B1 blogcsalád



Puzsér megint átverte a szocikat

2018. december 20. - nickgrabowszki

Hiába ígérte meg az LMP jelöltje, hogy részt vesz a főpolgármester-jelölti előválasztásban, inkább mégis kihagyja. karmol.jpg

Tovább

Orbán a Nyugatot igyekszik meggyőzni, Kádár sem csinálta különbül, de eredményesebben sem!

Nemzetközi sajtószemle

  • Vadai Ágnes azt tanácsolja az Európai Néppártnak, hogy az sürgősen szabaduljon meg a Fidesztől, ha segíteni akar a magyar ellenzéknek.
  • A magyar ellenzéki pártok látják, hogy az EU nem tudja megállítani korunk Arturo Ui-ját, ezért inkább az Európai Bíróságban bíznak.
  • Orbán Viktor hivatalos kultúrával igyekszik megfejelni politikai hatalmát, hogy végleg leválthatatlan legyen, en passant kulturkampffal fojtaná meg a baloldalt.

Tovább

A fideszes szerkesztői szabadság, amely szolgává tesz

De miért nem járunk túl az eszükön

A hét viccét az az MTVA-s szerkesztő jegyzi, aki öntudatosan közölte Tordai Bencével (Párbeszéd), hogy az állami fideszes tévében érvényesül a szerkesztői szabadság és majd ő eldönti, hogy adásba kerül-e az az öt pont, amit az ellenzéki képviselő átadott neki.

 

Tovább

Hírcunami Magyarországról a világsajtóban, de ennek Orbán Viktor aligha örül

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

• A felkelés már az egész illiberális rend ellen irányul, de sikeréhez meg kell nyerni a vidéket, ami a tömegtájékoztatás fideszes túlsúlya miatt nem lesz könnyű 

• 2018-ban is a demokrácia húzta a rövidebbet Magyarországon 

• Az EU tökéletesen impotens, ha Orbán Viktor megfékezéséről van szó és a CEU miatt szégyellheti magát az Egyesült Államok is 

Tovább

Magyarország lassan ráébred, hogy a populizmus minimum zsákutca

Nemzetközi sajtószemle

  • Orbán törheti a fejét, miként mászik ki a saját maga által előidézett slamasztikából, de lehet, hogy úgy tesz, mint egykor II. Jóska, szóval, egy tollvonással, legalábbis a rabszolgatörvényt.
  • Egyelőre nem látszik, hogy meg lehetne buktatni a Viktátort, de nem kizárt, hogy a magyarok rájöttek, milyen érzés is lehet megszabadulni a miniszterelnöktől.
  • A jobboldali sajtó központi vezérlése olyan, hogy arra még Kádár János is csettintene! 

Tovább

Orbán vigyázz, a hübriszre gyorsan ráfaraghatsz!

Szelestey Lajos rendkívüli nemzetközi sajtószemléje

• A miniszterelnök beleittasult a hatalomba és a jelek szerint nem akarja/képes felfogni, hogy túllőtt a célon

• Új szintre lépett a rendszerellenes tiltakozás 

• Schöpflin György teljesen új magyarázattal állt elő a rabszolga törvény ügyében 

Tovább

Tüntetők az állami tévé székházánál - képek

Ha van egy jó fotója, küldje el nekünk

A közel százmilliárd forinttal kitömött állami Fidesz tévé székházánál tüntetők ezrei követelték, hogy ismertessék a Hadházy Ákos öt pontból álló listáját. (A rabszolgatörvény eltörlése, a rendőri túlmunka korlátozás, csatlakozás az európai ügyészséghez, független média, független bíróságok).

A válasz az volt, hogy a székházba bejutott képviselőket durván kidobták, megfenyegették, de egy szerencsétlen biztonsági ember főnök kivételével senki sem volt velük hajlandó beszélni.

Aztán felfegyverzett kidobóemberek távolították el a képviselői feladatukat teljesítő ellenzéki képviselőket.

A történetnek itt még nincs vége. Pár kép a  helyszínről.

Ha ott volt, ha vannak képei a tüntetésről, és megosztaná velünk, küldje el a b1blogcsalad@gmail.com  címre, hogy ne lehessen letagadni, mi történt itt. 

vadai_letter.jpg

Szél Bernadett FB oldala

 

Tovább

Fidesz-média: könnyebb megveretni, mint megkérdezni egy ellenzéki képviselőt

23159352_ea358f2d1ed1f44776c1d23732c7f3fd_wm.jpgSzél Bernadettet és Hadházy Ákost erőszakkal távolították el az MTVA épületéből - ahová rendőri felvigyázás mellett sétálhattak be vasárnap éjjel. Ez mindent elárul a közel 100 milliárdból működő "köz"média működéséről: könnyebb megveretni országgyűlési képviselőket, mint beültetni őket a stúdióba.

Tovább

A világsajtó nagyjából egységes abban, hogy a tüntetések a rezsimmel szembeni általános elégedetlenséget fejezik ki

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

• Ha nem hal el túl korán a tömegtiltakozás, Orbánnak még nagy baja lehet belőle

• A kormányfő melléfogott a rabszolga-törvénnyel, mert a lakosság túlnyomó többsége elutasítja azt 

• Erdogan a magyar miniszterelnöktől koppintotta le a sorosozást, csak ő nem burkoltan, hanem nyíltan zsidózik

Tovább

Standard: A tiltakozó megmozdulások rendszerellenes élt kaptak, túlléptek a kiváltó okokon

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • A német autógyárak az Európai Néppárttal együtt a magyar miniszterelnök cinkosai, az EU-nak érdemes volna nagyon is odafigyelnie arra, mi történik a magyaroknál, lengyeleknél, románoknál és olaszoknál;  
  • A szélsőséges Osztrák Szabadságpárt igencsak egy húron pendül a Fidesszel, feltűnően bizalmas a két párt viszonya;  
  • Orbán szerint rendszere minden elemében európai, csak épp az egész egy szörnyállam.

Tovább

Felül kell vizsgálni Magyarország schengeni tagságát, mondta a belga kormányfő

Nemzetközi sajtószemle

  • Az unióban egyre többeknek tele van a hócipőjük Orbán Viktorral, de harcias nyilatkozatokon túl nem történik semmi. 
  • Szíjjártó megint mókás nyilatkozattal vétette magát észre, a Politico azt üzente Kovács Zoltánnak, még sokat kell tanulnia, ha pontosan tudni, akarja, eszik-e vagy isszák a sajtószabadságot.
  • Orbán Viktor tudván tudva csinál politikát az antiszemitizmussal, de az antikommunizmus, az emlékezetpolitika kisajátítása éppen úgy beletartozik az eszköztárába.

Tovább

Szégyellheti magát az Európai Néppárt, amiért Orbán kitehette a CEU szűrét!

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

• A német szociáldemokraták szerint tapodtat sem szabad engedni a populistáknak, az FAZ viszont azt írja, hogy pont ez az, amit az EPP egyfolytában tesz a Fidesszel szemben 

• Andor László és Jávor Benedek felveti, hogy az EU saját maga ossza el a támogatásokat, ha egy tagállamban megsértik a normákat, a szervezett csalást tekintve Magyarország toronymagasan veri a többieket

• Szíjjártó felmondta a központilag kialakított kommunikációs paneleket a Le Monde-nak csak ez így együtt egy kicsit túl tömény, fiúk! 

Tovább

Bevégeztetett: az igazságszolgáltatás elfoglalásával Magyarország végképp tekintélyelvű rezsim lett

Nemzetközi sajtószemle

  • Orbán kénytelen volt szembenézni azzal a Parlamentben, hogy túltolta a biciklit.
  • A közigazgatási bíróságok miatt aggódhatnak a cégek is, hiszen mostantól nem sok esélyük van, ha a hatalommal keverednek perbe.
  • Schilling Árpád szerint sokan azért mennek el Magyarországról, mert szeretnék magukat szabadnak érezni és ezért még a rosszabb munkát sem tartják nagy árnak.

Tovább
süti beállítások módosítása