A BKV - per (2.)

Elsősorban is, bácsi - mondta K. -,
korántsem a rendes törvényszék
előtt folyó perről van szó.
- Ez baj - mondta a bácsi.

(F. Kafka: A per)

Dési János sorozata a B1 blogon

Az előző rész tartalmából:

• A BKV-ügyben a későbbi vádlottak jó része a rendőrségen tett vallomásaiban nagyjából elismerte, hogy bűncselekményeket követtek el, illetve vádlott társaikat is rendre megvádolták ilyesmivel.
• A bíróság előtt, a nyilvános tárgyaláson aztán rendre visszavonták korábbi vallomásaikat, azt állítván, ezeket csak komoly nyomásra tették meg. És magukat és társaikat is ártatlannak nevezték.
• A kérdés, amit felvetettünk, hogy akkor melyik vallomás lehet közelebb a valósághoz.

A vádlottak, akik korábbi vallomásaikat visszavonták a bíróság nyilvános tárgyalásán, rendre arra hivatkoztak, hogy korábban, a rendőrségen különféle módon, de rávették őket, hogy valljanak egymás ellen. Amit a rendőrségi kihallgatásokon előadtak, amúgy leginkább védőik jelenlétében, az nem az igazság. Hanem leginkább

csak azért mondták, hogy elengedjék őket.

(A magyar törvények szerint a bíró joga mérlegelni, hogy melyik vallomást fogadja el, melyiket tartja életszerűnek és melyiket nem, melyiket támasztják alá más bizonyítékok, és melyiket nem. Vagyis pusztán attól, hogy valaki már a bíróságon azt mondja, “visszavonom a vallomásom”, az ettől még nem válik semmissé. De kétségtelen, hogy ez esetben a bírónak alaposan indokolnia kell, hogy mégis miért a visszavontat fogadja el esetleg mégis.)

 ***

Sorozatunkban szót ejtünk majd részletesebben is arról, miként változtak a vallomások. Ám most előbb vessünk pár pillantást arra, mit állítanak a vádlottak, miként vették rá őket a szerintük hamis vallomások megtételére. (A tanúkról is külön szólunk majd, mert az más tészta.)

A nyomozó hatóságnak elképzelése és ehhez igazodó elvárásai voltak a BKV-ban történtekről. és ennek igazolására a terheltektől együttműködést vártak

- így foglalta össze a kecskeméti bíróság előtt perbeszédében Gyalog Balázs, Antal Attila harmadrendű vádlott ügyvédje, hogy szerinte mi történt.

Itt álljunk meg egy szóra, és értelmezzük egy ügyvéd szelíd szavú, taktikus megállapítását.

Honnan volt a nyomozó hatóságnak “elképzelése”? Ha felidézzük a BKV-ügy kirobbanásának, 2009-nek a hangulatát, akkor emlékezhetünk arra, hogy a Fidesz csúcsra járatott kommunikációs gépezete mindent bevetett azért, hogy a “pofátlan végkielégítésekkel” kezdődő ügyet a választások előtt minél inkább megroggyanó szocialisták nyakába varrja. Ráadásul a szocialisták is elbizonytalanodtak, majd egymással is szembenálló csoportok alakultak ki a párton belül, így

Hagyóék könnyű prédává váltak.

A közvélemény -  nyilván részben a propaganda hatására - részben mert már akkor is elege volt a gyanús ügyekből, végre szigorúságot, ítéleteket akart.

• Egyrészt tehát volt egy komoly elvárás a közvélemény egy jelentős részéről arra, hogy a nyomozás eredményeket mutasson föl.
• Másrészt, az sem volt titok, hogy a nyilvánvalóan pillanatokon belül hatalomra kerülő Fidesznek milyen lényeges, hogy eredmények szülessenek, s - ahogy erről még szólunk majd - az is nyilvánvaló volt, hogy nem lesz majd hálátlan.

Nem állítjuk, hogy feltétlenül politikai elfogultságból történt úgy a nyomozás, ahogy történt - hiszen ezt elég nehéz is lenne már most bizonyítani -, de az biztos, hogy

a hatóságok erősen inspirálva voltak arra, hogy eredményt mutassanak föl.

Az ügyvédi állítás következő, értelmezésre szoruló része, hogy “a terheltektől együttműködést vártak”. Mit jelent ez?

Antal Attila ezt a bíróság előtt így fogalmazta meg:

Őrizetbe vételem napját követő vallomásomban mindezt tudomásomra is hozták, azzal, hogy amennyiben az elvárásoknak nem tudok megfelelni, hosszú időre előzetes letartóztatásba kerülök.

Természetesen egy közepes műveltségű krimiolvasó is pontosan tudja, az otthoni karosszékéből, hogy ezek a dolgok már csak így mennek. Vagyis érdemes kellemetlenségeket vállalni az elején, és nem bevallani olyasmiket, amelyek miatt később még sokkal több bajunk lehet. Igen, ez így logikus,

ha szabadon vagyunk, és más bőrére megy az egész.

De esetünkben a hatóságok próbálták úgy alakítani a körülményeket, hogy a gyanúsítottak ezt akkor másképpen lássák. Mégpedig olyan viszonyok teremtésével, amelyek között legtöbbjük csak a mielőbbi szabadulásra tudott gondolni, ha úgy tetszik, bármi áron.

Úgy éreztem, hogy élet-halál között lebegek és ezt nem fogom kibírni. Azt, hogy akár évekig bezárjanak, fogva tartsanak, azt nem fogom tudni kibírni. Fizikailag éreztem magam veszélyeztetve. (...) Őrizetbe vettek és értésemre adták, hogy ha nem leszek együttműködő, hosszú hónapokra, akár évekre is előzetes letartóztatásba kerülök és hetente fognak meggyanúsítani egy-egy újabb szerződéssel. Én elmondtam, hogy nincs tudomásom semmilyen guruló forintokról, de figyelmeztettek, hogy ez azt jelenti, hogy én Hagyóékat védem és ezzel csak magamat hozom menthetetlen helyzetbe, előzetes letartóztatásba fogok kerülni.

Természetesen jogos a kérdés, nem lehet-e, hogy az őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok előtt mondtak igazat - még ha ehhez efféle, fent idézett rendőri praktikák is kellettek - a bíróság elé érve már ráébredtek, hogy ha mindent mindenki tagad, akkor jóval nehezebb elítélni őket.

Igen, ezt a verziót sem szabad eleve kizárnunk.

Ráadásul, mint már említettük, ezek a később visszavont vallomások védőik jelenlétében születtek, tehát nyilvánvalóan nem “kiverték” ezeket a gyanúsítottakból.

Gyalog Balázs ügyvéd erről is beszélt a bíróság előtt:

Védőként azonban azt kell hogy mondjam, teljes hittel, meggyőződéssel hiszem és vallom, hogy Antal Attila a kérdésben igazat mond. Mert védőként én is láttam, hogy min megy keresztül Antal Attila. Láttam egy embert az első kihallgatás előtti napon az ügyvédi irodában, akinek fogalma nem volt a büntetőeljárás menetéről, és fogalma nem volt arról, hogy mi várhat rá. Bőszen győzködött minket arról, hogy nem követett el bűncselekményt, nem tud ilyenekről és biztos abban, hogy az iratok ezt igazolják is. Fel sem fogta, hogy a feje felett lóg egy hosszan tartó kényszerintézkedés lehetősége. Majd tisztelt bíróság láttam a döbbent Antal Attilát, akit meggyanúsítottak, és a vallomástételét követően őrizetbe vettek. Aki értetlenül állt a helyzet előtt.  (…) Őrizetbe vételét követően elváltunk egymástól és megegyeztünk, hogy másnap a fogdán találkozunk. Ez a fogdai találkozó is egy életre emlékezetes marad, mert egy teljesen más emberrel találkoztam az előző naphoz képest. Aki közölte velem, hogy súlyos szívbeteg, és biztosan nem bír ki egy hosszú előzetes letartóztatást. Félti a családját, a gyerekeit és az állását. Ezért jelezzem a nyomozó hatóságnak, hogy vallomást kíván tenni.

Jó, persze egy védőügyvédnek az a dolga, hogy mentse ügyfelét. Ezzel együtt

nem szokásos a tárgyalótermekben az efféle drámai hang a védők részéről.

Már csak azért sem, mert egy védőnek pályafutása alatt sok-sok ügyfele van, nem érdeke összerúgni a port a hatóságokkal.

Kérdés még persze, már ha tényleg így történt, hogy mikor és hogyan vették rá a gyanúsítottakat arra, legyenek szívesek a hatóságok szája íze szerint vallani.

Antal Attila erről a következőket mondta:

(…) hirtelen megjelentek nálam a nyomozók és teljesen váratlanul bevittek a BRFK Teve utcai székházába, közben a főügyészség épülete előtt várakoztunk egy fél órát és hát kerek-perec elmondták, hogy kellene még valamit mondani.

D. J.

(Képek: Heti Válasz, ATV, Digi Start, Hagyó Dosszié)