B1 blogcsalád



Ha ez a görbe nekik lapos, akkor milyen lehet a meredek?

2020. március 30. - nickgrabowszki

Kilőtt a vírus Magyarországon, mióta a kormány azt állítja, hogy sikerült lelassítani.
cov0330.jpg

Az utóbbi két hétben azt kommunikálta a kormány,  hogy mindjárt átlép Magyarország a csoportosból a tömeges megbetegedések korába. Az ún. operatív törzs napi mítingjein rendszeresen elhangzott, hogy most már mindjárt várható, hogy a megbetegedések átlépnek az ezres nagyságrendbe.

Talán azért, hogy ha már megakadályozni nem tudják, a kormány legalább elmondhassa utólag, hogy legalább megjósolták, ők előre szóltak.

De aztán semmi ilyesmi nem történt. A koronavírusos  esetszámok a növekvő intenzitású tesztelés ellenére alacsonyan maradtak. Ekkor a kormány váltott, és

áttért a sikerpropagandára.

Az Emmi nevű sóhivatal például azzal káslerolta magát, hogy minden az ő érdemük:

a kormány határozott fellépésének jelentős szerepe van abban, hogy Magyarországon a járvány bármilyen európai összevetésben két-három héttel később jelent meg, és lényegesen kevesebb fertőzést okozott, mint a nyugat-európai országokban.

Jakab Ferenc, az országos koronavírus-kutatócsoport vezetője pedig úgy nyilatkozott, neki

úgy tűnik, a járványgörbét ellaposítottuk.

És akkor ránéz az ember a napi esetszám grafikonjára (lásd fent; forrás: pandemia.hu, a kormány hivatalos adatai alapján), és nem érti, mitől tűnik ez nekik laposnak.

  • Pénteken, amikor Orbán bejelentette a kijárási korlátozást nevezett kormányrendeletet, például 300 koronavírus-fertőzöttet detektáltak Magyarországon.
  • 3 nappal később, hétfőre ez a szám 447-re nőtt (a halottaké 15-re)). Ez 50 százalékos emelkedés.

Ha ez nekik a lapos, milyen lehet a meredek?

Ez eredmény kevésbé tudható be a tesztek megnövelt számának, mint inkább annak, hogy az eddigi intézkedések elégtelenek voltak. Már amik voltak.

Az iskolabezárást a miniszterelnök nemcsak tagadja (mert ő nem zárta be azokat, csak látogatásukat tiltotta meg), de elrendelni is csak komoly lakossági nyomásra rendelte el. (Még aznap reggel is a tanárok fizetésének megvonásával fenyegetőzött, ha továbbra is követelnék.)

A határokat is csak félig meddig zárták le: minden magyar állampolgár bejöhet, ha fertőző, ha nem; a nem állampolgárok szintén átmehetnek az országon.

Az akkor még biztatónak tűnő, a jóslatok ellenére csak lassan emelkedő esetszámoknak tudható be a szombattól elrendelt, ún. kijárási korlátozás.

Ami sokkal inkább kijárási engedély, mint bárminek a korlátozása volna.

  • Értelmetlen volt például megtiltani, hogy a tömegközlekedési eszközökön 1,5 méterre álljanak egymástól az emberek. Amikor eddig 5-10 méterre álltak, olyan kevesen használták a tömegközlekedést.
  • Eddig nem jártak az emberek fodrászhoz, meg műkörmöshöz, például mert a fodrászok és a műkörmösök rég zárva voltak. Most Orbán megengedte nekik, hogy újranyissanak. (Érthetetlen, hogy a kozmetikusok miként maradhattak ki a felsorolásból.)
  • Az idősek jelentős része eddig nem járt boltba, mások vásároltak helyettük. Most külön időablakot kaptak, a kormányrendelet gyakorlatilag felszólítja őket, hogy menjenek boltba.

Orbán rendelete minden tekintetben az ellenkező hatást érte el: azonnal megnőtt a kiskereskedelmi és az autóforgalom, illetve az egészségügyi sétájukat a város parkokban (Budapesten a Városligetben, a Margitszigeten vagy a Normafánál) végzők száma is.

A kijárási tilalom inkább engedély: mindenki mehet, ahová akar, ha tud találni egy kibúvót, amiket a kormány előzékenyen listázott is a rendeletében.

A kormányrendelet elérte a célját, ha az volt a cél, hogy felgyorsítsa a fertőzések számának emelkedését.

És ez még nem is látszik az adatokon. A 2-14 (átlag 5-6) napos inkubációs idővel számolva ez még a 21-22-ei hétvége hatása. A 27-ei kijárási engedély miatti szétterülés majd csak az első április hétvégén mutatkozik meg.

Ez van akkor, ha a kormány nem mer érdemi lépéseket tenni. Mindenképpen el akarták kerülni a kijárási tilalmat

  • annak gazdasági hatásai miatt,
  • mert úgy látták, úgyse tudnák betartatni,
  • ráadásul népszerűségvesztést okozna.

Erre válaszként a vírus kilőtt és szétterült.

Ha viszont el akarják kerülni kerülni a tömegkatasztrófát. akkor végül majd mégiscsak rákényszerülnek a kijárási tilalomra, a nem létfontosságú gazdasági tevékenység leállítására. A különbség csak az, hogy hosszabb ideig fog tartani és nagyobb gazdasági visszaeséssel jár majd, mert a jóval kiterjedtebb fertőzést nehezebb megállítani, mintha időben léptek volna.

Lehetett volna a dolog fordított (szigorú korlátozás, fokozatos enyhítés), mint most, amikor majd az enyhítést lesznek kénytelen szigorítani.

Csak sokkal tovább fog tartani, és még kevésbé fogjuk élvezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5515572046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 12:48:55

@rallus: egyébként meg majd' egy éve fixáltam, hogy veled erről nem folytatok eszmecserét, mert ez nálad érzelmi, s nem értelmi kérdés/állapot: ha utálod a spenótot, akkor utálod; érzelmekről meg nem vitatkozunk, mindenki alapvető joga, hogy valaki vagy valami iránt miként érez... antiszemitának lenni ugyan nem érdem, de nem is illegitim...

István Tamasi 2020.04.01. 12:54:32

@Grimbusz Makszimusz:
"baszki" egy honvédő háborúban álló országban a fennálló rend ellen lázadókkal számoltak le a Lenin fiúk.

6.Lenin 2020.04.01. 12:54:34

@Sir Bates dö Hól:

És te egy ilyen sámliba vagy szerelmes? Kezd érdekelni őnagysága.

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 12:55:34

@Grimbusz Makszimusz: sz'tem meg pontosan azért bukott/buktak el, mert a kommenisták neve alatt harcoltak;-)... akkor is voltak geopolitikai érdekek;-)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.01. 12:55:55

"Csehországban az állam kifizeti a leállt cégeknél a bérek 80%-át
A felső határ 526 ezer forintnak megfelelő összeg. Eddig 450 ezren váltak munkanélkülivé."

index.hu/gazdasag/2020/04/01/csehorszagban_az_allam_kifizeti_a_leallt_cegeknel_a_berek_80_-at/

István Tamasi 2020.04.01. 12:56:06

@6.Lenin: Féltékenykedsz egy sámlira, üvegkoporsó lakója?

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 12:57:15

@eszti.....: sz'tem az egyik az pont hangoskönyv;-)...

2020.04.01. 12:58:47

@eszti.....: Nekem mindegy, ha nem akar spórolni, akkor nem akar :-)

6.Lenin 2020.04.01. 12:58:59

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Seggdugó, enyhült valamit ? Figyelj, sok hasonló seggdugót ismertem, te is lehetsz hasznos. Kiviszed a szemetet, vasárnap elzavarod a legyeket a kirántott húsról, stb.
Lehetsz még hasznos is, talán. Attól függ hol van a környezeted tűrőképessége.
Nem kell ennyire elkeseredned, Visszavágással meg ne kísérletezz, ahhoz te bunkó vagy., mint a sámlibaszó is.

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 12:59:42

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: már nekem kellemetlen, ahogy alázod magad, kis pitlák... szánni való vagy;-(...

2020.04.01. 13:01:13

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Csehországban az állam kifizeti a leállt cégeknél a bérek 80%-át"
Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a cégeknek egy fillér vesztesége sem lesz csak az állam adósodik el nyakig, .. így működik a liberális gazdaság.

2020.04.01. 13:04:17

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: " 365 forint fölé ment az euró árfolyama"
Végre valami jó hír is van, , .., eddig nem is szúrtam ki!
Mondjuk azok most nagyon megszívják, akik a tengerpartra mennének :-)

6.Lenin 2020.04.01. 13:06:43

@Tényelek:

Ma reggel beszélt arról a pozsonyi tudósító, hogy igen indulatos egyeztetés volt a nagyvállalatok és az új kormányfő közt, a cégek támogatásáról. Arról is, hogy csak ígéret volt a 3000-es tesz, csak néhány 100 a valóságban, Szlovákiában.
@eszti egy nagy kamuláda a jelek szerint.

2020.04.01. 13:07:46

@rallus: Szerintem a román buzival ha vitázik, tartsa szem előtt, hogy az ő ősei a másik oldalon harcoltak, .., szerintem még a franciákhoz is kivitte a dédapja fényképét, ahogy a román hadsereg katonájaként masírozik Budapest utcáin!

Nekoashi2005 2020.04.01. 13:09:08

@Tényelek:
Úgy látszik szereted, ha a földig vernek, de hát vannak perverz emberek....

Na akkor vegyük végig.

Én azt írtam, hogy egy diplomás szakápoló valahol nettó 180 ezer körül keres...

Erre te ezt írtad:

"Magyarországon egy diplomás ápoló 331-607.000 forintot keres havonta. Ebből logikusan az első szám a gyakorlat nélküli kezdőé, a magasabb a több éve dolgozóé és ez pótlék nélkül!"

Erre én mit írtam:

"2020 január elsejétől a pályakezdő diplomás ápoló az "F" kategóriában van. A fizetése havi bruttó 289 662 Ft. Ez nettóban kb 188 000 Ft. És akkor honnan vetted a 331 042 Ft-ot? A "J" fizetési kategóriánál tényleg ennyi van írva, de akkor ki tartozik ebbe a kategóriába?
El kellett volna olvasnod a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII tv. V. fejezetét A közalkalmazottak előmeneteli és illetményrendszeréről, abból is a 61. § (1) bekezdés j) pontját. Idemásolom szó szerint:
j) a „J” fizetési osztályba
ja) az egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör és a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerinti tudományos fokozat,
jb) a Magyar Tudományos Akadémia hazai rendes és levelező tagsága, az akadémiai doktori cím.
Na most mutass nekem egy ágytálazó pályakezdő diplomás nővérkét akinek
1. van tudományos fokozata
2. A Magyar Tudományos Akadémia rendes és levelező tagja
3. van akadémiai doktori címe!

Ha mutatsz egyetlen egy ilyen kezdő egészségügyi szakdolgozót, becsszó, a csutira fogok szavazni 2020-ban ha megérem! Vagy ha ő megéri....

De sajnos a többi kategóriával sem jársz nagyon jól, mert:
az „I” fizetési osztályba
ia) az egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez és a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgát vagy jogszabályban azzal egyenértékűnek elismert vizsgát igazoló oklevélhez kötött munkakör,

ib) az egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör és 1984. szeptember 1-je előtt doktori cselekmény alapján szerzett egyetemi doktori cím, vagy egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél és 1984. szeptember 1-je után szerzett egyetemi tudományos fokozat,
Itt is kitétel a doktori cím, és az egyetemi tudományos fokozat.....
h) a „H” fizetési osztályba
ha) az egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör,
hb) a főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör és ehhez az oklevélhez kapcsolódó tudományos fokozat,
Még itt is befigyel egy "tudományos" fokozat....
Ezt a három fizetési kategóriát nyugodtan elhagyhatjuk, mert ezeket teljes pályafutásuk alatt nem fogják elérni az egészségügyi dolgozók családalapítás és több műszakos munka mellett... Szóval ezek kiesnek, maradna a kezdésnek a "G" kategória, de mégsem marad, mert szakvizsgához kötött, a szakvizsgát meg gyakorlathoz kötik, az meg egy kezdőnek ugyebár nincsen.....

Akkor egy pályakezdő diplomás ápoló kap úgy nettó 188 ezret. De a többség nem diplomás ápoló, hanem simán egészségügyi szakiskolát végzett, de igazából ők vannak a legtöbben. Mennyit kap egy kezdő nővérke? Ő bizony a "D" kategóriában van.
Mennyit keres egy "D" kategóriás kezdő nővérke? Bruttó 218 004 Ft-ot, vagyis nettó 141 000 Ft! Szép kezdő kereset!"

Vagyis egy kezdő diplomás ápoló soha nem fog kapni a bértábla alapján 331 ezer forintot és a pályafutása végén 607 ezer forintot! Mert ha éppen a tudományos akadémia tagja, akadémiai professzor lenne, akkor már nem az osztályon dolgozna!

És igen fog a diplomás ápoló is ágytálazni, ha nincsen más ember az osztályon.... A magasabb végzettség nem azt jelenti, hogy bizonyos ápolási tevékenységeket nem végezhet el, hanem azt hogy bizonyos tevékenységeket az ápolók közül csak ö végezhet el!

Szóval akkor találtál már akadémiai doktor akadémiai tag kezdő diplomás szakápolót?

És még te hazugozol le engem..... Kezdő fizetés ápolónak bruttó 331 ezer......

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 13:11:04

@Tényelek: du-te dracului bulangiu...

"és erre az életútra alapozva osztja az észt itt évek óta :-) !"

és ezzel az életúttal is lapis philosophorum vagyok számodra;-)... egyébként a fésztufész problémamegoldás a hímekre jellemző, nem a hímringyókra, mint amilyen te is vagy bulangiu... nem csoda, hogy összeszartad magad, s ezt vegyük ténynek;-)... madtrka...

Egyébként nem önt el titeket a primer szégyen, hogy egy oláh zsidó bűnöző jobban ismeri és bírja az anyanyelveteket, mint önmagatok, nagy magyar hazafiak?;-DDDDDDDD...

még ujjgyakorlatra sem vagytok elegek;-)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.01. 13:11:38

@Tényelek: "Végre valami jó hír is van"

Igen, nektek, fideSSfasszopó román dezinformátoroknak jó. Nekünk magyaroknak rossz.

2020.04.01. 13:12:36

@6.Lenin: Szerintem a szlovákok nem hülyék, nem fognak vaktesztelésbe kezdeni, meghagyják azoknak, akiknek van olyan pénzük, amit ki lehet dobni az ablakon, mert egyébként semmi értelme nincs most, mert rengeteg olyan eset van, ahol zárt helyen lévő negatív eredményt produkál, öt nap múlva meg már pozitív.
Szerintem a nagyteszteléseknek majd akkor jöhet el az ideje, amikor lokálisan lesznek gócok, ott az elkülönítést segítheti, bár ott is 50-50 % az esély, hogy megfogják-e a fertőzötteket, hogy el tudják különíteni.

6.Lenin 2020.04.01. 13:13:12

@Nekoashi2005:

Hazudsz! 3 Ft-al több, miért próbálod ezt a tényt letagadni, nyilasivadék.

2020.04.01. 13:14:24

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Mondjon egy példát, ami miatt önnek ebben a helyzetben rossz az alacsony árfolyam, ...., áll az élet, nem mehet sehova,, ..., alig van árucsere?

6.Lenin 2020.04.01. 13:15:48

@Tényelek:

A tudósító azt mondta, hogy Szlovákiában nagyon sok minden hiányzik még a beígért védekezéshez. Nyilván mindenhol lódítanak most egy kicsit az egyik oldalon, meg a másikon is.

6.Lenin 2020.04.01. 13:18:21

@Tényelek:

Nekem kimondottan hasznos, az euróban kapott nyugdíjam most "értékesebb". Vagy akik kintről hazahozták a kint keresett fekete pénzt.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 13:23:59

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Baszod, a felsorolásoddal pont azt bizonyítod, hogy a zsidóknak volt eszük, képességük, tehetségük, hogy az egyszerű munkás zsidó gyereke is előbbre jusson. Szegény magyar kölök, meg ment cselédnek, oszt két család élt egy konyhán az urdalom cselédlakásaiban. Mellesleg egy 10 tagú család egy szobában. Nem irigy-e vagy?

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 13:24:40

@6.Lenin: "Figyelj, sok hasonló seggdugót ismertem, te is lehetsz hasznos."

kezd sok lenni a kámingáut: most vagy minden arra járó seggbe kúrt téged, vagy nem hallottál még a pampers extrasizeról...

2020.04.01. 13:25:16

@Sir Bates dö Hól: "észtufész problémamegoldás a hímekre jellemző"
Ezt a megoldást nálunk a cigányok, pontosabban azok közül is a börtöntöltelékek szokták használni, ...., Egyébként nem vagyok ijedős, de mivel nem a nyúltagyam a domináns a gondolkodásomban, ezért arra szoktam figyelni, hogy bárki ellen, bármikor meg tudjam magam védeni, ... és ehhez a lehető legkevesebb energiát használjam el, ezért úgy szoktam megoldani, hogy azt az erőt, amit a támadó, a támadásba fektet, felszoktam használni a saját védelmemhez, .. így, ha csak fele akkora erőt teszek bele, mint ő, akkor simán törik a keze, ..., ha rászánok még egy kicsivel többet, akkor meg kórház, ..., de én még sohasem kezdeményeztem verekedést, azt ráhagyom a börtöntöltelékekre.

Valószínűleg azért nem érzékeli, hogy alulmarad a vitákban rendszeresen, mert nem érti olyan mélységig a magyar nyelvet, hogy ezt fel tudja fogni.
Őszintén szólva én még nem igazán láttam olyan vitát, ahol győztest lehetett hirdetni és azt ön megnyerte volna, .., az egy más kérdés, hogy ön minden vitában, már az elején rohangászik az ön által elképzelt ringben, .., hogy nyertem.nyertem, .., nagyon viccesek ezek az öntömjénezések :-) .

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 13:30:51

@Tényelek: tekintettel arra, hogy nagyapám az utolsó lófők egyike volt ez nem valószínű, de valóban van egy fotóm: nagyanyádat éppen gruppenben tolják a domuk, így a vérvonalad enyhén kérdéses bulangiu;-)...

2020.04.01. 13:32:48

@Nekoashi2005: "diplomás szakápoló"
Na végül kiderül, hogy én is elnéztem, mert én a diplomás ápolókra koncentráltam, miközben ön ezt a diplomás szakápolókra értette, ami ugye szakvizsgázott egyetemet végzett ápolót jelent.
Ha már így újra előjött vele /Én már feladtam volna az ön helyében :-)/, megnézné, hogy az ő fizetésük pontosan mennyivel több a 180.00 forintnál, minden pótlékkal együtt :-) ?

mgdé 2020.04.01. 13:36:29

@Tényelek:

Bolond vagy te ... Nyilvánvalóan van emögött elvi megfontolás. Ha becsődölnek a kényszerűségből leállt cégek - hisz bevételük sincs -, s az embereik az utcára kerülnek, munkanélküliek lesznek, az mennyivel jobb? Az nem kerül pénzbe? Amikorra majd kicsit normalizálódik a helyzet, egy becsődölt, bezárt, felszámolt céget sokkal nehezebb újraindítani, mint egy ideiglenesen bezártat, melynek az emberei, ingatlanai, gépei, készletei is megvannak. Ez utóbbiakat általában egy csőd esetén kvázi b@chatja. Az meg, hogy a leállt emberek jövedelemhez jutnak, egyrészt személyes segítség az egyéneknek, családoknak, másrészt lassítja a spirált. Ha ők nem vásárolnak semmit, még több cégnek kellene bezárnia.

Mivel ez így megfogalmazva meglehetősen óvodás szintre levitt magyarázat, talán még az is elképzelhető, hogy még te is megérted.

Tágabb látképért pedig nyugodtan fordulj szemészorvosodhoz.

Ha meg nem normalizálódik a helyzet, akkor a cujkás üvegedhez.

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 13:38:16

@Tényelek: "alig van árucsere"
bulangiu, az csak nálatok elfogadott, hogy anyád, apád, s egész nemzetséged egy kiló krumpliért szopik, már az analfabéta kurvák és hímringyók is pénzforgalmi szemléletben tevékenykednek... csak ti maradtatok a történelem kezdetén... bár az is igaz, te még most sem másztál le a fáról, s fel sem egyenesedtél még...

2020.04.01. 13:40:23

@Sir Bates dö Hól: "nagyapám az utolsó lófők egyike volt"
Ezen jót röhögtem ,,...., ha véletlenül pont most nem hazudna, .., mit szólna a nagypapa, hogy áttért a román nyelv használatára, .., és hogy mindenáron buzulni akar?
Mondjuk az tetszik, hogy most hirtelen székely is lett :-) ,, .. miközben az előző vitában, de eddig még sohasem jutott eszébe a Székely Hadosztály :-)
Az önhöz hasonlókkal vannak itthon is tele börtönök, ..

mgdé 2020.04.01. 13:40:58

@Tényelek:

"felszoktam"

Jé, egy tai-chi mester! ;)

2020.04.01. 13:43:23

@Sir Bates dö Hól: Na ezeket a szóösszetételeket viszont a börtönviselt cigányok körében lehet hallani rendszeresen, .. úgy néz ki, hogy találó lesz az az oláh cigány, amit itt már többen használnak önre.

6.Lenin 2020.04.01. 13:46:51

A vírus egyik, de nem elhanyagolható mellékhatása...

"A videó negyvenedik percében Tusk a következőket mondja:

"képes-e az unió túlélni? Az elmúlt húsz év alatt először vannak komoly kételyeim, hogy ez megtörténik-e. Néhány politikus és néhány társadalom úgy viselkedik, mint egy vírus, nem pedig úgy, mint az oltás. Az EU felépítése nagyon nehéz volt. A megtartása pedig folyamatos erőfeszítést és jó szándékot igényel. A lerombolása pedig egy másodperc tört része alatt bekövetkezhet. Ha brexit, Kaczyński, Orbán, vagy Trump logikája győz, lehet, hogy az EU nem éli túl"

Főleg az utolsó mondatok roppant érdekesek. ezek szerint a unió igen csak gyenge lábakon áll, jelenleg, és mindezt néhány jelentéktelen, elszigetelt semmit sem érő politikus logikája sodorja veszélybe.

Ennél a Tusk-nál is hiánycikk a logika.

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 13:46:53

@Tényelek: "Ezt a megoldást nálunk a cigányok, pontosabban azok közül is a börtöntöltelékek szokták használni"

Bulangiu, ezt a vakert mindig a nagypofájú puhapöcsű, amolyan "nincs elég vér a pucájukban" bulangiuk használják;-)... madtrka...

2020.04.01. 13:46:58

@mgdé: Nem arról van szó, hogy ne segítsék, de 80%-os bért kifizetni helyettük úgy, hogy közben nem végeznek munkát, .., az nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a cég már egy fillért sem fizet.
Szerintem igazságosabb lenne, ha tehermegosztás lenne ezen a területen, nem csak az adófizetők pénzét használnák erre!

Nekoashi2005 2020.04.01. 13:48:34

@6.Lenin:

Miben is szenvedsz? Szifilisz? Egyre jobban látszik a gondolkodásodon.... A tartótiszted még nem vette észre?

mult-kor.hu/20091027_szifilisz_vegezhetett_leninnel?fbrkMR=desktop

2020.04.01. 13:48:57

@Sir Bates dö Hól: "nagyapám az utolsó lófők egyike volt " :-)
Ezt már írta, szerintem most arról meséljen, amikor Isztambulban volt szultán és avatták az új háremet, .., azt biztosan sokan szívesen olvasnák itt a nagy bezártságban!

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 13:51:37

@Tényelek: tetézd csak nyugodtan... mint a me kezét csókolgató... nem vagytok ti két macska "véletlenül;-)))...

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 13:56:24

@Tényelek: bulangiu, már jeleztem, hogy magyar-székely-szerb (ún. janicsár vagy fekete szerb) és albán/török a vérvonalam... van ez így a Kárpátok térségében, Európa legnagyobb útkereszteződésében;-)...

mgdé 2020.04.01. 14:02:56

@Tényelek:

Majd ha túl sok érintett lesz, csökkentik a %-ot.
Egy polgári államról alapvetően feltételezhető, hogy vannak matematikusaik, közgazdászaik, pénzügyminisztériumi apparátusa, és figyelembe veszik az állam teherbíró képességét. Míg Észak-Koreának rakétamérnökei vannak. Meglátjuk, hol halnak többen éhen.

Más országok alacsonyabb %-kal (75, 60, 40) kezdték, de ők is ugyanezt lépték. A baráti lengyelek is. Valami oka csak van. :)

6.Lenin 2020.04.01. 14:04:05

@Nekoashi2005:

Nagy penge lehetsz a nemi betegségek diagnosztizálása terén, igaz ez nyilaséknál nem meglepő, gondolom volt elég sok a családban.
Na, talán lenne összefüggés az elvek, és a nemi identitás váltogatása közt? Utána nézek, ha nyugdíjas leszek.
Neked még nem írtam, hogy ne erőlködj a visszavágással? A macskának, meg a sámlibaszónak se megy, te még hülyébb is vagy tőlük. Meg túl laposak, egysíkúak az 5leteid. Semmi kihívást nem találtam még bennük.

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 14:04:15

@mgdé: theoretically he's better than Bruce Lee;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 14:08:04

@mgdé: sz'tem képtelen vagy leegyszerűsíteni az ő hardveréhez;-)...

6.Lenin 2020.04.01. 14:12:16

Grézcy Zsolt szerint reszeltek a kormánynak, csak az érintettek még nem tudnak róla. Ezekkel fogom őket is verni, mutatja harcedzett dolgos kezeit...

pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/04/gr%C3%A9czy_MTI.jpg

A kormánynak tényleg reszeltek.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.01. 14:15:36

ez a szír baszó de hol jól bezárta magát a faszerdőbe, már reménytelen a kijutása
sugárzik belőle a kisebbségi komplexus, itt akar kompenzálni arctalanul arcátlanul
froban keleti migráncs, Magyroknak hazátlan oláh, oláhoknak akadozó nyelvű buzi hülyegyerek

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.01. 14:18:26

@Tényelek: Létezik élő versenyző, aki meg tud téged közelíteni hülyeségben. :))

"Senki nem ismeri nálam jobban Dél-Koreát, dicsekedett az amerikai elnök, és azzal a lendülettel összekeverte a fővárosa lélekszámát a tengerszint feletti magasságával"

Szöul: 38 m. Nem millió, hanem méter. :))

"Azt hiszem, Budapest mind az 527 millió lakója nevében mondhatom, hogy sehol nincsenek hozzánk képest ezek a koreaiak."

index.hu/mindekozben/poszt/2020/03/31/senki_nem_ismeri_nalam_jobban_del-koreat_dicsekedett_az_amerikai_elnok_es_azzal_a_lendulettel_osszekeverte_a_fovarosa_lelekszamat_a_tengerszint_feletti_magassagaval/

eszti..... 2020.04.01. 14:18:42

@Tényelek:

figyelj! amennyiben Magyarországon meghal még 10 ember, a lakosság félelmében nemhogy maszkot kezd viselni, de burkába bújik. önként. :))))

eszti..... 2020.04.01. 14:20:24

@6.Lenin:

szlovák az anyanyelv? :D :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.01. 14:35:01

@Tényelek: "rossz az alacsony árfolyam"

A lakásaim kevesebbet érnek, nő az infláció, stb, stb. Most kapsz egy jó pontot, mert nem tudtad ugyan, de nem bemondtál egy baromságot, hanem udvariasan megkérdezted. :))

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 14:39:35

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: kis pitlák... vagy hívjalak bulangiunak;-)... itt prüszköltök napok óta, miközben jelentéktelen senkiztek;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 14:49:21

@mgdé: ja, az is lehet;-)...

most látom a froi adatokat: 330k vállalkozás kért segítséget, 3,6M munkavállaló részleges munkanélkülin...

mo meg már megpályáztatott segélyekre hivatkozik: komolyan azt gondolják, hogy valóban folytatni kell a hotelek, a turizmus kitömését közpénzzel még most is? szemmel látható, hogy az oda invesztált minden egyes fillér víz a dunába... mondjuk annak azért örülök, hogy a "család" megszívta;-)...

6.Lenin 2020.04.01. 14:50:38

@eszti.....:

Nem, de én a suliban szerettem az oroszt is, sokat jártam Szlovákiába, szlovákok közé is. Bizonyos szinten értem, a cseh nyelvet is.

De én a magyar rádió pozsonyi tudósítását hallgattam. Néha nézem a neten az AT3-at is.
Úgyhogy én nem midig veszem be, amikor kamuzol 1 picit, nagyon.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.01. 14:56:16

@Tényelek: "a cégeknek egy fillér vesztesége sem lesz csak az állam adósodik el nyakig"

Az rejtély számomra, hogy egy álló cégnek hogy nem lesz vesztesége. Nem termel, bevételei nincsenek, sok kiadása viszont megmarad, a bérleti díjat, közüzemeket fizetni kell, a kölcsönöket törleszteni, stb.

Én nem látok semmi rosszat abban, ha az állam vészhelyzetben nem hagyja éhen halni a polgárait. Tudom, neked, mint vöröscsillagos hazaáruló fideSSfasszopónak ez nem tetszik.

"így működik a liberális gazdaság."

Ondó Viktor gazdád neoliberális gazdaságpolitikája kurvára nem így működik. 3 hónap a munkanélküli segély, míg az átlagos munkakeresés 1-2 év. A nagy cégek kiadásait a szegényekkel fizetteti meg. Stb. stb.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.01. 15:00:21

@Sir Bates dö Hól: "örülök, hogy a "család" megszívta"

A mi pénzünket veszítik el, nem a saját pénzük, amiért megdolgoztak volna.

Nekoashi2005 2020.04.01. 15:04:56

@6.Lenin:
"Na, talán lenne összefüggés az elvek, és a nemi identitás váltogatása közt?"

Nálad elég erősen kitűnik!

És én a kedves családoddal nem foglalkoztam, azt meghagyom a genetikusoknak, hagy szörnyülködjenek...

A tartótiszted címét még mindig nem adtad meg!

És nem is mondtad - azon kívül, hogy szifiliszed van - hogy német ügynök és besúgó is voltál!

www.terrorhaza.hu/hu/idoszaki-kiallitasok/az-akcio-fedoneve-lenin-nemet-penzzel-oroszorszag-ellen

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 15:06:43

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: baszod, egyrészt ők erre mindig is a "saját" pénzükként gondoltak, másrészt meg, ha per fő te vesztesz teoretikusan 1€-t, a vej veszít 10M€-s befektetést, ami nem teoretikus;-)... nem vagyok grál lovag, kajánul somolygok, mikor a fagyi és valóság nagybácsi visszanyal;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 15:18:43

@Nekoashi2005: üssed csak!;-)... még egy kicsit berzenkedik, majd elcsendesedett, s átvált egy kedves öregapó stílusára, s legvégül mindenkihez sopánkodva fordul, hogy őt itt bántják... majd jön az "azért egy próbát megért, mind1, bebizonyítottad, hogy jól ítéltelek meg, hogy ... vagy, stb."...
nem egy komplikált szerkezet, mind a faék, mind a vasgolyó n-edik generációs nanotechnológia hozzá képest... Lajosom a husánggal és a marokkő1.0-val analóg, nem véletlen a mondás "a lángeszed majd a szalonnasütéshez használjuk" by aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl...

2020.04.01. 15:22:49

@Sir Bates dö Hól: "magyar-székely-szerb (ún. janicsár vagy fekete szerb) és albán/török a vérvonalam..."
Ja, ezt nem tudtam, ez egyből magyarázatot ad a 221 román nyelven betett kommentjére :-) !

Szerintem ön az a fajta ember, aki reggel, amikor már teljesen elkészült mindennel, egy órát nézegeti magát a tükörben, hogy ha jobbról nézem, Einstein vagyok, balról Platon, középről olyan intelligens, hogy ,,., na bassza meg megint összefostam magam a saját nagyságomtól, kezdhetek mindent elölről!

Ezzel ugye nem lenne semmi gond, ez az ön problémája, de amikor géphez kerül, akkor ezt az öncsodálat levezetést itt nekünk is el kell viselni!
A személyiségpszichológia szerint ezzel valamilyen hiányosságát, mentális problémáját próbálja meg pótolni, kezelni, .., de szerintem ez önnél már olyan szinten van, hogy pszichológus segítsége nélkül nem fogja tudni megoldani, .. és ez rész,mist KOMOLY.

Nézze végig a hozzászólásokat, .., lehet azon vitázni, hogy kié mennyire értelmes, de ön az egyetlen, aki rendszeresen önmagáról ír, a saját különlegességét próbálja kihangsúlyozni, .., mindezt egy olyan közegben, ahol bárki azt ír, amit akar, ..., minden hatodik hozzászólása arról szól , hogy ön mennyire intelligens, miközben ilyet senki sem ír magáról, ha csak nem érzi úgy, hogy márpedig ez nagyon nem úgy van, .., azt állíthatom, hogy látszani biztosan nem látszik, de ez ugye meg vélemény ... !

6.Lenin 2020.04.01. 15:25:48

@Nekoashi2005:

Ha fel szeretném sorolni, hogy mi voltam eddig, az 5 ezer karakter kevés lenne, sőt olyan nemi betegség nem létezik, amit ne vészeltem volna már át.
Gondolkozzál már el azon, hogy vajon miért lehetek 6. a sorban...

De elárulom neked a történetét...

Egyik ősöm, egy kurva hideg októberi estén kopogást hall a dácsája ablakán, úgy éjfél tájt.

-Ki az, kérdezte mérgesen, mert már majdnem elaludt.
-Én vagyok, Lenin, Vlagyimír Iljics, engedj be.
-Menj a picsába, mondta még mérgesebben az ősöm, és a fal felé fordult. Elaludt.

Mivel az akkor szerencsét hozott neki, hogy ő még személyesen beszélt Leninnel, sorszámozták az utódokat. Én lettem a 6. a sorban, ennyi.
Talán még annyit, hogy az ős szökött hadifogoly volt még 48-ból kifolyólag, és a dácsában illegális lakásfoglalóként tartózkodott, néhány éve.

2020.04.01. 15:27:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Látom az oláh buzi már önre is rástartolt, ..., egy palacsintasütő jól jöhet innentől az ön nadrágjába is hátul :-) !
Kurva kényelmetlen, de annyira nyomul kis buznyák, hogy biztos, ami biztos!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.01. 15:31:16

@Sir Bates dö Hól: "bulangiu, már jeleztem, hogy magyar-székely-szerb (ún. janicsár vagy fekete szerb) és albán/török a vérvonalam... van"

Az hatalmas gruppemszex lehetett! Örülj, hogy nem ugatsz! :DDDDDDDDDDDD

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 15:34:32

@Grimbusz Makszimusz: "Az hatalmas gruppemszex lehetett! Örülj, hogy nem ugatsz! :DDDDDDDDDDDD"

;-DDDDDDDD... hülye vagy, cigányútra ment azonnal a kávé!;-DDDDDDDD...

2020.04.01. 15:37:47

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Látom nem követi a híreket!
A kormány legelső intézkedése volt, hogy felfüggesztette a vállalkozói és magánhitelek visszafizetését, .. ön szerint mennyibe kerül így a cégeknek a futó hitelük :-) ?
Ön szerint a most legtöbbe kerülő cégek, mondjuk Audi, Suzuki, stb. hány százaléka bérli azt a a területet, amin a gyár van?
A kisebb vállalkozások bérleti díjainak fizetésétől az önkormányzatok eltekintenek, amíg a vészhelyzet tart, .., mármint a kormánypárt szerint, mert az ellenzék szerint nincs vészhelyzet, nem is szavazták meg.
A cégek 90 százalékánál kizárólag a bérek kifizetése marad meg költségként, .. annak meg a 80%-át fizetni, ami ráadásul magasabb, mint az állásidőre fizetett arány, több mint pofátlanság az adófizetőkkel szemben.
Egy ilyen helyzetben az állam részéről 35-40 % maximumot el tudok képzelni, de többet biztosan nem.

6.Lenin 2020.04.01. 15:39:44

@Sir Bates dö Hól:

" majd jön az "azért egy próbát megért, mind1, bebizonyítottad, hogy jól ítéltelek meg, hogy ... vagy, "

Eddig ez bevált, mindenkiből kihoztam az igazi énjét, belőled is, a sámlibaszót, mert a valóságban az vagy, hiába fested itt magad. Ez egy bevált kísérlet végeredménye, nálad is bejött.

2020.04.01. 15:40:42

@Grimbusz Makszimusz:
Ja és a román volt a közös nyelv, amivel egymással kommunikáltak, ..., szerintem elkezdhetné az oláh buzi az isztambuli szultánkodásának a mesélését is :-) !

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 15:50:31

@6.Lenin: legyen neked igazad Lajosom;-)...

By the way, Morzsi még gyakja az asszonyod?;-)...

2020.04.01. 15:51:43

Visszatérve az eredeti témához, találtam egy egész jó kis összefoglalót, ami még a cikk írójának is jó lehet, tájékozódni :-)
www.portfolio.hu/gazdasag/20200401/koronavirus-korai-volt-az-orom-elkeseritok-a-legfrissebb-adatok-423472?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

6.Lenin 2020.04.01. 16:03:29

@Sir Bates dö Hól:

Te tényleg elhitted, hogy valaha is érdekelt, hogy ki lehetsz valójában?
Típusok érdekelnek, hogy mit is próbálnak takargatni. Ennyi. Kijött. Vége.
Morzsizzál még nyugodtan, sámlibaszó.

eszti..... 2020.04.01. 16:24:56

@6.Lenin:

Öreg, öreg, ez nem a te napod....
Folyamatosan hozom ide a szlovákiai magyar lapok linkjeit. Nem kell ahhoz szlovák nyelvtudás, ha valaki le akar engem buktatni.
Elég összevetni a magyar nyelvű sajtóhíreket a kommentjeim tartalmával.
De még ettől az erőfeszítéstől is megkímélem a t. társaságot, mert többnyire kirakom a linket is.
Ennyit a kamuzásról. Kapj hazugságon, bizonyítsd be! Állok elébe. :D
Különben TA3....

eszti..... 2020.04.01. 16:37:16

@Tényelek:

te megszámoltad a román nyelvű kommentjeit? ez már komoly érzelmekre utal...
hívd randira!

mgdé 2020.04.01. 16:43:36

@6.Lenin:

Te laktál a 6. dácsában? :D Akkor tényleg mindenfele jártál ...
No és, beengedted, vagy hagytad kint megfagyni?

2020.04.01. 16:45:05

@eszti.....: Nem olyan bonyolult,
Ez nem érzelmi értelmi motiváció csak kíváncsi voltam rá, hogy hányszor mert románul hozzászólni egy magyar oldal kommnetjeihez,, . , miközben azt állítja magáról magyar /is/ és érdekli mi történik itt, ..., így legalább érthető, hogy miért olyan módon szól hozzá, hogy a legtöbbet ártson azoknak, akik itt élnek.

6.Lenin 2020.04.01. 16:45:23

@eszti.....:

Miért akartalak volna lebuktatni?
A szlovákiai magyar nyelvű lapok nem mind magyar lapok. Bár ez örök kérdés, hogy ki is az a magyar.
A Mo-on, magyar nyelven megjelenő lapok se mind magyarok.

Mi a baj a TA3-al? Szlovákiában se mindenki szlovák? Ez nem lehet igaz.

alöksz róz 2020.04.01. 16:48:42

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "az átlagos munkakeresés 1-2 év" - kamu. aki 3 hónapon belül nem helyezkedett el, az nem is akart.

alöksz róz 2020.04.01. 16:49:37

@eszti.....: "többnyire kirakom a linket is" - de minek :D

eszti..... 2020.04.01. 16:52:10

@6.Lenin:

nem te. te nem is tudnál.... az ügyesebbekre gondoltam :D

a ma7.sk/ és a felvidek.ma/ a kesma lapjai

eszti..... 2020.04.01. 16:53:33

@alöksz róz:

most kifejezetten jól jött... ezt nevezik előrelátásnak...

eszti..... 2020.04.01. 16:59:35

@Tényelek:

aha! nem érzelmi.... de azért kíváncsi voltál rá, és megszámoltad mind a kétszázhuszonakárhányat...
én a helyedben nem titkolnám tovább. talán a karcos felszín érző szívet takar.
... szerelem a kolera idején....

6.Lenin 2020.04.01. 17:05:16

@eszti.....:

Akkor jól éreztem, hogy az ilyesmikhez én kevés lennék, Janošikovát lebuktatni, hogy jövök én ehhez ?
Kösz a lapokat, majd beleolvasok.

2020.04.01. 19:05:01

@eszti.....: Látom megfogadta az ötletem és spórol a fején belüli tisztálkodáson, ezért vannak ilyen mocskos gondolatai.

eszti..... 2020.04.01. 19:14:08

@Tényelek:

Mocskos? Te kis huncut! Őszinte vonzalomról beszéltem meg randiról. Neked meg azonnal a pajzánkodás jut az eszedbe.
Uramatyám! Ennyire sürgős??? :D:D

2020.04.01. 19:18:52

@eszti.....: Mondjuk szerintem az az igazán kínos, hogy olyan jó cikkek vannak itt, hogy ilyen hülyeségekkel szórakoztatjuk magunkat :-) .

mgdé 2020.04.01. 20:58:09

@alöksz róz:

Mikor?

Vagy te tudod már, hogy még egy, max. két hét, s a világon vége a virnyákizének, mintha csak elfújták volna?

Szerinted a 2018-19 -es időszak jellemzői lesznek igazak 2020 további részében?
Vagy esetleg - NE legyen úgy - korábbi időszakok jellemzői?
Illetve, tényleg függetleníteni tudjuk magunkat a világpiaci trendtől, mint anno a Szu az aidstől?
No meg az autóipar helyzetétől?

Ha te vagy Matolcsy, szólj, akkor elhiszem, hogy tudod, s nem kérdezek többet ...

alöksz róz 2020.04.01. 22:45:54

@mgdé: ugyan mi az anyádat rizsázol már megint

mgdé 2020.04.02. 01:02:55

@alöksz róz:

Ittál, vagy anyád ivott, mikor teherbe esett?

Pontosan tudod, hogy voltak hosszú évek, nem, nem csak a válság alatt, amikor akárkinek/bárkinek nagy valószínűséggel NEM lehetett állást találni 3 hónap alatt. Nem véletlen volt korábban pl. a nyugdíj előtt állók alkalmazását olcsósító jogszabály sem. Stb.
Egyelőre elmúlt, mert mentek el sokan az EU-b dolgoznia, nyugdíjba épp a nagy létszámú Ratkó-korosztály ment, s a gazdasági helyzet is javult. De semmi garancia arra, hogy ez "örökké" megmarad. Mit csinál a kisváros, ha bezár az egyetlen nagyobb helyi gyár/bánya/logisztikai központ, vendég nélküli a gyógyfürdő-szállodák komplexum?

No, jöhet az újabb "okos" egymondatocska, kicsi árpádfi ...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 09:44:24

@Tényelek: "mennyibe kerül így a cégeknek a futó hitelük"

Többe, mert a futamidő meghosszabbodik. A moratórium azt segíti, te barom fideSSfasszopó, hogy ne most dőljenek be a cégek.

mgdé 2020.04.02. 11:32:47

@alöksz róz:

Jól van, árpádfi. :)

Ha ez volt a célod, sikerült, elérted végre a f.trollok legaljainak színvonalát.

Az a százezres nagyságrendű közmunkás is mind-mind talált 3 hónap alatt rendes munkát ... Ja, ja, s közülük EGY SE akarna rendes munkahelyen, rendes bérért, rendesen dolgozni, te ezt mind tudod ... Hát persze ... Aladár ...

kunzoo 2020.04.02. 21:24:12

Szerintem a "járványgörbe" szó alatt azt értik hogy a napi új megbetegedések száma. Tehát pl. napi 500 új beteg van, akkor lapos a görbe. Akkor meredek ha pl. 500, 1000, 2000, stb. Mivel ennek a vírusnak 3 fölött van a fertőzési potenciálja, védekezés nélkül úgy nézne ki: 1, 3, 9..27,.....stb.

alöksz róz 2020.04.03. 01:17:53

@mgdé: látod pont ilyen az igazi szar lipsi, mint te. csak mellébeszélni tud és még akkor is hazudik, amikor igazat mond.
a sok agyhalott bölcsészmérnöknek meg agyatlan irigy prolinak való ez a duma.
százezer fő közmunkás. de mennyivel sokkal nagyobbnak hangzik a százezres nagyságrend... és egyébként a közmunkás nem álláskereső.

alöksz róz 2020.04.03. 01:23:49

@mgdé: így van, akarat kérdése. az általatok munkáról lenevelt emberek nem a rengeteg betöltetlen vagy kényszerből román ukrán szerb vendégmunkásokkal feltöltött álláshelyre jelentkeznek, hanem közmunkára, érdekes. ja, a rendes munkahelyen rendesen dolgozni kell, ezt nem tudják vállalni.

mgdé 2020.04.03. 12:51:08

@alöksz róz:

Bolond vagy te, árpádfi aladár, de nagyon :D

Én ugyan nem neveltem le senkit a munkáról. :D

Valamint, majd 30 éve felvételiztetek embereket a cégemhez, 2017-ben még egy-egy helyre sokan jelentkeztek. (Lefordítom neked, dolgozni akartak.) 2018-19 -ben meg már nem, vagy alig találtunk embert. Ennek főbb okait már jeleztem. Az, hogy te erre rizsázol valami ostobaságot, az nem változtat semmin.

Ne izgulj, nem haragszom rád, ezt köszönd Winnetou-éknak. Nem K.Winnetou-nak hanem az apacsnak. Ha meg valós személynek akarod megköszönni, legyen mondjuk Tompa Kés vagy Kis Farkas.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:02:51

@alöksz róz: azért nem műszálas az ôsszes neveden ugyanolyan stílusban írnod!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:04:30

műszálas=muszáj

pedig néha kitalálja ez a gép hogy mit akarok írni

alöksz róz 2020.04.04. 02:00:55

@mgdé: én rizsázok, mi? "az átlagos munkakeresés 1-2 év", innen négy hozzászólás alatt sikerült eljutnod vinetuig, miközben jártál a jövőben, a ratkó korszakban, közmunkán meg saját cégben, csak azért h mindenáron bevédd az elvtársad faszságát
szánalmas

klimahisztiverseny győztes 2020.04.09. 20:24:35

"Itt élünk - pár képnem elmesélve"

De mi a franc az a képnem ? Egy kép ami mégse kép ? Ez valami balliberális kód ?
süti beállítások módosítása