B1 blogcsalád



"Kell-e segítség, újjáépítés, bármi?" - Kijavították Orbán telefonálós videóját

2018. március 01. - nickgrabowszki

Egy napon, ami eljön még április 8-a előtt, majd én is kérek tőled valamit, Don Brenzo.

Hódmezővásárhely, Európa reménye

Best/worst of - Szelestey Lajos válogatása az elmúlt két hét nemzetközi sajtójából

A nagy világlapok döbbenettel vegyes lelkesedéssel, illetve óvatosan fogadták a hódmezővásárhelyi polgármester választás hírét, annál is inkább, mert előzőleg inkább csak azon tanakodtak, rámehet-e a Fidesz kétharmada a hatalmi arroganciára és a Tiborcz-ügy által fémjelzett rendszerszintű korrupcióra. ns.jpg

Tovább

A CEU ügyében is meghátrált a kormány, pánik a Fideszben

Nemzetközi sajtószemle

ceu_4.jpg

  • Az EU-nak akkor is megálljt kell parancsolnia Lengyelország számára, ha a magyar kormány vétóz.
  • Megdöglött, dicstelenül kimúlt a Soros-féle kampányló, a dakoták sürgősen leszállnak róla.
  • Ma kezdenek hozz a Lukács-archívum felszámolásához, a civilizált világ a fejét fogja.

Tovább

A Zrínyi 2026 egy honvédelmi terv, ami úgy létezik, hogy közben mégsem

Már több, mint egy éve, hogy Simicskó István bejelentette a Zrínyi 2026 névre keresztelt haderőfejlesztési program bevezetését. A hónapok teltek-múltak, de a konkrét program sehol nem volt, csak valahogy egyre több pénz ment hadügyi fejlesztésekre. De most, MOST végre olvasható!

20180212simicsko-istvan.jpg

Tovább

Újabb komoly német figyelmeztetés Orbánnak

Nemzetközi sajtószemle

tib.jpg

  • Magyarország még burkoltan se zsidózzon Soros kapcsán, ne nyomassa a migránsellenes szöveget, szíveskedjen tartani magát az európai értékekhez - mondta a német külügyek 2. számú vezetője.
  • A szlovákiai újságírógyilkosság tanúsítja, milyen messze vannak egyes keleti tagok az unió tagsági feltételek teljesítésétől, amit a magyar korrupció szintje is alátámaszt.
  • Az Európai Parlament tényleg azt gondolja, a magyar hatóságoknak segíteniük kellene, hogy fény derüljön az Orbán-vő egykori cégének üzelmeire.

Tovább

Botka összefogásra és kormányváltásra szólít fel

7.jpgBotka László, szegedi polgármester, az MSZP egykori miniszeterelnök-jelöltje is reagált a hódmezővásárhelyi, ellenzéki győzelemre. Ahogy korábban is, Botka most is az összefogás és a kormányváltás mellett állt ki. A szavazókat részvételre, a legesélyesebb jelölt támogatására kéri, a pártokat pedig arra, hogy lépjenek vissza a lehetséges győztes javára.

Tovább

Hódmezővásárhely: a Fidesz sokkszerű veresége, amely még messze vezethet

Nemzetközi sajtószemle

ho_dmezo_va_sa_rhely-va_laszta_s-vasarhely24_hu.jpg

  • Komoly, váratlan, fájdalmas, sokkal felérő kudarc egy fideszes fészekben: a független jelölt a teljes ellenzékkel a háta mögött lemosta a kormánypárt emberét.
  • Hódmezővásárhely cseppben a tengerként mutatja az illiberális demokrácia módszereit.
  • Belebukhat-e Orbán a vő számára kreált panamába, miközben Magyarország a diktatúrával kokettál?

Tovább

Győzött az ellenzék Hódmezővásárhelyen

Az ellenzéki összefogás legyőzte a Fidesz jelöltjét Lázár János városában. Márki-Zay Péter az új polgármester. 

marky_zaj.JPG

"Az a megható támogatás, amit önöktől kaptam, rendszerváltás hangulatú. ... Ma Hódmezővásárhely megmutatta, hogy óriási az igény arra, hogy megszűnjön a lopás és a megfélemlítés az országban."

- mondta az új polgármester. 

94 százalékos feldolgozottságánál:

  1. Dr. Márki-Zay Péter független (az ellenzéki pártok támogatásával) 12 143 (57.5%)
  2. Hegedűs Zoltán Fidesz 8 787 (41.61%)
  3. Hernádi Gyula 188 (0.89%)

 

 

Figaro: Orbán populista orvlövész és kereszteslovag

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • Úgy látszik, hat a brüsszeli fenyegetés: Lengyelország egyelőre hajlandó átgondolni az igazságügyi reformot;
  • Lehet, hogy Merkel csupán testcselként vetette be a kvóták és az uniós támogatások összekapcsolását, mert számára fontosabb a jogállam, illetve a német tartományok megsegítése;
  • Soros igen praktikus célpont Orbán számára, mert egy személyben testesít meg mindent, amiről a politikus azt hangoztatja, hogy küzdeni kíván ellene.

orban_kossuth_radioban_20171222.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása