A hét viccét az az MTVA-s szerkesztő jegyzi, aki öntudatosan közölte Tordai Bencével (Párbeszéd), hogy az állami fideszes tévében érvényesül a szerkesztői szabadság és majd ő eldönti, hogy adásba kerül-e az az öt pont, amit az ellenzéki képviselő átadott neki.

Ó a szent szerkesztői szabadság. És tényleg, milyen lenne egy tévé, amiben az kerülne mindig adásba, amit az arra járók bedobálnak az ablakon? (Magunk közt szólva, vacakabb nem lenne, mint a mostani, de hogy nagyságrendekkel olcsóbb, az tuti.)

Nézzük, mint jelent a bő nyolcvan milliárdból kitömött állami tévében a szerkesztői szabadság. (Állítólag a mentőknek alig 40 milliárd jut – csak az arányok végett.)

Az állami tévében gátlástalan hazudozás folyik. Harmadvonalbeli propaganda műsorokat sugároznak, amelyek folyamatosan nyomják a Fidesz rezsim agymosásra kidolgozott lózungjait. Az ellenzék nem szólalhat meg. Élő adásba nem igen hívják őket. Ha mégis bekerülnek valamely híradóba, akkor az csak negatív összefüggésben lehetséges, leginkább, mint migráncs- és Soros ügynökök.

A hírhamisítás elvárt és jutalmazandó. Elég csak a mostani vezérigazgató, Papp Dániel kalandjaira gondolni, aki kifejezetten meghamisított egy tudósítást és azóta meg sem áll a szamárlétrán.

A „szerkesztői szabadság” itt odáig terjed, hogy haptákba lehet vágnia a kedves szerkesztőknek a magukat a fideszes megrendelések előtt és kész. Valamit szabadságában áll – de inkább kötelező azt hiszem – gyalázni az ellenzéket.

Miközben közpénzből vannak kitömve disznó mód – még ha erős a sejtésünk, hogy ennek a végtelen milliárdnak egy része valami baráti zsebben landol, s lesz belőle jacht, repülő, focicsapat, és láb a gyereknek.

Ma már ezen intézmények környékén sincs olyan ember, aki valaha tudta, mi az a szerkesztői szabadság, vágyott rá és próbált vele élni. Aki egyáltalán értett a szerkesztői szakmához ehhez az ócska, bolsevista trükkhöz.

Kár is róla szót vesztegetni. Folyamatosan hazudnak, miért éppen most tennének ebben kivételt.

Hazudnak adásban, hazudnak négyszemközt – szerencsétlenek, akik a szerkesztői szakma árulói és meggyalázói lettek, kétségtelen, nem harminc ezüstpénzért.

Ámde még egy tanulsága van a történteknek. A hagyományos média helyét egyre inkább átveszik az online eszközök. Nem véletlen, hogy a fideszes tévében magukat elsáncoló képviselők folyamatosan közvetítették telefonjaikon, általában az FB-n keresztül, a történtekiet és érek el tízezres, de nem egyszer százezres nézőszámot.

Mondjuk, mindebből az is következhet, hogy nem nyolcvan milliárdból, de némi pénzből bátran fel lehetne építeni efféle csatornát, amelyet megismerhetnének az emberek, amely folyamatosan működhetne, s amelynek sok-sok önkéntes munkatársa lehetne, akár a képviselők is, ahol a „szerkesztői szabadság” a szabadságot jelentené. S amelyről tudnák a népek, hogy oda kell kattintani, ha éppen zajlanak az események.

Jó, tudom, ezer ilyen van és ha egy kidugná a fejét, akkor nem is kellene a Fidesznek levágnia, mert az én okos barátaim maguk kezdenék el kinyírni elmaradhatatlan okoskodásukkal és fanyalgásukkal.

De az is lehet, hogy most tévedek és van esély. Tévedtem már éppen eleget, hátha most is.