B1 blogcsalád



Szijjártó keménykedik, Martfű könyörög a hollandoknak

2017. augusztus 27. - ashwood

bojkott-a-heineken-termekek-ellen-az-igazi-csiki-sor-hurcoltatasa-miatt.jpgÚjabb bizonyíték arra, mennyire nem értik Orbán csatlósai a valódi világ működését. Lehet keménykedni egy nemzetieskedő markatingblöff alapján, de ha veszteséget okozol egy cégnek, annak következményei lesznek.

A holland nagykövet interjúját követő külügyi csapásmérés felfrissítette az emlékezetet: nem is olyan régen már egyszer hadat üzentünk mi a hollandusoknak - igaz, akkor csak a legismertebb sörgyárukat csuklóztatta a Lázár János vezette naracsnyik társaság. A tét nem volt kisebb, mint egy erdélyi kézműves sör logója. Ilyen fajsúlyos kérdésekben érdemes bevetni a magyar állam minden súlyát és tekintélyét.

Akkor a Heineken végül engedett, eltekintett a megnyert védjegy-per végrehajtásától. Mennyivel is jobb azóta magyarnak lenni: Erdélyben nyugodtan ihatják az Igazi Csíki Sört, akiknek ízlik, változatlan logóval. Jól megjárták a kapitalisták.

Ez persze hatással van a sörgyár eredményességére, működésére is. Nem állítjuk, hogy egyenes következménye az erdélyi keménykedésnek az, ami most történik Martfűn, azonban ilyen előzmények után az államnak nagyon nehéz lesz bármit is kérnie a hollandoktól.

Történt ugyanis, hogy a Heineken bejelentette a nyár közepén: januártól megszünteti a sörgyártást martfűi üzemében, eztán csak, mint logisztikai központot üzemelteti telephelyét. Lett is azonnal nagy csődület a településen: így ugyanis nem csak munkahelyek szűnnek meg, de Martfű elesik évi közel 100 millió forintnyi iparűzési adótól. Márpedig ez összbevételük 30 százalékát teszi ki. A polgármester, Papp Antal szerint így akár az önkormányzat működése is veszélybe kerül.

De van tervük ám!

– A Heineken lesz szíves mégis folytatni a termelést Martfűn, és fizetni tovább rendesen, mint eddig.

– Ha ez mégsem történne meg valamiért, akkor pedig az állam lesz szíves sört gyártani, vagy támogatást adni a településnek.

Ez a nagy terv. Amelyet egyébként bőszen támogat a térség országgyűlési képviselője, Boldog István is, feledve, hogy 7 hónapja még a Heineken bojkottjára buzdított mindenkit.

Ilyen, amikor szembe jön a valóság és visszakézből ébreszt fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3712783056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BAZINGA2 2017.08.27. 13:39:57

Lesz még ennél nagyobb pofára esés is. Ami késik nem múlik... Nem kéne arcoskodni!

sinus67 2017.08.27. 13:53:18

Egyszer minden véget ér! Aki nagy arcú volt, annak az arca nagyobbat koppan Orbán papa betonján!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.08.27. 14:01:03

Olyan járulékos veszteségekről már nem is beszélve, hogy honnan fogja dajcstomika beszerezni eztán a Mari hónalját? :-)

kepeslajoska.tumblr.com/image/164665299580

megamedve 2017.08.27. 16:14:03

Balfasz politikusok. A Heineken helyében sóval szórnám fel a gyár helyét.

Joc123 2017.08.28. 08:15:36

Ne hagyjuk hogy Sörös nevessen a végén! :D

Erdei György 2017.08.28. 11:39:25

@megamedve: Fletókád milliárdokat tesz zsebre a nagy lopásai ellenére , és így is pofátlankodik , neked a segg-nyalásán kivül nem is kell más - hiszen külföldön - Barcelónában vagy brükselében jobban és gyorsabban szétrugják a hátsód ezért lebzselsz még mindig hu.-ban Újarábiában sokkal hamarabb és egyszerűbben kinyírnának kis egerem . ÉN ledolgoztam 35 évet , van 100 rongyom / hó , de csak azért aggódom , hogy a romák sem tudtak beilleszkedni .Nem kell egy terorista sem , hiszen te alább való vagymindannyiuknál. Megértem , hogy neked csak Herkóra kellene a lopandó pénz ... holmi Mari hónalját csak megvetni tudod .

n3spr3ss0 2017.08.28. 11:54:16

@Erdei György: Te ennyit ittál? Mi ez a handa-banda amit ide röffentettél? Hajrá Heineken!

gigabursch 2017.08.28. 12:08:36

Narancs vs. Oranje

No comment.

Amúgy a Heineken sokat rontott a martűfi sör ízén, de a sopronin is.

Tóbiás Ferenc 2017.08.28. 12:27:42

Van terv csak az senkit nem érdekel.
A magyar kormány egy naperőműre és egy üvegházra 758.000.000.- Ft-ot ajánlott fel. Ezek a művek éves szintén 100.000.000.- Ft- ot termelnének. Csökkentenék az állami költségvetéstől való függést és munkahelyet teremtettek volna. Nem kellett a városvezetőnek. Most ennek a támogatásnak a tizedéért könyörög. Itt csak a látványberuházások mennek. Kerékpárút gyalog út lakóterületi út felújitása. Ebből már minden megvolt.
Nem volt rendszeres kapcsolatápolás az ipari nagybefizetőkkel. Ráadásul a Bunge és a Heineken januártól adóemelésben részesült. Tény visint, hogy a Heineken becsapta, tévedésben tartotta Martfűt. Három éve döntöttek egy új készítmény hazai gyártásáról, aminek az alapanyaga majdnem 100 % adó alá esik. Tudták hogy termelés csak Sopronban lesz. Ehhez képest másfél éve még a martfűi termelés bővitéséről beszélt az igazgató.
A teendők.
1. Kártérítési per a Heineken ellen.
2. Bevételnövelő projektekre pályázni - ha még nem késő. Naperőmű, üvegház, biomassza üzem.
3. A gyógyturizmus erőteljes fejlesztése. Van gyógyvizünk szállodánk széleskörű orvosi ellátás.
4. Fokozni a rentábilis kulturális rendezvényeket egész éven át.. 3.900 négyzetméteres Művelődési Központunk van ami a megye második ilyen célú legnagyobb komplexuma. Számos, több ezer ember befogadására alkalmas infrastruktúrával ellátott területünk van.
4. Rentábilis sportrendezvények szervezése a megye egyik legkorszerűbb sporttelepén. Az mégsem járja hogy egyedül Martfű nem tud mit kezdeni a műfüves focipályájával. Van itt teniszcentrum füves pálya meg számtalan egyéb lehetőség, pl sportlövészet, íjászat, erős emberek triatlon stb Külön Városi Sportcsarnok van ami alig kihasznált.
5. Működési kiadás csökkentő terv, működési bevételnövelő terv készítése.
6 nemzetközi hírű pénzügyi tanácsadók igénybevétele. Én korábbi munkám során kettőt is ismerek
7. Magyar nagybefektetők idecsábítása. Egy a megyénkben él. Korábban szovjet katonáknak épitett városokat. A másiknak Andorrában sípályája Madridban kórháza van.
Nem sorolom tovább, bár tudnám
Egy faluból várost csináltam egy önkormányzatot 540.- Ft ( sic!) összeggel vettem át. Távozásomkor 44.000.000.- Ft szabad pénzeszközt hagytam. Egy önkormányzatot a csődtől mentettem meg. Távozásomkor 80.000.000.- Ft.- ot hagytam
Most közmunkás vagyok.

Kivlov 2017.08.28. 12:42:56

"...akkor pedig az állam lesz szíves ... támogatást adni a településnek...."
Kiadáscsökkentés meg se fordul senki fejében, ez a gáz...

ősbölény 2017.08.28. 12:46:48

Kedves Közmunkás!
Elhiszem, hogy minden javaslatod, amellyel Martfű büdzséjét konszolidálni szándékozos, 100%-ig reális.
Csak ezt egyet magyarázd el nekem: "Rentábilis sportrendezvények szervezése a megye egyik legkorszerűbb sporttelepén". Milyen sportrendezvény rentábilis Magyarországon?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.28. 12:49:36

Még csak hétfő van.

Orbán kedden bukik, ne siessetek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.28. 12:51:43

@Tóbiás Ferenc:

Az igazság a ballibeket nem érdekli.

A céljuk mindent tönkre tenni ami magyar, és mindent éltetni ami külföldi a magyarok érdekeinek ellenében.

sas70 2017.08.28. 12:57:16

Már megint ezek a kizsákmányoló, kurva kapitalisták! Az is baj ha vannak, de még nagyobb amikor mennek! De legalább győzött a szabadságharc!

Nincs közöttünk csicska 2017.08.28. 12:59:24

tekintve hogy a poszt 1etlen állítására sincs megbízható link plusz fényképalbum plusz bizonyíték megalapozottan feltehető, hogy

ordas hazudozás az elejétől a végéig

ogli dzsí 2017.08.28. 13:05:39

ez a blog nem olyan rég azért sírt, mert ELMEGY AZ IMF JÖN AZ ÁLAMcsőd

aztán azért sírt hogy ELMENNEKABANKOK, és elmondta mekkora megtiszteltetés a magyar parasztnak hogy az osztrák bankok hajlandóak itt bankfiókokat müködtetni

az agenda nem sokat változott, reméljük a választási eredmények sem fognak

meszena 2017.08.28. 13:06:15

Miről szól a poszt?
A hozzászólásokból is kiderül, hogy nemigen érti a közönség. ( a rutinszerű trollkodás nem jelent értést).

Bert Maverick 2017.08.28. 13:24:39

Már miért ébresztene ez fel bárkit is ?
- Lázár kapott némi pluszpontot a turbómagyaroknál a keménykedésért? Igen.
- Lesz neki bármi baja abból, hogy megszűnik a gyár, és vele együtt egy csomó ember munkája? Nem.

Akkor hol itt a baj? Ő jól járt, az árát meg az arctalan tömegből fizetik meg páran, de hát értük nem kár. Aki gyárban dolgozik, az annyit is ér.

Tóbiás Ferenc 2017.08.28. 13:25:00

@Kivlov: törvény szerint az állam nem felel a helyi önkormányzat pénzügyi helyzetéért. Szintén törvény kötelezi a költségvetés biztonságára. A Heineken helyett biztosan nem fizet.

meszena 2017.08.28. 13:27:44

@Bert Maverick: Azt állítod, hogy a Lázár kontra Heineken konfliktus miatt zárják be a Martfűi sörgyárat? Van erre bizonyítékod?

Bert Maverick 2017.08.28. 13:33:49

@meszena: a cégek már csak olyanok, hogy nem szeretik a kiszámíthatatlan környezetet. Ahol a kormány csak úgy szittyaságból beavatkozik két magánvállalat közötti jogvitába, az pedig nem egy kiszámítható hely. Nem tudom, pontosan miért zárják be a gyárat, de simán lehet, hogy inkább ott akarnak működni, ahol az év végi tervezés során már lehet tudni, nagyjából milyen törvények vonatkoznak majd rájuk a következő egy évben. Magyarország már egy ideje nem ilyen hely.

ogli dzsí 2017.08.28. 13:40:24

@Bert Maverick: gyári dolgozókból elég nagy hiányvan, sosem volt olyan könnyü munnkát kapni mint most.

A miniszterek országos szinten felelősek azért hogy lehessen munkát szerezni, nem egy bizonyos település bizonyos gyárával kapcsolatban.

Hajdú Peter 2017.08.28. 13:42:10

Felhaborito, hogy Magyarorszag, mar megint nem alazkodott meg valami kulfoldi maganvalalkozonak.

ogli dzsí 2017.08.28. 13:42:27

@Bert Maverick: 'a cégek már csak olyanok, hogy nem szeretik a kiszámíthatatlan környezetet. '

'simán lehet, hogy inkább ott akarnak működni, ahol az év végi tervezés során már lehet tudni, nagyjából milyen törvények vonatkoznak majd rájuk a következő egy évben. '

Ehhez képest 2009ben 3,7 millió munkavállaló volt Magyrországon, most 4,45 millió van /200ezer közmunkás/.

króm nickel 2017.08.28. 13:54:49

@ogli dzsí: Ehhez képest 2009ben 3,7 millió munkavállaló volt Magyrországon, most 4,45 millió van /200ezer közmunkás/.
Úgy tudom, hogy a statisztikában a külföldön dolgozók is benne vannak.

ogli dzsí 2017.08.28. 14:02:07

@króm nickel: a külföldre ingázók vannak a statisztikában, de ez az EU csatlakozás óta így van, vagyis 2004 óta. Azaz pl. az esztergomi Suzuki munkahelyek 2/3-a ugyanezen az alapon szlovák munkahelynek számít.

Peetee 2017.08.28. 14:12:46

@Erdei György: Ezt a kormánypropagandát tényleg az alapján sikerült kiböfögni magadból, hogy valaki leírta a saját gondolatait: ha ő lenne a gyár tulajdonosa, másképp csinálná. Ebből neked az jön le, hogy ő egy baloldali kötődésű, a szocialista korrupcióban aktívan résztvevő nyelveket nem beszélő állampolgár, akinek ráadásul a szemére veted, hogy még nem ment el nyugatra dolgozni. Hogy a ****ába vagy képes ennyi gyűlöletet magadban hordozni és azt a saját állampolgártársaidra kiokádni? Hogyan?

Kivlov 2017.08.28. 14:15:08

@Tóbiás Ferenc:
Még szép hogy nem. Minek fizetne?
Az önkormányzatok kb. felét meg kéne szüntetni...

Peetee 2017.08.28. 14:15:38

@Ballib cenzúrázók réme 25: Kár, hogy nincsenek ballibek...5% alatt a támogattotsága azoknak a pártoknak, akik a régi baloldal porában fekve próbálnak életben maradni. Nincsenek, nem léteznek, nem jelentenek potenciális veszélyt. Mitől féltek akkor ennyire görcsösen? Kell az ellenségkép, akkor is ha az már régen összetörött és elporladt?

ogli dzsí 2017.08.28. 14:17:55

@Peetee: 'Ebből neked az jön le, hogy ő egy baloldali kötődésű, a szocialista korrupcióban aktívan résztvevő nyelveket nem beszélő állampolgár'

Vannak emberek akik tudják ám, hogy ez a volt Egyenlítő blog, iigenyest a szoci pártházban íródik...és valóban, az írója baloldali kötődésü, nyelveket nem beszélő állampolgár.

ha ha ha

Peetee 2017.08.28. 14:28:11

@ogli dzsí: Akkor én kérek elnézést, hogy ne vagyok ennyire tájékozott. Már nekem kellemetlen, hogy Te azért járod az egyes blogokat, hogy ott véleményed szerint régi baloldali kötődésű emberekbe kössél bele és rugdosd őket páros lábbal. Bizonyára ettől áll a cerkád, más okot nem látok rá...hacsaknem' a narancs-elvtársak pénzelnek téged ezért cserébe.

ogli dzsí 2017.08.28. 14:30:35

@Peetee: nyugi, ez nekem szórakozás

legális 2017.08.28. 14:53:10

T Poszter!

A holland nagykövet - távozó nagykövet.
Merő illetlenség odarondítani, ahol etették. Olyat meg különösen illetlenség, amivel a saját külügye sem ért egyet.
Az meg belmagyar viszály, hogy egy távozó nagykövet téves értékelését a Heineken üzleti megfontolásával összekeverjük. Még ha holland gyarmat lennénk, akkor sem lenne jó a gondolatmenet. De nem vagyunk azok.
Martfű meg ne gondolja, hogy miatta volt korábban az iparűzési edó bevétele. Ha mégis azt gondolja, akkor azt is tegye hozzá, saját hibából veszti el.

Bafana 2017.08.28. 15:13:28

Én azért kíváncsi lennék arra, hogy ha Magyarország amszterdami nagykövete összefüggésbe hozná mondjuk a drogfogyasztást és a holland kormány valamely cselekedetét, akkor Hollandia mit lépne.

chrisred 2017.08.28. 15:20:18

@ogli dzsí: A nemzetgazdaságban alkalmazottak száma 2016-ban 3880,9 ezer fő volt 2016-ban a KSH adatai szerint. Ugyanez 2008-ban 3,378,4 ezer fő volt. A különbségből levonjuk a mintegy 200 ezer közmunkást, akkor marad nagyjából 300 ezres többlet.

ogli dzsí 2017.08.28. 15:24:04

@chrisred: 300ezres többlet nagyon király, csak hát a számaid nem stimmelnek

A február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 378 ezer volt, 84 ezerrel, 2,0 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

www.hirado.hu/2017/05/26/ksh-novekvo-foglalkoztatottsag-alacsony-munkanelkuliseg/

chrisred 2017.08.28. 15:35:51

@ogli dzsí: Továbbra is ragaszkodsz a lakosság foglalkoztatási adataihoz, ami eltér a nemzetgazdaságban alkalmazottak számától. A kilenc év alatt 300 ezer fős, azaz 7-8%-os többlet tényleg nem rossz, jó a lakosság számára, de még belefér a kedvezőbb világgazdaság környezet által indukált változásokba.

ogli dzsí 2017.08.28. 15:38:02

@chrisred: mi az hogy nemzetgazdaságban foglalkoztatottak száma? a ksh nem mér ilyet, ezért lineltem be azt, amit a ksh mér.

Roan 2017.08.28. 16:26:26

@gigabursch: "Amúgy a Heineken sokat rontott a martűfi sör ízén, de a sopronin is." - ez igaz, de az összes többi sörre is: az emberek olcsó dobozos sört akarnak inni, és ennek bizony ez az eredménye.

Singerkém 2017.08.28. 16:50:43

"Történt ugyanis, hogy a Heineken bejelentette a nyár közepén: januártól megszünteti a sörgyártást martfűi üzemében, eztán csak, mint logisztikai központot üzemelteti telephelyét. Lett is azonnal nagy csődület a településen: így ugyanis nem csak munkahelyek szűnnek meg, de Martfű elesik évi közel 100 millió forintnyi iparűzési adótól. Márpedig ez összbevételük 30 százalékát teszi ki. A polgármester, Papp Antal szerint így akár az önkormányzat működése is veszélybe kerül."

Az én egykori munkáltatóm meg tavalyelőtt jelentette be, hogy felszámolja magyarországi kereskedelmi tevékenységének nagy részét, és csak bizniszcentert működtet Magyarországon, pedig nem sörgyár volt.... szóval abszolút nem biztos, hogy van összefüggés a csiki sör balhé és a Heineken gyár bezárása között.

Mondjuk ezen a blogon a Volkswagen féle diesel-botrányért is Orbán a hibás... :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.28. 16:59:16

@króm nickel: Nos kispajtás 2009-ben az egy főre jutó dzsidipi 9700 euró volt, 2016-ban 11200. A 15 százalékos növekedés.
3,7 millióan dolgoztak 2009, most 4,4 millióan. Az 18 százalékos növekedés. Tehát romlott a termelékenység?

morph on deer 2017.08.28. 17:18:34

@Hajdú Peter:
"Felhaborito, hogy Magyarorszag, mar megint nem alazkodott meg valami kulfoldi maganvalalkozonak."

Arra a romániai sörfőzőre gondolsz, aki holland és román befektetőkkel dolgozik, és itt pitizik a kormánynál?
Hiszen már kapott adókedvezményt is, mit kéne még?

Janossz 2017.08.28. 18:03:58

Az a címlapkép...Én már láttam székelyt, sokat is.
Ha egy ilyet mutat nekem valaki ott, akármi legyek.
Ez tuti valami ötvenes évekbeli ruszki agitprop plakátból lényegült át székellyé.
Totál metál szláv pofa.

Tényleg lesz Állami Sör? Nem lehetne inkább Nemzeti?

VaradiJanos 2017.08.28. 19:19:47

ashwood úr leszopna bárkit ha attól rosszabb lesz az országnak

VaradiJanos 2017.08.28. 19:21:41

@VaradiJanos: Persze kicsit zavarná a fitymamozgatásban az állandóan odaférkőzni akaró kurtúrfika. Szánalmas pondrók.

sZulamith 2017.08.28. 20:24:44

".......mennyire nem értik Orbán csatlósai a valódi világ működését. " Valóban, mert nem önmagukat adják, nem lenne kifizetődő:)

A sörről jut eszembe (nem vagyok nagy sörivó), a napokban megvendégeltek egy pohár sörrel, micsoda különbség a dobozos sörhöz képest. Ezek után nagyon egyetértek a dobozos sör kritizálójával.

Budapest a kutyaszar városa 2017.08.28. 20:51:10

@ősbölény: Ballib cenzúrázók réme 25: Ez a faék-egyszerűség, ez a kirekesztő : "ballib" rossz, narancsnyik jó....

megamedve 2017.08.28. 22:51:42

@Erdei György: anyám.....miért szültél erre a világra, ahol ekkora barmok is rontják a levegőt??
süti beállítások módosítása