A hódmezővásárhelyi polgármester-választás forradalma nem abban állt, hogy egyik fellegvárában győzték le a Fideszt, hanem abban: egy általánosan lefutottnak gondolt választásnak valódi tétet adott. De mi lesz, ha a vásárhelyi taktika országos sikert ér el?

Hogy mi történne Magyarországon, ha a Fidesz, élén Orbán Viktorral harmadik ciklusát kezdhetné jövő hétfőn, az nagyjából tudható. Minthogy a kedves vezető szótárából hiányzik a konszolidáció kifejezés – ezt mára az örök reménykedők is megtanulták –, így a "Folytatjuk!" valódi és meglehetősen ijesztő választási program. A választói felhatalmazás mértéktől alapvetően függetlenül folytatódna az autokratikus irányítás megszilárdítása – az alapozáson már rég túl vagyunk. Csak címszavakban:

– az NGO-k végleges kinyírása,

– egyre nyíltabb konfliktus az EU-val,

– egyre nyíltabb barátság Putyinnal,

– Mészáros Lőrinc és a többi, épp baráti oligarcha egyre nyíltabb gazdagodása, harácsolása.

Az sem kérdéses, hogy Orbán és csapata bármikor képes előrántani a kalapból egy újabb ellenséget, ha esetleg Soros vagy a migránsok már nem jelentenének kellő rettegnivalót az átlag Fidesz-szavazó számára.

Ennél sokkal nagyobb kérdés: mi történne, ha a Fidesz nem szerezne abszolút többséget a parlamentben, vagyis Orbán nem tudna kormányt alakítani.

A matematika rideg szabályai szerint, ha a Fidesznek nincs többsége az országgyűlésben, akkor az ellenzéknek van. Most az sejthető: a nem-Fidesz oldal legnagyobb frakciója a Jobbik lenne, utánuk az MSZP, majd az LMP és/vagy a DK. (Jelentősen nem bonyolítaná tovább a képet, ha még egy-két mikropárt is bejutna – önmeghatározásuk szerint ezek is inkább a baloldali, már most is erősen fragmentált oldalt gyarapítanák.)

Ezek a pártok egy, közös, koalíciós kormányt semmiképp nem lennének képesek létre hozni. Sem politikai identitásukból, sem múltjukból adódóan, de életben maradásuk szempontjából sem lenne üdvös számukra szoros közösséget vállalni egymással. A megoldás azonban mégsem káoszt, sőt, sokkal inkább a valós demokrácia diadalát teremtené meg.

Ahogy arról egyre több ellenzéki vezető is beszél: egy ilyen helyzetben az egyetlen, valós megoldást egy technokrata kormány megválasztása jelentené, amely mögött még formális koalíció sem állna – mindössze az a parlamenti többség, amely széttartó ideológiai háttere miatt csupán a legkisebb közös többszörös, a sokat és kedvel emlegetett, de mindeddig nem létező nemzeti minimum mentén lenne képes és hajlandó a kabinetet támogatni. Egy ilyen felállás annyit tenne Magyarország demokratizálásáért, mint senki és semmi a rendszerváltás óta. Ugyanis:

– a parlamenti pártok valódi vitára lennének kényszerítve, a Fidesz által tudatosan kiüresített törvényhozás, a népképviselet valódi terévé válna ismét,

– a kormány ténylegesen végrehajtó hatalmi szerepbe kerülne, megszűnne a határozati kormányzás, a kabinet lenne "kiszolgáltatva" a parlamentnek, nem kormányhű vazallusok, alárendelt szerepet játszó politikus lennének a megválasztott képviselők,

– hanem, ahogy azt a klasszikus jogállami normák megkövetelik: a kormányt számon kérő, választott képviselő,

– minden érdemi döntés előtt valódi, nyílt vitára és egyeztetésre lenne szükség a többséget adó politikai erők között.

Aki azt gondolja, hogy ilyen körülmények között az ország azonnal káoszba süllyedne, alaposan téved. (A Fidesz által haldoklónak beállított nyugati államok gond nélkül képesek fél-egy-másfél évig is működni klasszikus értelemben vett, megválasztott kormány nélkül.) Minössze egy működő költségvetést kellene összeraknia ahhoz ennek az elképzelt, technokrata kormánynak, hogy az ország észre se vegye: nem minden idők legszilárdabb kormánytöbbsége adja a kabinet tagjait. Ez pedig korántsem olyan problémás, mint amilyennek látszik. Bőséggel elég egy "copy paste" büdzsé, az inflációval felszorozva. (Kétségtelen, hogy ez nem tükrözné a többséget adó pártok ideológiai álláspontjait, azonban nem is ez lenne a cél.)

Egy ilyen, technikai koalíció azonban utat nyitna a benne szereplők számára, hogy:

– parlamentáris eszközökkel számon kérjék az Orbán-kormányok nyolc évnyi bitangságait,

– érdemi felügyeletet biztosítsanak a most teljesen szabadon garázdálkodó titkosszolgálatok felett,

– a demokratikus játékszabályoknak megfelelő választási rendszert dolgozzanak ki,

– majd – körülbelül egy év elteltével – előre hozott, de immár valóban az "egyenlő pályák, egyenlő esélyek" elvének megfelelő választást írjanak ki.

Természetesen – erről Orbán jó előre gondoskodott – számos ponton képtelenek lennének megbontani a NER-t. Nem tudnák elzavarni Polt Pétert vagy Matolcsy Györgyöt, és a többi Fidesz-kádert. Ez persze erősen akadályozná a valódi és jogszerű számonkérést, de ezekre a problémákra is akad jogállami megoldás. Így például - ahogy azt minden ellenzéki párt szeretné – Magyarország csatlakozna az uniós ügyészség felállításához. Ez a szervezet természetesen csak az EU-s pénzek felhasználása feletti jogi kontrollt biztosítaná, de már így is hatalmasat léphetne előre az ország például az Elios-ügy feltárásában.

Nem meglepő, hogy a Fidesz mindent elkövet, hogy egy ellenzéki győzelmet a végpusztulással, az apokalipszissel és a Ragnarökkel tegyen egyenlővé. Valóban ezt is jelentené, de nem az ország, hanem Orbán és sleppje számára.