B1 blogcsalád



A világsajtó nagyjából egységes abban, hogy a tüntetések a rezsimmel szembeni általános elégedetlenséget fejezik ki

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. december 17. - Szelestey

• Ha nem hal el túl korán a tömegtiltakozás, Orbánnak még nagy baja lehet belőle

• A kormányfő melléfogott a rabszolga-törvénnyel, mert a lakosság túlnyomó többsége elutasítja azt 

• Erdogan a magyar miniszterelnöktől koppintotta le a sorosozást, csak ő nem burkoltan, hanem nyíltan zsidózik

New York Times

new_york_times.jpg

A lap különtudósítója azt jelentette, hogy ezrek dacoltak a hideggel az esti tüntetésen, mert tiltakozni kívántak a szélsőjobbos miniszterelnök ellen. Az elmúlt öt napban ez már a 4. megmozdulás volt, az elégedetlenség ilyen hosszantartó megnyilvánulására nemigen volt példa az utóbbi 8 évben. Az ok a rabszolga törvény, illetve a közigazgatási bíróságok felállítása, de vasárnapra már jócskán kiszélesedett a lista Orbán mind inkább tekintélyelvű kormányzása miatt. A részvevők számát 15 ezerre becsülik, ami viszonylag szerény, ám az elemzőket megdöbbentette a ritka egység. Tehát, hogy a széttagolt ellenzék pártjai összefogtak, méghozzá ilyen kitartó módon. Pedig az állami, illetve a Fideszhez közel álló média Soros-ügynökökként bélyegezte meg őket. A demonstráció végén mintegy 2 ezren, sok-sok kilométert megtéve, a köztévéhez vonultak, mert az folyamatosan a hivatalos propagandát szajkózza, így a hatalom jelképe lett. A rendőrség a helyszínen könnygázzal fújta le az embereket.

Krekó Péter szerint nem lehet tudni, meddig folytatódnak tüntetések, de a tömeg jelentős és elszánt, ezért egy szélesebb körű mozgalom kezdete lehet. Kovács Zoltán ezzel szemben azzal intézte el a dolgot, hogy nincs népi támogatás az események mögött. A beszámoló kitér arra, hogy 2010 óta Orbán Viktor példát adott abból, miként kell visszalépni a demokráciában. Lengyelország szépen lemásolta, és a szélsőjobb ihletett merített tőle az olaszoknál, franciáknál, hollandoknál és most már a braziloknál is. A magyar politikus szilárdan bontogatja a demokratikus intézményeket.

Wall Street Journal

wsj_logo_jo.jpg

A konzervatív lap ugyancsak elküldte saját emberét Budapestre, aki 10 ezerre becsülte a részvevők számát az Orbán Viktor ellen szervezett tüntetésen. Úgy fogalmaz, hogy a magyar kormányfő az egyik legnyíltabban nacionalista vezető Európában. A felvonulók követelték a rabszolga törvény visszavonását. A hatalom ellenben arra hivatkozik, hogy a jogszabály segít áthidalni a munkaerő hiányt. Ugyanakkor azt visszautasítja, hogy külföldi vendégmunkások jöjjenek. Az újság is kitér arra, hogy a miniszterelnök ellenőrzése alá vonta a bíróságokat, az egyetemeket, a jegybankot és szinte a teljes sajtót, ám ezt az EU a fékek és ellensúlyok elleni tekintélyelvű támadásnak minősítette. A tegnapi megmozdulás új és másfajta kihívás a politikus számára, mert a legutóbbi felmérés szerint a lakosság 83 %-a utasítja el a túlóra drasztikus növelését. Beszálltak a harcba a szakszervezetek is.

Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója úgy látja: itt tényleg a munkásosztály követeléseiről van szó, ahol erősebb a tiltakozók pozíciója, mert senki sem akar többet dolgozni. A Nyílt Társadalom Alapítvány szóvivője cáfolta, hogy Soros állna a tiltakozás mögött, mert a magyarok csupán a jogos sérelmeiknek adnak hangot. Az egymást követő demonstrációk tükrözik az általános dühöt Orbánnal szemben. A politikus azonban nemigen nyilvánult meg az ügyben.

Washington Post/Yahoo/AP

washington_post_1.jpg

Sok ezren meneteltek Budapest utcáin immár a 4. alkalommal, tiltakozva az új törvények ellen, amelyek a bírálók szerint korlátozzák a munkások jogait és aláássák a demokráciát. A tömeg egyre haragosabb lett, miközben a szónokok felszólították őket, hogy a tüntetés maradjon méltóságteljes és békés. Az emberek azt kiabálták, hogy elegük van, és sztrájkot sürgettek. Az utolsó felszólaló, Donáth Anna pedig már arról beszélt, hogy nem fognak elfáradni és a részvevők száma napról napra nő. A kormányszóvivő úgy reagált, hogy a polgároknak alkotmányos joguk gyülekezni, amíg nem szegik meg a szabályokat.

Yahoo/Reuters

reuters.jpg

A tudósítás azt tartja a legjellemzőbb jelszónak az esti tüntetésről, hogy a részvevők demokráciát akarnak Karácsonyra. Ez volt a legnagyobb megmozdulás a héten a jobboldali nacionalista Orbán Viktor mind inkább autoriternek tekintett uralma ellen. A hozzávetőleg 10 ezres menet javarészt békés volt, mígnem a rendőrség könnygázt vetett be az állami tévé székházánál. A felvételeken összegörnyedt és megvakított embereket látni. A tiltakozást ellenzéki pártok, diákok és szakszervezetek hívták életre. Ekkora szerveződéssel a miniszterelnök még nemigen szembesült az utóbbi 8 évben. Bár a maga javára alakította át a választási rendszert és a saját híveit állította a legfőbb intézmények élése, miközben vazallusai jól megszedték magukat, ám mindezzel ritkán hívott ki maga ellen jelentős tömegeket. Az ellenzék gyenge és megosztott.

Bloomberg

bloomberg.jpg

Egyre erősödik az utcai tiltakozás az orbáni illiberális rezsim ellen. A felvonulók független bíróságokat és szabad sajtót követeltek. A rendőrség könnygázt alkalmazott, nehogy a tömeg megrohamozza az MTVA központját, a tévé pedig visszautasította, hogy beolvassa a tüntetők követeléseit. Az események oka, hogy a kormány egyre több hatalmat összpontosít a  kezében. Egyben azonban azt is jelzik, hogy az ellenzék és a felvonulók el vannak keseredve, mert nem tudják befolyásolni a politikát a kétharmad ellenében. A kormányellenes pártok azt ígérik, hogy úgy csinálják, mint a francia sárga mellényesek, de egyáltalán nem biztos, hogy a terv sikerülni fog Orbán esetében. A Fidesznek nagyjából ugyanannyi támogatója van, mint az összes többi politikai erőnek együttvéve.  

Independent

independent.jpg

Budapesten sok ezer magyar tiltakozik a szélsőjobbos OrbánViktor, illetve az új munkaügyi törvény ellen. Fokozódik a baloldal haragja a nacionalista miniszterelnök tekintélyelvű uralmával szemben. A hatalomnak bírálatokkal kell szembenéznie a közigazgatási bíróságok miatt is. Civil szervezetek azt mondják, hogy az igazságügy átalakítása a demokratikus intézmények lerombolásának újabb állomását jelenti.

NZZ

nzz.jpg

Nő az ellenállás az Orbán-kormánnyal szemben, a hatalom ellenfelei jó esélyt látnak az összefogásban, mármint hogy komoly kihívást intézzenek a miniszterelnök ellen. 2010 óta a tegnapi volt az első alkalom, hogy az összes ellenzéki párt együttesen hívott fel a megmozdulásra. A balliberálisok, a Jobbik és a szakszervezetek képviselői egymás után szólaltak fel a színpadon. A tiltakozó hullámot közvetlenül a rabszolga törvény és a közigazgatási bíróságok létrehozatalát előirányzó törvény indította be.  Ám csak azért válhatott ennyire erőssé, mert az általános ellenállás fejeződik ki benne a tekintélyelvű politika, a korrupció, a független sajtó megszűnése, valamint a CEU kiseprűzése ellen

Hasonló megmozdulások már 4 éve is voltak, akkor az internetadó miatt, ám a tiltakozás láttán Orbán visszakozott. Ez most is elképzelhető, ha kitart az ellenállás. Bár most már más a helyzet, mert napjainkra nyomasztó lett a kormányhű média fölénye. A tiltakozásról is csupán a megmaradt egy-két független orgánum számol be. A propaganda sajtó elsősorban a rendőrséggel lezajlott összecsapásokról, és arról tudósít, hogy a demonstrálók állítólag káoszba akarják dönteni az országot.  Figyelemre méltó, hogy az ellenzék összezár, hiszen a választások előtt kudarcot vallott az összefogás. Részben ez eredményezte azután a Fidesz nagyarányú győzelmét. Ha most nem esik szét idő előtt  az egység, akkor az középtávon fejtörést okozhat a hatalomnak. Sok nyilatkozó úgy gondolja, hogy nem lesz ez ügyben gond, mert a rabszolga törvény volt az utolsó csepp a pohárban. 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Lezajlott a soron következő tömegmegmozdulás az Orbán-kormány ellen. Az Országgyűlésnél ezrek gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a jobboldali-nemzeti kabinet ellen. Ezúttal többen mentek ki az utcára, mint korábban. Megmozdulások voltak más városokban is, így első ízben tüntettek a többi közt Győrben, Szegeden, Miskolcon és Debrecenben

Die Zeit 

die_zeit.jpg

Az újság honlapja másfél perces filmriportban jelentette, hogy összecsapások voltak a túlórák megemelése és a közigazgatási bíróságok miatt tiltakozó tömegek, illetve a rendőrség között. 

Der Standard 

der_standard.jpg

Széleskörű front küzd a hosszabb munkaidő ellen, az este ismét csak sok ezren meneteltek végig a budapesti belváros utcáin, hogy tüntessenek a kormány ellen. A rabszolga törvény miatt már az Országházban is tumultuózus jelenetek alakultak ki. Az ellenzék tőle soha nem látott módon igen harciasan vetette bele magát a küzdelembe, de onnantól kezdve nem lehetett meggyőződni arról, hogy a képviselők valóban a saját elektronikus kártyájukat használták-e a jogszabály megszavazásakor. Azóta ez már a 4. demonstráció volt. Tiltakozások mindig is zajlottak az utóbbi 8 évben, általában békésnek bizonyultak, csak éppen egy idő után elhaltak. Most viszont új jelenség, hogy a részvevők átlagéletkora egyre alacsonyabb, ugyanakkor jobban hajlanak az összecsapásokra. Szintén újdonság, hogy az összes ellenzéki párt kiáll a megmozdulások mellett és képviselőik beszédeket is mondanak azokon. Az is változás, hogy immár elítélik a sajtó uniformizálását, a CEU kiűzését, valamint a járványszerű korrupciót.

Kurier 

kurier.jpg

Magyarország 8 éve óta a leghevesebb tiltakozásokat éli át, a szikrát a munkaidőtörvény reformja jelentette, de a megmozdulások most már általában az Orbán-kormány ellen irányulnak. Ugyancsak éles bírálatok érik azt, hogy a hatalom belenyúl az igazságszolgáltatásba. A rabszolga törvényt az tette szükségessé, hogy a szakemberek évek óta százezrével vándorolnak el Nyugatra, és ők most fájdalmasan hiányoznak a munkaerőpiacról. Ezek a fiatalok nem csak gazdasági, hanem politikai okokból is szedték a sátorfájukat, egészen pontosan az Orbán által meghirdetett illiberális demokrácia miatt. Távozni kényszerül a CEU is. Az alapító Soros György évek óta az első számú közellenségnek számít a kormányfő szemében. A hatalom azt állítja, hogy ő áll a mostani összecsapások mögött is. Hogy azután mekkora tömegelégedetlenségre támaszkodik a tiltakozó hullám, az kiderül a következő napokban.

Le Figaro

le_figaro_1.jpg

Sok ezer magyar vonult az utcára az este is, visszautasítva a nacionalista kormány által hozott munkaügyi jogszabályt. Úgy látják, hogy a hatalom egyre tekintélyelvűbb. A magasba emelt táblákon az állt: „Ne lopjatok!”, illetve „Független bíróságokat!”. Utóbbi arra vonatkozott, hogy a jövőben új testületek ítélkeznek olyan kényes kérdésekben, mint a választói jog, a tüntetések, illetve a korrupció. A Fidesz a „Soros-hálózatot” vádolja a történtekért, mondván, hogy az szervezi a lázongást, amelyhez bűnözők is csatlakoznak.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

 A hírügynökség gazdasági szempontból kockázatosnak tartja Kelet-Európát jövőre. Az előrejelzés szerint a környezet mérgező, és sorban tűnnek el az ösztönző tényezők, úgy hogy a befektetőknek ajánlatos felkötniük a gatyát. Terjed ugyanis a populizmus, miközben gyengül a növekedés üteme. Az EU-ban még inkább mélyülni látszanak a repedések a jövő május EU-választások közeledtével. Várhatóan kiéleződnek a viták az unió következő, hosszú távú költségvetése körül. A fő gondot azonban az okozza, hogy négy év után kifut az EKB mennyiségi könnyítési programja, éppen akkor, amikor inflációs nyomásnak vannak kitéve az érintett országok és lassul a világgazdaság fejlődésének tempója. Ráadásul Magyarország igen alacsonyan tartja az irányadó kamatlábat.

A populista vezetők erősödő kompániája folytán az EP-választás a régi és az új tagok csatájába torkollhat. Orbán Viktor, a demagógok nem hivatalos vezére, a nemzetállamok Európáját hirdeti és visszautasítja a bírálatokat, miszerint megszegné a demokratikus normákat. Egyes keleti tagok ugyan hevesen ostorozzák az unió állítólagos beavatkozását, de nagyon rá vannak szorulva a brüsszeli pénzekre az infrastruktúra fejlesztéséhez. Ha csökkennek ezek az összegek, az igencsak árt a térség kilátásainak és csökkenti vonzerejét a külföldi befektetők számára. És ha a támogatásokat a jogállami normák betartásához kötik, az még inkább megnehezítheti, hogy a keleti tagok aláírják a 2020-27 közti közös költségvetést. A tárgyalások már így is csúsznak.

Die Welt

die_welt.jpg

Erdogan tanult egy s mást Orbántól. Török földön ismét tömegesek a letartóztatások és ennek során az elnök kampányt folytat a „zsidó Soros” ellen, aki tökéletes ellenségkép számára. A Nyílt Társadalom Alapítvány gyors egymás utánban távozott mind Magyarországtól, mind Törökországban. De elmegy Budapestről a CEU is, szintén egy új törvény miatt, amely lehetetlenné tette, hogy maradjon. A világsajtó szalagcímekben jelentette a fejleményt, ám közben jóformán észrevétlen maradt, hogy ugyanez játszódott le a törököknél is. Csak ott a Nyílt Társadalom Alapítvány reagált villámgyorsan ily módon arra, hogy az államfő – Orbánhoz hasonlóan – célkeresztbe vette Sorost. Úgy tűnik, hogy ő az igazi célpont a némiképp rejtélyes új elnyomó hullám során. Őrizetbe vették Ali Hakan Altinayt, az ottani Nyílt Társadalom Alapítvány egyik létrehozóját is. A propaganda azt állítja, hogy Soros sok pénzt adott 5 éve a Gezi park fáinak kivágása ellen indult tömegtiltakozásra. A különbség az, hogy Magyarországon a kormány által folytatott hangulatkeltés nem épít nyíltan az antiszemitizmusra, Erdogan viszont e tekintetben cseppet sem fogja vissza magát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr614493360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.12.17. 07:16:13

A világsajtó nagyjából a tulajdonosi hátterében is azonos...

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.17. 08:08:08

Van egy vicc: ha megkérdezünk egy embert, hány szexuális kapcsolata volt élete során, az adott válasz hárommal osztandó, ha férfi válaszol, s hárommal szorzandó, ha nő.

Na, valami ilyesmi a tüntetés jelentősége. Ha a töntetés liberális, háttérhatalmista érdekek mentén zajlik, a liberális médiák róla való jelentése 10-zel osztandó, míg ha a tüntetés nem liberális, akkor 10-zel szorzandó.

A nyugati liberális médiák egy pár ezres Soros-tüntiből szinte forradalmat hoznak ki, míg a 2006-os több tízezres tüntetés csak jelentéktelen zavargásnak minősült.

élveteg 2018.12.17. 08:33:27

" Ráadásul Magyarország igen alacsonyan tartja az irányadó kamatlábat."

Nincs itt véletlenül egy kis antiszemitizmus ?

Oxica 2018.12.17. 09:10:40

444.hu/2018/12/17/eloben-kozvetitettek-ahogy-kidobjak-hadhazyt-es-szelt-a-kozmediabol

Az milyen már, hogy egy a nép által megválasztott képviselőt kidobnak a közmédiából?

Ha jól tudom ez nem a felcsúti lótolvaj cigány 700 ezres megtakarításából működik, hanem a közösből, a baloldali emberek adójából is.

Mi az hogy kidobják a képviselőjüket az épületből? Meg mi az hogy nem lehet beolvasni a követeléseket, mert a sorosozás mellé nem fér be a műsoridőbe. Ez milyen már?

Forradalom esetén, ezt a fasiszta szarfészket a földig kell rombolni, meg az összes többit is.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

Aztán gondolom most jön az a szint, hogy ellenzéki képviselőket börtönöznek be, vagy lőnek hátba, vagy dobálnak ki ablakon, ebben a kibaszott nagy magyar kereszténydemokráciában.
Tiszta Oroszország az ország, ahol macedón bűnözők szabadon flangálnak az utcákon. Lápi hülyemagyarországon gyűlik össze a világ söpredéke.

Arra meg külön kíváncsi leszek, hogy ehhez mit szólnak majd a néppárti szarrágók, vajon még mindig simogatják a felcsúti lótolvaj cigányt? Majd kiderül.

paraszthajszal 2018.12.17. 09:22:07

@balcán maxval bircaman: Hát igen, nagyon kíváncsi lennék, hogy ezt a számot („A részvevők számát 15 ezerre becsülik, ami viszonylag szerény, ám az elemzőket megdöbbentette a ritka egység”) honnan vették, merthogy 15k embert én sehol se láttam.

És ha nyugati szemmel ez is viszonylag szerénynek tűnii, akkor mit szóljunk azokhoz a pár tucat fős tünci-müncikhez, ami CEU-ügyben szokott összejönni TGM-éknek?

paraszthajszal 2018.12.17. 09:26:14

@Oxica: „Az milyen már, hogy egy a nép által megválasztott képviselőt kidobnak a közmédiából?”

Az milyen már, hogy tv-székház-foglalót játszunk, utána meg csodálkozunk, hogy kiraknak minket, mint macskát szarni?

Egy ballibbant klasszikust idézve „akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának egyet”.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.17. 09:26:19

@paraszthajszal:

10-zel osztod és meg is van a valós szám: 1500.

Kőleményen bedrogozott rohamosztagosakat láttam a videóban fő erőként,

rallus 2018.12.17. 09:27:42

@Oxica: Ebben az országban 2010 óta sem PSZÁF elnököt seprűnyéllel az utcán, sem országgyűlési képviselőt rendőrök a nemzeti ünnepen nem vertek meg! Természetesen egymás közti ütésváltásuk a személyes szabadság része, de például Hadházy még abból sem tanult.
Hova jutna egy közszolgálati TV, ha minden arra járó képviselő spontán "Valóvilág" adást bonyolíthatna le? Menjenek az ATV-be, ők nagyon otthon vannak a forradalmi hangulat életben tartásában.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.17. 09:27:57

@paraszthajszal: "akinek saját tévére van szüksége"

Ez a köztévé, baromarc.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.17. 09:30:15

@rallus: "Hova jutna egy közszolgálati TV, ha minden arra járó képviselő"

Kiegyenlített tájékoztatás?

Miért van az, hogy 4 év alatt az LMP 5 perc műsoridőt kapott, a fideSS meg 2000000 percet? Ez milyen szavazati aránynak felel meg, fideSSfasszopó?

paraszthajszal 2018.12.17. 09:34:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az eredeti bon mot is a közszolgálatiról szólt: index.hu/belfold/mp0831/

„Kiegyenlített tájékoztatás?”

Nem attól lesz egy tévé kiegyensúlyozott, hogy minden kis félszázalékos nímandnak műsoridőt ad. Hasházy már az LMP-nek is büdös volt, a szó szoros értelmében egy senki.

6.Lenin 2018.12.17. 09:40:06

Melyik nép választotta ezeket? Még pártjuk sincs már.
Az pedig igen bájos, hogy a nácik+ a komcsik együtt feszegetik a pofonos ládát.
Kint meg taknyos kölkök balhéznak.
Ők lennének a nép, 2-3 ezren?

Ballibák, ez már nagyon mélyről jön.

Amikor csak több ezres tömegről hablatyölnak, akkor az kb -jobb esetben is csak 5-8 ezres lehet.
A nép meg közben a plázákban vásárolt.
Ballibák+ nácik, menjetek már el a 3,14csába.

rallus 2018.12.17. 09:41:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tévedsz! Még Hadházy Sallai R. Benedek általi történt pártszerű kritikája is sokkal több műsoridőt kapott és akkor a követhetetlen kizárásokról és etikai bizottsági ügyekről nem is tettünk említést.
Ennél lényegesebbet meg nem tettek eddig... Majd most talán át tudják minősíteni magukat mártírnak...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.17. 09:48:23

@paraszthajszal: "Nem attól lesz egy tévé kiegyensúlyozott, hogy minden kis félszázalékos nímandnak műsoridőt ad."

Hanem hogy 100%-ban fideSS propagandát tol. Értem.

6.Lenin 2018.12.17. 09:50:09

@rallus:

Mártírok?
Tegnap itt az indexen néztem Bernike élőzését. ezek szerencsétlen balfaszok. Azt sem tudták ki a vezér, mit is szeretnének.
Arra szerinte egy képviselőnek sincs joga ,hogy nem tud aludni, vagy szerelési vágy tör rá, este 10 -kor bemegy valahová és szeretne szerepelni a tv-ben, miden komolyabb indok nélkül. Valamit nagyon összekevernek ezek.
A végére csak odacsődült az összes tetű, szerettek volna egyet hősködni a szerencsétlen faszok.

rallus 2018.12.17. 10:05:03

@6.Lenin: Szegények már csak a mártíromságban reménykedhetnek, mert úgy tűnik Gyuri bácsinak volt annyi esze, hogy csak sikerdíjat ígért nekik. Még egyszer nekifutnak, hátuk mögött a TV körül hömpölygő 20 fős tömegbázisra támaszkodva, aztán megunják és hazamennek...

6.Lenin 2018.12.17. 10:09:51

Ja, és elfelejtettem, hogy miért is ekkora balfaszok.

A köztévében szerettek volna beolvastatni valamit, abban a tv-ben, amit-szerintük- NEM NÉZ SENKI. Nekik akartak felolvasni valamit.

Orvost!!!

Oxica 2018.12.17. 10:35:49

@paraszthajszal:

Náci barátom.

A sok hazugság mellett nem árt ha néha az igazságot is beolvassák a közmédiában, mert különben elkorcsosul a magyar, ha minden nap csak a hazugságokat hallja.

Hát pont ezért nem akarják engedni a felcsúti lótolvaj cigányok, hogy beolvassák élőben a követeléseket, mert az a cél hogy minden magyart lebutítsanak a te szintedre náci barátom.
Mindenkiből ilyen kretén debil nácit akarnak faragni, mint amilyen te vagy, ezért tolják 24 órában a sok hazugságot a magyarok pofájába.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

Oxica 2018.12.17. 10:37:58

@6.Lenin:

Lenin elvtárs ébresztő, ma van a felkelés.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

Tangooo 2018.12.17. 10:47:48

@Oxica: Írd le tízezerszer, hogy felcsúti....stb!
Biztos megnyugszol.

Tangooo 2018.12.17. 10:49:56

@6.Lenin: Robi-Robi-Robi-Robi-Robi-Robi-Robi-Robi-Robi-Robi!

paraszthajszal 2018.12.17. 11:34:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @Oxica: Ahogy Deutsch Tamás találóan megfogalmazta, „Valaki szólhatna a hisztizős ellenzéki honanyáknak és honatyáknak, hogy a Való Világ9 powered by Big Brother nem a közmédián megy, hiába mentek oda, nem tudnak villalakók lenni.
Ennyi.” m.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2208971859135937&id=100000694338124

paraszthajszal 2018.12.17. 11:46:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @Oxica: Ha minden jól megy, akkor Ákoska és Bernike a Karácsonyt a hideg MTVA-raktárhelyiségek helyett már a jó meleg dutyiban töltheti:
„Az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt az MTVA feljelentést tett a rendőrségen a közmédiánál demonstráló ellenzéki képviselők miatt – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel. (…)

A politikusok az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak, igyekeztek bejutni az elzárt területre. Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, mindezt közvetítették a közösségi médiában. Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba.”
magyaridok.hu/belfold/az-mtva-feljelentest-tett-ellenzeki-kepviselok-tevekenysege-miatt-3776114/

Tűzriadózunk, tűzriadózunk?

Elemi suliban ez talán még menő volt, de negyvenakárhányéves korra ebből talán ki kéne már nőni, nem? Sebaj, majd a dutyiban jó modorra tanítják őket!

6.Lenin 2018.12.17. 11:54:11

@Oxica:

Felkelés? Óvodások?
B+, ezeknek még a taknyuk kilóg a derekukig.
Ezek szeretnének felkelni? Már régen az óvodában lenne a helyük.

alöksz róz 2018.12.17. 16:59:04

"Ezek a fiatalok nem csak gazdasági, hanem politikai okokból is szedték a sátorfájukat, egészen pontosan az Orbán által meghirdetett illiberális demokrácia miatt." - muhaha.
ezt hívják vágyvezérelt gondolkodásnak...

innen mentek el a legkevesebben amúgy a k-k-európai országok közül... több joggal lehetne azt írni, hogy orbán miatt maradtak ilyen sokan.
persze nem. na de vajon akko mér? :-)
süti beállítások módosítása