B1 blogcsalád



8 megdönthetetlen bizonyíték, hogy Orbán Viktor felszámolta a jogállamot

2018. február 26. - ashwood

6qzderz2msznzkf6s.jpegA jog előtti egyenlőség, amely minden modern állam alapja, Magyarországon jóideje nem létezik már. Orbán Viktor sikerrel lebontotta az állampolgárokat és vállalkozásokat az önkénytől védő korlátokat.

Előre bocsátjuk: nem a demokráciáról beszélünk, hanem a jogállamról. A demokrácia alapeszméje és intézményi rendszere is – talán végzetes – sérülést szenvedett az elmúlt két ciklus alatt, de ez egy másik elemzés tárgya. Ezúttal a liberális állam, vagyis a jog uralmán alapuló berendezkedés tudatos és szisztematikus lebontását és annak következményeit mutatjuk be.

1, Az ügyészség megszállása a fideszes Polt Péter által.

Ez annyira fontos lépés Orbánnak, hogy garantálta: ha ő esetleg el is vesztené hatalmát, Polt lényegében örökre a helyén maradhat, biztosítva a NER-lovagok büntetlenségét. Polt Péter ugyanis Orbán legfőbb kapuőre: barát ellen nem emel vádat, vagy úgy elhúzza a nyomozást, hogy már senkinek nem fog feltűnni, ha szép csendben befejezi, a párt ellenségeivel szemben viszont kíméletlen, lehetőség szerint épp akkor csap le, amikor a Fidesznek és a kormánynak a legideálisabb kampányszempontokból.

Az ügyészség az állami büntetőpolitikai legfontosabb eszköze. Polt Péter vezetésével ez meglehetősen leegyszerűsödött mára: annak, akit Orbán szeret, mindent lehet, másnak pedig csak annyit, amennyit a NER kénye-kedve épp enged.

Az ügyészség megszállása és az állampárt egyik tagozatává züllesztése azért is katasztrófa, mivel a civil szektor, az alapítványos, non-profit szervezetek felügyeletét is Polt látja el – ugye fölösleges folytatnunk.

2, Az Állami Számvevőszék élére kinevezett pártkatona egyrészt nevetségessé tette az ÁSZ alapvető feladatát, vagyis az államszervezet gazdasági működésének ellenőrzését. Mennyire lehet komolyan venni, hogy Orbán kegyeltje az ÁSZ élén majd Orbán kormányát fogja érdemben vizsgálni. A láncos kutya azonban alkalmas – ahogy ezt az elmúlt hetekben-hónapokban láttuk – a rivális politikai pártok revolverezésére, sút, akár megszüntetésére is.

3, A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ugyancsak vazallusa Orbánnak, működéséről pontos képet adott a miniszterelnöki utasításra végzett boszorkányüldözés a Norvég Alappal kapcsolatban érintett alapítványoknál. A KEHI még így sem tudott felmutatni jogsértést a civileknél, azonban működésüket sokáig képes volt megakasztani.

4, Egy alapvetően kapitalista berendezkedésű ország legfontosabb ellenőrző szervezete – normál esetben – a Gazdasági Versenyhivatal. E szervezet lenne hivatott a hatalmas gazdasági erővel rendelkező multik megfékezésére, a kiszolgáltatott fogyasztók, lakosság megvédésére. A GVH bedarálása és Fidesz fiókszervvé züllesztése a legjobban ott mutatkozik meg, mikor semmiféle kifogást nem emel a szervezet, amikor Mészáros Lőrincz és Andy Vajna felvásárolja a vidéki nyomtatott és elektronikus sajtót. Azt azonban sikerült megfúrni, amikor az RTL Klub akart a 24.hu-ban 20 százalékos tulajdon szerezni. Ez nem a törvény előtti egyenlőség, hanem a NER részlehajló keze, amely megbüntet, ha nem hódolsz be neki.

5, A Nemzeti Választási Bizottság, amely az egyenlő pályák, egyenlő esélyek mentén kellene, hogy őrködjön a választás tisztasága felett, ugyancsak Orbán vazallusa. Vezetője, Patyi András amúgy Orbán házi egyetemén, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szakít komolyat, de meg is dolgozik zsoldjáért a Bizottságban. Most épp azt sikerült elérnie, hogy az eddigi rendszerrel szemben, szinte lehetetlen lesz az ellenzéki pártoknak összefogni. Orbán bizonyára elégedett, hogy Patyi végrehajtotta a számára rendelt feladatot.

6, A pénzügyi felügyelet MNB alá, vagyis Orbán jobbkeze, Matolcsy György alá rendelésével megszűnt az esélye a pénz- és tőkepiaci felügyelet pártatlan működésének. Aki nem tetszik a NER-nek, nyugodtan számíthat a MNB bosszújára.

7, Minden állampolgár és vállalkozó tudja, hogy Orbán előszeretettel használja fegyelmezési célokra az adóhatóságot. Nem volt véletlen, hogy első hatalomra kerülésekor Simicska Lajost tette meg legfőbb adószedőnek. Most is a párt egy megbízható, öreg harcosa, az önálló gondolatoktól mentes Tállai András hajtja végre a kormányfő és üzleti köreinek minden utasítását.

8, Az Alkotmánybíróság fideszesítésével az utolsó, jogállami kontroll is megszűnt a hatalom felett.

Orbán tehát elérte, hogy hatalma kontrollálatlan legyen – minden olyan szervezetet kiherélt, amely a jogszabályok betartását kérhetné rajta számon. Ezzel párhuzamosan az állampolgárokat, civil szervezeteket és magáncégeket is maximálisan kiszolgáltatta a hatalom aktuális hangulatának.

A jogállam utolsó mentsvára a bíróság maradt – márpedig ez túlzott teher, igazságtalan és teljesíthetetlen elvárásokat támaszt a társadalomban a bíróságok munkájával kapcsolatban. Ennek ellenére, hogy mennyire fontos a még valamelyt független bíróságok helyzete, mi sem bizonyítja jobban, hogy Szájer József feleségével és a közigazgatási bíróságok megalakításával – utóbbiakat kormányhű közszolgákkal igyekeznek feltölteni – Orbán ezt is el akarja foglalni.

Ha sikerül neki, a NER-rel szemben már tényleg kizárólag a NER-hez lehet majd fordulni. Jogorvoslat? Jog előtti egyenlőség? A törvények uralma? Ugyan! Orbán korlátlan uralma valósul meg lassan.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8913699612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

György Csaba Nagy 2018.02.26. 15:49:31

Diktatúra az, ahol egy ember akarata érvényesül. Ez nálunk annyira nyilvánvaló, hogy a mellette felsorakoztatott érvek fölöslegesek gondolkodó ember számára. A baj csak annyi, hogy a hívekről lepereg minden érv, minden tapasztalat, helyzetmegítélés és gondolkodás helyett a vakhitbe menekülnek.

Behaton 2018.02.26. 16:44:26

Nagyon jó, hogy volt ez az ellenzéki siker Hódmezővásárhelyen, mert kiderült, hogy nincs diktatúra, hisz az emberek szabadon választhattak és meg is választottak egy ellenzéki jelöltet. Továbbá az ellenzék ezek után nem hivatkozhat, hogy a választási rendszer miatt nem verhető a Fidesz, hisz itt a modell, itt a recept. Összefogással, 106 alkalmas jelölttel teljesen leváltható Orbán csapat. Érdeklődéssel várom az áprilisi eredményeket, mert ezek után egyik fél sem foghatja külső, gátoló tényezőkre a vereségét. Tiszta helyzet lesz, eldől ki és mit akar az ország. Jó ez, fasza ez!

morpho 2018.02.26. 21:17:02

@Behaton: Ez a direktíva? Jó ez, fasza ez!

legeslegujabbkor 2018.02.26. 21:59:54

"A hatalmi ágak szétválasztása a hatalommal való visszaélés intézményesített gátja. Szerepe, hogy az egyes önállóan gyakorolható, azonos szintű, más-más döntéshozói tisztségek körét, jogkörét és felhatalmazását elkülönítse egymástól, és biztosítsa az egymástól független kiválasztásukat és megbízatásukat.
Általában egy demokratikus alkotmányos alapelv szabályozza, mely szerint a törvényhozásnak (parlament, helyi önkormányzat), a közigazgatásnak, és az igazságszolgáltatásnak (alkotmánybíróság, a bírói szervek és az ügyészség) hatáskör tekintetében, intézményi és személyi vonatkozásban is el kell válnia egymástól"

Bela Oded 2018.02.27. 07:57:30

Már évekkel ezelőtt is teljesen egyértelmű volt, hogy így van. Sokáig kellett. kellett. elviselnünk.

FCUK19 2018.02.27. 11:40:58

@legeslegujabbkor: az ügyészségnek nem kell kormánytól függetlennek lennie, olyannyira nem, hogy pl az USA kormányában az igazságügy-miniszter a legföbb ügyész, de Európában is van példa arra, hogy az ügyészség vezetője kormánytag. csakszólok

tara. 2018.02.27. 12:18:55

Emberek!
Itt a Vásárhelyi példa. a fidesz legyőzhető !!!!Saját térfelén ,saját szabályai szerint is.Csak egy embernek szabad a jelöltjük ellen indulni .AZT A PÁRTOT AKI A KÖZÖS JELÖLT ELLEN EMBERT ÁLLÍT BOJKOTTÁLNI KELL !!
A mi feladatunk , minél többen menjünk el szavazni !!!! Terjesszétek !

Bolshevik 2018.02.27. 14:03:49

A Fidesz csak a legteljesebb ellenzéki összefogással takarítható el! MINDEN pártra le kell szavazni, aki a Fidesz ellen van, ha többen is indulnak, az ÖSSZESET IKSZELD BE! Csak így győzhetjük le a Fideszt! Terjesszétek!

John Doe3 2018.02.27. 14:05:16

@FCUK19: kiváló! Tehát, ha a kormány bukik, a legfőbb ügyész is bukik. Támogatom!

citrix 2018.02.27. 14:26:47

Sikerült összehoznia a Rákosi rendszer korszerűsített mását. A lakosság ha hagyja akkor úgy kell neki, viselje el. Gerinctelen, lojális pártkatonák kinevezése a "független" szervezetek élére, természetesen a törvények és jogszabályok betartásával. Rákosi is mindent a hatályos törvények és jogszabályok betartásával intézett, a törvényeket napra készen aktualizálva és a hatóságokat kénye-kedve szerint használva. A szovjetorosz medve hathatós támogatásával.

Lobo Marunga 2018.02.27. 14:50:45

Tehát ha most a választásokon legyőzik Orbánt, akkor az új kormány első intézkedése az kell hogy legyen, hogy a 8 pontban felsorolt összes vezetőt leváltja, mondván, hogy Orbán emberei. Eddig sima. A kérdés már csak az, hogy akkor kiket tesz a helyükre? Ha a saját embereit, akkor ugyanazt csinálta, mint Orbán. Vagyis ha egy Orbánt leváltó új vezető demokráciát akar, akkor mondván, hogy ő demokráciát akar, és ezért nem ülteti ezekbe a pozíciókba a saját embereit két dolgot tehet: Vagy a helyükön hagyja ezeket az embereket, vagy olyaokat keres, akikről bizonyítható, hogy nem az ő emberei és még csak nem is Orbánéi.

morpho 2018.02.27. 15:43:25

@Lobo Marunga: Olyan független szakembereket kell a helyükre tenni, akik nem kötődnek pártokhoz semmilyen formában. Megoldható lenne, emiatt ne aggódj!

Lobo Marunga 2018.02.27. 16:10:36

@morpho: Aggódik a rosseb. Nevek?

sutyerák 2018.02.27. 17:20:32

@FCUK19: aztán az usában egy vidéki ügyész is beperelheti az elnököt.

legeslegujabbkor 2018.02.27. 19:02:36

@FCUK19:
"Az ügyészség független és csak a törvénynek van alárendelve [1972. évi V.
törvény 20. § (5) bek.]. Az ügyészi szervezetet az Országgyűlés által választott, – ezért közjogilag a Parlamentnek felelős – legfőbb ügyész vezeti és irányítja, és működéséért ő köteles beszámolni.
"Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.
(3) Az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén - törvényben meghatározott esetekben és módon - fellép a törvényesség védelmében.”

legeslegujabbkor 2018.02.27. 19:03:27

@FCUK19:
Persze ez 2010 óta már nem így van

Psyman 2018.02.27. 19:30:56

@legeslegujabbkor: Könyörgöm mikor tanuljátok már meg? Fideszes bértrollt csak figyelmen kívül kell hagyni. Neki az EGYETLEN feladata az, hogy vele vitáuzzál és ezen felbosszantsd magad. Ha olvasol tőle valamit, egyszerűen átugrod, mintha nem is lenne ott. Nem reagálsz rá, mert meggőzni úgysem fogod (elvégre őt ezért fizetik), más kommentelők meg nem olyan kretének, hogy elhigyjék a baromságokat, amiket ír, tehát még a nem létező érveit sem kell lerombolnod.

legeslegujabbkor 2018.02.27. 19:37:43

@Psyman: Ne rontsd el a szórakozásom, légyszi
süti beállítások módosítása