Nincs csodafegyver, nincs nagy stratégia, nincs politikai fordulat. Hosszútávfutás van, visszatámadás, csapategység. És tanácstalanság, majd csak történik valami alapon.

A veszprémi sima zakót követően a fideszes és kormányzati azt hangoztatta, Viktor érti a problémát, és majd az évértékelésében válaszol is a szimpatizánsai és szavazói számának megfeleződésére. Ha valaki erre számított, illetve bárki ezt remélte, annak csalódnia kellett.

Talán nem harcolunk eléggé, de legalább is nem harcolunk elég jól

- hát ez épp nem arra utal, hogy itt politikai fordulat következik, vagy hogy fölmérték volna a kudarc okait.

Kommunikációs hiba, ezt így hívták a Gyurcsány-kormányok idején. Növelni kell a harci szellemet, ezt mondták a nácik és a kommunisták, mert úgy gondolták, a harcot az nyeri meg, aki jobban akarja a győzelmet.

Orbán láthatóan velük tart: többet kell egyeztetni, jobban kell harcolni. A Kubatov hibája, meg a Kósáé. A Lázár-gyerek 70 milliós, Szijjártó 140 milliós, Rogán folyton növekvő, Habony láthatatlan lakásainak nincs köze a népszerűségvesztéshez. Nincs köze a Gucci-táskáknak, a korrupciónak, a stadionoknak, az euroatlanti külpolitikától való eltávolodásnak, az oroszbarátságnak, a véreskezű diktátor ágyába való belefekvésnek se.

Ezekről szót se ejtett, és ez jelzésértékű. Vagy nem érti a problémát, vagy ha érti, nem tud vele mit kezdeni.

Megvédte eddigi politikáját, kiállt tanácsadói mellett, és megvédte a külpolitikáját is. Sőt, az egységbontóknak üzent:

• a reformátusok is megpróbálhatnának szentek lenni,
• harcolni csak együtt lehet,
• ha valami nem tetszik, lehet szólni,
• de csak belül, mert kifelé egy a tábor, egy a zászló.

A beszéd többi része kötelező kör, musz, obligát sikerpropaganda, polgározás, liberálisozás, kommunistázás. Beszédet szokott ilyenkor tartani, mondani kell valamit, ezek be szoktak jönni ennek a közönségnek.

 (Kép: Orbán Viktor/Facebook)

Arra nem volt válasza, hogy ha az ország ennyire sikeres, miért nem látja ezt így mindenki, már nemcsak az ellenzék, Brüsszel és általában a külföld, de már a saját eddigi szavazóinak fele se. És bár nagy politikai átrendeződés nem történt (mivel az ellenzéktől, különösen a Fidesztől balra se ködlik koherens és a konzisztens politika a saját szavazók mozgósításán túl), az se látszik, mitől tántorognának vissza az eddigi orbánisták a Vezér pártja mellé.

A teljes tanácstalanságot a populizmus meghirdetése oldja valamelyest. (Ironikus módon úgy, hogy közben a polgári Magyarországra hivatkozott.)

A melósokat célcsoportnak tekintő politikai stratégia eddig a baloldal, és kisebb részben már Magyarországon is a szélsőjobb eszköztárába tartozott, de Orbán 2008-ban sikerrel csatolta magához ennek a rétegnek zömét, és a rezsicsökkentés nevű csodafegyverrel jó részüket 2014-re is vissza tudta szerezni.

Csodafegyver ezúttal viszont (egyelőre legalább) nincs, ezt maga ismerte be indirekt módon, amikor a feladatot a kanizsai hosszútávfutónő teljesítményéhez mérte, és nem valami innovátor piacra berobbanó találmányához.

Ha egyáltalán bármiből lehet következtetni a jövőre, illetve Orbán politikai szándékaira nézve, akkor talán ebből:

Próbálunk tető alá hozni egy hosszabb távú béremelési programot a munkaadók és a munkavállalók között. Remélem, a kamarák és a szakszervezetek képesek lesznek erre.

És ha mégsem, akkor majd a törvényhozás esetleg besegít, és testet ölt a magyar korporatizmus. Ami, kell-e mondani, Mussolini fasisztáinak politikai berendezkedése a 20-as, 30-as években.

De ez még abba a jövőbe veszik, amit Orbán se lát se tisztán, se homályosan. Ezt így nem mondta ki, de hogy mégcsak nem is állította az ellenkezőjét, éppen ezt jelenti.

Ez az a helyzet, amikor egyet kell értenünk Schiffer Andrással, bármennyire kínos is ez nekünk. Sőt, ebben az esetben a Jobbikkal is egy platformon vagyunk, mint az összes ellenzéki párttal és képviselővel, akik egyként tiltakoztak és ellenezték, hogy a Fidesz-KDNP 30 évre titkosítsa a Paksi Erőmű új blokkjainak összes üzleti és kivitelezési adatát.

Az összeset. Semmilyen hatástanulmány, gazdasági számítás, pénzügyi elemzés, műszaki eljárás, kockázati elemzés nem lesz közérdekből nyilvános három évtizedig. 2045-ig.

Egy olyan üzletnél, amelynek a bekerülési költsége 12-13 milliárd euró. 3700-4000 milliárd forint. A kormány saját bevallása szerint, de persze ezt nem tudjuk ellenőrizni, mert az adatok titkosak. Illés Zoltán szerint a rejtett költségek miatt ez 18-19 milliárd euró is lehet.

Az éves magyar GDP ötöde. És titkosítják. Már eddig is 15 évig elrejtettek volna minden adatot, most ezt megduplázzák. Hogy mikorra megismerhetjük, már ne lehessen mit tenni. Alapból nem lesz közérdekű semmilyen releváns adat, perelni kell még azért is, hogy megtudjuk, melyik a titkos üzletileg vagy nemzetbiztonságilag, és melyik marad esetleg hozzáférhető.

(Kép: atomeromu.hu)

A paksi erőmű bővítése nyilvánvalóan Orbán politikájának kulcseleme, bár ennek okai nem világosak, és ahogy most állunk, nem is lesznek azok 2045-ig.

Noha Magyarországon és Európában egyaránt negyedszázados mélyponton a villamosenergia iránti kereslet, és bár a német atomerőműveket 15 éven belül bezárják, a megújuló energiaforrások szerepe egyre nő a kínálatban.

Szóval az exportlehetőségek korlátozottak, Magyarországon pedig még több mint 20 évig üzemel a jelenlegi négy paksi blokk, tehát 6-8, de inkább 10 évvel vagyunk a szükséges döntés előtt. (Bővebben itt.)

De a Fidesz siet vele. Siet és titkosít egy olyan döntést, ami majdnem 100 évre, de 2080-ig biztosan meghatározza Magyarország energiapolitikáját, és legalább három évtizedre a költségvetési helyzetét is.

Ennél eszetlenebb döntést nehéz elképzelni, megmagyarázni pedig lehetetlen, szinte nincs érv, ami mellette szólna. Vagy ha van, akkor titkosítják.

Kheopsz fáraó belebukott a Nagy Piramisba; Orbán nem bukott meg a stadion-őrület miatt. De nem adja föl: atomerőművet épít, meg olimpiát rendezne.

Az olimpiát talán nem kapja meg Magyarország, talán több esze lesz a NOB-nak (bár amilyen korrupt intézmény, bármi elképzelhető); a Paks2-t Brüsszelnek kell megvétózni, különben a Fidesz végleg ellopja ezt az országot.

Bárcsak gyarmat lennénk, ha már magunkat nem tudjuk megóvni saját ökörségeinktől. Kb. 10 éve ilyenkor az volt a bonmot az idiotizmusra, hogy hívjuk vissza az oroszokat. Hát, most Orbán visszahívja őket, csak 30 évre titkosítva.

Az MTI-től megtudhattuk, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Budapesten fogadta Hannah Tetteh ghánai külügyminisztert "a gazdasági együttműködési megállapodás véglegesítése és a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem fokozása" céljából.

Az értelmezés első fázisaként meg is néztem gyorsan a térképen, jól emlékszem-e, hogy Ghána valahol Észak-Afrikában található-e, jó közel az Egyenlítőhöz, országunktól viszont elég távol? Igen.

Aztán elolvastam a Wikipedia szócikket is Ghánáról, és rájöttem, itt van a kutya elásva! Ugyanis:

• az ország nagyon gazdag állatvilággal büszkélkedhet, amely rendkívül alkalmas vadászati célokra
• Ghánában főként nagycsaládok élnek, egymást segítve, ami mennyire hasonlít a mi keresztény felfogású nézeteinkre
• a lakosság közel háromnegyede keresztény vallású, amit nagyon komolyan is vesznek
• Ghána államformája elnöki köztársaság, ami annyit tesz, hogy a 4 évre választott elnök egy nagyobb hatalmú vezető, aki a Parlament munkáját befolyásolja, döntéseit akár meg is vétózhatja
• az ország Amerika-barát
• legfőbb export cikkeik az arany és a kakaó; gabonából viszont behozatalra szorulnak az ország éghajlati adottságai miatt
• gasztronómiailag igen színes a ghánai paletta, egyik hagyományos ételük a pörkölt
• az ország nemzeti sportjának tekinthető a labdarúgás
• Ghána 3 kormányzati országos újsággal rendelkezik: a Ghanaian Times, a Daily Graphic és a Mirror
• az ország lakosai a legtöbb szabadidejüket tévézéssel töltik, természetesen van állami csatorna is

Ezután úgy gondolom, én is szorosabbra fűzném velük a kapcsolatot. De csak csínján, nehogy a végén még ide vándoroljanak megélhetésből!!

A tegnapi napon fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a 2015. évi költségvetését, néhány meglepő és kevésbé meglepő sarokszámmal. Kocsis Máté például 25 millió forintos "tanácsnoki költségkeretet" kapott, amely legalább egy nullával több, mint a valós funkciókkal megbízott főpolgármester-helyettesek némelyikének ugyanilyen büdzséje. Ez is lehet az oka annak, ahogy Kocsist városházi forrásaink szerint a háta mögött emlegetik: Mikro Lázár.

A közvilágítás már nem járt ilyen jól, arra 1 milliárddal kevesebb jut idén.

A fák és virágok is megszívták, bár értelmi képességeik alapján talán Kocsis alkalmazhatja még őket tanácsadóként. De a növények gondozására most 500 millióval kevesebb jut. Az agyhalottak elbántak a növényekkel: ez az igazi Plants vs. Zombies a fővárosban!

Következmény egy elsötétített, szürke főváros, aminek még 50 árnyalata sem lesz.

Ennek FÉNYÉBEN (haha) még érdekesebb, hogy nagyságrendileg 50 milliárd forintot meghaladó le nem hívott -, a Miniszterelnökség által fekete listára tett EU-támogatott projektet találtunk.

Orbán Viktor és Lázár János a következő tervezési ciklusban szinte nullára redukálta a Fővárosi Önkormányzat EU-forrásokból való támogathatóságát. Ehhez képest Tarlós István büszkén jelentette be, hogy a Fidesz elnökségi ülését követően, - amely testület az EU-támogatások elosztásáért felelős országos főhivatalként viselkedik - mégis csak lesz lehetőség 3-400 milliárd forintnyi fejlesztési támogatás bevonzására.

Sajnos ennek a hírnek kizárólag a városlakók örülhetnek, mert a főpolgármester káderpolitikája miatt a támogatásokban megtestesülő pénz elköltését azok a fővárosi önkormányzati hivatali részlegek, intézmények ill. közmű vállalatok fogják (el)koordinálni és (félre)menedzselni, amiket olyan jó pártkatonák vezetnek mint a hulladékkezelésben országosan (senki által el nem) ismert Horváth Béla. Ő az FKF Zrt. vezérigazgatója, aki felelős megbízatása előtt kizárólag belső pártharcok megvívásában szerezte egy közmű vállalat vezetéséhez szükséges szakmai tapasztalatát.

Az FKF Zrt. pazarló gazdálkodásáról, tragikus állapotáról, a várost ellepő koszról mi is cikksorozatot írunk éppen. Az EU-s pénzek ilyen káderpolitika mellett akár a kukába is mehetnének.

Valamint a kisgyerekek molesztálásán kívül nemi erőszakért és idős nyugdíjasok bántalmazásáért is. A Fidesz frakcióvezetője mellett ugyancsak feljelentik ugyanezekért Szentgyörgyvölgyi Pétert és Böröcz Lászlót, az V. kerület polgármesterét és alpolgármesterét is.

Amennyiben ezeket a bűncselekményeket elkövetik.

A feljelentéseket Juhász Péter, a belvárosi ellenzék vezetője, az Együtt alelnöke ígérte be, de az el nem követett bűncselekmény elleni eljárások divatját éppen a majdani feljelentettek, az V. kerület korábbi és jelenlegi vezetése teremtette meg.

Még hétfőn jelentették be, hogy Juhászt feljelentik hamis vád miatt. Annak dacára, hogy tudták, nem tesznek ilyet. Vagy, ha nem tudták, akkor kegyetlenül hülyék.

Minden bizonnyal az utóbbi volt a helyzet, mert még ugyanaznap kiadtak egy másik közleményt, változatlanul, kivéve, hogy a hamis vádas rész már kimaradt belőle.

Mindannyian potenciális bűnözők vagyunk (Kép: Facebook)

Ilyen bűncselekményt ugyanis csak hatósági eljárás keretén belül, hamis tényállítással lehet elkövetni, például ha Juhász tanúként vádolta volna meg őket valamivel név szerint. Azonban a képviselő ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a pályáztatás nélkül eladott, korrupciógyanús ingatlanügyek egyikében. Ám tanúként nem is hallgathatták meg, mert a Nemzeti Nyomozóiroda meg sem indította a hatósági eljárást, elutasította a feljelentést.

Amúgy egészen szokatlan módon, mert

1. ennél jelentéktelenebb ügyekben is hivatalból nyomoznak,
2. ha meg már van feljelentés, akkor meg ki kellene vizsgálniuk, inkább mint elutasítani, ráadásul konkrétan hibás ténymegállapításokon alapuló indoklással. 

Erre közölte az ellenzéki vezető, hogy ő is feljelent, egészen biztosak lehetnek benne.

A budapesti Belvárosban zajlik az élet.

És azt még nem is említettük, hogy

a Korrupció kormánya ellen

Juhász tüntetést szervez az önkormányzattól az NNI központjáig március 8-ára.

A Fidesz lusta szavazói, az ellenséges média és különösen Simicska Lajos aknamunkája húzódik meg a a veszprémi vereség mögött - erre a következtetésre jut a kormánynak dolgozó Századvég politológusa, Lánczi Tamás.

Szerinte a kudarc miatt nagy arányban

okolható a kormánnyal szemben megfogalmazódó, óriási méreteket öltő médianyomás, amelyben tevékeny részt vállal a Fidesz választók orientációs pontjaként működő Hír Televízió és a Magyar Nemzet is. A szavazók körében ez korábban nem tapasztalt orientációs zavart generált.

Orientációs zavar. Ezt kicsit ízlelgetnünk kellene még. Ez olyan lehet, mint a kommunikációs hiba. A politika jó, csak hát a kommunikáció.

A 2010-12 között a KiM-ben helyettes államtitkár Lánczi úgy véli, Simicskában és a választókban egyszerre van a hiba. Föl sem merül benne, hogy a Fidesz szavazói talán már nem is a Fidesz szavazói, hanem elpártoltak  a kormányerőktől. Ugyanerre utal minden közvélemény-kutatás - már leszámítva a munkahelyét, a Századvéget és a szintén Fidesz-közeli KDNP-t.

Lánczi a közvélemény-kutatók által mért csökkenésre egy szót sem veszteget, a tavalyi és idei eredmények közötti különbséget pedig egyszerűen a kormányoldali szavazók távolmaradásával indokolja.

Ebben nincs is vita köztünk. Abban viszont van, hogy ez mivel magyarázható.

Ha esetleg mégsem a Némedi Lajossal végtelenül ellenséges HírTV vagy Magyar Nemzet állna a Fidesz-KDNP veszprémi veresége mögött, és nem is a Kész Zoltánt a végsőkig támogató, már-már radikálisan ellenzéki közmédia, akkor érdemes szemügyre vennünk egy további lehetőséget is.

Mégpedig azt, hogy 2015 februárjára a teljes népesség alig 15 százalékára csökkent a kormánypártok támogatottsága.

A felmérések és a tényleges választási szituáció közötti különbséget a Fidesz  t e n d e n c i ó z u s  felülmérése okozhatja a legvalószínűbben. Azt feltételezzük, ez a hír még a Lánczi-családhoz is eljutott.

Ez megmagyarázná például, hogy miért mértek a közvélemény-kutatók a tavalyi választások előtt is(!) és után is közvetlenül csaknem hárommilliós támogatottságot a kormánypártoknak, miközben ebből a fülkékben csak 2,3 millió realizálódott.

Itt több eshetőség is akad:

1. a közvélemény-kutatók hazudnak vagy hibáznak (de ahhoz túl sokszor találták már el jól az eredményt, valamint a többi párt megítélésében nem szoktak tévedni),
2. a megkérdezettek hazudnak (de ilyenfokú tudatosság olyan ellenszenvet mutat, hogy névtelenül meg kellett volna jelenniük ellenzéki szavazóként),
3. a Fidesznek ennyivel több a szimpatizánsa, mint a valódi szavazója.

Lánczi persze ezzel nem ért egyet:

Egyszerűen arról van szó, hogy e kutatások másra vonatkoznak: egy potenciális országos választásra (és természetesen nem Veszprémre, nem időközire).

De ez nem releváns. A közvélemény-kutatások ugyanis véleményt mérnek, cselekvést jóval kevésbé jeleznek előre. A Fidesz bandwagon-hatása miatt miatt nála a legrosszabb hibafaktorral.

Most a Fidesz választók érezték úgy tömegesen, hogy számukra nem fontos, vagy nincs tétje ennek a megmérettetésnek (korábban inkább a baloldal). Egy országos (nem időközi) parlamenti választáson azonban a most passzív szavazók szinte biztosan újra megjelennének.

Persze, automatikusan. És épül tovább a szép jövő, a rengeteg stadion, és eltűnnek a szegények rászorultak.

És ezt alkalmasint arra alapozza, hogy

a GDP ismét nő, a munkanélküliség csökken, az államháztartás makro állapota kedvező.

 Szóval nagy a jólét. Ezért

2018 tekintetében a kormánypárt jelenleg nincs bajban. Évek vannak hátra. Évek, amelyek politikai eseményeit ma még nem látjuk előre.

Értik a logikát? Nincs baj, mert évek vannak hátra, de nem tudjuk, ezekben mi történik majd. Tehát nincs baj, mert fogalmunk sincs, mi lesz.

Lánczinak összeállt a kép. Sok hasznos tanács várható még a Századvégtől. De annyi bajunk legyen.

Magyarországon a vádalku, mint jogi eljárás, nem is létezik. A gyakorlatban azonban mégis alkalmazzák, olykor “feketén”, olykor pedig kényszervallatás formájában.

Ha pontosak akarunk lenni, a magyar jogban nem is létezik az amerikai tipusú “vádalku”. A nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás emberei azonban mindig megtalálják a módját annak, hogy a kihallgatottaktól azt hallják, amit ők akarnak.

A hatályos Btk.-ban van két olyan eljárás is, ami a klasszikus vádalkura hasonlít: az egyik a lemondás a tárgyalásról, a másik a nyomozás megszüntetése az együttműködő gyanúsított ellen. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a nyilvánvaló bűnöst futni hagyják, ilyenkor ugyanis a feltáró vallomást tevő bűnöző ellen a nyomozást megszüntetik. Kvázi a másik gyanúsított "vállára lépve” kerül ki a szorult helyzetéből.

Ehhez a fajta nyomozati alkuhoz ügyészi engedély szükséges. Létrejöhet azonban informális nyomozati alku is. Ilyenkor a gyanúsított és a nyomozó hatóság "egyeztetik az érdekeiket”, de nem foglalják írásba, hogy a segítő információért cserébe a hatóság köteles megszüntetni a nyomozást. Tulajdonképpen feketén ledumálják, aztán vagy betartják a felek, amit ígértek, vagy nem...

Mindkét esetben azonban a vádlott szabadsága a tét. Nem csoda, hogy a vádalku felmerülésétől kezdve érdekében áll olyan vallomást tenni, ami tetszik a nyomozóknak. Akkor is, ha az nem, vagy csak részben fedi a valóságot.

A durva viszont az, hogy ez általában megfordítva történik a gyakorlatban: A bűncselekmények felderítését végző hatóságok a beismerő vallomás kicsikarására használják a “vádalkut”. Tulajdonképpen kényszervallatásnak vetik alá a terhelteket. Ők pedig szabadon engedésükért cserébe hazugságra, és a nyomozók által előre megírt vallomások aláírására is hajlandóak.

Nem egy koncepciós perben történt ez így. Sokszor ugyan nehéz eldönteni, hogy nyomozati alku, vagy nyomásgyakorlás történt-e. Annyi bizonyos, hogy a BKV-ügy vádlottjai sorra vonták vissza nyomozati vallomásaikat, mert bírósági beszámolóik szerint korábban rendőri nyomásra tettek valótlan terhelő állításokat, szabadulásukért cserébe. Ez jelenti tehát ma magyarországon a “vádalku” Emlékezzünk csak vissza a nokiás dobozt kitaláló Balogh Zsolt szavaira: “Nem vagyok hős, nem akartam mást, csak hazamenni” - mi volt ennek a hátterében, ha nem kényszervallatás?

Akadnak tanulságai vasárnapi veszprémi eredménynek azon túl is, hogy megszűnt a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többsége, így az alkotmányozó hatalma az Országgyűlésben.

Tulajdonképpen éppen a rövidtávú következmény számít a legkevésbé jelentősnek. Egyfelől, mert a kormányok arra tervezettek, hogy feles többség támogatásával működjenek. Másrészt a személyi döntéseket és az alaptörvény-módosítást leszámítva a kétharmados többség a jelenlevő képviselők kétharmadát jelenti, és ebben a kormánypártok bizton számíthatnak egy-egy jobbikos távolmaradására, és esetleg Gyurcsányéra, aki hol gyesen van, hol nyulat ugraszt.

Amiben viszont sem Vona, sem Gyurcsány nem fog parírozni, az a számukra létkérdés választási törvény módosítása. Ekként úgy tűnik, a Fidesznek most már a jelenlegi szabályozással kell nekivágni a következő általános országgyűlési választásnak is.

Innen nézve lehet még érdekesebb a veszprémi eredmény, az ellenzéki jelölt sima győzelme, illetve a fideszes veresége.

Az adatokból kitűnik, hogy a kormánypártok tavaly áprilishoz képest elveszítették szavazóik felét, körülbelül egymillió embert. Ebben elvileg nem sok újdonság kellene legyen, ezt mutatják a közvélemény-kutatások is, amelyek azon mégiscsak jobb eredményt vetítettek előre a Fidesznek, mint ami a fejek veszprémi összeszámlálása után adódik.

Ezt a körzetet szokás a billegők, de méginkább a kétpólusú, jobboldali többségűek közé sorolni. Emiatt az itteni eredmény releváns lehet egy általános országgyűlési választásokra extrapolálva is. Eszerint a teljes népességben a Fidesz a választók csak mintegy 15 százalékának szavazatára (mintegy 1,2 millió emberre) számíthat, szemben a felmérések által jelzett 21-27 százalékkal. 

Bármilyen groteszk is, a két manifeszt kétharmados választáson aratott győzelme után, a  Fideszt a közvélemény-kutatók tendenciózusan fölülmérik: a kormánypártok esetében a pártszimpátia nem konvertálódik automatikusan szavazatokká. (A kormány által közpénzekből milliárdokkal kistaffirozott Századvég és Nézőpont méréseit nem sorolnák ebbe a körbe: azok nem statisztikai-szociológiai okok folytán reprezentálják fölül a kormánypártokat.)

Innen nézve még érdekesebb az ellenzéki eredmény. Mi áll amögött, hogy a független Kész gyakorlatilag ugyanannyi szavazatot kapott Veszprémben, mint az ellenzéki összefogás 2014 áprilisában?

Ugyan állhatna az, hogy a városban ismert, aktív és népszerű jelölt grass-root kampánya megszólította a bizonytalanokat, a nem túl támogatott ellenzéki pártok távoltartották magukat a választástól, és nem riasztották el Kész potenciális választóit. Ennek azonban ellentmond, hogy egyfelől a jelöltről Veszprémben mindenki tudta, hogy az ellenzéki pártok támogatják (a közmédia minden igyekezet dacára sokkal kevésbé ismerték nem túl balos nézeteit), másfelől pedig a a kampányhajrában, a választás hétvégéjén mégiscsak elárasztották a várost a pártaktivisták, hogy mozgósítsák a törzsszavazóikat.

Ennek eredménye lehetett a gyakorlatilag ugyanakkora eredmény, mint egy éve, ami akkor vereséget, most viszont a Fidesz összeomlása miatt már győzelmet ért.

Elvileg lehetne ezt úgy tekinteni, hogy ha a tavalyi részvételi adatokra extrapoláljuk az ideit, akkor a baloldali ellenzék még erősebb a megyeszékhelyen, mint az eredmény mutatja. Ez azonban kevéssé valószínű, mert semmi nem akadályozta a további ellenzéki szimpatizánsokat, hogy az urnákhoz járuljanak, valamint a pártok mozgósítási kapacitása sem lesz lesz bővebb, ha nem egy, hanem 106 körzetben kell ugyanezt megtenni.

Az ellenzéki pártok a helyi felmérés jelezte gyengesége nem mond ellent annak, hogy a törzsszavazóik juttatták Kész Zoltánt a Házba. Ezek a szavazók alkalmasint csak abban bizonytalanok, hogy melyik pártot támogassák, melyiknek lehet a legtöbb esélye, de abban már nem, hogy az ellenzékre, illetve - ha nem látszik sansztalannak - akkor az ellenzéki jelöltre adják a voksukat.

Az időközi választásokhoz képest magas, de az általános választással összevetve alacsony részvétel arra is rámutat, hogy a proteszthangulat dacára még mindig jelentős azoknak a száma, akik nem döntöttek kormányoldal és ellenzék között, illetve nem bíznak az ellenzék esélyeiben. A bizonytalanok a teljes népesség mintegy 20, legfeljebb 25 százalékát teszik még egy választási szituációban is; ez országosan 1,5-2 millió ember. Közöttük a Fidesznek (a szimpatizánsok és szavazók közötti differenciából adódóan) még jelentős tartalékai lehetnek, viszont az ellenzék (koherens politika hiányában) még meg sem próbálta szólítani őket.

Újpest és Veszprém után az is világos, hogy az ellenzéknek csak közös jelöltekkel lehet leváltani az Orbán-kormányt, és hogy a Jobbik és az LMP kiélezett helyzetben továbbra sem képes beleszólni a versenybe, csak az elvett szavazatokkal gyengíteni a küzdő feleket.

Áprilisban, Tapolca után majd tisztábban látunk már.

Van az úgy, hogy ember kimond alapdolgokat, és elfelejt másokat, amelyek szintén alapdolgok.

G. Fodor Gábor ezt a hibát követte el, amikor a Narancsnak nyilatkozott oda, hogy ez az egész jobbos, nemzeti-keresztény, konzervatív ideológia csak marketingáru, PR-lufi, parasztvakítás, vagy ahogy ő fogalmaz, politikai termék.

A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a polgári Magyarország hívó szót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még mindig azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közötti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés.

Erre kitört a jobboldalon az égszakadás, talán kisebb zajjal, de nagyobb mélységekben, mint a Simicska-féle médiaháború proklamálásakor.

Nahiszen. Ezeknek komolyan kellett ahhoz egy beismerő vallomás, hogy észrevegyék mit csinál Orbán? Hát miért nem azt figyelik, amit tesz? Őket minősítik, hogy elhiszik, amit mond.

Miért nem tűnt már föl 1993-94-ben, amikor Orbán úgy látta, az MSZP miatt nincs elég hely a baloldalon; a liberális középen, ahol addig állt, ott van az SZDSZ, de nincs elég szavazó; a jobboldalon viszont van elég szavazó, de Antall halálát és Csurka marginalizálódását követően nincs komolyan vehető vezető - és megcsinálta saját jobboldali fordulatát? És még akkor sem tűnt föl, amikor '98-ban előbb kizárta, majd a hatalomért mégis közös kormányra ment Torgyánnal? Az is kevés volt, amikor 2001-ben ráhajtott a MIÉP-esekre, és már élettérről beszélt? Majd amikor polgári körök néven integrálta a szélsőjobboldalt a Fideszbe 2002-2003-ban? És amikor egy évvel később a népszavazáson szembefordult saját korábbi (és mérsékelt) álláspontjával?

Orbán mindig arra ment, amerre szavazót remélt.

Aki kicsit is megőrizte a józan eszét, és nem homályosította el a látását a Vezér iránti vakhit, az az elbukott 2004-es referendum után megfigyelhette, hogy Orbán belátta: csak nacionalista retorikával Magyarországon nem lehet választást nyerni, kell a szociális demagógia is. Ekkor változott át a Nemzet Miniszterelnökéből felcsúti traktoros fiúvá, ígért 14. havi nyugdíjat; majd jött a szociális népszavazás, ahol 300 forintért csábította át a korábbi szocialista szavazók kevésbé kötődő részét.

Ki gondolt akkor már a Polgári Magyarországra? A szavazók zöme biztosan nem, a jobboldali megmondók eszerint viszont mégis hittek valamilyen ideológiában, a Szép Új Világ Eljövetelében (ha sikerült megszabadulni a büdös komcsiktól, esetleg a zsidóktól is - lásd még: orgoványi erdő).

Isten, nemzet, család, Erdély

 - ugyan: ez kellett a jobbos szavazóknak, ezt tolják.

Ez jól el is fedte a lényeget: a fülkeforradalomnak és a NER-nek nevezett rendszerváltást. Hegemón pártrendszeren alapuló autoriter rezsimet építettek ki, amelyben megkezdődhetett Magyarország gátlástalan lerablása. Amelynek csak a felszíne Rogán folyton növő lakása, a Szerb utcai bűnszövetkezet, Lázár 10 éves fiának 70 milliós lakása, Szijjártó 140 millió parasztbarokk villája, a trafikmutyik, a CBA-ügyek, az irányított közbeszerzések vagy az oroszokkal folytatott gázbiznisz. A lista szinte végtelen.

Komolyan a polgári Magyarország lebegett valakinek a szeme előtt, amikor 2010-ben a brüsszeli pénzügypolitikai elvárásokra tekintettel átvette a Jobbik szlogenjét, a gazdasági szabadságharcot? Vagy amikor - szintén az orosz finanszírozású szélsőjobbit követve - befeküdt Putyin ágyába? Vagy amikor a balos bizonytalanok megnyerésére meghirdette a harcot a rezsidémon ellen, miután nem sikerült kizárni őket a választásról az előzetes regisztrációval? (Már a balos bizonytalanokat, nem a rezsidémont.)

A

megélhetési bevándorlás

is ilyen: ha burkolt rasszizmus kell a szavazóik megtartásához, hát azt árulnak.

Az illúziók összeomlása ronda dolog, de aki a jobboldalon annyira buta volt, hogy hitt nekik, azt nem tudjuk sajnálni. Az fájhat leginkább a nemzeti-keresztény fundiknak, hogy G. Fodor rámutatott: nektek csináljuk, mert ilyenek vagytok, és még ostobák is, hogy beszopjátok a lózungokat.

Ami viszont arra utal, hogy a Századvég-igazgató se egy IQ-császár: nem jó a szavazókat szembesíteni azzal, hogy átverték őket; ha máshonnan nem, hát Gyurcsány példáján megtanulhatta volna. (Wermerrel hiába védekezik: ő is csak akkor szembesítette őket, amikor ő maga már kibukott a politikából.)

A Machiavelli által leírt (és kevésbé feltárt, de semmiképpen sem feltalált) elveket ugyanis alkalmazni szokás, nem hangoztatni.

Mert azt még azt még az igazhitű idealisták is képesek fölfogni, ha hasznos idiótának nevezik őket.

Vigyáznia kell tehát a fejedelemnek, hogy soha mást ki ne ejtsen a száján, mint olyan dolgokat, melyek magukba foglalják a fenti öt jó tulajdonságot, s amikor mások látják vagy hallják, legyen csupa könyörületesség, csupa hit, csupa őszinteség, csupa vallásosság. És semmi sincs, ami ennél az utolsó tulajdonságánál fontosabb lenne; az emberek pedig inkább hisznek a szemüknek, mint tapasztalásuknak.

(Niccolò Machiavelli: A fejedelem)

 (Kép: Idősebb Bruegel: Nagy hal kis halat eszik/Wikimedia Commons)

Sok olyan törvényt írt a Fidesz, ami egyetlen konkrét ember, cég vagy szervezet ellen irányul. Ezek őse volt a Lex BKV-per, vagyis az a törvény, amivel Orbánék lehetővé tették, hogy az évtized koncepciós pere a politikailag elfogult Kecskeméti bíróságra kerüljön. Kétszer is.

Az BKV-ügy tárgyalására Handó Tünde (OBH elnök, Orbán Viktor jó barátja) a Kecskeméti Bíróságot jelölte ki, ahol korábban Zuschlag János ügyében hoztak aránytalanul súlyos elsőfokú ítéletet. Nem véletlenül erőltették tehát, hogy a BKV-per is erre az elfogult bíróságra kerüljön. Ám, hogy ezt kivitelezni tudják, jogi lépéseket kellett tenni.

Nézzük lépésről lépésre a zseniálisan pofátlan, alkotmányba ütköző jogi lépéseket:

1. Beletették az ügyáthelyezési jogot a büntetőeljárási törvénybe

Az Alkotmánybizottságnál (AB) kimondta, hogy a törvény alkotmányba ütközik, és nemzetközi jogokat sért. Hiszen mindenkinek joga van a törvényes (tehát nem kijelölt) bírósághoz. Ám két hét sem telt el:

2. A parlament betette az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseibe a peráthelyezés jogát.

Ezek után az AB hatályon kívül helyezte az Alaptörvény átmeneti rendelkezését. A parlamentnek sem kellett több:

3. Beletették az Alaptörvény 4. Kiegészítésébe.

Végül a Velencei Bizottság és nemzetközi fórumok nyomása kellett ahhoz, hogy a peráthelyezés lehetőségét kivegyék az Alaptörvényből. Az AB visszamenőleg megsemmisítette a hatályon kívül helyezett passzusokat. Erre hivatkozva a Kecskeméti Bíróság végre visszaadta az ügyet a fővárosnak, ahova az eredetileg is tartozott. Erre is volt válasz:

4. A Fővárosi Törvényszék is megállapította saját illetékességének hiányát 

Az ügyet tovább dobták a Kúriának, aki ilyen jogi ütközés esetén dönt.

5. A Kúria döntésében az eljárás folytatására a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki. 

Teljesen figyelmen kívül hagyták tehát az AB korábbi döntését, miszerint jogsértő a peráthelyezés. A BKV-per így másodszorra is az elfogult Kecskeméti Bíróságra került, ahol totál értelmetlenül elölről kezdték a tárgyalásokat. Itt fog megszületni az elsőfokú ítélet is, amelynek meghozatalakor remélhetőleg figyelembe veszik, hogy Balogh Zsolt az egész nokiás dobozos sztorit visszavonta.

Hiába magyarázkodott Orbán a lengyeleknek, azok egyáltalán nem vették jó néven, hogy külön úton egyezkedik az oroszokkal, és hosszútávra elkötelezi magát Moszkva mellett Európa ellenében.

A lengyel kormányfővel való találkozója után Orbán Viktor hízelegni próbált, miszerint

Magyarország továbbra is eltökélt a lengyel-magyar barátság mellett, a magyar és a lengyel mindig is szabadságszerető népként tekintett egymásra. Lengyelország mindig is egy speciális helyet foglal majd el a szívünkben,

a lengyelek egyáltalán nem viszonozták a gesztusait. Ewa Kopacz miniszterelnök fagyosan 

nyílt és őszinte

megbeszélésről nyilatkozott, ami arra utal, hogy a tárgyalások kifejezetten fagyosak lehettek.

Orbán minden konkrét cél nélkül utazott Varsóba, a tárgyalások legfeljebb arra szolgálhattak, hogy az elutasító lengyel politikának elmagyarázza, miért is nem kell tartaniuk a magyar-orosz gazdasági szövetségtől.

Hát, ezt nem sikerült elérnie. Így végleg elúsztak a reményei egy lengyel-magyar politikai-gazdasági együttműködéssel kapcsolatban.

Orbánnak a múlt évtized végétől elsődleges célja volt ugyanis egy kelet-európai érdekérvényesítő blokkot létrehozni, amely egyszerre tud összefogni Brüsszel és Berlin, valamint Moszkva ellen. Ennek érdekében mindkét megválasztása után első miniszterelnöki útja Varsóba vezetett (és nem Berlinbe, mint az az utóbbi két évtizedben szokás volt).

A Kaczynski-ikrekkel még együtt tudott volna működni az ügyben, de aztán sem Komorowski elnök, sem Tusk miniszterelnök nem kapott az ötleten. Egyfelől Lengyelországot sorolták a középhatalmak, másfelől Orbánt Jaroslaw Kazynski szövetségesei közé. Ezért nem viszonozták soha azokat a gesztusait sem, amelyeket 2011-ben, a soros uniós elnökként tett. (Ekkorra már Basescu román államfő is kihátrált a projektből.)

És mostanra már Kazynski is, aki példátlan elutasító gesztussal még találkozni se volt vele hajlandó csütörtökön. Noha ő volt az, aki 

Budapestet Varsóban!

felkiáltással méltatta korábban Orbánt, és a hívei különvonattal jöttek Magyarországra a Bayer-Széles-Bencsik-féle Békemeneteket megtámogatandó.

Orbán orosz-politikája azonban már neki is elég volt: a pávatánc - miszerint ide is, oda is szépeket mondunk és ügyesen nyilatkozunk - Varsóban megbukott.

Mondjuk illúzió is volt azt gondolni, hogy egy nyitott gazdaságú kis ország, amelyik katonailag is, politikailag is elkötelezett Nyugatra, majd híd szerepet tölthet be a Moszkva, illetve Washington és Brüsszel közötti konfliktusban.

Orbán ugyan elhárította a közvetlen veszélyt, a tartós elkötelezettséget jelentő hosszútávú gázszerződést, de a paksi erőmű bővítésével továbbra is évtizedekre az oroszok geostratégiai szférájába tolná Magyarországot.

És ezek után elment oda, ahol még Merkelnek és Hollande-nak is fölróják a minszki engedményeket, a puha föllépést Putyinnal szemben. Lehet, hogy komolyan gondolta, hogy éppen őt fogják barátságosan fogadni ott, ahol már tavaly is így vélekedtek róla:

Orbán leszopta Putyint két atomreaktorért és 10 milliárd euróért. (...) Tiszta jobbágyság.

Ha igen, akkor komoly gond van a realitásérzékével.

(Kép: MTI)

A kormány és az RTL Klub közötti egyeztetésen egyebek mellett abban állapodtak meg a felek, hogy a Fidesz belátható időn belül meg fogja változtatni a médiatörvény 38. paragrafusát akként, hogy a jelentős befolyásoló erővel rendelkező kertévéknek ne kelljen kötelezően híradót készíteniük - tudta meg kormányzati forrásból az Egyenlítő blog.

A médiatörvény 38. paragrafusa jelenleg a legalább 15 százalékos közönségaránnyal bíró rádió- és televízióadókat kötelezi híradó készítésére, sőt, még azt is előírja, hogy bűnügyi hírekkel maximum a híradó 20 százalékát tölthetik meg.

A kereskedelmi televíziózás világában járatos forrásaink szerint első körben az RTL Klub élne a lehetőséggel, hogy megváljon a költséges és konfliktusokat szülő híradózástól. Mivel a kereskedelmi tévé csak a reklámadó miatt, nem pedig küldetéstudatból készített a közelmúltig valódi hírműsorokat, így a rájuk vonatkoztatott adó mérséklése után ez okafogyottá válik.

"Az RTL Klub egy komoly üzleti vállalkozás. Ha esetleg megszünteti a hírszolgáltatást, az nem jár pénzügyileg kínos arcvesztéssel, a Való Világ nézői bizonyára nem pártolnak el emiatt a csatornától" - jegyezte meg kérdésünkre  a csatorna névtelenséget kérő alkalmazottja.

Az orosz birodalmi politika véget vet a magyar pávatáncnak: a hintapolitika - így vagy úgy, de - elbukik. Orbán Viktornak a következő hónapokban el kell döntenie, milyen irányban viszi Magyarországot, melyik geostratégiai övezetbe kíván tartozni. Mert ő és országa csak egér az elefántok között.

Tévedés volna azt gondolni, hogy Putyin diadalmas budapesti bevonulása mindössze azt volt hivatott demonstrálni, hajlandók fogadni egy uniós fővárosban is, nem elszigetelt nemzetközileg. Egyfelől Orbán nem számít fajsúlyos vezetőnek (mert országa nem hatalom), másrészt, aki imperátorként gondol magára – mint Putyin –, és országát katonai, gazdasági és politikai tekintetben is nagyhatalomnak tekinti, az természetesnek vesz egy effajta gesztust, és nem eredménynek.

Nem jelentett motivációt az sem, hogy egy európai fővárosból üzenhessen a világsajtónak: a média ugyanúgy figyelte volna minden szavát, ha Moszkvában áll eléjük. Arra figyeltek, mit tesz Magyarországgal.

Orosz belpolitikai céljai nyilván voltak a látogatásnak (szimbolikusan Budapest elfoglalásának 70. évfordulójára időzítve), de az orosz mediánszavazót is nehéz meggyőzni az elnök politikájának sikeréről, ha annak nincs kézzelfogható hozadéka.

Ha csak szimbolikus lett volna a látogatás, akkor nem lett volna szükség a kétórás tárgyalásra, vacsorával együtt háromórásra. A hosszú tárgyalás a diplomáciában azt jelenti, hogy a felek nem értenek egyet, vagy sok mindenről beszélnek. A közös vacsora ténye mellett azonban a nyilvános megjelenés hangulata is kizárja a zárt ajtók mögötti konfrontációt.

A szimbolikus helyett (részben mellett) Putyin budapesti vizitjének nagyon is gyakorlati céljai kellett, hogy legyenek. És ezek nem a konkrét megállapodásokban manifesztálódtak (azok voltaképp szót se érdemelnek), hanem azokban a jövőt érintő tervekben, melyek részletei még kidolgozatlanok, de a célokért való együttműködésre ígéreteket kapott.

Vlagyimir Vlagyimirovics azért jött, hogy gazdasági előnyökért cserébe az orosz geopolitika érdekszférájába vonjon egy NATO- és EU-tag országot. (Ugyanúgy, ahogy szerinte az amerikaiak és a nyugat-európaiak próbálták és próbálják tenni Ukrajnával.)

Minden bizonnyal egy új hosszútávú szerződés ajánlatával érkezett Magyarországra, amiért cserébe Orbánnak el kellett köteleznie magát a Török Áramlat gázvezeték terv mellett. Az orosz elnök ajánlatot tett az európai gazdasági szankciók és az orosz válaszlépések kijátszására vegyesvállalatok útján. Ezzel egyfelől piacot ígért a magyar cégeknek, valamint erősen emlékeztet a Cocom-listákkal meglévő régi trükkökre.

Megerősítette elkötelezettségét Paks2 megépítése mellett, ami a szankciók és az energiaárak esése miatt kétségessé vált korábban. (Nem mintha az annyira egyértelműen előnyös volna Magyarország számára, mint amilyen kedvező üzletnek állította be Putyin.) Ezenkívül újabb olaj- és gázbányászati koncessziót ígért a MOL-nak is.

A  kormány- és Fidesz-közeli oligarchiának persze kecsegtető lehetőséget kínál majd a „gazdasági együttműködés szélesítése”, mit nekik az ország euroatlanti elkötelezettsége.

Gazdasági előnyökért cserébe odaígérni Magyarország függetlenségét. Ez már tiszta gyurcsányság. 

Az új hidegháború korában azonban nem kevés washingtoni, brüsszeli, berlini rosszallással kell majd szembenézni az akár átállásnak is tekinthető együttműködésért. Az orosz kapcsolatoknak mindig politikai ára van, a mostani helyzetben ez igen drágának tűnik.

Orbán minden bizonnyal ezért volt kevésbé lelkes a távlatokat tekintve, és kereste a jól kommunikálható konkrétumokat. Illetve azt az egyet.

Magyar részről mindenképp siker, hogy – a nyugati neheztelés mérséklése érdekében – hivatalos rangról munkalátogatássá tudták lefokozni a vizitet (nem kellett például föllobogózni Budapestet). Hogy Putyin nem a Szabadság téren demonstratívan, hanem a magyar kormány nélkül, a Fiumei temetőben, csak az orosz sajtó előtt, mondhatni eldugva koszorúzott.

Hiába hangoztatta a magyar miniszterelnök, hogy nem kell tőle félteni az Unió egységét, nem arra kell figyelni, hanem arra, amit tesz.

Orbán nyilván úgy gondolja: pragmatikusan tárgyalt, és sikerült is kézzelfogható eredményeket elérnie. Nem becsülnék le a gázszállítási megállapodást. A Gazprom hiába tanúsított „ráutaló magatartást” a take or payből való kilépésre azzal, hogy elfogadta az ígérvényt a fennmaradó mennyiség majdani lehívására és akkori kifizetésére, politikai pecsét nélkül nem sokat ért volna az új megállapodás.

A 20 éves szerződésből bentmaradó 22 milliárd köbméternyi földgázt mindenképp ki kellett volna fizetni, akkor is, ha nem vesszük át, márpedig nem tudjuk. Ez kb. 9 milliárd dollárt jelentett volna, ami csaknem egy atomerőműnyi összeg, vagy egy harmad olimpiai rendezés. Gyakorlatilag romba döntötte volna Magyarországot, ha az oroszok ragaszkodnak a szerződés betűjéhez.

Az mindenképp komoly eredmény, hogy ezt a mennyiséget Magyarország utólag hívhatja le és fizetheti ki, nem kellett elköteleznie magát az orosz gáz mellett újabb évtizedekre a Putyin kínálta új, kedvező árú, hosszútávú megállapodással. Orbán annak megkötését el tudta tolni a Török Áramlat megépüléséig, amelynek megépülését cserébe támogatnia kell. És mivel Magyarország már csak évi ötmilliárd köbméternyi orosz gázt használ, a fentmaradó mennyiség 5-6 évre simán elég, alkalmasint ezért kell az elhelyeznie a Gazpromnak magyar tározókban.

Ugyanakkor minden erőfeszítése dacára Orbán nem kapott ígéretet arra, hogy Magyarország „ésszerű áron” hívhatja le a fennmaradó 22 milliárd köbmétert, pedig nagyon nem mindegy, hogy tudna-e nyerni kb. 100 dollárt ezer köbméterenként. Ez 600-800 milliárd forintos tételt jelent.

A kedvező ár azonban majd csak a következő hónapok fejleménye lehet: ha Orbán paríroz, és ahogy ígérte, együttműködik, akkor lehet szó róla.

Az orosz-magyar politikai kapcsolatoknak egy finom, de egyértelmű jelzése lesz majd a május 9-edikei Győzelem napi parádé.

A kremlinológusok végre visszatérhetnek eredeti hivatásukhoz, és abból következtethetnek az orosz szándékokra, hogy ki hol áll az első számú vezetőhöz képest. Orbán – ha elmegy – minden bizonnyal közvetlenül Putyin mellett kap majd helyet. A dolgok jelenlegi állása szerint más európai vezető nem vesz részt a II. világháború lezárását és Kelet-Európa annexióját egyaránt ünneplő eseményen. Legfeljebb valamelyik görög vezető, esetleg Lukasenka fehérorosz diktátor. Kim Dzsong-Un Észak-Koreából már jelezte, hogy elfogadja majd a meghívást.

Ez lesz, ami egyértelműen jelzi majd a világnak Orbán (és vele Magyarország) pozícióit a politikai szövetségi rendszerekben. Ez igazi csapdahelyzet: a meghívást nem a magyar állam vagy kormány képviselőinek, hanem név szerint kifejezetten Orbánnak címezte Putyin, nehezen küldhetne maga helyett mást, vagy mondhatná le az orosz kapcsolatok befagyása, és az ezzel járó gazdasági hátrányok, valamint politikai arcvesztés nélkül.

Orbán politikai híd szerepe Nyugat-Európa és Oroszország között eleve kudarcra ítéltetett. A nemzetközi kapcsolatok elmélete nem ismeri a pávatánc fogalmát, talán mert olvastak Thuküdidészt, különös tekintettel a méloszi dialógusra.

A hintapolitika nem azonos a pávatánccal, nem lehet minden oldalnak tetszeni, több vasat is tűzben tartani. A hintapolitika azt jelenti, hogy az egyik oldalra elkötelezettnek mutatom magam, miközben valójában a másikra vagyok az (lásd még: Kállai-kettős).

Május elejére Orbán saját kárán tanulja majd meg, hogy ahol elefántok párzanak, ott nem jó egérnek lenni. Csak az a baj, hogy vele együtt Magyarország is.

(Kép: Orbán Viktor/Facebook)

Az rendben van, hogy tárgyalni kell az oroszokkal, ha már nem tudjuk messzebb költöztetni az országot tőlük. Azzal se lehet mit kezdeni, ha az érvényes meghívójukat akkor használják fel, amikor Európában már senki más nem fogadja őket.

A 2010 óta történtek fényében azon se lehetett meglepődni, hogy éppen Orbán Viktor hajlandó fogadni egy agresszív diktátort, hiszen múlt nyáron nyíltan is példaképének nevezte Putyint, illetve az ő illiberális államát.

Az azért azonban már jóval meglepőbb, hogy a korábbi országos haver Gyurcsány Ferenc úgy emlékszik a régi időkre, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics nem is volt mindig ilyen. 

A korábban rendkívül sikeres Putyin és a hatalompárt, az Egységes Oroszország Párt akkor azzal szembesült, hogy dacára a pokoli életszínvonal-emelkedésnek, el fogja veszíteni a kétharmadát a törvényhozásban. 2011 szeptemberében 16-17 százaléknyi szavazatot irányítottak át a hatalompárthoz, manipuláltak, ha úgy tetszik, csaltak. És ezt követően Putyin radikálisan megváltoztatta politikájának fontos elemeit: jön a civil szervezetek elleni hadjárat, az ellenzék elleni erőszakos fellépés. Jött egy autokratikus, diktatúrába hajló politika. Korábban Putyint egy nagyon óvatos demokratizálónak tartottam, és mások is annak látták. Sőt, Putyin is úgy gondolt magára, hogy a lelke mélyén egy demokrata. Ez megfordult 2012-ben. 

A 2012-es fordulat azonban legfeljebb Gyurcsány fejében létezik, talán azért, mert az orosz elnök budapesti látogatásával volt hajlandó segíteni a választási kampányát 2006-ban, és megdicsérte Klára asszony főztjét. Cserébe Gyurcsány gázvezetéket adott volna neki, nem rajta múlt, hogy végül nem lett belőle semmi. (És nem is Orbánon.)

Az akkori magyar kormányfő az őszödi beszéd kiszivárgása után két nappal, a Szabadság téri tévéostrom másnapján nem érezte elegendőnek a belpolitikai fejleményeket ahhoz, hogy ne utazzon el az orosz elnökhöz, aki szocsi rezidenciájára invitálta meg.

A személyes kapcsolatok olyan jók voltak, hogy nem volt szükség protokolláris formaságokra - állította a moszkvai nagykövetség.

Ferenc és Vlado akkora cimborák voltak, hogy 2009 őszén "magánjellegű vacsorán" járt Moszkvában a hatalomból már kibukott, kormányfői és pártelnöki posztját is elveszítő Gyurcsány az akkor éppen a nehéz időket miniszterelnökként átvészelő Putyinnál. 

(kép: kremlin.ru)

Putyin annyira még demokrata volt, hogy adott a formaságokra, és egy elnöki ciklust kormányfőként bekkelt ki, máskülönben viszont ugyanolyan autokrataként működött, mint mostanság.

Gyurcsány Putyin iránti lelkesedése, az Új Oroszország iránti rajongása, valamint ezek folyománya, az oroszbarát kül- és energiapolitika még inkább kiszolgáltatta volna Magyarországot a keleti nagyhatalomnak. (Nem különben ma Orbáné, aki még inkább arról beszélt, hogy ne legyünk a Gazprom legvidámabb barakkja.)

Lehet az orosz-magyar gazdasági kapcsolatokat reálpolitikaként, pragmatizmusként, megváltoztathatatlan adottságként vagy alternatíva nélküli kényszerként fölfogni, de egyetlen dolgot nem lehet: nem lehet Putyint "óvatosan demokratizálónak", "lelke mélyén demokratának" beállítani. (Illetve lehet, csak az egyszerűen nem igaz, és a hazugsággal könnyű lebukni.)

Putyin autokrata fordulata ugyanis nem 2012-ben kezdődött, illetve ha volt ilyen fordulat egyáltalán, akkor a tekintélyelvű-autoriter berendezkedés kiépítése Putyin második elnöki ciklusának kezdetére, 2004-re datálható. (Ha hihetünk például Václav Hávelnek.)

Amikor a múlt évtized második felében Ferenc és Vlagyimir Vlagyimirovics olyan bensőséges viszonyt ápolt, már túl voltunk

• Hodorkovszkij bebörtönzésén,
• magánvállalatok kényszerű államosításán,
• a Litvinyenko-gyilkosságon
• a Politkovszkaja-gyilkosságon
• a sajtó megfélemlítésén
• újságírók megölésén
• a magánkézben lévő, független média ellehetetlenítésén
• az állami propagandamédia kiépítésén
• ellenzéki politikai szervezetek betiltásán
• tüntetések szétverésén és betiltásán.

Mondhatni, ez az igazi óvatosság a demokratizálásban.

És ez korántsem a teljes lista. A Freedom House már az évtized közepén, 2005-ben már a "not free" kategóriába sorolta Oroszországot, noha korábban még részben szabad volt. Két évvel később az ellenzéki vezető és korábbi sakkvilágbajnok Gari Kaszparov az orosz vonatkozású pragmatizmusa miatt erkölcstelennek nevezte Gyurcsányt. A Magyar Narancs 2008-ban pedig így vonta meg Putyin első két ciklusának mérlegét:

Az, amit a Kreml eufemisztikusan a "törvény diktatúrájának" nevez, valójában a véleménynyilvánítás, a sajtó és a választások szabadságának meggyengítését és szinte totális központi kontrollját célzó tudatos stratégia. (...) Elsorvadtak azok a független, demokratikus intézményi keretek, amelyek ellenőrizhetnék a Kremlt és a hozzá kapcsolódó politikai és gazdasági érdekcsoportokat. Oroszország (...) gyorsuló tempóban indult el az autokratikus, már-már fasizálódó politikai berendezkedés irányába.

Nagyon mély lehetett Vlado cár lelke, ha ő ott demokrata volt.

Bár a jogállam végleg valóban 2012-ben szűnt meg Oroszországban, a fordulat (hacsak nem téved mindenki) nem 2011-12-ben, hanem 2004-től kezdődően történt, és az évtized második felében teljesedett ki. Akkor, amikor Gyurcsány Ferencnek hívták a magyar miniszterelnököt. 

Ha Gyurcsány szerint Putyin a "óvatosan, a lelke mélyén demokrata" volt, akkor nem világos, hogy mi a baja Orbánnal és rezsimjével. Hiszen ma Magyarországon minden ugyanaz, mint 10 éve az oroszoknál, a demokratikus putyini időkben. Sőt, itt még akadnak független bírói ítéletek, és egyelőre politikai gyilkosságok sincsenek.

Szenteczky nem maradhat tagja a Felügyelőbizottságnak. Fogjuk kezdeményezni leváltását az MSZP-s képviselőknél, illetve a Közgyűlésben.

• A viszkisdobozról elhíresült tábornokperben például felmentő ítélet született, majd elsőfokról újrakezdték az ügyet.
• Molnár Gyulát és Lakos Imrét, a XI. kerület korábbi polgármesterét és alpolgármesterét jogerősen felmentette a Kúria.
• Hunvald György korábbi erzsébetvárosi és Weinek Leonárd volt zuglói polgármestereket a héten újabb ügyben mentették föl.
• Szilvásy György ex-titokminiszter az UD Zrt. ügyében minősült ártatlannak.
• A Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel szemben a BKV-ügyben indított eljárások közül már négy ért véget. Az állás 4-0 Hagyó javára.
• Szenteczkyt 42 ügyben jelentette föl a csepeli Fidesz, 38 esetben el sem indult a nyomozás vagy bűncselekmény hiányában szűnt meg az eljárás, a maradék 4 ügyben vagy felmentették, vagy folyamatban van az eljárás.

Ergo az "eljárás" ma Magyarországon még semmit sem jelent, még akkor sem, ha vádemelés után bírói szakba jut az ügy. Nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy a baloldali és kisebb részben liberális politikusok ellen indított eljárások 2010 előtt a Fidesz kampányeszközéül szolgáltak.

Ezután persze az sem meglepő, hogy a vádemelések bűncselekmény hiánya (esetleg az ügyészség inkompetenciája) miatt rendre felmentő ítéletekkel, esetleg új eljárásra kötelezéssel végződnek.

(Kép: budapest.hu)

Ennek fényében érdekes, hogy Tarlós főpolgármester már a vádemelés után ítélkezik, különösen úgy, mint maga mondja:

Szenteczky csepeli ügyeihez persze az egész Fővárosnak nincs köze.

Tisztelt Orbán Viktor!

Tudomásomra jutott, hogy a Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke hamis pénzzel kereskedik. Ismerve tehát Veress Áron befektetési portfólióját, bátorkodom pár általam ismert szépreményű fiatalt ajánlani a Fidesz ifjúsági szervezetébe. Hiszen magam is fontosnak tartom, hogy a párt politikai nézeteivel azonosulni vágyó utánpótlás a megfelelő helyről érkezzen.

Egyben örömmel hallottam, hogy milyen nyitott a Fidesz az ifjúsági tagozatának összetételével kapcsolatban. Természetesen ahogy a párt, úgy én is mélyen megvetem az előítéletet, és szintén azon a véleményen vagyok, hogy minden állampolgár számára biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy a Fidesz építő tagja lehessen. Különösen kulcsfontosságú ez az ifjúságnál, hiszen, ahogy mondani szokták, övék a jövő:

• Az első általam ajánlott személy egy kiemelkedő tehetségű fiatal, akinek tevékenységi körébe tartozik a betöréses rablás. Kitartó, erős akaratú, precíz fiatalembernek ismertem meg, akinek jellemét és adottságait minden bizonnyal méltatná a pártvezetés.

• Egy másik protezsáltam jó képességű drogdíler, saját kiépített ügyfélkörrel és kiterjedt kapcsolatrendszerrel. Önálló, talpraesett, fejlett rábeszélő képességgel rendelkező ifjú, pénzügyi tapasztalatokkal.

• Javasolnám még lányokat futtató fiatal barátomat. Testhezálló feladat számára az ellenkező nemmel való együttműködés, továbbá elhivatottsága miatt az éjszakai túlórák sem okoznak gondot neki.

• Mellette említeném tehetséges hölgy ismerősömet, aki prostituált munkakörben szerzett átfogó tapasztalatot. Nyitott, szenvedélyes személyiség, aki készséges természete mellett mindig szem előtt tartja a gazdasági előnyöket.

• Végül, de nem utolsó sorban javasolnék felvételre egy számomra kedves, megbízható embercsempész fiatalt. Bátor, iránymutató jellem, aki ugyanakkor hatékony a csapatmunkában is.

Az általam ajánlott öt fiatal kvalitás és tevékenységi kör tekintetében is abszolút hozná a kívánt szintet a Fidesz Ifjúsági tagozatában. Sőt, biztos vagyok benne, hogy szakmai tapasztalataiknak köszönhetően a pártvezetésben is megállnák a helyüket a jövőben.

Tisztelettel:
Egy optimista állampolgár

A héten valami elszakadt a köztévénél. Olyan bakik születtek, amelyeket már nem tudunk hová tenni. De haladjunk szépen sorban! 

A február 9-i, hétfői híradóból megtudhattuk, hogy Magyarországon megjelent egy új bank: az ing. Mármint a hírolvasó szerint. Maximum tízéves lehettem, amikor már tisztában voltam azzal, hogy ennek a holland pénzintézetnek a nevét 'ájendzsí'-nek ejtjük.

De ne felejtsük el azt se, hogy csekkbefizető-automatát is teszteltek élő adásban:

A 444.hu-nál vették észre, hogy február 10-én Borbás Marcsi a Gasztroangyal című főzős-országjárós műsorában akkorát cigányozott, hogy csattant. Rozsályon járt, és már a főzés részt megoldották, amikor elkezdett Tóth Jánossal beszélgetni, aki közben tényleg marha ártatlanul kosarat font. A bográcsos kaja rotyogása sem tudta elnyomni:

„Maguk cigányemberek annak a levét isszák, akik nem büszkék a cigányságukra, és és bűnözésből élnek. Önnek mi a véleménye ezekről"

De mégis, hogy lehet egy főzős műsorba is a cigánybűnözést nyomni? Miért? A szerkesztőnek nem jutott eszébe ezt a jelenetet kivágatni a műsorból?

Mára is jutott egy elszólás: a reggeli-délelőtti órákban futó Család-barát című műsor egyik meghívott vendége, Benkő Péter színművész 'fehéremberezett' egy jót. Onyutha Juditnak.

Onyutha Judit megvan, ugye?

(kép: kiskegyed.hu)

Ennél már az is jobb lenne, ha Fekete Pákó vezetné a műsort, és Anettkát hívná meg beszélgetőpartnernek...

Van valami végtelenül szánalmas abban, ha nézni kell, amikor egy ember gondosan, hosszú évtizedek munkájával fölépített identitása darabokra hullik, és aztán négykézlábra ereszkedve próbálja összerakosgatni önképének cserepeit.

Schmitt Pál, a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Hotel Astoria volt igazgató-helyettese, a MOB-főtitkára, majd elnöke, a NOB tagja, volt alelnöke, elnökjelöltje és protokollfőnöke, a korábbi madridi és berni nagykövet, a Fidesz főpolgármester-jelöltje és EP-képviselője, az Országgyűlés, majd a Magyar Köztársaság elnöke szépen ívelő pályát futott be protokolláris területeken a simulékonyságának köszönhetően.

Mindig tudta milyen fenékhez kell alulról közelíteni. Az 1980-as években Buda István, az állampárt sportügyi korifeusa, OTSH-elnök, 1990 után Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság francoista elnöke, az új évezredben Orbán Viktor, a Nemzet Miniszterelnökének alfele volt a célpont.

Mígnem egy csalási ügy miatt derékba nem tört a krónikus rangkórságban szenvedő figura impozáns karrierje. (Na, azért nem annyira, hogy ne lehessen megválasztani a Nemzet Sportolójának, ha már annyira akarja.)

Ám doktor Schmitt egy olyan ember, aki önként visszaadja, amit ellopott, illetve amihez csalással jutott. Mert tőle azt egyébként vissza nem tudná venni senki. Pedig ez azon kevesek egyike volt, amiről úgy gondolta, ha megszerezte, már örökre az övé, és az egyetlen, amelyet a nevében viselt. 

Ezúttal egy nagyváradi blognak nyilatkozott oda:

Azok után, hogy immár lecsillapodtak a kedélyek, milyen tanulságai vannak az ön számára a kisdoktori értekezése visszavonása kapcsán keletkezett, és az államfői mandátumról való lemondásával végződő ügynek?

- Semmilyen tanulsága nincsen számomra. Én büszkén, egyenes derékkal, és jó érzéssel mondtam le a mandátumomról, ezt a parlament elfogadta. Aztán részt vettem egy peres ügyben az egyetemmel szemben, amit megnyertem, és ők is deklarálták, hogy semmiféle etikai vétség nem történt. Következtetést nem vonok le belőle. Úgy éreztem annak idején, hogy jót cselekedtem.

A következtetést itt nem vonta le, de még tavaly novemberben viszont megtette. Akkor a Sport Plusznak mondta azt, hogy

A Semmelweiss Egyetem elleni fellebbezésemet megnyertem, úgy hogy nem is vonták vissza a kisdoktori címemet.

Ami a legmeglepőbb: igaza van. Valóban nem vonták tőle vissza vissza a címet. Illetve előbb igen, aztán meg nem.

Formailag valóban nem: a megfosztással ugyanis a Szenátus jogilag túllépte a hatáskörét, ami okán az egyetem azt a kiskaput kínálta Schmittnek, hogy egy új eljárásban, miközben elmarasztalják az 1992-es, doktori fokozatot odaítélő folyamatot, az ő felelősségét nem említik, ha cserébe lemond a címről.

A TF korabeli Doktori Szabályzatának 23. § (3)-e szerint ugyan "Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi."

A TF viszont időközben integrálódott a SOTÉ-ba, a dr. univ. fokozat is megszűnt, a jelenlegi egyetemi vezetés nem volt illetékes az ügyben. Sőt, voltaképp senki, mivel a doktori címek visszavonását a Magyar Akkreditációs Bizottság javaslatára az oktatási miniszter kezdeményezheti a bíróságon, de ez csak az újabb, a PhD-fokozatokra vonatkozik, a már nem is létező kisdoktoriról semmit nem mond az 1993-as jogszabály.

A SOTE ún. Jogorvoslati Bizottsága ugyan megállapította, hogy a volt doktor

értekezése már a beadáskor sem formailag, sem tartalmilag nem felelt meg a követelményeknek,

de Schmitt felelősségéről az ügyben nem nyilatkozott, noha a jogszabályok nem ismerete nem mentesít a betartásuk alól. Tehát a kandidánsnak ismernie kellett volna, hogy milyen feltételekkel szerezhet doktorit.

A Jogorvoslati Bizottság határozatára tekintettel  Schmitt Pál lemondott egyetemi doktori (doctor universitatis) címéről. 

Az ellentmondásos jogi helyzet okán tehát Schmittet nem megfosztották a státusszimbólumot jelentő, de tudományos relevancia nélküli címtől, hanem maga mondott le róla egy alku részeként.

Schmitt viszont ekkor közölhette, hogy 

A becsületem helyre állt.

A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a volt álamfő mások munkájának szó szerinti átvételével, lefordításával és összeollózásával szerzett doktori fokozatot. Még az sem biztos, hogy ő maga fordította, szinte biztosan nem ő gépelte, talán ha a benyújtás előtt elolvasta. A bírálóbizottságból többen az általa vezetett MOB tagjai vagy fizetett alkalmazottai voltak.

A csaláshoz kétség nem fért. A kérdés csak az volt, kit marasztalnak el érte: az elkövetőt, vagy akik hagyták, hogy megtegye. Persze, hogy az utóbbit választották, mindenfajta személyi következmények nélkül, de azért legalább Schmitt sem doktor már, ki kellett hagynia a londoni olimpiát és Orbán lemondatta a köztársasági elnöki posztról.

Ami nem olyan jó hír, hogy a MOB tiszteletbeli elnökeként a budapesti olimpia kampányával fog visszatérni a közéletbe.

(Kép: MTI)

Még mindig zajlik a BKV-per. (Ez az az ügy, ami által a nokiás doboz a korrupció szimbólumává vált.) A bíróságon az üggyel kapcsolatban több vádpontot is tárgyalnak. Mi azonban megszereztük a teljes vádiratot, és szó szerint idézzük a közérdeklődést leginkább felkeltő nokiás dobozról szóló részt. Íme:

Nemzeti konzultáció, parlamenti vitanap, sajtótájékoztatók, miniszterelnöki interjúk - az Orbán-kormány és a Fidesz kommunikációja egyértelműen ráállt a migráció, a menekültügy, a gazdasági bevándorlás témájára.

A probléma kétségtelenül létezik, ám

• az nem Magyarország problémája
• illetve csak annyiban, amennyiben a dublini egyezmény betartásából rá hárul.

Tudniillik, hogy őrizze a saját határait. Ehhez nincs szükség vitanapra, meg konzultációra. Ez határrendészeti ügy.

Hogy ezt mégis napirenden tartja a kormányzati kommunikáció, alighanem összefügg azzal, hogy az önkormányzati választások óta egymillió szimpatizáns pártolt el a kormányoldaltól. Októberben előbb a fideszes Napi Gazdaság pertraktálta az amerikai kitiltások ügyét, amit menetrendszerűen követtek az önkormányzati korrupciós témák, majd a Fidesz rituálisan tökönszúrta magát a netadóval, azután meg az autópályadíjakkal.

A zuhanásszerű népszerűségvesztés megállítására kapta elő Kocsis Máté a kötelező drogteszt ötletét, majd miután az csúfosan megbukott, alig egy hónapot kellett várni a Magyarország Új Legfontosabb Problémájára, a gazdasági bevándorlásra. 

Először is, az tény, hogy az afganisztáni és a szíriai menekültek után ősz eleje óta elindult a koszovói népvándorlás Németország felé. Napi 800-1000 albán vág neki a Szerbián és Magyarországon át tartó ezerkilométeres útnak, hogy a szerb-magyar zöldhatáron átkelve vonattal jusson át Bécsbe, és onnan általában Münchenbe és Berlinbe.

Ebből következik hogy Magyarország csak tranzitország. Amiből meg az, hogy

mind Rogán Antal frakcióvezető, mind Kovács Zoltán kormányszóvivő hazudik,

amikor azt állítják, hogy

• égető probléma volna Magyarországon a bevándorlás
• valamint, hogy Magyarország a célpontja a "megélhetési bevándorlásnak".

(kép: Origo/Bielik István)

Ugyanakkor van az a furcsa dolog, hogy Orbán Viktor viszont igazat mond, amikor arról beszél, hogy be kell reteszelni Magyarország kapuját a gazdasági bevándorlás előtt. (Akkor is igazat mond, amikor szerinte a magyarok nem akarnak multikulturális társadalmat, csakhogy az irreleváns, mert - mint említettük - Magyarország tranzitország, nincs ilyen problémája.)

Orbán ezzel szemben "nem bontja ki az igazság minden részletét", mert elfelejti hozzátenni, hogy ezt (ti. a bereteszelést) a németek (és kisebb részben az osztrákok) követelték ki tőlünk; téma volt Angela Merkel hó eleji budapesti útján is. Ez amúgy következik a dublini rendeletből: a schengeni övezetbeli országok kötelesek arról gondoskodni, jogszerűtlenül ne léphessen senki az övezet területére.

Erről a magyar kormány az utóbbi fél évben valahogy elfelejtkezett: egyelőre tisztázatlan okokból ősz óta gyakorlatilag nyitva áll a magyar-szerb határ. Mivel az osztrák-magyar határ viszont valamennyire mégis őrzött (noha erre a szomszédainkat a saját félelmeiken túl semmi nem kötelezi), Magyarország kb. karácsony óta rákényszerült, hogy legalább vasúton, és legalább Győrnél vagy Hegyeshalomnál visszafordítsa az illegális migrációt. Ha ugyanis az osztrákok tennék ezt, az eredménye ugyanez lenne: a dublini rendelet értelmében Magyarországnak kellene gondoskodni róluk.

Csak orrba verték vele Orbánt,

erősen emlékeztetve arra, hogy ez az ő, illetve a magyar rendőrség feladata volna. 

Alighanem úgy megy ez, hogy a kormánypénzekkel kitömött Századvég a Fidesz-szavazók (már aki korábban azok voltak) elé tesz egy ötvenes listát, hogy mit szeretnének a legjobban, és egy másikat arról, hogy mit utálnak. Mind a drogosok, mind az idegenek előkelő helyen szerepelhettek az utóbbin, függetlenül attól, hogy jelentenek-e valójában problémát ma Magyarországon. Ha a menekültügy se jön be, akkor majd jönnek a biciklisták, esetleg a végén a csodafegyver, a cigányok.

Az Orbán-kormányra gyakorolt diplomáciai nyomás tehát egy kényszer, amiből a Fidesz politikát akar kovácsolni. Nem mondhatnák, hogy ez példa nélküli, gondoljunk csak a Medgyessy-féle ún. közjogi javaslatokra, vagy Gyurcsány kísérletére, hogy a megszorításokat reformokként adja el.

Azok is milyen hatékonyak voltak.

A Fidesznek se fog sikerülni, hogy elterelje a figyelmet az ország lerablásáról, hacsak azóta nem lettünk valóban olyan bolondok, mint amilyennek a kormánypártok látnak minket.