B1 blogcsalád




Németh Sándor hazudott egy bődületeset, hogy Orbán kedvében járon

2019. május 22. - nickgrabowszki

Ismét hűségesküt tett a nagy vezérnek az egykor ördöginek, gyanúsan SZDSZ-közelinek titulált szekta vezetője.  

Tovább

Szijjártó elment a BBC-be, és lebuktatta saját kormányát

Viktor korábbi szóvivője a BBC Hard Talk című műsorában szerepelt, amikor bakot lőtt. A riporter megkérdezte tőle, hogy miért vannak utcán a nemzetközi felháborodást kiváltó Soros-Juncker plakátok. Ő meg azt válaszolta, hogy hát azért, mert kampányidőszak van.

Tovább

Inkorrekt versenyben is győzni tudott az ellenzék

A főváros XV. kerületében időközi polgármester-választást tartottak, amelyet azért kellett kiírni, mert Hajdu László (DK) korábbi polgármestert áprilisban országgyűlési képviselővé választották. Az ellenzék jelöltje, Németh Angéla: 11 287 szavazatot (50,95%) kapott, ezzel szemben László Tamás csupán…

Tovább

Látszik, hogy mekkora a baj: Navracsicsot is vissza kellett csábítani a Fideszhez, hogy ne zárja el a pénzt az Unió

Magyarországon nincs rendszerszintű probléma a jogállamisággal – mondta a Magyar Időknek. Orbánnak még Navracsicsra is szüksége van, hogy ne zárják el a csapokat Brüsszelben. 

Tovább

Vigyázat! A Jobbik már régen hatalmon van

Ellenzékből már sikerült a programja egy részét átnyomnia

 A Fidesz hatalma megdöntésének egyik legnehezebb kérdése, össze lehet-e Orbán eltávolításához fogni a Jobbikk Talán segít a döntésben, ha felidézzük, az elmúlt években a Jobbik volt az egyik legsikeresebb párt. Nem is feltétlenül a relatíve magas támogatottságára…

Tovább

Itt a Bayer-gate: illegális módszerekkel, több milliós gázsival bukta el a Migration Aid leleplezését a publicista

Bayer Zsolt több millióból, illegális lehallgatással sem volt képes semmi terhelőt összeszedni a Migration Aidról, viszont a civilek leleplezték a mocskos módszereit. A Fidesz már a „Soros-civilek betiltását” követeli.

Tovább

Itt a magyarázat: ezért harsogja Orbán, hogy a választás tétje a bevándorlás megállítása

Mert mást nem tud felmutatni, csak egy kerítést a határon, meg egy szétlopott-lerabolt országot. Az utóbbival pedig nem lehet dicsekedni, az előbbi pedig csak egy kampányeszköz.

Tovább
süti beállítások módosítása