B1 blogcsalád



Megvolt az első választási csalás: fideszes próbált trükközni, elkapták

2018. április 08. - Mr Flynn Rider

A fideszes szavazóköri delegált a jobbikos pólóban feszítő szavazó láttán úgy tett, mintha lepecsételné a szavazólapot, de végül nem nyomta rá a pecsétet.

szavazas_2018.jpg

Tovább

Ma a magyar demokrácia a tét

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • Az EU-nak alighanem még inkább meggyűlik a baja Orbánnal, ha a Fidesz győz, de az Európai Néppártot nem zavarják a politikus antiszemita kijelentései sem, pedig az orbánizmus elharapódzik;
  • 30 millió eurónyi közpénznek veszett nyoma Csornán, az ilyesmi azonban szinte természetes a mai Magyarországon, az ügyészség ezúttal sem lát semmi gyanúsat;
  • Orbán "műve" még sokáig árnyékot vet az országra, akkor is ha veszít. Ha győz, állítólag új politikusnemzedéket akar bevonni a kormányba, sőt gondoskodni kíván az utódról is. Viszont ami van, az nem liberális piacgazdaság.

vaasztas2018_mti.jpg

Tovább

Orbán Viktor már leszavazott, kettőt adott a Fidesznek, az a biztos

Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 285 szavazókörében az országgyűlési képviselő-választáson, este hét óráig valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz.

orban_szavaz_2018.jpg

Tovább

Példátlan a nyugati sajtó érdeklődése a választás iránt, csak éppen a vélemények lesújtóak a kormányról

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • Orbán Viktort leginkább a pénzzel lehet megfékezni, mivel az illiberális demokrácia az EU nagyvonalú alapjaiból prosperál-
  • Magyarország a demokrácia ellensége lett és nagy veszélyt jelent az Európa-terv számára.
  • Úgy néz ki, hogy a Külügyminisztérium megszegte a pártsemlegesség tilalmát (is).

orfar_1.JPG

Tovább

Az igazi nemzetbiztonsági kockázat: Bayer és a Fidesz nemzetközi hírszerzési akciót rendelt meg Sorosék ellen

Izraeli hírszerző cég illegális módszerekkel próbált meg információkat megszerezni magyar civilekről és Soros György alapítványairól, hogy a Fidesz felhasználhassa őket a kampányban. Az akció több tízmillió forintba kerülhetett.soros_gyorgy.png

Tovább

Süddeutsche Zeitung: Orbán és a világ többi gonosz része

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • New York Times: Orbán módszeresen támadja a demokráciát;
  • Az Európai Néppárt nem tud mit kezdeni Orbán szélsőséges politikájával; 
  • The Economist: Magyarországon hanyatlik az oktatás és az egészségügy.

orban_fulhallgatoval.jpg

Tovább

Orbán Viktor érzékeny pofonba futhat bele a választáson, ha az emberek tudják, hogy kire kell voksolni az ellenzéki oldalon

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

• Az Orbán-féle nacionalista-populista jobboldal mind inkább kitúrja helyéből a nyugati kereszténydemokráciát, az unió a támogatások megvonásával akarja észhez téríteni a kormányfőt meg a hasonszőrűeket

• A magyar miniszterelnök minden hájjal megkent, hataloméhes, nacionalista populista, aki Orwell, Ionesco és Beckett tollára volna méltó. Olyan légkört teremtett, hogy az ellenzéknek minden oka megvan az aggodalomra a választás után  

• Szellemekkel hadakozik Soros kapcsán a Fidesz, miközben az ország jobboldali, korrupt és megosztott

Tovább

Hogyan szavazzunk?

Tardos János tudósítása

0213.JPGMost, hogy olvasom valahol: Bayer Zsolt kilépett a Magyarországi Evangélikus Egyházból, s betért katolikusnak, valamint a brüsszeli Politico azt írta, hogy a választások után Orbán Viktor hosszú börtönbüntetésre számíthat, a közelgő, április 8-i országos képviselőválasztások előtt pár nappal már csak azt kell tisztázni: hogyan szavazzunk. Másra most ne is legyen gondunk.

Tovább

WSJ: A magyarokra hárul, hogy megvédjék a demokráciájukat, már ameddig még tudják

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

download.jpeg• A magyar választáson hatalmas a tét az EU és a NATO számára is, miközben Orbán nyíltan rasszista nézeteket hirdet

• A nemzetközi üzleti élet a stabilitás miatt a Fidesz egyszerű többségének szurkol, ám a magyar gazdaság kilátásai halovány szürkék

• A Balkán felől csupán a magyar kormány propagandájában létezik veszély: Szerbia visszavonta a katonákat a bolgár és a macedón határról

Tovább
süti beállítások módosítása