B1 blogcsalád



Patkányfogónak nevezték Orbánt a német sajtóban

2020. február 11. - nickgrabowszki

A patkányfogó a német kultúrában a manipulatív gonosz ember szinonimája.
rattenfaenger.jpg

A Frankfurter Rundshau "Dobjátok ki Orbánt Viktort!" címmel közölt publicisztikát (a Népszavában Szelestey kolléga szemlézte), amely - könnyen kitalálható módon - azt követeli, tegyék ki a Fidesz szűrét az Európai Néppártból, mert az antiliberális magyar kormánypártoknak semmi keresnivalója nincs a mérsékelt, jobbközép konzervatívok között.

A jegyzetíró, Ulrick Krökel Orbánt

Rattenfängernnek, azaz patkányfogónak nevezi:

A keresztény-polgári EPP-nek ugyanaz a problémája a Fidesszel, mint a CDU-nak az AfD-vel. Nem tud következetesen zárni jobbra anélkül, hogy túl sok konzervatív területet hagyna az autoriter patkányfogónak. A probléma nyilvánvaló: ha a mérsékeltek megpróbálják integrálni a jobboldali szavazókat, akkor elveszítik a középen lévőket.

A nemet szerző által használt kifejezés egy középkori német mesére utal, amely több változatban, de leginkább Goethe feldolgozásában ismert.

Eszerint egy Hameln nevű alsó-szászországi városkát elárasztanak a patkányok, jelentkezik egy idegen, hogy majd eltávolítja őket. Meg is teszi, de hamelniektől nem kapja meg a bérét, ezért a bűvös síppal elcsalogatja a város gyerekeit, akiket soha nem látnak többé.

A jegyzet metaforája egyaránt utalhat arra, hogy

  • anyagi vita van az Unió és magyar kormány között,
  • meg arra is, hogy a konzervatívoktól elcsábított szavazók az ártatlan gyerekek,
  • esetleg arra. hogy szélsőjobbra szavazók a patkányok.

Az biztos, hogy a német kultúrában a patkányfogó a manipulatív gonosz ember szinonimája, aki elveszejti, a pusztulásba bűvöli a rá hallgatókat.

A FR a publicisztikát annak apropóján közölte, hogy hétfőn Berlinben Merkel fogadta Orbánt. Sem a tárgyalás eredményéről, sem a valódi témájáról nem lehet tudni biztosat.

Sajtótájékoztatót csak a találkozó előtt tartottak, de kérdezni már akkor sem lehet, és mindketten semmitmondóan nyilatkoztak. Utána pedig nem is álltak a nyilvánosság elé, és közleményt se adtak ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2915469452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.12. 14:17:59

@morph on deer:
"Ha pedig választani kell, hát inkább röhögve halok meg."

Pedig kevés olyan komoly dolog van mint az öko-katasztrófa Elmondhatom neked, hogy árvíz, hurrikán, földrengés vagy éppen mutáns vírus által kevesen húnynak el nevetés közben. ...bár hátha neked sikerül.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.12. 14:22:02

"Az ő történetének is vannak árnyoldalai:

Szalacsi Sándor a kilencvenes évek végén börtönbe került, mert túlzott önvédelemből megölte a feleségét
Egészsége megroppant, rajongói azonban ekkor is kisegítették: egy elektromos kerekesszéket vásárolt az összegyűlt pénzből"

gonosz nők, libbsik gúnyolódása
mennyi tragédia 1 életbe sűrítve

nincs1itt 2020.02.12. 14:22:36

@alöksz róz: azt látom, hogy te kísérletet sem tettél rá. ahogy szoktad. de azért a "hüjjézés" megy... nem baj, tőled többet még a troll-farmon sem várnak. nem vagy egy intellektuális típus. ennyit tudsz.

rasztaszív 2020.02.12. 14:23:31

@6.Lenin: végig tisztában vagyok vele,hogy a veled való kommunikáció alapvetően értelmetlen.de itt-ott szórakoztat:)

6.Lenin 2020.02.12. 14:30:16

@rasztaszív:

Ezt elbuktad. Van ez így, ha a kezed gyorsabb, mint a gondolataid (a zagyad). Remélem nem sántítasz.

6.Lenin 2020.02.12. 14:42:17

@rasztaszív:

Miért távoznék? Maradt itt még szórakozás bőven. Te már unalmas vagy, jelenleg.
Nehezen ment, de ez az izgalmas ebben, feltörni egy kemény fejet.

A furulyázás már megy? Volt olyan akinek sikerült akár egy órát is fújni (nem szívni, erre nagyon figyelj oda, az nem furulya, bármit is mond a sekrestyés)

rasztaszív 2020.02.12. 14:48:36

@6.Lenin: igen,ez már várható volt...:)
a végső mentsvárad az aljasság.mindig.

de hát egészségedre.

6.Lenin 2020.02.12. 15:23:41

@rasztaszív:

Van aki irigy, rosszindulatú, buta, seggfej, van aki aljas. Bár azt nem értem, hogy miért is aljas, ha valaki szeretné kihozni a másikból a rosszindulatának az okát. Én kíváncsiságnak nevezném, és talán egy erős trükknek, hátha kiugrik a nyuszi, de eddig nem sikerült.
Valszeg génhiba

Womb Rаider 2020.02.12. 15:38:18

@nincs1itt: "akkoriban még dönteni kellett, hogy egyik vagy másik. én döntöttem. de ettől még érdekelhet a szülőhazám sorsa, "

Nos, akkor élvezd a döntésed következményeit, a hazánkért való aggódást meg hagyd azokra, akik nem csak jó ötletekkel házaló kibicként állnak a probléma megoldásához.
Azokra, akik a döntéseik súlyát, következményeit is viselik, nem csak az észt osztják, messzire ment emberként;)
Te letetted a garast, a haza nem alsónadrág, amit cserélget az meber..és főleg nem hagyja el.

@rasztaszív: "szerintem senki nem csinálta ott össze magát,csak szép lassan érik egy felismerés. "

Aha.. balfasz volt a komponista, a 'mestro' csak hadonászik a pálcájával, de maga is szét van csúszva, nem csak a zenekar. A zenészek elhangolt instrumentumokon, komoly technikai hiányosságokról árulkodó stílusban , fülsértően játszanak és a sikertelenséget, a lebőgést , a hallgatóság felől érkező paradicsomokat próbálják betudni a szerintük hamisan játszó 18. furulyásnak?

Azé' ehhez is pofa kell..

nincs1itt 2020.02.12. 15:49:01

@Womb Rаider: nem mondtam, hogy aggódom. csak annyit, hogy érdekel. ha megengeded, ha nem, mint messzire ment ember, kifejtem a véleményemet. a magyar népet, nemzetet nem sértettem meg soha, sőt védtem ha támadta bárki, bármiért. ha egyes emberekkel meg is teszem, az nem a magyar népnek szól. szerintem ilyet soha nem is tettem. épp azért foglalkozom mo.-val, mert nem tekintem alsónadrágnak, elhagytam mert már akkor sem tetszett az irány amerre halad, de az alapvető indok az szakmai volt. semmi egyéb. nem hazudtam, hogy mo.-on élek, megmondtam tisztességesen, hogy hol élek. de te rögtön megvonod azt a jogomat, hogy beszélhessek arról, ami érdekel. teszed ezt azért, mert nem tapsolok o.v.-nak, nem tetszik az irány, amerre mo. halad. de ha dicsérném a ner-t, akkor én lennék a kirakat ember, aki még külföldről is...???
röviden, menj te a 3,14csába, arról, ott és úgy beszélek, ahogy nekem jól esik!

Gábor Marosi 2020.02.12. 16:01:15

@6.Lenin: Libsi volt a III/III-as besúgó komcsi tolvaj orsós dakota vezéred is tényleg nincs miről beszélni.

6.Lenin 2020.02.12. 16:11:57

@Gábor Marosi:

Én is a libsikre szavaztam 90-ben, de rájöttem (én is), hogy kicsodák is valójában. Most is inkább liberális lennék, de a Fideszt támogatom. Baj?
Gazember, hazudozó, tolvajokat miért támogatnék? Meghagyom neked azt a bandát.

Ja, ő jelentette Simicskát, hogy este bevizel a laktanyában, meg esténként rejszol a fegyverszoba sarkában, veszélyeztetve a szocializmus építését.
Neked se lehet sikeres az életed.

morph on deer 2020.02.12. 16:21:29

@R.V.J.:
“ bár hátha neked sikerül.”

Minden esélyem megvan rá.
Nem vagyok hajlandó ugyanis megadni magam az össznépi letargiának, és nem vagyok hajlandó komolyan venni az orbánhitű érveket sem, hát most szólj hozzá!

Ugyanakkor tudatában vagyok annak is, hogy ez a szánalmas viselkedésű, félművelt kis pöcs ugyanúgy képes tönkretenni nem csak az országot, de Európa jó részét is, ha hagyjuk. Ezért is tartom kártékonynak az oxigénfogyasztását.
De attól még ugyanolyan nevetséges, ahogy többszörös életnagyságúra próbálja felfújni magát, hogy komolyan vegyék, - szóval ez nálam nem jön be, én továbbra is nevetségesnek tartom.
Ez bizony ilyen.

morph on deer 2020.02.12. 16:24:53

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
“ Szalacsi Sándor a kilencvenes évek végén...”

Kösz, erről fogalmam sem volt.
Én akkoriban párezer kilométerrel arrébb fogyasztottam az oxigént, hálistennek ez is kimaradt.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.12. 16:49:03

@nincs1itt:

".......ebben semmi übermensch gondolat/érzés nincs. az pedig, hogy egyetértek-e o.v.-val vagy sem, kedvelem, esetleg ki nem állhatom az nem a magyar nép "lenézése"."

----nincs1itt2019.09.01. 20:54:41

@atomic power 1986DucaDuca: szerencsére te és @Szabó Miklós János teljesen tisztában vagytok ezzel és mérvertstájer fogalmával. húzz a matolcsi picsájába, te ostoba gyökér magyar!----

Womb Rаider 2020.02.12. 16:55:30

@nincs1itt: "röviden, menj te a 3,14csába, arról, ott és úgy beszélek, ahogy nekem jól esik! "

Akkor ezt megbeszéltük :) Ugyanezzel a lendülettel tájékoztatlak, hogy magasról teszek a auslander okosodásodra és a gyökértelen kibic árokásásodra. :) Deal?

És, mint itten kissé fentebb látjuk, a hozzád hasonlókat hamarabb beérik, mint a sánta ebet.
További jó szórakozást!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.02.12. 16:55:58

Olyan disznó vagyok, mint egy patiszon.

eszti..... 2020.02.12. 16:58:55

@Womb Rаider:

a haza nem alsónadrág, amit cserélget az meber..és főleg nem hagyja el.

ez olyan szép volt, hogy megkönnyeztem......

eszti..... 2020.02.12. 17:02:49

@nincs1itt:

de ha dicsérném a ner-t, akkor én lennék a kirakat ember, aki még külföldről is...???

szerintem néhányan még örökbe is fogadnának.

morph on deer 2020.02.12. 17:23:21

@Womb Rаider:
“ a haza nem alsónadrág, amit cserélget az meber..és főleg nem hagyja el.”

És mi van a bugyival?
Csak mert tapasztalatom szerint az sem egy túlságosan ragaszkodó típusú ruhadarab, arról már nem is beszélve, hogy ahányan már elhagyták, és még a viselését sem viszik túlzásba...! Hajaj..!

nincs1itt 2020.02.12. 17:47:28

@atomic power 1986DucaDuca: @Womb Rаider: azért felbolydult a troll-farm. de sokra nem jutottatok... becsülendő az igyekezet! leírtam ezt, ahogy azt jeleztem is egyes embert elküldhetek bárhova, nevezhetem bárminek, de az nem a nemzetre vonatkozik. ha éppen egy szulavézi olyan ostoba mint ti, akkor őt is le szulavéziztem volna.
gyökértelen kibic? auslander? ez mennyivel szebb, cizelláltabb. remélem a székely himnusz alatt szék nem marad szárazon alattatok! könnyes szemmel, elcsukló hangon éneklitek a "nélküled"-et, pedig auslanderekről, gyökértelen kibicekről szól, akiknek esetleg szintén nem tetszik o.v. és a ner...
tudjátok, nagyon bájos, amikor már csak a személyeskedés marad nektek fidiótáknak. kellemes dagonyázást a magatok kitúrta sárban...

nincs1itt 2020.02.12. 17:49:57

@eszti.....: akkor inkább az árvaház!

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.12. 17:52:21

@nincs1itt:

----nincs1itt2019.09.01. 20:54:41

@atomic power 1986DucaDuca: szerencsére te és @Szabó Miklós János teljesen tisztában vagytok ezzel és mérvertstájer fogalmával. húzz a matolcsi picsájába, te ostoba gyökér magyar!----

nincs1itt 2020.02.12. 17:55:29

@atomic power 1986DucaDuca: figyelj nem vagyok fideszes, elsőre is láttam! figyelj jobban, már válaszoltam is! de azért kösz, mert szabó miklós jános azóta már más neveken maradt pont olyan gyökér magyar, veled együtt!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.12. 17:56:39

@nincs1itt: "azért felbolydult a troll-farm. de sokra nem jutottatok..."

Tényleg nem, viszont pont erre az eredményre számítottunk mert tudtuk hogy hülye vagy! :D Szóval ezzel ne nagyon dicsekedj, hogy veled nem sokra lehet jutni! :P
Persze ettől még érdemes veled kommunikálnia annak, aki rajtad keresztül akarja bemutatni a libernyákok kreténségét!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.12. 17:59:49

@eszti.....: "de ha dicsérném a ner-t, akkor én lennék a kirakat ember, aki még külföldről is...???"

Próbáld ki és kezdd el dicsérni a NER-t! :D

nincs1itt 2020.02.12. 18:03:07

@Grimbusz Makszimusz: cica-mica, ismét lyukra futottál. de ez van ha az italbolt kupolatermét választod az iskola helyett. mert ti, ott a troll-farmon(ahogy voltál szíves igazolni) nem velem nem jutottatok sokra, hanem azzal amin erőlködtetek, ki tudja hányan és ez a gyöngécske eredmény sikeredett...
és a végére a csattanó, egy újabb fidióta szóalkotás, libernyák... ezzel meg is magyaráztál mindent. gondolom most lelkesen csapkodjátok egymás hátát.

Womb Rаider 2020.02.12. 18:09:08

@nincs1itt: Még! Még! Csak beszélj! Te tudod magadról a legtöbbet elmondani :)

"remélem a székely himnusz alatt szék nem marad szárazon alattatok! könnyes szemmel, elcsukló hangon éneklitek a "nélküled"-et, pedig auslanderekről, gyökértelen kibicekről szól, akiknek esetleg szintén nem tetszik o.v. és a ner...
tudjátok, nagyon bájos, amikor már csak a személyeskedés marad nektek fidiótáknak. kellemes dagonyázást a magatok kitúrta sárban..."

Erre pediglen azt mondja a művelt celebeszi ;) hogy : ékes példája a kognitív disszonancia redukciójának (vagy arra tett kísérletnek)

Ahogyan egy auslander , szélfútta sehonnai ember elképzeli azokat, akiket maga méltóztatott hátrahagyni a szűkös idők közepette. Szar alak vagy, na.. és innentől a kis legendádban a 'menekülésedről' máshová helyezi a hangsúlyokat.. menned kellet, mert valószínűleg nem maradhattál ;) Láttunk sok ilyet.. ők szokták a legnagyobb mellényt hordani.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.12. 18:19:39

@nincs1itt:

---nincs1itt2020.02.12. 17:55:29
@atomic power 1986DucaDuca: figyelj nem vagyok fideszes, elsőre is láttam! figyelj jobban, már válaszoltam is! de azért kösz, mert szabó miklós jános azóta már más neveken maradt pont olyan gyökér magyar, veled együtt!---

----nincs1itt2019.09.01. 20:54:41

@atomic power 1986DucaDuca: szerencsére te és @Szabó Miklós János teljesen tisztában vagytok ezzel és mérvertstájer fogalmával. húzz a matolcsi picsájába, te ostoba gyökér magyar!----

eszti..... 2020.02.12. 18:23:55

@Grimbusz Makszimusz:

Legyen béke, szabadság és egyetértés.- ezzel a mondattal kezdődött a politikai nyilatkozat.
Mennyi valósult meg belőle? :D

nincs1itt 2020.02.12. 18:29:24

@Womb Rаider: és csak folytatod... nem veszed észre, hogy ismét egy magad által kitalált történet közepében, magad képzeled a főhősnek?
bizony, erről ismerszik meg a fideszes és a sikertelen, frusztrált ember, irigy és a végletekig képes hergelni önmagát, hogy a másik aki "nem maradhatott" ezért "menekült" és ezért "legendákat" eszel ki...
leírtam te ostoba, kis stílű gyökér, miért "meneköltem". de te szövögeted tovább a saját kis ostoba mesédet. te már láttál mindent is!
tényleg megéri ennyire lealacsonyítani magad? olyasmi miatt, ami holnap talán már nem is lesz?!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.12. 18:35:19

@eszti.....:" Legyen béke, szabadság és egyetértés.- ezzel a mondattal kezdődött a politikai nyilatkozat.
Mennyi valósult meg belőle? :D"

Amennyit hagynak a libsik! Nézz körül a B1-en, O1G! fidesznyik, fideszfaszszopó, náci, birka, soroljam tovább? Választások után mi volt? Csalás, izé, hozé, mennyien nem a Fideszre szavaztak, ilyesmik! Olvasd a 444-et, indexet, egyéb szart! Van még kérdés?
Persze, hogy ezek után részünkről "amilyen az adjon isten., olyan a fogadj isten!

Gábor Marosi 2020.02.12. 18:54:34

@6.Lenin: Pontosan gazember hazudozó tolvajokat támogatsz, akik komcsik voltak egytől egyig a rosszabbik fajtából most ezer milliárdokat tesznek magánvagyonná, ökör vagy ha nem látod. Te csak ne hagy meg nekem a szocialista bandát mert nem őket támogatom tapsikoljál a soros bérenc komcsi cigányvezérednek.

6.Lenin 2020.02.12. 18:58:56

@Gábor Marosi:

Már bocs, de ehhez jogom van, ahogy neked is jogod van ahhoz, hogy ne támogasd.
Korlátoznál a jogaimban? Ki vagy te, náci? Vagy libsi?

eszti..... 2020.02.12. 19:04:03

@Grimbusz Makszimusz:

Szóval ők kezdték. :D

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.02.12. 19:04:53

@nincs1itt: "...megtehette volna a "varázsló", hogy csak a polgármestert bűvöli el, az pedig kifizeti neki a munkadíját vagy többet is a varázslatos síp hangjára! de nem ez történt! 130 gyermek tűnt el. mit jelképezhet még a sípot fújó varázsló? talán magát a gonoszt, sátánt stb? aki/ami nem riad vissza aránytalanul nagy "büntetéstől" sem? szóval, értem, hogy o.v., de azért lehet ezt úgy is értelmezni, hogy nagyon ne legyen pozitív a főhős.
és nincs is szükség "szuicid, ostoba német néplélekről" beszélni. persze hozzátenni, "bezzeg a magyar!"

ad 1. Mielőtt elküldted volna a kommentedet, még egyszer lassan átolvashattad volna az enyémet. Beleírtam, hogy a hamelni patkányfogó biblikus/ószövetségi (pl. özönvíz) büntetést ró ki azokra, akik kisemmizik és megalázzák őt. Ez a mese lényege.

ad 2.: Én nem bezzeg magyaroztam. Ezt csak te írtad. Tehát azt csinálod, hogy leírsz valamit, amit én soha nem mondtam, majd még további és másnak címzett kommentjeidben is hivatkozol rá, mintha elhangzott volna. Ez klasszikus trolltempó, és velem ezt a játékot nem fogod játszani.

ad 3. : A szuicid, önfelszámoló német/francia/belga/svéd társadalomról nekem egy kb. 300 cikkből/linkből álló gyűjteményem van. Az a horror, nem a hamelni flótás. Erről a kérdésről nem nyitok vitát.

ad 4. Mielőtt tovább elemeznénk a mese rétegeit, még mindig nem kaptam senkitől sem választ, és ez már nem neked szól:

"...De anélkül, hogy most számtalan példát kezdenék ide dobálni, inkább megpróbálok belehelyezkedni Herr Schegg lelkivilágába, és átveszem azt a verziót, amire te utalsz: ha tehát elfogadom a magyarázatodat, az újságíró szerint, mindazok akik követik Orbánt, minimum patkányok, esetleg gyerekek, vagy gyereklelkű-patkány felnőttek. Ez sem tűnik nagyon européernek...."

@morph on deer: "Ezt a személy jellemzésére szokták használni, ez történt most is. Annak pedig tökéletes. "

Nem, valójában nem az. Te egy nagyon értelmes ember vagy, és én értem amit mondasz, és mi nem vagyunk ellenfelek politikai értelemben, de azt hiszem ezt lassan el kéne engedni. Egy pozitív szereplő tettét/tulajdonságát próbálták ráaggatni egy -általuk- lenézett és megvetett figurára. Ha ez az egész csak arról szólna, hogy Orbán apánk elszédíti a népet, akkor sokkal találóbb lett volna szirénekhez vagy a galaktikus Birodalom Császárának manipulatív konspirációihoz, esetleg a Gyűrük urából a holt láp halottainak hívogatásához hasonlítani azt, amit művel,....(példa lenne bőven) mert ott mindhárom esetben egyértelmű az ártó szándék, míg a hamelni flótás a jól megérdemelt -és nyilvánvalóan szándékosan kemény- büntetést méri ki a város népére.

Persze elfogadom: ha mostanra teljesen elsikkadt a mese valódi története, és mindebből csak annyi maradt meg, -hiszen idézted- hogy az ilyen embereket a hamelni flótáshoz hasonlítják, mint aki bepalizza az embereket, akkor rendben van.

Ez esetben holnap indítom az Adolf Hitleres kutyamenhely kampányt. Hiszen hát, ugye.

nincs1itt 2020.02.12. 19:14:44

@zord íjász: 1./ mi van akkor, ha mese arra figyelmezteti a zeccségsugarút, hogy fizessé, mer' rábaxható ha nem... és ennyi. például... és még sorolhatjuk.

2./ látom, ha neked van cikk/link több mint 300, akkor már mindenben is(!) igazad van. ez a szuicidozás stb. szerintem és persze ez tök szubjektív, magában hordozza, hogy bezzeg mi(magyarok)NEM vagyunk azok...

a troll tempózást, a troll-farm tagjainak tartogasd. könnyű őket felismerni, mindenki hüjje csak ők a helikopterek!

azért elolvashattad volna, miért is stimmel o.v.-re ez a történet. de szerinted nem, tehát ismét igazad van ez már kettő! nem? de! már 3!!!

Womb Rаider 2020.02.12. 19:15:39

@nincs1itt: Nem érted, ugye?

Hogy mit terjesztesz magadról, az egy dolog.. a másik a valóság. A kettő közé bármi befér, még az is, hogy igazat szólsz. Ám ez továbbra sem változtat azon, hogy az okoskodásod tét nélküli és hiteltelen.
Néha kedélyes magyarozgatásba torkollik, amikor megbicsaklik az önkontroll és kiesel a szerepből.
Te semmi egyebet nem teszel, mint effektíve az akkori döntésed helyességét próbálod az összes lehetséges módon igazolni. Kár, hogy erre szükséged van :)
Hogy némileg ontopic legyek.. a patkányok hagyják el mindig elsőként a bajba került hajót;) És nem Orbán furulyájának szavára, nem...

morph on deer 2020.02.12. 19:22:40

@zord íjász:
“ Persze elfogadom: ha mostanra teljesen elsikkadt a mese valódi története”

Inkább külön életet él.
Ez kb olyan, mint mikor valakire azt mondják, hogy (olyan, mint a) vasorrú bába.
Akkor sem a banya étkezési szokásain van a hangsúly, holott a mesében jelentős ez a részlet, pl.

Ezért raktam be a kifejezés szótári alakját, abból világosan látszik, hogy a Pied Piper a mesétől független szócikkben, mint metafora létezik.
(Ez ugyanaz, csak az angolszász nyelvterületen. A németben kevésbé vagyok otthon.)

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.02.12. 19:28:36

@nincs1itt:"... mi van akkor, ha mese arra figyelmezteti a zeccségsugarút, hogy fizessé, mer' rábaxható ha nem... és ennyi. például... és még sorolhatjuk..."

Arról is szól. De a mese elsősorban a becsületről, a tisztességről, a bűnről, a büntetésről és a bűnhődésről szól. 5000 éves történet ez.

"látom, ha neked van cikk/link több mint 300, akkor már mindenben is(!) igazad van."
Már megint trollkodsz. Nem azt írtam, hogy mindenben/mindenben is (!) igazam van, hanem hogy én erről nem nyitok vitát. Én tudom, amit tudok, és nem fecsérlem az életem energiáit érzelmi párviadalokra, amelyeket a lövészárok-logika kényszerít ki belőled.

"a troll tempózást, a troll-farm tagjainak tartogasd. könnyű őket felismerni, mindenki hüjje csak ők a helikopterek!"

Szerintem nem ez a trollok ismertetőjele, de ha így lenne, nos, speciel ebben a kivételes esetben igazuk van, még akkor is, ha minden este a Viktornak furulyáznak.

"azért elolvashattad volna, miért is stimmel o.v.-re ez a történet."

Értem, hogy miért próbálják ráerőszakolni, de ettől még nem fog stimmelni. Illetve csak abban az esetben, ha mehet az Adolf Hitleres kutyamenhely-kampány is. Akkor értem, és el is fogadtam a magyarázatot.

Szerintem túlbeszéltük.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.12. 19:29:13

@morph on deer:
"Nem vagyok hajlandó ugyanis megadni magam az össznépi letargiának"

Mélyen egyetértek és együttérzek veled. Jó látni hogy mi LMBTQ személyek mennyivel a többségi társadalom fölé emelkedtünk, mind kultúrálisan, mind szociál-pszichológiailag!!!

nincs1itt 2020.02.12. 19:32:20

@Womb Rаider: nem érted, ugye?
ismét előállsz egy "finomított" történettel, ami akár igaz is lehet, de valójában csak az elméd kreálmánya. veled ellentétben, nekem nem kell igazolnom, hogy miként döntöttem. te akarod állandóan igazolni a saját döntésedet, azzal, hogy projektálod a saját frusztrációdat. akkor lehetne igazad, ha németo. és mo. közötti különbség megfordulna. de erre az én életemben nem látok sok esélyt.
értelek, hogy zavar amiért rámutatok, hol is lehet(hangsúlyozom: lehet) hiba a te döntésedben, különösen azért, mert számomra tét nélküli a buli, ezért szemlélhetem teljesen elfogulatlanul! sőt alakulhat úgy is a dolog, hogy megbánom a döntésemet, bár ennek az esélye, jelenleg zérussal egyenlő.
az "on topic" részhez ismét csak annyit, le se szartam, hogy mo. hajója süllyed-e vagy szeli a habokat vadul, mert nem ez volt a döntés alapja. persze baxta a csőrömet, hogy a komenisták összebútoroztak az ántikomenistákkal. de ez nem befolyásolta az életemet.
de azért te csak patkányozz le nyugodtan, ha ez esik jól. ez ismét nem engem minősít, csak annyit mutat, amit már írtam neked, sikertelen, irigy, frusztrált ember lehetsz, aki bármi áron azt akarja igazolni, hogy másnak milyen szar az élete, mert a sajátja egy lyukas garast sem ér, ezzel vígasztalva és becsapva önmagát!

Womb Rаider 2020.02.12. 19:47:49

@nincs1itt: "de azért te csak patkányozz le nyugodtan, ha ez esik jól. ez ismét nem engem minősít, csak annyit mutat, amit már írtam neked, sikertelen, irigy, frusztrált ember lehetsz, aki bármi áron azt akarja igazolni, hogy másnak milyen szar az élete, mert a sajátja egy lyukas garast sem ér, ezzel vígasztalva és becsapva önmagát! "

Ejj.. azt hiszem, érzékeny témát piszkáltam meg. Mindjárt le leszel ostoba magyarozva.. az amúgy kit minősít? Hmm?

Vegyél egy tükröt, apafej. Te érted is, amit leírsz? Én lennék sikertelen, meg irígy? Mire? Kire? Rád? Ne röhögtess.. Megfordíthatjuk ám a nagyívű profilozásod.. most éppen azt igyekszel nagy garral bizonygatni, hogy aki megkérdőjelez téged, vagy kiröhög, az orrod alá dörgöli a mocsokságaid, az csakis sikertelen és frusztrált ember lehet, miközben te az életed jelentős részét arra áldozod, hogy hirdesd: aki nem az ellenzék szavazója(nem osztja a te véleményed) , az félnótás hülye, rasszita, xenofób, homofób nulla. Fasisztoid képződmény, undorító korcs.
Nézz már végig önnön munkásságodon, aztán próbálj másokról véleménnyel lenni.

"értelek, hogy zavar amiért rámutatok, hol is lehet(hangsúlyozom: lehet) hiba a te döntésedben, különösen azért, mert számomra tét nélküli a buli, ezért szemlélhetem teljesen elfogulatlanul!"

..és minden felelősség nélkül. Tudod, mint a rabbi a viccben. Lenne neked ötleted még száz, csak a libák, a libák ugye mind megdöglöttek..

Womb Rаider 2020.02.12. 19:49:30

@nincs1itt: "te akarod állandóan igazolni a saját döntésedet, azzal, hogy projektálod a saját frusztrációdat. akkor lehetne igazad, ha németo. és mo. közötti különbség megfordulna. de erre az én életemben nem látok sok esélyt."

Megnyugtatlak, én itt jobban élek, mint te ott ;)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.12. 20:10:24

mi a hugyér írtok ilyen hosszúkat
szórakozni járunk ide, vagy olvasótábort jáccani
na

nincs1itt 2020.02.12. 20:10:34

@Womb Rаider: és ismét! "Megnyugtatlak, én itt jobban élek, mint te ott ;)"
ki beszélt erről, ki hogyan él? csak nem telitalálat volt, már megint... jó rendben van, te okosabb, gazdagabb, szebb vagy mint én! azért megkérdezem még egyszer, ki beszélt erről? miért akarod minden áron, bebizonyítani, hogy nekem itt nem jó. mondtam én ilyet? vagy esetleg egyszerűen, végre hallgatnod kellene, mert egyre jobban sikerül belekavarodnod ebbe a sztoriba, mint majomnak a cérnába...
figyelj, egyszerű a dolog, ha nem akarod, hogy folyton tükröt tartsak eléd, akkor ne írj nekem, megígérem nem fogok válaszolni!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.12. 20:15:21

@nincs1itt: ha nem ír neked, hogy fogsz nemválaszolni?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.12. 20:31:46

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
a Kristóf szülei és az ényémek jó barátok voltak. Bár én őt sajnos csak TV-ből ismerem. :(

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.12. 21:41:30

@R.V.J.: akkor még az is lehet, testvérek vagytok
kár hogy izrelbe ment férjhez, így nehéz lesz kideríteni

Greccsi Zsot 2020.02.13. 03:17:47

Merkel mar megint talalkozott Orbannal, es mar megint nem valtotta le. Ez mar a 3. alkalom, hogy csalodnunk kell benne. Radasul meg a magyar gazdasagot is dicserte Ugylatszik Merkel is be nacult, nyilvan Orbantol kapta a nacikort.

Kunhallmi Agnes 2020.02.13. 06:52:47

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Még lyó hogy kiruglyák a fideszt ha leírni sem tudlyátok.

Helyessen : Europalyi unilyó

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.13. 07:20:49

@Kunhallmi Agnes: pofád laposs soros ügynök
pénteken már lépünk is bea orossz fodorácioba

Womb Rаider 2020.02.13. 09:13:19

@nincs1itt: Én még véletlenül sem gondolom, hogy neked ott rossz.. sőt.. ott biztonságban vagy. Vagy már elévült? ;)
Csak azt jegyeztem meg, hogy a képzelgésed arról, hogy a téged megkérdőjelezők csakis sikertelen prolik (mások amúgy sem lehetne egy magyar Magyarországon, ugye) lehetnek, nos ez még csak nem is közelíti a valóságot.
Te mindig erre húzod fel a stratégiád. Aki veled egyetért, az okos, aki nem, az irígy, sikertelen és frusztrált. Szerintem frissíts, ez rém gagyi és unalmas.

Azért az mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy ilyen magasan kvalifikált és sikeres juropéer ember miért tölti idejének jelentős részét azzal, hogy ezen kis lefingott proliföld népét győzködje a nézeteiről, hogy bebizonyítsa, mekkora balfékek is!

István Tamasi 2020.02.13. 09:52:05

Nemzetthy Szotyialista Mutyisztán jobban teljesít: elértük a 340-et, de mire a fákról lehullanak a levelek bőven 350 fölött tartunk.

Womb Rаider 2020.02.13. 09:59:59

@István Tamasi: Én is ebben bízom. Meg mindenki, aki euro elszámolásban termel, vagy euróban/dollárban kap fizetést :)

Amúgy milyen következtetéseket teszel az átváltási kurzus ilyentén változását látva?

2020.02.13. 10:06:49

@nincs1itt: "akkoriban még dönteni kellett, hogy egyik vagy másik. én döntöttem. de ettől még érdekelhet a szülőhazám sorsa, vagy ez csak igazolt magyar állampolgároknak megengedett?"
Nos az állítása egy hazugság, sohasem kellett dönteni, mert az én hetven évvel ezelőtt kipenderített német rokonaim is rendelkeznek magyar állampolgársággal, de az ismerettségi és rokoni körből az utóbbi évtizedben kivándoroltak is magyar állampolgárok , is.
Aki még arra sem képes, hogy megtartsa, vagy a német nyelvterületi jogszabályok miatt, újra felvegye a magyar állampolgárságot annak semmilyen erkölcsi és egyéb jogalapja nincs beleugatni abba, hogy mi történik Magyarországon!
Rövidítve, ha netán mégis beleugat abba, hogy mi történik ott, ahová ő már soha többet nem akar menni csak turistaként, az egy mocskos patkány.

nincs1itt 2020.02.13. 10:18:04

@Tényelek: jááános, megint olyasmiről brekegsz, amiről hallottál olyasvalakitől, aki állt fényképen olyan ember mellett, aki már majdnem...
az eu-hoz csatlakozás előtt dönteni kellett, hogy német vagy pl. magyar. ez ma is így van az eu-n kívüli országok esetén németo.-ban.
a te állítólagos rokonaid 70 éve, automatikusan elveszítették a magyar állampolgárságot.
de magad is leírod, hogy legfeljebb újra felvehetném.
látod, jááános ez a fideszes, frusztrált mentalitás. nem is ugatok bele, csak foglalkozom a mo.-i eseményekkel. van valamilyen fideszes törvény, hogy csak a letelepedési kötvényes tajvaniak ugathatnak bele? mert megkapják a magyar állampolgárságot, pereputtyostól... ja, van az a pénz amiért egy fideszesnek korpásodik a haja...

Womb Rаider 2020.02.13. 10:27:55

@nincs1itt: Azért azt ugye tudod, hogy a letelepedési kötvénnyel nem jár együtt a választásra jogosultság az országgyűlési választásokon?

nincs1itt 2020.02.13. 10:32:35

@Womb Rаider: ezért kár volt leülnöd és írnod. ez megint csak a saját meséd folytatása, képzelegsz arról, hogy én téged(vagy bárkit) "győzködök". elmondom miként látom a mo.-i helyzetet, erre jöttök ti, egy libsi-bolsi-soros blogon, a vérmagyari nemzeti stb trollok és mindenkit megpróbáltok meggyőzni, hogy csakafidesz... mindenki más csak ostoba, kitántorgott, soros-bérenc nemzetáruló lehet. ez a "vita kultúra" alakult ki mo.-on (is) az elmúlt 30 évben. erre a mentalitásra alapozott mindegyik politikus.
ezért ne sértődj meg, de ti a szavazók tettétek mo.-ot olyanná:"kis lefingott proliföld".

2020.02.13. 10:38:58

@nincs1itt: Ma is le kell mondani a másik állampolgárságról, ha valaki fel akarja venni a németet, osztrákot csak akit valóban érdekel Magyarország, az megkapja az ottani állampolgárságot és másnap újra felveszi a magyart, .. ez a technika most is tömegjelenség, főként az osztrákoknál.
A lebukás esélye nulla, mert egyetlen ország sem adja ki a saját állampolgárai adatait egy másik országnak.
Az, aki Magyarországon született, mint ahogy ezt ön állítja önmagáról, annak csak a születési anyakönyvi kivonatára van szükség, ahhoz, hogy megkapja a magyar állampolgárságot, bárhol él most éppen a világban.
Aki még arra sem képes, hogy beszédelegjen valamelyik nagykövetségre, konzulátusra az anyakönyvi kivonatával, annak nincs joga beleugatni abba, hogy mi történik itt, ráadásul az ön esetében, ebben a helyzetben csak és kizárólag az lehet a cél, hogy ártson Magyarországnak,.... , és hát valljuk be őszintén, ilyen nyomoroncból itthon is van elég, semmi szükség arra, hogy a turisták is jogot formáljanak arra, hogy aktívan beavatkozzanak egy olyan ország életébe, amihez semmi közük, ..., sőt, mivel kitántorgott, ezért negatív előítéletei vannak vele szemben, .., ráadásul azt is meg próbálja elmagyarázni önmagának, hogy Magyarország egy szar ország, ezért kellett elmennie, ... és ezt úgy próbálja megoldani, hogy nekünk, magyarázza, hogy egy szar országban élünk, ... na ez a patkányság csúcsa.

István Tamasi 2020.02.13. 10:39:33

@Womb Rаider:
Nem következtetés hanem következmény egy másik szám: 4,7 %.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.13. 10:52:11

@István Tamasi: Mi a 4,7%? A véralkohol szinted a kannásbor után?

nincs1itt 2020.02.13. 11:01:46

@Tényelek: jááános, a németet ismerem, amióta eu tag mo. azóta nem kell lemondani majd újra felvenni, kettős állampolgár lesz az illető. járj utána. nincs tájékoztatási kötelezettség ebben az esetben. nem kell túl dramatizálni, azt amit nem ismersz.
jááános, sajnos a legközelebbi konzulátus elég messze van. a német okmányokkal bármikor utazhatok mo.-ra is. nem látom értelmét, hogy újra állampolgár legyek. ez nem azért van amit te gondolsz, mert mo.-ot utálnám, vagy ártani akarnék mo.-nak.
ha a blog hozzászólások "aktív beavatkozásnak" számítanak nálad, akkor bizony gyorsan menj orvoshoz.
bármennyire hihetetlennek tűnik, én akkor lennék nyugodt és sz@rnám le magasról ezt a blogot is, ha végre mo. is elindulna a fejlődés útján. még mielőtt képzelődni kezdenél, nem a liberalizmus, meg nyitott társadalom, hanem az erős, nemzeti gazdaságra alapozott növekedés útján. de nem ezt látom, mivel még vannak élő kapcsolataim mo.-val, ráadásul igen közeli barátom, aki vérfideszes, kapok elég információt mindkét "oldalról". szóval próbálj megnyugodni, semmi baj nincs!
de jó lenne végre, ha értelmesen próbálnánk beszélgetni. szerinted miért jó, az ami szerintem nem feltétlenül jó... és mellőzve a durvaanyázást, sorosbérencezést, fidiótázást. ezt most teljesen komolyan gondolom, mert felnőtt emberek között ez lenne a természetes.

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.13. 11:25:32

-----Womb Rаider2020.02.13. 09:13:19

@nincs1itt:

Azért az mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy ilyen magasan kvalifikált és sikeres juropéer ember miért tölti idejének jelentős részét azzal, hogy ezen kis lefingott proliföld népét győzködje a nézeteiről, hogy bebizonyítsa, mekkora balfékek is!----

-----atomic power 1986DucaDuca2019.09.02. 13:12:48

@nincs1itt:

Meg tudod magyarázni a következőket?

1. Németországban élsz, állításod szerint jólétben. Ha ez így van, akkor az megmagyarázza, hogy miért tudsz folyamatosan ezen a blogon ökörködni. De ez neked miért éri meg? Neked már dolgozni sem kell, annyira jól megy?

nincs1itt2019.09.02. 13:39:26

@atomic power 1986DucaDuca: kezdjük az elején:
1./ valóban németo.-ban élek, ugyan sehol nem állítottam, hogy húúúúdenagyajólétben, de nem panaszkodhatom. most betegállományban terülök el. de semmi komoly , ne aggódj csak egy helyre állító műtét volt. a munka megvár.----

Azóta is várja!!

Womb Rаider 2020.02.13. 11:36:18

@nincs1itt: "a vérmagyari nemzeti stb trollok és mindenkit megpróbáltok meggyőzni, hogy csakafidesz."
Te valami másik blogot olvashatsz.. itt, aki meg akar győzni valakit valamiről, az a te oldaladon állók sokasága. "Mindegy ki, csak ne Orbán!"
Amiről én személy szerint esetlegesen meg akarhatnék győzni bőrkit is, az ez lenne: Bárki, aki jobb, mint Orbán ;)

"mindenki más csak ostoba, kitántorgott, soros-bérenc nemzetáruló lehet. "
Ezt sem állította senki.. vagy te lennél az összes kitántorgott?
Azért amúgy lássuk be.. vannak szép számmal odakünn olyanok, akik 20 fillérért a saját anyjukat is , a ravatalon. (Ugyanígy akadnak iylenek idehaza is.. és igen, vannak köztük olyanok is, akik a 'civil' szervezetek kapcsolati tőkéjében rejlő erőt felhasználják arra, hogy pozícióba kerülhessenek, , vagy támogassák azokat, akik pozícióba kerültek. Róluk nehéz úgy beszélni, mint olyanokról, akik az ország helyzetének jobbítását tűzték ki célul.

Ja.. és újra leírom: kibicnek kuss! (Mert már másként is leírtam, de nem fogtad..) Majd, ha az ötleteid, meg a jótanácsaid következményeiből is részt szakítasz, akkor szívesen meghallgatjuk az ötleteid.. Addig talán mesélj az ottani időjárásról!

nincs1itt 2020.02.13. 11:40:28

@atomic power 1986DucaDuca: jó barát, megint sikerült öntökön rúgni magad! 24/7-ben itt toljátok az agit-propot, és tőlem akarod számonkérni, mikor, mennyit dolgozom?
ejnye... azért odafigyelhetnél egy kicsit jobban, függetlenül attól melyikőtök melyik nicket használja...

nincs1itt 2020.02.13. 11:50:59

@Womb Rаider: megint úgy mondtál valamit, hogy semmit sem mondtál...
de ezt teljesen jól mondtad, de hangsúlyt kicsit áthelyezve érzem igazán találónak! narki aki jobb mint orbán. az elődeit szerintem pont mellé kéne lógatni. én sem látok senkit, aki jobb lenne/lehetne. de ez számomra nem ok, hogy elfogadjam.

ezek "civilek" nagyon a tyúkszemetekre léphettek... mit tettek, amivel akkorát ártottak mo.-nak, hogy a fal adja a másikat? valami konkrétumot, ha kérhetem. de gy.f., soros, tuggyukkik nem ér ám! mondjuk elvették a zemberektől a pénzüket.

kibicezel itt, lelked rajta. engem például rohadtul nem érdekel. de ha ettől jobb az emésztésed, vagy az álmod. csak nyugodtan... téged nem is értelek, ott élsz mo.-on, minden rendben, sőt jobban élsz mint bárki, szép és okos is vagy, miért fárasztod magad azzal, hogy a nyilvánvalót bizonygatod?

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.13. 11:53:44

@nincs1itt:

---nincs1itt2020.02.12. 17:55:29

@atomic power 1986DucaDuca: figyelj nem vagyok fideszes, elsőre is láttam! figyelj jobban, már válaszoltam is! de azért kösz, mert szabó miklós jános azóta már más neveken maradt pont olyan gyökér magyar, veled együtt!---

----nincs1itt2019.09.01. 20:54:41

@atomic power 1986DucaDuca: szerencsére te és @Szabó Miklós János teljesen tisztában vagytok ezzel és mérvertstájer fogalmával. húzz a matolcsi picsájába, te ostoba gyökér magyar!----

nincs1itt 2020.02.13. 12:02:09

@atomic power 1986DucaDuca: te érted ezt, vagy csak ennyit tudsz? tavaly szept. 1 este 9 óra, idén február 2 délután 6 óra... vagy esetleg az ostoba gyökér magyarral van bajod? szerintem mindhárom jelző igaz rátok nézve!

Womb Rаider 2020.02.13. 12:17:19

@nincs1itt: Nincs énnékem semmi egyéb bajom a civilekkel, csak annyi, hogy a civilséget pusztán trójai falóként használva igyekszenek meghekkelni egy-egy orsszág demokratikus intézményrendszerét. Úgy, hogy lerúgnának magukról mindenfajta kontrollt és a választások eredményei felett próbálnak hatalmat építeni.
Egyik aktuális és klasszik példa a (sajnos megint csak Soros, de nem tehetek ról) a Karácsony féle szabad városállamok víziója, akik az aktuális kormány felett átnyúlva próbálnak tárgyalni az EU-val..
lehet, téged nem zavarna, ha a választott hazád belügyeibe külföldi politikai/gazdasági érdekcsoportok által fizetett személyek, szervezetek igyekeznének beavatkozni és hatalmi ággá gyúrni magukat, akik mindenek feltt álló, megkérdőjelezhetetlen grémiumként hoznának döntéseket.. az a te ügyed. Errefelé viszont sokakat zavar ez.
Lehet, hogy az ukránoknak bejött az importált felsővezetés.. amelynek fele külföldi állampolgár és pl. a pénzügyminiszter amerikai :)
Ezt köszönhetik a civileknek, meg a sok-sok halottat, a Krim annektálását az oroszok által ás egy destabilizált országot.
Jelenleg ezt jelenti az európai 'civil' politizálás..

A "civileket" egyébként ó-beszélül csak simán ügynököknek, esetleg lobbystáknak lehet nevezni.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.13. 12:19:33

@janos551: "Mert bizony néha --mindig még a hamut is mamunak hiszed ! :DDDD"

Azt talán még nem, de téged szívesen elégetnélek, az fix! :D

nincs1itt 2020.02.13. 12:29:21

@Womb Rаider: ilyen erősek lennének? pl. a magyar intézményrendszert is "meghekkelték"? na ez már érdekel! hogyan?
szabad városállamok? nem ismerem a manust(karácsonyt,csak a hírekből), de ez nagyobb faszság, mint az itten sötétzöldek ostobaságai, pedig azok nem semmik, ha hülyeségről van szó.
itt is vannak ilyen szervezetek, gondolom egészen hasonlóak, mint a mo.-i ilyen izék. de elég marginálisak. van ugyan egy ilyen szervezet, amelyik egy hajót is üzemeltet, tudod tengeri mentőakció. de kb fél éve, szépen csendben kimúlt, hál' Istennek...
egy kicsit erősnek érzem, hogy akár mo.-on is, akkora erőt képviselnének, hogy tényleges kárt tudnánk tenni. persze, okoskodnak, meg időnként idegesítő a nyomulásuk, de mint a jehova tanúit, meg a mormonokat is, remekül le lehet rázni őket!
az én véleményem szerint, ezek a "civilizék" is akkor tudnak jelentőségre szert tenni, mint a kommunizmus és a nácizmus és a többi ostoba szélsőség, ha gazdaság és/vagy a társadalom válságban van. egyébként csak bosszantó, már annak, aki észreveszi. mert a legtöbb ilyen civil izé aktivistái, ahogy mi neveztük a bölcsészeket anno, tarisznyás elvontak. majd kinövik...

nincs1itt 2020.02.13. 12:38:56

@Womb Rаider: ja, maradjunk sorosnál, tegyük fel, az a terve, hogy tönkre teszi mo.-ot. azt ilyen nyilvánvalóan hűűűdecivilekkel fogja megcsináltatni, nem gondolom, karácsony a legélesebb kés a fiókban... vagy majd grínpísszel fogja megvádoltatni a magyar kormányt, hogy látták a jégtáblán, ahogy pingvint sütött nyárson?
ha soros lennék, boztos nem lennék párhuzamos, de lenne ezeknél alkalmasabb csapat is... de lehet, hogy csak sok kémregényt olvastam...

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.13. 12:54:46

@nincs1itt:

----nincs1itt2020.02.13. 12:02:09

@atomic power 1986DucaDuca: te érted ezt, vagy csak ennyit tudsz? tavaly szept. 1 este 9 óra, idén február 2 délután 6 óra... vagy esetleg az ostoba gyökér magyarral van bajod? szerintem mindhárom jelző igaz rátok nézve!-----

nincs1itt 2020.02.13. 12:56:57

@atomic power 1986DucaDuca: ügyes vagy, ismét sikerült... ööö, mi is?

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.13. 13:01:36

@nincs1itt:

----nincs1itt2020.02.13. 12:02:09

@atomic power 1986DucaDuca: te érted ezt, vagy csak ennyit tudsz? tavaly szept. 1 este 9 óra, idén február 2 délután 6 óra... vagy esetleg az ostoba gyökér magyarral van bajod? szerintem mindhárom jelző igaz rátok nézve!-----

---nincs1itt2020.02.12. 17:55:29

@atomic power 1986DucaDuca: figyelj nem vagyok fideszes, elsőre is láttam! figyelj jobban, már válaszoltam is! de azért kösz, mert szabó miklós jános azóta már más neveken maradt pont olyan gyökér magyar, veled együtt!---

----nincs1itt2019.09.01. 20:54:41

@atomic power 1986DucaDuca: szerencsére te és @Szabó Miklós János teljesen tisztában vagytok ezzel és mérvertstájer fogalmával. húzz a matolcsi picsájába, te ostoba gyökér magyar!---

Grimbusz Makszimusz 2020.02.13. 14:07:20

@janos551: Nyugi, csak vicceltem. Amúgy milyen bértollnokokról beszélsz, mindegyik csak lógatja a f.szát, kész hullaház ami itt most van!

alöksz róz 2020.02.13. 15:27:30

jöhetne már új poszt

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.13. 15:48:00

@alöksz róz: időhiány
gradlopszki 1edül maradt és most a vasárnapi évértékelő fikázását írja

morph on deer 2020.02.13. 17:16:02

@sZulamith:
Végtelen, de csak a jó szándékú emberekkel.:)

morph on deer 2020.02.13. 17:20:33

@Womb Rаider:
“ Azért azt ugye tudod, hogy a letelepedési kötvénnyel nem jár együtt a választásra jogosultság az országgyűlési választásokon?”

Még. Azért azt ugye tudod, hogy messze van még 2022, addigra akár az összes kipcsak is kaphat szavazati jogot, hiszen csak akarni kell..!
Meg ahogy elnézem szükség is lesz rá. :)

atomic power 1986DucaDuca 2020.02.13. 18:09:36

@Sir Bates dö Hól:

---„Sir Bates dö Hól2019.04.29. 18:37:29

@6.Lenin: "A korrupció pedig akkor van, ha nem te lophatsz, ha te, akkor annak rengeteg más elnevezését is kitalálták már."

Lajosom, a korrupció az korrupció! a többi csak szarmaszatolás! én elég sokszor vesztegettem meg embereket, de nem is néztem őket szarba se! gyökér kis geci mind, aki hagyja magát megvesztegetni! ez a normális morális álláspont! aki mást mond, az meg morálisan nulla!”---

Grimbusz Makszimusz 2020.02.14. 08:50:25

@alöksz róz: Hát elég szegényes a szókincse, de inkább haggyad Imre, mert láttam én már többet is írni és az még rosszabb, hidd el! XD! Sőt XXXLD! LOL! vagy mi a WTF!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.19. 20:01:33

@alöksz róz:
@Grimbusz Makszimusz: Amiket régen írogattam nektek,abban volt szókincs rendesen!XD

Grimbusz Makszimusz 2020.02.19. 20:28:35

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: : "Amiket régen írogattam nektek,abban volt szókincs rendesen!XD"

Hát öcsém, akit még a pucér csajok oldalról is kitiltanak, az tudhat valamit! :D :P LOL!
süti beállítások módosítása