A párt 0,63%-ot ért el a választáson, vissza kell fizetniük a kampánytámogatást, ami 194 millió forint. Van még egy 25 milliós bankhitelük is.
Juhász Péter a „teljes magyar spektrumnak” üzent – Orbánnak és Sorosnak is -, hogy segítsenek rajtuk. A párt – dacára aktív antikorrupciós és ellenzéki teljesítményének - csúfosan leszerepelt a választáson, nem érték el az 1%-ot sem. Emiatt vissza kell fizetniük a kampánytámogatásukat, ráadásul mindannyian – az Együtt öt fős elnöksége - a saját egzisztenciájukkal felelnek érte. Ha ez nem lenne elég, akkor még ott van az a 25 milliós bankhitel, amit tavaly szeptemberben szintén a kampányra vettek fel. Hamarosan azt is vissza kell fizetni.
A párt elnöksége egyébként már vasárnap éjjel lemondott. Szigetvári Viktor hétfőn az ATV-ben arról beszélt, hogy befejezte a politizálást és visszaért a civil pályára.
Súlyos kudarcon vagyunk túl
– mondta Szigetári Viktor az ATV-ben. A politikus elmondta, sok dolgot hibáztak.
Az, amit mi kínáltunk, arra nem volt kereslet, és ezt a felelősséget el kell vállalni
– tette hozzá. Az interjúból az is kiderül, lesz majd az Együttnek tisztújítása is, ahol el fogják dönteni, hogy egyáltalán akarják-e folytatni. Szigetvári azt fogja javasolni, hogy ebben a formában ne.
Juhász Péter a Faacebookon viszont már azt mondta:
nem adják fel, nem fog megszabadulni tőlük Orbán Viktor.
Juhász szerint őket nem a parlamenti mandátum hajtotta, nem azért, hogy bekerüljenek a parlamentbe, hanem az, hogy megbuktassák az Orbán-rezsimet.
„Üzenet Orbánnak, Sorosnak, tehát a teljes magyar spektrumnak, köztük neked. Nézd meg, terjeszd, jusson el mindekihez!
Rengetegen kértétek, hogy tegyünk ki bankszámlaszámot. 194 milliót kell összegyűjtenünk, ötünknek, az Együtt elnökségének.
A kampánytámogatást kell visszafizetnünk, mert MSZP-s emelési javaslatra azt fogadta el a Fidesz, hogy akik nem érik el az 1%-ot, a személyes vagyonukkal feleljenek érte.
Így most 5 ember lakása, egzisztenciája, családja van veszélyben.
Nézd meg a videót, abban minden részletet megtalálsz, és alább a bankszámlaszámok. Azért magánszámlaszámok vannak megadva, mert mindenki személyes vagyonával felel.
Azért van öt, mert ez az üzenet nem csak neked szól, aki 1-2-10 ezer forinttal akarsz nekünk segíteni szolidaritásból, hanem azoknak a Soros Györgyöknek is, akik azt is szeretnék, hogy folytassuk. Ugyanis ha összejön a 194 millióra még többlet is, akkor folytatni is tudjuk.
Hát rajtad a sor!
Az alábbi számokra utalhatsz. Bármelyikre, mi bízunk egymásban, egyetemlegesen felelünk, akárhova mehet. Azért van 5, mert ha egy ember egy évben egy embertől 150.000.- forint alatt kap ajándékot, az adómentes.
Biztos lesz aki ennél többet szeretne utalni. Tőled azt kérjük, hogy egy számlaszámra csak 150.000 ezer forintot utalj. Ha még ennél is nagyobb összegnél segítenél, mert tényleg és igazán és a végtelelnségig fontosnak tartod a munkánkat, hát hívj bátran telefonon, és megoldjuk. Magyarul beszélünk, hogy mi a legjobb neked is, nekünk is, ami jogszerű is, és a legkisebb adóteherrel jár.
Tudom, sokan vagyunk, akik nem, vagy csak nehezen tudnak utalni, hiszen nem vagyunk gazdagok. Ha te is közénk tartozol, tőled az is segítség, ha megosztod ezt!
Juhász Péter
számlaszám: 11773133-00411716
IBAN: HU63 11773133 00411716 00000000
SWIFT kód: OTPVHUHB
Hajdu Nóra
szàmlaszàm: 11773023-08643500
IBAN: HU11 1177 0020 0864 3500 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB
Szigetvári Viktor
10700206-16824708-51100005
IBAN: HU03-1070-0206-1682-4708-5110-0005
SWIFT kód: CIBHHUHB
Szabó Szabolcs
számlaszám: 10102615-05357700-00000009
SWIFT: BUDAHUHB
IBAN:HU15101026150535770000000009
Pataki Márton Dániel
számlaszám: 11773054-00717713
SWIFT: OTPVHUHB
IBAN: HU75117730540071771300000000