra Villon derűs faragatlansága (igen, leginkább, de nem kizárólagosan, Faludy fordításában), s Arisztotelész, mert ő még az Olimposzon is megkerülhetetlen ...

Maslow meg csak egy barbár. :P

Helga Beauty Salon. 2018.09.12. 15:54:07

@Én de genere Mi: Most először értettem valamit! Vajon fejlődök, vagy csak megkegyelmezett rajtam uram? :P

mgdé 2018.09.12. 16:09:09

@Helga Beauty Salon:
Ha kiskegyed fejlődött, akkor már önmaga is meg tudja helyesen válaszolni a saját kérdését. :P

(Ezt még Szókratésztől tudom ily biztosan.)

Most az jönne, hogy megkérdezzem a mellbőségét, de inkább arra lennék kíváncsi, mely bort kedveli leginkább? Mert ez - Igaz Magyar Embernél :DD - talán a legfontosabb önvallomás!
(Bayerét sejtem, egyszerű önbecsapásból ered ...)

ételizésítő 2018.09.14. 03:19:51

@Helga Beauty Salon:
Oké, akkor dugjunk, aztán majd meglátjuk.

ételizésítő 2018.09.14. 03:29:13

@Attilajukkaja:
Lehet, hogy nem szoktál, de néha azért sikerül, mint most is.
Persze, nincsenek kedvenc migránsaid (hogy Helgát idézzem: csak szófordulat volt, bár én a köcsög szót semmiképp nem használtam volna rád, meg más durva jelzőket sem), mert mindegyik a kedvenced.
Aztán ha megerőszakol valamelyik valakit, akkor jön a dilemma, hogy most akkor kinek a kurva anyját inkább. Aztán jön a nagy ötlet, hogy ó, biztos nem is erőszakolta meg, sőt, lehet, hogy holnap már az lesz, hogy a nő erőszakolta meg szegény ártatlan afgán menekültet, aki véletlenül sem azért menekült el, mert esetleg valami tutálibe-málibe főmufti nőrokonában is megjáratta a lompost, nem egészen annak beleegyezésével, és ha ott marad, akkor a fasza már nyakkendőként szolgálna, amit a száján át kihúzva csomóztak volna meg a nyakán.
Tudom persze, most jobban belegondolva, hogy a humánus afgánoknál ilyen nem fordulhatna elő, biztosan elbeszélgettek volna vele egy tea mellett, hogy ez mennyire nem szép dolog, meg hogy milyen lelki sérülés vezethette ilyen csúnya tettekre, és istibizti ígérje meg, hogy ilyet soha többet.
Menjetek már a picsába...

ételizésítő 2018.09.14. 03:34:51

@Én de genere Mi:
"Láttam már B.Zs.-t és B.G-t is némileg ittasan."
Látod, ezért szar, ha gyakran iszol. Mindenkit csak ittasan látsz.

A többivel nagyrészt egyetértek, csak azt nem tudom, mi a baj a cigányokkal.
süti beállítások módosítása