B1 blogcsalád



Botka hazaküldte Szegedről Kubatovot

2019. október 17. - nickgrabowszki

De csak miután feltörölte vele a padlót. kubo.jpg

A Fidesz előzetesen egyáltalán nem számított arra, hogy a városi polgárok múlt vasárnap egyértelmű nemet mondanak az Orbán-rendszerre. Sőt, abba a hitbe ringatták magukat, hogy simán nyerik az önkormányzati választásokat. és még javítani is tudnak a pozícióikon.

Ezeknek a várakozásoknak adott hangot bőt két héttel ezelőtti kongresszusi beszédében a pártelnök-miniszterelnök is, aki előre ivott a medve bőrére

Nagy győzelmet arathatunk, és az igazság az, hogy meg is érdemlitek ezt a győzelmet.

(Mármint a fideszesek az önkormányzati választáson.) Orbán Viktor egyedül csak azt sérelmezte, hogy Szeged nem látszik csatlakozni a jövőbeli hihetetlen fellendüléshez.

Már csak a szegedieket várjuk. Nem értjük, miért akarnak kimaradni a fejlődésből, és végképp nem értjük, hogy miért akarnak migránsvárossá válni.

Orbán abban tévedett, hogy Szegeden kívül mindenki más csatlakozik a NER-hez (vasárnap 67 kisebb-nagyobb várost veszítettek el a kormánypártok), abban viszont nem, hogy

a szegediek nem akarnak fideszes megszállást.

Pedig az helyzet az, hogy Orbán mindent bevetetett azért, hogy elfoglalja a várost.

A Fidesz országos pártközpontja már 2017 elejétől, azaz több mint két és fél évvel az önkormányzati választás előtt elkezdte előkészíteni Szeged átvételét. Akkor delegálták Szegedre Maróti Gábort, aki deklaráltan Kubatov embereként járt el, és átvette a helyi Fidesz irányítását.

Egy évvel a választás előtt azután megkezdődött a flottafelvonulás. Lecserélték a városi Fidesz elnökét, B. Nagy Lászlót a lojálisabb Bartók Csabára, és elkezdődött a pécsi és budapesti propagandisták beáramlása Szegedre. Megérkezett Belénessy Csaba, Kapitány Gergely és Kobza Miklós is, hogy átvegye a helyi kormánypropaganda irányítását.

2019 év elején aztán újabb erőt vetettek be: szombatonként minden héten Szegedre utazott Kubatov Gábor, Orbán párton belüli jobbkeze, a Fidesz ügyvezető alelnöke, hogy kézzel vezérelje a helyi Fideszt és a Botka elleni kampányt. Ezzel Szeged lett az egyetlen magyarországi település, amelyik

külön Fidesz-komisszárt kapott Orbántól.

Ráadásul az önkormányzati kampányt irányító hármasból (Rogán, Kósa, Kubatov) az egyiket. Ilyen figyelem még Budapestnek se jutott: Kocsis Máté egyszerre felelt a főpolgármesteri kampányért és a 23 kerületért is. (Utólag tudható, mekkora sikerrel.)

Miután a független sajtó maradéka megírta, Kubatov nem is tagadta a szegedi szerepvállalását, sőt, az egyik helyi propagandalapban hangsúlyozta

mennyire szeretnék elfoglalni a várost: 

Úgy érzem, hogy a csongrádi megyeszékhelyen egészen jók a kilátások. A helyi Fidesz- csoport egységes, erős és bátor. (…) Szeged nem veszhet el, komoly szándékaink vannak ezzel a csodaszép várossal, akár még régióközpont is lehet a jövőben.

Kubatovnak két feladata volt. 1. meg kellett akadályoznia, hogy Lázár János, Orbán korábbi jobbkeze, a bukott kancelláriaminiszter kaparintsa meg a helyi jobboldal irányítását. 2. el kellett foglalnia a városházát a szegedi ellenzéki összefogás élén álló Botka Lászlótól.

Ennek megfelelően minden eszközt bevetettek.

  • Komoly negatív kampányt indítottak Botka ellen.
  • Megfenyegették, megzsarolták a szegedi választókat, hogy elapadnak az állami pénzek, ha nem a Fidesz jelöltjét választják polgármesternek.
  • Természetesen bevetették (sőt, éppen Szegeden buktak le vele) a Kubatov-listát, a Fidesz-szimpatizánsok és a kormányellenesek azonosítására is szolgáló adatbázist.
  • És mindennek tetejébe egymilliárd(!) forintot költöttek a szegedi önkormányzati kampányra.

Az összeg nagyságrendjének elhelyezéséhez érdemes tudni, hogy a NER létrejötte előtt egy párt országos kampánya került ennyibe a parlamenti választásra. Mind az (akkori) 176 választókerület + az országos listakampány együtt. És ekkora összeg elköltése már anno sem volt legális.

Most pedig csak Szegeden szórtak el ennyit.

Azonban nem tudtak érdemi fogást találni se Botkán, se a szegedi ellenzéken.

A kampányhajrában már oda fajult a belső feszültség, hogy egymást árulózták: Kubatov azzal vádolta meg Lázárt, hogy ártani akar a Fidesz kampányának, és azért dicsérte meg Botkát egy interjújában, mert ellenérdekelt a Fidesz szegedi győzelmében.

Ez már csak a veszett fejsze nyele és a bűnbakkeresés volt. Hiába ugyanis a kiemelt figyelem, az őrületes erőforrások, a legalábbis morálisan megkérdőjelezhető kampányeszközök.

  • Botka 24 százalékot, 16 ezer szavazatot vert a Fidesz polgármesterjelöltjére.
  • Az ellenzéki összefogás képviselőjelöltjei pedig az egyéni körzetek 90 százalékát, 20-ból 18-at nyertek meg.

Botka sorozatban ötödször verte meg a Fideszt a szegedi polgármester-választáson, és bármennyire is akarta, bármennyit is költött rá, bármilyen eszközöket bevetett, Orbán Viktor nem tudta elfoglalni a dél-magyarországi nagyvárost.

Hiába küldte oda saját komisszárját, csak annyit el, hogy Botka Kubatovval is felmosta a padlót, és visszaküldte Szegedről Orbánnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8915226276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 08:00:24

Orbán egy vátesz, egy látnok. A Kárpátok Nosztradamusza! Szegeden még kisvasút sincs! Jelzés értékkel kaptak egy stadiont, de ezek a hálátlan migráncssimogató, sorosista, norvégmintás álcivilek nem átallottak az ördög helytartójára szavazni. Persze mit várhat az ember egy olyan városban, ahol nem a Lokálból és TV2-ből - amelyek az objektivitás SI rendszerének alapkövei - tájékozódnak, hanem a féknyúzos internetről meg még ki tudja, hogy milyen bűnös helyekről! Mind megérdemlik, hogy elkárhozzanak!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.17. 08:06:49

@Punxsutawney Mormota: "Szegeden még kisvasút sincs!"

Tram-train elvileg lesz.

De pl. az ipari termelés már jó ideje lehanyatlott.

Az sosem kedvező modell, ha csak a szolgáltatásokra, ezen belül jelentős részben állami foglalkoztatókra (önkormányzat, egyetem, közmunka) támaszkodva jönnek létre munkahelyek.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 08:15:13

@Punxsutawney Mormota: azt nem tudom, hogy a párbeszédhez a fideszesek találnak-e majd egy normális embert? remélem már látják, hogy a ner megbukott, s orbán szalonképtelen mindenhol (már, ahol érdemes lenni; a -sztánságokban nem, de ki a fasz akar odamenni?), vagy vele buknak, vagy leválnak a szikla felé tartó hajóról (szvsz a jelennek jobb, ha elválnak, de a jövőnek, ha maradnak; amennyiben egy valódi baloldali demokrácia a cél moon, mint jövő)

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 08:18:48

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Nem. Tényleg nem. De ezt nyugodtan el lehet mondani az egész országról. Nem nyerő, ha mindent alárendelünk a járműiparnak, mert már egy válság legkisebb előjelét ez érzi meg a legjobbon. A gazdaságot diverzifikálni kell(ene), hogy minél nagyobb hozzáadott értékkel tudjunk terméket előállítani, de a gk összeszerelés nem az. Nagyobb hozzáadott értékhez (sokkal) jobb oktatás kellene.

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 08:22:33

@Sir Bates dö Hól: Nem, nem találnak, mert nem akarnak találni. A NER logikájába nem fér bele a párbeszéd.
Ezért nem is lesz párbeszéd Budapesttel, illetve az ellenzéki megyejogú városokkal sem. Sok szavazót viszatart a félelem, hogy kivéreztetik a városukat. Minél kisebb a város, annál jobb fosnak az ott lakók.
Ha az ellenzéki városok megkapnák a pénzeket, akkor lehullana a kötőfék más városokróli is.

VIszont az igazi problémát abban látom, hogy a nyomoronc MSZP-s garnitúrát néhány helyen komolyan a tűz közelébe engedték. Pont ugyanúgy lopni fognak, mint a NER-lovagok.

Eltiltott Vélemény 2019.10.17. 09:16:51

@Punxsutawney Mormota: " ... a nyomoronc MSZP-s garnitúrát néhány helyen komolyan a tűz közelébe engedték. Pont ugyanúgy lopni fognak, mint a NER-lovagok. ... "

Az a baj a fényességes Pösti győzelemmel is, hogy az aktuális tolvajokat a régi tolvajok váltották le, nyálas buzeránsnak álcázott kirakati majommal a rivaldafényben.

2019.10.17. 10:42:45

@Kitiltott Vélemény: Szerintem nem vagy egyedül ezzel a "szarvéleménnyel",de:Javaslom fordulj a Totyához Ő tudja a erre a gyógyszart!A nemzethy erre már nem elég erős!

Womb Rаider 2019.10.17. 10:49:05

@Punxsutawney Mormota: "A gazdaságot diverzifikálni kell(ene), hogy minél nagyobb hozzáadott értékkel tudjunk terméket előállítani, de a gk összeszerelés nem az. Nagyobb hozzáadott értékhez (sokkal) jobb oktatás kellene. "

Szumma baromság.. amíg a nyugat képes BÁRMENNYI mérnököt felszippantani (még a mostani ááállítólag színvonaltalan képzés dacára is) addig ide csak azt fogják tenni, amivel nekik már nem éri meg annyira foglalkozni, és munkaerő igényes, környezeti terheléssel jár

mellesleg, az azért érdekes, hogy ez a rettenetesen színvonaltalan képzés egyre több külföldi diákot hoz Mo-ra. Mintha az ár-érték arány nem is lenne annyira gyászos..ugye?
Más irányból: az orvosképzésünk egyértelműen húzóágazat.. de az ott képzett orvosainkat továbbra sem vagyunk képesek teljes számban itthon tartani..
Szóval azért van itt 22-es csapdája.. de neked végülis elég, ha annyit tudsz: Merafidesz!!!
Egy pehelysúlyú ország vágyik arra, hogy sok lábon álló gazdaságot építsen..de ez jobbára nem rajta múlik.

Bryan élete 2019.10.17. 10:56:27

@Sir Bates dö Hól: Németh Sándor felkészül:
index.hu/belfold/2019/10/16/nemeth_sandor_jobb_ha_a_kepmutato_kereszteny_propaganda_lekerul_a_napirendrol

/@Punxsutawney Mormota: a nyomoronc enyveskezű mszp garnitúra ebben a közegben saját magát fogja elásni, ez már elkezdődött, de kicsit még vergődnek a mocsárban. A többiek pedig mosolyogva kivárnak.

6.Lenin 2019.10.17. 11:00:29

21. századi hölgyeim, uraim, ha példákat hoznának, amikor Mo-on a rendkívül haladók voltak hatalmos, és az emberek megvadultak a jóléttől. Hacsak a megszorítás tulajdonképpen nem a fejlődés csúcsa.

Majd, egyszer, talán, csak ezt a száz évet kell valahogy átvészelni. Nem unalmas még?
Ráadásul egy ennyire szerencsétlen balfasszal ígérni fényes jövőt, nem éppen éles elmére vall.

Valamilyen példát, ha lennétek szívesek, miután a klímavédelem érdekében megettétek a gyerekeiteket, egy rövid pihi, aztán kezdhetitek sorolni. Ja, és a nagyszülőket se felejtsétek agyonverni, túl sok szénmonoxidot termelnek.
Köszi előre is.

Gábris szomszéd 2019.10.17. 11:18:56

"Ráadásul egy ennyire szerencsétlen balfasszal ígérni fényes jövőt, nem éppen éles elmére vall."

Én sem értem, hogy mit esznek a Fideszbirkák Kubatovon és társain. :)

6.Lenin 2019.10.17. 11:24:56

@Gábris szomszéd:

Mondjuk nem tudom mennyi köze volt Kubatovnak (nem ismerem), hogy az ország kezd szépen fejlődni.

Az éles elméddel nem tudom, hogy tistában vagy.é azzal, hogy mindig könnyebb valamit tönkretenni, mint felépíteni.
De hogy értsd is a kis agyaddal: egy házat tönkretenni, elég egy szál gyufa is. Felépíteni egy egész doboz, vagy gyufagyár is kevés.

Bólints, ha felfogtad.

Ez a balfasz még életében nem csinált semmit. A mögötte lévők sem, azon kívül, hogy sok mindent tönkretettek.

Cycmen 2019.10.17. 11:29:45

A "fideszesek krumplit osztanak" már vót?

Cycmen 2019.10.17. 11:31:15

Magyarországon így, csak csalással lehet nyerni, ezt tudjuk, tehát akkor a Botka csalt!

Gábris szomszéd 2019.10.17. 11:35:07

@6.Lenin: "Ez a balfasz még életében nem csinált semmit. A mögötte lévők sem, azon kívül, hogy sok mindent tönkretettek."

Te most Botkára gondolsz? :)

Cycmen 2019.10.17. 11:40:11

@Gábris szomszéd: Nem öreg, így nem lehet nyerni, ezt én nagyon sokszor hallottam, ez így csalás!

Cycmen 2019.10.17. 11:41:23

@Gábris szomszéd: A borkaifaszos linkjeid már elfogytak?

6.Lenin 2019.10.17. 11:55:46

@Gábris szomszéd:

Szerinted Szeged Mo leggazdagabb, legszebb városa? Minden állami támogatás nélkül?

Botkát még a sajátjai is kibaszták, még pártelnöknek se jó, még annyi balfasz közt sem.
Pedig elég méretes, de még így is kevés volt, pedig iszik is, néha majdnem felrobban a feje. Tehát minden 21. századi adottsága meglenne. Iszik, és bunkó is. Valami még hiányozhat. Lehet, hogy nem elég meleg még?

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.10.17. 12:01:03

@MAXVALL bircaman közíró: nem hiszem, hogy az üzemi hőmérséklettel lenne gond

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.10.17. 12:03:08

@6.Lenin: upsz, az előzőt neked akartam. Meg nem is ezen a néven. Na mindegy.

Bryan élete 2019.10.17. 12:10:38

@Cycmen: nekem ma igen! Elvittem egy képkeretet beüvegezni és a néni fröcsögö szájjal szidta a nyomorult tehetségtelen balfaszt /szerintem Karácsonyra utalt/, hogy most az, aki nem a fideszre szavazott, vigye vissza a krumplit neki. Közben röhögcsélt, hogy milyen jó vicc ugye?
Amíg ilyen a szellemi nívó a fideszben, nincs félnivalónk.

Cycmen 2019.10.17. 12:11:10

Botka nem lesz bajban, de máshol kíváncsi leszek a súlytalan polgármesterek dolgos hétköznapjaira úgy, hogy vége lesz a kényszeredett ellenzéki összefogásnak a konc érdekében s majd a tíz, meg öt százalékos pártok hogyan fogják elkezdeni érvényesíteni egymás ellen az érdekeiket! Természetesen a legorbitálisabban Karigeri fogja megszopni a faszt!

Bryan élete 2019.10.17. 12:12:00

@MAXVALL bircaman közíró: hány neved van még Ságvári elvtárs? 32?

Cycmen 2019.10.17. 12:17:39

@Bryan élete:"Elvittem egy képkeretet beüvegezni "

Ki lesz benne,, Karácsony vagy Fletó? :D Nagyon jó történet, akárhova mész, mindenhova esik egy csalódott fideszes, aki még krumplit is kapott!
Ne félj, Karácsony, vagy inkább akik mögötte állnak nem zöldséggel fizetnek majd, hanem hússal, akkora lófasz lesz hamarosan abba a bánatos proli picsádba,, hogy ihaj! :DDDDD

morph on deer 2019.10.17. 12:18:07

@Punxsutawney Mormota:
“ Szegeden még kisvasút sincs! ”

Na ez az!
Nem is értem, hogy lehet így élni... És ez egyértelműen az aljas komcsi összeesküvők bűne, ez nem vitás!

Pedig nem ússzák meg, ugyanis:
“Készül a Szent Jobbot Horthy idején körbehordozó aranyvonat”
Naugye!

Mert nehogy már valami bornírt baromság nélkül maradjunk már véletlenül, még mit nem! Azt a potom 330 milliót a bolondnak is megéri! Egy ilyen giccsparádét sehol nem adnak olcsóbban..

Igaz, sem az eredeti Szent Jobbot, sem a másolatát nem kapják meg hozzá a mutatványosok, de mivel bőven van levágásra érdemes jobb kéz, nem fognak szűkölködni, annyi szent!

inreallife 2019.10.17. 12:50:26

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Csak a parasztok siratjak, hogy nincs ipari termeles. Mert ok onnantol haszontalanok. Szeged egy igen eros egyetemi varos a semmi kozepen. Tenyleg nincs semmi a kornyeken. Vannak szegedi rokonaim, a fidesz oda egeszen biztosan nem teszi be a labat SOHA. Ezt probald meg megemeszteni jobbagy.

Bryan élete 2019.10.17. 12:55:39

@Cycmen: kurvára fájhat, hogy nem ez a hervadt szalmabáb nyert újra. Megértem. Lesz még ennél nagyobb gebasz is nektek, csak figyelj. Dagadt elmezavaros miniszterelnököd egyre jobban amortizálódik, már csak a türk nemzetgyűlésben engedik megszólalni.. Kurva szó sem hangzott el arról, hogyan baszta le az ebéden Macron, viszont zavaros és kacagtató előadást tartott hazánk ősi kaucsukjairól, hogy nem szakadt le a pofája a sok hazudozástól. Tudom,, kipcsak.

Cycmen 2019.10.17. 13:03:04

@inreallife: "Csak a parasztok siratjak, hogy nincs ipari termeles. Mert ok onnantol haszontalanok."

Majd a bölcsészek megtermelik a GDP-t! Az asszony neked is kommunkációt főz vacsorára, meg hívsz egy filozófust ha eldugul a klotyó!

6.Lenin 2019.10.17. 13:07:20

@Bryan élete:

Nem kéne már lépnetek valami t?

Ezt az elmezavaros miniszterelnököt szeretné minden 21. sz-i balfasz leváltani. Valamit mond ma, aztán a haladók 2 -3 múlva elkezdik szintén ugyanazt, mintha ők találták volna ki.

Nyugtával dicsérd a napot. Majd 1-2 év múlva megnézhetjük, mit is csinált a szalmabáb. és mit ez a balfasz.

Ígérni, pofázni még a legnagyobb hülye is képes. Kértem példákat az előző kormányzati éveikből. Senki, talán kevés lenne az 5000 karakter felsorolni?

Volt már itt üdvrivalgás, aztán csöndes elvonulás, egy tönkretett kormányzás után.

Még semmi konkrétumot nem láttunk, csak ingyenjegy ígérete után várható áremelést, és akkor még nem is volt hivatalban jogilag. Mi lesz ezután?

inreallife 2019.10.17. 13:07:32

@Punxsutawney Mormota:
Azert nem fognak tudni lopni, mert ott fog ulni mogotte a dk-s, mm-s, jobbikos kozgyules. Egy polgarmesternek nincs akkora hatalma, mint egy kozgyulesnek, vastagon megkotik a kezet, inkabb protokollszerepe van. Ezert mondom, hogy a fidesz nagyobbat bukott, mint elsore latszik, mert sokkal tobb helyen lett a kozgyules ellenzeki.

Pont ez az elonye a koalicios kormanyzasnak is. Lehet, hogy a donteshozatal lelassul, amig az erdekeket egyeztetik, de az biztos, hogy nem lesz vallalhatatlan. Szlovakia is abbol a Dzurinda kormany oroksegebol el, amit egy 4 parti koalicio elen ert el. Az eredmenyeket latjuk. Fekek es ellensulyok. Ezert nem tud lopni az mszp-s, mert 3-an is nezik, hogy mit csinal.

Soha tobbe abszolut tobbseget magyarorszagon. A nyuggereket kene agyilag rendberakni, hogy egy 18000 forintos nyugdijigeretre ne szaladjanak at a hajo masik oldara, mert ugyanugy megborul. A kommunista szocializacio magyarorszag atka. Nezd meg az eu-s valasztasokat. Listas eredmenyek:

FIDESZ- KDNP 52,56%
DK 16,05%
MOMENTUM 9,93%
MSZP- PÁRBESZÉD 6,61%
JOBBIK 6,34%
MI HAZÁNK 3,29%
MKKP 2,62%
LMP 2,18%
MUNKÁSPÁRT 0,42%

Ebbol melyik nem komcsi utodpart? Hany % is osszesen? Kerekitve 25%.
Es mennyien szavaztak komcsikra? Majdnem 75%.
Ez a baja magyaroszagnak, meg mindig dul a komcsi nosztalgia a nyuggerek koreben, es felvaltva megszavazza eppen azt, amelyik tobbet osztogat. Ugyanezek szavaztak meg a pufajkast meg a d209-et is, mint akik most a fideszt, ne legyen ketseged felole.

inreallife 2019.10.17. 13:12:22

@6.Lenin:
Te valamit nagyon furcsan latsz abbol a messzi messzi galaxisbol, ahol a zsakfalud van. Ha valaki megvadult a jolettol, az borkai, lazar, tomjenzsoti, arogantoni es tarsaik. Pesten azt mondtak az emberek, hogy eleguk van a lehuzos fideszbol, a szervilis tartospiftabol, nekik egy olyan kell, aki kiveri a kormanybol, hogy a pesten megtermelt gazdasi haszon nagyobb resze maradjon pesten, ne pedig parasztfalvara koltsek teakonyhara meg kisvasutra.

Autonomiat Budapestnek! Ez legyen a kovetkezo lepes!

inreallife 2019.10.17. 13:18:26

@Cycmen:
Nem tudom feltunt-e, de csalni csak a regnalo kormany tud, mert o rendezi es felugyeli a valasztasokat. Tudod azokat a valasztasokat, ahol kilometeres sorok allnak az urnazaraskor, ahol rendszerhibara valo hivatkozassal levagjak a netrol a szervereket, ahol az adatok osszesitese zajlik es az osszes tobbi. a 21. szazadban a digitalis vilagban, ahol a virtualizacios technolgiakat mar a gyerekek is hasznaljak a telefonjaikon, ez a digitalis analfabeta fidesz meg egy kurva elosztott rendszer sem tud megcsinalni.

Ez se lenne baj, hiszen a szakembereket eluldozik, mert pont ellenkezo attitud kell hozza, mint a lojalitas, de akkor legalabb vegyenek meg egy kurva rendszert es uzemeltessek. Papolni az ipar4.0-nak, de kilog a bele a valasztasi rendszernek. Van orbanrol egy kep, ahol kemenyen "dolgozik". Ott ul egy laptop elott es mosolyog. Az eger meg nincs bedugva, az usb-be. Digitalis anafabetak ezek.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.17. 13:18:39

@inreallife: Autonómia, hogyne.

Miért nem rögtön kikiáltjátok a budapesti népköztársaságot, Bangó Margittal?

Ellenpontnak álljon itt Horthy Miklós beszéde 95 évvel ezelőttről:
"Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött"
Részletek a MindenSzó.hu-n: mindenszo.hu/tetemre-hivom-itt-a-duna-partjan-a-magyar-fovarost/

Cycmen 2019.10.17. 13:22:18

@Bryan élete: " kurvára fájhat, hogy nem ez a hervadt szalmabáb nyert újra."

Hát Karigerihez gratulálok neked, bár a szalmabáb szerintem inkább ő lesz, mert így a munkája negyedik napján már kénytelen volt bevallani az újságíróknak, hogy a fővárosban folyó állami beruházást (liget) mégsem áll módjában leállítani az ígéreteivel ellentétben (ez ám a szakember, hogy még ezt sem tudta) de rendben, ezek nem a szövetségesei. VISZONT! :DDDDDDDDDDDD A bulinegyeddel kapcsolatos ígéretei is mennek a levesbe, mert az ellenzéki két kerületi polgi világossá tette, hogy az tök jó bevétel, így nem támogatnak semmilyen változtatást és korlátozást! :DDDDDDDDDDD
A negyedik napon öcsém!!!!!!! Érted????? Vágod?????????? A szövetség! Válcsuk le a tarlósot! :DDDDDDDDDDDD Erre mit lépsz hülye proli?

inreallife 2019.10.17. 13:26:08

@6.Lenin:
Polgari fulkeforradalom tortent. Elzavartak a parasztokat. Orban koltozhet ki a varbol, vissza a felcsuti feltuningolt putrijaba. Meg mindig a kert vege jar szarni?

6.Lenin 2019.10.17. 13:27:39

@inreallife:

Hagy már a picsába a másik tábor mocskolását te fasz, arra koncentrálj, hogy az új balfaszok mire lesznek elegek.
Autonómiát Budapestnek.
1,3 millió választópolgár közül 350 ezeren szavaztak erre a balfaszra. Nagyon úgy néz ki, hogy amit ígért, semmi sem lesz.

index.hu/kultur/2019/10/17/karacsony_gergely_liget-projekt_bulinegyed_varosliget_baan_laszlo_lokal_ingyenes_lap_szinhazak_megszallasi_emlekmu/

Úgy indult a posztért, hogy fingja sem volt a saját várható jogköreiről. Még arra sem volt képes, hogy előre tájékozódjon.

Mi a faszról hablatyolsz? Szerencsétlen.

Mellesleg Mo egyik legszebb részén lakom. És, ha látnád, mi is épült itt az elmúlt 10 évben, befognád azt a mocskos bunkó pofád.

Nézelődj, te bunkó. És keresd vissza, miként is nézett ki 2002-2010 között.

www.google.hu/search?q=Zempl%C3%A9n&sxsrf=ACYBGNSs4K0kSDpVox_--o1-VCaFikun1Q:1571311502655&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwidzsm_l6PlAhWEqHEKHQ3QCh8Q_AUIEigC&biw=1024&bih=910

inreallife 2019.10.17. 13:33:18

@Cycmen:
Hat baratocskam nem is az adot nem fizeto, allandoan karteritesert hisztizo parasztok magyarorszag jovoje. Azt elhiszem, hogy az unios penzbol vett traktorokkal le tudnak zarni egy utat, de mi a hozzaadott ertek? Az ukranok 30%-kal olcsobban termelik a buzat. Magyarorszagon az emberek 20%-a ostermelo, vagy mezogazdasaggal foglalkozik az adobevallasok alapjan. tudod egy fejlett orszagban, pl az USA-ban ez mennyi? 2%.

Tul sok a paraszt magyarorszagon. Mondjuk inkabb jobbagynak. Ez latszott is a megyei listan. Irtani kene oket, mert visszahuzzak az orszagot. Mindenkitol el kell venni a szavazati jogot, aki nem fizet adot. Tehat nyuggerek, ciganyok, parasztok, meszaros lolo es tarsai. Vajon hanyan szavaznanak utana a fideszre? 10-en?

Gábris szomszéd 2019.10.17. 13:33:21

@Cycmen: és neked a Wittmann és karácsonyfaszos? :)

Cycmen 2019.10.17. 13:34:43

@inreallife: "Nem tudom feltunt-e, de csalni csak a regnalo kormany tud, mert o rendezi es felugyeli a valasztasokat."

Hurrá, akkor a kórmány elcsalta a választásokat és azért lett ez az eredmény!
Húúúúdehülye vagy kérlekalássan!
Szerintem lassíts, mert sokat kommentelsz, nagyon belelovaltad magad és egyre zagyvább vagy!

inreallife 2019.10.17. 13:37:20

@6.Lenin:
A lokal nevu szemet betiltasa mar eleve 10%-ot emel az ellenzeken. Mi lesz a kovetkezo reszben, ahol a Birodalomnak kene visszavagnia? Gobbelstoni, listaskubatov es az orokosodes prof kosalala leszerepelt. Nameg a nezopontos faszit is eppen kurjak elolrol es hatulrol a borkaifelek. Szarazon. Szerintem nem oszinte a mosolya.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.17. 13:38:52

@Cycmen: "a kórmány elcsalta a választásokat és azért lett ez az eredmény"

Bizony, bizony. A fideSS max 5% szavazatot szerezne, ha csak azok szavaznának rá, akik egyetértenek a programjával, az ország kifosztásával, és a ruszkiknak való eladásával.

inreallife 2019.10.17. 13:40:04

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Vegulis Horthy ugy vonult be a tortenelembe, mint egy 21. szazadi, felvilagosult, jovobe lato, gondolkodo. Vagy varjal csak!?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.17. 13:42:12

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "Bocs, száz évvel ezelőttről (jubileum), nem 95!"

Bazmeg, fideSSfasszopó, 5 évvel ezelőtti Kubatov silabuszt használsz? Vonszold már el a valagadat a főhadiszállásra egy friss példányért, nem kapsz így fizetést. :))

Cycmen 2019.10.17. 13:43:18

@inreallife: "Van orbanrol egy kep, ahol kemenyen "dolgozik". Ott ul egy laptop elott es mosolyog. Az eger meg nincs bedugva, az usb-be. Digitalis anafabetak ezek."

Hol is kezdjem, talán,,, hogy sírok! :D Te fasz! Az nyilván egy promós kép, a laptophoz eleve nem is kell egér és persze hogy csak odaült fényképezkedni és nem lekapták munka közben, ahogy excel táblázattal bajlódik és nem érti miért szar a kurzor! Más felfedezésed nem volt? A laptop be volt kapcsolva, a ceruzája ki volt hegyezve?

inreallife 2019.10.17. 13:44:29

@6.Lenin:
Elo szerzodeseket nyilvan nem tud felbontani. De amit le tud allitani, abban biztos lehetsz, hogy le fog. Es nem fogja esteknet suttyomban a sotetben kivagatni a fakat, mert utjaban allnak egy beruhazasnak. Tartospiftanal ez minden kovetkezmenyek nelkul megtortent. Budapesten elokaracsony parti van. Mindenki orul, hogy felszabadult Budapest, csak a parasztok nem. Keresd meg az osszefuggest.

Bryan élete 2019.10.17. 13:45:06

@Cycmen: ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy a jövőben nem akarom leváltani a gecit. Szeretem nézni ugyanis, ahogy saját magát ássa el egyre mélyebbre a nemzetközi és belföldi placcon. Nemsokára kivágják a néppártból a perifériára,, itthon pedig a sajátjai fogják elárulni és széttépni, ha apad a zsé. Márpedig az apadni fog. Nem kicsit.
Jó buli lesz ez a pár év!
Ja és ne felejtsük mit igért az ördög ügyvédje: felkészül Rogán!!! Aztán szép sorjában a többi.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.17. 13:46:18

@Cycmen: "Majd a bölcsészek megtermelik a GDP-t!"

Például oktatják a jövő nemzedékét.

Jogászok meg irányítják az ország gazdaságát. Ezzel is lehetne magyarázni, hogy a legszegényebb ország lettünk, nem csak a sok tolvajlással.

inreallife 2019.10.17. 13:50:09

@Cycmen:
AZt latom, hogy nem fogod fel a sorokat. Egy PISA teszten te is megbuknal. Nem a te hibad, hogy igy oktattak, hogy az alap szovegertelmezes nem megy. A sok egyszavas forradalmi jelszo agyonhasznalata miatt elsatnyult az agyad. De megprobalom elmagyarazni mit jelent, egyszeru mondatokkal az osszetett mondatok helyett, hogyan kell ertelmezni, amit irtam. Hatha. Egy kiserletet meger.

"Nem tudom feltunt-e, de csalni csak a regnalo kormany tud, mert o rendezi es felugyeli a valasztasokat."

Ez a kovetkezot jelenti:
A csalast a rendezo tudja vegrehajtani.

Ezt nem jelenti:
1. A csalas miatt lett ez az eredmeny
2. Az ellenzek csalt.

Sikerult? Nagyon izgatottan varom, ahogy oszlik a homaly a jobbagy agyadban. Szurkolok neked! Mondd, hogy sikerult felfogni, paraszt!

Cycmen 2019.10.17. 13:52:14

@inreallife: Bocs,, te milyen munkakörökben dolgoztál életedben? Most hol dolgozol, hol élsz, hol adózol, honnan írod ezt a rengeteg értékes gondolatot az ékezet nélküli klaviatúráddal? Lássuk, mennyivel hasznosabb tagja vagy az országnak, mint egy paraszt!

inreallife 2019.10.17. 13:56:14

"sokan dühösek a vidéki fideszesek közül a pártközpontra. „Az eddig bevált, bevett sémák szerint dolgoztunk, de a korábbiakhoz képest feleannyi aktivistával, ugyanis sokan elszivárogtak az elmúlt években” – mondta egy kormánypárti forrása a lapnak. "

Vajon miert utaltak meg sajat kedvenc partjukat? A bukas okat a fideszen belul kell keresni. Borkai ennek csak a jeghegynek a csucsa, ami fenyt kapott. Nem 90% az ami egyelore lathatatlan, hanem 99%. A fideszesek dontottek meg a fideszt. A trollok sem a regiek mar, csalodottak, demotivaltak, elveszett a gyozelmi mamor. Igy mar nem is olyan vicces nekik sem magasztalni a semmit. Vannak akik korabban, vannak akik csak a pofon utan ebredtek. RIP fidesz, mentek az mszp utan a szemetdombra.

inreallife 2019.10.17. 13:59:33

@Cycmen:
A parasztoknak keszult az a kep. Ugy is hivjak: parasztvakitas. Az osszes paraszt megnyugodott, hogy milyen kemenyen dolgozik a legfobb ciganyvajda. Mi mas ertelme lett volna egy ilyen kepnek az elkeszitese? Varom az otleteid!

Cycmen 2019.10.17. 14:04:00

@inreallife: "Nem tudom feltunt-e, de csalni csak a regnalo kormany tud, mert o rendezi es felugyeli a valasztasokat."

Ez a kovetkezot jelenti:
A csalast a rendezo tudja vegrehajtani.
Ezt nem jelenti:
1. A csalas miatt lett ez az eredmeny
2. Az ellenzek csalt."

Tehát,, bár a kormány csalhatott volna de nem csalt! Értem! Akkor ez egy becsületes kormány!
Mit írogatsz akkor itt te bánatos balfasz pöcs különféle csalásokról! Te teljesen hülye vagy?

inreallife 2019.10.17. 14:05:00

@Cycmen:
Huha, ugy latszik szemelyemben probalod meg hitelteleniteni a mondanivalomat. Ha kiderul az, ami egyaltalan nem titok, akkor onnantol nem lesz igaz, amit leirok cicus? Ha a mondanivalon nem talalsz fogast, akkor szemelyeskedni kell? Ez bolsevik tempo, csak szolok.

Miert nem kerdezed meg komcsi haverodat? Tudod a lenint. O minden dolgok tudoja. Egeszen biztos vagyok benne, hogy azt mondja mosogatofiu vagyok, pakisztaniakkal korbeveve. Ebbol neked leesik, vagy kell bovebb magyarazat?

Cycmen 2019.10.17. 14:06:57

@inreallife: Jól van kis seggdugasz,, ne légy mérges.

inreallife 2019.10.17. 14:10:02

@Cycmen:
Idezd mar be, hogy hol irtam, hogy csalas volt az eredmeny. Eleg a timestamp is. Koszi.

Kicsit probald meg osszeszedni magad, mert mar napok ota nem tertel magadhoz, szedelegsz itt ossze vissza. Nem tudsz olvasni, nem tudod felfogni, nem tudod ertelmezni a szvakat es a mondatokat. Mar halucinalsz is. Megerto vagyok, mert tenyleg kurvanagy pofon lehetett a 18%-os hurraoptimizmulbol kiszakadni, a -5%-os veresegbe a realvilagba, de en tenyleg megertem az allapotod. Tolem nem kell felned. Viszont villamgyorsan kobor macska leszel, ha nem mutatsz fel valami eloremutatot a foldesuradnak, jobbagy. Azok nem szaroznak, amikor kutyak ele vetnek.

Cycmen 2019.10.17. 14:14:35

@inreallife:" Huha, ugy latszik szemelyemben probalod meg hitelteleniteni a mondanivalomat. Ha kiderul az, ami egyaltalan nem titok, akkor onnantol nem lesz igaz, amit leirok cicus?"

Az a gyanúd, hogy hiteltelenítené amit leírtál, ha elárulnád hogy mi a foglalkozásod?
Tudod nagyon megvetően beszéltél a parasztokról akik csak a földet művelik és kíváncsi lettem, hogy mivel foglalkozhatsz! Semmi személyeskedés nem lesz, nem is írok rá semmit csak elolvasom, meg itt még jó páran! Az lesz a hiteltelen, ha nem mered elárulni! Sőt megkockáztatom, az mindent elárul!

6.Lenin 2019.10.17. 14:16:32

@inreallife:

Mi a faszért indultok ki magatokból? Gondolod, hogy mindenki az irigy söpredékhez tartozik?
Jársz te emberek közé, kivéve a hasonló söpredéket?
Ki a fenét érdekel, ha esetleg te elcseszted a saját életedet, mert míg élsz, csak egy mocskos bevándorló maradsz, ha a helyiek egyáltalán szóba állnak veled.

gondolod, hogy nem ismerek ilyen sorsokat? Aztán néha hazajön, bevásárol, mert itt minden olcsóbb, de megjátsza a hülye 21. századi faszt. Gondolod, hogy te vagy egyetlen ilyen? Te kurvára el vagy tévedve.

Cycmen 2019.10.17. 14:23:34

@inreallife:" Idezd mar be, hogy hol irtam, hogy csalas volt az eredmeny. Eleg a timestamp is. Koszi."

Én írtam az ellenzéki konteokról a választással kapcsolatban, abba bonyolódtál, meg kavarodtál bele és mostanra már azt sem tudod, hogy fiú vagy e vagy lány és tőlem kérdezed hogy mit írtál?? Így a negyedik kanyarban az összevissza csavart állításaid után mi a faszt kezdesz el vergődni, te írtál rám, a tököm sem kérte a véleményedet!

inreallife 2019.10.17. 14:25:56

@Cycmen:
Megirtam, mosogatofiu vagyok tavol a hazamtol. Meg egy magyar billentyuzetre sem telik. Irhatnam azt is, hogy mit csinalok, de ti ugyis mindenkit ugy kezeltek, mint amire hivatkoztam. Sose akarta'tok megerteni a vilagot a maga teljes valojaban, hanem mindig leegyszerusiteni akarjatok. A vegen tenyleg nem marad mas, csak egy vegletekig leegyszerusitett, a valosaggal mar koszono viszonyban sem levo informacio, amire pedig zsigeri gyulolettel reagaltok, mert nektek ilyen egyszeru az eletetek.

Megnyugtatlan, az ellensegdetektorodon en nem tartozom a barataid koze. Es ne haragudj, de nem is szeretnek soha, mert szinten alulinak tartanam. Az ertelmi elmaradottsag meg bizonyos szintig toleralhato lenne, de az erkolcstelenseg az nem. Ott nincs pardon. Te pedig nem teljesited a kriteriumokat, sorry.

Cycmen 2019.10.17. 14:30:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nyugi, nem égetnék el minden bölcsészt, csak a felét, a fennmaradók nagy részét meg kötelezném,, hogy a saját területükön maradjanak, mert katasztrófa amilyen ámokfutást tud néhány művelni!

Cycmen 2019.10.17. 14:32:35

@inreallife: MI A KURVA ANYÁDDAL FOGLALKOZOL TE BUZI, HOGY MEGVETED A PARASZTOKAT?

inreallife 2019.10.17. 14:33:16

@Cycmen:
"Én írtam az ellenzéki konteokról a választással kapcsolatban, abba bonyolódtál, meg kavarodtál bele és mostanra már azt sem tudod, hogy fiú vagy e vagy lány és tőlem kérdezed hogy mit írtál?? Így a negyedik kanyarban az összevissza csavart állításaid után mi a faszt kezdesz el vergődni, te írtál rám, a tököm sem kérte a véleményedet!"

Ertem. Nezuk akkor a logikai sorrendet.
1. konteokat irsz (valasztasi csalas)
2. cafoltam a konteot, miszerint az ellenzek nem tud csalni, ha nem o a rendezo
3. erre irod gunyosan, hogy a kormany csalt (bar nekem nem tunt viccesnek)
4. megirom, hogy nem
5. meggyanusitottal, hogy en beszeltem valasztasi csalasrol
6. kertem, hogy idezd, ha mar egyszer ezt allitottad
7. most meg jott a fenti szosszeneted, hogy ossze vissza beszelek

Cicus, komoly agyrazkodasod van a hetvegi pofontol. Nem valo neked ez a sport, ideje visszavonulni. Orvos latott mar? Aggodom erted.

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 14:44:22

@Kitiltott Vélemény: Hidd el, én sem csípem a srácot, de a legádázabb ellenfelei sem tudják azt mondani, hogy lopna. Persze, amíg ez máshol alapértelmezett, nálunk kiugró dicsőségnek számít.

inreallife 2019.10.17. 14:44:23

@Cycmen:
Jaj cica, nem lesz ez igy jo. A rekordok onyvebe akarok bekerulni, mint a legtobb tanyert elmosogato ember a foldon. Meg 23456789 tanyernyira vagyok a rekordtol. Besegitesz? Jol jonne egy boszme paraszt, aki arrebb cipeli azokat, amikkel kesz vagyok, meg odahordja ami mosogatasra var. Ha enyves a kezed az elony, mert nem csuszik ki belole a tanyer. Szoval ha szeretnel egyedfejlodessel a paraszti letbol mosogatofiuva avanzsalni, akkor szolj, megprobalok intezni neked helyet. Nem tudom kepes leszel-e egy ilyen hatalamas lepesre, de biztatlak, hogy probald meg!

morph on deer 2019.10.17. 15:00:25

@Cycmen:
“...a laptophoz eleve nem is kell egér”

Az a macskához kell, tudjuk! :)
De akkor miért volt ott?

6.Lenin 2019.10.17. 15:05:20

@Punxsutawney Mormota:

Nem kell ahhoz lopni, hogy egy hozzá nem értő óriási károkat tudjon okozni. Inkább lopna, egy keveset, de építene valami hasznosat is. Még mindig kisebb a kár, de lehet, hogy haszna több lenne, mint amit ellopott.

Cycmen 2019.10.17. 15:08:00

@inreallife:Ertem. Nezuk akkor a logikai sorrendet.
1. konteokat irsz (valasztasi csalas)
2. cafoltam a konteot, miszerint az ellenzek nem tud csalni, ha nem o a rendezo
3. erre irod gunyosan, hogy a kormany csalt (bar nekem nem tunt viccesnek)
4. megirom, hogy nem

" Cycmen2019.10.17. 11:31:15
Magyarországon így, csak csalással lehet nyerni, ezt tudjuk, tehát akkor a Botka csalt!"

Erre! És elkezdesz filozofálni ezen, majd amikor nekiállak szénné szopatni, még mindig a csalás, nem csalás problémán rágódsz egyáltalán nem érzékelve a valódi helyzetet!
Nem tudom, ezt most megbeszéltük, vagy lesz tovább? :D
Esetleg elárulnád, hogy mi a kurva anyáddal foglalkozol, ami feljogosít, (szerinted)hogy megvetően beszélj a parasztokról?

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 15:09:52

@Womb Rаider: Ha van még a krumpliból, akkor egyél, mert megnyugszol a keményítőtől. Szalmabáb érveléssel próbálkozol, amely minden érvelések legostobábbika, de a szovjetológia szerint egyesek ellen bejöhet. :)
Egy szóval nem fideszeztem. Fideszeztem? Nem.
Az oktatás már az én gyerekkoromban is egy kalap szar volt, azóta csak lejjebb csúszott az egész. Van összehasonlítási alapom, tisztában vagyok a különbségekkel, még úgy is, hogy külföldön sem minden habostorta.

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 15:11:23

@Bryan élete: Nem elég gyorsan süllyednek el, csupán ez a bajom. És vergődés közben mindenkit összesároznak, magukkal húznak.

inreallife 2019.10.17. 15:13:01

@6.Lenin:
Ezt hivjak relativizalasnak. A lopas BUN. A hozza nem ertes, pedig nem. Erre van a valasztas, hogy addig lehesen cserelgetni, amig olyat nem talalnak az emberek, aki nem hulye hoza, es meg lopni sem lop. De ti ragaszkodtok hozza, hogy enyveskezu legyen a fonok. Pedig az a legrosszabb. Nemcsak a kar merteke a baj, hanem a jarulekos veszteseg is. Ha a fonok lop, akkor az alkalmazott is fog. A rendszervaltas elott te is ezt csinaltad, hazaloptad a fel gyarat. De mar 21. szazad van.

Tenyleg erdemes lenne ciannal bekenni a bozske utalvanyokat, fortelmes erkolcsi szint, ahogy eltek, minel hamarabb sirba kene tenni, hogy ne ez legyen a vezerfonal az utodaitoknal.

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 15:13:12

@morph on deer: Szerintem annak is örülnünk kell, hogy a Szent István csatahajót nem építik újra és horgonyozzák le a Parlament elé... Pedig Tekintetes Lőrincz gazda régi hajóépítő család sarja. Ezért is lett vízvezeték szerelő.

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 15:17:59

@inreallife: Nem csak a polgármesterekről van szó, hanem a képviselőkről is. Abban igazad van, hogy ott ülnek mögöttük a többiek és nézik, hogy mit csinálnak... De mi van, ha szép csendben megegyeznek. Vagy éppen az anyapárttól ez az elvárás? Volt egy hallgatólagos megegyezés 2010-ig, egy neked, három nekem... Ezt a nonszensz helyzetet rúgta fel a Fidesz, (minden nekünk), amiből következik, hogy az ellenzéki pártok ki vannak szárítva. És őszintén szólva kurvára nem hiszek abban, hogy az a kispesti videó meg lenne vágva. Sajnos ilyen szervilis marhák ülnek az önkormányzatokban, akik még a pofájukat sem tudják befogni.

Cycmen 2019.10.17. 15:20:27

@6.Lenin: "Nem kell ahhoz lopni, hogy egy hozzá nem értő óriási károkat tudjon okozni."

Nem kell, de lehet és úgy még jobb! Most pl. megérkezett Geri a balfék, meg a kísérete a "hülye aki nem tud összeszedni százmillát" nevű kisdobosőrs! Mint a mókus fenn a fán! :DDDDDDD

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 15:22:02

@6.Lenin: Nem! Ne lopjon! A 10 parancsolat sem tartota fontosnak, hogy valaki értsen a dolgához. :D Persze ez sem ártana, de az átlagpolgár szempontjából meglehetősen frusztráló, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.

Womb Rаider 2019.10.17. 15:27:18

@Punxsutawney Mormota: "Egy szóval nem fideszeztem. Fideszeztem? Nem."

Mivel jelenleg, lassan egy évtizede a fidesz határozza meg az irányvonalat, gondolom az egyet nem értésed annyit tesz: A fidesz szarul csinálja. (Hogy más is szarul csinálja/ta az valóban nem bír sok jelentéssel..)
Ám a javaslatod egyrészt egy általános buzzword.. de egészen egybevág az ellenzék ide vonatkozó narratívájával, másrészt valahogy nem akaródzik kifejtened, hogy mit, hogyan miért..és persze miből, én nem akarlak a titoktartásod megtörésére ösztönözni, úgyhogy tisztelettel hagylak a sztereotípiáid béklyójában vergődni :)

nekem is van egy programom ám!!

Jól kellene csinálni, mert akkor jobb lesz!! Szavazz rám!

inreallife 2019.10.17. 15:34:14

@Punxsutawney Mormota:
Illuzioim nekem sincsenek. Abban biztos vagyok, hogy a fidesz fele a penzcsatornak kiszaradnak. A maradekbol tudnak valasztani. Ha nem csak parterdekeket vesznek figyelembe, akkor jobb lesz a helyzet. Ha igen, akkor is ugyanott vagyunk. Talan annyival megis jobb, hogy nincsenek meg a bejaratott cegek, emberek, csatornak, egyszerre nem tudnak a nullarol egy 1000 milliardos nagysagrendu penzt elkolteni.

Evek mire kiepul egy ilyen rendszer. Raadasul tuti ott lesznek a trojai fidesz cegek, akik mindenaron szaftos lebukasokat akarnak dokumentalni, tehat roppant ovatosnak kell lenniuk, mert most keveset tudnak zsebrerakni, '22 utan nagysagrendekkel tobb menne a konyhara, ha addig meg birjak allni. Lesz 3 jo eve az orszagnak. Jo is lesz, mert a valsag szele mar itt van, esznel kell lenni.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.17. 15:37:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mondhatnám, hogy nem 5, hanem éppen 100 éveset, de továbbra is aktuális, sőt, aktuálisabb, mint valaha (egyébként a MindenSzó-ban szerepelt a 95 év, mert öt éve került ki először ez a poszt).

6.Lenin 2019.10.17. 15:39:51

@Punxsutawney Mormota:

Ne játszuk már az álszentett, mindenki lop, csak nem annak nevezik. Lobbizik, találtak valamit amire előre nem számítottak, és ezért nagyon megemelkedtek a költségek, kurva sokba került a tervezés egy A4-es lapnak a felére éppenhogy csak ráfért.
Pont a libsiknek kéne ebben tanácsot adni? Ne bassz, hányszor lopták már szét az országot?

Mi lesz ha az Alföldi Robi kap egy színházat és azt mondja majd Gerinek: figyu tudod manapság mennyibe kerül egy 21. századi műfasz? 1 milliárd arra kevés. És az Ember Tragédiájához kellene legalább 3 drb, hogy tudnám rendezni, ha nincs a seggegemben legalább egy. EZ NEM LOPÁS, ez kell a haladóknak a 21. században, ettől tudnak jól alukálni.

MrzNur 2019.10.17. 15:44:36

@6.Lenin: "Mondjuk nem tudom mennyi köze volt Kubatovnak (nem ismerem), hogy az ország kezd szépen fejlődni."

Elmagyaráznád milyen szépen fejlődik az Ország?

Mit emelnék ki igazán?
- Pusztulást szar egészségügy megalázó bérekért
- Elbutításra alapozó oktatási rendszer
- Elkeserítően növekvő bűnözés (főleg életellenes és családon belüli erőszak!)
- Személyre kiírt közbeszerzések a haverok gazdagodásáért
- Átláthatatlan, elavult uram-bátyám rendszer

Ja, igazad van! Stadionok épülnek, csak éppen üresek, mert a magyar foci egy színvonaltalan, nézhetetlen szar!

Faszán épül az Ország, te kommunista szar!

inreallife 2019.10.17. 15:49:36

@6.Lenin:
Magyar seggbe magyar lofaszt! Enekeld ezt paraszt, ez kell neked.

Cycmen 2019.10.17. 15:54:12

@inreallife: "tuti ott lesznek a trojai fidesz cegek, akik mindenaron szaftos lebukasokat akarnak dokumentalni, tehat roppant ovatosnak kell lenniuk, mert most keveset tudnak zsebrerakni, '22 utan nagysagrendekkel tobb menne a konyhara, ha addig meg birjak allni."

Hát öcsém, te tényleg a büdös geci libsi archetípusa vagy és nem is szégyelled!
Azért ezt így leírni! Jól értettem, ezeket te is tolvajoknak tartod és reménykedsz, hogy nem ugranak fejest a bödönbe, mert akkor lebuknak és oda a 22-es választás, ami után viszont nyugodtan lehet lopni ami belefér?
Tényleg ezt írtad? Nyugtass már meg, hogy én vagyok az analfabéta, mert még az is jobb lenne!
És te mersz itt prédikálni nekünk, te moslék?? Szar libsi vagy!

6.Lenin 2019.10.17. 16:00:50

@MrzNur:

Honnan is indult ez a kormány 2010-ben?
Tudom, a jóléttől teljesen elhülyült mindenki azért kellett váltani egy kis időre.

nézd hülyének az elvtársaidat, nem is tévednél nagyot.

6.Lenin 2019.10.17. 16:04:00

@inreallife:

Ennyi ragadt rád Londonországban? Kevés a segély?Vagy már azt sem kapsz? Nem kellenek az informatikusok, vagy a pakik jobbak? Te csak a wc-s néni vagy köztük?
Te egy szerencsétlen balfasz vagy.

inreallife 2019.10.17. 16:08:39

@Cycmen:
Cicus, meg mindig nem tertel magadhoz? Pont azt irtam, hogy az eddigi kimaxolt sikkasztashoz kepest egy joval visszafogottabb penztalicskazas kovetkezik, es ott irtam az erveket, hogy mik azok a tenyezok, amik a fidesznek rendelkezesre alltak, nekik meg nem.

Miert van az, hogy a parasztok nem kepes az irott szoveget felfogni? Nem tudsz magyarul, van mi a fasz baj van az agyatokkal? Diszlekszias vagy? Vagy ez valamilyen komcsi hagyomany? Kergemacska kor?

Hihetetlen. Tenyleg hihetetlen. El kell venni a parasztoktol a szavazati jogot, amig a szovegertesuk ilyen szinten van. Aztan megy a csodalkozas, hogy miert csak osszeszerlo gyarakat visznek magyarorszagra a kedvenc nemetek. Az irastudatlan parasztok csak a szalagmelot tudjak ellatni semmi tobbet.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.17. 16:15:43

@inreallife: "Vegulis Horthy ugy vonult be a tortenelembe, mint egy 21. szazadi, felvilagosult, jovobe lato, gondolkodo. Vagy varjal csak!?"

Hát nem 21. századi, mivel a 20. században működött, de egy igazi államférfi.

Olyan, amilyenből a 21. században már kevés van, itthon a miniszterelnökünk az egyetlen élő példa.

inreallife 2019.10.17. 16:16:24

@6.Lenin:
Mondja ezt valaki parasztfalvarol, mert a messiasaval megint feltoroltek a padlot. Komcsi kurvapecer munkasorkent kerulnem a helyedben a fovarosiaknak valo beszolast. Te mar megszolgaltad a jussod jobbagy, mostmar nyugodj bekeben es vard a postast. Majd a nalad okosabbak megvalasztjak a vezetoket es elhajtjak az alkalmatlanokat. Ha fidesz olyan jo lett volna, akkor 18%-kal nyert volna a tartospifta. Csak a ti szemetekben volt olyan kurvajo az, aki szetbaszta a varosligetet. Megerdemelne egy faszkorbacsolast ezert az osszes, akinek koze volt hozza.

Cycmen 2019.10.17. 16:17:05

@inreallife: Tehát a most keveset tudnak zsebre rakni, 22-ben nagyságrendekkel több menne a konyhára, ez most egy jiddis monda részlete, abból idéztél! Megnyugtató!
Reméltem is hogy nem egy akkora hülyével beszélgettem egész délelőtt, aki a lopásról ilyen nyíltan értekezik.

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 16:21:40

@Womb Rаider: Jogod van a véleményedhez. Ennyi. De miért kellene itt bármit is kibontani, milyen javaslatokra gondolsz? Vagy szerinted a kommentszekció az agóra, aztán lezárjuk az egészet 3 óra múlva és jöhet az osztrkiszmosz?

inreallife 2019.10.17. 16:23:24

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Ertem. Tehat az az ember, aki belerangatta magyarorszagot a masodik vilaghaboruba, es remek erzekkel, a vesztes oldalt valasztotta, lenne a hatalmas allamferfi. Akinek az orokervenyu igazsagai nemcsak akkor ervenyesek, hanem a mai digitalizalt vilagban is. Nem is ertem, miert nem ot kovetjuk. Mit kene most akkor tenni szerinted? Legyel a messiasunk, vezess minket, akik csak meseben halottunk a feherlofiarol. Orokos fideszes polgarmestert kellett volna valasztani, mint ahogy azt a sotet allat nyilatkozta? Tudod, amelyiket kiallitjak hazudni es alakerdez nekik a lakajmedia. Ez lenne az udvozito ut? Masik nincs?

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 16:27:09

@6.Lenin: Nem vagyok álszent, és röhögtem ugyan a Borkain, de pont a félrekúrásáért nem ítéltem el. Ellenben miért kellene szemet hunynom a lopások felett? Semmilyen formában nem elfogadható. Azért mert nem tetszik a fidesz lopása, nem vagyok lipppsi. Azért mert nem tetszett az emeszpé lopása nem vagyok popsi. De ezek szerint számodra elfogadható a lopás, csupán azért mert a másik is ezt tette?
Kérdeznék valamit: mit csinálnál azzal az alkalmazottaddal, aki lop tőled? Bólogatnál rá, hogy hát igen, nem teljesen az Ő hibája, mert nem fizetek eleget, és különben sem lop annyit mint az elődje, avagy picsán rúgnád?
Nem tudom, hogy vagy vele, de szerintem világnézettől függetlenül kijár a picsán rúgás mindenkinek, aki hozzányúl bármilyen idegen pénzhez.

6.Lenin 2019.10.17. 16:29:52

@inreallife:

Én emléxem, hogy 2010 környékén a jobbik valagából ki sem látszottál, ezerrel védted őket. Most meg a libsik seggét nyalod. Minden választás környékén hazatolod a pofád, feltankolsz, amit kint nem tudsz megvenni.
Egy elvtelen szarzsák vagy, de te szeretnél másokat kioktatni.

Tudod kiknek ez a mentalitása? a lecsúszott, irigy, szar embereknek. Te az vagy, magad bizonyítod. Ezeket minden választás környékén eljátszottad.

Láttad hol lakom? Én a nyugdíjas koromra megteremtettem magamnak egy nyugodt élet feltételeit, ideköltöztem. Budapestet meg nagy ívben leszarom. Ők döntöttek így. Szívják meg. A véleményemet meg MÉG jogom van leírni.
A te körülményeid meg nem sokat érdekelnek, de tapasztalatból tudom, melyik ember típusra jellemző, amit itt bemutatsz, és igazolod a tapasztalataimat.

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 16:30:02

@inreallife: Igen, egészen biztos lesznek beugratások, de attól tartok, hogy nem kell két-három hónapnál többet várni az első korrupciós balhéra. És abban biztos lehetsz, hogy a vasöklű, és kérlelhetetlen objektivitásáról ismert főügyészünk gondolkodás nélkül lecsap.

6.Lenin 2019.10.17. 16:37:49

@Punxsutawney Mormota:

Már megint. Milyen lopásokról beszélsz? Igazolt belőlük valaki valamit? Ez nem Tanácsköztársaság, bármennyire is szeretnétek. Még nem lehet bemondásra akasztani. arra még kicsit várnotok kéne. Türelmetlen vagy?

És miért csak Borkai lopásai érdekelnek? Talán előbb mindent igazolni kéne.

Amit lopásnak tartotok, másoknál, az nálatok jogos költség.

Persze, hogy nem vagy se komcsi, se libsi. Még nem mered nyíltan felvállalni. Csak ezerrel véded őket. Ezért tudott ideiglenes ilyen koalíció is összeállni, mert nincsenek elvek, értékek, viszont ezeket kiválóan tudjátok másoknál emlegetni, hogy miért is nem tartják be. Baszki, ismered a történéseket Mo-on az elmúlt 100 évben? Kik kerültek most Budapest élére?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.17. 16:47:09

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Te öccse finom volt a kávé!
Még pár ilyet kérnék ha lehet!XD

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 16:50:43

@6.Lenin: :))))) Jajjj, te... Igen, igazolták őket. Teljes körűen felgöngyölítették az Audi-ügyet pl. Ne csodálkozz rajta, hogy ha Borkai - ha úgy kivánja a fideszes közérdek - egyszer csak az ügyészség célkeresztjébe kerül.

Majd ötven évesen, megfelelő vagyonnal a hátam mögött röhögve felvállalok mindent, mert pont telibeszarom, hogy más mit gondol rólam. Őket sokkal jobban izgatja, hogy én mit tartok felőlük.

És már milliószor mondtam neked is, Öcsi... Nyugodtan megpróbálhatsz bekategórizálni, könyvelj el lipppsinek, vagy komcsinak (bár van valami humorfaktor abban, ahogy a narancskomcsik szekerét tolod), ha ettől neked könnyebb a lelked... Mellesleg megjegyzem az állandó ellenségkép kreálás tipikus része volt a kommunista agit propnak, szóval jól nyomod.

A fidesznél sincsenek elvek. És soha sehol nem voltak elvek. Az elvek csupán arra jók, hogy a pórnépet hülyítsék vele. Védjük meg görög testvéreinket Kis-Ázsiában! Szabadítsuk fel a Szentföldet! Terjesszük a hitet! Éljen a nemzetközi internacionálé! Ismerős? Valójában gazdasági és katonapolitikai indokok állnak szinte minden ilyesfajta elv mögött.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.17. 16:51:08

@Punxsutawney Mormota: " kérlelhetetlen objektivitásáról ismert főügyészünk gondolkodás nélkül lecsap"

:))

Nap kommentye.

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 16:55:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: :D Vedd át az elmeosztályt, doktor úr! Én elhúztam szaunázni...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.17. 16:57:24

@inreallife: "ember, aki belerangatta magyarorszagot a masodik vilaghaboruba, es remek erzekkel, a vesztes oldalt valasztotta"

Ez a torz, fals történelemszemlélet tudomást se vesz arról, hogy a geopolitikai helyzetünk milyen mértékben határozta meg a lehetőségeinket. Tipikus neokomcsi, libsi közhelyek, történelmietlen csúsztatások, hazugságok állnak az általad képviselt szemlélet mögött.

A magyar politikai vezetésnek, magának Horthynak olyan baromi sok, az adott korban is jobbnak látszó választása nem volt:
1. Lengyelország elviekben brit, francia szövetségeseivel a "győztes" oldalhoz tartozott. Ténylegesen mit is nyertek végül? Német és szovjet megszállást, pusztítást, és a VH. után ugyanúgy a szovjet érdekszférába tagozták be őket, mint minket (mondhatni azt kapták jutalomból, amit mi büntetésből).
2. Mi az Anschluss és Csehország német megszállása után a hitleri Németország, a vele szövetséges tisói szlovák bábállam szomszédságában; az ideológiailag ellenséges, kommunista Szovjetunió közelségében; gyenge (a trianoni békeszerződés miatt meggyengített) hadsereggel ugyan mit reméltünk, remélhettünk volna a "győztes" oldaltól?
3. Annál is inkább, mert ezek csaknem ugyanazok az országok (franciák, britek) voltak, akik a szégyenletes trianoni diktátumot is reánk oktrojálták, ennek revízióját az adott korban pedig csak Németország ígérte; ezt feladni, a határon túli nemzettesteket, nemzettestvéreinket cserben hagyni az adott korban (és a kor közhangulatát is figyelembe véve) politikai öngyilkossággal ért volna fel.

eszti..... 2019.10.17. 16:58:44

Így látja a jövőt egy vérbeli nemzeti radikális hozzászóló a Pesti Srácok oldalán:

"Az a helyzet, hogy Kulin Ferenccel tudok egyetérteni!
Mi, itt vidéken tettük a dolgunkat. De kiöregszünk, kihalunk. A fiatalok nagy része városokban tanul, dolgozik. Ők, a Momentum hálójába kerül. Épp úgy mint ahogy annak idején a Fidesz kezdte.
A fidesz esetleg a vidéki fiatalokat tudja megszólítani. A 2000 környékén születettek nem ismerik tényszerűen az 1990-2010 között eltelt történelmet. Hisz még személyes tapasztalatuk sincs. Nem tanítják. Nem érettségi tétel… Csak az idő kérdése, mikor jut a fidesz az MDF sorsára… A fiataloknak aktív, fiatal politikusokra van szüksége…. 2022-ben számukra a fidesz alapítók aggastyánok lesznek. (Mondom ezt én aggastyánként!)"

pestisracok.hu/luxus-hogy-a-kormanypart-ennyi-sertett-embert-hagyott-a-hata-mogott-alexa-kulin-es-stefka-a-polbeatben-video/

6.Lenin 2019.10.17. 16:58:58

@Punxsutawney Mormota:

Ilyen hamar megcáfolod saját magad? Rád se nagyon jellemző a gondolkodás.

Punxsutawney Mormota 2019.10.17. 17:01:32

@6.Lenin: Mégis többre vittem, mint te... /ásít/
Mivel is cáfoltam meg magam? Összekeversz saját magaddal.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.17. 17:06:59

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "igazi államférfi"

Mondjuk horti Ondó Viktornál valóban nagyobb államférfi. Ugyanolyan impotens, de nem annyira rosszindulatú.

6.Lenin 2019.10.17. 17:09:41

@Punxsutawney Mormota:

Miben vitted többre, te szerencsétlen? Szeretem ezt a süket dumát, tipikus bunkó mentalitás. El tudom képzelni, hogy mit is tartasz értéknek.

miben cáfoltál meg mindent? Pont a cicust bíztad meg. Ennyire hülyének még én se néztelek, hogy pont őt. Mind1, a te dolgod.

inreallife 2019.10.17. 17:10:15

@6.Lenin:
Khm, meg tudnal nevezni egy olyan partot 2010-bol, amelyik nem korrupt es jobbkozep elveket vall? Nem nyaltam senki segget, hanem pont azt mondtam, hogy vannak olyan dolgaik, amikkel nem ertek egyet, de hajlando voltam a szavazatommal is tamogatni oket, mert kemenyen nekimentek a fidesznek. Nem bantam meg.

Azota sincs olyan politikai kepzodmeny, akivel azonosulni tudnek, de azt pontosan tudom, hogy mi az amit soha tobbe nem szeretnek latni. Tudom neked nem fer bele, hogy vannak olyanok, aki kivul helyezkednek a gyurcsany orban tengelyen. Engem nem kapna el heveny sirogorcs, ha egymas mellett allnanak egy csaucseszku fele sortuzzel szemben. Teged meg igen. Ez kulonbseg koztunk.

Amit felrosz nekem, hogy a lipsik seggnyalasa, az csak a te szemszogedbol az. A sulyosan torz, erkolcstelen, komcsi alzheimeres nyugger agyadban azonositasz mindenkit ugy, aki nem felel meg a te munkasor beallitottsagodnak. A fidesz onamagaert is boven miert utalni, egyaltalan nem jelent szerelmet ez a masik oldal fele.

De te is inkabb besugo lettel ahelyett, hogy imperialista modon tanultal volna. Akkor megertened, hogy miert nem lehet negalni egy kijelentest ugy, hogy tartalmilag ugyanazt jelentse. Cicusnak sem megy ez. Kozosek a komcsi gyokereitek. Biztos nem voltal beszivva, amikor meghuztad a macskat? Gyanus vagy te nekem.

Ennyire frusztral, hogy mar nem all fel, hogy mar alfoldirol fantazialgatsz meg a jatekszereirol? Viagrazol meg, vagy mar szabadon engedted az asszonyt? A fideszes erkolcsoket elnezve, mar a cezarka az asszonykad legjobb baratja. Te csak a kielt munkasor fasz vagy, akinek a nyugdijabol megeltek egy zsakfaluban. Ezt erted el, te szervilis jobbagy. Ha majd megdoglottel, akkor kitomunk es mutogatni fogunk, hogy igy neznek ki a besugok. Meg a buksidat is meg lehet majd simogatni, mint a nicknev ado gazdadnak, te mocskos komcsi. Nekem te ne magyarazz ideologiakrol, pontosan tudom te milyen ideologiakat kovetsz. Nekem az nem kell.

rasztaszív 2019.10.17. 17:14:49

@6.Lenin: te miben is vitted többre...?esetleg az egomániád kiteljesítésében...:)

inreallife 2019.10.17. 17:17:15

@6.Lenin:
1:25-nel nem te vagy az a cigany?
index.indavideo.hu/video/Gyoriek_a_Borkai_ugyrol_-_mar_reg_le_kellett_volna_mondania
Bizonyitsak be, hogy ugy van. Tokeletesen ugy ervel, ahogy te. B+ beismerte, hogy o tette es azt amit, de ez a cigany meg mindig nem fogja fel. Es szavazati joga van. Es van belole majdnem 2 millio ugyanilyen. Na ezert nem tud magyarorszag kilepni a kozepkorbol.

Womb Rаider 2019.10.17. 17:17:17

@Punxsutawney Mormota: :))) nanebassz.. most esett le a tantusz.. Ez itt a propaganda helye, nem mélyedünk bele túlzottan a témába. Tőmondatok kellenek: Szar minden (is) !
Hívószavak, egyszerű, frappáns érvek, amit mindenki elfogad: jobb oktatás kell, mert ez most szar. Bináris itiner kell a népnek. Nem kell autógyár! Más kell!! Minden legyen más! Különben szar marad minden!

Ehhh...

6.Lenin 2019.10.17. 17:18:29

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mondja az, aki sosem volt. Vagy neked ez a formád?
És csak úgy felügyelet nélkül közlekedsz a világban? Bár nem találkoztam még bakterrel, de át tudom érezni milyen nehéz lehet. Éjjel bakterol, nappal döglik, marad néhány perce, amikor a neten elszórhatja a szar gondolatait.
Akkor te tudod hány csillag van az égen, biztosan többx is megszámoltad őket, persze ennyit nagy megterhelés, pláne fejben tartani a végeredményt. Na, mind1, jó bakterolást. Mi a faszt csinálhat 1 drb bakter? Ennyi ésszel.

6.Lenin 2019.10.17. 17:21:51

@inreallife:

Azért csak megmaradtál nácinak, igaz ezt a libsik se vetik meg, csak még tagadják, néha.
Jó helyen kapirgálsz a Jobbik szétesése után, Hülye náci.

Womb Rаider 2019.10.17. 17:21:59

@inreallife: Az 'utcaembere' egy nagyon primitív manipulációs technika.. csak annyit látsz a véleményekből, amennyit a szerkesztő láttatni szándékozik. Ergo: a szerkesztő véleményét beszélő fejekre bízva sulykolják beléd: 'A győriek' ezt gondolják.. ja..
(az külön sztori, hogy a megkérdezettek ..hát, mit mondjak..kevéssé nevezhetők reprezentatív mintának)

6.Lenin 2019.10.17. 17:26:09

@rasztaszív:
Én úgy élek, és ott, ahogyan azt a magam számára elképzeltemt. Sikerült is megvalósítanom.
Meghívnálak, de félek, hogy megdöglenél az irigységtől, és nem szeretném, ha ezen a környéken bűzlene a maradványod.

rasztaszív 2019.10.17. 17:28:30

@6.Lenin: magadat fényezni,másokat fikázni - ennyit tudsz:)

6.Lenin 2019.10.17. 17:29:52

@Womb Rаider:

Megkérdezettek.

Budapesten célirányosan megkérdezhetnék 10 embert, akikkel bizonyíthatnám-a saját médiámban-, hogy Budapesten lakik a legtöbb hülye a világon.

Szerintem ennyit érnek a "megkérdezettek"

eszti..... 2019.10.17. 17:30:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

A trollszanatóriumban lábadoznak.
Tudod, ezek nehéz napok....

6.Lenin 2019.10.17. 17:33:19

@rasztaszív:

Téged fényezzelek? Tényleg a plébános úr már megtanított furulyázni? Vagy rájöttél már, hogy az nem is furulya?

www.youtube.com/watch?v=hOBp23ARYm0

imi60 2019.10.17. 17:38:18

@inreallife: Na mert ugye a FIDESZ-t is egy volt KISZ titkár vezeti :) Attól nem is beszélve , hogy FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE.kb. Olyan mint Adolf Nemzeti Szocialista pártja. A hülyék miatt ilyen neve van :) Bár lassan igen hasonló hozzájuk.

rasztaszív 2019.10.17. 17:44:40

@6.Lenin: ne fogd magad vissza az aljasságban...:)hadd lássa mindenki,ki vagy valójában...:)))

inreallife 2019.10.17. 17:46:47

@Womb Rаider:
Tudod azert jelent valamit, hogy ilyenekkel van tele a fidesz szavazoi tabora. A multkor az arab szamoktol rettegtek. Barmikor reprodukalhato, kvazi barmelyik foteren random fidesznyuggereket leszolitva. Pontosabban megkerdezed kire szavazott es utana az arab szamokat. Fogadjunk, hogy a fideszesek fognak jobban felni, es ok azok, akik kozott kevesebben vagjak ra azt, hogy most is azt hasznaljuk. Iskolazottsag kerdese ez, semmi mase. Szintiszta IQ kerdes.

Aki fideszes, az hulye is es erkolcstelen is. Ezert is ilyen a regnalo kormany, es ezert sincs ellenerzesuk a meglevo kormannyal es a potentatok viselkedesevel szemben. Minimalisan sem. Toletek sosem latom, hogy hoznatok a vallahatatlan fideszes emberekrol a listat. Pedig en barmelyik partrol ossze tudnek allitani egy ilyet. Mikozben meg el tudom ismerni, hogy Pokorni, Botka, Janiczak, vagy Soproni Tamas is megfelel szamomra. En nem partok alapjan itelek, de messze a sokallom azt, hogy a fidesz 50%-os, mikozben az ugyanolyan troger masik part meg 5%-os kuszobon billeg. Egyik sem erdemel tobbet, meg annyit sem.

Visszaterve a hulye szavazokhoz. Te lehet szivesen tartozkodsz veluk egy akolban, de engem ez a szellemi szint menekulesre kesztetett mindig is. Nem vagyok hajlando az ilyen emberek szellemi es erkolcsi szinvonalan elni. Marpedig ezek szavazzak meg a fideszt es ez alapjan ment a szabadrablas is, miutan leuraltak mindent. Es a szavazoikban nincs meg torekves sem arra, hogy eliteljek oket. A leghalvanyabb formaban sem, mint fent lathato. Ez mar nem az eszervekrol szol, hanem az irracionalitasrol. Ezert is allok bele az adok kapokba, itt az ideje, hogy ne a hulyek dontsek el magyarorszag sorsat. Sok volt ez a 9 ev, legyen mar vege.

inreallife 2019.10.17. 17:52:10

@eszti.....:
Es mit kapnak az ellen, hogy ne a valosagot lassak? Valami kurva eros szer lehet, mert nem legvarakat, hanem legkasztelyrendszereket epitenek tole...
Szerinted ugy drogozzak a fideszes trollokat, mint hitler a csapatait? Mindegy mi van, csak menjunk, harcoljunk es mindig nyerni fogunk?

Rajottem, a krumpliban van! Ezzel nem lefizetik oket, hanem abban van a narancsdrog. Tenyleg aljas modszer. Mi lesz, ha tartospifta patkanyai ratalalnak?

Cycmen 2019.10.17. 18:00:29

@inreallife: Tudod azert jelent valamit, hogy ilyenekkel van tele a fidesz szavazoi tabora. A multkor az arab szamoktol rettegtek. .............

Ki a kurva anyád félt az arab számoktól? Kitalálta valamelyik lógótaknyú zsidó újságíró ezt a faszságot, ugyanúgy mint a pirézeket, gyártottak hozzá egy kamu felmérést, vagy riportot, azután a hozzád hasonló lumpenprolik meg örömködnek ezen! Szerintem ne fölényeskedj, meg parasztozz bőven ideillesz a legostobább megkeseredett lúzer kommenterek közé a kanász stílusoddal, a politikai nézeteid nem is lehetnének mások, te vagy maga az irigy rosszindulatú buta proli, a baloldal mindenkori bázisa, a hasznos hülye, ahogy neveznek benneteket a felhasználóitok!

Cycmen 2019.10.17. 18:01:35

Krumplisvicc vót már?

Cycmen 2019.10.17. 18:04:44

@eszti.....: A trollszanatóriumban lábadoznak.
Tudod, ezek nehéz napok....

Tréfás vagy szopova!

Cycmen 2019.10.17. 18:07:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "@eszti.....: Baazzz!XD"

Megnyalnád a bryndzást te is? Sírbatesz már lájkolta!

inreallife 2019.10.17. 18:09:03

@Cycmen:
Halomban allnak a siro fideszes parasztok. Te is itt ertetlenkedsz, hogy miert nem 18%-os tartospifta gyozelem lett. Mert paraszt vagy es nem erted. Nem azert vagy paraszt, mert messze laksz a varostol, hanem azert mert a tudatlansagod pont olyan merteku, mint a videokban bemutatott diszpeldanyoke. A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

morph on deer 2019.10.17. 18:09:46

@eszti.....:
:)
Nekem a trolltartó jutott eszembe, de a lábadozás sokkal jobb! Na meg az oka is.:)

Cycmen 2019.10.17. 18:11:47

@taga20: ":))))))))))))"

Ez mi a faszom? Ma ennyi arab volt meg? Állj át római számokra mint a velorexes kisautós, kiírja hogy XD aztán egyből tudjuk, hogy ma is megvolt neki 490 arab..... vagy ő nekik!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.17. 18:12:45

@Cycmen: Látom tartod a frontot!
Helyes.
Dolgozz csak meg a pénzünkért!
Ha már a többi lustálkodik!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.17. 18:15:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Annyi a különbség ,hogy lenyinefftárs pislog!
13.-a óta kicsit sűrűbben!XD

taga20 2019.10.17. 18:16:24

@Cycmen: nigger, te nagyon feszült vagy!

de holnap péntek és mehecc a rudasba:))))))))))))))

Cycmen 2019.10.17. 18:16:34

@inreallife: " A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten."

Semmi újat nem mondtál, a zsidók visszajöttek a prolik segedelmével. Tudjuk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.17. 18:18:07

@Cycmen: Baaazz öccse!
Ez már a második frappáns írás volt részedről!:))
Fejlődsz kisöreg,fejlődsz!

inreallife 2019.10.17. 18:19:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Az oreg lenin elszaladt viagraert, mert a cezarka megint rajart az asszonyara, es nem birta mar a visitast hallgatni. Ugyhogy most megint a kergemacskakoros az ugyeletes hulye, aki kapkodja a fejet, mert jonnek a sallerek. Ja es uj alairasszovegem van, kopirajtozom is. :)

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Cycmen 2019.10.17. 18:20:10

@taga20: "de holnap péntek és mehecc a rudasba:))))))))))))))"

Most hogy kitiltottak onnan, mert mindenkinek bepucsítottál, be lehet menni, elmúlt a veszély!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.17. 18:20:25

@Cycmen: ...de a cigányod még mindig király....:))

eszti..... 2019.10.17. 18:22:13

@inreallife:

A megnyert választás teljesen kiborította a tábort.
Mit kaptak?
Csak gondolj bele! M1, TV2, HírTV, Duna TV, Kossuth Rádió, Petőfi / ott is vannak hírek/, az összes kormányközeli lap, stb.
Propagandát ezerrel.
Ez a legerősebb mondat, egyben a legbiztatóbb:
A fiatalok nagy része városokban tanul, dolgozik. Ők, a Momentum hálójába kerül/nek/.

inreallife 2019.10.17. 18:25:12

index.hu/belfold/2019/10/17/vesztes_fideszes_polgarmesterek_egyeni_valasztokeruletben_vereseg/

A bukottak egyutt sirnak. Meg a dupla biztositas sem volt eleg, nagyon el lettek verve szegenyek. Szerintem mehetnek egyutt a fo"nivel Grazba kezelesre.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Gábris szomszéd 2019.10.17. 18:25:12

@taga20: Haver azt hallottad, hogy feltörték a Fidesz szervereit? :)

tinyurl.com/y4lbruzm

eszti..... 2019.10.17. 18:26:57

@Cycmen:

Mi a mantrád?

Mindennapi mélyrepülésemet add meg nekem ma?

Cycmen 2019.10.17. 18:32:19

@inreallife: Milyen sallerek bibsilibsi? Ez már a fehér zászló jele amikor elkezditek saját magatokat dicsérgetni, hogy mekkora sallereket adtatok! Hagyjuk már az ócska proli trükköket, árnyékbokszolásból nem élsz meg errefelé!

inreallife 2019.10.17. 18:33:27

@eszti.....:
Pont ugyanezt mondtam. Nemcsak varosokat buktak, hanem a varoskhoz tartozo agglomeraciot is. Marpedig, ha nem lokal lesz a pesti metroknal, hanem egy valodi hireket tartalmazo ujsag, mar az is elemi ereju csapas lesz nekik. Neadjisten, ha megcsinalnak az antilokalt, az egy politikai atombombaval erne fel.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

taga20 2019.10.17. 18:35:00

@Gábris szomszéd: olvastalak korábban ártu, és jót röhögtem:)))

szerintem mir-mur gépe is ilyen lehet, me nagyon meg van sértődve a vasárnapra.

nem győz zsidózni és prolizni:)))

taga20 2019.10.17. 18:37:28

@eszti.....:

hallod cica, nagyon rád van állva mir-mur.

a végén még kiderül, hogy nem is köcsög:)))

inreallife 2019.10.17. 18:38:11

@Cycmen:
Milyen egy veszett macska vagy te? Miert szaladsz folyamatosan a falnak? Bator vagy, vagy vak? Hol lennek en libsi meg bibsi? Te tenyleg vak vagy. Nem lattad, hogy lenin elvtarsad mit irt rolam? Vagy tenyleg 10 karaktert bir el a memoriad, paraszt? Inkabb tanultal volna. Van egyaltalan altalanos iskola a zsakfaludban paraszt? Mert a hianya sok mindent megmagyarazna...

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

rasztaszív 2019.10.17. 18:44:56

@Cycmen: "Ez már a fehér zászló jele amikor elkezditek saját magatokat dicsérgetni, hogy mekkora sallereket adtatok!"

és ez mióta is van így...?:)

Cycmen 2019.10.17. 18:45:00

@eszti.....: "Mi a mantrád?"

pofád lapos debil tót,
zárd magadra az ajtót!

Cycmen 2019.10.17. 18:51:37

@inreallife: Mit írt rólad Lenin? Már bocsáss meg de nem érdekel, én a mostani állapotodat határoztam meg. Ugyanaz, mint a gyermekkorod, sokra megy vele az ember, hogy aranyos gyerek voltál a fejre esésed előtt!

Cycmen 2019.10.17. 18:54:47

@rasztaszív: Tudom mire célzol megbaszott ministránsgyerek, viselkedjél, ez nem a te ügyed, ezzel az agysebésszel tárgyalok!

6.Lenin 2019.10.17. 18:54:50

@inreallife:

inreallife
2019.10.13. 23:47:44
@6.Lenin:
Hat a jobbiknak vege. A maradek kiugrott polgarmesternek, a parlamentben bohockodok pedig kihullanak '22-ben. Nincs szukseg mindenkire, nem baj, ha eltunnek partok. Az mszp-t daraljak mar be, jo lenne, ha az is eltunne.

"Hol lennek en libsi meg bibsi?"

Egy volt jobbikos náci, most DK-s? És elvekről, erkölcsről pofázol.

Gábris szomszéd 2019.10.17. 18:57:42

@taga20: "nem győz zsidózni és prolizni:)))"

Egyszer talán majd ő is felnő. :)
Amúgy meg...

alfahir.hu/2019/10/17/jakab_peter_jobbik

Gábris szomszéd 2019.10.17. 18:58:37

@6.Lenin: Ez a jóslatod sem fog bejönni, úgy mint a vasárnapi. :)

rasztaszív 2019.10.17. 18:59:28

@Cycmen: nagy tudású barátom,olyan helyre jöttél,ahol bárki hozzászólhat.kevésbé tűnsz hülyének,ha inkább megtanulsz együtt élni ezzel...:)

és persze,hogy tudod,azért vagy ideges...:)))

Gábris szomszéd 2019.10.17. 19:00:55

@taga20: Közben egy kaptafára megy az időhúzás ezerrel, hogy a Fidesz-maffiózók el tudják tüntetni a kompromitálló iratokat.

hvg.hu/itthon/20191017_Megtamadtak_a_valasztasi_eredmenyt_az_I_es_a_VIII_keruletben

Cycmen 2019.10.17. 19:06:50

@rasztaszív: Elnézést,, beleszólhatsz, jogod van, nem is utasítás volt, csak egy udvarias kérés, mert nincs kedvem egyszerre két hülyével foglalkozni!

eszti..... 2019.10.17. 19:07:46

@inreallife:

Most már rendszeresen olvasom a propagandasajtót és elég siralmas kép tárul elém.
A hozzászólások mutatják, hogyan hagyta cserben a budapesti fidesz kampányközpont meglévő aktivistáit. Pl. Borkai kilépését követően a győriek csalódottan jelzik, hogy még több fidesz szavazót veszítenek el.
De nyíltan beszélnek urizálásról, mértéktelen vagyonosodásról, az aktivisták csalódottságáról.
Napi szinten.

6.Lenin 2019.10.17. 19:09:24

@Gábris szomszéd:

Már bejött. Jakab P. lesz állítólag az elnök. Egy totális bunkó, aki teljesen ki fogja szolgálni a DK-t.
A Jobbiknak már a kezdetkor vége volt. Egy bohóc csapat lesz a maradék. Sokáig az ilyesmit nem lehet csinálni.
Ezzel küzd a DK is. vagy megelégednek néhány jelentéktelen várossal, ahol még elbohóckodhatnak.
Budapestet -Puzsérral 1etértve- én se gondoltam ennyire hülyének. Bocs, nem az egész várost, hiszen 1 millióan nem erre a balfaszra szavaztak.
A Jobbik, vagy bármilyen néven ez a maradék, csak lenézett kiszolgálója lesz a libsiknek, Budapesten mindenképpen. Ők lesznek a hasznos hülyék. Jakab P erre a garancia.

Cycmen 2019.10.17. 19:09:55

@Gábris szomszéd: Jákob lesz a jobbik Retkes Attilája??

rasztaszív 2019.10.17. 19:12:23

@Cycmen: barátom,a kedved is,és a minősítgetéseid is irrelevánsak.erősen úgy tűnik,magadnak adtál egy sallert,és nehezen viseled...:)

taga20 2019.10.17. 19:15:49

@Gábris szomszéd: szerintem rábasznak, mert evvel csak felhúzzák a fityeszbűnözők az ellenzéki polgármestereket.

ezek után én nem lennék olyan jófej, mint karácsonygergely ma;)

taga20 2019.10.17. 19:17:38

@Cycmen: kezd nagy pofád lenni, fityeszork.
kicsit szerényebbre kéne venned a figurát, me vasárnap után van mire nektek, retkek:)))

Cycmen 2019.10.17. 19:20:03

@rasztaszív: Erősen úgy tűnik? Hát te sem vagy a magabiztosság lovasszobra! Jelentsd ki bazmeg, hogy adtam magamnak egy sallert, ne játszd itt a szétkúrt seggű ministránsfiút, légy férfii!

inreallife 2019.10.17. 19:20:16

@Cycmen:
Tudom, hogy szotagolva olvasni nehez es faraszto neked te paraszt, de ha szolok, hogy le van irva, akkor vedd a faradtsagot jobbagykam es olvass utana. Nem erdekel a halmozottan hatranyos helyzeted, azt a fajtarsaiddal a kocsmaban ket kesdobalas kozott beszeld meg. Takarodj vissza a zsakfalvadba az internetrol, te komcsi patkany. Tudom, hogy nem izlik a helyzet, de vagy leszel szives befogni a pofadat, vagy lenyeled azt amit szoptal, paraszt. Neked ez a sorsod, az erosebb kutyak megbasznak. Turjed.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 19:21:11

@Bryan élete: ezt tegnap már jeleztem, hogy mostantól vagy udvariasan vagy 100 áttétellel az ip-cím (azonnal fenyegetőzni is kezdtek), pedig csak arra gondoltam, hogy németh sacánál jobb indikátor nincs! s ott van média is, az nem mindegy, hogy ő hova áll.

inreallife 2019.10.17. 19:27:57

@6.Lenin:
Komcsi patkany, ettol lennek dk-s? Nem tunt fel, hogy ugyanahhoz a komcsi blokkhoz soroltam oket, mint a kocsi fideszed meg az mszp-t, te szenilis alcheimeres feleszu nyugger? Neked sem megy az erto olvasas parasztfalvan? Tul sokat bamulod a tv-t, azert epultel le ennyire szellemileg. Te a kutyanak vetted a viagrat, te kocsog besugo munkasor? Most te leszel meg cezarkanak? Miert nem valasztod a meltobb befejezeset az eletednek, mondjuk fellocsolhatnad benzinnel a valyoghazad, az talan kiirtanad tetveidet, meg a belterjes rokonsagodat, te lepras cigany. Legalabb lenne mit unnepelni a faluban, sokaknak okoznal oromet. Az egyetlen ertelmes csekedeted lenne a ruhes eletedben.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Cycmen 2019.10.17. 19:34:32

@taga20: "kicsit szerényebbre kéne venned a figurát, me vasárnap után van mire nektek, retkek:)))"

Jaj tangamanga buzibarátom, elhomályosította a vakságodat, hogy bezsidult Budapest és elfelejted, hogy azért az 50 % megint átugrásra került!
De figyu! Foglaljátok vissza a Rudast is, akkor teljes lesz a komfortérzetetek!

Gábris szomszéd 2019.10.17. 19:34:41

@Cycmen: @6.Lenin: Ha ti ennyire utáljátok Jakabot és a Jobbikot, akkor tuti, hogy jó úton járnak. :)

eszti..... 2019.10.17. 19:36:40

@inreallife:

A legjobbat kihagytam.
A választás másnapján a 888 hatalmas taktikai érzékkel megjelentette a NE FÉLJETEK! c. cikket., ami a Mandinerről is elérhető.
Szerintem akkor már az is becart, aki addig nyugodt volt. ))))

Cycmen 2019.10.17. 19:39:11

@inreallife: Na ezt akartam elérni! ROTFL! Hajrá kanász! :D

taga20 2019.10.17. 19:39:22

@Cycmen: te keversz a szutyok csutigeci gazdáddal köcsög!

én/mi meghagyjuk nektek a rudast, ahol faszán érezhetitek magatokat:)))

Cycmen 2019.10.17. 19:41:29

@inreallife: Hányszor szoktad leírni ugyanazt? :D

inreallife 2019.10.17. 19:42:42

@eszti.....:
Hat szegeny elbaszott trolljaink meg csak a tagadasi fazisnal tartanak. Nem a legelesebb kesek a fiokban, az egyszer biztos.
A hibak felderitese fontos. Ket nagy hibat tudnak elkovetni. Az egyik, ha becsapjak onmagukat, hogy ez borkai eset volt. A masik, ha nem valtoztatnak a tolvajtempon es az arrogancian, mert emiatt doltek be.

Hozzateszem a megyei listakat lobogtatjak, hogy mindenhol 51 es 65% kozott volt. Naja, csak itt is ket szempontbol probaljak magukat es a jobbagyaikat becsapni. Eloszor is, ebben a nagyvarosok nincsenek benne, hiszen azok nem szavazhattak a megyei listakra. Ha a varosiak voksai is beleszamitananak, akkor eleg sok helyen visszakuszna 50% ala. Masodreszt amig szettagolt ellenzek volt, addig 35-40%-kal is be tudtak huzni a korzeteket. Mostantol 51% kell majd hozza. Hoppa, hoppa.

Mar nem is olyan fenyes az a megyei listas eredmeny. Marpedig listan es egyeniben is nagyon sok fog mulni azon, hogy kicsivel 50% felett vannak, vagy alatta. A kovetkezo 3 evben ugy kene megnyerniuk azokat, akiket elvaditottak maguktol, hogy a krumpli es bozskeutalvanyozas hatastalan volt. Pontosabban azt is kell a mostani szinthez, de ennel megtobb kell. Mikozben meg a penzcsapok elzarulnak, az epp-bol kidobjak oket, es mindenhonnan csak a tamadas jon, amit haritani sem tudnak. Csuf idok jonnek a fideszre, szegeny parasztok meg csak csodalkoznak, hogy mi lett a hatalmas birodalombol.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

nincs1itt 2019.10.17. 19:45:32

drága fidesz-tálibok! ahogy éppen bödőcs merte mondani: mo. a ti hazátok. csak mészáros nevén van.

taga20 2019.10.17. 19:47:41

@Cycmen: te fityeszgyökér ahogy láttam a krumplis viccedet vagy öccör beszartad ide.

és te vonod kérdőre a másikat? apám, neked van bőr a pofádon!

Cycmen 2019.10.17. 19:47:52

@Gábris szomszéd: ": Ha ti ennyire utáljátok Jakabot és a Jobbikot, akkor tuti, hogy jó úton járnak. :)"

Jó úton hát!! Le ne térjenek! Országgyűlési mandátumok száma, EU-s képviselő(k) :D 2010-hez képest, tömeges kizárások, kilépések. Mesés pályafutás, így tovább ezerrel!

Cycmen 2019.10.17. 19:49:26

@taga20: Akkor a krumpli már vót? Nem tuttam. Borkai fasza?

taga20 2019.10.17. 19:49:54

@nincs1itt: te migráncs, te ne ekézd a mi pöcegödrünket!:)))

inreallife 2019.10.17. 19:50:14

@Sir Bates dö Hól:
Hehe, szorakoztato nezni, ahogy a patkanyok menekulnek a sullyedo hajorol. Ezek a vidam vasarnaposok is megerik a penzuket. Es ugy latszik a vajdaeknak finanszirozasi gondjaik akadtak, mar az elso napokban. :)
Erre ezek meg jol elkuldtek, a kereszteny erkolcs neveben, a sok alszent komcsi fattyut. :)
Hiaba, a biznisz az biznisz, akkor is, ha az egyhazrol van szo. Csak azt nem tudom min lepodnek meg folyamatosan? Mintha eddig nem igy mukodott volna.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

6.Lenin 2019.10.17. 19:50:24

@Gábris szomszéd:

Te eddig nagyon félreértettél ezek szerint. Én nem utálok senkit, pláne pártokat, politikusokat. Én átéltem a Rákositól kezdve néhány balfaszt, de én akkor megoldottam a saját problémáimat. Most meg pláne.

A Jobbikot, vagy Jakabot más szempontok szerint nézem. Mekkora támogatottságot érhetnek le, milyen távon. Az első időszak nácira hajazás nem jött össze, nyilván, mert Európában ennek nincs jövője( a felszínen), nincs is olyan helyzet még, hogy ilyesmire nagyobb igény lenne.
A mostani elvtelenséget, bohóckodás Gyurcsányékkal szintén nem fog menni hosszútávon. Nagy tömegbázis nem lesz mögöttük. Ez az összekapaszkodás, szétesés, majd jön az egymás zsarolása, hátba szúrása, mert mindegyik a vezetője szeretne lenni ennek az elvtelen összefogásos viccnek, hosszútávon nem fog működni.
Ez majd most fog eldőlni, mikor el kell osztani a koncot. 1-2 héten belül ez már világosabban fog látszani. Visszatérhetünk rá.

Érdekelnek ezek a dolgok, minden különösebb érzelmi kötődés nélkül.

taga20 2019.10.17. 19:51:35

@Cycmen: nézz magad mögé, ha nem érzed a répáját:)))

taga20 2019.10.17. 19:53:01

@nincs1itt: vágom nigger!

az enyém meg vicc volt:)
látom mék mindig lábadozol:)))

nincs1itt 2019.10.17. 19:55:30

@taga20: már nem is! dolgozom mér megint... talán ettől lehetek fáradt? 2 hónap reha... azé' meg tudtam szokni! de mit van mit tenni, ezt a kicsit nyugdíjig már am stück lezavarom...

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 19:56:31

@inreallife: ez tényleg olyan, mint egy tom sharpe részlet. köszönöm;-)...

@Cycmen: a paraszt egy metafora... s nem a földművesé, hanem a rendé...

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "
Hát nem 21. századi, mivel a 20. században működött, de egy igazi államférfi.

Olyan, amilyenből a 21. században már kevés van, itthon a miniszterelnökünk az egyetlen élő példa."

és megmagyarázza;-DDDDDDDDDDDDDDDDDD...

@Punxsutawney Mormota: cigányútra ment a kávé, jelezze valamivel a veszélyt előre;-D...

6.Lenin 2019.10.17. 19:57:19

@taga20:

Szerintem Szepit már régen kirúgták, most segélyen van otthon, vagy arab migránsnak álcázva kunyerál segélyt, ezért bassza itt a rezet már régen.

inreallife 2019.10.17. 19:58:45

@6.Lenin:
"Én átéltem a Rákositól kezdve néhány balfaszt, de én akkor megoldottam a saját problémáimat."

Az "ateles" az azt jelenti magyarul, hogy szoptal es lenyelted, igy intezted el a dolgaid. Nemcsak futoszalagon szoptal es nemcsak bal faszt, hanem a jobbost is kemenyen. Te vagy a szoposszaju lenin, simerd be, hogy igy hivnak az elvtarsaid. De a vegen mondtad meg a tutit, te budos komcsi munkasor.
"Most meg pláne."
Szopjal paraszt masra ugyse vagy jo.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

inreallife 2019.10.17. 20:04:29

@Cycmen:
Cicafiu. Hiaba borzolod a szorod, attol nem leszel nagyobb. Annyiszor irom le, ahonyszor nektek rosszul esik. A fideszes parasztok elete sem csak jatek es mese. Ha tatott szajjal rohangalsz a faszerdoben, akkor ne csodalkozz paraszt, ha nem izlik, ami a szadba jut. Turd, mert az a dolgod, jobbagy!

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Oxica 2019.10.17. 20:05:56

A tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány 1 milliárdot költött a mi pénzünkből, hiába, Szeged most sem hódolt be.

Épp ma olvastam, hogy a választások után 2 millió 300 ezer ember szabadult fel a felcsúti cigány maffia rémuralma alól.
Ha az ellenzéki polgármesterek jól csinálják a dolgokat, megmarad ez az összefogás, akkor 2022 ben leváltható a felcsúti cigány maffia.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 3:0

6.Lenin 2019.10.17. 20:06:25

@inreallife:

Mit vergődsz? Leszarlak a hülyeségeiddel együtt.
Nem vesznek kint semmibe se? Ezt szeretnéd itt most néhány napig kompenzálni?

Láttad a környéket ahol én élek? Irigykedsz. Ez nem 10 négyzetméter, pakikkal együtt, közös klozettel, balfaszkám. Vergődj, visszamégy és megint csak egy rakás szar leszel.

taga20 2019.10.17. 20:07:42

@6.Lenin: :)))

fater, te néha azé vicces is tucc lenni, ha nem feszülsz, mint a horgászzsineg:)))

taga20 2019.10.17. 20:09:28

@Sir Bates dö Hól:

és nekem semmi? haver becsicskultál wombinak:))))

Gábris szomszéd 2019.10.17. 20:10:12

@6.Lenin: El vagy megint tévedve. Pontosan tudom, hogy ők is "csak" egy párt, de a hátba szúrások speciel a Fidesznél előbb várhatók. :)

6.Lenin 2019.10.17. 20:12:43

@Oxica:

Mielőtt elájulsz örömödben, számolj utána.
Az a szám a teljes lakósság száma, amiből vond ki a Fideszre, és a senkire se szavazók számát, és rájössz, hogy megint átbasztak.

Közel másfél millióan szavaztak ellenzéki jelöltekre az egész országban, majdnem 2 millióan meg a csutira. Ilyen könnyen beveszel mindent? Akkor te egy nagy balfasz lehetsz élősúlyban.

Cycmen 2019.10.17. 20:13:45

@Sir Bates dö Hól: "a paraszt egy metafora..."

Láttam már jobbat is.

inreallife 2019.10.17. 20:15:15

@6.Lenin:
Sirjal paraszt a zsakfalvadban. Es fizesd a kosa adot. Nem uszod meg a tizeddel jobbagy, o 20%-ot ker plusz happy finisht. Jo lenne a szopos szadat arra hasznalnad, amit egesz eletdben csinaltal munkasorket, te paraszt!

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

6.Lenin 2019.10.17. 20:18:21

@Gábris szomszéd:

Most komolyan, azt elhiszem, hogy a jobbikos szavazó kellenének a DK-nak, de a pártot nem fogják tudni vállalni soha, mindig is eltartott kisujjal fognak tárgyalni velük. A jobbikos szavazó gyomra ezt meddig bírja, az már nem az én gondom, de az övék se fogja sokáig.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 20:18:40

@Hova fogják elásni KariGerit?!: ha csak annyit tesz, hogy mikor az angolok jelezték hogy sztálinnal tárgyalj a különbékéről akkor tárgyal vele már tett volna valamit moért! akkor nincs az európai történelem utolsó négy évszázadának leghosszabb ostroma, mely letarolta budapestet, ha a fia életéért cserébe nem dobja oda az országot a náciknak, akkor megmenekül 600k magyar a gázkamráktól, nem erőszakolják végig a CA katonái a női lakosságot, nincs málenkij robot, s mindehhez még intakt csapatai is lettek volna! de nem ezt tette! ő minden, csak nem államférfi, lógnia kellett volna! moon!
ne a net faszságait bújd, tanulatlan buta paraszt, küldjek egy könyvlistát?

taga20 2019.10.17. 20:20:39

@Gábris szomszéd:

haver, szerinted karácsony be tudja vezetni a tiborcadót?

szerintem nem ártana, és remélem így is fogják elnevezni:)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 20:21:01

@Womb Rаider: már leírta, de neked győzni kell, mi?;-)... ne told fullba a kretént, sz'tem, de nagylány vagy...

Gábris szomszéd 2019.10.17. 20:22:19

@6.Lenin: Be vagytok szarva, hogy együtt lehet működni a geci gazdid megbuktatása és az ország érdekében. Hiába mesterkedtek az emberek megosztásán, vége a dalnak. Szűköljetek csak tovább, minden nappal egyre lejjebb süllyedtek. A modell működik, ti meg egyre inkább mehettek a búsba. :)

tinyurl.com/y5tlaorh

6.Lenin 2019.10.17. 20:23:57

@inreallife:

Milyen adót, te fasz, én már 2004-óta, az életem során összeharácsolt pénzemet igyexem elbaszni. Vasvillát is csak akkor használok, ha meg kell forgatni a padláson, hogy ne penészedjen, mert hiába szórom két kézzel, még mindig tele a padlás.
Te meg vergődj, akkor is csak egy koszos bevándorló maradsz, akit még a pakik is lenéznek.

eszti..... 2019.10.17. 20:29:36

@6.Lenin:

Azért érdekelne, hogy a jobbikos szavazó gyomra mennyire bírná a fideszre szavazást?

6.Lenin 2019.10.17. 20:30:59

@Gábris szomszéd:

Tényleg nem érted? Miért is lennék beszarva, hogy ki van hatalmon, vagy ki szeretne oda kerülni? Engem ezek már nem érintenek. Csak érdekel, hogy mi is zajlik az országban.
Mi a fasz ebben ilyen bonyolult? Miért ne lehetne bármiről is véleményem? Néha tévedhetek is, de ettől nekem se előnyöm, se hátrányom nem lesz. Legfeljebb jobban odafigyelek mások véleményére is. Ez is inkább előnyömre lesz, mint hátrányomra.
Ti meg azt csináltok vele, amit jónak láttok.

inreallife 2019.10.17. 20:31:25

@6.Lenin:
Teged basztak at munkasor...

"Az a szám a teljes lakósság száma"

...amikor irni tanultal, mikozben szopattak hanyatfekve. Nem azert irjak a lakossag szot rovid o-val, mert mindenkinek angol billentyuzete van, te paraszt. Hanem azert, mert rovid o. Tenyleg mar csak ilyen ostoba fasszopo jobbagyokra futja a fidesztol? Ezzel a szinttel mar buszke fideszes paraszt lehet az ember? Hat eleg alacsonyra vittek a lecet. Aztan csodalkoznak, ha mereteset buknak.

Varj paraszt! Nem te szamoltad a nezopontnal, hogy mennyivel vezet a tartospifta? Hirtelen helyere kerulne az osszes kirako darabja. Most miattad van okorsutesen szegeny agoston. Elorol a kosa, hatulrol a borkai huzta faszra es kozben porgetik. Pedig neked kene ott lenni, te taho sehonnai! Magyarkodsz itt, aztan meg irni sem tudsz. Meggyalazod sajat anyanyelved, te patkany! Nem veszed eszre magad? Majd 10 ev kulfoldi tartozkodas utan is jobb a helyesirasom nalad. Nem erzed ezt egonek magadra nezve, droid?

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

6.Lenin 2019.10.17. 20:33:03

@eszti.....:

Ezt tőlük kérdezd. Meddig lehet ezt az elvtelenséget megetetni velük, az az ő dolguk.
Szerintem sokáig biztosan nem.

inreallife 2019.10.17. 20:36:52

@6.Lenin:
Nyugger kocsog! Vasvillaval eszed az ingyenkrumplit? Nem is vetted eszre, hogy szavaztal kozben, vagy mi a kifogas, te paraszt? Meg mindig felsz a migransoktol? Szoktal olyat almodni, hogy leszopsz egy vagon negert? Az neked remalomnak szamit, vagy titokban vagysz ra, te budos munkasor patkany?

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

6.Lenin 2019.10.17. 20:39:53

@inreallife:

"Meggyalazod sajat anyanyelved, " Én valóban magyarnak vallom magam , de nem anyanyelvem. És tényleg égés, ha tévesztek, de utáltam a nyelvtant. Ez tényleg bunkóság, elismerem, de miért pont én lennék hibátlan? Ennyit elviselek, mert a tökéletességem jobban irritálna. Ennyi belefér. Még mindig jobb helyzet, mintha egy rakás szarnak tartanának a környezetemben.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.17. 20:41:08

@Sir Bates dö Hól: Na, látom, te is a Karsai Lacitól tanultad a történelmet.

Miért nem mindjárt hatmillió hitsorsosodat menthetett volna meg a gázkamráktól?

Ha már hazudsz, miért ne lódítanád azt, hogy az egész Holokauszt Horthy műve volt?!

6.Lenin 2019.10.17. 20:42:01

@inreallife:

Rohamod van? Nincs ott a közelben valaki, aki orvost hívhatna?

Cycmen 2019.10.17. 20:42:32

@taga20:" haver, szerinted karácsony be tudja vezetni a tiborcadót?"

Persze, aztán kiveti Gyurcsányra és tűzhetik is ki a főpolgi választást mert elássák mint a szart! Hogy vetné ki kretén, amikor az övéi most fogják összeszedni a villáravalót!
Majd lesznek ilyen közérzetjavító intézkedései, hogy száz éven felül ingyen utazhatsz a BKV-n szülői engedéllyel, sajnos krumplit nem oszthat mert arra azt hiszik, hogy a Fidesz küldte!

eszti..... 2019.10.17. 20:42:53

@6.Lenin:

Elvtelenség??
Mi elvtelen abban, ha az ellenzéki kormánypártok szövetkeznek, hogy leváltsák a regnáló kormányt?

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 20:45:24

@imi60: speciel az nsdap az korrekt, a fidesznél a demokrata volt fals, de a kedvencem az a kdnp: ott egyetlen szó sem stimmel!;-))))...

@Cycmen: b+, hát pont a pirézekkel igazolod, hogy tényleg milyen szellemi színvonalát tekintve mo! nem kérdezel vissza?!?! "Az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a pomogácsok." bazdmeg, még Vacskamati is visszakérdezett, hogy "Micsodákok?";-DDDD...

@6.Lenin: Lajosom, a lángeszedet majd a szalonnasütéshez...

6.Lenin 2019.10.17. 20:52:38

@eszti.....:

Abban, hogy szövetkeznek, semmi, hiszen eleve elvtelenek. A baj az , ha együtt is szeretnének működni, de milyen elvek mentén is? A rablásban?
Mert a leváltás nem tart évekig. Vasárnap estére kiderült. És most, hogyan tovább?
Nácik, libsik, komcsik, sima kokózó gazemberek, milyen elvek mentén? Milyen cél érdekében? Kikért, és miért is?

nincs1itt 2019.10.17. 20:53:51

@Cycmen: te biztosan tudod, miért nem volt nyilvános kerékbetöréses akasztásos félóra fejbelövéses látványosság a zemúttnyóccév felelőseinek?
talán csak nem a pintér+polt is érintett némi apróságokban, a zemúttnyóccév ideje alatt?
tulipántos ibolyka merte mondani, még jó régen, hogy a leosztás: kormánypártok 70%, ellenzék 30% a lopott holmiból. hogy te is értsd, amit tőled/tőlem/minden magyartól elloptak. világos, hogy a 10 éve ellenzék hisztizik, mert esetleg megváltozott a zsákmány elosztási aránya a kárukra.
de akkor is érdekes, nem találod?

nincs1itt 2019.10.17. 20:55:43

@6.Lenin: bocs ezzel remekül körberajzoltad a fidesz+kdnp = "Nácik, libsik, komcsik, sima kokózó gazemberek, milyen elvek mentén?"

nincs1itt 2019.10.17. 20:56:50

@Sir Bates dö Hól: kdnp az virtuális párt! vologya csak egy takarékláng elme...

agador 2019.10.17. 20:58:32

És indították Szegeden a már egyszer megbukott Barta Lacikájukat is, aki Tisza Koalíció néven nyomult. Csodás eredményt hozott össze. Megszerzett %=0, rá adott szaazatok=0.

6.Lenin 2019.10.17. 21:00:07

@nincs1itt:

Vagyis, ha azok, és most buktak, akkor rátok is ez a sors vár, nem? Látod mekkora fasz vagy? Nincs új a Nap alatt.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 21:01:15

@inreallife: egyébként normális esetben orbán mellett a helye: nézd trumpnál a saját hülyéit, a legnagyobb támogatói! de erdogan és a kurdok miatt most csúnyán beszóltak neki! végülis fogadta orbánt, kezd hatni az árok;-)))...

Én megmondtam: vasárnap a kollektív tudatalattijuk végzetes csapást szenvedett, vége a ner-nek!
(egyébként pontosan ugyanúgy és azt jeleztem, mint te: városi sajtó, pénzcsap, agglomeráció, kikerült emberek egzisztenciája, hova hívnák le az eu-segílyt, meg a "senkit sem hagyunk az út szélén" számonkérése, illetve a megmaradt kiskirályok pedig rádöbbentek, hogy nem téglát kellett volna venniük a dzsentribirtokon épülő kúriájukhoz, hanem kajmán bankba letenni. meg nyelvet tanulni, mert anélkül még jobban megrántják őket! de amúgy is, mert ezek csak a hatalomhoz dörgölödző jellemtelelen gecik, nem önálló csibészek.)

eszti..... 2019.10.17. 21:03:55

@6.Lenin:

Elvek. A fidesznek milyen elvei vannak?

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 21:06:46

@6.Lenin: "A Jobbikot, vagy Jakabot más szempontok szerint nézem. Mekkora támogatottságot érhetnek le, milyen távon. "

nem az elveiket, az ideológiát, nem b+, milyen esély van benne! LOL;-)..

@taga20: aha, ő a dominám;-)...

eszti..... 2019.10.17. 21:06:59

@nincs1itt:

Én is ezen mosolygok. A fidesz hazafias népfront-szerű konglomerátum. Egy igazi bazár, ahol minden megtalálható.

mgdé 2019.10.17. 21:07:39

@Womb Rаider:

Nyuszika, egy hónapja sincs, hogy javasoltam, legyél már te is polgármesterjelölt, mer' te tudom hogy jobban csinálnád! Ugye emlékszel? :)

(Az már csak hab a tortán, hogy a te videóid jobban érdekelnének, mint a Zsoltié! :P )

2019.10.17. 21:07:50

@eszti.....:
ezen én is jót röhögtem, a fidesz az elvhűség példaképe ...

nincs1itt 2019.10.17. 21:10:00

@6.Lenin: 10 év alatt kiderült, hogy jó a jellemzés, amit leírtál... hol olvastad tőlem, hogy a zemúttnyóccév gazfickói jobbak/mások lettek volna??? látod mekkora balfasz vagy? folyton tátott szájjal a faszerdőben...

6.Lenin 2019.10.17. 21:10:52

@eszti.....:

Esztikém, a Fidesz egy 3 milliós tábor. Most azon szeretnél csámcsogni, hogy volt egy fasz, aki nem téged tologatott hátulról, amikor te is pontosan olyan fáradt voltál. 1x?
És ezt rá szeretnéd tolni mind a 3 millióra?
Szerintem bármit is írnék, soha nem értenéd, mert nem is szeretnéd.

Nagyon ócska trükk.

De mitől lesz a Gyurcsány párt a legeslegeurópaibb? És a volt nácik? vagy mindig idegen érdeket kiszolgáló gyökértelen, hazátlan libsik?

eszti..... 2019.10.17. 21:12:14

@vitéz Beverneky:

a fideszeseken kívül -mdf, miép, kisgazdák, mszp, mszmp, kollaboráns jobbikosok, - kihagytam valakit?

nincs1itt 2019.10.17. 21:13:21

@eszti.....: a hazafias népfront is ott csücsül! pozsgai kartárs? hm? de sorolhatnánk tovább a dicsőséges mozgalmi múlttal felszerelt, néhai liberális antikomenistából, klerikális hazaffy(+th + sch)-vá vedlő fijjúg névsorát. akik mára az ali baba és a 40 rabló lettek...

2019.10.17. 21:13:42

@Én de genere Mi:
honnan tudod, nem őt kamatyolja seggbe éppen zsóti?

Gábris szomszéd 2019.10.17. 21:14:58

@6.Lenin: és mitől lenne a legeurópaibb párt a volt térdrecsuházós ondó elvtársé, aki már minden volt csak akasztott ember nem? Mitől lenne európai ha most is tömeggyilkosok seggét nyalja. Ne égesd már magad uljanovka.

6.Lenin 2019.10.17. 21:15:22

@nincs1itt:

Látom nehezen viseled még a saját hülyeségedet . Még nem szoktad meg? Csaknem itt jöttél rá? Soxor sokan írták már ezt neked, de kicsit nehezebb a felfogásod az elvárhatónál.

nincs1itt 2019.10.17. 21:15:45

@6.Lenin: 3 milliós? OK. de ha így megy tovább lesz az 15 milliós is! sajnos jó pár szardarab akad a fideszben(is), akiket folyamatosan megválaszt a "tábor"...
ez teljesen rendben van?

eszti..... 2019.10.17. 21:15:50

@6.Lenin:

Ha feszültek lesztek, mindig előbukkan egy pöcs az érvelésben. .. és egyéb gusztustalanságok.
Enélkül nem megy?
..
"nem értenéd" .. vagy nem tudod megmagyarázni.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 21:16:18

Akkor még egyszer: igen, az összefogás tagjai rühellik egymást, mint a szart. a választóik is. de nem akarjátok elpusztítani egymást! mikor orbán ráküldte a jobbikra domonkost az ÁSZ-szal, " ez több mint bűn volt. ez hiba" jött!
A kurva életbe baribaszó ner-cselédek! Hát nem szégyen nektek, hogy egy szélsőjobbos zsidófaló is demokratább, mint ti! Köcsögök! Igen, a koalíciós koemány az konszenzuskényszert jelent és kooperációt! És putyin és erdogan kibaszott

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 21:16:57

@Sir Bates dö Hól: hatékony, de egyszemélyi döntés az diktatúra!

nincs1itt 2019.10.17. 21:17:52

@6.Lenin: megnyugtató, hogy amikor rámutatok, mekkora marhaságot hordasz össze, akkor rögtön engem hülyézel le! ez mutatja, hogy igazam van.
szaladj fel a padlásra és forgasd meg a sok euródat, meg ne penészedjen az alja.

2019.10.17. 21:18:52

@nincs1itt: segítek:

Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)

Járai Zsigmond – MSZMP-tag

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Chikán Attila – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

Varga Mihály – KISZ-titkár

Rogán Antal – KISZ-titkár

Deutsch Tamás – KISZ-titkár

nincs1itt 2019.10.17. 21:20:18

@Sir Bates dö Hól: az még odébb van a fidesz-táliboknál, hogy a politikai döntéshozóknak nem kell szeretniük egymást, a hazájuk és népük boldogulásáért KELL együtt dolgozniuk. sőt ha a döntéshozó(-k) egyetlen csapatból kerülnek ki, akkor bizony az diktatúra...

eszti..... 2019.10.17. 21:20:47

@nincs1itt:

kedvencem Szily Katalin, aki Semjén Zsolt kormányfőhelyettes felkérésére került a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságára- miniszterelnöki megbízott.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 21:22:33

@Hova fogják elásni KariGerit?!: mi van pubi? csak ezzel az egy számmal van gondod? ugye-ugye? akkor meg még nagyobb köcsög vagy, ha tudod, hogy kit is ajnározol!!!

6.Lenin 2019.10.17. 21:23:13

@Sir Bates dö Hól:

Te tényleg ennyire hülye lennél?

Van egy 10 milliós ország.
Vajon mekkora igény lehet nácikra, linbsikre, komcsikra? Mert nincs rájuk igény ennyi ember közt? Minden országban vannak, de a nagyság a lényeg, nem?

Akkor mi a lófasz dönt arról, hogy kik lesznek többségben?

Ezek szerint egy liberális felfogású országban lehetne többsége náciknak? Mert vannak mindenhol, akik fogékonyak az ilyesmikre is.

Ennyire balfasz lennél?

2019.10.17. 21:23:19

@Sir Bates dö Hól:
a fideszben teljes a demokrácia!
a vitát kő-papír-ollóval döntik el, (orbán mondhat flexet is)

nincs1itt 2019.10.17. 21:24:20

@vitéz Beverneky: erre gondoltam... hiába, az elveik mint a gránit... de nem is, szerintem a haribótól rendelik az elveik alapanyagát!

Gábris szomszéd 2019.10.17. 21:24:49

@Sir Bates dö Hól: Közben ondó elvtárs kedvenc szektavezére is beszólt a farizeus fidesz bandának. :)

"Németh a Hit Rádió adásában most arról beszélt, hogy az önkormányzati választás eredményeiben szerepet játszhatott a Borkai-ügy, "de az utóbbi időben nagy volt az elégedetlenség a kormány munkájával szemben". Úgy látja, a kormánynak felül kell vizsgálnia az elmúlt év politikáját, le kell szűrnie a tanulságokat, az eredmények alapján pedig "izgalmas belpolitikai élet várható".

Jobb ha a képmutató keresztény propaganda lekerül a napirendről. Jobb, ha az evangélium hirdetését az egyházakra hagyják - mondta Németh, aki szerint a hatalomnak meg kell tanulnia, hogy nem tud kereszténnyé tenni senkit sem. "Nagy problémák ebből is származtak", majd arról beszélt, hogy bizonyos városokban nem jött be, hogy társadalmi igény felett preferálták az egyházakat.

Pál apostol azt mondta, hogy akik vallják Istent, de a cselekedeteikkel tagadják, azok Isten előtt utálatosak, és minden jó cselekedetre alkalmatlanok. Szerintem Pál apostol e mondata nagyon érvényes a mostani magyarországi helyzetre - jelentette ki Németh. "Nagyon vigyázni kell a keresztény névvel való visszaéléssel. A keresztény kifejezés, a Krisztus kifejezésből származik, Krisztus pedig Isten. A Biblia világossá teszi, hogy Isten nevét hiába nem szabad fel venni. Ezzel nem lehet játszani. Ha valaki keresztény, akkor éljen úgy! Ez a meglátás azért erős kritika a kormány felé, mert Orbán Viktor az illiberális államot átkeresztelve már egy ideje arról beszél, hogy a keresztény szabadság rendszerét szeretné kiépíteni Magyarországon."

www.hitradio.hu/hirek/nemeth-sandor-nem-hiszem-hogy-a-borkai-ugy-miatt-nyert-karacsony-gergely

Gábris szomszéd 2019.10.17. 21:26:03

@6.Lenin: "Vajon mekkora igény lehet nácikra, libsikre, komcsikra?"

Egyre kevesebb. Ezért is bukott ondó elvtárs és bandája.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 21:29:38

Ja! És tényleg bassza meg a jó kurva anyját mindenki, aki összeugrasztotta a határontúliakat a inneniekkel, prímer hatalmi vágy miatt!

6.Lenin 2019.10.17. 21:30:01

@Gábris szomszéd:

Szerintem én nem tartottalak akkora baromnak, mint te saját magadat. Te egy gép vagy? Vagy tényleg ennyire képtelen vagy gondolkodni, vagy túltenni magad a gyűlöleteden mások iránt?
Ha magadról ilyen véleménnyel vagy, én elfogadom, mit is tehetnék mást. Rendben.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 21:34:00

@6.Lenin: Lajos, érték vagy érdek alapján szavazol. Mindkettő lehet legitim. De a ner az nem! Azért vannak határok!

mgdé 2019.10.17. 21:34:13

@6.Lenin:

Hiába szórod a padlásról vasvillával, nem kell a helyieknek a nyomorult hrivnyád?
Cöfi bácsi, az valóban nagy csalódás lehet, ha már göthöscsibe farhát sincs a pénzedért. Részvétem! :P

2019.10.17. 21:35:13

@nincs1itt:

1989 orbán: "ruszkik, haza!"
2019 orbán:"éljen putyin!"

megvédjük akeresztény eszméket az iszlámtól!,
éljen a török-magyar-kipcsák tezsvériség!

a fidesznek vannak kőkemény elvei...

eszti..... 2019.10.17. 21:37:34

@Sir Bates dö Hól:

még meg sem nyerték a választást, máris átnyomták a kettős állampolgársági törvényt. amit pl. Szlovákiában jól megszívtak a magyarok.
egy ideig ment a rizsa, hogy nemzetegyesítés, miegymás céllal.... nem lesz szavazati jog.
aztán lett.
majd kezdődött a határon túli birkaképzés. alamizsnáért.

mgdé 2019.10.17. 21:41:56

@vitéz Beverneky:

Mert azt azért nem mondhatod rá, hogy teljesen szőke lenne.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 21:46:37

@vitéz Beverneky: hát az az euronewsos bejátszás az mindent vitt! Viktor! Anyádba van kipcsak vér!
A másik meg bayer a múltkor: "a mi honfoglaló őseink"! Menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba te is!

6.Lenin 2019.10.17. 21:52:18

@Sir Bates dö Hól:

Egy nemzetnek nem lehet más értéke mint az összetartozás, ezen belül egyes csoportoknak lehetnének különböző érdekei, de az egész nemzet érdekei/értéke ellen az sem lehetne.
Az érték és érdek nem lehet ellentétes. Az érdek csak az érték után következhet., de nem lehet ellene. Szerintem.

eszti..... 2019.10.17. 21:58:58

@6.Lenin:

B+!

Szavazójog nélkül valóban összetartozás lenne. Így csak sima voksvásárlás. Erre kellünk. Ennyit érünk az "anyanemzetnek", ami jelen esetben CSAKAFIDESZ.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 22:03:12

Most megnézem a szabadfogást, eddig minden "politikai műsor" (agitprop) ezen a héten a boldogságom forrása volt! Mindenki csak hebegett-habogott, makogott, néztek, mint a vett malac! huth, te köcsög, szoooooptatok! '22-ben meg lehet, hogy meg is leszel baszva!!! S te meg is érdemled!!! A czeglédy-tárgyaláson beszart nyuszi voltál azzal a gyökérrel szemben (mert azért czeglédy sem ministránsfiú). Milyen más, mikor nem a hatalom háta mögül jasszoskodsz. Meg a dj jeszy is szopni fog! Apád se ment meg...

Húú, ez jól esett...

6.Lenin 2019.10.17. 22:07:10

@eszti.....:

Senki nem kényszerít arra, hogy kire szavazz, esetleg csak annyi, hogy az anyanemzetből azokra szavazok, akik elismerik, hogy én is ahhoz a nemzethez tartozónak érezhetem magam, de szavazhatsz azokra is, akik legszívesebben kitagadnának a nemzetből, de ezt a lelkiismereteddel kell "megbeszélned". De nem szavazhatsz is, mert neked másak az érdekeid, az értékre meg nagy ívben szarhatsz.

Ezért van az, hogy listára szavazhatsz, és csak parlamenti választáskor. Önkormányzatinál akkor, ha itt is lax, igazoltan.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 22:09:35

@6.Lenin: Lajos! Ha nem lesz a határon túli és inneniek között gyors kibékülés -melynek alapvető feltétele, hogy az erdélyi ner-csicskákat mindenhonnan kibaszni, kivetve őket a nemzetből! (s nem szavazati jogukkal is kezdeni kell valamit)-, akkor eltűnik a magyar! Három-öt generáción belül!

6.Lenin 2019.10.17. 22:12:25

@6.Lenin:

Természetesen, gyökértelen, hazátlan, bentlakóknál ezek a kérdések nem sok vizet zavarnak. Ők az érdekeik mentén szavazhatnak, minden különösebb érték nélkül. Náluk az érdek az érték, a saját érdek.

eszti..... 2019.10.17. 22:14:03

@6.Lenin:

Minek szavazzak egy olyan országban, ahol nem élek? Minek szóljak bele mások dolgaiba? Közöm?

inreallife 2019.10.17. 22:21:23

@6.Lenin:
Na b+. Akkor rolad beszelt kosa. Idejottel kulfoldrol es itt szavazgatsz, mert van lakcimkartyad. Es meg te bevandorlozol engem! Hat van bor a pofadon azt elismerem. Miert nem kotrodsz vissza oda, ahol megellettek, te allat? Ki a faszt erdekel, hogy minek vallod magad? Barmelyik afrikai migrancs is annak vallja magat, meg a vezerkart is leszopja, ha letelepedhetne. Ha ok nem mehetnek, akkor te mi a faszt keresel magyarorszagon? Azt ketszinu budos uristenit. Mindig van lejjebb.

Hat oreg, eddig se tartottalak sokra, de most meg annyira sem. Meg a szavakat sem talalom. Szlovak, vagy ukran vagy? Ugy jarsz majd, mint szegeny Eszti. Azt a girhes macskat ki kene dobni, de jo magasrol, mert a padlofogasa nem az igazi. Sokat kell meg gyakorolnia. Lesz par idokozi most, ott meglatjuk, hogy mennyit tanult belole a hulyeje.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

eszti..... 2019.10.17. 22:26:37

@inreallife:

Ha már választani lehet a cicafiú minősítései közül, inkább a tót kurva , mint a drága nemzettestvér. )))))

6.Lenin 2019.10.17. 22:28:26

@Sir Bates dö Hól:

Miben kéne kibékülni? Az érdekben, vagy az értékben? Nem kéne valamit az egyéni, és pártok érdekei fölé emelni, közös értékként?
Ettől a közös értéktől én még lehetnék baloldali, liberális, jobboldali , náci nem.
Egy közös értéken belül, lehetnek más értékeim is (értékrendem, ideológiám) ami nem írhatná felül a nemzethez való tartozás közös értékét.
A külhoni így nyugodtan lehetne baloldali, jobboldali, liberális, de magyar, mindenki.

És pontosan ezek mentén európai- ez lehetne egy közös érték-de benne magyar, és liberális. Ilyen sorrendben.

De miként lehetne kiegyezni, amikor valaki a legeurópaibb, a másik mucsai paraszt, és az a legértékesebb, ha valaki csak DK-s, mert az egyben a tökéletes is, mindenki más szart se ér. Ebben vastagon hibás a Fidesz is. Nem egységesen, de vannak akik csak magukat tekintik annak, aminek.
De ez hosszú út lenne, és talán még el sem indultunk a cél felé. Így az sem lenne nagy gond, ha egyszer baloldali kormány lenne hatalmon, máskor jobboldali, vagy liberális.

Csak a részletmegoldásokban lenne más-más, de a közös érték/érdek nem változna.
A valóság a mellékelt ábra szerint ehhez képest egy nagy lófasz.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 22:29:07

Ja! És az a kis genyó gulyás pedig MEGFENYEGETTE Budapestet! Na az, aztán betett!
(ha itt, froban csak az egy századát tenné macron -aki egy kis genyó szintén, pont mint orbán, csak ő képes revideálni-, akkor 5 perc után már lángolt a az utca. de talán hasonló a helyzet a ukben, csak ott kisebb tűzek lennének. na ezek citoyenek. pedig itt racailles-ek, ott meg cockney-k vannak.)

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.17. 22:31:29

@inreallife: "A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten"

Nem, és ez hamarosan meg is fog látszani a városon.

Én nem sajnálom nagyon, maguknak köszönhetik, hogy magukra engedték a magadfajta metélt farkúakat. Meg fogják ezt még bánni

És még ez is:
"A legsötétebb 2000-es évek jönnek! Te jó ég! Lumpen Mónika lesz a főjegyző! Emlékeztek rá???

Gratulálunk!"
mindenszo.hu/a-legsotetebb-2000-es-evek-jonnek-te-jo-eg-lumpen-monika-lesz-a-fojegyzo-emlekeztek-ra/

6.Lenin 2019.10.17. 22:35:07

@eszti.....:

Önkormányzatiban semmiképpen, mert hol is szavaznál? És kire? Mert itt főleg személyre kéne. Én a pártlistákat eltörölném.

A parlamenetinél is csak listára, és azokra, akik magyarként tekintenek rád, ez lehetne ellenzéki is, ha ők is a nemzethez tartozónak néznek.

Természetesen, ha ez nem így van, te már beolvadtál másik nemzetbe, miért is szavaznál egy másik nemzethez tartozó bárkire is, vagy pártlistára főleg.

6.Lenin 2019.10.17. 22:48:25

@eszti.....: @Sir Bates dö Hól:

Természetesen aki eleve egy genyó, az az is marad, főleg ha annak is akar maradni, és az egész élete arról szól, hogy magát mások fölöttinek tartja, és élvezi, ha belerúghat valakibe. Akkor érzi igazán, hogy esetlég tényleg mások fölötti lesz. Pedig nem, csak egy öntelt hólyag.

Na, jó8!

eszti..... 2019.10.17. 22:54:25

@6.Lenin:

Ez most kissé patetikus lesz, ritkán írok hasonlót.
Nekem a magyarságom olyan természetes, mint bőr a testemen.
Aztán, hogy te vagy bárki mit gondol erről, az lényegtelen.

inreallife 2019.10.17. 23:06:23

@6.Lenin:
Oreg munkasor, nem ven munkasor? Teged is hatulrol szoktak tologatni a partszekhazban? Ezert nem birsz a seggeden megulni? Aztan a vazelint hogy birod, rendesen megmartogatjak benned, vagy csak ugy immel ammal? Biztos nem szarazon nyomjak, az embertelen lenne, a fidesznek meg elvei vannak. (Muhahaha, az ev vicce) Igen, olyan elvei vannak, hogy seggbol szajba. Az hogy izlik neked paraszt? Melytorkozol is? Valami extrat csak kell tudnod, hogy meg eletben vagy, te krumplipusztito szerencsetlen zsakfalusi nyugger jobbagy. A boszke utalvanyokkal kitorolted mar? Hanyszor alltal sorba ertuk? Tenyleg, te magyar nyugdijat kapsz te paraszt? Valamit tenyleg kezdeni kene veletek, mert leprasok vagytok es karantenba kene zarni.

Aztan megis hogyan lett az a 3 millio az 1,8-bol? 1,8 + uveg? Vagy 1,8 + a'fa? Ekkora afa meg magyaroszagon sincs te paraszt. Szamolni sem tudsz. Tuti te szamoltad a nezopontnal az osszesitett szamokat, mikozben kutyakkal kurattak seggbe. Annyira elvezted, hogy beirtal egy jo nagy szamot, hogy legkozelebb is teged hivjanak? Eleg gusztustalan vagy. Necrofiliaban is utazol? Beloled azt is kinezem. Remelem orzik a temetoket, nem szivesen lennek arrafele elhantolva, amerre te jarsz. Fideszeseknel sosem lehet biztosra tudni, barmire kepesek, a borkai csak a jeghegy csucsa volt, ti annal sokkal rosszabbak vagytok.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

inreallife 2019.10.17. 23:17:29

@Sir Bates dö Hól:
Tudsz linket? Szeretem latni a fideszes hattyu halala eloadast, rendezoi, vagatlan, paraszt edition-ben. :)

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.17. 23:25:26

@inreallife: "nincs tobbe tobbsege Budapesten"

Nincs, budapesten az efféle retardáltaknak van többsége:
"Országos Mentőszolgálat
11 órája ·
“EZ MÉG A MENTŐKNEK IS FÁJT”
Komoly sérülést okozott férjének az a fővárosi asszony, aki tréfából férje lágyéka felé rúgva akart verekedést imitálni egy társaság kedvéért. A nő rosszul mérte fel a távolságot és teljes erőből térdelt kedvese férfiasságába. A szerencsétlenül járt családfő ájultan esett össze a váratlan fájdalomtól, amit csak a gyorsan kiérkező mentők emelt szintű ellátása enyhített. A stabil állapotban kórházba szállított beteget azonnal megoperálták, a tréfa azonban életre szóló károsodást okozott a férfinél. Mielőbbi felépülést kívánunk!"
www.facebook.com/orszagosmentok/

Az eset sajnálatos következménye, hogy a bátor Sir Bates dö Hólt mostantól kénytelenek lesztek Lady Bates dö Hólnak szólítani...

inreallife 2019.10.17. 23:28:49

@eszti.....:
Cicafiunak gondjai vannak a lanyokkal. Egy incel kisgyerek, akit leoffolnak a csajok. Ezert gerjed a borkai pornora, es ezert gina-zik a peneszes valyoghazaban, ahol az anyjaval el, mert a valosag elviselhetetlen szamara. Azok a kurva kecskek meg tul gyorsak, sosem eri utol oket. Amikor ilyet mond neked, akkor azt ertsd ugy, mint amikor az oviban a fiuk meghuztak a hajad, mert tetszettel nekik. O meg ezen a szinten van agyilag. Csak bele van zarva egy felnott testbe. Nem veletlenul egy gyerek bab kandur (Mirr Murr-t jaratja le a kretenje) az avatarja. Gyerek meg, de senkinek nem kell a mereten aluli hancurlece, pedig o tokos kandurnak hiszi magat.

Nem kell egy FBI profilozonak lenni, hogy az emberben osszealljon a kep rola. Remelem most probalgatja a kertben az a'sd el magad felszereleset.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.17. 23:35:47

@inreallife: Jön a buzeráns világ Budapesten.

"Megígérte a kampányban, az emberek megszavazták, és meg is csinálja.

Karácsony Gergely kitűzi a szivárványos zászlót a fővárosi városházára. Bizonyára a székely zászló helyett.

No komment."
mindenszo.hu/friss-karigeri-bejelentette-jon-a-zaszlocsere-varoshazan/

2019.10.17. 23:36:34

@Én de genere Mi:
nem hát,
csak rajta van a balesetvédelmi nemzethy-keresztény parókája.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 23:49:22

@6.Lenin: Lajosom! Határon innen és túlról beszéltem. Nem belföldről! De belföldön, talán azzal is kezdhetnénk, hogy nem az agitpropot tolnátok. Hogy azokról a kérdésekről beszélnénk vagy kurvaanyázva üvöltöznénk egymással, amik tényleg fontosak! Mint az, hogy miként integráljuk, emeljük fel a többség színvonalára a cigányságot. Hogy mi legyen az adórendszerrel, mert a 9% tánya és 16% szja az tarthatatlan! Az offshore! (És egy offshore-jellegű ország vezetője akar világpolitikát befolyásolni!) De nem, mint Hollandia, egyes tételek, hanem az egész! Mi nem Luxemburg vagyunk, hanem egy jóval nagyobb entitás! Ez így finanszírozhatatlan! Nincs társadalmi mobilitás, igazságosság, szolidaritás! 2002-ben ez a sunyi félművelt paraszt meghírdette a "nemzet nem lehet ellenzékben", és elbasztunk erre eddig 17 évet.
Hogy ner-rel szembeni médiatúlsúly van? Abból a szempontból igaz, hogy a ner csak agitpropagandát folytat, nem újságot írtak! Erre a legjobb példa a macron beszéde, hazudtak! Ordenáré módon! Lajosom, téged becsaptak! Azzal kellene kezdenetek, hogy ti, a volt ner-cselédek, birkák kimentek az utcára és ti akarjátok felhúzni azokat a geciládákat, akik kihasználtak és becsaptak titeket, miközben röhögtek rajtatok! S mi csatlakozni fogunk azonnal! Nincs parlament!
Lajosom, nekem nem veled van bajom! Te egy becsapott és kihasznált eszköz vagy!
Migráns? Én köztük élek. Vannak gondok, de nem az, amivel etették titeket! Kérdezd meg @inreallife: -t! A ukben is van, de nem úgy, ahogy moon ezt kommunikálták! Ott a magyart utálták, a lengyelt, nem a pakik miatt léptek ki!
Talán lehetne ezzel kezdeni. Attól te még lehetsz jobboldali én meg balos! De moon nincs jobboldali konzervatív párt. Baloldali meg aztán végképp. Sz'al én szoptam.
Nyugat. Mind uk, mind fro (ezen a két helyen laktam, s látom jóban is, mert a határon lakom) működő társadalom van, a maga belső hibáival, problémáival (nekem speciel fro egy kőkemény rendőrállam, a nagytőke, a burzsoázia diktatúrája a mélyben), de élhető és működő entitás! Hát b+, ha te utálod a bolsevik-sztálini rendszert, akkor hogy a faszomba akceptálhatod putyin faszának folyamatos szopkodását! Ha valakik veszélyesek az európai kultúrára, azok a törökök! Azoknál b+ még a 3-4G se integrálódott! Kérdezd meg @nincs1itt: +t az ottani helyzetről! A vb-győztes özil erdogannak puncsol, s hisz benne!!!! Ti meg jöttök nekem a migráns sokkal, ne viccelj! Hát persze, hogy mind "parasztok" vagytok: a világról nem akartok tudni semmit! B+, majdnem egy skanzent csináltatok a hazámból! Miközben jöttök itt, hogy nemzeti tőkés osztály! A globalizáció korában?!?! Hülyék vagytok b+?!?! S arra bólogattok, annak tapsoltok, hogy orbán afrikai, közép-ázsiai jelleggel a nevére vette az országot! Nézd meg dos santos angoláját, alijev azerbajdzsánját, miközben eladja az országot a török adnám polatnak! Nyissátok már fel a szemeteket! Legfőképp ezzel kellene kezdeni. Meg azzal, hogy a helyén kezeltek azt, hogy nem tekintünk titeket hazaárulónak a fentiek miatt. Mert nekünk nem gond, ha ti mást, másként gondoltok. Nem mi akartunk kizárni titeket a magyarságból, hanem ti minket.

Sir Bates dö Hól 2019.10.17. 23:54:57

@Hova fogják elásni KariGerit?!: húzz már bőrt a fogadra, mert még leszel baszva, mielőtt felhúznak! Idióta, kussoljál inkább, dobj ki mindent, és imádkozz, hogy a népharagnál csak téged tapossanak meg, de a családod ne! Tudod, hogy mi lesz ott, ha beüt a válság? És az beüt, mert mo finanszírozhatatlan! Mert elbasztátok a hét bő esztendőt!

inreallife 2019.10.17. 23:55:35

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Mindig is utaltam a szimbolumharcot. Konkretan leszarom a zaszlokat, mindegy mi lobog ott, gesztus erteke van, semmi tobb. Nem ezek a lenyeges kerdesek egy kormanyzas szempontjabol. Tudom, hogy magadhoz nyulsz ilyenkor, de ennel vannak fontosabb dolgok is. Peldaul 9 evre visszamenolegesen feltolteni az osszes szerzodest az internetre, amit a fovaros, vagy valamelyik kerulet kotott. Ezek a kurva adofizetok valamiert mindig azt hiszik, hogy ellopjak a penzuket, ha nem mutatjak meg nekik, hogy mire lett elkoltve. Ki erti ezt?

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

inreallife 2019.10.18. 00:07:18

@Sir Bates dö Hól:
Szerinted ertette a komcsi ven marhaja, amikor szotagolva olvas? Mondjuk igy, hogy migranskent el az orszagban ez ertheto, hogy nem tud irni olvasni, de akkor a velemenyevel mit akar itt kezdeni? Idejon magyarazni egy masik orszagbol, hogy a pestieknek hogyan kene szavazni? Hat ki a faszomnak hiszi magat ez a munkasor?

Persze probaltam neki elmondani, hogy a brexit az kelet europa miatt tortenik, a pakisztaniakat meg az indiaiakat ugyanugy beeresztik, mert azok a gyarmataik voltak. Nem fogta fel. teljesen nem erti a gondolkodasmodjukat. Nem erti mi az, hogy valaki felelosseget vallal egy korabbi tevekenysegeert. En nem csodalom egyebkent. Letelepedett magyarorszagon, mostmeg megtudta, hogy kipcsak. Szerinted mennyire terheli tul mind a ket bitjet?

Az a baj, hogy egy ilyen pusztarol idekeveredett fene tudja milyen nemzetbol szarmazo korcs fattyu, elkepzelni nem tudja, hogy egy fejlett civilizacio mit takar. Alapveto fogalmakkal nincs tisztaban, hianyzik a targyi tudasa is. Erkolcs, felelosseg, elvek, ertekrend stb. Ezek nem szuksegesek egy pusztan, mikozben kergeti a kecskeket, hogy meghuzza oket, ha hagyjak magukat. Ezt olyanok tudjak megerteni, akiknek volt normalis gyerekszobajuk es sikeresen atleptek a 21. szazadba. Egy vajogveto kolompar ezeket nem tanulja meg az apjatol meg az anyjatol. Annak orul, hogy nem ugat, mert akkor nem bloki az apja.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

inreallife 2019.10.18. 00:12:00

Kozben meg jol beneztem, hogy valyog.

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 00:24:28

kocsis máté bejelenti a pénzszivatty 2.0 (parasztnyúzó projekt) youtu.be/OEK98CUaUlU

inreallife 2019.10.18. 00:34:43

@Sir Bates dö Hól:
Na bazz, mikor fogok aludni? :)

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 00:57:12

@inreallife: holnap meglátjuk majd miként válaszol.

azt nem értik, tudják például, hogy angliában nem azért nem integrálják a pakikat, indiaiakat vagy bárkit, aki odaérkezik, mert lehetetlen, hanem azért, mert nem is akarják, mert valamiért úgy gondolják, még az 5G-ről is, úgy tekintenek rájuk, hogy "jöttek, mert volt gyarmat, majd egyszer hazatelepülnek", közben meg Khan mayor Londonban!;-)

itt froban totálisan ellentétes a helyzet: azonnal integrálják őket: úgy beintegrálták őket, hogy a csórók gyerekei franciák, fekák, homoki négerek együtt vannak, ugyanazon gondokkal (racailles: gúnynév, kb csőcselék). persze, hogy vannak gondok, de hagyni kell, hogy kialakuljon az iszlám nyugati ága, ott a fejlődés megállt a XV. században, mikor egyesítették újra magukat az ottománok alatt, addig reflektált a változó világra. de természetesen én sem, sőt senki sem akarja, hogy betelepüljön ide mindenki, de talán nem kellene szérbaszni az országukat nekünk európaiaknak. én nagyon sokkal beszéltem: a szíriaiak fele minimum haza akar menni, mihelyst tud. akik meg gazdasági bevándorló pl. a szubszaharai térségből, azok meg meghallnának otthon, ott nincs jövő! hogy ott döglik meg, az úton, vagy itt lövik le, secko jedno, mindegy, neki nem különbség! azokat semmilyen kerítések nem állítja meg! ez az elmeroggyant skrizofén meg ott óbégat, hogy végvári kapitány! teljesen más bolygón él. ez a hülye még maga is elhitte azt, amit írtak a lapjai! de azok meg azt írták, amit az a geciláda rogán diktált nekik, ő meg azt diktálta , amit orbán hallani akart, s mivel a baribaszó ner-cselédség meg csak ezt a szart olvasta, orbán még tőlük is azt hallotta vissza. s a kör bezárult;-)...

éppen most mondja a mráz, hogy mi történt: b+ még mindig agyat akarnak mosni! youtu.be/uq8rq_vCCQk

persze, a multikulti kurvaszar: az afrikaiakkal mulatni a világ legjobb dolga, hát beszarsz!;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 01:14:00

@inreallife: végülis nyaralsz, hazamentél bevásárolni;-)))))) és hogy viszed be a szigetre? mit? ott az Aldi, az asda, a Lidl, a lengyel boltok; mi a faszomat tudsz onnan oda vinni!?!-)))) én nem is tudom, hogy mi a faszomat gondolnak? hogy mindenki kamionos?!? kimész, hat hónapig még nézed, még átszámolod, a wheaterspoonban még örülsz is, hogy milyen olcsó bp-hez képest (hát az ale, az biztos!).

inreallife 2019.10.18. 01:51:04

@Sir Bates dö Hól:
Ne bantsd szegeny parat, latod, mar az osszes haja kihullott. Vegig kellett egnie a 18%-os gyozelemi mamorbol az 5%-os kiados vereseig mindent, mindezt eloben. Most is szerencsetlen ugy preselte ki magabol a mondatokat, mintha a szek alatt egy pittbull nyalogatta volna a zacsijat. Be van szarva a parasztja. Nem veletlenul hozta ki a csaknem 2/3-os eredmenyt. Ki a fene hiszi el neki?

Az is a tudathasadas jeleit mutatja, hogy mikozben az ellenzeki szavazok megmutattak, hogy csak a teljes osszefogast hajlandok elfogadni, es a partoknak eszukbe se jusson kiugralni a koaliciobol, mert szenne buntetik oket, kozben arrol beszel, hogy nincs ami osszetartsa oket. En nem tudom mitol ilyen magabiztos hulye? A valasztok dontenek, nem az o erzesei, meg belemagyarazasai. Az atszavazas eddig is letozo jelenseg volt, a valasztok vilagosan tobbszor is bizonyitottak, hogy barkit kepesek megszavazni a fidesz ellen. Tartospifta ellen egy vacogos krokodil is nyert volna. Ezt elemezze ki a paraszt!

Ja vasarhelyen elsoportek a fideszes csurha maradekat is a valasztok. Tehat nem csokkent, es nem hagytak cserben, akarmennyit is kampanyoltak, meg barmilyen gurut is kuldtek oda. Nagyobb aranyban nyert, mint korabban. Botkat sem birtak megverni, pedig a szamitasok szerint 1 milliard forintnyi osszeget koltottek hirdetesekre, aktivistakra, rendezvenyeken szegeden. Egyetlen 150000-es varosra! 2010-ben a fidesz 3 milliardot koltott az egesz orszagra, csak hogy kontextusba tegyuk az osszeget. Ez igazan brutalis volt, es semmilyen, megismetlem 0, leirva nulla haszna volt. Kubatov? Nulla.

Szoval a valasztokon mulik, hogy a koalicio egyutt marad-e, vagy sem. MArpedig a valasztok elegedettek, elertek a celjukat. Sot, tovabbi celokat tuztek ki. 22-ben a fidesz el akarjak tuntetni mindenhonnan. Dicso cel, nemes feladat. A hulye parasztok azt hiszik, hogy a part mindenek felett. Nem, a partok eszkozok, a partok eldobhatok. A cel a fontos. Aki kepes elerni az celt, az fogja a kormanyt valtani. Kurvara mindegy ki all az elen, vagy 16. helyen, vagy milyen partot kepvisel. Azt lejatsszak a partok egymas kozott. A valasztok pedig szentesitik. Ennyi tortenik.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

inreallife 2019.10.18. 01:57:26

@Sir Bates dö Hól:
Teljesen nem normalis az oreg, agyhugykove van. En azzal, hogy atvaltom a fontomat forintra es magyarorszagon koltom el, tobbet teszek magyarorszagert, mint a tyukszaros besugo eleteben osszesen elert. Ha viszek egy uveg palinkat, azzal is magyarorszag nyert. De ez a hulye ezt nem veszi eszre. Azt sem, ha az itteni magyar boltban veszem meg ugyanazt. Az is magyar aru, csak kamionnal elhoztak ide nekem, amiert kokemeny, vagyis egyre gyengulo valutaval fizetek. De ez egy masik tortenet.

Az oregnek tul sok volt mar a beontes, az osszes testnyilasabol folyik a nem is tudom milyen valadekok. Nem is akarok tudni rola, perverz kocsog az oreg, aki alfoldire es annak jatekszereire recskazik. Recskazna, ha felallna neki, de mar regen fel hat van nala. Orul, ha a kerti wc-re ki tud botorkalni egyedul a sotetben. MErt nemzeti erzelmukent a tiborc szerelte nala is a vilagitast. Barmilyen kretensegre kepes, vigyazz vele.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 02:15:01

@inreallife: ami még felbassza az agyamat, az, hogy "én is láttam, hogy mi van ott, hogy mennyi a migráns!". mi a kurva anyádat láttál, te paraszt? mikor? mikor turistaként elmentél párizsba busszal? én láttam azokat a turistákat! b+, ez most komoly, megszálltak strasbourgban, mondom itt a villamos, 3,40 a jegy oda-vissza, de 7,50 3 főre 24 órára, katedrális, petit france, egy ékszerdoboz, három óra, ha itt vagy, 16óra, nem lehet kihagyni. ja, és mind fidesz-fan volt, vidékről. sz'ted hányan mentek be? pontosan. zéró. nézem, hogy mit esznek. b+, froban, otthonról hozott tescos sajtkrémet! froban! ahol tényleg több, mint 400 fajta van! ez a szint. és "polgári magyarország". mert ők azt mondták, akkor én attól már polgár vagyok. és ezek látták, hogy mi van itt! ők már akkor ismerik a társadalmat! hogy tele van migránssal! baszom, ezek már 3G-sek, ezek már franciák! egyszerűen fogalmatlanok. mint az ákos videója: Londonban sok a néger! ja, meg a nemzeti csapatban is;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 02:38:14

@inreallife: á, mi barátok vagyunk; folyamatosan szarzsákozik. azt viszont ma tudtam meg, hogy nem is magyar;-DDDD... hát ez volt a nap vicce! és ő átélte rákosit!!-)))))) b+, rákosi elment '53-ban, ha akkor tíz volt, akkor most 77! a faszomat döntsél már!

inreallife 2019.10.18. 02:52:33

@Sir Bates dö Hól:
Nem is tudom hol olvastam igy hirtelen, de mintha az remlene, hogy Parazsban evente 25 millio ejszakat toltenek a turistak. Valami hasonlo a nagysagrend Londonban is. Igen, abban a 25 millioban ott lesznek a torolkozofejuektol kezdve a kicikinaiin keresztul a redneck amcsik es megannyi nacio. Megneztek mar a PSG kinek a tulajdonaban van? Valami olajos arabnak. Szoval a turistak mellett eltorpul a sokadik generacios ott szuletett lakossag. A franciaknak 10%-a ilyen, ha jol emlekszem.

De arra is, hogy amikor voltak a terrormerenyletek, akkor egy muszlim rejtegette a zsidokat, a terroristak elol. Nem kepesek felfogni, hogy idiotak mindenhol vannak. Magyarorszagon is. Es eleg nagy szamban. Nem a vallas, vagy a szarmazas a lenyeg, hanem az, hogy normalis-e az adott ember vagy nem. Ezen mulik, hogy terrorista lesz belole, vagy sem. Nem a borszinen, nem a vallasan, nem a nyelven, vagy nemzetisegen. En magyar vagyok megsem irtom se a ciganyokat, se a romanokat alanyi jogon. Mert nem vagyok idiota. Aki pedig ezt teszi, az pedig az.

A TEK-nek meg a tobbi hasonszoru szervezetnek lenne a dolga kiszurni a terrorizmusra kaphato egyeneket. Megis minden heten valaki kiirtja a sajat meg a szomszed csaladjat. Pedig ezek magyarok voltak. Ja torokokre visszaterve, meg a nagy imadatukra. Szerinted ez normalis dolog?

index.hu/kulfold/2019/10/13/szirai_kurd_gyilkossag_usa/

Ez a no ez valakinek az anyja. Volt. Soha egy embert nem olt meg. Egy nepcsoporthoz tartozott, akiknek tobbletjogot kovetelt. Es erre buntetlenul, sot mitobb, unnepelve a gyilkost kivegeztek. Nem tudom kinek milyen a vilagfelfogasa, de ez nem egy jo vilag, ahol ilyen tortenik. Ebben a szituban semmi josag nincs. Csak rengeteg gonoszsag. Magyarorszag meg ezt tamogatja. En csak lekapirgalnam a magyar cimert arrol a papirrol, amit alairtak. Az ilyet nem kene szentesiteni. Szegyent hoztak MEGINT magyarorszagra. De a parasztok ezt nem ertik. Nem is tudnak rola. Meg ettol a tyuk ugyanugy megtojja a tojast holnap. Felelmetes sotetsegben, igenytelensegben, nemtorodomsegben el a magyar parasztsag.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

PuniValdes 2019.10.18. 06:48:15

Őrjöngjetek parasztok!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.18. 06:50:55

@inreallife: "A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!"

Sírjatok ti, pöstiek! Nektek lesz okotok rá...

"Budapestnek annyi – Mennek a pénzek vidékre – Budapesttel már nem kell foglalkozni – A családokra, a falvakra és a gazdaságösztönzésre fordítja a kormány a legtöbb forrást
A következő években a legtöbb forrást a gyermeket nevelő családokra, a Magyar falu programra és gazdaságösztönzésre fordítjuk – mondta el Kocsis Máté"
mindenszo.hu/budapestnek-annyi-mennek-a-penzek-videkre-budapesttel-mar-nem-kell-foglalkozni-a-csaladokra-a-falvakra-es-a-gazdasagosztonzesre-forditja-a-kormany-a-legtobb-forrast/

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.18. 06:53:32

@Sir Bates dö Hól: "Óóóóó lesznek még itt meglepetések. Illetve nem is biztos, hogy ez meglepetés azok után, hogy Lumpen Móni lesz a főjegyző.

Ott tartunk, hogy a teljesen elmeháborodott Demszky Gábort díszpolgárrá fogják avatni. Miért is? Elévülhetetlen eredményeiért? Milyen eredményeiért?"
mindenszo.hu/jujjdejo-karigeri-diszpolgarra-avatja-demszky-gabort/

Szégyen!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.18. 07:07:34

hú de nagyon kompenzál ez a parasztozós
biztos azt hiszi, ha gombás a valaga, azt a parasztok ültették
a sárga körmű arabok meg a háttérben kacarásznak

Gábris szomszéd 2019.10.18. 07:20:35

Újabb Fideszes kerületben dolgoznak túl lassan az iratmegsemmisítők. :)

A kormánypárt ugyanis a - az I. a VIII. és a IX. kerülethez hasonlóan - Újpesten megtámadta a vasárnap született eredményt.

alfahir.hu/2019/10/17/ujpest_wintermantel_zsolt_deri_tibor_panasz_2019_es_onkormanyzati_valasztas

nincs1itt 2019.10.18. 07:22:40

@Sir Bates dö Hól: ha már megemlítetted a törökökkel kapcsolatos tapasztalataimat, akkor kifejtem @6.Lenin: -nek is, mert fogalma sincs abból skanzenből - de nevezzük inkább rezervátumnak -, hogy mit is jelent a törökök integrálása. emlékszel biztosan amikor 4 éve durvaanyázva küldtük el egymást, a migráns válság miatt. itt nem csak a törökökkel van/volt/lesz gond, hanem az összes muszlimmal is. mert éppen olyan törzsi társadalmakban élnek, amilyet o.v. is épít mo.-on. napi hírek, amióta erdogan bevonult észak-szíriába, hogy a törökök és a kurdok itt teuton földön, szó szerint ölik egymást!
özil sem több mint egy fodbalista, ostoba balfasz mint a többi "sport"társa (lásd még orbán+szíjjártó). merkel nem értette meg, hogy egy török/muszlim, egy nővel sohasem fog egyenrangúkét tárgyalni.
de vissza mo.-ra, a fidesz vasárnapi fiaskója után nyilvánvalóvá vált, hogy akkora árkot sikerült ásnia a fidesznek, maga és a társadalom többi része közé, amit csak évek (ha nem évtizedek) alatt lehet majd betemetni...
'90-től az összes kormány csak a zsákmányra utazott, némi látszat politizálással takargatva a valódi szándékot. o.v. és csapata, már a látszatra sem adott, mert megtehette. o.v. nem ok, hanem következmény. a fidesz-tálibok nem ismernek mást, el sem merik képzelni, milyen lehet úgy élni egy országban, hogy nem a politikum határozza meg a hétköznapjaidat! vannak lefektetett alapelvek, amiket még a szélső "értékek" is elfogadnak. kiszámíthatóak a mindennapok, tudom németek, ha nincs pontosan szabályozva, akkor az nem is létezik. de a lényeg az, hogy az adózás, szociális háló szent és sérthetetlen. most zajlik már 2 éve a regensburgi főpolgármester korrupciós pere, pár százezer eurós illegális párttámogatás + ingatlan biznisz, azóta a fószer a kóterben volt, pedig spd-s, tehát koalíciós kormánypárti. most szabadlábra helyezték, de a per megy tovább, házi őrizetben marad. előfordulhatott ilyen mo.-on? 1-2 niemandot leültettek, de a cápák vidáman úszkálnak tovább. és "élelmes üzletembernek" nevezik pl. nemstróman mészáros cucut... és ezt hiszik, mint a vezércikket! minden nap, amikor a mo.-i politikum a jelenlegi irányban halad, évekkel odázza el mo. valódi felemelkedésének a lehetőségét is. ezért vagyok szomorú, dühös, kibaxott mérges, mert a magyarok is megérdemlik azt a színvonalat, amit bármely másik "nyugatra" született ember.

Gábris szomszéd 2019.10.18. 07:29:44

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Erzsébetvárosban már sonka- és ajándékosztással sem lehet nyerni - panaszkodott a fideszes országgyűlési képviselő :)

alfahir.hu/2019/10/17/budapest_vii_kerulet_bajkai_istvan_fidesz_osztogatas_2019_es_onkormanyzati_valasztas

nincs1itt 2019.10.18. 07:34:45

@Sir Bates dö Hól: belefutottam a minap új "kollégákba" az étkezőben, leülök és enni kezdek, megüti a fülem a magyar szó, egy kb 25-30 éves férfi és egy hölgy aki kb 50-es lehetett. vadul szidják a németeket, hogy milyen szarul dolgoznak, mennyire lusták, mindent nekik a magyaroknak kell csinálni a szalag mellett. ragozzák vadul, csak nem álltam meg és megkérdeztem, hogy ha a németek ilyen szarul dolgoznak és ennyire lusták, akkor miért ti, a magyarok vagytok itt dolgozni? de azért tovább beszélgettünk, kiderült, hogy a környékből semmit sem láttak, mindent mo.-ról hoznak magukkal, pedig még ők is nem kevéssel kapnak magasabb bért mint a minimálbér, a helyi ételeket meg sem kóstolták... vérfagyasztó élmény volt.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.18. 07:47:04

@nincs1itt: pedig a helyi csicseriborsónál nincs finomabb
remélem raktál nekik a falafelbe

nincs1itt 2019.10.18. 07:59:53

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: azért ne legyél büszke magadra, mert olyan sötét vagy, hogy a pitbull éjszaka melléd harap. kérlek csillogtasd még a fideszes elmédet! az elsők között leszel, aki letagadja, hogy valaha hallott a fideszről, amikor végre eltakarodnak...

Gábris szomszéd 2019.10.18. 08:01:46

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Fene gondolta, hogy az önkoris választás után te a tavalyi országgyűlésire gondolsz. :)

Gábris szomszéd 2019.10.18. 08:12:05

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Egyikre sem, mert nem ebben az EVK-ban szavaztam. Ja és listákról kérdeztél, miközben ide raksz egy egyéni jelöltes szavazólapot. :)

nincs1itt 2019.10.18. 08:15:19

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: ezt a "stílust" tartogasd a fideszes nagygyűlésre a 314 sz, italbolt kupolatermére ahol te leszel a legokosabb!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.18. 08:17:44

@Gábris szomszéd: Érdekes, hogy kikerülted a kérdést...

Pedig állítólag csak a Fideszt kell szégyellni, de te nem mersz a blog elé állni a választottjaiddal?

Cycmen 2019.10.18. 08:22:39

@nincs1itt: ," a fidesz vasárnapi fiaskója után nyilvánvalóvá vált, hogy akkora árkot sikerült ásnia a fidesznek,"

Ezektől a zsidó műszavaktól mindig kiver a víz! Milyen árkokat kedves libbant honfitársam? Ezt Hornék alatt hallottam először, a szocik hangoztatták, közben meg az SZDSZ vidáman nácizott meg fasisztázott! Árok nem létezik, de egyébként még jó is lenne, mert nyugtunk lenne a faszságaitoktól, minden baromságot csak magatoknak csinálnátok, keresztényezhetnétek egész nap,, rendezhetnétek buzifelvonulást óránként,, annyi menekültet fogadhatnátok és tarthatnátok el amennyit akartok, annyi hitelt vehetnétek fel amennyit akartok, meg megbaszhatnátok egymást!

Cycmen 2019.10.18. 08:23:16

Krumpliügyben van fejlemény?

Gábris szomszéd 2019.10.18. 08:24:41

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Ne légy már te is ekkora láma. Itt mindenki tudja, hogy a jobbikra szoktam szavazni. Te viszont gondolom a geci gazdidra, mivel ezt sem szégyelled. :)

Gábris szomszéd 2019.10.18. 08:27:18

@Cycmen: Mókás lehet a kis tyúkszaros életed, amelyben az összes kudarc mások miatt de elsősorban a zsidók, cigányok és a libsik miatt létezik. :)

Cycmen 2019.10.18. 08:35:49

@Gábris szomszéd: ". Itt mindenki tudja, hogy a jobbikra szoktam szavazni."

Pfffff! Baszki, most nem is téged baszogatlak, csak eszembe jutott, hogy ez manapság már mennyire nem azt jelenti mint pár évvel ezelőtt! Teljesen az ellentétét, a mostani állapotoknak nyoma sem volt akkor, illetve nem lehetett észrevenni! Bazmeg, anno még nem értettem és egy kicsit haragudtam is az általam nagyra becsült Csurkára, amikor prolipártnak nevezte és gyakorlatilag meglátta bennük azt, hogy mivé fognak válni!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.18. 08:46:39

"Balogh Samu lesz Karácsony Gergely kabinetfőnöke"
jákob péter a lyobbik elnöke

alakul ez kérem

Cycmen 2019.10.18. 08:52:13

@Gábris szomszéd: " Mókás lehet a kis tyúkszaros életed, amelyben az összes kudarc mások miatt de elsősorban a zsidók, cigányok és a libsik miatt létezik. :)"

Én nem a te szinteden gondolkodom, ezért nem láttad át ezt sem! A magam lábán álló ember vagyok, a sikereim és a kudarcaim egyedül tőlem függenek és így nagyjából jól is állok. Viszont az élősködőket, a haszontalanokat és a nagypofájú követelőzőket, tehát azokat akik nem saját maguk akarják a problémáikat megoldani, hanem másoktól várják, roppant módon gyűlölöm! Tehát az olyan faszparasztokat is mint te!

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 08:58:04

@nincs1itt: én sosem anyáztam;-)... itt ugyanez a helyzet, most van balkany tárgyalása, 2M-t keresnek rajta, egyenlőre, de nem ez a ciki! hanem, hogy magyar származású, a haverom itt röhög, hogy mi van, ez sport nálatok? mondom, menj a picsába;-)... mikor a ukben voltam, éppen egy volt miniszter ment a kóterbe, mert balesetet okozott, de rávette az asszonyt, hogy mondja azt, ő vezetetett: másfél év, igazságszolgáltatás akadályozása...j

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 08:59:20

@Cycmen: akkor hogyan szavazhatsz a ner-re?...

sZulamith 2019.10.18. 09:05:34

Törzsi háború:

"Léteznek-e valóban törzsek, itt nálunk, Magyarországon, a harmadik évezred kezdetén? Évszázadok óta nem beszéltünk róluk, s nem hiányzott maga a törzs, törzsi kifejezés sem mindennapjaink megértéséhez, fogalomalkotásához. Mi indokolhatja egy idejétmúlt, túlhaladott fogalom leporolását, s hétköznapi életünkbe való visszacsempészését?"

6.Lenin 2019.10.18. 09:30:31

@eszti.....:

Esztikém, én tökéletesen megértelek (legalább is remélem).

Te magyarnak érzed magad Szlovákiában, ezt soha nem vontam kétségbe. Jogod van hozzá.
Mo-os jelenleg olyan kormány van, amalyik elismeri a magyarságodat, támogatja is a külhoni magyarokat (túl is lihegik, sajnos).

A bajod ott kezdődik, hogy magyar létedre, te az ő értékrendjüket nem tudod elfogadni.
Jogod van hozzá. Neked más az értékrended, ez teljesen normális.

Akiknek meg te elfogadnád az értékrendjét Mo-on, azok meg leszarnak, mint magyart.

A szlovákok meg utálják a magyart, mert mindenért őket teszik felelőssé.
Nem egyszerű neked (sem) Szlovákiában magyarnak lenni.

Miben tévedek?
Ha őszintén megírnád, megköszönném.

Gábris szomszéd 2019.10.18. 09:31:43

@Cycmen: Szar lehet úgy élni, hogy 0-24-ben utálnod kell saját magadat. :-)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.18. 09:34:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "@Gábris szomszéd: szóval szégyelled kire szavaztál"

Ő nemtom szégyelli-e. Én igen. Ondó Viktor gazdád miatt életemben először szocira kellett szavaznom. Rohadjatok meg mind, fideSSfasszopók.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.18. 09:35:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Annyi a különbség ,hogy lenyinefftárs pislog!
13.-a óta kicsit sűrűbben!"

:))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.18. 09:37:29

@6.Lenin: "magyar létedre, te az ő értékrendjüket nem tudod elfogadni."

Magyar nem fogadhatja el a haza eladásának és tönkretételének "értékrendjét". Ez csak a hazaáruló bolsevik fideSSfasszopóknak megy.

Gábris szomszéd 2019.10.18. 09:40:25

@Cycmen: Ők legalább mindig az épp aktuális hatalom visszaélései ellen harcoltak. Annak idején gyuriferi volt sok mindenben a hunyó, jelenleg pedig a geci gazdád vitte tökélyre a lopást és az ország tönkretételét, akit ti az összes bűnében követtek. Attól kurvára nem leszel nagy "hazaffy", hogy most épp egy piros-fehér-zöld jelmezbe öltözött nemzetárulókat és népirtók csicskáit szolgálod.

tinyurl.com/yy7cn72h

6.Lenin 2019.10.18. 09:46:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Te ne pofázz bele, nálad rongyabb emberrel kevéssel találkoztam az életben.
Te nem magyar vagy, hanem csak a söpredéke a nemzetnek.

Gábris szomszéd 2019.10.18. 09:51:45

@6.Lenin: Szarrá röhögöm magam, amikor a hozzád hasonló narancsos biodíszletek akarják meghatározni, hogy ki az ember és magyar. :)

Gábris szomszéd 2019.10.18. 09:52:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Na ki is mondta ezeket? :)

"Én nekem nem dolgom, hogy egyetlen magyar állampolgár, vagy bármely politikus magánélete fölött pálcát törjek." (2019.10.16)

"Kormányzáshoz komolyabb eszközökre van szükség, mint egy szemöldökcsipesz." "Nem szoktam én, illetve nem én szoktam más férfiak szoknyája mögé bújni"
(2017.02.20, 2017.09.18)

hvg.hu/itthon/20191016_Orban_Viktor_megszolalt_vegre_a_Borkaiugyrol

Cycmen 2019.10.18. 09:56:28

@Sir Bates dö Hól: : akkor hogyan szavazhatsz a ner-re?...

Hogy megértsd, a te képi és fogalomvilágoddal fogok élni, mert a NER-nél van nerebb!

Cycmen 2019.10.18. 09:59:54

@Gábris szomszéd: . Annak idején gyuriferi volt sok mindenben a hunyó,..........

Ja! Téged pl. gyíkká változtatott de már elmúlt, ezért bamba vigyorral örvendezel, amikor Sneider Jobbik pártelnökköd Gyurcsánnyal együtt ünnepli a győzelmeteket!

(halkan kuncog)

Cycmen 2019.10.18. 10:04:24

@Gábris szomszéd: Szar lehet úgy élni, hogy 0-24-ben utálnod kell saját magadat. :-).............

Jól van kicsi mongolidiótám, nem is vártam tőled többet, minthogy visszafordítod az állítást azt leírod aztán elégedetten mosolyogsz a taknyos orrod alatt, hogy milyen ügyesen válaszoltál!
Nem az a baj hogy aljas vagy, hanem hogy még buta is és ez egy ördögi kombináció, ezt nevezik röviden lumenprolinak!

6.Lenin 2019.10.18. 10:04:44

@Gábris szomszéd:

Szerintem te is akkora bunkó vagy, hogy nehéz lenne szavakba foglalni.
Te az egészből szerintem lófaszt se értettél meg.

De próbát teszek.

Nyernétek. A Jobbik. Ezt csak most képzeljük el, mert, hogy ez a jobbik többséget szerezhet valaha is Mo-on, számomra elképzelhetetlen.

Mi tennétek 3 millió emberrel (direkt nem írom , hogy magyarral), akik eddig a jelenlegi kormányt, értékrendet támogatták?

A libsikkel?
Komcsikkal?
A pártnélküli, de saját értékrendet vallókkal?

Mikor, kiknél állnátok le az akasztásokkal?

Tudom, ti nem lopnátok, legalább is addig, amíg nincs mit, mert a kassza kulcs még másnál van. A Jobbik eddig is rengeteg közpénzt baszott el a semmiért.

Tied a pálya.

Gábris szomszéd 2019.10.18. 10:06:26

@Cycmen: Téged meg csicskává változtatott, aki több millió agyhalott narancshívővel együtt örül annak, hogy milyen jól "elszámoltatta" a patás ördögöt a geci gazdid. :)

(hangosan kuncog)

6.Lenin 2019.10.18. 10:08:43

@Sir Bates dö Hól:

5G+ töpörtyű= az élet csúcsa.
Esetleg néha varázssüti+ arab kurva.
Neked biztosan.

Gábris szomszéd 2019.10.18. 10:08:51

@6.Lenin: Uljanovka a kérdéseid mindent elárulnak rólad és a bandádról. Hidd el sokkal boldogabb lehetnél az életeben, ha nem saját magadból indulnál ki. :)

Gábris szomszéd 2019.10.18. 10:10:18

@Cycmen: "ez egy ördögi kombináció, ezt nevezik röviden lumenprolinak!"

Ebben sem lehet titeket utolérni. :)

mgdé 2019.10.18. 10:19:24

@inreallife:

"index.hu/kulfold/2019/10/13/szirai_kurd_gyilkossag_usa/szirai_kurd_gyilkossag"

Ugyanennek a hírnek egy másik változata:

"
"Amikor megláttam a testét, csak behunytam a szememet. Egy könnycsepp sem hagyta el a szememet, egyszerűen nem megy"- mondta a brutálisan meggyilkolt kurd politikus, Hevrin Khalaf édesanyja. A holttestét megerőszakolva találták az országúton, miután a hajánál fogva egy autóhoz kötötték és úgy vonszolták. Még az Iszlám Állam sem követett el ilyen állatias gaztetteket. Egy harmincöt éves, gyönyörű fiatal nő, akit aljas disznók hordája kínzott halálra... Egyedüli "bűne", hogy a kurdok és az arabok békés egymás mellett élésén fáradozott. A Törökország által támogatott és fizetett iszlamista milícia gyilkolta meg, Erdogan közvetlenül felelős a haláláért, valamint a többi áldozat haláláért is, akik az invázió során vesztették életüket. "Szép volt, okos és bátor. Nem sajnálom, hogy politikus lett, és emiatt kellett meghalnia. Remélem, hogy a példája sokak számára jelent majd biztatást az egész világon", folytatta az édesanya.
"

6.Lenin 2019.10.18. 10:20:33

@Gábris szomszéd:

Látod, ezért tartalak egy kibaszott szar alaknak, mert képtelen vagy normálisan válaszolni, igaz, gondolom azért, mert ezekre a kérdésekre nincsenek is normális válaszaitok.

Jakab Pétert elnézve, ezen nem is csodálkozom. És nem is gondolom, hogy a söpredéknek valaha volt, lesz is.

B+, ha az életemet Jakab Péterhez , vagy Vona Gáborhoz kéne igazítanom, akkor megkeresném Mo legmagassabb pontját, és egy laza mozdulattal elrugaszkodnék a semmibe.

Cycmen 2019.10.18. 10:23:22

@Gábris szomszéd: Tartson ki a hangosan kuncogásod, hiszen miután a DK az eus parlamentin az MSZP és a Jobbik rovására szerzett helyeket, együtt kuncogok most veled, hiszen Gyurcsánynál jobb kezekbe nem is lehetnétek, úgy elintézi a Jobbikot hogy öröm lesz nézni!
Persze neked ez nem lesz gond hiszen a lelkivilágod már most is DK-s, ez kétségtelen és majd együtt püfölheted a hordót a lelki társaiddal a Gyurcsány beszéd alatt!

Cycmen 2019.10.18. 10:27:04

@6.Lenin:
"Jakab Pétert elnézve, ezen nem is csodálkozom. És nem is gondolom, hogy a söpredéknek valaha volt, lesz is."

A Jobbik VONAt végállomása Jakab Péterfalva lesz!

Cycmen 2019.10.18. 10:31:16

@Gábris szomszéd: Hát utolérni ne akarj, mert esélyed sincs rá, pedig láthatnál csodát. Így marad neked az ellenzék, ott lehetsz jobbikos nemzetizsidó, az összefogás legnagyobb dicsőségére!

2019.10.18. 10:35:54

@Cycmen:
"Krumpliügyben van fejlemény?"

van!

'22-ben a nemzet krumplija, németh szilárd már törökmézet fog osztani a választóinak!

Cycmen 2019.10.18. 10:59:06

@vitéz Beverneky: Na itt a másik faszkalap! Te nem gábris fejénél összenőtt sziámi ikerpárja vagy és amikor szétválasztottak egy agyon kellett osztozkodnotok? Annyi a hasonlóság és az agyi kapacitás látható mértéke is ezt a teóriát erősíti!

Gábris szomszéd 2019.10.18. 11:00:12

@6.Lenin: Látod megint bizonyítod, hogy mekkora narancsbalfasz vagy. Az életemet én semelyik politikushoz nem igazítom, ellentétben veled, aki ha a geci mondaná, még a kútba is utána ugranál. :)

Gábris szomszéd 2019.10.18. 11:08:22

@Cycmen: Minek zsidózol faszkalap? Inkább a geci gazdid és a magánélet viszonyával foglalkoznál. :)

www.facebook.com/100008634753132/videos/2283733718591098/

Cycmen 2019.10.18. 11:16:14

@Gábris szomszéd: Mert egy hülye kis samesz vagy, aki pár pászkamorzsáért mindenre képes, de nagyot fogsz nézni, ugyanis ha hatalomba kerülnek a metéltfaszú nagyuraid,, beléd fognak rúgni ne aggódj, tebeléd legelőször és tebeléd a legnagyobbat! Ugyanis ilyen a természetük! A kabátujjaddal fogod törölgetni a lógó taknyodat valamelyik aluljáróban kartonpapíron ülve hamarosan! Érted zsici?

6.Lenin 2019.10.18. 11:29:06

@Gábris szomszéd:

Te nem függsz politikusoktól, de egész nap lököd a hülye linkjeiket, reggeltől estig.
Velük kelsz, velük fexel.

De, ha kérdezek valamit, képtelen vagy rá elfogadható (inkább semmilyen) választ adni.

Én meg azért foglalkozom ilyen kérdésekkel, mert érdekel, és van is időm rá. És talán képes is vagyok külső szemlélőként értékelni egyes csoportok jövőjét, jelenét, lehetőségeit.

Ha én Jakab Pétert egy balfasznak tartom, nem az ehhez való jogát kritizálom, azt elfogadom, hogy ehhez neki joga van. sok milliónak meg arra, hogy balfasznak tartsa.

ezt vagy képtelen a helyén kezelni, és még arra is balfasz vagy, hogy felfogd, hogy ebben akkor semmiben sem különbözöl azoktól, akiket kritizálsz.

Karácsony pl a sajtószabadságért harcol, de UTSITÁSRA BEZÁRATNA valamit, ami neki nem tetszik. Ezekért vagytok ti balfaszok, hogy még ilyen 1xű dolgokat sem vagytok képesek felfogni.

És miért is kéne rólad mást gondolni azok után, hogy nem válaszoltál a kérdéseimre, mint azt, hogy egy méretes balfasz vagy.

Gábris szomszéd 2019.10.18. 11:43:03

@Cycmen: Téged többet rugdosnak a nagyuraid, miközben ki is röhögnek, mint hasznos idiótájukat. Amúgy megsúgom, hogy több mint 30 éve keresztény vagyok. Ez sem mondható el a kis geci gazdidról, rólad már nem is beszélve. :)

Gábris szomszéd 2019.10.18. 11:44:26

@6.Lenin: Fussál neki még egyszer és olvasd vissza, mekkora bődületes baromságokat kérdeztél, amiről meg is írtam a véleményemet. Amúgy még az is sok volt, akkora faszságokat böfögtél ide. :)

6.Lenin 2019.10.18. 11:53:35

@Gábris szomszéd:

Én azt kérdeztem röviden, hogy ti miért nem tudjátok elfogadni, hogy sok millió embernek más a véleménye, mint a tiétek. Mit kezdenétek ezzel a ténnyel, ha hatalomra kerülnétek? Mi lenne ezekkel az emberekkel? Nem tarthatnák meg a saját értékrendjüket? Biztos, hogy nektek van igazatok? Ennél 1xűbben nem tudom összefoglalni, hogy értsd is. Ha így sem érted, akkor menthetetlennek tartalak.
Ennyi lett volna.

Mi ebben a bődületes baromság? Akkor legalább ezt magyarázd meg.

Cycmen 2019.10.18. 11:55:42

@6.Lenin: "Karácsony pl a sajtószabadságért harcol, de UTSITÁSRA BEZÁRATNA valamit, ami neki nem tetszik. Ezekért vagytok ti balfaszok, hogy még ilyen 1xű dolgokat sem vagytok képesek felfogni."

Nem is veszik észre, meg nem is érdekli ezeket a felheccelt prolikat, te elhitted nekik, hogy amikor a hangadóik bedobták a sajtószabadságot és erre ők elkezdtek őrjöngeni a független sajtóért, akkor tudták egyébként hogy mire megy ki a játék?? Hogy a ballib rágalomsajtó térvesztése miatt van csak az egész?
A baj egyébkén súlyosabb, mint gondoltam ezzel a választással kapcsolatban, egyre több full libsi, eddig ezerrel lopnakozó és Orbánt gyalázó blogon botlok olyan posztokba, ami arról szól, hogy szerintük a húsosfazékhoz került ellenzék, túl mohó lesz és pillanatok alatt széthordanak mindent! Érzed, hogy ez mekkora gáz? Azok aztán tényleg ismerik az övéiket és ha (utólag is) már ők is ettől tartanak a legjobban, akkor a fasza!
Persze gondolom ismered a kutyákat, nem lehet otthagyni egy hétre a megfelelő mennyiségű kajával, mert biztos hogy egyből megeszi az egészet és csak az a kérdés, hogy abba döglik bele, vagy azt még megússza és utána hal éhen!

Cycmen 2019.10.18. 12:00:45

@Gábris szomszéd: Jaj írd vissza ugyanazt te szerencsétlen debil megint amit én írtam! Nincs benned semmi büszkeség, nincs benned egy szikra ötlet, egy kis találékonyság? Mi a faszom vagy te, egy kisegítőt végzett betanított munkás, egy szellemi toprongy, egy mentálisan zokni utca embere?

Gábris szomszéd 2019.10.18. 12:04:19

@6.Lenin: Na találd ki szépen az általad idézett mondatokban, mi a faszság?

"Mi tennétek 3 millió emberrel (direkt nem írom , hogy magyarral), akik eddig a jelenlegi kormányt, értékrendet támogatták?
A libsikkel?
Komcsikkal?
A pártnélküli, de saját értékrendet vallókkal?
Mikor, kiknél állnátok le az akasztásokkal?"

Menni fog? :)

Cycmen 2019.10.18. 12:12:34

@Gábris szomszéd: Több mint harminc éve vagy keresztény Előtte mi voltál? És hogy történt a megtérésed, belopóztál kipában felfeszíteni a templomi perselyt, közben belestél a szentelt vízbe? Nem az érdekel, hogy mi vagy papíron, vagy minek mondod magad, hanem hogy miként nyilvánulsz meg! Ezért tartalak egy DK-s Gyurcsányista zsidóbérenc prolinak!

inreallife 2019.10.18. 12:13:27

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Paraszt. Csak a parsztoknal volt lista. Akik nem varosban elnek, hanem egy zsakfaluban. Erted mar te fideszjobbagy? Sotet parasztkent miert szolsz bele a nagyok dolgaba? MEnj turd a foldet, az se baj, ha alatta maradsz.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Gábris szomszéd 2019.10.18. 12:14:55

@Cycmen: Figy mirrmurrka. Az, hogy te vagy uljanovka épp minek tart, kb. egy lepkefinggal egyenértékű és akkor még barokkos túlzásokba is estem. :)

inreallife 2019.10.18. 12:16:16

@Cycmen:
Paraszt nem megy az elvont gondolkodas? Mikozben baszod az olban a kecskeket, mint az altalad irigyelt arabok, mert no meg szoba sem alt veled? Menj asd az arkot, ha ennyi eszed van, te fideszes parazita vegleny.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Gábris szomszéd 2019.10.18. 12:16:51

@Cycmen: @inreallife: Vagyonnyilatkozata szerint a polgármesternek vannak ingatlanjai és szántói is, de elorgiázható pénze aligha.

Borkai Zsolt nem tette meg, mi nyilvánosságra hozzuk a vagyonnyilatkozatát

hvg.hu/gazdasag/20191018_borkai_zsolt_vagyonnyilatkozat_gyor

Cycmen 2019.10.18. 12:20:03

@inreallife: Na itt a másik kéjtől lefostosodott buzizsidrák is! Televertétek egymás seggét már örömötökben ratyi?
Hatalmas, ahogy minden kommented végére kirakod a szegénységi bizonyítványodat is!
Húha, három a kislány, mi lesz itt ennyi pácienssel, bár bevertekneki elhúzta a belét ahogy látom!
Na nem baj, rakenroll gyökerek!

inreallife 2019.10.18. 12:23:04

@6.Lenin:
Bazz te sem vagy magyar, hanem egy kurva migrans, aki leszopja a fidesz vezerkart tata! Ne te ugass mar a zsakfaludbol, hogy ki magyar es ki nem! Tudod magyarnak lenni minoseget is jelent, gondolkodasban mindenkepp. A te elciganyosodott, szaros, tyukszaros, valyogveto, besugo eleted semmire nem jogosit fel paraszt! Takarodj vissza oda, ahonnan jottel, vidd magaddal orbant is indiaba, te impotens nyugger.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Cycmen 2019.10.18. 12:26:28

@inreallife: Hallod komám, te aztán tényleg jól tetted hogy külföldre távoztál, ott nem értik hogy mit magyarázol és nem néznek akkora suttyónak amilyen vagy, csak akkorának, ami a viselkedéseden látszik! :D
Igen kis horpadtfejű, baszom az ólban a kecskét meg az arabokat meg talán anyádat is, kitudja, meg a parasztoknak nincs többsége!
Ezt a hülye faszt!

Cycmen 2019.10.18. 12:33:59

@Gábris szomszéd: Na megérkeztünk Borkaihoz és hamarosan az ő faszához is, ahogy a jelenlévő agysebészeket elnézem! Az utolsó cseppet is szívjátok ki belőle ami nem Csengébe ment!

6.Lenin 2019.10.18. 12:55:23

@Gábris szomszéd:

Ideírod a kérdéseimet, válasznak?

Te még annál is nagyobb barom vagy, mint én gondoltalak. Keresztény náci?
Orvosnál voltál már?

Gábris szomszéd 2019.10.18. 13:01:31

@6.Lenin: Sokadszorra sem vagy képes észrevenni a sajt kérdésedben a méretes ökörséget? Te valóban egy menthetetlen Fidesz-munkásőr vagy. Már orvoshoz sem kell menned. :)

Cycmen 2019.10.18. 13:04:22

@6.Lenin: Orvosnál voltál már?.....................

Volt és utána a doki elment Afrikába missziós orvosnak egy lepratelepre, mert még az is jobb mint őt gyógykezelni!

6.Lenin 2019.10.18. 13:09:16

@Cycmen:

Szerintem a söpredék nem is értette, hogy mire is megy a játék.
Vannak ilyen bállítottságú emberkék, mint a gábris szomszéd is, mindenhol vannak, szerencsére kevesen.
Szerintem ez a fasz se ért semmit, csak löki a linkeket, fotókat, videókat, és közben csorog a nyála.

Szerintem is sokkal vadabb dolgok lesznek, mint 94, 2002 után voltak. Túl sokáig voltak pihenni, nagyon üres a kassza.

A sajtószabadság harcos újságot záratna be UTASÍTÁSRA. Aztán majd szépen jön sorban minden.

2 év tisztogatás, lopás, aztán jön a szeretett foglalatosságuk a válságkezelés, amihez nagyon értenek (kölcsön felvétel, eladósítás), aztán buktak.

Eddig mást nem voltak képesek mutatni. Majd érdekes lesz látni Jakab Pétert, amikor Gyurcsány táskáját cipeli kicsit előre hajolva (90 fokban).
ezek -Jobbik-tényleg elhiszik, hogy nem basszák át őket? Igaz, lassan nem is lesz kiket.

Gábris szomszéd 2019.10.18. 13:14:45

@6.Lenin: Igen uljanovka! Te és mirrmurrka lesztek elsőként felakasztva. Essetunni. :) Utána újranyitják a rohattlibsik Recsket és bezsúfolják majd az összes Fidesz szavazót. A többit el sem merem mesélni. :)

Gábris szomszéd 2019.10.18. 13:17:18

Még több Fidesz csicskát kell odavezényelni. :)

tinyurl.com/y2wvyw2y

Gábris szomszéd 2019.10.18. 13:20:40

@6.Lenin: Tanulj Tino. :)

"Miért nyert Karácsony Gergely? címmel jelent meg Csizmadia Ervin alapos elemzése az Élet és Irodalomban. A Méltányosság Politikaelemző Központot vezető politológus, egyetemi docens (akinek legutóbbi munkáját Orbán Viktor is méltatta idei tusványosi beszédében) sorra vette azokat a tényezőket, amelyek Karácsony győzelméhez vezettek. "

index.hu/belfold/2019/10/18/csizmadia_ervin_karacsony_gergely_onkormanyzati_valasztas_baloldali_populizmus/

6.Lenin 2019.10.18. 13:20:46

@Gábris szomszéd:

Ok! Vegyük komolyra a figurát, miután képtelen vagy a kérdéseket felfogni.

Mi is az a Jobbik? Eszik, vagy isszák? A góré egy méretes bunkó lesz valószínűleg, JP.
Támogatottság legyen max 10-15%.

Te látod a hatalomba vezető utat számukra?
85-90 % nem jobbikos.
Mondjuk az én kevés fantáziámmal nem tudom elképzelni, hogy mint koalíciós partnert valaha, valaki komolyan vegye, esetleg szinte elképzelhetetlen szerencse esetén, mint bakterügyi segédállamtitkárt 1 drb faszkalapot.

De szerinted ennél többre mennyi esélyt látsz, ha véletlenül kinyitnád a szemed?

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 13:24:30

@inreallife: ja, láttam a videót, mikor kivégezték... ez a barom meg fociizomról ugat erdogannál! ez vállalhatatlan. mindeközben az új szopóskurva varga judit meg sír, hogy kevesebb lesz a segíly az euból: a telibaszott kurva anyátokat, ha olyan jól megy, minek segíly, koldusok vagytok, büszke tarhálók?!

persze, ide jön a legtöbb turista a világon. tízmillióval több, mint a lakosság. pontosan az van, amit te mondasz: aki hülye, az bekattanhat: itt akik terrorkodtak, azok itt születtek, nőttek fel és ad1/csonka család, nincs szeretet, frusztrált, beszipkázza a csoport, tartozik valahová vagy konkrétan a sitten radikalizálodik; ad2/konkrétan elmebeteg (a párizsi késelő konkrétan hangokat hallott a fejében, isten szólt hozzá; a strasbourginál az apja felhívta a poliszt, hogy valami gond van a gyerekkel, az anyja takarításkor gránátot talált az ágy alatt, ugyan vigyék már el).
a többségnél a vallás: nem eszik disznóhúst, elismeri, hogy Allah az egyetlen és Mohamed az ő prófétája, tartja a ramadant, úgy ahogy. Aki még komolyan tolja, ott a család rendezett, gyerekek tanulnak, abszolút polgári mentalitás és!!!! a laicizmust támogatja!!! nem belőlük lesz a terrorista. A bataclanban a 35-40% maghrebi hátterű volt az áldozatoknak... és igen: az arab eladó a kóser boltban az életét kockáztatva mentette meg a zsidókat!

6.Lenin 2019.10.18. 13:31:52

@Gábris szomszéd:

Majd 1x elolvasom. De engem nem az szokott érdekelni, hogy ki, mit mond, hanem az, hogy mit csinál a felkínált lehetőséggel. Nálam ez a döntő kérdés.

-Miért vagy olyan bánatos?
-Szerettem volna gerincre vágni Gizikét?
-És?
-Nem állt fel a műszerem.
-Ez meg hogy történt?
-Szerintem nem volt meg a kellő páratartalom a környezetben, a világítás sem volt éppen megfelelő, a Nap is szerintem rossz szögből sugározta a meleget, és még rengeteg körülményt is fel tudnék sorolni.
-Pedig én mindig azt hittem, hogy...
-Majd máskor, de akkor tutira meglesz.
-És , ha a körülmények....
-Olyan nem lehet.

Az ember bármit meg tud magyarázni, de tenni is, arra kevesen képesek. Hasznosat, arra még kevesebben. De utólag mindenki kurva okos tud lenni, még én is.

Gábris szomszéd 2019.10.18. 13:37:25

@Sir Bates dö Hól: "és igen: az arab eladó a kóser boltban az életét kockáztatva mentette meg a zsidókat!"

Az nem Cycmen volt véletlenül, amikor arra turistáskodott? :)

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 13:41:19

@6.Lenin: Lajosom, látom megértetted amit írtam este...

egyébként meg, ha naponta szétszívom magam, akkor mi van? akkor már lophat mészáros?! akkor már lehet támogatni erdogant? milyen korreláció van ezek között? bazmeg Lajos! az egyik a magánélet (én sem szólok bele, ha kutyát baszol, mondjuk egy állatvédő igen, de látod, velem lehez beszélni), a másik meg közügy!

Lajosom! A Lokál az nem újság, az szemét! Egy igazi jobbos lap engem is érdekelne! Én val'szeg libsi vagyok nálad, de ha valaki jönne, hogy safespace meg őt szólítsam fenyőfának, akkor kiröhögném, mint azt is, aki elkezd kipcsakolni, vagy Csaba királyfizni!

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 13:43:11

@Gábris szomszéd: azt én sem értem, hogy ha ennyien nem szavaznak rá, akkor miként nyerne?;-)))... vagy mi? elkezdi kilőni a szavazóit?;-)))

Gábris szomszéd 2019.10.18. 13:45:12

@Sir Bates dö Hól: "Egy igazi jobbos lap engem is érdekelne!"

Nézegesd mondjuk ezeket. :)

magyarhang.org
www.valaszonline.hu

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 13:50:18

@6.Lenin: válságkezelés, ez a dilid;-)... bár szerintem már gyűjtik az ip-címeket, hogy a baribaszó ner-cselédség majd fizetni fog, ha válság lesz! 100HUF/komment büntetés virtuális tér szennyezése címen...Lajosom, neked mennyi kommented van?...

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 13:52:24

@Gábris szomszéd: ez komoly, így volt. hülye vagy? Mirmurt onnan kibasznák, mint macskát szarni!-)....

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 13:56:36

@6.Lenin: bazdmeg te kőagyú kretén!!!! te nem tudsz elképzelni olyat, hogy nem kell kormányra kerülni ahhoz, hogy érvényesítse, megjelenítés a prioritásaid? ember, ⅔-ot nyerni az ciki, mert vagy gáz volt az előző, vagy csaltak...

6.Lenin 2019.10.18. 14:03:29

@Gábris szomszéd:

"@6.Lenin: Igen látok esélyt. "

B+, ezt már az Özönvíz kezdetekor, amikor még csak mint enyhe zápor kezdődött, felfogtam, hiszen azért linkelgeted a faszságaidat, DE MIRE ALAPOZOD? Ezt kérdeztem legalább 1000x. De képtelen vagy rá válaszolni.

A szavazati joggal rendelkezők 90 %-a nem jobbikos.

morph on deer 2019.10.18. 14:15:54

@6.Lenin:
“A szavazati joggal rendelkezők 90 %-a nem jobbikos.”

De ez most már teljesen mindegy, hiszen hálisten itt vannak a “kipcsák törzsek” akik majd mind orbánra szavaznak!
A többiek meg kit érdekelnek, nem igaz?

6.Lenin 2019.10.18. 14:22:13

@morph on deer:

Tudom, te Szepi vagy, sváb. Annak az őse, meg a fasz tudja merre kódorgott Özönvízkor.

nincs1itt 2019.10.18. 14:28:16

@Cycmen: ööö, tudod nem mindenki zsidó és/vagy buzi, aki nálad cizelláltabban tudja kifejezni magát, tanultabb(bár ez nem kunszt, ahogy olvaslak egy ideje) nálad, esetleg párbeszédet szeretne folytatni! ostobaságokat hordasz össze, démonizálod azokat akik nem a te "táborodhoz", értékrendedhez tartoznak. ezt minek neveznéd? azzal takarózol, hogy csak azokkal beszélsz ilyen alpárian, akik "megérdemlik". de szerinted, aki nem vér-fideszes, az mind megérdemli. miből gondolod, hogy egyetértek a ballib oldal bárminemű faszságával? miből gondolod, hogy a kedvencem a pride felvonulás? csak abból, hogy azt merem mondani: a fideszhez képest még a ballib oldal is jó? ez nem nekem szégyen, hanem a fidesznek!
egyébként pedig elmehetsz melegebb éghajlatra, tahó!

inreallife 2019.10.18. 14:32:35

@Cycmen:
Paraszt. Kotrodjal mar vissza a zsakfaludba! Te ne akarj parasztkent intellektualis vitakba bocsatkozni, mert taho vagy hozza. Be ne merd tenni a szaros gumicsizmas labadat a varosokba, mert nem birjak a parasztokat. Messzirol kiszurjak a csajok is a szagodat. Neked az orok rabsag marad a valyoghazadban, ott fogsz megdogleni paraszt. Az internet az utolso szorakozasi lehetoseged, de mostnaban itt radjar a rud. Igy jartal, parasztnak szulettel, nem tanultal, paraszt is maradtal. Menj foldet turni.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

inreallife 2019.10.18. 14:35:29

@6.Lenin:
Csak megjegyeznem, hogy 3,5 millio polgarnak lett ellenzeki polgarmestere. Szemben a 2.2 millio paraszttal, akiknek fideszes. Hiaba jartok ide a hangulatot kelteni, a parasztoknak nincs beleszolasa dolgokba, csak ertetlenkedni tudtok. Menj hagasd meg magad a kutyaddal, hogy legyen valami oromod is, te migrans geci.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 14:43:03

Talpasok! Ez milyen fasza! Végvári vitézek, testünkkel védjük a kereszténységet!
444.hu/2019/10/18/erdogan-alapitvanya-iskolat-nyit-budapesten

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.18. 14:45:46

Bukás video mikor lesz?!
Könyörgöm,valaki!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.18. 14:47:41

@PeniValdes: Az jó volt,mikor megkérdezted az egyiket,hogy:Tiéd a mindenszo?
:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.18. 14:51:00

@Cycmen: Mer a fideszed nem változik gyorsabban mint a kaméleon,ugye.

Orbán veje 2019.10.18. 15:20:09

@6.Lenin:

Hát haver, úgy látom rátok rohadt a krumpli! Azt hittétek, hogy majd miután ti fideszes rablók yachton kokainoztok, és a kurváitokra szórájátok a közpénzt, akkor majd két kiló krumplival meg migránsozással rohannak a magyarok rátok szavazni? Úgy pofára estetek, hogy öröm a vergődéseteket nézni.

www.facebook.com/455897077948365/photos/a.455901087947964/1303915053146559/?type=3&theater

:)))))))))))))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.18. 15:21:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: hát annyira reklámozta hogy gondoltam vagy az övé, vagy ok szponzorálják...

6.Lenin 2019.10.18. 15:29:34

@Orbán veje:

Azta!!
Ez mekkora.......izé......mi is......ja tudom már....szar.

Mindent elzártál magadon rendesen? Mintha csurogna valami, jól nézd meg, vagy csak a szokásos nyálképződés kicsit túlteng, leng?

eszti..... 2019.10.18. 15:30:55

@6.Lenin:

Majdnem mindenben.

"Mo-os jelenleg olyan kormány van, amalyik elismeri a magyarságodat, támogatja is a külhoni magyarokat (túl is lihegik, sajnos)."

1. Miből gondolod, hogy az én magyarságomat el kell ismerni? Sosem volt és sosem lesz megfelelési kényszerem az "anyaországgal" szemben.
2. Az szdsz-mszp kormány is támogatta anyagilag, kezdetektől fogva. Volt egy átlátható pályázati rendszer, amit 2010 után eltörölt a fidesz. Azóta rejtélyes baráti körök kapnak tízmilliós támogatást és csak annak osztanak pénzt, aki megfelel az ő magyarság kategóriájuknak.
Ezzel megteremtették a felvidéki mutyibirodalmat.
3. Leginkább az zavar/és néha fáj is/, hogy a fidesz kormány fizet azért, hogy magyarok legyünk/maradjunk.
Az nagyszüleim és szüleim generációja minden ellenszolgáltatás nélkül, büszkén vállalta identitását. Pedig akkor életük és egzisztenciájuk volt a tét.
Most meg lefizenek, mint egy cselédet. Jönnek a magyar államtitkárok, osztogatják a segélyt, s vele együtt terjesztik a számomra vállalhatatlan ideológiát.
4. Ez a trend teljesen megváltoztatja a közösségem normális fejlődését.
5. A szlovákokkal kapcsolatos véleményed inkább nem kommentálom.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.18. 15:31:10

@Gábris szomszéd: na végre, itt is mindig kolompolnak

morph on deer 2019.10.18. 15:34:25

@6.Lenin:
“te Szepi vagy”

Rosszul emlékszel. Az a rész, ami a felmenőim birtoka volt, csak a túlsó oldalon van, de még most is főleg magyarok lakják.

Amúgy az özönvíz idején én még mint turulmintás archaeopteryx éltem világomat, de a vereckei szoros már akkor sem izgatott fel túlzottan... Kááárrrr..!

Gábris szomszéd 2019.10.18. 15:37:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Támogatom a kezdeményezését.

Karácsony Gergely felfüggesztette a budapesti kilakoltatásokat

A következő években a kerületi önkormányzatokkal azon fog dolgozni, hogy közösen kialakítsanak egy védőhálót, "amely végre eleget tesz annak az erkölcsi alapvetésnek, hogy egy tisztességes városban nem hagyjuk egymást hajléktalanná válni.

index.hu/belfold/2019/10/18/karacsony_gergely_lakhatas_kilakoltatas_fovarosi_onkormanyzat/

morph on deer 2019.10.18. 15:39:21

@6.Lenin:
Lehet, hogy még a Pákót is kiütik! Lehet, hogy Borkai következő családi videóján már ők szolgáltatják majd a műsort?
:)

6.Lenin 2019.10.18. 15:44:29

@eszti.....:

Köszönöm, hogy válaszoltál.
Most már sok mindent megértek a hozzászólásaidból.
Ekkor gyűlölettel nem tudok mit kezdeni, és nem is akarok. A te dolgod.

2019.10.18. 15:48:14

@Cycmen:

agrárium szerény képességekkel megáldott gyermeke, veled és lenin elvtársaddal ellentétben én dolgozom és nem érek rá a nap 24 órájában itt menőzni néhány erzsébet utalványért.
valakinek meg kell termelnie a javakat, hogy a tolvajpártod megéljen és tudja etetni a birkáit...

6.Lenin 2019.10.18. 15:49:24

@morph on deer:

Még mindig Borkainál tartasz? Neked ennyire nem megy már?

6.Lenin 2019.10.18. 15:51:49

@vitéz Beverneky:

Jenő, ez nagyon lapos már. Valami ütősebbet próbálj már magadból kipréselni.

Gábris szomszéd 2019.10.18. 15:52:37

@6.Lenin: Viszont jó hír, hogy belőled a szeretet árad. :)

2019.10.18. 15:56:09

@6.Lenin:
"Még mindig Borkainál tartasz? "

miért, van már újabb kábszeres nemzethy-keresztény-illibsi tolvaj, kurvapecér aki lebukott?

Orbán veje 2019.10.18. 15:56:42

@6.Lenin:

Haver! Most derült ki, hogy Palkovics 32 ezret fizet bérleti díjként az önkormányzati lakásért a várban, miközben az albérlet árak 150 ezer felett vannak.

Dőlnek a csontvázak haver!

Hogy ti milyen egy mocskos rohadék banda vagytok! Nálatok gennyesebb társaság nem sok van a világon.

2019.10.18. 15:58:51

@6.Lenin:
bocs, hogy a kipcsakot kihagytam...

6.Lenin 2019.10.18. 16:01:21

@Gábris szomszéd:

Mondjuk az tényleg túlzás lenne, hogy szeretlek, egy keresztény nácit. De utálni, se utállak, nem is gyűlöllek mert minek, van neked elég bajod magaddal. Minek azt még tetőzni.

eszti..... 2019.10.18. 16:06:10

@6.Lenin:

Ez egy visszafogott vélemény volt, amit nem tudsz értelmezni korlátoltságod miatt. ))))

6.Lenin 2019.10.18. 16:06:21

@vitéz Beverneky:

Miért mentegeted magad, gondolod, hogy a gorillák ősei közt nem lehettek kipcsakok?
És ugyebár a haladók szerint mindenki őse egy liberális gorilla volt. Baszik az egy öltést, hogy a tied esetleg nőstényi ágon kipcsak vért is keringetett az ereiben az alkoholos gyümölcsök leve mellett?

6.Lenin 2019.10.18. 16:10:42

@eszti.....:
Korlátolt a jó kurva tót anyád.

Megköszöntem, hogy őszintén válaszoltál, elfogadtam, hiszen nem cáfoltam semmit, mert ez te ügyed, én ebbe nem szeretenék beleavatkozni. Azt is írtam, hogy ezen véleményed alapján most már értem a hozzászólásaidat is. A gyűlölet normális emberi érzés.

Csak viszonoztam a kedvességedet.

Nekoashi2005 2019.10.18. 16:11:48

Kedves és tisztelt fidessnyik/kipcsak honfitársaim. Kérlek titeket, fejtsétek ki a véleményeteket Erdogan úr szíriai viselt dolgairól. Van olyan vélemény, hogy ez a vérrontás és a következménye, a menekültek áradata úgy kell Orbán basinak, mint egy korty levegő a fuldoklónak.

eszti..... 2019.10.18. 16:19:55

@6.Lenin:

"hiszen nem cáfoltam semmit"

Nem tudod cáfolni, hisz csak lózungjaid ismételgetnéd. ))))

Orbán veje 2019.10.18. 16:21:47

@6.Lenin:

Haver! Te egy ócska orbánista seggnyaló vagy. A Kokain és Krumpli kurmány mocskos szolgája és semmi több.

6.Lenin 2019.10.18. 16:22:01

@Nekoashi2005:

Ez pontosan olyan elítélendő cselekedet, mint amit az emberiség történetében már számtalanszor elkövettek, valamiféle magasabb érdekre hivatkozva.

Pontosan úgy elítélendő, mint az amerikai, francia katonák tettei Vietnámban, vagy a haladó nyugat gyarmatosításkor elkövetett népirtásai. Vagy demokrácia exportok hullahegyei. A menekülésre kényszerített emberek ezreinek halála útközben.
Vagy a vallásokra hivatkozva elkövetett szörnyűségek, keresztények zsidók, muszlimok, stb. a más vallású emberek ellen.

De természetesen mindig a másik szara a büdösebb.

2019.10.18. 16:26:12

@6.Lenin:
ez egy kicsit nyakatekertre sikerült, de valahogy kihámoztam a mondanivalód.
lényeg, hogy a kedves vezér népszerűségi indexe igencsak megnőtt a házi pálinkafőzés bevezetésével.
amíg a paraszt kómában van, nem gondolkozik, kevesebb gond van vele...

de azt még mindig nem tudom, honnan a kurvannyából szedte elő a kipcsokukat (és főleg mit tud majd mutyizni belőle), hogy az indiai vérvonalát, hogy hígították...

egy vigasztal, amikor szegény torgyán jozsi bácsi már így félrebeszélt, nem sokára felment a mennyekbe...

6.Lenin 2019.10.18. 16:28:35

@eszti.....:

Nem is szeretném, hiszen ekkora gyűlölettel szemben semmi értelmét nem látom veled többé ebben véleményt cserélni. Nekem másak a tapasztalataim, de ez meg az én dolgom.
Elfogadtam, hogy neked ez a véleményed, szemben az enyémmel.
Mi ebben a szellemi korlátoltság?
Teljesen képtelen vagy elfogadni, hogy valakiknek lehet a tiéden kívül más véleménye is?
Azt hiszem ezt kibeszéltük.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.18. 16:28:38

@Orbán veje: "Haver! Most derült ki, hogy Palkovics 32 ezret fizet bérleti díjként az önkormányzati lakásért a várban, miközben az albérlet árak 150 ezer felett vannak"

Haver, "most derült ki", hogy Palkovics 20 millió forintot költött a saját pénzéből erre az ingatlanra, hogy egyáltalán lakhatóvá váljon, holott sosem volt (és lesz) az ő tulajdona; így ezeket a költségeket valójában az önkormányzat helyett állta...

Nekoashi2005 2019.10.18. 16:31:23

@6.Lenin:
Kedves fidessnyik/kipcsák honfitársam! Tudod, hogy hívják ezt a védekezést? Cigány védekezés! "Mért engem kaptak el, amikor a Karcsi is lop?"
Ha így vesszük, a kalandozó magyarok is követtek el tömegmészárlásokat, nem véletlenül mondták, hogy "a magyarok nyilaitól ment meg Uram minket!"

Itt és most arról nyilatkozzál, hogy mi a véleményed arról a háborús bűntettről, amit a vezéred, Orbán basi támogat! Ja igen, még meg is hívta egy szűk hónap múlva Budapestre!

eszti..... 2019.10.18. 16:32:18

@Nekoashi2005:

A Miniszterelnök Úr nézetei szilárdak és változatlanok:

2015. május
„Meggyőződésünk, hogy ennek a térségnek, Irak térségének stabilitása nemcsak az ott élő népek számára fontos, (..) , hanem fontos a Nyugatnak és nekünk, európaiaknak is” – mondta a miniszterelnök, miután az Országházban fogadta az iraki kurdisztáni régió elnökét. A megbeszélés után tartott közös sajtótájékoztatón Orbán kijelentette:

„meggyőződésünk, hogy ahhoz, hogy az Európában jelentkező bevándorlási nyomást, amely egyre nő, kezelni tudjuk, ahhoz stabilizálni kell a helyzetet a Közel-Keleten és Észak-Afrikában."
Hozzátette: „Nekünk stabil Irakra és stabil Kurdisztánra van szükségünk. Stabil kurd régió és iraki régió nélkül Európában sem lehet stabilitást teremteni.”

444.hu/2019/10/17/orban-2015-ben-stabil-kurd-regio-nelkul-europaban-sem-lehet-stabilitast-teremteni

mgdé 2019.10.18. 16:33:05

@6.Lenin:

Cöfi bácsi, ha neked valóban egy általad sosem látott török kamionos lehetett a nemzőatyád (azt, hogy mint az előbb fel is vetetted, hogy anyád valóban tót-e, azt csak-csak tudod), akkor ennél azért - akár bizony nicked élete árán is - sokkal-sokkal jobban meg kellene védened a nagy Erdogan vezírt! Tudod mi a törvény: gyáva, szökevény aszabnak disznóf@sz a seggébe!

Oxica 2019.10.18. 16:33:14

off

444.hu/2019/10/18/kedden-ejjel-egy-kartondobozokkal-felpakolt-teherauto-indult-az-i-keruleti-onkormanyzattol-a-fideszes-polgarmester-hazaig-majd-meglatva-hogy-videozzak-rukvercben-elhajtott-onnan

Jaja elvtársak, csak könyveket szállítottak, mi elvtársak?

Csak hát elvtársak. Lenin összes műveit, miért pont éjjel, suttyomban kell kiszállítani a polgármesteri hivatalból?
Hát elvtársak, 10 év maffia kurmányzás után, bizony van mit ledarálni elvtársak. Ezért kell még a plusz három nap, ezért nem engedték hivatalba lépni az új polgármestert, mert még nem végeztek az elvtársak.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 3:0

on

taga20 2019.10.18. 16:33:27

@Cycmen: borkai baszós kokós ügyében van valami fejlemény?

6.Lenin 2019.10.18. 16:33:34

@vitéz Beverneky:

Te gorilla származék. Ki kötelez rá, hogy elfogadd? Te ragaszkodsz a gorilla őseidhez. Bánt érte valaki?

Tényleg ennyire hülyék vannak csak ballib oldalon?
Mindent elutasítanak, amit a másik összehord, de amit ők, azt mindenkinek el kéne fogadnia, mint az 1etlen igazságot. Nem túlzás ez, libbantkáim?

2019.10.18. 16:34:04

@Nekoashi2005:

most nyílik bpesten egy török tulajdonú iszlám iskola, kötelező vallásoktatással,
a keresztény eszme védelme érdekében!
no ennyit a kedves vezér és fidesz konzervatív elveinek következetességéről...

semmi bajom a dologgal, de akkor most ez hogyan is van????

Nekoashi2005 2019.10.18. 16:35:06

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
És ki is nyilatkozta? Ja, Palkovics! Tényleg, autentikus bizonyíték! Csak még a számlákat most gyártják hozzá! Egyébként volt egyáltalán ennyi keresete? Ebből lehet még egy önfeljelentés is!

taga20 2019.10.18. 16:35:18

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

azé baszod, te is csinálhatnál valamit!

me az, hogy itt baszod a rezet, az kevés lipsi:)))))))))

eszti..... 2019.10.18. 16:38:31

@vitéz Beverneky:

a fidesz még hagyján. na, de a kdnp és külön Semjén Zsolt!!!!

2019.10.18. 16:41:33

24.hu/kulfold/2019/10/18/iskola-budapest-erdoga-gulen-torokorszag-maarif-alapitvany/

a tömjén zsótiék nagyon kussolnak...

mi lesz ha az imámok elkúrják a ministráns fiúkat a plébiktől????

konkurencia harc?!

2019.10.18. 16:42:52

@eszti.....:

na ezt eccerre írtuk...

mgdé 2019.10.18. 16:43:06

@eszti.....:

Zóti - ahogy ezt a népdal mondja is :D - vasárnaponként külön is megb@szódik ezért.

www.youtube.com/watch?v=8N63K0VzsNk

6.Lenin 2019.10.18. 16:44:39

@Nekoashi2005:

Miért? Mit írtam mást? Minden más ember ellen elkövetett gyilkosságot elítélek, és nem tudok elfogadni semmiféle magasabb , sem politikai, sem vallási érdeket.
Szerintem Soros éppen olyan gyilkos, mint most a török elnök.
Nem is tudok elfogadni semmiféle magyarázatot, senkitől sem.
EZ AZ ÉN VÉLEMÉNYEM.

Sok más embernek ettől lehet teljesen eltérő is, de azt ők rendezzék le magukban.
Mi a lófaszt nem értettél ebből?

eszti..... 2019.10.18. 16:46:21

@vitéz Beverneky:

... felkarolja őket a Hungary Helps Program.

"A kormány szerint a legfontosabb segítség, ha az üldözött keresztény közösségek fiataljait támogatják – mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára pénteken Budapesten."
magyarnemzet.hu/belfold/azbej-tristan-az-uldozott-kereszteny-fiatalok-erot-hitet-batorsagot-adnak-nekunk-7414961/

taga20 2019.10.18. 16:46:57

@vitéz Beverneky: ez a szardarab tömeggyilkos erdogán, mi a faszér jön ide?

takarodjon innen, a csútigeci haverjával együtt felcsútra.
ott szétkúrhatják egymást, budapestet ne kúrják szét ezek a rohadékok!

Nekoashi2005 2019.10.18. 16:49:13

@6.Lenin:
Soros kit támadott meg? Olyan vagy mint a viccbeli fogyatékos, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe!
Nem magyarázatot várok tőled, hanem véleményt arról, hogy Orbán basi miért támogatja Erdogan mészárlását, és miért hívja meg!

Ha meg nem tudsz válaszolni, akkor ne káromkodj, hanem vonulj vissza!

6.Lenin 2019.10.18. 16:55:58

@Nekoashi2005:

Ja, értem te gazember, ha a tieid gyilkolnak, az jogos, ha más akkor azt fel kell akasztani.
Te is egy rohadék náci vagy.
Te nyomorult, akkor most nyilatkozzál te is azzal kapcsolatban, amit én írtam.

Mellesleg gondolod, hogy akik ehhez fegyvert szállítottak neki, azok fehérkezű szűzlányok? Most csak pénzt küldenek neki, 2-3 napig fegyvert nem, nyilvánosan, csak mutyiban.
Te szerencsétlen fasz.

taga20 2019.10.18. 16:58:16

@6.Lenin:

erdogán egy tömeggyilkos, te ostoba állat!

6.Lenin 2019.10.18. 17:07:40

@taga20:

Csak ő? te bunkó. És akik kivonultak, hogy ezt megtehesse, és akik fegyvert adtak hozzá, meg pénzt. Azok kik?
Még ne akarjál akasztani kis szent lelkem. Még várj néhány napot.

Addig számold össze, hány tömeggyilkos szaladgál a földön, igaz vannak köztük barátaid is, igaz?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.18. 17:09:26

@vitéz Beverneky: ezek a ministrálós fijúk nagyon bejönnek neked
közben a subbán azt írtad, a transzneműekre vered ki

Orbán veje 2019.10.18. 17:11:56

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

32 ezerért bérelnek a fideszes politkusok lakást a várban! Palkovics, Bayer, meg a többi fideszes gengszter! Haver! Hát meg a jó kurva, kokainos anyátokat, azt! Mocskos korrupt tolvajok.

zsurpubi.hu/cikk/9140-palkovics-nagylelku-szivesen-fizet-tobbet-32-ezernel-budavari-lakasaert-ha-kell/?fbclid=IwAR3NB6eS89hejHom4Lc-BuIlfSQP6MIiDghYstpVvssUbgeuLjG5t7j4RbE

Orbán veje 2019.10.18. 17:13:10

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Lófaszt csókolod te a miniszterelnök kezit! Egyszerűen csak kinyalod a seggét minden nap.

nincs1itt 2019.10.18. 17:14:27

@Sir Bates dö Hól: most láttam a bildben, özil "leszámol" németo.-val, mindenki kötschög, aki nem szereti erdogan, meg egyébként is... allah áldása box-klub, mert van ilyen náci török egyesület is, a befogadó ország polgárai ellen...

taga20 2019.10.18. 17:14:29

@6.Lenin: "És akik kivonultak, hogy ezt megtehesse, és akik fegyvert adtak hozzá, meg pénzt. Azok kik?"

trámp egy fasz, ebben egyetértünk.
fegyvert azért adtak, mert nátotagok, és nem azért, hogy a kurd szövetségeseinket nyírják!

egyébként, ha én adok szülinapodra egy szép vadászkés(eszembe nem jutna), és te leszúrod a szomszédodat, akkor és is bűnös vagyok?

elment a maradék eszed is munkásőr?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.18. 17:14:52

@6.Lenin: A tetves kurva anyáddal nem tudsz mit kezdeni te álszent hazug féreg teee!

Nekoashi2005 2019.10.18. 17:16:46

@6.Lenin:
Válaszodból egyértelműen látszik, hogy a Lendvai utcában, a pártközpontban még nem dolgozták ki az álláspontot.

Miért nem tudsz úgy visszavonulni tisztességgel, mint Tarlós? Miért káromkodsz? Így vezeted le a frusztrációdat?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.18. 17:20:06

@Nekoashi2005: ja

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii
2019.10.18. 17:14:52
@6.Lenin: A tetves kurva anyáddal nem tudsz mit kezdeni te álszent hazug féreg teee!

eszti..... 2019.10.18. 17:25:26

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

ha már idézgetünk....

6.Lenin2019.10.18. 16:10:42
@eszti.....:
Korlátolt a jó kurva tót anyád.

2019.10.18. 17:25:43

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

én mindenkire...
és ott mindenki mindenkire...
egyedül a tescos napoleonra nem áll fel, de legalább nem lesztek féltékenyek, meghagyom nektek.

6.Lenin 2019.10.18. 17:25:44

@taga20: @Nekoashi2005:

Magyarázod, hogy nektek miért szabad gyilkolni, másnak meg miért nem? Tényleg?

Ennyire aljas vagy?

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mi van bakter, berágtál? Nem fox tudni csillagokat számolni.

Cycmen 2019.10.18. 17:26:25

@taga20:" erdogán egy tömeggyilkos, te ostoba állat!"

Jól van köszi, pont példát keretem a barom elvakult prolira aki azt harsogja ami a szájába adnak de amúgy fingja sincs hogy miről van szó!
Amerika évek óta kavarja arrafelé a szart,, háború háborút követ, rengetegen halnak meg, de eddig még a lófasz sem szólalt fel ez ügyben! Most bezzeg öcsém, hogy az egyébként Amerika kedvenc törökök kicsit összezördültek a zusákokkal meglett az ottani első tömeggyilkos Erdogan személyében és terjed a nemzetközi felháborodás olyannyira, hogy már Érden is hullámokat ver ezek szerint! Komám ez így kamu, mert a törökök már annyiszor indítottak háborút a határaikon kívül is a kurdok ellen,, hogy ihaj, csak akkor jól viselkedtek Amerikával szemben és így nem volt gond egy kis öldöklésből!
Amikor a zsidók elrabolták Öcalant és gesztusként (meg gondolom kértek is valamit ahogy ismerem őket) átadták a törököknek, a lófasz sem balhézotzz, pedig az elég aljas ügy volt!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.18. 17:26:34

@taga20: Má nagyon gondolkodom rajta csak nem értek hozzá!
Pedig most nagyon jó lenne egy ilyen!XD
A végén még tényleg elkezdem én!:))

Cycmen 2019.10.18. 17:27:42

@taga20: Maradj Borkai faszánál szerintem, az a te szinted!

6.Lenin 2019.10.18. 17:29:26

@Nekoashi2005:

Kérted a Fideszt támogatók véleményét. Én támogatom, továbbra is, és leírtam a véleményem.

Mitől kéne visszavonulnom? Kértem én is a tiédet, azzal kapcsolatban, amit én írtam.
Még nem kaptad meg az a-mailt amiben leírták a véleményedet, nem tudod bekopizni?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.18. 17:30:43

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Jaa bocs!
Ezt taga néven akartam!XD
Te csicskageci!
A leg gusztustalanabb dolog,mikor egy fideszbirka gyűlöletről beszél!

2019.10.18. 17:31:10

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
de azért örülök, ha követsz, az a népszerűség jele.

6.Lenin 2019.10.18. 17:31:55

@eszti.....:

Már nem szándékoztam neked írni, de ekkora aljasságot nem feltételeztem rólad.

Idehozni egy idézetet, az előzmények nélkül.
Gratulálok.

eszti..... 2019.10.18. 17:32:46

@taga20:

ez a kéznyalogatós képes naponta több öngól is lőni.

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 17:33:02

@6.Lenin: vigyázz a mocskos pofádra, büdös paraszt, anyád hátán leszel megbaszva!

taga20 2019.10.18. 17:33:36

@Cycmen: "a törökök már annyiszor indítottak háborút a határaikon kívül is a kurdok ellen,"

valami forrást mir-mur, me ez olyan borkais volt!

gondolom az örmény népirtás is az amcsik miatt volt!

haver, eszt a prolizást felejtsd má el, me csak magadat égeted.

köszike.

Nekoashi2005 2019.10.18. 17:36:38

@6.Lenin:
Értem. Az a véleményed, azt támogatod, hogy Erdogán katonái kurdokat, köztük keresztényeket gyilkoljanak. Már csak az a kérdésem, hogy ez a magánvéleményed, vagy ez a Lendvai utcai álláspont?

mgdé 2019.10.18. 17:37:52

@Cycmen:

Nem teljesen. Pl. a görögök balhéztak.
Csak ezt Kipcsákiában nem dobolták ki a hivatalos sámándobok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.18. 17:40:24

@6.Lenin: Bazz!meg még aljasozol is ez igen!
Van bőr a képeden!

eszti..... 2019.10.18. 17:40:49

@6.Lenin:

jelentsél fel az etikai bizottságnál!

mondd! előzményekkel indokoltan írnád nekem, aki sosem használt hasonló jelzőket egyik családtagoddal kapcsolatban sem?

6.Lenin 2019.10.18. 17:40:50

@Sir Bates dö Hól:

Mi van kis nyilas huszár? Sok volt a varázssüti? Minek zabálod, anélkül is köcsög vagy, B+.
Bocs, szarzsák. Mind1, ezentúl legyen köcsög szarzsák.

www.youtube.com/watch?v=69By0Wy7g_0

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 17:44:07

@Nekoashi2005: mondom a havernak, hogy mit mondott, az a gyökér vamzer szülők gyereke, a szíjjártó (hogy látnám legalább egyszer itt az utcán!), hogy erdogan jót tesz az uniónak most. mivel? hogy emberek hallják meg? akkor nem is jössz hétvégén a tüntetésre? dehogynem, a kurdok mellett a helyem.

taga20 2019.10.18. 17:44:21

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

szerintem ezt a nicket, többen is használják a lendvayuccában.

talán te is mondtad korábban;)

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 17:44:46

ja, és erdogant is kappadókia, anatóliai parasztjai választották meg, naná, hogy szopkodjátok a blankolt török faszt! elmegy a kurva anyjába mindenki, aki ezután a magyar büszkeségről ugat orbán mellett! polat is naponta seggbe bassza idolotok, ti meg a török gecibe dugjátok a fejetek! nálam legalább magyar gecit nyeltetek, miután megbasztam az anyátokat...

6.Lenin 2019.10.18. 17:44:49

@Nekoashi2005:

Te idióta, nem támogatom, elítélem. Ez a magánvéleményem. Nekem van.

A tiédet viszont még mindig nem kaptad meg e-mail-ben? szeretném elolvasni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.18. 17:47:05

@taga20: Igen,mert egyedül nem lehet ilyen hülye!XD

Cycmen 2019.10.18. 17:48:08

@taga20: Nem azért írtam hogy veled megtárgyaljam,te csak az apropót szolgáltattad az "azt sem tudja hogy mit beszélő, hangadók által irányított butapolira", amit egyébként a válaszul küldött hülye vitatkozásod is alátámaszt!
Jön Erdogan Orbánhoz, erre az összes libsiproli fölöttébb érzékeny lesz kurd ügyben!
Te szerencsétlen utcanépe te!

taga20 2019.10.18. 17:53:27

@Sir Bates dö Hól:

haver, te kezded jobban túltolni, mint én szoktam!:)))

zenét bírod migráncs?
nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=LRiuhCsxHLs&list=RDLRiuhCsxHLs&start_radio=1

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 17:54:51

@nincs1itt: szégyen. remélem elkapják a neonácik... nonak azt kellene mondania: kettős állampolgárság? válassz köcsög! kíváncsi lennék, hányan választanák a törököt...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.18. 17:54:52

@Cycmen: lehetséges ez az erdogan tömegpusziló fegyvereket relyteget mint a binlady mek az iraki diktator
bezony

Nekoashi2005 2019.10.18. 17:55:37

@6.Lenin:
Elítéled? Elitéled azt a vérrontást, amit Orbán basi, a nagy kipcsák törzsfő támogat?
Ajaj, mindjárt kopogtatnak az ajtódon a tek-kes janicsárok! És mivel kapcsolatosan kéred a véleményemet? A kérdést elfelejtetted leírni!

Cycmen 2019.10.18. 17:55:52

@Én de genere Mi: Na menj a faszba az óhéber dumáddal! A görögöket hozod fel? Azok persze hogy balhéztak, de te is tudod, hogy csak az évszázados ellentétük miatt, amúgy le sem szarják a kurdokat!
Nálam tényleg nem kéne ezt az olcsó átgondolatlan cáfolgatást nyomni, mert általában tudom hogy miről írok!

6.Lenin 2019.10.18. 17:59:58

@Nekoashi2005:

Írd le a véleményed arról, amit én írtam, te szarzsák. Én vállalom a véleményem. Te úgy látszik nem. Rohadt náci.

Olvasd vissza, hogy én mit írtam a kérésedre, ne játszd itt a hülyét, nem kell. Enélkül is tudom ki vagy, pont most igazolod.

Cycmen 2019.10.18. 18:01:04

@Sir Bates dö Hól: Na látod egyébként a török normális nép, ott el lehetne élni.

6.Lenin 2019.10.18. 18:01:15

@Cycmen:

Most a varázssüti beszél belőle.

taga20 2019.10.18. 18:02:27

@Cycmen: szerintem hagyjuk egymást, me két külön világ vagyunk!

én nem foglak többet basztatni, megígérem.

baráti üdv. taga.

Nekoashi2005 2019.10.18. 18:04:27

@6.Lenin:
D mit írtál? Volt valamilyen zavaros kocsma-történész agymenésed, illetve sorosoztál. Próbálj meg valamennyire épeszű ember módjára fogalmazni. Tudom, elsőre nehéz lesz, de hatodjára-hetedjére talán sikerül.......

Cycmen 2019.10.18. 18:04:29

@taga20: Most akkor szakítasz velem?

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 18:04:33

@taga20: hülye vagy? ebből ért csak...

taga20 2019.10.18. 18:06:13

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

szaddám ötezer kurdot irtott ki vegyifegyverrel.

miről pofázol te szarházi???

taga20 2019.10.18. 18:07:28

@Cycmen: ha nem lehet egy félmondatot értelmesen váltani veled, akkor igen:)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 18:08:59

@Cycmen: viselkedjen a köcsög, annyi. szégyen az, amit a kormány tesz kurd ügyben. még trump támogatói, a futóbolond teleevangelisták is odaszóltak donaldnak, hogy ácsi b+!

taga20 2019.10.18. 18:09:40

@Sir Bates dö Hól:

jó igaz, de tőled a cizellált telibebaszottkurvaanyázást szokta meg az ember:)))

inreallife 2019.10.18. 18:10:36

@6.Lenin:
Az elettol kene visszavonulnod te besugo paraszt! Neked a kutyadrol legyen velemenyed, amelyik az asszonyodat kenyezteti.

A paraszt partnak nincs tobbe tobbsege Budapesten. Sirjatok parasztok!

Sir Bates dö Hól 2019.10.18. 18:12:23

@Cycmen: aha, itt a hat év alatt EGYETLEN, mondom egyetlen török volt, aki azt mondta, hogy erdogan gyökér, az összes többi támogatta, helyeselt neki. akkor hazamész? hülye vagy ? ott nincs demokrácia... már indulhatsz is...

Cycmen 2019.10.18. 18:28:39

@Sir Bates dö Hól: szégyen az, amit a kormány tesz kurd ügyben. még trump támogatói, a futóbolond teleevangelisták is odaszóltak donaldnak, hogy ácsi b+!

Amerika felfegyverezte őket, majd amikor kihasználta, akkor cserbenhagyta. Amerika tehetne, de azt nem basztatjátok és ez a következetlenségetek buktatja le a képmutatásotokat, hogy csak a kormányt basztatjátok! Orbán mit tud tenni?
Amikor a kínaiak jöttek Orbánhoz, akkor Tibeteztetek, most sem jobb a helyzet de most kussoltok, Hongkongban balhé van de kussoltok, hozzam a példákat a marha nagy nemzetközi érzékenységetek átlátszó és egyedül a kormányhoz viszonyuló voltára? Ez annyira nevetséges amit csináltok!

6.Lenin 2019.10.18. 18:30:47

@Nekoashi2005:

Te Szarházy nem mered leírni a saját véleményed. jössz itt ilyen idióta szöveggel.
Eddig se tartottalak sokra, most még annyira se.