A mi kis falunk lélekszámát tekintve sem világváros, összesen ha 111-en vagyunk (a 2014. január 1-jei állapotok és a Vágó Ági szerint, aki névvel is képes elsorolni őket), mégis igen jelentős probléma nálunk a migráció.

Az őshonosok legfőképpen és leggyakrabban a temetőbe teszik át székhelyüket, minek következtében erősen romlik az adómoráljuk. (Én ugyanezt virgoncan is képes vagyok produkálni.) A szerencsésebbek azonban a közeli városokba, Tapolcára, Balatonfüredre, Szombathelyre, illetve Pestre emigrálnak, de adtunk mi már atomkutatót Ausztráliának is.

A bebírók előtti idill (A monoszlói uradalom képe, Erdődy A. 1837-es olajfestményén. Kép innen)

A fentebb körülírt népmozgás következtében a faluban sorra szabadulnak fel a házak, amelyek légypapírként vonzzák ide az idegeneket, többnyire olyasféléket, mint amilyen én is vagyok. (Közel a Balaton, mégis érintetlen a falusi csend, mínusz fűnyírók és hétvégi flexelés.) Így megy ez a hatvanas évek óta, amikor is Lengyel Józsi bácsi, ha még emlékszik rá valaki, a zajos Pestről részben ide tette át a székhelyét – talán nyírfát akart volna látni, de ez csak feltételezés. (A Wikipédia szerint a házat 1968-ban Duczynska Ilonával közösen vette, így már kezdem érteni, miért tartanak minket, pestieket errefelé anarchista felforgatóknak.)

Na de nem elég, hogy a léha fővárosi, sőt,

Körúton belüli romkocsmázó értelmiség tervszerűen és csapatostól elárasztja ezt a többet érdemlő falut,

úgy negyed évszázada megjelentek itt az illegális bevándorlók, az idegenajkúak is. Mindenekelőtt a Hansi. Igaz, ő nem Afrikából vagy a Közel-Keletről jött (apropó miért lenne az közel, na de mindegy), hanem Németországból. Ma már az sem világos, hogy annak nyugati vagy DDR-es részéből. A lényeg az, hogy valami üdülőben volt gondnok és nyilván Stasi-kém, majd egyszer csak nyugdíjba ment, és megjelent itt egy Honda dzsippel. Fedőtörténetként elvette a falubeli Ili nénit, akivel nagy házat építettek és meg nem haltak.

Különben vannak nálunk idényhollandok is, de ez most mellékvágány, őket alig látjuk, és így nem könnyű gyűlölni őket. (Persze kis odafigyeléssel azért lehetne.)

Hanem Hansi emberemlékezet óta itt lakik, és mit mondjak, nem a falu legnépszerűbb embere. Bár a munkáját itt senkinek sem tudja elvenni (senkinek sincs olyan), ráadásul magyarul sem tud egy szót sem, legalábbis ember nem hallotta még gyönyörű nyelvünkön megnyilvánulni. Verbális kommunikáció helyett azonban iszonyú szúrósan néz, ha csak elsétálunk is a háza előtt, nem beszélve azokról a gonosz bebírókról, akik rendszeresen a vele szembeni kis útháromszögben fordulnak vissza a gyönyörű, szinte új állapotú – bár 260 ezer kilométert futott – hathengeres Roverjükkel.

A másik népcsoport, amelyet ki nem áll, a kutyasétáltatók.

Némely pestieknek ugyanis díszkutyájuk van, ami alatt azt kell érteni, hogy ezek az ebek nincsenek rendeltetésszerűen láncra verve az udvarban, sőt, horribile dictu, akár még póráz nélkül is sétálgatnak a kihalt Hegyi utcában, ahol heti átlagban három traktor halad el. Ha van épp beléjük fűtőolaj.

Szóval Hansi ilyenkor mindenkit feljelent, nyilván a német nyelvű tudakozónál, esetleg a felesége útján, zavaros magyar nyelven, nem mintha a hatóság részéről bárki is odafigyelne.

Sőt, mint afféle bevándorló terrorista, egyszer nagy sunyin – két kerten keresztül – rá is lőtt egy kutyára, úgyhogy szegény Kevin combjából csipesszel kellett kiszedni a légpuska lövedékét.

Hát ezért kell vigyázni az idegenekkel.

Így aztán felmerült bennünk, hogy mi is kérünk a kormány által nagy áldozatok árán 333 példányban kinyomott idegenellenes uszító plakátból. Ha pedig netán úgy gondolnák, hogy a mi kis falunkhoz képest az a plakát túl méretes, esetleg lehetne fordítva is. Hogy nem azt a bazi nagy papírt teszik ki Monoszlón, hanem

a falut ragasztják fel a plakátra, mintegy elrettentő példaként.

És akkor előbb-utóbb végre megint le lesz festve a házam. Igaz, kékre.

Tardos János