B1 blogcsalád



Kedves LMP! Köszi a kétharmadot! Ölellek, Viktor!

2018. április 04. - ashwood

18502623_19e5b28d658e1fe78d86dd26a2e6c696_wm.jpgNincs összefogás! Mi próbáltunk összefogni, de ezekkel nem lehet! Nem a mi hibánk! Mi kizárólag a Momentummal vagyunk hajlandóak összefogni! – így összegezhető Szél Bernadett és az LMP eddigi kommunikációja. Orbán Viktor pedig köszöni a kétharmados többséget.

Az LMP-t a fogantatása pillanatától kezdve körüllengte egyfajta narancsos buké. A 2010-es országgyűlési választásokon a semmiből feltűnő, majd parlamentbe kerülő pártocska komoly szervezeti segítséget kapott a kopogtató cédulák összegyűjtéséhez és általában a sikeres szerepléshez. Nyolc éve az MDF kipöccintése volt a Fidesz célja, hogy még véletlenül se zavarjon be senki a polgári jobboldalnak, vagy centrumnak nevezett politikai mezőben. Az LMP akkor kiválóan teljesítette a küldetést.

Abból sem csináltak soha titkot, hogy a nagyon más politizálás zászlóshajójának vezetője, Schiffer András mindig remek személyes kapcsolatot ápolt Orbánnal. Sőt, leköszönése után sokakat meglepő interjúkat adott, amelyben messze nem kritizálta annyit a kormányt – szemben az ellenzékkel –, mint azt általánosan elvárt lett volna.

Az idei voksolás kapcsán – eddig – csak a zuglói jelölt fideszes támogatásáról értesültünk, személyesen a jelölttől. Barta Jánost a fideszes segítség hírére az LMP kizárta, ám azt nem tudjuk, vajon a kormánypárti támogatás, vagy annak napvilágra kerülése miatt büntették meg jelöltjüket. Barta egyébként simán belemondta a kamerába, hogy őt is meglepte, amikor a fideszesek beállítottak hozzá az aláírásokkal. Képzelhetjük, mennyire meglepődött – hiszen egy jelölt mellett támogató aláírásokat kizárólag névre szóló, az NVB által kiadott lapokon lehet gyűjteni. Vagyis a helyi Fidesznek maga Barta adta át az íveket. Erről nem egyszerűen hallgatott az LMP, de úgy csinált, mintha nem lenne teljesen nyilvánvaló.

Minden jel arra mutat, hogy néhány nappal a választás előtt eljött a viszontszolgálat ideje.

Ahogy mindenki számára világos: az összellenzék kizárólag koordinált jelöltállítással, pontosabban visszaléptetéssel képes Orbánt megszorítani. Az ugyanis már most borítékolható, hogy a listás szavazatok legtöbbjét viszi a Fidesz – ám az egyéni választókerületek sorsán nem csak a kétharmados, de az egyszerű többség is múlhat.

Hogy ezzel nem csak a kockás kardigános politológusok vannak tisztában, hanem az állampolgárok is, mi sem mutatja jobban, mint egy friss, Medián közvélemény-kutatás. Az eredmények azt mutatják: az LMP támogatóinak 67 százaléka szerint mindenhol vissza kell lépnie az esélytelenebb jelöltnek. És még egy apróság: a legutóbbi kutatások adatai szerint az LMP a biztos pártválasztók között 4 százalékon áll, míg a teljes népességen belül 3 százalékon. A kutatók szerint inkább valószínű, hogy bekerülnek a parlamentbe, mint nem, de komoly erőt biztosan nem fognak képviselni.

Az egyéni jelöltek azonban sok esetben kenterbe verik a saját pártlistájukra leadott szavazatok számát – így abszolút alkalmasak arra, hogy egy-egy választókerületben megakasszák a kormányváltást akaró erőket. Ilyen például a fővárosi 1. vk és Csepel is. Mindkét helyen a legutóbbi mérések a szocialista jelöltet hozták ki legesélyesebbnek, azonban a helyi LMP-s alig maradt le utánuk. Vagyis összefogás esetén szinte biztosan verhető a Fidesz. Már ha lenne összefogás.

Az MSZP felajánlotta: mindkét helyen visszalépteti saját emberét, vagyis két, biztosnak tűnő mandátumot ajándékoz az LMP-nek, cserébe máshol, az esélytelen jelöltjeiket léptessék vissza. Az LMP válasza: egy fenét!

Néhány gondolat Szél Bernadettől:

Sajnos az a helyzet, hogy az ellenzéki pártok egymást és nem a Fideszt tekintik a legfőbb ellenfélnek. Mi megpróbáltunk ezen változtatni, nem sikerült. De délibábot kerget, aki azt mondja, hogy egyedül megveri a Fideszt.

A Momentummal igen, más pártokkal azonban elképzelhetetlen a választási megállapodás.

Ha Karácsony Gergely nem szakítja szét az LMP-t a társaival, másképp nézne ki az ellenzéki térfél.

– "Ezt azonban el kell választani attól, amit Soros György képvisel. Azt én is kikérem magamnak, hogy egy multimilliárdos akarja megmondani, mit tegyen vagy ne tegyen Európa a migránsokkal."

Őszintén reménykedünk és bízunk abban, hogy tévedünk. Mindez csupán optikai illúzió, és az LMP esetében az, ami úgy jár, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, úgy is néz ki, mint egy kacsa – valójában egy Orbán-buktát akaró, valódi ellenzéki párt, és nem egy politikai kacsa. Szél Bernadettnek még van négy napja, hogy ezt bebizonyítsa.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3313808908

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy meg nem valósult bojkott margójára 2018.04.05. 11:09:25

Az újrendies rendszer bebetonozódott. Nincs jelentősége, hogy 100%, 67% vagy 51% az állampárt többsége. Álságos a számolgatás. Főként ilyen alaptörvénnyel, ennyire kiürült parlamentarizmussal, ilyen médiával és ilyen intézményi pártállami struktúráv...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rasztaszív 2018.04.04. 19:37:27

a fidesz-trollok az lmp mellett állnak.ez mindent elmond.

morph on deer 2018.04.04. 19:46:12

@ben2:
“az egész visszalépősdi nem a kormányváltásról, hanem az MSZP-DK szavazatmaximalizálásáról szól.”

Hát hogy mondjam, azért az elég logikusnak tűnik, hogy annak kéne maradnia, aki esélyesbb, nem?
Azt meg elég illuzórikus lenne akár elképzelni is, hogy az LMP a számukra történő visszalépések nélkül sokkal meghaladná az 5%-ot jelenleg.

Én ezt inkább érdekegyeztetésnek nevezném, ha lenne valami szándék rá.
Az úgy szerintem nem megy, hogy egy ilyen érdekegyeztetések mentén zajló megbeszélésre valaki eleve extra feltételekkel érkezik, akár ezért, akár azért. Megállapodni nem kötelező, de ez már ami most zajlik leginkább arra emlékeztet, amikor a homokozóban a kislapát öt percre való birtoklásán kéne megállapodni.

Azt azért remélem nem akarod mondani, hogy egyedül az LMP gondolja komolyan a kormányváltást, mert ez már a homokozójoz képest is durva lenne!

Mert akkor talán azt is hozzá kéne tenni, hogy - ahogy mondod - mindenki más álljon félre lécci lécci, mert most őnekik kéne nyerni, mert nagyon szeretnének már kicsit nagyobbnak látszani...

Ugyanis ők ketten a Momentummal már talán 10%-ra is jók, és ezt igazán meg kéne értenie a többieknek!

Na jó, abbahagyom, met ez viccnek is gyenge.

Exploiter 2018.04.04. 19:53:34

Az lmp is a fideszé. A momentum is a fideszé. A kétfarkú is a fideszé.

Csak az mszp nem, mert... mert.. mert azok nem olyanok. Igaz, hogy húsz éve tartják egymást hatalomban, mint valami nyomorult szemfényvesztők és még mindig nincs konszenzus, hogy vajon melyik ártott többet az országnak, de igen, azok igazán fasza gyerekek.

ben2 2018.04.04. 19:54:43

@Glasses:

Nem a szabályok miatt nem lehet legyőzni a Fideszt, hanem mert annak van a legtöbb szavazója. Max azon lehet rugózni, hogy az új választási rendszerben kevesebb szavazat több mandátumot ér, de amint a Fideszt megelőzi valaki, annak fog kedvezni a rendszer.

Lehet azzal is érvelni, hogy a Fidesznek leejt a pálya a közmédiában, meg lopnak-csalnak-hazudnak, ugyanakkor a mostaninál sokkal hátrányosabb ellenzéki pozícióból is tudott a Fidesz nyerni az MSZP-SZDSZ koalícióval szemben.

Az LMP a hódmezővásárhelyi meglepő győzelem után azért állt a koordinált indulás élére, mert józan ésszel felfogta, hogy a Jobbikkal koordinálva van esély a győzelemre, anélkül meg nincs. Így adott egy esélyt a Jobbiknak és a balosoknak, hogy a bebizonyítsák, hogy a kampánylózungokon túl is komolyan gondolják-e a kormányváltást, mert akkor nosza itt a lehetőség.
Ehhez képest sem a Jobbik, sem az MSZP-DK nem volt érdekelt a teljes körű összefogásban, innentől pedig az LMP is belátta, hogy nincs értelme a visszalépősdit és átszavazósdit erőltetni, mert az sosem a kormányváltásról, hanem az egyes pártok szavazatmaximalizálásáról szólt.

GépBalta 2018.04.04. 19:56:18

@Malachi: Némmmá... egy ember aki gondolkozik is. Ritka az ilyen manapság.

Sándor Pólik 2018.04.04. 19:56:53

Könyörgöm, cáfoljon meg már valaki! Pl , hozzon példát rá, hogy a FIDESz betámadta LMP-ssé avanzsált egykori kemény emberét, vagy valaki kérdezze meg, hogy ki az a "keleti", vagy cáfolja meg, hogy Kövér László járt "K " településen!

Glasses 2018.04.04. 19:57:43

@Malachi: Nézd toporzékolhatsz kedvedre, de tudomásul kell venni, hogy a magyar társadalom, bár nagyon megosztott, de meghatározó többsége un. jobboldali, konzervatív. Az un. baloldal végérvényesen elvesztette azt az egymillió szavazót amelynek hála Gyurcsánynak meg a lendvaiknak jelentős számban a Fideszhez, Jobbikhoz pártoltak és ott jojóznak most is.
Várhatod a csodát, hogy egy LMP ezen a pályán majd megvilágosít még jó kétmillió embert és kormányt alakíthat, de nem fog. Ha úgy gondolkodik az LMP ahogy te, akkor erre játszik. Ha nem akkor meg koalíció képesnek kellene lennie. Kivel? Aki van. Vagy várni még úgy 30 évet, hátha addigra milliók világosodnak meg Széll Bernadett hatására. Erre az LMP (is) képtelen. Egészen konkrétan a fasorban sincs az egyszámjegyű támogatottságával, mert nem igen fog kicombosodni most sem.
Egyébként csupán azt mondtam, hogy az LMP politikája, manőverei tökéletesen beleillenek a centrális erőtér hibátlan működésébe.
Felülről nézz rá a pályára és látni fogod.

ben2 2018.04.04. 20:05:42

@morph on deer:

Egy teljeskörű ellenzéki összefogásnál, ahol nagy az átszavazási hajlandóság nem az az esélyesebb, akinek több a fanatikus híve, hanem akinek a legkisebb az elutasítottsága, mert annál érvényesül a legjobban az átszavazás.
De ez tényleg legyen az ellenzéki pártok gondja.

Nem állítom, hogy az LMP gondolja egyedül komolyan a kormányváltást, mert szerintem egyik ellenzéki párt sem gondolja komolyan.
Nem (csak) a választási esélyeikről beszélek, hanem bármilyen komolyabb együttműködésről a többi párttal, ami nélkül ugye elég nehéz kormányt váltani.
Az ellenzék ezért már a ciklus közepén beárazta ezt a választást és zéró összegű játékot játszanak az ellenzéki szavazóbázison. Ennek a meccsnek az egyik eleme, hogy időnként kikiáltják egymást a kormányváltás kerékkötőinek.

invalid user name 2018.04.04. 20:05:59

@Sándor Pólik:

A vetélytársak lefideszbérencezése destrukrív stratégia.

morph on deer 2018.04.04. 20:08:13

@Brix:
“Inkàbb jöjjön az Lmp vagy a Momentum, mint az elkú...ók...”

De nem jön, baxki! 7-8%-kal sem jön, meg tízzel sem!

Mást mondok: LMP-nek hála necsak hogy senki nem jön, de az orbanista ámokfutás kap megint alkotmányozó többséget!
És mindezt úgy, hogy gömbölyded vezérünk kijelentette, hogy jaj a civileknek, ha győznek!

Ha valaki ezt nem látja, és azon rinyál, hogy pedíg ők lennének az egyetlen vállalható alternatíva, annak azt ajánlom, hogy akkor majd menjen el Szél Bernadettel Tusványosra is, meg álljon be mellé Sorosozni is egy kicsit, - mert akkor már úgy is mindegy, hiszen “vállalható”, nem?

Azt pedig megint hozzá kell tennem, hogy teljesen érdektelen per pillanat, hogy mi is az LMP programja, mert a választókat nem érdekli!
Megvan?

Legfeljebb 5-10% ember találja annyira jónak, hogy esetleg rájuk szavazzon, és ez most elég mire is?
A legjobb esetben is orbán további támogatására, és egy VIP helyre a koronázási ceremónián!

Hát ez valóban “más” politika, szó ami szó, más mint akár csak tegnap.

Minden nap Lehet Más a Politika..!

Urancityhero 2018.04.04. 20:15:43

Ritka undorító és félrevezető blogbejegyzés. Miután Gyurcsány és az MSZP a nyakunkra hozta a kétharmadot, 2014-ben elintézett még egyet, most az egészet az LMP-re keni. Az LMP nem is létezett, amikor Gyurcsány már Őszödön konkrét költségvetési csalássorozatról beszélt.
A hiba és a probléma ti magatok vagytok MSZP és DK, nem az LMP és nem a Jobbik. Ti tartjátok hatalmon Orbánt és ők pedig titeket.

mh1973 2018.04.04. 20:16:41

Ilyen amikor egy párt totál dilettáns, ha lenne vér a pucájukban, akkor 5 értelmes egyéni jelöltet hagytak volna maguknak (plusz 30-40-et, ahol úgysincs senkinek esélye a korrupt narik ellen), mindet baromi esélyesként, köztük magát szelecskét, az egyetlen épeszűt Hadházyt meg egy-két csárdi félét, mellette rágyúrtak volna a listás 6-7%-ra és tadammmm akár 10 fővel bent ücsöröghetnének a parlamentben. Ehelyett ott is indulnak és ellophatnak akár 8-10%-ot is, ahol ez épp elegendő lenne a narik elzavarásához mint pl csongrád2. Amúgy a töketlen csárdit sem értem, azt a körzetet Juhász simán behúzta volna, ha ő az egyetlen ellenzéki, de ebben a tagban erősen kételkedem!

Glasses 2018.04.04. 20:17:38

@morph on deer: Azért ne varjuk kizárólag az LMP nyakába a negyedik Orbán kormányt. Sem többet, sem kevesebbet nem tett ezért mint a többi az ellenzéki baloldalon.
Mert az LMP még messze van attól amit Gyurcsány művel, aki annak ellenére nem vonul vissza, hogy tudja, a végletekig elutasított a társadalomban és ahová belép ott megrohad a levegő és hiteltelenít mindenkit aki szóba áll vele.
Az LMP egy csalódás immár, de nem lóg ki a sorból.

Malachi 2018.04.04. 20:20:26

@Glasses: én csak azt nem értem, hogy ha itt van mindig ugye pármillió bizonytalan, akik általában el sem mennek szavazni, de most talán megmozdulnak, akkor egy józan ember, aki le akarja váltani a fideszt, miért tereli a népet a náci jobbik és a ki tudja, hányszor bukott MSZP/DK felé éppen az LMP ellenében, akik azért sokkal vállalhatóbbak. tényleg, mi ez az ostobaság, hogy majd pont azért nyer a fidesz, mert az LMP nem lép vissza mindenhol a szociknak?

a fideszt csak akkor lehet megverni, ha a jobbik is visszalép, sok helyen. a jobbik egy helyen sem fog visszalépni. szóval a fideszt nem verik meg. itt indul az egész, ezen a pályán kellene játszani és akkor még az LMP a fidesz szövetségese, hm? hááát... nem tudom ez hogy jött ki, de nagy hülyeség.

az LMP-nek (és minden ellenzéki pártnak) innen kezdve egy dolga van: minél több töredékszavazatot begyűjteni, hogy listáról minél többen kerülhessenek be. az egész visszalépősdi csak arra jó, hogy egymás között leboltolják a tuti befutó helyeket. ez elég tisztán látszik az elmúlt napok történései alapján. és minden írás, minden poszt, minden komment ami az LMP-t gyengíti és jobbikok, MSZP/DK-t erősíti nagyon káros.

emésszed: 75-80% fidesz+jobbik, 10-15% MSZP/DK, meg a maradék. ez lesz kb. vasárnaptól. szép új világ, hm? erről is érdemes lenne posztolgatni, és nem az LMP nem létező felelősségét kellene firtatni.

DFK 2018.04.04. 20:31:58

@Lajos Csánó: dehogynem. Ahol nincs jelölted, kevesebb listás szavazatot kapsz. A lmp meg közelben van a küszöbhöz, minden listás szavazat létfontosságú.

Sándor Pólik 2018.04.04. 20:36:26

Ja, és én névvel válalom a véleményem! Viszont cáfolni nem akaródzik senkinek! Névvel meg pláne!

Glasses 2018.04.04. 20:42:24

@Malachi: Tőlem ilyent nem hallottál, hogy az LMP a Fidesz kreálmánya. Meg azt sem hogy az LMP sara lenne ha újráznak megint.
Abból kellett volna kiindulni, hogy nem kell ott erőlködni, ahol nem érdemes. A Jobbik minek lépjen vissza Bp-en ha ott esélytelen. Hidd el a "zemberek" nem annyira hülyék, hogy ne tudják, hol ki az esélyesebb. Csak épp a jelölt állító pártok saját szájukból segget csinálva kicsinyesek.
Mert egy somogyi falusias, kisvárosi körzetben ugyan mi a faxért erőlködik egy LMP is? Ha tényleg kormányváltást akarnak engedjék a Jobbiknak a pályát. Ők meg nem verik magukat ott ahol a baloldaliak az esélyesek.
A megközelítésed hibás. A Fidesz-Jobbik 75 százaléknyi támogatottsága kampánytól függetlenül évek óta adott. És ez marad is. Nekem sem tetszik, de el kell fogadnom mert akkor is ez a felállás ha becsukom a szemem és fantáziálok ezerrel.
Ezért írtam: meg akarnak téríteni egy-két millió embert? Ez most komoly?:)
Vagy kihozni a legtöbbet a helyzetből és kormányváltást kicsikarni, ahol viszont a Jobbik megkerülhetetlen. Az idő nekik játszik. Nem Molnéráknak, nem Gyurcsányéknak és nem az LMP-nek, aki eljátszotta már azt hogy kinője magát. Vajon miért nem? Volt rá 9 éve.
Rühellem a Jobbikot, de Vona volt az egyedüli aki rájött: nem mehet úgy tovább ahogy előtte és keményen belenyúlt a Jobbik arculatába és az emblematikusan radikálisokat kibaxta a pártból.
Az LMP-nek nem tűnik fel hogy kispárt maradt és egyedül teljesen súlytalan? És akkor a Momentumról nem is szóltam, akikre a szívem szerint a leginkább szavaznék.

Sándor Pólik 2018.04.04. 20:57:50

@invalid user name: Mellé lőttél! Nem vagyunk vetélytársak. Erről könnyű lett volna meggyőzödnöd!

2018.04.04. 20:59:32

LMP = Lófaszt Más A Politika (mindig ugyanaz). A választók beárazták őket, soha nem lesznek 5%-nál több, ami azt bizonyítja, hogy az írányvonaluk nem sok embert érdekel. Jobb országokban egy ilyen pártocska lehetne a mérleg nyelve, itt csak statiszták Orbán mellett. DK2.

Glasses 2018.04.04. 21:05:07

@DFK: Pontosan. Nem véletlenül így írták át a választási törvényt. És az LMP-nek is fontosabb egy-két parlamenti szék plusszban, mint egy kormányváltás. Ők sem tudják átlépni az árnyékukat. Politizálhatnának másképp mint a többiek, de ők sem teszik. Nem mások ők sem, ezért csalódás különösen ahogy a vásárhelyi történet óta cselekszenek.

2018.04.04. 21:09:40

A másik probléma az, hogy az ellenzék nem készült kúrmányváltásra, hanem csak frakciózásra. A kétharmad pedig nem a baloldal műve, hanem a prosztó magyaroké, akik ezt megszavazták, főleg a fanatikus Orbán-hívőké, akik felültek a gyűlölködésnek, amit profi módon gerjesztett a maffia. Igaza volt Gyurcsánynak, ez egy kurvaország és megérdemli a sorsát. Normális országban a fideszesek soha sem jutottak volna be a parlamentbe.

Glasses 2018.04.04. 21:18:06

@a ribancok is kidobják a csikket: Normális országban Gyurcsányék sem újrázhattak volna 2006-ban és az őszi események után alapból le kellett volna mondania.
Orbán sem jelentette be hogy új alkotmányt ír, hogy letarol mindent és a közpénzből épít klientúrát olyan nagyságrendben, amiről a szocik még álmukban is félve gondoltak csak.
Gyurcsányak speciel semmiben sem volt igaza. Kormányozni nem tudott. Erről szólt az öszödi beszéd. Ami meg utána következett az meg nem kormányzás volt, hanem ámokfutás. Majd belexarva az egészben egyik napróla másikra lelépett cserbenhagyva a pártját és a választóit. Hagyjuk már ezt a Gyurcsányt! Mikor tanult ez meg kormányozni?:) Ritka kártékony valaki ez a senki.

Glasses 2018.04.04. 21:19:52

@Glasses: Ennek a palinak nulla norális alapja van politizálni. Rombol és rombol és pusztít. Kormányon és ellenzékben is.

sadleriana 2018.04.04. 21:28:40

Szerintem ez a visszalépésesdinek csak akkor van értelme ha a politikai irány megfelelő, nagyjából azonos. Az LMP szembeköpné a választóit azzal, ha összeállna olyan pártokkal akikkel abszolút nem tudnának közösen körmányozni. És egy jobbikos mit szólna ahhoz ha a pártja támogatná az MSZP-t? Minhta dizelvonattal tolatnának a seggébe...

Teljesen logikus hogy nem támogatják egymást orrba-szájba, mert tisztelik a szavazóikat és ez így van jól. De tfh. összeállnak és legyőzik a mumust? Akkor mi lesz? Egy jobbikos külögyminiszter egy mszp-s belügyminiszterrel? :))

morph on deer 2018.04.04. 21:31:22

@BaitHrunner:
“ott tartunk, hogy egy túlértékelt 5%-os pártocskán múlik Orbán kétharmada?”

Legutóbb egy mandátumon múlt, és határon túli testvéreink promt szállították a kegyelemdöfést a demokráciának ahogy addig ismertük.
Természetesen nem ez volt a szándékuk, hanem csak meg akartak felelni a kokárdás, árvalányhajas elvárásnak, meg szegény lónak sem akartak csalódást okozni, ha már Semjén tiszteletes belovagolt rajta személyesen, önseggűleg, hogy úgy mondjam, de így sikerült.

Biztos vagyok benne, - oké, remélem, hogy biztos lehetek benne, - hogy az LMP sem aztal a szándékkal kezdte, hogy na majd most ők aztán támogatják orbánt a budai várig, de van rá esély, hogy sikerülni fog. A víz is az utolsó csepptől csordul ki a pohárból, addig még minden rendben...

Amúgy tudja valaki, hogy Ron Werber miért lépett le? Valamiért kizártnak tartom, hogy ő ugyanezt a kampánystratégiát javasolta volna ha marad, mivel ő szakember. Csak merengek, semmi több.

morph on deer 2018.04.04. 21:51:09

@sadleriana:
“De tfh. összeállnak és legyőzik a mumust? Akkor mi lesz? Egy jobbikos külögyminiszter egy mszp-s belügyminiszterrel? :))”

Fordítva jobb lenne. :)

Akkor szerinted az a jobb, ha “tisztelik a választóikat”, nem győzik le a mumust és hagyjuk a francba az egészet?
Maradjon a mumus, mert úgy is szép nyelv az az orosz, mi baj lehet, nem..?
A múltkor is hogy bevált..:(

horvathviteztamas 2018.04.04. 22:04:07

A sokadik bukás okát magatokban keressétek...

Hókirályfi 2018.04.04. 22:07:06

@Tom-Tom90: Igen, valóban a visszalépések esetén bekövetkező átszavazási hajkandóságot is figyelembe kell venni, és figyelembe is veszik azok, akiknek ez a szakmája.
Egyébként egy ilyen efyüttműködés szerintem olyanokat is szavazásra serkentene, akik amúgy otthon maradnának.

Malachi 2018.04.04. 22:10:40

@Glasses: de nem lesz kormányváltás. azóta lehet tudni, hogy a jobbik Hmvásárhely után kb. rögtön leszögezte, nem lép vissza senkinek. az egy marha nagy félreértés, hogy országosan meg lehet ismételni azt, ami abban a városban sikerült. vegyük már figyelembe a tényeket. a fidesznek van egy stabil szavazóbázisa. mindenki tudja, hogy csak akkor lehet tőlük a 2/3-ot elvenni, ha minden bizonytalan körzetben egyetlen ellenzéki indul ellenük. ilyen nem fog történni, mert még egyszer: a jobbik azt mondja, hogy nem lép vissza.

ez a helyzet. ebből csak annyit lehetne kihozni, hogy ha tényleg esélyt akarunk egy értelmesebb országra, amit nem opportunista tolvajok (fidesz), EU ellenes és rasszista, antiszemita gárdások (jobbik), továbbá levitézlett lusta káderek (MSZP/DK) irányítanak választóként amennyire lehet megerősítjük az Együttet, az LMP-t és a Momentumot. ebből a hármasból az LMP a legismertebb, leginkább támogatott párt, majdnem minden körzetben indítanak valakit, biztosan számíthatnak a töredék szavazatokra. ezért fontos nekik az összes induló. nem lenne lehetetlen forgatókönyv, hogy az első fidesz és sajnos biztos második jobbik után ott legyenek harmadik erőként. de nem, ilyen nem lesz, mert valamiért mindenhol a jobbikot és a szocikat nyomatják. miért? senki nem tudja.

még egyszer mondom: jobbik visszalépések nélkül nem lesz leváltva a fidesz. a jobbik jelen állás szerint nem lép vissza sehol. szerintem Magyarországnak nem érdeke, hogy a jobbik 20, a szocik meg 10+ százalékot szerezzenek egy 50 valahány százalékos fidesz mellett - de valószínűleg ez lesz a helyzet és tökmindegy, mit csinál az LMP, valamiért mindenki őket üti. ez butaság.

Gleccsertetű 2018.04.04. 22:11:31

de végülis akkor most diktatúra van vagy nem?

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.04. 22:13:34

@Sarolta.tth: valami egeszen megmagyarazhatatlan utalatkampany megy az LMP ellen, ugyanugy mint 4 eve, velemenyem szerint ez az egyetlen vallahato politikiai formacio, es amit eddig csinaltak az alapjan ugy erzem tiszta lelkiismerettel tudok rajuk szavazni. Ez a hatalmas nyomas a media reszerol, miszerint az LMP-nek vissza kell lepni az MSZP javara igazsagtalan es inkorrekt. Feletebb felbosszant az MSZP es un block a ballib media flegma hozzaalasa a dolgokhoz, miszerint nehany gesztus visszalepesert csereben egyenesen azt varjak az LMP-tol hogy adja fel teljesen azt amit eddig kepviselt es vonuljon ki az egyeni korzetek negyedebol. Kopje szembe ertekeit es biztassa valasztoit, hogy voksoljanak a regi rendszer partjaira.
Az ellentetes a part celjaival es celkituzeseivel. Egyebkent az LMP nem mutatott teljes elzarkozast a koordinalastol eddig se, bar ehhez sajat parttagsagukon kellett a DK es MSZP iranti averziojakat legyurni. Viszont az ajanlat Karacsony reszerol onzo, arcpirito es pimasz. Igen, a fideszt meg kell allitani, a leheto legtobb eszkozzel, de mindezt nem diktatumokkal antidemokratikusan es nem azokkal akik ugyanolyan erkolcstelenek mint a kormanyoldal, csak epp 8 evig nem voltak hatalmon.

morph on deer 2018.04.04. 22:19:57

@Glasses:
“Mert az LMP még messze van attól amit Gyurcsány művel, aki annak ellenére nem vonul vissza, hogy tudja, a végletekig elutasított a társadalomban és ahová belép ott megrohad a levegő és hiteltelenít mindenkit aki szóba áll vele.”

Azt tudod ugye, hogy ez a tuti fideszes narratíva, semmi több?
Aki legalább nagykorú volt 12-13 éve, annak már lehetne némi fogalma a valóságról is, ami azért elég távol van ettől. Mindenesetre a Gyurcsány már egy éve elkezdett tárgyalni a Jobbikon kívül mindenki mással, és lényegében meg is állapodtak egy egészen széles ellenzéki együttműködésről amikor a Botka berúgta az ajtót, hogy majd ő, de aztán hű de nagyon.
Erre persze azonnal szétrebbent mindenki, Botka pedig egy teremtett lélekkel nem tudott dűlőre jutni.
Érdekes, hogy addig nem a Gyurcsányozás volt a fontos, hanem a cél, de Botka ‘segített’ ezen is, nagy sikerrel... Ez volt a legnagyobb sikere egyébként, mielőtt ‘visszavonult’, majd jöttek az ünnepek. Akarom mondani eljött a Karácsony.
Akkortájt jelentkezett be - jó érzékkel - Szél Bernadett is, csak kissé túlszaladt a határain...

A többi nagyjából ismert, aztán most ez van. Mert az élet szép. :(

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.04. 22:20:33

@Glasses: eppenseggel az LMP jol jarna egy koorninalassal, mivel az elesett toredekszavazatokkal kevesebbet buknanak, mint amit a egyeni megnyert korzetekkel nyernenek, szoval nagyon nincs igazad. Az hogy nem allanak ossze a levitelzelett baloldallal feltetel nelkul az pusztan elvi dolog. Meglehet a baoldalon ezek ismeretlen fogalmak.

Ragyogj! 2018.04.04. 22:26:34

@Sarolta.tth: Szia!
Szívemből szóltál!!!! Köszi!! <3 :)

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.04. 22:31:12

@Glasses: eppenseggel az LMP jol jarna egy koorninalassal, mivel az elesett toredekszavazatokkal kevesebbet buknanak, mint amit a egyeni megnyert korzetekkel nyernenek, szoval nagyon nincs igazad. Az hogy nem allanak ossze a levitelzelett baloldallal feltetel nelkul az pusztan elvi dolog. Meglehet a baoldalon ezek ismeretlen fogalmak.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.04. 22:35:39

Egyebkent meg biztos vagyok benne, hogy az lmp -akar az utolso pillanatban- de vissza fog lepni meg 10 korzetben, valoszinuleg egyoldaluan. Mert ezzel a bagazzsal meg targyalni is felesleges. Onzo, pitianer es kovetelezo. Az mszp lenyegeben semmi aldozatot nem hozott a jobb ellenzeki szereplesert, azon kivul hogy tovig benyalt gyurcsanynak.

Gleccsertetű 2018.04.04. 22:36:54

@morph on deer: össze-vissza beszélsz. gyf a legelutasítottabb politikus.

republikon.hu/elemzesek,-kutatasok/160818-politikusnpsz.aspx

ennek semmi köze ahhoz, h ő mikor kivel kezdett el tárgyalni. attól, h szavakat teszel egymás mellém még nem lesz értelmes a beszéded.

morph on deer 2018.04.04. 22:51:55

@Malachi:
“tökmindegy, mit csinál az LMP, valamiért mindenki őket üti. ez butaság.”

Az nem merült fel benned, hogy elcseszték, és azért? Minden eredendő szimpátiám ellenére sikeresen meggyőztek arról, hogy az égegyadta világon semmi “más” nincs a politikájukban, eltekintve hogy ide is meg oda is próbálnak hajladozni, az meg nem elég.
A politikában ugyanis olyan nincs, hogy ‘arany középút’, ezt illene felismerni, ha már azzal az ötlettel kokettál egy párt, hogy mérvadó politikai tényező legyen.
Az LMP meg inkább a se hús, se hal álláspontban hisz, az meg nem jött be.
Nem is fog, csak szólok.

Náluk rosszabbul talán csak a Momentum áll a kérdéshez, hasonló okból, ott meg még a megélhetési politizálás is jelen van mint cél.
Sajnos a ‘mérsékelt jobbközép párt’ mint olyan továbbra is hiányzik a politiksi palettáról.

Egyébként sem ‘támogatásról’ sem ‘összeborulásról’ nem kéne, hogy szóljon a mostani helyzet, mert mindössze taktikai érdekegyeztetésre lett volna szükség, mégpedig előzőleg, mindenféle csinnadratta nélkül!
Ahogy eredetileg történt volna.

De nyilván mindenkinek kellett a dráma, mert akkor látszik ám igazán, hogy ki milyen qrva erős, hajaj!
Ja, hogy módszer eredménytelen a lényeget illetően, nevezetesen, hogy komolyabb eredményt lehessen elérni?
Hát annyi baj legyen, majd legközelebb, de addig is jól szórakoztunk, nem?
Hát nem.

morph on deer 2018.04.04. 23:05:15

@Gleccsertetű:
“gyf a legelutasítottabb politikus.”

Ja, orbán meg a legkedveltebb, tudjuk.
Ez meg azon nem változtat, hogy ez a fideszes narratíva.
Az ország java része már a ‘migráns’ szótól is retteg, mert megmondták neki, hogy a migráns az hű de veszélyes, elveszi a zországot, meg minden, - holott semmilyen tényeken alapuló valós ismerete nincs a dologról!
Meg ez is egy fideszes narratíva.

Mindez csupán szándék, pénz és befektetett munka kérdése, és elérhető, hogy a ‘zemberek’ azt fújják, amit megtanultak a tévéből, az újságokból meg a plakátokról, meg a viktor is mondta..!
Ez a propaganda hatása, röviden.

Néhány könyvtárnyi irodalma van a témának, ha ráérsz kukkants utána.

Gleccsertetű 2018.04.04. 23:11:46

@morph on deer: semmi köze ovi elutasítottságának gyf elutasítottságához. ez megint hablaty. a migránsozás is. belinkeltem a mondanivalómra egy forrást. te meg hablatyolsz itt. ezek is a habonypropagandát szopják, egyedül te tudod a tutit:

hvg.hu/gazdasag/20171222_Gyurcsany_a_vilag_egyik_legrosszabb_vezetoje

168ora.hu/penz/gyurcsany-ferenc-ott-van-a-vilag-legrosszabb-vezetoi-kozott-magyarorszagot-egy-kutatasban-nem-soroltak-a-demokraciak-koze-14359

index.hu/gazdasag/2017/12/22/gyurcsany_ferenc_vezeto_politikus_gdp_novekedes_tanulmany_kutatas_william_easterly/

véded itt a védhetetlent, a következő szokásos lépés az lesz, h letagadod amit írtál. lefutottuk már ezeket a köröket párszor.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.04. 23:17:43

@morph on deer:
az LMP-t ketiranybol utik, egyreszt azert miert megalkuvo=leall targyalni az mszp/dk-val, masreszt azert mert onzo, parterdek mellett politizal=nem koordinal feltetel nelkul az mszp/dk-nak.
egyebkent meg Soros ugynok, de a fideszt segedpartja.
alljon meg a menet! ez egy lehetetlen helyzet. olyan dilemma ahol nem lehet jo dontest hozni. ilyenkor a a legjobb megis az elvek menten maradni es ugy bukni, mint feladni az elveket es ledegradalni magat az mszp szatelit partjava, hogy aztan szepen lassan ok is eltunjenek a politikai sullyessztoben, mint minden mas part (szdsz, egyutt, liberalisok, parbeszed), aki ugyanezt az utat jarta be.
na es mindezt miert? egy illuzorikus szalmaszalnyi, de inkabb nem letezo eselyert, hogy esetleg a fideszt meg lehet verni. Holott az egesz arrol szol, hogy
1. a felelosseget ismet ra lehet kenni az lmp-re
2. mszp/dk a biztos bukas tudataban maximalizalja a mandatumaiak szamat, akar azon az aron, hogy ezzel veszelybe sodorja az lmp parlamentbe jutasat.

mellesleg lmp reszerol egy ilyen ertelmetlen nagy aldozat sem jarnak tobb mint uszkve 10 mandatum nyereseggel a baloldalnak meg mindig edeskeves lenne a fidesz megallitasahoz

mellesleg meg ennel is szarabb helyzetbe kerulnenek az ellenzeki partok, ha ne talan kisebbsegbe tudnak szoritani a fideszt.

BaitHrunner 2018.04.04. 23:29:41

@morph on deer:
Akkor sem értem ezt az LMP ekézést...
Túlértékelt? Lehet.
De miért kellene összefogniuk azzal ami ellen egyáltalán létrejöttek??? Igazából azt nem értem, ez hogy lehet elvárás? Köpjék szembe a választóikat? Onnantól kezdve két hét múlva megszűnik a párt...
Másrészt pedig eléggé visszás az ő 5-10%-ukon ércelődni annak az MSZP-P-DK triónak akik kb. a földhöz fogják verni a valogukat ha meg lesz nekik a 20% és mind bejutnak a parlamentbe. MSZP/DK 20%-a egyébként szerintem nagyobb tragédia ennek az országnak mint az újabb FIDESZ 4 év.
Meg is mondom miért:
Azért mert szerintem a baloldali szavazók nem tűntek el, egyszerűen csak nem hajlandóak közösséget vállalni ezzel a társasággal. Az van, hogy az MSZP elkopott, a DK-nak meg lehet, hogy van 7-8%-a, de 15-20-at meg eltaszít. Ezek az emberek megvannak csak épp atszivárogtak a kispártokhoz, a JOBBIK-hoz az LMP-hez sőt még a FIDESZ-hez is. Vagy csak egyszerűen nem mennek el szavazni.
Szóval amíg az MSZP-DK kombó nem tűnik el a közéletből addig esély sincs a megújulásra. Gyurcsánynak egyébként, ha akkora kaliberű politikus lenne mint amilyennek a szektája próbálja beállítani, ezt már rég észre kellett volna vennie és szépen a háttérbe vonulnia. Ő ezt láthatóan nem tette meg, sőt...
Azt sem ártana elfelejteni, hogy a választási rendszer nem a FIDESZ-re, hanem a győztesre van szabva. Egy jelenlegi, erősen megosztott jobboldalt simán kehetne 2/3-al verni. Ehhez kéne egy nem lejáratódott, nem velejéig romlott, nem töketlen, nem kormányzásra alkalmatlan, nem korrupt baloldal.
Nem pedig az LMP néhány %-án bohóckodni, és a "mindenki hibás meg hülye csak mi mem" elvet továbbvinni.
Kb. ennyi a véleményem.

morph on deer 2018.04.05. 01:02:03

@BaitHrunner:
"mindenki hibás meg hülye csak mi mem" elvet továbbvinni.”

Ezzel csak egy baj van, hogy a “csak mi nem” rész nem igaz...
A többi ugyanis igen.

Te azt érted félre, hogy itt most az lenne a lényeg, hogy az MSZP meg a DK, - holott frászt! Nekem egyik sem hiányzik, én igazából a Kétfarkú ebek pártján állok, mert ők az egyetlen érdemi válasz erre az agyrémre ami itt megy.

A különbség annyi, hogy én egyetlen pillanat türelmi időt nem vagyok hajlandó adni ennek a tolvaj bagázsnak, mivel az a normális Magyarország utolsó esélyét venné el, és aki ezt akadályozza, akár a szándékától függetlenül, azt én nem tartom támogatásra érdemesnek.

Szerintem most nem az kéne, hogy a lényeg legyen, hogy ki mrlyik párttal van, hanem az, hogy melyikkel nincs!
Most félmegoldásokkal nem megyünk semmire, és nem lesz mégegy esély, ha ezt elcsesszük.
Na ez a baj.

morph on deer 2018.04.05. 01:17:16

@Gleccsertetű:
“belinkeltem a mondanivalómra egy forrást. te meg hablatyolsz itt.”

Te most azt akarod mondsni, hogy Gyurcsány azért elutasított, mert rossz gazdasági döntéseket hozott?
Mert szerinted ezt olvasta Józsi bácsi Alsómocsoládon, aztán a homlokára csapott, hogy “hűha, hát akkor mostantól én nrm szeretem Gyurcsányt!” - vagy esetleg megmaradt benne a karaktergyilkos propaganda hatása?

Egyébként ez még nem Habony érdeme, - én nem is mondtam ilyet, - ez még Semjén tiszteletes keze munkáját dícséri. Ő maga büszkélkedett vele még nyolc éve, onnan lehet tudni.

Akkor még egyszer mondom: bárkiről bármit el lehet hitetni a lakossággal, csak szándék, pénz és idő kell hozzá!
Ez így működik.

morph on deer 2018.04.05. 01:25:47

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu:

“mellesleg meg ennel is szarabb helyzetbe kerulnenek az ellenzeki partok, ha ne talan kisebbsegbe tudnak szoritani a fideszt.”

Csakhogy most nem az a lényeg, hogy melyik párt milyen helyzetbe kerül.
Itt és most arról van szó, hogy sikerül-e megállítani ezt az agyatlanságot, vagy nem. Minden más szempont átmenetileg érdektelen kell, hogy legyen.

Vagy meg lehajtott fejjel beállni a nertársak közé a Blahán a sorba.
Hare Krishna, hare Rama...

moonlight777 2018.04.05. 04:09:09

@Gitram:

Hülyeségeket beszélsz. Fel kéne már fogni, hogy az mszp-dk-nak semmik keresnivalója a közéletben, ócska, leszerepelt, hiteltelen pártok.... nekik köszönhető orbán 8 éves hatalma... húzzanak a picsába jó messzire a közéletből, velük nem lehet rendszert váltani mert része ennek a rossz, és káros rendszernek.... kizárólag új pártokra lenne szabad szavazni, akik nem sárosak az elmúlt 27 év gaztetteiben...

moonlight777 2018.04.05. 04:09:10

@Gitram:

Hülyeségeket beszélsz. Fel kéne már fogni, hogy az mszp-dk-nak semmik keresnivalója a közéletben, ócska, leszerepelt, hiteltelen pártok.... nekik köszönhető orbán 8 éves hatalma... húzzanak a picsába jó messzire a közéletből, velük nem lehet rendszert váltani mert része ennek a rossz, és káros rendszernek.... kizárólag új pártokra lenne szabad szavazni, akik nem sárosak az elmúlt 27 év gaztetteiben...

Lajos Csánó 2018.04.05. 06:00:24

@DFK:
Ebben a formában nem igaz!Mivel van annyi képviselője,még visszalépések esetén is,hogy legyen országos listája! Tehát lehet rá szavazni ott is ahol nincs jelöltje!

BaitHrunner 2018.04.05. 07:05:43

@morph on deer:
Nézd, én nem látom ennyire drasztikusan a helyzetet, nem értem ezt az utolsó esélyt sem. Azt gondolom szinte biztosan nyerni fog most a FIDESZ, 2/3-a nem, de egy viszonylag kényelmes egyszerű többsége meg lesz neki.
Na innentől két eset lehetséges:
1; ha tényleg minden szar volt eddig akkor az most rájuk omlik, belassul a gazdaság, elszáll a hiány, belpolitikai válság, megbuknak, előrehozott választás, 20%-uk sem lesz.(lásd: 2010)
2; elmaradnak a válságok, végig megy ez a 4 év is. Azt gondolom ebben az estben is elveszítik a szavazóik többségét. Ez szerintem egy természetes folyamat, ami egyébként már megkezdődött.
Szóval maximum négy évük van.
Ha most nyerne az ellenzék, akkor az valahogy így nézne ki kb.: 12-15% MSZP-P 8-10% DK, 20-25% jobbik, 8-10% LMP.
Miniszterelnököt kéne választaniuk. Hogyan? Kit?
Minisztereket?
Döntéseket hozni, törvényeket megszavazni... Költségvetés???
Ebből szerinted mi lenne? Mert szerintem fél éven belül új választás és FIDESZ 2/3-ad újabb 8 évvel.
Még mindig tartom, hogy nagyon-nagyon kéne, hogy most az MSZP és a DK ne jusson be a parlamentbe. Egész egyszerűen nem látom mást a megújulásra. Így lehetne 4 év múlva egy viszonylag tiszta és vállalható baloldali formáció, aki szerintem nyerne is 2022-ben. A FIDESZ pedig szépen a szocik sorsára jutna.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.04.05. 07:11:29

Kedves DK, Kedves MSzP! Mindenki marad milliárdos! Most is meglesz a 70-30! Ölellek. Viktor

Konstantin Nemeth 2018.04.05. 07:19:04

Gyurcsány (és Bajnai) soha nem vállalták a felelősséget a 2010-es választási vereségért, Gyurcsány soha nem vállalta a felelősséget, hogy nyakunkra hozta Orbán Viktort. Nyugaton, amit annyira ajnároz, egy ilyen választási teljesítmény után örökre eltűnt volna a süllyesztőben. Itt azonban részt vesz az ellenzék megosztásában, ő maga kezdte el. Valójában röhej, de éppen ő Viktor fizetett embere: nem véletlenül támadja azokat a "politikai szűzeket", akiknek nem volt közük sem a Fideszhez, sem az ő kormányához korábban, és ezért sokan bíznának bennük.

Nerevaryne 2018.04.05. 07:42:56

Magára valamit is adó párt nem fog össze az MSZP-vel, a DK-val meg pláne. Nem, nem éri meg akkor sem ha ezzel ellenzéki kormány alakulhatna. Ha a Jobbik összefogna a DK-val, el se mennék szavazni vagy inkább szavaznék a Momentumra vagy az LMP-re. Az MSZP-nek és a DK-nak el kéne takarodnia a közéletből, nem pedig nekirohanni azoknak a pártoknak akik jogosan undorodnak tőlük!

Venesz 2018.04.05. 07:56:59

@Andalúziai kutya: Mintha elkerülte volna figyelmedet, hogy a Fidesz nem az MSZP, hanem az LMP jelöltjei számára gyűjtöttek aláírásokat. Meg amikor alkotmánybírókat kellett beszavazni és már nem volt meg a kétharmad, az LMP azonnal kisegítette a Fideszt. Schiffer az utóbbi idők legnagyobb politikai szélhámosa, amin én nem csodálkozom, csak éppen jó volna már másoknak is észrevenni, mit művel még most is a háttérből.

Barbaarb 2018.04.05. 08:05:40

A ti gerincességetekre utal, ha nem értitek meg, amikor egy párt hű marad az elveihez. Az én szemeben akkor zuhanna nagyot az LMP, ha összeállna azokkal, akik ellen (is) akkoriban létrejöttek, és jól szerepeltek. Karácsony és P is épp azért visszataszító, mert most azok miniszterelnök jelöltje, akik ellen annak idején létrejött LMP, amelynek erős tagja volt.

Azt képzelitek mindenki bármi áron akar kormányváltást. Nagyon helyes, hogy az LMP megmarad értékrendjénél.

Sándor Pólik 2018.04.05. 08:09:32

@Barbaarb: Miféle értékrendről beszélsz? Fidesz gyűjt aláírást LMP jelöltnek? Legalább nézz utána korábbi hozzászólásaimnak!

2018.04.05. 08:20:27

Áhh mekkora marhaság. Egyrészt elég esélytelen egy teljeskörű összefogás (hajrá egypártrendszer, minek nekünk demokrácia ugye?), még technikailag is, hát még ennyi nagy arc mellett. Gyurcsány eleve mi a fenét keres ott még?
Szerintem is nagyon gáz ami folyik fidesz frontokon de valahogy még mindig nem érett meg a dolog. Ez már csak kapkodás. 1 szavazat itt, 1 ott, miközben sajnos az van, hogy van egy csomó ember, milliók, akik egy kicsit egyszerűen gondolkodnak és bekajálják az egyszerű propagandát. Majd megbuknak valami egyébként lényegtelen fasságon mint más, de az úgy néz ki, nem most lesz.
Azért demokrácia kísérletnek jók voltak ezek az egyeztetések, fontos, hogy a pártok tudják, van erre is szavazói igény és próbálják meg félretenni a hülyeségeiket. Nem kell mindenki mindenkivel összeboruljon, de jó, ha témák mentén beszélnek és összedolgoznak, főleg ha olyan a téma aminek van is értelme.

Barbaarb 2018.04.05. 09:21:25

@Sándor Pólik:

A feltételezéseid ide kevesek. Nézed te egyáltalán, hogy hogy osztja Széll a Fideszt, és a Fideszes média Széllt, Hadházyt, és úgy általában az LMP-t? Jobban támadják, mint Karácsonyt és az MSZP-t, vagy Gyurcsányékat. Egyedül Vona van többet náluk a porondon.

Barbaarb 2018.04.05. 09:23:10

@vuvuzela importőr:

Visszataszító a választásokon a nagy taktikázás. Az, hogy mindenki listázza a legesélyesebb jelölteket (bár ezek a listák nem igazán egyeznek, ebből is látszik, hogy mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti), arra buzdítják az embereket, hogy ne a saját értékrendjük szerint szavazzanak, hanem stratégiai módon...

Magyarulaszlo 2018.04.05. 09:48:14

@Konstantin Nemeth:
Az hogy Gyurcsány pl. lemondott, az mi szerinted? ja, hogy a választások később voltak? MIt várnál, talán nyilvánso harakirit?
Másrészt Bajnainak miért is kellett volna vezekelnie?
Azért, mert az ellenzék vezére egy gátlástalan Geci, aki utcán, parlamentben, népszavazással, EU-ba szaladgálással, Putyinhoz dörgölőzéssel, egyszóval minden lehetséges módon megpróbált betenni a kormánynak?

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2018.04.05. 09:48:37

Hát ez a poszt erősen populista lett. Napok - még csak nem is hetek vagy hónapok - divatos hülyeségébe kapaszkodik: hogy az LMP a hibás. Miért is?
Az LMP legfeljebb ugyanabban hibás, mint a többi ellenzéki párt: nem kezdték el időben, vagyis jóval Hódmezővásárhely előtt a háttéralkukat.

Egy másik blogon azt írják, hogy a Szél Bernadett a hibás, meg elveszítették a realitásérzéküket.

Bárki szerint komolyan vehető egy olyan nóta, ami a Gyurcsány-tól indult? Pedig egyszerű a dolog:

hu.wikipedia.org/wiki/B%C5%B1nbakk%C3%A9pz%C3%A9s

==T== 2018.04.05. 10:13:13

Onnantól kezdve, hogy Gyurcsány és a DK befúrta magát az MSZP-be, a nagy összefogásesélyei lenullázódtak, mert épeszű, kormányváltást akaró politikai szereplő nem fogja magát összegyurcsányozni. Ezért is támogatta annyira a Fidesz Botka mefgfúrását.

Az LMP két helyen is elszúrta. előbb amikor azt hitték, ők lesznek a baloldal vezető ereje, és így ők diktálják a tempót, és e stratégia részeként rendre lefikázták a feléjük óvatosan nyitó Jobbikot.

Másodszor amikor leültek tárgyalni a már gyurcsányos MSZP-vel. Ezzel ők is összegyurcsányozták magukat.

2018.04.05. 10:46:28

Az LMP egy csomó ellenzéki jelöltet fúrt meg 2014-ben, most is ez fog történni. Ezek nem akarják leváltani Orbánékat. A kevéske júdáspénz is elég nekik, amit a képviselői helyeken kapnak. Ilyen hozzáállással mivel jobbak, mint a többi induló? Nem különlegesek, nem különbek.

kocccc 2018.04.05. 10:51:37

és ha én nem akarom a gyurcsányt újra a kormányrúd közelében ólálkodva látni, az miért nem opció? ha én nem látok semmi különbséget a gyurcsány és az orbán szektás, dilettáns kormányzása között? akkor kire szavaznék, ha az lmp is befeküdne a ferinek, mint a többiek? ja, és ha a vén komcsikat sem szeretném már a tűz közelében látni? és mit vártok? lépjen vissza az lmp mindenhonnan a feri javára és szűnjön meg? hát remélem, ezt még várjátok majd, míg ki nem nő a szakállatok...

kocccc 2018.04.05. 10:54:24

másrészt pedig az lmp (4) még mindig több helyen lépett vissza, mint a nagy koordinálást ajnározó dk (1) és mszp (2) összesen.

morph on deer 2018.04.05. 11:08:13

@BaitHrunner:
“Még mindig tartom, hogy nagyon-nagyon kéne, hogy most az MSZP és a DK ne jusson be a parlamentbe. Egész egyszerűen nem látom mást a megújulásra.”

Arra nem gondoltál, hogy ez a szavazókon múlik?
Mint ahogy az is, hogy az új(?) és tiszta(?) pártok lényegében senkit sem érdekelnek számottevő mértékben csupán azért, mert ők bezzeg XXI. századiak...

A dolog erkölcsi oldala egész egyszerűen nem tényező egy olyan jellemtelen és megalkuvó -igen! - szavazótábor előtt, amely inkább elfogadja, hogy köztörvényes bűnözők uralkodjanak felette, csak nehogy véletlenül legyen mégegy adósáv, mert akkor ki tudja, tán még rosszabbul is járhat..!
Az, hogy közben csontig lerabolják már fel sem tűnik, mert közben retteghet a migránsoktól és teli torokból lehet Sorosozni...

Na most ilyen emberektől várod, vagy várja bárki, hogy erkölcsi alapon választ?

Az újabb pártok közül a Jobbik sem azért népszerűbb, mert (még) nem loptak és nem cseszték el a kormányzást, hanem a közismerten rasszista alaphang miatt, ami imponál az erkölcsi szempontból értékelhetetlen szavazóbázisnak.

A látszat ellenére az LMP is hasonlóan populista elvek mentén politizál, de ők az “utáljuk Gyurcsányt, Bajnait, - őt miért? - meg az MSZP-t” de ezen túlnincs lényeges mondanivalójuk.
Sajnos már a kezdetben markáns(abb) környezettudatos ‘zöld’ vonal is csak nagyítóval látható néha.

Szóval az LMP szavazóbázisa a Gyurcsány-Bajnai-MSZP gyűlölők, azok meg ennyien vannak “szabadon”, mert akinek kell egy kis nemzeties rasszizmus is az a Jobbiknál van, akinek meg ugyanabból sokkal több kell, ráadásul szektahívő is, az meg fideszes..!

Véleményem szerint az LMP-nek sürgősen kéne találnia olyan profilt, amely független, amelyik nem arra épül, hogy ők kit utálnak, mert az sosem elég.
Akkor nem lennének a saját hülyeségeik által kötve, mint most, hogy ha ésszerűen és praktikusan lépnek akkor “elvtelenek”, ha meg csakazért is kitartanak, akkor saját magukkal is sikerül kicseszniük.

Nekik egy markáns politikai profil kéne, mert az, hogy egyik oldalon utálkoznak a másikon meg dörgölőznek a fideszhez, nem elég.
Szerintem.
Ezért nem maradt más, mint reménykedni abban, hogy a konkurencia kihal vagy csak eltünik, mert akkor ‘nem marad más’, csak ők.

Igaz, az nem derült ki, hogy az úgymond ‘gazdátlanul maradt’ baloldaliak miért tódulnának egy cseppet sem baloldali páthoz, de ilyen apróságon nem illik fennakadni ugye.

Akkor reménykedjünk, valóban nem mradt más.

morph on deer 2018.04.05. 11:16:32

@kocccc:
“még mindig több helyen lépett vissza,”

Eleve nem indítottak egy csomó helyen, nézz utána.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 11:29:48

Van egy jó hírem mindenki számára !

A szavazásra mozgósítás teljes sikert hozott ! A falvakban, ahol közismerten alacsony a szavazási hajlandósság felpaprikázódtak az emberek, és alig várják hogy leadják a voksukat !
A Fideszre.
Gratulálunk, és csak így tovább !

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/04/median_siman_ketharmada_lesz_a_fidesznek/
A mozgósítás főleg a falvakban volt hatásos, 54-ről 68 százalékra nőtt a biztos szavazók aránya, ami a Fidesznek jó, mert 39-ről 48 százalékra nőtt a kormánypárti szavazók aránya. 2010 ősze óta most először vannak többségben azok, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok, és három hét alatt nőtt 48-ról 55 százalékra azok aránya, akik jónak ítélik a kormány és Orbán teljesítményét.

Exploiter 2018.04.05. 13:15:35

@morph on deer:

"A dolog erkölcsi oldala egész egyszerűen nem tényező egy olyan jellemtelen és megalkuvó -igen! - szavazótábor előtt, amely inkább elfogadja, hogy köztörvényes bűnözők uralkodjanak felette, csak nehogy véletlenül legyen mégegy adósáv, mert akkor ki tudja, tán még rosszabbul is járhat..!"

Ez korrekt lenne, ha a túloldalon nem az mszp állna, akik pl az én szememben ugyanazt a köztörvényes bűnöző réteget alkotják. Így már nem áll meg a deal, azért nem mész a saját érdekeid ellen, hogy ne narancs színben basszanak szét mindent a fejed felett, hanem pirosban.

Lehetnék én is 2018.04.05. 13:37:46

@Magyarulaszlo: csillagbogár!
Ferencnek a lemondása örömteli tény, az időpontja hatalmas bukta szinte mindenkinek.
Az országnak az a további 3 év amit Öszöd után azonnali lemondással megnyert volna, az mszp meg simán a legnagyobb ellenzék lehetett volna.
A FIDESZ nyert 2/3-ot ami nem lett volna meg, ha feri időben feláll.

morph on deer 2018.04.05. 15:29:53

@Exploiter:
“akik pl az én szememben ugyanazt a köztörvényes bűnöző réteget alkotják.”

Ebben nem értünk egyet.
Az MSZP messze nem érte el ezt a szintű mocsokságot, különös tekintettel a törvénykezéssel való visszaélésre, a gyűlöletkampányokra, a folyamatos hergelésre és konfliktusok szítására, meg a demokratikus jogállam autoriter rezsimmé alakítására...
A rokonság gazdasági tényezővé válását és/vagy multimilliárdossá tételét nem is említve.

Ez már nagyságrendileg más, ezek már nem is összehasonlíthatóak.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.05. 15:46:50

@Rettegek mert ballib vagyok: /Megjott a gazszamla es Erzsebet brutalvany, Emokek es Gabikak mostmar tisztan latnak, bar igazandibol mar eddig is a bugyukben voltak a migrik, most mar teljes megyozodessel menetelnek az urnak ele.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.05. 15:50:15

Igaz, eletben meg egy migrit sem lattak, de zsigerbol utaljak a pofajukat

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 16:02:08

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu:

Hát lehet nem szeretik ha kigúnyolják őket.
Én se hiszem, hogy a körúton belüli értelmiség gender szakos idiótáinak tetszik ez a szavazásra buzdítás:
pestisracok.hu/gabinak-fontos-a-sajat-velemenye-meg-szavazni-is-elmegy-szavazol-te-is-ps-video/

Lehet épp emiatt mennek majd szavazni.
Ahogyan a falvak lakói is.

Persze ki-ki saját érdeke szerint.. :)

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.05. 19:28:35

@Rettegek mert ballib vagyok:
amire kommentemben utaltam, az nyilvan a sajat ertelmezesem volt. azt gondolom viszont, hogy amig a comedy centralos hirdetes partsemleges, csak vmiert a jobboldal "ertelmiseg" (???) magara vette es mellre szivta, addig a pestisracost egyertelmuen ballibsi fikazos fricskanak szantak. es akkor megint ott lyukadunk ki, hogy ki kit nez le. Masreszrol ugy tunik tudatalatt megiscsak azonosulnak Gabikaval (minthogy a pestisarcokat ez a reklamfilm ilyen formaban valaszcsapasra kesztette) , azert ez arulkodo. egyebkent szerintem baromi gyenge lett. de lehet ez izles kerdese.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.05. 19:50:11

mondjuk mindket oldalon vannak hulyek boven, de ugy tunik, a fideszesen tobb :)))

Sándor Pólik 2018.04.05. 20:03:26

Kedves Mindenki!
Egyáltalán nem vagyok fórumozó, csak véletlenül erős felindulásomban kapcsolódtam be.
Mint naiv, kezdő, abban a reményben, hogy értelmes emberek emberi hangon megvitatják az országunk sorsát alapvetően befolyásoló eseményeket. Ehelyett azt tapasztaltam, hogy javarészt anyázás, Gyurcsányozás folyik, érdemi vita helyett.

1, Az ország sorsa végveszélyben van (PL: Putyin halálos ölelése!) ezért a kormányváltás elemi létérdek!
2, A kormányváltás a testre szabott választási szabályok miatt nem vhető végbe klasszikus választási elvek szerint.
3, A kormányváltás érdekében,- ami az ország jövője szempontjából sorsdöntő- semmi sem drága.
4, Ugyan lehetne ennek a változtatásnak a vezető ereje az LMP, de ha képviselő jelöltjei a FIDEsszel kokettálnak ( aláírásgyűjtés) vagy nemrég még vérfideszes jelöltet indítanak akkor nem látszik az erre utaló komoly szándék.
5, Gyurcsány Ferenc elutasítottsága a KDNP karaktergyilkoságának a következménye! ( erkölcsi amortizálás! Csak néhány dolog: GYF alatt nem változott a munka törvénykönyve a munkavállaló kárára, Nem nyúlt a magán-nyugdíjpénztári megtakarításhoz, nem csökkentette a segélyeket, a munkanélküli járadék időtartamát, nem szabályozta gyalázatos módon a közmunkát, és volt többkulcsos adórendszer, nem szabályozta megalázó módon a rokkantak felülvizsgálatát, nem adózott a minimálbér, ÉS LEHETET A TEMPLOMBAN SZABADON IMÁDKOZNOM! IGEN voltak súlyos hibái is!
Hat hétig Kanadában és az USÁBAN voltam. Legnagyobb élményem, hogy a legkülönbözőbb színű emberek tudnak békességben élni. Egymásra mosolyogni! Szabadságot éreztem!

Rémisztő ahogy a magyar emberek gyűlölik egymást és a józanul gondolkodóknak kell meghunyászkodni!

Befejezésül csak egy eset: Húvét előtt a szent három napon mint az előző hatvan évben mindig templomba mentünk. Nagypénteken kaptam egy telefont, egy ismerősünktől, hogy a közszolgálati televizió bemondta, hogy nagypénteken Magyarország egyetlen templomában sincs szentmise - mit tudok erről? Modtam , hogy ahogy a hirdetésben is szerepel, természetesen lesz szertartás és mi megyünk. Az illető nem jött el, merta közszolgálati tv azt mondta, de ha lenne is szertartás az biztosan illegális. Ha van vallásos köztetek talán érti. Hát ilyenekért is fontos lenne nekem IS a kormányváltás! Igen- BÁMI áron is !

És egy idézettel zárom szent II János Pál pápától:
Szigoruan al kell ítélnünk és meg kell bélyegeznünk minden olyan pártot, vagy csoportosulást ami a hatalom kizárólagos megszerzésére törekszik.

Csak úgy parasztosan: Teljhatalmat még a szenteknek se!

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.05. 20:43:21

@Sándor Pólik: kedves Polik Sandor, szerintem itt sok embert nem kell errol gyozkodnod, mindenki egyetert a jelenlegi bagazst surgosen el kell hajtani amig nem keso

en szemely szerint az lmp-t gyalazo kijelentesekkel nem ertek egyet. Ezt a rendszert le kell bontani, aminek az mszp/dk ugyanugy a resze es egyben fo okozoja, persze az igaz a demokraciara jelnelg a fidesz tulhatalom nagyobb fenyegetest jelent mint a baloldal. elvek vagy pragmatikussag? lehet sokat ezen filozni, de leostobazni senkit nem szabad mert errol a dologrol mashogy gondolkodik.

Béla Horvát 2018.04.06. 16:35:09

@Glasses: Mar bocs, de ti elfelejtitek, hogy 2022 ben is gondolkodnak a pockos levaltasaban. LMP AKKOR IS EGY TORPE PART LESZ........BASZHATTYATOK BERNIKET tovabb. Eccere eltunteten fudeszt meg a baloldalt hatekkora faszsag nincs. Merhogy a rendszervaltaskor alakultak...

Gleccsertetű 2018.04.06. 22:15:28

@morph on deer: te ritka nagy barom vagy. ha 50 ft-ból 30-at vesznek el tőled akkor azt megérzed? ha meg csak 10-et azt megérzed? ehhez neked olvasni kell?

Sándor Pólik 2018.04.09. 09:33:16

Gratulákok Bernike! Hoztátok a FIDESZNEK a kétharmadot! Hat helyen rajtatok és a MOMENTUMOn múlott az ellenzéki győzelem. És 6 százalékkal akartál kormányváltó lenni? És mit hoztál egyéniben? Pedig voltak nagylelkű visszalépések. Ja és elemezze már ki valaki Borsod 5. vk-t.

Sándor Pólik 2018.04.10. 13:42:49

Na mi van ? Mi ez a kussolás? Ja: lekapcsolták a WIFI-t!

Sándor Pólik 2018.04.10. 14:33:32

Szél Bernadett eljátszotta minden erkölcsi alapját annak, hogy most ossza az észt!

Glasses 2018.04.10. 18:24:38

@Béla Horvát: Te valamit nagyon értettél meg vagy nem nekem akartál válaszolni...:)
Először is egyedül vagyok. Nálam a csordaszellem nem játszik, ez a ti meg mi felállást az ovi végeztével kinőttem.
Másik meg marhára nem vagyok elempés, nem is voltam és immár biztos hogy nem is leszek.

Sándor Pólik 2018.04.11. 14:09:21

Na mi van ? Mi ez a kussolás? Ja: lekapcsolták a WIFI-t!

Sándor Pólik 2018.04.11. 14:09:54

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: Baszhatjátok az elveiteket!

Sándor Pólik 2018.04.11. 14:10:40

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: Baszhatjátok az elveiteket!

Sándor Pólik 2018.04.12. 14:00:59

A rohadt életbe! Miért kussoltok! Mert elértétek amit akartatok: FIDESZ 2/3 ! Miért nem takarítjátok el Bernikét? Mert tulajdonképpen a FIDESZ fiók pártja vagytok? Mert sikerült átbaszni az országot? És még van pofátok beülni a parlamentbe ellenzékként? Persze! Jó pénzért.................................

Sándor Pólik 2018.04.14. 20:01:50

Már verekedünk is ? Ejnye - bejnye! A fidesznyikek már csak ilyenek! Azaz: Ilyenek vagytok!

Sándor Pólik 2018.04.14. 20:16:41

ja, elfelejtettem: Rohadjatok meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sándor Pólik 2018.04.22. 12:11:40

Mire akartok összefogást szerencsétlenek? Az árulásra?,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Ha ma akar valamit, valaki, akkor az első dolog, hogy kizárjon bármiféle kapcsolatot az LMP-vel! Ha nem akar eleve katasztrofális bukást............... Emberek ÉBRESZTŐ! A TRÓJAI FALOVAT AKARJÁTOK? Jelentkezzen akinek ez még mindig nem világos!

Sándor Pólik 2018.04.22. 12:15:23

Miféle összefogás lehet azzal a bandával, aki hozzásegítette a FIDESZT a 2/3-hoz. Bocsi: rosszul fogalmaztam, nem hozzásegítette, hanem alapvetően biztosította a 2/3-ot!!!!!!!!!!!!!!!!

Sándor Pólik 2018.04.27. 11:47:03

Jól gondoltam! Itt minden egyes kommentelő hivatásos FIDESZNYIK volt és az is!!!!!!!!!!!!!!

Sándor Pólik 2018.05.24. 18:13:37

Ha Hadházi Ákost eltiltották, akkor Bernikének örökre takarodnia kellene! Nemde!!!!!!!!!!!!!

Sándor Pólik 2018.05.24. 18:14:57

Nem mert Ő a FIDESZ beépített téglája. 2/3 - világos?,,,,,,,,,,,,,,

Sándor Pólik 2018.05.26. 08:01:23

Malachi: Akkor most mi van? Most legyen nagy pofád! Vagy te is fidesznyik vagy? Igen, az vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sándor Pólik 2018.05.28. 06:55:22

Magára valamit is adó ellenzéki pártnak, magánembernek el ekell határolódnia és ki kell közösíteni széllbernikét.
süti beállítások módosítása