B1 blogcsalád



Weber: csak Orbánon múlik, hogy megkezdődik-e Magyarország ellen a jogállami eljárás

Nemzetközi sajtószemle

2018. szeptember 08. - Szelestey
  • A Néppárt szerint Orbánnak a civilek és a CEU ügyében vissza kell lépnie, mert különben jönnek a szankciók. A helyzet állítólag annyira kiéleződött a konzervatív táboron belül, hogy még a Fidesz kizárása is elképzelhető.  
  • A demagógoknak mielőbb szembesülniük kell azzal, hogy meg kell fizetniük az általuk okozott rombolásért.
  • A szélsőjobb előretörését ígéri a holnapi svéd választás, vagyis a tét hatalmas, a jövő évi EP-választás pedig egyenesen sorsdöntő lehet a földrész sorsa szempontjából.

Der Standard

der_standard.jpg

Az Európai Néppárt frakcióvezetője kijelentette, hogy Orbán Viktornak ki kell nyilvánítania: hajlandó a kompromisszumra, csak így tudja elhárítani a jogállami eljárás megindítását Magyarország ellen. Weber a civilek vegzálásának leállítását, valamint a Közép-Európai Egyetem sorsának rendezését nevezte meg konkrét feltételként, de egyben megismételte, hogy az alapértékekről nem lehetséges a vita. Szükségesnek nevezte egyúttal, hogy a magyar politikus nevezze meg: milyen megoldást tart elképzelhetőnek a két vitás kérdésben. Ha ezt megteszi, az EPP hajlandó a párbeszédre, de egyelőre vár a válaszra. A bajor politikus emlékeztetett arra, hogy a strasbourgi szavazás előtt a miniszterelnök ott lesz a konzervatívok egyeztető megbeszélésen. Akkor kerek-perec megmondják neki, hogy a Néppárt miként ítéli meg a helyzetet és a reakció ismeretében döntik el, miként szavazzanak a plenáris ülésen. Mint mondta, Orbánnak kell eldönteni, hogy mit akar. De az alapnormák kapcsán nincs mozgástér. Ott húzódik a vörös vonal, jóllehet egyébként sok mindenről lehet vitatkozni.

Kurier

kurier.jpg

Kemény büntetés néz ki Magyarország számára, miután egyre több állam fenyegeti az EU alapértékeit, így az Európai Parlament amellett van, hogy hozzanak szankciókat az Orbán-kormány ellen. A földrészen az államok között idáig nemigen volt szokásban, hogy fenyegessék egymást. De hát pl. a francia külügyminiszter a minap kijelentette, hogy le kell állítani a pénzügyi támogatást Budapest és Varsó esetében, mert azok nem tartják tiszteletben a közös normákat. Brüsszel szerint Románia is mind inkább alávág a jogállam pilléreinek. Magyarország ellen drasztikus lépésről határozhatnak a jövő szerdán: az eljárás a 7-es paragrafus alapján elvezethet a magyar szavazati jog felfüggesztéséhez. Az pedig gyakorlatilag az jelentené, hogy az országot kihajítják az unióból.

Erősen kérdéses, hogy eljutnak-e odáig a dolgok, hiszen már az sem biztos, hogy összejön a kétharmad. De ha netán igen, a lengyel példa azt mutatja, hogy a folyamat így is gyorsan elakadhat. Az osztrák szociáldemokrata Josef Weidenholzer, a jogállamiság védelmével foglalkozó EP-Bizottság tagja ezzel együtt fontosnak tartja, hogy megvonják a világos határvonalat, mert nem lehet taktikai megfontolásokból mindent lenyelni. És mivel jelenleg nincs igazából eszköz, amellyel jobb belátásra lehet téríteni az alapelveket megsértő államokat, a politikus használható mechanizmus megteremtését sürgeti, mert a 7-es paragrafus akkora fegyver, hogy azt egyáltalán nem lehet bevetni.

Politico

politico.jpg

Az európai középjobb nagyobb sebességre kapcsol, miután szerdán szavaznak a Sargentini-jelentés további sorsáról. A Néppártban vannak törekvések a Fidesz kizárására, de sokan inkább a kivárást választják. A pártcsaládban azonban bármiféle megosztottság erősen kihatna a jövő évi európai választásra, amit a vetélytársak boldogan fogadnának, de pontosan ez a magyarázata annak, hogy miért nem jutottak semmire az eddigi próbálkozások a magyar párt ellen a konzervatívok soraiban. Hogy az EPP marad-e a legerősebb frakció, az múlhat azon, hogy a magyarok tagok maradnak-e. Mérsékelt konzervatív tömörülések azonban ezzel együtt úgy gondolják, hogy amit az Orbán-kormány művelt, az merénylet az EU értékei és a néppárti tagság ellen. És most azt remélik, a szavazás miatt meglehet a kellő többség, hogy megszabaduljanak a Fidesztől. Ez azonban cseppet sem biztos.

Weber amellett van, hogy a párt bent maradjon a nyájban, mert szerinte ily módon jobban hathatnak Orbánra és megakadályozhatják, hogy átálljon az euroszkeptikusok táborába. Legutóbb pedig már arról beszélt, hogy le kell ülni a magyar miniszterelnökkel és Salvinivel, mert kompromisszumokat kell találni. Viszont csupán két párt nyilatkozott úgy, hogy támogatnák a kizárást célzó erőfeszítéseket. Mindazonáltal a helyzet nagy próbatétel a bajor frakcióvezető számára. Amikor az EPP vezetői legutóbb felhívták, Orbán követeléseket támasztott. Erre mondta azt Weber, hogy nem segítenek neki, ha a magyar politikus sem segít nekik. A forrás szerint ha a kormányfő jelenetet rendez, akkor közlik vele, hogy menjen a csudába, mert engednie kell a civilek és a  CEU ügyében. De vannak, akik úgy vélik, hogy már ez a két téma elegendő indok a Fidesz eltávolítására. Azt állítják, hogy meg tudják szerezni hozzá a többséget. Arról azonban nem tudni, hogy lenne ilyen konkrét javaslat az asztalon. Azon kívül a nagy többség előbb hallani akarja, mit mond Orbán szerdán, és miként reagál arra Weber.

Süddeutsche Zeitung

sdz.png

A lap azt jósolja a tegnapi Macron-Merkel-tárgyalás után, hogy a jövő évi EP-választás sorsdöntő lesz az unió számára. A jobboldali populisták támadják az EU-t és ehhez kapóra jönnek nekik a szervezet különféle válságai. Úgy hogy nagy szükség van a világos állásfoglalásra. Ráadásul odahaza a francia elnök bajban van, noha a földrésznek jelenleg a legkevésbé az hiányzik, hogy meggyengüljön a józan ész által irányított vezetés helyzete. Közben pedig nagy vihar készülődik, ami szintén rontja a stabilitás kilátásait. Először is a Brexit nyomán a potenciális utánzók már számolják a saját kilépésük költségeit és kockázatait. Másodszor, a lengyel, de főként a magyar euroszkeptikusok kemény szankciókkal néznek szembe, mert amit csinálnak a jogállammal, az többé nem egyeztethető össze a közösség szabályaival. Harmadszor, már tárgyalják a következő hosszú távú költségvetést, ami szintén mélyíti az ellentéteket, a legrosszabbkor. Végül a jobboldali populisták kiépítik hatalmi bázisukat. Magyarország, Olaszország után most Svédország jön, ehhez a migráció a katalizátor. A napi politikában groteszk méreteket ölt a hisztéria, mind a magyaroknál, mind az osztrákoknál, de még az ideges németeknél is.  

Ilyen viszonyok közepette jelentette be Weber, hogy indul a Bizottság elnöki tisztéért, ám az eddigi rendi felállás éppen most múlik ki az EU-ban. A bajor politikus igazolja, hogy vannak olyan összefonódások, amelyek megfojtják a pártcsaládokat. Mert mi keresnivalója van a Fidesznek a Néppártban? Mi legyen az unió ellenségeivel, akik lehet, hogy hamarosan a legerősebb irányzatot adják, csak éppen több frakcióra oszlanak? Weber maga mindenből egy kevés: valamennyire kereszténydemokrata, de fideszes is. Gazdaságilag közel áll Macronhoz, de nem ért egyet a franciák vezető európai szerepével. Immár nem lehet a politikai integrációt a közösség legfőbb politikai céljává nyilvánítani, ahhoz a populisták túlságosan is semmibe veszik a jogot.  Vagyis a jövő évi választáson demokratikus érettségből vizsgázik a kontinens. Ezért fontos, hogy a jobbos demagógok már most megtudják, mi az ára a rombolásuknak, és hogy véget érjen a molyolás Európa vélt java körül.  

Wall Street Journal

wsj.jpg

Egy brit elemző intézet vezetője szerint az európai vezetőknek új nyelvet kell találniuk, amikor a bevándorlásról beszélnek, mert különben az unió menthetetlenül belecsúszik a nacionalista populizmusba. Sophia Gaston, a Társadalmi és Politikai Kockázatelemző Központ igazgatónője úgy látja: bizonyos mértékű migráció továbbra is szükséges és kívánatos, ám az EU évek óta nem néz szembe a kultúra, az identitás és az összetartozás kényes kérdésével. Populista uszítók ezalatt átvették a közbeszéd irányítását ez ügyben. A polgárok pedig gyakran az érzik, hogy semmi hasznuk az érkező tömegből. Főként a képzetlen munkavállalók körében erős a benyomás, hogy meg kell küzdeniük az állásokért az idegenekkel. Ott viszont nem jelentkezik, ahol magasan képzett munkakörökről van szó.

További aggály, hogy ha sokan jönnek, az megterheli a jóléti rendszert, és hogy a társadalmi juttatásokat azoknak kell adni, akik nyújtanak is valamit cserében. Ez esetben kifogják a szelet a populisták vitorlájából, mármint hogy a migránsok élősködnek az államon. A legkeményebb téma azonban a beilleszkedés, még a határvédelemnél is kényesebb. A politikusoknak el kell ismerniük, hogy a mélyen elszigetelt rétegek erőszakossá válhatnak, egyben pedig kormányozhatatlanná. Végül pedig a vezetőknek fel kell adniuk az unalmas semlegességet, a nyugati értékek védelmét célzó harc élére kell állniuk. De ettől már sok helyen úgy érzik az emberek, hogy veszélyben az életmódjuk és a közösségük a migránsok miatt. Vagyis nem lehet késlekedni: új stratégiát kell találni. Haladéktalanul.

The Times

the_times.jpg

Svédország sokáig a liberalizmus világítótornya volt, ám holnap nagyon sokan az egyre terjedő európai nacionalizmusra voksolnak majd. A szélsőjobbos Svéd Demokraták csak nemrégiben szabadultak meg neonáci gyökereiktől, ám a választáson akár az ország legerősebb pártja lehet belőlük. A párt 24 %-ot is szerezhet, ennélfogva játszhatja a mérleg nyelvét is, attól függően, milyen koalíció alakul. Meghatározza a politikai napirendet, amikor nyíltan megkérdőjelezi a multikulti társadalmat és kaput nyitott az erőszakhoz. Az ok a bevándorlás, és az ebből fakadó gondok még legalább két nemzedéken át megmaradnak. Mind inkább eltűnik a korábbi egyetértés, mármint, hogy gyorsan integrálni kell az érkezőket, ellenben annál hangosabbak a követelések, hogy toloncolják ki mindazokat, akiket nem fogadnak be.

A Liga képében a radikalizálódott ellenzék került hatalomra Olaszországban, de ez áll Ausztriában az FPÖ-re is. Napjaink legfontosabb kapcsolatfelvétele ez ügyben az Orbán-Salvini-találkozó. Ők ketten a kvóták ügyében nagyon nem értenek egyet, ám abban igen, hogy a migrációs politika folytán alaposan megváltozik jövőre az EP összetétele, de maga az EU is. A másik oldalon a francia elnök egyre inkább magára marad. Az ellenőrizetlen bevándorlásból eredő erőszak, illetve a sikertelen beilleszkedés jobbra tolja Európát. És úgy tűnik, hogy a mérsékelt pártok nem tudják leszerelni a populistákat. A statisztikák azt jósolják, hogy nyugaton a következő időszakban erősen megugrik a muzulmán lakosság aránya. Ha folytatódik a jelentős bevándorlás, a németeknél 2050-re elérheti a 20 %-ot is. A populisták ebből következően egyetlen idegent sem akarnak beengedni a jövőben.

A migránsok roppant mód megterhelik Svédországban a jóléti rendszert, ezt hangoztatják a Demokraták, de ma már egyre inkább a Mérsékelt Párt hívei is. Már nem szégyen ilyesmiről nyíltan beszélni. Az ország közben még ott tart, hogy nem dőlt el: ki számít gazdasági migránsnak, az ellátó rendszerre túlzott teher nehezedik, a Demokratákat pedig még többen támogatják. Közben azonban bizonyos körzetek teljesen elnéptelenednének a bevándorlók nélkül. Viszont ha Európa hátat fordít az üldözötteknek, az odavezethet, hogy egy új nemzedék fog hinni a muzulmánok örökös áldozat-szerepében. Az pedig új dzsihad lehetőségét rejti magában. Svédország számára a tennivaló világos: javítani kell a beilleszkedés intézményein és rugalmasabbá kell tenni a munkavállalás lehetőségét. Csak közben az a dilemma, nehogy ily módon az ország még vonzóbb célpont legyen azok számára, akik jobb életre vágynak Afrikában vagy a Közel-Keleten. Vagyis hatalmas a holnapi választás tétje.  

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8814228969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon. 2018.09.08. 08:28:32

"A Néppárt szerint Orbánnak a civilek és a CEU ügyében vissza kell lépnie, mert különben jönnek a szankciók."

Felelősségteljes politikus ez a Weber. Az országa döglődik a migráció miatt, neki meg a budapesti buziegyetem miatt fáj a feje.
Remélem azok a hülye németek kisöprik már ezeket a szemeteket, mert ha nem, akkor nem sok van már nekik hátra!

rallus 2018.09.08. 08:43:50

Jó érzés tudni, hogy a fejletteknél az élet már csak móka, dal és kacagás. Így most végre van rá idejük, hogy bennünket is boldoggá tegyenek, ha akarjuk, ha nem!

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.08. 08:45:57

A Néppártot vezető liberális CDU nem mer nyíltan Mo. ellen fordulni, ez a nap híre.

taga20 2018.09.08. 08:48:11

@Helga Beauty Salon: németország hol döglődik te fogyatékos?

mi a kurvaanyádért tolod itt a féknyújzt, te putyinügynök?

Helga Beauty Salon. 2018.09.08. 09:00:54

@taga20: Nyugi Tanga, egyenlőre az érdemi hozzászólásokat írjuk, amikben logikus gondolatok és aktuális kérdések szerepelnek.
A kurva anyázós szakasz csak később jön, addig pihenj, egyél igyál, ne nyúlj semmihez!

taga20 2018.09.08. 09:10:12

@Helga Beauty Salon: "érdemi hozzászólásokat írjuk,"

"Az országa döglődik a migráció miatt, neki meg a budapesti buziegyetem miatt fáj a feje.
Remélem azok a hülye németek kisöprik már ezeket a szemeteket, mert ha nem, akkor nem sok van már nekik hátra!"

ez neked az? bazdmeg!

rólad ezt gondolom ember!

i.imgur.com/58w4HgC.jpg

Helga Beauty Salon. 2018.09.08. 09:18:39

@taga20: Tanga, azt már többször is tisztáztuk, hogy nem vagy azon a szinten amit komolyan lehet venni, ergo megsérteni sem tudsz. Hányszor kell elmagyarázni még hogy ne erőlködj? :P

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2018.09.08. 10:20:24

Zárják már ki végre a fideszt!
Öröm lesz nézni, ahogy a V4- frakció megalakul és összefog az euroszkeptikusokkal.

Semmi keresnivalónk az amerikai báb Mürkül NSA- spiclivel és a nekrofil- buzeráns Rothschild- bankár Macaronnal egy pártcsaládban. Ezek továbbra is iszlámista hulladékok százezreivel árasztják el Európát, amerikai tartótisztjeik parancsára, a CIA fedőszervezeteiként működő- á- civil NGO terrorista- és embercsempészekkel kollaborálva.

NGO- k, mint a CIA „humanista, emberbarát, jótékonysági” fedőszervei
www.magyarmenedek.com/products/13431/NGO_-_Titkos_aktak_-_F__William_Engdahl.htm
NGO - Titkos akták
F. William Engdahl
Miként szítanak forradalmakat, puccsokat és háborúkat a CIA fedőszervei
• A látszatdemokráciák hogyan és milyen brutalitással hajtják végre a rendszerváltoztatásokat az emberi jogok nevében?

• Melyek a valódi okai ezen rendszerváltoztatásoknak?

• A német politikusok miért támogatják az amerikai elit ezen stratégiáját?

• Milyen stratégia rejtőzik Merkel „nyílt határok” terve mögött és kik a valódi titkos mozgatók?

• Milyen hihetetlenül óriási összegekkel támogatja George Soros az NGO-kat (nem kormányzati szervezeteket) és miért?

• Vajon miért van az EU, sőt Németország társadalmi és politikai destabilizálása nagyon előkelő helyen az USA programjában?

• Hogyan irányítja és támogatja az USA a dzsihad háborút és a nemzetközi terrorizmust?

• Milyen titkos tervei vannak Donald Trumpnak a Közel-Keletre nézve és miként fest stratégiája egy jövőbeni amerikai nyersanyagháborút illetően?

Összefoglalva: Engdahl bemutatja, hogy az NGO-k működésének okai milyen emberbarátiaknak és nemeseknek tűnnek. Csakhogy a valóság egészen más.

Könyve azon pusztító és szuperhatékony hadműveleteknek a krónikája, amelyeket egy titkosszolgálat valaha is megvalósított.

„Az NGO-k békét, emberi jogokat és demokráciát ígérnek. Miközben az, amit magukkal hoznak, nem más, mint háború, erőszak és terror.”

taga20 2018.09.08. 10:48:31

@Helga Beauty Salon: mit beszélünk meg cycmen?

ja, hogy te megbeszélted magaddal a nyugdíjas otthonban:))))

F1 L M 2018.09.08. 12:21:29

A néppártból inkább a libsiket kéne kizárni. Junckerrel kezdeném.

F1 L M 2018.09.08. 12:28:49

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt: Lenne az még V6 is ha csatlakozik Ausztria meg Olaszország. De ne szaladjunk ennyire előre. Várjuk meg mi lesz a jövő évi választás eredménye.

István Tamasi 2018.09.08. 15:29:56

A tetemrehívás előtt a csúti suttyó /aki kijelentette, hogy az ő nyelve közeli rokonságban van a muszlim türkökkel/ engedélyezi a CEU további működését hogy valamennyire megelőzze a kizárását.

Róbert László 2018.09.08. 22:16:43

@Helga Beauty Salon: Ha képtelenek vagyunk az együttműköedésre a szövetséggel ki kell lépnünk vagy kiléptetnek minket. Ez így lenne korrekt. De a kétszínű politika hosszú távon csak kárt okoz hazánknak és a lakosainak. .

Tangooo 2018.09.09. 11:42:34

@Róbert László: még nem fogtad fel, hogy ez a harc, aminek fejezete a Szargentini féle szavazás is, Európáért folyik. Az egyik társaság (köztük mi Magyarország) azt szeretné, ha Európa az európaiaké maradna. A másik halmaz pedig nincs tisztában azzal, hogy a vesztébe rohan. Nekem ugyanúgy fáj az, ha Svédország megszűnik Svédországnak lenni, mintha Ausztria, vagy Olaszország menne tönkre. Ezért Orbán (ha tetszik, ha nem) nem csak értünk, hanem Európáért is küzd.

Helga Beauty Salon. 2018.09.09. 11:55:40

@Róbert László: :" Ha képtelenek vagyunk az együttműköedésre a szövetséggel ki kell lépnünk vagy kiléptetnek minket. "

Nekem miért nyomod ezt a hülye dumát? Együttműködés alatt a kritikátlanul végrehajtott utasítások értendők? Igazad van, ebből az EU-ból tényleg jobb lenne kilépni. Úgy emlékszem belépéskor szó sem volt központi irányításról, betelepítésről, kioktató francia elnökről, német kancellárról alkoholista, sorossal tárgyaló vezetőkről.
süti beállítások módosítása