B1 blogcsalád



Dr. Schmitt önként adta vissza a lopott holmit

2015. február 13. - nickgrabowszki

Van valami végtelenül szánalmas abban, ha nézni kell, amikor egy ember gondosan, hosszú évtizedek munkájával fölépített identitása darabokra hullik, és aztán négykézlábra ereszkedve próbálja összerakosgatni önképének cserepeit.

schmitt.jpg

Schmitt Pál, a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a Hotel Astoria volt igazgató-helyettese, a MOB-főtitkára, majd elnöke, a NOB tagja, volt alelnöke, elnökjelöltje és protokollfőnöke, a korábbi madridi és berni nagykövet, a Fidesz főpolgármester-jelöltje és EP-képviselője, az Országgyűlés, majd a Magyar Köztársaság elnöke szépen ívelő pályát futott be protokolláris területeken a simulékonyságának köszönhetően.

Mindig tudta milyen fenékhez kell alulról közelíteni. Az 1980-as években Buda István, az állampárt sportügyi korifeusa, OTSH-elnök, 1990 után Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság francoista elnöke, az új évezredben Orbán Viktor, a Nemzet Miniszterelnökének alfele volt a célpont.

Mígnem egy csalási ügy miatt derékba nem tört a krónikus rangkórságban szenvedő figura impozáns karrierje. (Na, azért nem annyira, hogy ne lehessen megválasztani a Nemzet Sportolójának, ha már annyira akarja.)

Ám doktor Schmitt egy olyan ember, aki önként visszaadja, amit ellopott, illetve amihez csalással jutott. Mert tőle azt egyébként vissza nem tudná venni senki. Pedig ez azon kevesek egyike volt, amiről úgy gondolta, ha megszerezte, már örökre az övé, és az egyetlen, amelyet a nevében viselt. 

Ezúttal egy nagyváradi blognak nyilatkozott oda:

Azok után, hogy immár lecsillapodtak a kedélyek, milyen tanulságai vannak az ön számára a kisdoktori értekezése visszavonása kapcsán keletkezett, és az államfői mandátumról való lemondásával végződő ügynek?

- Semmilyen tanulsága nincsen számomra. Én büszkén, egyenes derékkal, és jó érzéssel mondtam le a mandátumomról, ezt a parlament elfogadta. Aztán részt vettem egy peres ügyben az egyetemmel szemben, amit megnyertem, és ők is deklarálták, hogy semmiféle etikai vétség nem történt. Következtetést nem vonok le belőle. Úgy éreztem annak idején, hogy jót cselekedtem.

A következtetést itt nem vonta le, de még tavaly novemberben viszont megtette. Akkor a Sport Plusznak mondta azt, hogy

A Semmelweiss Egyetem elleni fellebbezésemet megnyertem, úgy hogy nem is vonták vissza a kisdoktori címemet.

Ami a legmeglepőbb: igaza van. Valóban nem vonták tőle vissza vissza a címet. Illetve előbb igen, aztán meg nem.

Formailag valóban nem: a megfosztással ugyanis a Szenátus jogilag túllépte a hatáskörét, ami okán az egyetem azt a kiskaput kínálta Schmittnek, hogy egy új eljárásban, miközben elmarasztalják az 1992-es, doktori fokozatot odaítélő folyamatot, az ő felelősségét nem említik, ha cserébe lemond a címről.

TF korabeli Doktori Szabályzatának 23. § (3)-e szerint ugyan "Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi."

A TF viszont időközben integrálódott a SOTÉ-ba, a dr. univ. fokozat is megszűnt, a jelenlegi egyetemi vezetés nem volt illetékes az ügyben. Sőt, voltaképp senki, mivel a doktori címek visszavonását a Magyar Akkreditációs Bizottság javaslatára az oktatási miniszter kezdeményezheti a bíróságon, de ez csak az újabb, a PhD-fokozatokra vonatkozik, a már nem is létező kisdoktoriról semmit nem mond az 1993-as jogszabály.

A SOTE ún. Jogorvoslati Bizottsága ugyan megállapította, hogy a volt doktor

értekezése már a beadáskor sem formailag, sem tartalmilag nem felelt meg a követelményeknek,

de Schmitt felelősségéről az ügyben nem nyilatkozott, noha a jogszabályok nem ismerete nem mentesít a betartásuk alól. Tehát a kandidánsnak ismernie kellett volna, hogy milyen feltételekkel szerezhet doktorit.

A Jogorvoslati Bizottság határozatára tekintettel  Schmitt Pál lemondott egyetemi doktori (doctor universitatis) címéről. 

Az ellentmondásos jogi helyzet okán tehát Schmittet nem megfosztották a státusszimbólumot jelentő, de tudományos relevancia nélküli címtől, hanem maga mondott le róla egy alku részeként.

Schmitt viszont ekkor közölhette, hogy 

A becsületem helyre állt.

A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a volt álamfő mások munkájának szó szerinti átvételével, lefordításával és összeollózásával szerzett doktori fokozatot. Még az sem biztos, hogy ő maga fordította, szinte biztosan nem ő gépelte, talán ha a benyújtás előtt elolvasta. A bírálóbizottságból többen az általa vezetett MOB tagjai vagy fizetett alkalmazottai voltak.

A csaláshoz kétség nem fért. A kérdés csak az volt, kit marasztalnak el érte: az elkövetőt, vagy akik hagyták, hogy megtegye. Persze, hogy az utóbbit választották, mindenfajta személyi következmények nélkül, de azért legalább Schmitt sem doktor már, ki kellett hagynia a londoni olimpiát és Orbán lemondatta a köztársasági elnöki posztról.

Ami nem olyan jó hír, hogy a MOB tiszteletbeli elnökeként a budapesti olimpia kampányával fog visszatérni a közéletbe.

(Kép: MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr507171595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak egy néző 2015.02.14. 12:22:41

Shitt elvtárs régen is jó elvtárs volt és ma is jó elvtársa a fidesznek.
Mindig tudta, hogy melyik segget kell nyalni.
Shitt elvtárs Pali bácsi, csöngetett az ajtón két új barátja Alzheimer és Demencia urak.

Netuddki. 2015.02.14. 12:30:29

Derékba tört? Még mostanában is ott vigyorog az orbán mellet szinte minden fontosabb protokolláris eseményen. Valamit nagyon tud ez a megélhetési. Az orbánék viselt dolgairól legalábbis...

Arcade Macho 2015.02.14. 12:33:04

havi 2 millaba kerul ez a geci az orszagnak

Arcade Macho 2015.02.14. 12:34:23

amugy meg lof@szt nagydoktori
az kisdoktori volt mindig is

Before · http://azbeszt.blog.hu 2015.02.14. 17:47:43

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: attól még, hogy dísznyalonc maradt, a karrierjének annyi. KE.ként megbukni és lemondani mindenkepp az ultranagy szopás kategóriája...

Zoli a séf 2015.02.14. 18:12:58

Van már valahol, valamiféle "szerveződés " a budapesti olimpia ellen??
Mert nagyon kellene. Mármint az összefogás a hülyeség ellen. Semmi szükség az pesti olimpiára és S.P.-re.

Pop40 2015.02.14. 18:24:18

Ez egy, az ország nyakán élősködő, hazudozó seggnyaló.
De az, hogy Vitya megtette közt elnöknek, tökéletes döntés volt.

A dilettáns, tolvaj fideszmaffia országának keresve sem lehetne tökéletesebb jelképet találni, mint ezt az analfabéta seggnyaló "álamfőt". :-)

brumeszkosz 2015.02.14. 18:57:57

Te seggnyaló sith pali!! Nemes egyszerűséggel mondom, D ÖG Ö L J M E G !!!!

fda 2015.02.14. 19:50:10

Senki nem merte felvetni, hogy nézzük át az érintett intézmény összes hasonló dolgozatát +- 5 év távlatában. Baromi érdekes eredmény születhetett volna...

Egyébként nagyon könnyen megúszta, hogy csak úgy visszaadja és még meri azt hazudni hogy ezzel az ügy lezárva. Egyébként mit kell már ennek az öregembernek doktori cím, meg karrier. Megél a juttatásából sokunkhoz képest dúsgazdagon, kényelmesen élete végéig.

BiG74 Bodri 2015.02.14. 20:19:36

Plagibá a fityisz arroganciájának tökéletes példája: köztársasági elnököt csinálni egy ilyen kreténből cseppet sem figyelve, arra, hogy a talpnyalókon kívül senki nem kívánta magas méltóságú székben látni.

pannonicus 2015.02.14. 22:55:35

Ctrl c-Ctrl v Pál köztársasági elnökké tétele az első nagy hibája volt a fidesznek. (Persze ezt egykori fideszesként mondom, már 2010-ben is ezt mondtam. Lehet majd ezen rugózni, de tegyük külön fórumban, lécci... :-) ) Schnitt Pál amúgy az egyik lehető legjobb példája a szürke, átlagos, szinte tehetségtelen ember (előző jellemzőkhöz képest is) hihetetlen magasságokba való előrejutásához (majdnem nyalást írtam...).
Csak egy érdekes adalék: Palya bá volt, aki nobosként egy olyan javaslatot tett, ami szerintem vállalhatatlan, s amihez képest a nemzeti kérdésekben való megszólalása szinte hazugság. Erre gondolok: www.origo.hu/sport/20100819-atment-a-schmittjavaslat-az-ifjusagi-olimpian-tilos-zaszlot-vinni-a.html
süti beállítások módosítása