B1 blogcsalád



Az Együtt megsemmisült: Juhász Péter pénzt kér, Szigetvári lemondott

2018. április 10. - Mr Flynn Rider

A párt 0,63%-ot ért el a választáson, vissza kell fizetniük a kampánytámogatást, ami 194 millió forint. Van még egy 25 milliós bankhitelük is. juhasz_peter.jpg

Tovább

A ‘Stop, Soros’ már egy másik szint: ilyet utoljára Milosevics csinált Európában

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

  • Brüsszelnek el kell zárnia a pénzcsapokat az új magyar kormány számára, meg kell fékeznie a Fidesz tekintélyelvű ösztöneit, mert az ilyen erők  az európai értékeket veszélyztetik a rothadt végeken;
  • A civilek elleni fellépésben csak az a meglepő, hogy Orbán egy pillanatot sem várt;
  • Leginkább az Európai Néppárt tudnak megálljt parancsolni a magyar vezetésnek, de a német belügyminiszter éppen most állt ki az új kormány mellett.
  • Seehofer kiállt Orbán Viktor mellett, Asselborn viszont sürgős lépést sürget az unió részéről a magyar daganat ellen

szlobodan-milosevics.jpg

Tovább

Schiffer áll a Fidesz kétharmada mögött – mindenkit megfenyegetett, aki az ellenzéket segítette volna

orban-schiffer.jpgHadházy Ákos, az LMP vasárnap éjjel lemondott társelnöke kellően kiborúlt ahhoz, hogy őszinte legyen. Elárulta: Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat a képviselő-jelölteket, akik vissza akartak volna lépni az ellenzék javára. Szél Bernadettől pedig lemondást vár.

Tovább

Orbán újraválasztása után túl nagy a tét, hogy Európa tovább lapítson

Szelestey Lajos

web360x230.jpg• Nagyon lejtett a pálya Fidesznek, de most reszkethet az ellenzék, a civil szféra, az igazságszolgáltatás, a sajtó maradék független része és a CEU

• Le Pen üdvözölte Orbán Viktor győzelmét, Európa azonban attól fél, hogy most fognak csak igazán elmélyülni a viszályok Magyarországgal

• Minden tekintélyelvű rendszer megbukik egyszer, addig azonban: szegény magyarok!

Tovább

Nagyot nyert a Fidesz, de még nincs teljesen vége

parlamenti_patko_2018.jpgAz országos listákra leadott szavazatok 80,76 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő: 

1. FIDESZ-KDNP (49,08 százalék, 1 912 626 szavazat)
2. JOBBIK (19,86 százalék, 773 949 szavazat)
3. MSZP-PÁRBESZÉD (12,04 százalék, 469 277 szavazat)
4. LMP (6,65 százalék, 259 048 szavazat)
5. DK (5,41 százalék, 210 777 szavazat)
6. MOMENTUM (2,69 százalék, 105 024 szavazat)
7. MKKP (1,65 százalék, 64 259 szavazat)
8. EGYÜTT (0,58 százalék, 22 746 szavazat)

Várhatóan nem jut be a parlamentbe a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt; az állami támogatáshoz szükséges 1 százalékot sem érte el az Együtt.

Gulyás szerint működik a demokrácia - a választási csalásokról azért nem beszélt

gulya_s-gregely.jpgAz urnák részleges zárása után nem sokkal a Fidesz frakcióvezetője, Gulyás Gergely örömködött a magas részvételi eredménynek. Persze, mi más mondhatott volna. A fideszes választási csalásokról azért nem tett említést.

Tovább

Hatalmas a rendőri készültség a parlament környékén, készenléti rendőröket hoznak fel vidékről

Több olvasónk jelezte, majd mi is megbizonyosodtunk róla: hatalmas rendőri erőt csoportosítottak az országgyűlés környékére. A rendőrök a rakparton és a környező utcákban parkoló kisbuszokban várakoznak – eddig ismeretlen okból.tek1.jpg

Tovább

Migráncsokkal és terrorral riogat a közmédia, a vezetőjük közben a hiteles tájékoztatásról papol

Az M1-en két migráncsozás és terrorveszély között Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a hiteles, kiegyensúlyozott tájékoztatás fontosságáról értekezett.

dobos_menyhert_mtv_vezig.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása