Mondanom sem kell, eléggé meglepődtem, amikor egy fényes délutánon hosszú fekete kocsisor fékezett az utcámban, és az Orbán Viktor megdöngette a kaput. Hát miért nem jelentkezett be előre, szóltam volna, hogy ne jöjjenek be a Hegyi utcába, mert nincs hol megfordulni benne, zsörtölődtem, de hiába már, hiszen alighanem örökre beragadtak ide, és erősen lenyomták a telekárakat.
De most nem erről van szó, mondta erre az Orbán Viktor (akinek azért a lenyomott telekárak hallatán felcsillant a füle), hanem hogy most leváltják a Némethnét és azt az apehos bigét (Vida, szúrtam közbe, Vida Ildikó), ja azt, mondta, és hogy helyettük
kellene nekik egy korrupcióellenes főmufti,
mert csak így kapnak európai lét, és hogy rám gondoltak, mit szólok hozzá.
Látva első döbbenetemet, és utána a másodikat is, csippentett a szemével, hogy ne aggódjak, megoldjuk okosba, és hogy én sem járok majd rosszul – mondta biztatólag.
De hát hogy miért pont én, amikor nekik kiváló korrupcióellenes kádereik vannak, hebegtem, hát mindjárt ott van a Rogán Tóni, ugye, akinek egy újabb stallum már meg se kottyan, ráadásul van hol fogadnia a korrupciós küldöttségeket, ugyanis a Pasaparkban ugye. Mert én itt a Monoszló, Hegyi utca 30-ban helyhiány végett legfeljebb egyéni korrupcióval tudnék foglalkozni, bár ami azt illeti, arra tényleg lenne igény.
Hát hogy én ne szerénykedjek, mondta erre az Orbán Viktor, és eleinte biztosan furcsa lesz nekem, de biztosan belejönnék, ebbe neki tapasztalata van, mert látott ő már egyszerű gázszerelőt is kiválóan harcolni a korrupció ellen,
és a végén senki nem járt rosszul.
De hát még nincs vége, mondtam erre én, ám mindketten éreztük, hogy érveim kezdik elveszíteni kezdeti acélos élüket. Ez főleg akkor vált nyilvánvalóvá, amikor elém tette a 627 oldalas Antikorrupciós Munkaköri Leírást, mert utána már csak annyit tudtam hebegni zavartan, hogy hát én nem is vagyok Anti, nem-e téveszt össze valakivel itt az utcában. Mert például a fröccsös Anti két házzal lejjebb lakik (ott könnyebb is megfordulni a kocsikkal), a tetőfedő Anti meg hát szegény szintén itt lakott régebben, csak a túlzott alkoholfogyasztás végett tavalyelőtt leesett a tetőről, és azóta erősen le van százalékolva szegény, és valami városi elfekvőbe tartózkodik.
Nem, nem, mondta erre az Orbán Viktor, személy szerint rám gondoltak, és hallottak már arról is, hogy pillanatnyilag autószerelőnél van a kocsim, strukturális átalakításon (ami igaz), ezért
mindjárt hoztak is nekem egy hivatali fekete Volvót,
feltéve, ha valóban sikerül majd megfordítani a konvoj többi tagjával együtt, ami, most már ő is belátja, ebben a szűk kis utcába bizonyára nem lesz könnyű feladat.
Hanem amíg a szomszédos házakat ebből a célból lebontják (ha már az alatta fekvő telkekkel együtt úgyis annyira lement az áruk, mint én azt feltételeztem), üljünk már le pár percre a konyhában, ha nekem sincs ellenemre – mondta az Orbán Viktor –, hogy gyorsan megbeszéljünk, mi is lenne egész pontosan a munkaköröm meg ilyesmik. Hogy ez így jó-e lesz. Azt majd meglátjuk, mondtam erre diplomatikusan én, de mivel hétágra süt a nap, mégiscsak jobb lenne a kertben, annál is inkább, mert onnan gyönyörűen látjuk majd közben, hogyan dózerolják el többek között a Sándor házát, képzelem, milyen pipa lesz.
Leültünk szépen hát a kertben, valami TEK-es hozott termoszban kávét, engedélyt kértem, hogy a saját portámon rágyújthassak, a Viktor meg valami szotyolákat rángatott elő a gyűrött nadrágjából. Hogy akkor vázolná itt a munkaköri izéket.
Mondtam neki, hogy szívesen meghallgatom persze, bár ezt még kissé korainak tartom, hiszen nem említette még, hogy miből veszek benzint a böhöm nagy fekete Volvóba (feltéve, ha a közeli napokban valóban sikerül menetirányba állítaniuk), és más költségeim is felmerülhetnek, még
ha nincs is olyan szörnyű az ízlésem, mint a Habony úrnak.
Persze, hát egy percig se aggódjak, tudja ő, hogy ki az a Habony, csak nem akarta mondani a piszkos ellenzéki interpellálóknak meg az ellenséges sajtónak, mert azok úgyis kiforgatnák a szavait, szóval lesz remuneráció, és a korrupciómentességet eleve elkerülendő nem is biztos, hogy az adóhivatalnak majd mindenről kell tudnia. Viszont ellenben számítana ebben az ügyben az én diszkriminációmra is, mire én elnyomtam egy halk sóhajt, hogy lássa, tisztában vagyok a magasabb körökben elterjedt tévesen használt idegen kifejezésekkel és azok hétköznapi nyelvre is lefordítható értelmével.
Hogy mennyi a lé, tettem egyértelműbbé kérdésemet, mire ő hevesen bólogatni kezdett, hát igen, ugye itt van az a kétmilliós hülye plafon, már nem is emlékszik, talán a korábbi bankelnök miatt kellett kapkodva, nem elég átgondoltam bevezetni, de értsem meg, akkor még ő sem keresett egészen kétmilliót (már ha a képviselői javadalmazását és a nagycsaládos kedvezményeit nem vesszük ide). Na és így abban az időben pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, de azóta már megbánta, mint aki hat süldőt kölykezett, szóval vannak kibúvók, na – mondta az Orbán Viktor, és biztatólag nézett le a cipője orrára.
Nahát annak el is kélt a biztatás, mert igen randa és sáros volt, de hát végtére is nem divatügyi főtanácsadónak kért fel, úgyhogy efelől egyelőre kussoltam.
Mondtam viszont helyette, hogy azért valami konkrétabb számot szeretnék hallani, és bár látom, hogy
anyagilag általában megéri korrupcióellenes főnöknek lenni ebben a kormányban,
de nem tudhatom ugye, hogy meddig maradhatok hivatalban, még ha nem is a károsan túlburjánzó szorgalmamról és a már-már beteges munkakedvemről is ismernek a környéken. Ellenben például véletlenül is rábukkanhatok akár valami kisebb visszaélésre, sikkasztásocskára, közbeszerzési malőrre, és akkor, ha nem is kitálalni, de azért valamit mondani esetleg kellhet majd, és belátom, hogy ezek után nem biztos, hogy sokáig megtarthatom ezt az amúgy vonzónak tűnő kormányzati pozíciót.
Hát hogy mik lennének az igényeim, terelte el a szót ügyesen az anyagi kérdésekről erre az Orbán Viktor, mire fejben kiszámoltam, hogy az a rongyos kétmillió, az még adómentesen sem lenne elég, mert ugye minden drágul, és manapság már egy párnapos svájci vagy londoni kirándulást sem lehet kihozni öt-hat milliónál olcsóbban. Éreztem ám belül, hogy lassan-lassan egyre szolidárisabb leszek ezekkel a szerencsétlenekkel, hogy megnő bennem észrevétlenül az antikorrupció elleni hév, ezért egy cetlire szó nélkül, de azért szerényen leírtam egy kisebb számot, amely hárommillió négyszázkilencvenkilencezer-kilencszázkilencvenkilenc és hárommillió ötszázezer-egy közé esett, persze nettóban, és áttoltam a kis kerti asztalon.
Tudtam, hogy meg fogunk egyezni, mondta erre vidáman az Orbán Viktor, de én ekkor súlyosan a szemébe néztem, és keményen megmondtam neki, mit sem törődve a köztünk lévő magassági különbséggel, hogy
plusz költségtérítés.
A délután többi része már kötetlen beszélgetéssel, szalonnázással, meccsnézéssel telt, buldózert ugyan nem sikerült szerezniük, de a süket Jóska zsebbe háromezerért, valamint kétdeci vegyespálinkáért lekombájnolt nekik annyit az utcából, hogy a TEK-esek nagy üggyel-bajjal ugyan, de fél nyolc körül végül csak megfordultak az utcában, persze össze-vissza karistolták a szegény Orbán Viktor kocsiját. Mindegy, mondtam nekik, csak hagyják, én az én Volvómmal elmegyek majd a Hansi előtti visszafordulóig, azzal ne fáradjanak.
Tardos János
(Kép: a szerző)
