B1 blogcsalád



Gyurcsány emberét indítja a Fidesz Szegeden Botka ellen

2018. december 06. - nickgrabowszki

Az nagy kérdés, miért állnak be egy politikai szélhámos mögé. lazarjszb.jpg

Hogy a Fidesz Szabó Bálintot (a képen balra) jelölné jövőre szegedi polgármesternek, azt 2 dologból lehet tudni. Egyfelől onnan, hogy maga Szabó közölte, elindul. Másfelől meg onna, hogy a bejelentést a kormánypropaganda vezető lapjában tette, és a Magyar Idők komoly teret, fényképes címlapcikket szentelt a jeles eseménynek.

A 36 éves Szabó mögött máris kalandos politikai pályafutás áll.

  • Már 2002-ben megpróbálkozott a politikával: alig 20(!) évesen a Fidesz és a KDNP támogatásával elindult (de kikapott) a Vas megyei Csepreg polgármesteri posztjáért.
  • A következő évben viszont átállt az MSZP-hez: 2004-ben roma vezetők fel is jelentették, hogy pénzért próbált tagokat toborozni a pártba.
  • Szabó perelt, de a bíróság kimondta, nem történt rágalmazás. (Tehát a tagvásárlás vádja igaz volt.)
  • Szabó erre ellenfeljelentéssel élt: szerinte az őt feljelentők megverték és megerőszakolták. A rendőrség viszont arra jutott, nem történt erőszak (ami amúgy teljesen példátlan is lett volna a magyar kriminalisztikában), és megszüntette az eljárást.
  • Szabót a történetek után kizárták az MSZP-ből. Akkor - átmenetileg - kiszállt a politikából. Szegedre költözött, és porszívóügynöknek állt.
  • A közéletbe 2012-ben tért vissza, amikor Gyurcsány frissen megalapított pártjának, a Demokratikus Koalíciónak lett tagja és szegedi szóvivője.
  • 2013-ban egy összeesküvéselmélettel szórakoztatta a közönséget: azt adta elő, hogy 3 szocialista politikus hogyan szivárogtatta ki állítólag az őszödi beszédet Rózsa Eduárdónak. A történetére semmilyen bizonyítékkal nem szolgált, zavaros ellentmondásokba keveredett, de Gyurcsány érdekeit jól képviselte, mert józanul az ember hajlamos lenne azt gondolni, hogy a felvételt az hozta nyilvánosságra, akinek az a birtokában volt. (Ti. maga Gyurcsány.)
  • Az általa besározott szocialista politikusok beperelték, Szabó mindhárom esetben elveszítette pert, de nem fizette ki a megítélt többmilliós kártérítéseket.
  • Gyurcsánnyal később is bizalmas viszonyt ápolt, elkísérte például a Lázár Jánossal való hódmezővásárhelyi találkozóra (lásd a lenti képet, forrás: Gyurcsány Facebook-oldala), de a DK-ból - hivatalosan legalábbis - távozott, a kínos őszödi mese után párttagságát kénytelen volt felfüggeszteni.

gyfszblj.jpg

  • Ezután ügyvédként jogászként követeléskezeléssel kezdett foglalkozni, ami praktikusan azt jelentette, hogy Lázár és a Fidesz kampánycéljait szolgálta. Megpróbálta Botkát belekeverni a Szeviép-ügybe és az önkormányzati parkolási történetbe is (aminek még csak károsultjai sincsenek, nemhogy Szabó által kezelt követelések).
  • Az utóbbi 4 évben Szabó egyértelműen a Fideszhez került közel. Szerepelt együtt például Lázár bizalmasával, meghívták Orbán Viktor szegedi protokolleseményére, ő cserébe pedig sajtótájékoztatókat tartott Botka ellen (ami mellesleg a másik mentorának is igen hasznos volt, amikor Botka még miniszterelnök-jelöltként le akarta hagyni Gyurcsányt az ellenzéki közös listáról).

Igazmondási hajlandóságáról a tagtoborzás, a nemi erőszak, az őszödi konteó és a szegedi ügyek mellett sokat elárul az a történet is, amikor 2005-ben az azóta meghalt Bajor Imre eladására adott el jegyeket Csepregen. Majd - amikor Bajor nem jelent meg - azt állította, balesete volt az autópályán. Bajor azonban a saját balesetéről csak a hírekből értesült.

Meg arról is, hogy neki lett volna egy fellépése Csepregen.

Ezek után felmerül a kérdés,

miért akarna a Fidesz egy politikai bohócot, szélhámost és kalandort indítani

a mindenképpen kicsinálni szándékozott Botka ellen. Mert Szabó személye és egész életútja olyan, mintha a Botka-kampány számára találták volna ki. (A polgármester azzal kampányol, hogy nem hagyja Szegedet gazemberekre.)

1. Az egyik lehetőség az, hogy kell nekik egy szereplő, akit be lehet állítani független érdekvédőnek - bár az kétséges, hogy nagy tömegben lennének olyan választók Szegeden, akik elhiszik, hogy Szabó független a jobboldaltól.

2. A másik lehetőség természetesen az, hogy azért indítják Szabót, mert nem találtak nála jobbat: a szegedi Fidesz prominensei közül senki nem akarja megégetni magát a biztos vereséggel.

3. Viszont az sem kizárható opció, hogy egyáltalán nem szándékoznak beállni Szabó mögé; a cél csak az ellenfél megtévesztése. Eszerint a valódi jelölttel majd csak a választások előtt áll elő a Fidesz, mert azt ők is jól tudják, hogy egy politikai bohócot még akkor se legfeljebb akkor választanának meg polgármesternek, ha egyedül indulna.

(Felső kép: szeged.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8214443866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK28 2018.12.06. 15:21:56

Botkát képtelenség belekeverni a Szeviép-ügybe, mert nyakig benne va.

egyébként Nick megint elmegy a legvalószínűbb magyarázat mellett, mégpedig hogy ez a faszi elindul, elvesz Botkától szavazatokat, de mondjuk függetlenként. a fideszes jelölt meg közben nyer.

ami azt illeti, hogy "megégetni magát a biztos vereséggel", ez ugye egyrészt kevésbé biztos, mint az idén áprilisi eredmény volt, másrészt Botkára majd szavazni csak akkor lehet, ha szabadlábon lesz. én meg erre nem vennék mérget:D

azigaziraptor 2018.12.06. 15:45:13

@FCUK28:
Sztem Botka tovább lesz szabadlábon, mint te! :-)

rallus 2018.12.06. 16:41:32

Mióta Szabó Bálint kiborította a bilit az MSZP vasi roma tagtoborzásával kapcsolatban, azóta nem jó ember....

Oxica 2018.12.06. 17:55:01

"Eszerint a valódi jelölttel majd csak a választások előtt áll elő a Fidesz, mert azt ők is jól tudják, hogy egy politikai bohócot még akkor se legfeljebb akkor választanának meg polgármesternek, ha egyedül indulna."

Na na, azért ennyire nem becsülném alá a lápi hülyemagyarokat. Ők kifejezetten szeretnek politikai bohócot megválasztani.
A fideSSes lápi hülyemagyarok, már bebizonyították, hogy nem egy, nem kettő politikai bohócot választottak meg, tele van velük a parlament, a felcsúti lótolvaj cigány főbohóccal az élen.
Botka helyében óvatos lennék, mert a lápi hülyemagyarok könnyen lecserélhetik egy politikai bohócra, sőt az én cerkóf majmomra is ha indítanám jelöltnek.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

morpho 2018.12.06. 21:06:13

"Ezek után felmerül a kérdés,
miért akarna a Fidesz egy politikai bohócot, szélhámost és kalandort indítani a mindenképpen kicsinálni szándékozott Botka ellen?"

Miért, van a fidesz vezérkarban, aki nem politikai bohóc, szélhámos, vagy kalandor? Ez a fickó tökéletesen illik a képbe.

belevauvau 2018.12.06. 21:16:42

Ez az ember inkább Lázár embere. Bizonyított tény, hogy a vásárhelyi "mindenható" beleegyezése nélkül ember nem rúghat labdába a Csongrád megyei Fideszben.

emmersson 2018.12.06. 23:44:58

"...mert józanul az ember hajlamos lenne azt gondolni, hogy a felvételt az hozta nyilvánosságra, akinek az a birtokában volt. (Ti. maga Gyurcsány.)"

Ezt gondold át még egyszer, koma!

LKerekes 2018.12.07. 02:44:26

@Oxica:
A kurva anyád fia lehet csak ekkora seggfej, mint te.

MACISAJT1 2018.12.07. 05:40:42

Cím a nagyon független stb. index címlapján:
"Gyurcsány emberét indítja a Fidesz Szegeden Botka ellen"

Belül meg :

"Viszont az sem kizárható opció, hogy egyáltalán nem szándékoznak beállni Szabó mögé"

Muhaha

DFK 2018.12.07. 07:27:55

@MACISAJT1: csak a szokásos balos hazudozás.

paraszthajszal 2018.12.07. 07:38:57

@Oxica: „A fideSSes lápi hülyemagyarok, már bebizonyították, hogy nem egy, nem kettő politikai bohócot választottak meg, tele van velük a parlament”

Na, ha a fideszes országgyűlési képviselők bohócok, akkor vajh mennyire durván gyengék lehettek azok a jelöltek, akiket velük szemben sem választottak meg?

A cerkófmajmod legalább cuki lehet, és minden bizonnyal kevesebbel is beéri, mint a bizonyítottan korrupt ballibbant politikusbűnözők (vö. Zuschlag, Hunvald stb.). Gyurcsánnyal szemben én is őt preferálnám.

2018.12.07. 07:46:21

@azigaziraptor: "Sztem Botka tovább lesz szabadlábon, mint te! :-)"

Ez persze nem jelent többet: bizonyítékok hiányában (és információk birtokában :) ) háttérbe kell vonulnia. Még az is lehet, vesz egy horvátországi villát a hegyoldalban..oszt sajtot fog készíteni.

2018.12.07. 07:49:22

@LKerekes: Nacsak ! Bővült a szókincsed tádé ? De ha már itt felhoztad a családtagodat--akinek gyereke vagy és seggfejnek nevezedönmagad ,na ennek örülök. Mert tudod, ez olyan mint amikor" terryblacket " indítja a lézerjani haramiabandája, , mert onnan még nem loptak.
De csak nem te vagy a hires önjelölt ? Mert igy érthető a háborgásod, bár nem vagy tenger, sem óceán, de még Balaton sem. Igaz erőlködni lehet. Csak vigyázz nehogy összeszard magad a nagy hősködő erőlködésben !

mindbender2 2018.12.07. 07:54:39

Csodálatos emberek lesznek politikusok. Beszarás.
Az MLM szál az összes haszontalan faszfejnél felmerül vonától eddig a féregig.
Egyszerűen tényleg semmire sem jók, mindenki jól járna, ha eltűnnének a picsába. Elv nélküli, csak károkozásra jó faszfejek.

mindbender2 2018.12.07. 07:58:12

@MACISAJT1: Tegnap azt bizonyították be megint (!), hogy milyen jó a migráció. Igazából mindenben csak a jót terjesztik, tovább élnek, egészségesebbek, stb.
Mindezt olyan adatokra támaszkodva, amelyek világosan bizonyítják az ellenkezőjét ezeknek.
Függetlenobjektív nyomorultak.

nemecsekerno_007 2018.12.07. 08:42:41

Jövőre EP, meg önkori választás. Szórakoztató lesz, ismerve a "ballib" ellenzék szellemi képességeit és eltökéltségét. :)
Még egy 5 éves Botka időszak tragédia lenne...

Sir Galahad 2018.12.07. 09:08:50

Egyértelműen 3. Szegeden már Szabó előtt is hirdettek egy jobboldali jelöltet, a volt fideszes polgármester, Bartha László is egy egyesület jelöltjeként indul. Szerintem lesz a Fidesznek saját jelöltje, ezek meg majd visszalépnek a végén, de addig sem a fideszes jelölt kopik a kampányban, hanem ők.

2018.12.07. 09:25:17

Ha javasolhatom, akkor a farkasflóriminisztert kell jelölni úgy az önkoris mint az eu-s választásokon. Ő már igazi vérfrissítés lesz ! Neki már van tapasztalata pénzügyek terén , nem fog senkit meglepi érni, ha majd ő is az Adrián fog lakni. Sokat és sokszor fog felriadni, amikor álmában csörög a vekker, hogy ideje készülődni a munkavilágába és tevékenyen részt venni benne .
Hangos zajt nem szereti, de mivel a szomszéd kakasát ellopták--igy marad a csörgős vekker ébresztőnek. Ő nem sajtot fog ott késziteni, hanem álmodni fog a meg nem valósult munka világába vezető útról, és rémálmai lesznek, hogy ellopják a közel 6, 5 milliárdot -amit kemény munkával vérrel és verejtékkel kapart össze és lopott el --a mi adónkból .

Toportyán Zsóti 2018.12.07. 09:27:54

G narancstolvajseregletnél lejjebb csak holnapi tenmaguk van,hiába képzeled el a létező legnagyobb aljasságot megszorozva 2-vel,ezek simán alulmúlják még azt is.

Toportyán Zsóti 2018.12.07. 09:29:17

@FCUK28: Narancsrabszolga izlik a 400 túlóra?Gratula.

szevabá 2018.12.07. 09:53:55

elnézve ezt a csirát nem is volt erőszak...

pefe 2018.12.07. 09:56:49

Valószínűleg elindul, de nem ő lesz a Fideszes jelölt. Hanem az álellenzéki.

2018.12.07. 09:59:40

@Toportyán Zsóti: Csacsifiú...majd tájékozódj, hogy hogyan is van ez a dolog :)

Másrészt ... a rabszolgaság fogalmát sem ártana tanulmányoznod.

Ballib vagyok mert rettegek 2018.12.07. 10:10:33

Látom a Soros bérenc ballibbant lippsik egyből rászálltak a talpig magyar érzelmű Szabó Bálintra. Csak azért mert a Fidesz embere, ráadásul nem csak hogy országszerte ismert (a Századvég felmérése szerint Szabó Barnát a megkérdezettek 92%-a ismerte és tartotta jobbnak Botkánál, miközben Botkánál ez az arány csak 61%). Ráadásul Szabó Bálint rendszeresen kiállt Orbán Viktor szögesdrót kerítése mellett, mert a ballibantakkal ellentétben ő is megakarja védeni a magyar falvakat, városokat attól hogy 100 millió ´éhező afrikai migráns rohanja le és fossza ki a boltokat.

Szabó Béla amellett is rendre kiállt, hogy Orbán Viktor példája alapján mindenkinek kötelessége a házába befogadni a mackedón menekült Gruzevszkijt és a akár a teljes mackedón népet is ha a Soros által Mackedóniára ültetett bábkormány börtönbe akarná őket vetni lopás, csalás, sikkasztás, ofsor számlák, ofsor cégügyletek, pénzügyi és anyagi előnyök követelése, magánrepülőzgetés és szervezett politkai bűnözés miatt.

Mindenki védje meg tehát Szabó Bálintot a ballib hazug fék média hazudozások ellen!

Ballib vagyok mert rettegek 2018.12.07. 10:19:41

@Toportyán Zsóti:

Akár napi 500 túlórát is fogunk vállalni Orbán Viktorért ha megköveteli, csak azért hogy ti lippsikk megint csak dühöngjetek!
Én 2018-ban amúgyis pont ezért szavaztam rájuk, ezt vártam már régóta tőle. Végre teljesült az utolsó kívánságom. Most már boldogan várom a szociális temetést, mert én már mindent megkaptam az életben Orbán Viktort´ól amit egy magyar ember megkaphat!

gyurmicsek 2018.12.07. 11:00:54

Minden CEU-n végzett hazaáruló. Tudom, mert csoporttársaim voltak.....

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.07. 11:03:10

@paraszthajszal:

Bezzeg a mordeháj nagyúr, meg a délalföldi parasztgazda nem felsorolandó, igaz? Ja, ők fideszesek. ;D

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.07. 11:06:02

@Ballib vagyok mert rettegek:

No akkor ez a szabó Barna, Béla, vagy Bálint? Vagy mind a három egyben, netán ő a szentháromság?

Ballib vagyok mert rettegek 2018.12.07. 12:00:43

@látjátok feleim szümtükkel:

Mi van te liberális nyelvtannáci, ennyi csak a gondod? Bálint, ha a blog azt írja. Bár ezeknek a liberálkomcsi blogoknak én már semmit se hiszek. A lényeg az hogy a magyar emberek mind ismerik és szeretik Szabó Bálintot és így nekik teljesen mindegy hogy hogy hívják. A lényeg hogy fideszes.
Így akár hívhatnák akár Guzevszkijnek is. Akkor is meg fogják választani.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.12.07. 12:15:33

B1 bloglogika

gecifidesz a mi emberunk emberet inditja Botka ellen, igy le kell valtani a Patast mirank!

szalmakazal 2018.12.07. 13:50:00

Botka támadását, azaz karaktergyilkosságát a szegedi polgárok igen unják és fárasztó a Szabó-Lázár páros országos lakájmédiai hőzöngése.
Magunk elleni támadásnak tekintjük mi szegedi polgárok ezt mára, és addig hergelnek bennünket, hogy jövőre Botkát biztosan megválasztjuk és, ha így megy akkor az összes fideszest kisöpörjük Pódástól-mindenestül a testületekből.
Szeged nem agymosottak városa, ezt jó lesz megjegyeznie minden támadónak.

paraszthajszal 2018.12.07. 14:52:54

@szalmakazal: Botkát biztosan megválasztjátok? Csak az a baj, hogy ha addigra börtönbe kerül, akkor már nem lesz választható.

„Feljelentés Botka László ellen: már vizsgálja az ügyészség

A Legfőbb Ügyészség korrupciós és szervezett bűnözés elleni ügyek főosztálya a Központi Nyomozó Főügyészségnek továbbította azt a feljelentést, amelyet a Szeviép-károsultak egy részét képviselő Szabó Bálint tett annak gyanújával, hogy a közelmúltban első fokon lezárult perben – politikai befolyásra – nem vizsgálták a mélyebb összefüggéseket.” www.origo.hu/itthon/20181203-botka-laszlo-szeviep-botrany-korrupcio-feljelentes.html

______________________________________________________

Aki szeretné Szabót jobban megismerni annál, mint ami ebből a lejárató cikkből kiderül:
pestisracok.hu/szabo-balint-polgarmesterjeloltkent-akarja-leleplezni-botkat/
„Független jelöltként, a Mindenki Szegedért Mozgalom színeiben elindul a jövő évi polgármester-választáson Szabó Bálint. A jogász neve a Szeviép-üggyel vált ismertté, aminek a kirobbanása óta szinte naponta tör borsot a szegedi szocialisták orra alá. Szabó feljelentései nyomán már a fél városvezetést bíróság elé állították, sőt el is ítélték első fokon, most pedig már Botka László érintettségét is vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciógyanús ügyekben.”

midnightcoder2 2018.12.07. 15:01:52

Azért ez az életút elég szép bizonyítványt állít ki az egész magyar politikáról jobbról és balról egyaránt. Szánalmas.hu

sikvidéki 2018.12.07. 16:03:23

Közvéleménykutatótól hívtak fel, és többek közt megkérdezték tőlem, mint szegedi polgártól, hogy mennyire tudom elképzelni leendő polgármesternek a következőket, Botkán kívül: Szabó Bálint, Bartók Csaba (kézilabdás), dr. Molnár Csaba (vízilabdás), Kakas Béla (a megyei közgyűlés elnöke). Szóval még csak most keresik a jelöltet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.07. 16:09:28

@paraszthajszal: "ebből a lejárató cikkből kiderül:
pestisracok"

Botka meg ez a Szabó nemingem, nem hógatyám, de a prostisrácok meg origó féknyúz portálokon olvasottakból ne vonj le messzemenő következtetéseket. :))

Ti, fideSSfasszopók mindig megleptek a butaság egyre mélyebb bugyraival. :))

Andy73 2018.12.07. 16:18:03

Majd jövőre kiderül, hogy kik indulnak. És az is, hogy marad-e az utolsó vörös bástya, a baloldal egyetlen reménysége, vagy az is ledől 30 évvel a rendszerváltás után.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.07. 17:32:08

@paraszthajszal:

origo meg prostisrácok, mint forrás??

Te lettél A nap hülyéje!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.12.07. 17:36:08

@Andy73:

a kommunizmusból megmaradt kádári vörös mocsok komcsik meg a háromperhármasok mind a fideszkomcsi családodban van már 10-20 éve. Te se tudtál máshova menekülni, Thürmernek se kellettél.

nemecsekerno_007 2018.12.07. 17:39:35

@szalmakazal: A szegedi polgárok Botkát is unják. Unják a 10-15 éve tartó lassú hanyatlást, a kamuberuházásokat, de főleg a "szabad eyrópai város" "igazi demokraták" meg a hasonló bullshit-et. Szóval hagyjuk "Fizessenek a gazdagok" Lacit...

is 2018.12.07. 17:57:30

"a felvételt az hozta nyilvánosságra, akinek az a birtokában volt. (Ti. maga Gyurcsány.)"

Aham. Tehat azt mondod "kurva orszag", majd sajat magad MEGVAGOD a 20 perces beszeded, hogy 18 perc kimaradjon belole, de ez benne maradjon, es befujatod a szellovel a magyar radioba, hogy adjak le. .... Te se leszel mar a hulyebb.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.07. 17:58:36

@Andy73: "az utolsó vörös bástya"

A bolsevik fideSSre gondolsz? Mert ott gyűlt össze az összes komcsi.

morph on deer 2018.12.07. 21:05:26

@is:
“majd sajat magad MEGVAGOD a 20 perces beszeded, hogy 18 perc kimaradjon belole”

De tudod miért?
Hogy a közvélemény ne szerezzen tudomást arról, hogy Botka körömszakadtáig tiltakozott és érvelt Gyurcsány politikája ellen, sőt, úgy kellett tőle Gyurcsányt megvédeni, mert ez a kikezdhetetlen erkölcsi tisztaságú, igazlelkű emeszpés nem tudta elviselni a gyurcsányi politizálást, és fellázadt ellene!

Ez mind rajta volt a felvételen, amiket a gaz Gyurcsány körömollóval kivágott belőle!

És ezért tudja úgy az ország népe mind a mai napig, hogy Botka mint emeszpés tisztségviselő egy mukkot sem szólt, hanem megszavazott minden gazságot amit az az ádáz Fletó képes volt kitalálni, csakhogy lejárathassa szegény Botkát...

Na ez az őszödi hangfelvétel igaz története! És az a három emeszpés sem azért ment el, mert sárosak voltak a dologban, sőt, még Szili elvtársnő sem azért állt át a másik oldalra!
Ezek mind csak kitalációk, hogy leplezzék a Botka elleni őszödi összeesküvést...

Na, most már te is mindent tudsz...
XD

szalmakazal 2018.12.07. 21:14:37

@nemecsekerno_007:
Te szegedi vagy? Nem ugye. Akkor meg fingod sincs mi is van itt, ebben a városban.
Itt reggelire fidesznyiket esznek, délben orbaneszkut, vacsira meg szabódikkit.

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.07. 23:03:38

@paraszthajszal:".. a közelmúltban első fokon lezárult perben – politikai befolyásra – nem vizsgálták a mélyebb összefüggéseket..."

Nebasszamár!

Hiszen Polt Péter volt a főnök már akkor is, amikor a Szeviép ügy elindult. Akkor miféle politikai befolyást is kéne vizsgálni?Hehehe.

Látszik, hogy a szádba adják a szót, és te kritika beveszel mindent. Vigyázz, nehogy kicseréljék a szót!;D

nemecsekerno_007 2018.12.08. 13:14:08

@szalmakazal: "Akkor meg fingod sincs mi is van itt...."

Pontosan tudom mi van Szegeden, azért írtam, hogy egy nagy kamu. Csak a Barta 4 éve miatt húzhatta ilyen sokáig. Ezt a város szívta meg nagyon...
süti beállítások módosítása