B1 blogcsalád



Fidesz-búcsúztató népünnepély

2018. április 07. - B1blog

Kész Zoltán kampányzárója Veszprémben.kesz.JPG

Hát asszem eltévesztettem, most olvasom, hogy Székesfehérváron a Walton-biztonság, meg a nép összeverekedett az Orbán ellen tüntető egy vagy két hős hazafival – Veszprémben semmi ilyesmi nem volt. Így aztán miről számolhatok be? Hétköznapi, joviális hangulatról a színház előtti téren, napsütésről, kicsit még hűvös időről – de azért nem volt vészes

Kész Zoltán kampányzáróján jártam. Ő az a független jelölt, aki három éve egy példaszerű összefogás nyomán beült Navracsics Tibor elárvult képviselői helyére. Egyszerűen nem akarták a veszprémiek – és a város környékiek, amíg még a megyeszékhely választókerülete terjed –, hogy valami országos rabló képviselje őket a parlamentben. És úgy is lett. Kész Zoltán három éve példaszerűre sikeredett. Bármennyire szapulja is őt a Mészáros-média, ez csak a fogatlan oroszlán morgása – semmilyen botrányra nem sikerült fényt deríteniük, mert ilyen nincs is.

Ezen a szép péntek délutánon is, mindenki csak mosolyog, örülnek az emberek, hogy végre országosan is eltakarodik Orbán Viktor és pártja a közéletből – vagyis ööö. Szóval, ez a terv, na.

kesz_meg.JPGLengetik az emberek a Fideszt búcsúztató táblákat, és valamiért egyikre sem azt írták, hogy felkoncoltatják majd az ellenfél képviselőit, híveit. Sőt, mosolyogva eltűrik az itt gyülekező népek, hogy valami futóbolond, egy megzavarodott lélek a Fideszt dicsőítse félhangosan – megmosolyogják szegényt, legfeljebb a magyar egészségügy állapotára vonatkozóan vonnak le a jelenségből egyesek félhangosan messzemenő következtetéseket. Aztán szegény megtévedt illető lassan elballag valamerre, talán Székesfehérvár irányába.

Kész Zoltán támogatói közben kezdik megtölteni a kis teret. Ne tessék milliókra gondolni, szerintem pár százan lehetünk, miközben a környező közlekedési lámpákat a gimnazisták lelkes ragasztgatása nyomán lassan ellepik a kétfarkúak kis ragasztgatós címkéi. Más választási aktivitás nem látszik a városban. Délben láttam Simicska háza előtt Simicska kocsiját – a Jobbik főszponzora, Orbán egykori harcostársa ma békésen hazatért ebédelni – a házikosztnál semmi sem finomabb. Más dolga nem lévén aztán otthon is maradhatott a nagy ember – bár bevallom, aztán én felhagytam az itteni vár kapuja mellett álló böhöm Jaguár megfigyelésével.

Ami viszont érdekes, elgondolkodtató: miért van az, hogy Veszprémben és környékén – leszámítva persze Székesfehérvárt, ami azért mégiscsak jóval odébb, egy másik megyében van – egyik párt sem rendezett semmi, a Kész Zoltánéhoz hasonló ünnepi eseményt, nem lelkesítette a híveit a sorsdöntő vasárnapi szavazás mellett. Szegény fideszes szimpatizánsoknak, már leszámítva azt az egyetlen zavarodott agyút, utazniuk kellett, a jobbikosok sehol, de szégyenszemre otthon kellett pénteken gubbasztaniuk a kétfarkúakén kívül minden tettre kész pártaktivistának, ja mégsem.

image_9.jpgEgy momentumos fickót mégis fölfedeztem itt. Benedek Szilveszter az, talán még képviselőjelölt is volt valahol Ajka környékén, de aztán visszalépett vagy ilyesmi, a részletekre nem emlékszem. Viszont most eljött ide Kész Zoltán mellett kiállni – ahogy különben péntek délután megtelt a negyven négyzetméteres színpad – tudom, nem a budapesti Kossuth tér – a Kész Zoltánt támogató helyiekkel. Persze csak a találomra kiválasztottakkal, azokkal, akik hangos szóval, személyes kiállással is támogatni akarták most őt. Helyi pedagógusok és vállalkozók többnyire, sajnos nem túl sok igazán fiatal ember, na talán majd vasárnap. Hanem Szilveszter ott van a színpadon, bele is mondja a mikrofonba, amikor bemutatkozik, hogy eljött ide a legesélyesebb ellenzéki jelöltet támogatni, amit sokan értenek is. Vagyis hogy hiába nem lépett vissza itt a momentumos jelölt, párttársa enyhén szólva sem őt támogatja, hajrá egyedül.

Igen, Veszprémben valahogy nem jött össze az ellenzéki összefogás. Nem vagyok politológus, nem értek ehhez az egészhez, nem értem én ezt. Sejtem, hogy talán nem így kellett volna, de nyilván már késő, a tanulságokat pedig majd ráérünk levonni később, mondjuk a jövő héten.

Az itt lévők, a veszprémiek, az egyetlen veszprémi csoport, amely érdemesnek tartotta a gyülekezést, az Orbánt búcsúztató nyíltszíni bulit, közben meghallgatja Kész Zoltán lelkesítő beszédét. Nem ígér benne ingyen sört – ami szerintem azért taktikai hiba –, csupán a korrupció megszüntetését meg ilyenek, mégis megtapsolják, meg azt, hogy ő ott folytatja, ahol sosem hagyta abba. A táblákon mindenfelé búcsúztatják a Fideszt.

Arcomat a közben lassan lemenő napnak tartom, nem maradok ott a táncmulatságon, de egy táblát hazaviszek én is. Otthon már nem kell magam tartanom a semleges tudósító amúgy sem egészen rám szabott szerepéhez, és a kocsiban magam elé mormogom: Orbán takarodj.

Tardos János

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8013815886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.04.07. 13:49:45

magyarnarancs.hu/valasztas2018/a-pitianerseg-csucsa-meszaros-lorinc-lapja-egyszeruen-kicenzurazta-az-ellenzeki-jeloltek-kozul-kesz-zoltant-110398

KÖSZÖNJÜK GECI, GYÖNYÖRŰ ORSZÁGOT CSINÁLTÁL MAGYARORSZÁGBÓL!

és köszönöm az itt is kommentelő fityeszdroidoknak, hogy segítik ezt a maffiát!

aquaticus 2018.04.07. 14:55:31

Elég sokba került Czeglédynek, hogy megválasszák, de a veszprémiek biztosan jól jártak vele...

Hungryhorse 2018.04.09. 08:16:48

Hahahaha.
Hahahaha!
Nem jött össze, még soros pénzén sem.
A brüsszelita komisszárok támogatásával sem.
El kellene gondolkodnotok, már ha képesek vagytok erre egyáltalán.

Most lehetne esetleg pár évig szerény önkritika, hallgatás a hazudozás és magyargyűlölet helyett?

www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/l50.html
süti beállítások módosítása