B1 blogcsalád



Most már minden rendben van az oktatásban, még Nemzeti Tanévnyitó is volt

2017. augusztus 31. - B1blog

A tisztelettől (bizonyára nem a nyári melegben várakozástól, hiszen egy tanévnyitón a gyerekek igényei a legfontosabbak) félájult iskolások körében nyitotta meg a 2017/2018-as tanévet Balog Zoltán. Palkovics László az eseményen elhangzott beszédében a lehetőségek tanévének eljövetelét ígérte. 

nemzeti_tanevnyito.jpg

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a nemzeti tanévnyitón a nagykőrösi református templomban 2017. augusztus 31-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Tovább

5 érv, ami miatt őrültség kivágni a „szocialista nyárfákat”  

A fővárosi önkormányzat által felügyelt közterületeken 2025-ig kivágják az összes kanadai (vattázó) nyárfát – döntött a Fővárosi Közgyűlés. A legabszurdabb az egész történetben az indoklás. Meg az, hogy nem érnek el vele semmit – csak rosszabb lesz. De miért is? 

nyarfa.jpg

Tovább

A létező legveszélyesebb azbesztet találták a Városligetben, a Liget Budapest gyerekprogramot szervez

A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. egyszer tagadta, másszor beismerte, hogy rákkeltő veszélyes hulladék áll február óta fedetlenül a Pecsa helyén maradt építési törmelékben. Viszont a cég szeptember 2-ára a 3 és 13 év közötti gyerekeket várja gazdag programmal a Városligetbe.

saghi_attila_pecsa.jpg

Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki igazgatója, kezében a Pecsa helyére kerülő épületszörnnyel, ami kétszer olyan nagy alapterületű és négyszer akkora lesz, mint a Pecsa volt.

Tovább

Orbán a német választások miatt sorra nyeli le a békát Merkeltől

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. augusztus 31.

• A magyar kormányfő taktikából félreteszi az önérzetét és jelenleg nem veri vissza reflexből a német vádakat;

• Orbán kőszívűsége mérce lett az európai nemzeti konzervatívok szemében;

• Az európai zöldek azt javasolják, hogy Magyarország ne kapjon uniós pénzt az elutasított menedékkérők hazazsuppolására, ha úgysem enged be senkit.

merkelorban.jpg

Tovább

A debreceni egyetem méltóvá vált új díszpolgárához - épp annyira bírják a kritikát, mint Putyin

b_putyin_diszpolgar.jpgVégre leleplezte magát az egyetem: nem a paksi bővítés miatt avatták díszpolgárrá Putyint, hanem az orosz elnök szólásszabadsággal kapcsolatos álláspontját tették magukávé. A más vélemények elhallgattatásának modern apostolát tisztelik a cívisek Vlagyimír Vlagyimírovicsban.

Tovább

Magyarország ismét vétóval fenyeget a lengyelellenes szankciók esetére

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

• Az Orbán-kormány továbbra is keresztbe fekszik Németországnak és az EU-nak lengyel-ügyben

• A magyar miniszterelnök ott van, ahol a part szakad, miután nem jött be az orosz-amerikai megbékélés

• Az Orbán-kabinet azt csinálja, ami bevett dolog volt a szocializmusban: a sporttal próbálja erősíteni presztizsét

Tovább

Nem a patkány után nyomoznak a kórházban, hanem az ápoló után, akinek a fejére esett

Közben előkerült egy ombudsmani jelentés, ami szerint borzalmas, sokkoló, embertelen állapotok vannak a pszichiátrián, emiatt már 2 éve a kórház bezárását javasolta. Pedig patkányok akkor még nem is voltak.mgkp.jpg

Tovább

Orbán kellemetlen helyzetben: nem tudja, hogyan táncoljon ki a Putyinnal kötött üzletből

Az orosz autokrata kicsikart egy konkrét időpontot a magyar kollégából. Orbán nyert néhány hónap haladékot, de nem tudta a választás utánra tolni Paks II építését. Ez a választási esélyeit is tönkreteheti. Vagy kockáztatja Putyin bosszúját.opru.jpg

Tovább

Magyarország faltörő kos az unió destabilizálásához

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • A magyar és az orosz vezetőt a nyugat és az EU elutasítása ültette ismét tárgyalóasztalhoz, de Orbánnak kell az olcsó gáz, valamint Paks. Utóbbi jól jön Putyinnak is.
  • Varsó non coronat: Lengyelország beintett Brüsszelnek a bírák ügyében (is).
  • Mundruczó világszínházat csinált Zürichben a magyar valóságot feltáró Látszatélettel.

Tovább

Putyin látogatása: a kormánypárti sajtó nagyon hallgat

Hatalmas horderejű diplomáciai lépés, nagy delegációval érkező orosz elnök. Ehhez képest síri csend a kormánypropagandában.  szijjarto_orosz_egs_miniszter.jpg

Kép is csak arról készült, ahogy Szijjártó találkozik az orosz egészségügyi miniszterrel (MTI)

Tovább

Császy Zsolt kérte, hogy nyilvánítsák politikai elítéltnek, de ezért többet kell lehúznia a börtönben

Kardos Ernő interjúja a B1 blogon

Bár a sukorói telekcsere nem jött létre, s emiatt nem épült meg a Gyurcsány kormány idején tervezett beruházás, a King’s City kaszinóváros sem, de hűtlen kezelés kísérlete miatt mégis letöltendő szabadságvesztésre ítélték a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő két egykori vezetőjét.

csaszy_zsolt_mti.jpg

Császy Zsolt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt értékesítési igazgatója a 2008-as sukorói telekcsere ügyében indult büntetőper tárgyalásán a Kúrián 2017. június 8-án. (Fotó: Illyés Tibor, MTI)

Tovább

Orbán Viktor a háttérben azon dolgozik, hogy Magyarország elhagyja az Európai Uniót

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. augusztus 28.

  • A magyar kormányfő megnyilatkozásai alapján kérdéses, hogy az ország meddig lesz még az EU tagja;
  • Macron elvtelen alkut ajánlott a cseheknek és szlovákoknak nacionalista célja érdekében;
  • A valóság teljes megtagadása: interjú László Petrával.

Tovább

Handó még azt is előírja, milyen színű bugyit viseljenek a bírósági dolgozók

image_8.jpg

Nem vicc. Még a bugyiviselésre is iránymutatást is ad az a bugyuta kézikönyv, amit Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke rendelt 8 millió forintért az új ügyfélcentrumok számára.

Tovább
süti beállítások módosítása