B1 blogcsalád



Nem mer kiállni a Fidesz Botka ellen

2019. június 17. - nickgrabowszki

Nem indítanak saját jelöltet, "civil" mögé bújnak. rl.jpg

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora (a felső képen) napok óta azzal haknizza be a kormánypropagandát, hogy talált egy megfelelő polgármester-jelöltet Szegedre.

  • Kezdődött pénteken a propagandaholdinghoz tartozó Dél-Magyarországban.
  • Amit átvett a helyi agitprop többi leánya, például a Szegedma.
  • Hétfőn az állami médiában folytatódott a kampány: az M1-en és a Kossuth Rádióban.

Rovó semmitmondó lózungokkal felvezetve mindenhol elmondja: a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, Nemesi Pált (az alsó képen) tartja megfelelőnek Szeged vezetésére, akinek a nevét már korábban kiszivárogtatták a sajtónak mint ún. civil jelöltét.

Különösen pikáns, hogy Rovó rektor az év elején még közleményben szólította fel az egyetem oktatóit és kutatóit, hogy

tartózkodjanak a politikai megnyilvánulásoktól.

Ahogyan eddig, úgy a jövőben sem engedjük, hogy a Szegedi Egyetemet bárki pártpolitizálásra használja fel.

A következetességét jól mutatja, hogy ezek után maga áll elő egy polgármester-jelölttel. Nemesi azonban kb. annyira civil, mint maga a rektor, aki az EP-választás kampányában olyan szélsőjobbos agitátorokkal vett részt fideszes kampányeseményen, mint például Bayer Zsolt.

Rovó fideszes elkötelezettsége és az, hogy a propagandamédia kiemelt helyet biztosít az ötletelésének, egyaránt azt jelzi,

a rektor valójában politikai megbízást teljesít, és Nemesi igazából a Fidesz jelöltje.

A Fidesz tehát mostanra belátta, olyan népszerűtlen a csongrádi megyeszékhelyen, hogy saját logós pártpolitikussal nincs esélye leváltani a polgármesteri posztot 2002 óta betöltő Botka Lászlót.

Ezt a térség kormánypárti erős embere, Lázár János 2018 decemberében úgy fogalmazta meg, hogy

nem tetszik a szegedieknek a szegedi Fidesz, ez kétségtelenül így van.

Lázárnak saját embere is volt a jelöltségre, a városvezetést korábban vehemensen támadó Szabó Bálint jogász, de a Fidesz vezetése (alighanem maga Orbán Viktor) kivette a bukott kancelláriaminiszter kezéből a szegedi jobboldal irányítását, és Kubatov Gábor ügyvezető alelnök-pártigazgatót bízta meg Botka leváltásával.

np_1.jpgIdővel azonban Kubatovék is felismerték a helyzet reménytelenségét, és minden arra utal, ejtik a helyi pártelnök, volt kézilabdázó Bartók Csabát, és

"civil" jelölt mögé bújnak.

  • Ha az előrejelzéseknek megfelelően a milliárdos nagyvállalkozó veszít Botkával szemben, akkor megpróbálják majd azzal magyarázni, hogy a Fidesz nem kapott ki, mert nem indult.
  • Ha pedig váratlanul mégis nyerni tudna Nemesi, akkor természetesen a kormánypártok és pártállam sikere lesz, mivel valójában ők állnak a jelöltsége mögött.

Ez a taktika nem idegen Orbántól és a Fidesztől. 2002-ben például Demszky Gáborral szemben próbálkoztak be ezen a módon a budapesti főpolgármesterségért. A Fidesz jelöltje, Schmitt Pál - aki végül veszített - természetesen annyira volt független, hogy év múlva a pártalelnöke, 2004-től EP-képviselője lett, majd 2010-től parlamenti, azután köztársasági elnököt csinált belőle Orbán.

Mint Schmitt főpolgármester-jelöltségének esetéből is látszik, a taktika nem ígér biztos sikert.

A Fidesznek azonban nemigen van más választása, mint álcázni magát, mivel az EP-választás is megmutatta a a kormánypártok népszerűtlenségét: Szegeden az ellenzéki szavazók még a budapesti átlagnál is nagyobb többségben vannak a fideszesekkel szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3514898370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK5 2019.06.17. 14:57:09

Te, Nick, neked nem szóltak, hogy ősszel a teljes hazai ellenzék így akar indulni egy csomó helyen? Vagy neked ez kimaradt?

Oxica 2019.06.17. 16:37:49

Az európai bukta után, hazai pályán, lápi hülyemagyarországon is kinéz egy kibaszott nagy maflás a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányoknak.
Egy egy ellen igen sok helyen verhető a narancsbolsevik rablóbanda. Ősszel egy kibaszott nagy ütést lehet bevinni az állampártnak, ami kihathat a 2022 es választásokra is.
Aztán ajvékolhatnak a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányok és talpnyalóik. Dől a felcsúti szaros kártyavár, előkerülnek a felcsúti cigány maffia piszkos ügyei.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G

Spinoza ház szürkefarkasa 2019.06.17. 16:55:03

Már bárki lehet föpolgármester.
Most olvastam, hogy a DK, Kálman Olga helyett, a teknöst agyonverö nöt inditja Budapesti föpolgármesternek, mert ismertebb mint Kálman Olga, és most ez a fontos.

Jobb halottnak lenni mint libsinek ! 2019.06.17. 17:01:05

@Spinoza ház szürkefarkasa:
Ja, és megkérdezték Kálmán Olgát, hogy mit szól hozzá, de azt mondta most nem ér rá nyilatkozni, mert siet az állatkertbe. :)))
Szegény állatok.

Gábris szomszéd 2019.06.17. 17:07:36

@FCUK5: Nem az a lényeg, hogy az ellenzéknek össze kell fognia, többek között a geczi választási törvényei miatt. Sokkal érdekesebb, hogy O1G elvtárs maffiája, már nem meri felvállalni saját magát.

Gábris szomszéd 2019.06.17. 17:08:18

@Jobb halottnak lenni mint libsinek !: Szegény Tarlós, amikor már egy Olgi is képes lesz legyőzni. :)

Gábris szomszéd 2019.06.17. 17:32:53

Fideszfölde :)

Rogánék luxuskocsikat béreltek, a győri kormányablaknak nincs pénze vécépapírra

mutyimondo.atlatszo.hu/2019/05/24/roganek-luxuskocsikat-bereltek-a-gyori-kormanyablaknak-nincs-penze-vecepapirra/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.17. 18:05:40

@Gábris szomszéd: "Rogánék luxuskocsikat béreltek"

Sokkal drágábban, mint az észszerű lett volna, röhögve kifizették az ÁFÁ-t is, hisz lopott pénz, nem az övé.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.17. 18:07:10

@Spinoza ház szürkefarkasa: "a teknöst agyonverö nöt inditja Budapesti föpolgármesternek, mert ismertebb mint Kálman Olga, és most ez a fontos."

:))

Ez jó!

FCUK5 2019.06.17. 18:09:55

@Gábris szomszéd: ez baromság, a fidesz sem fog össze senkivel. nem összefogni kellene, hanem népszerűbbnek lenni. addig pedig kussban lenni, mert lehet, hogy pár helyen egy teljes összefogás képes lehet nyerni, nem kizárt, de várost vezetni megint más téma, lásd Zugló.

visszatérve a lényegre: ha nektek szabad valamit, a Fidesznek is szabad, vagy attól féltek, hogy Botka elbotlik? nem kizárt :D:D:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.17. 19:19:14

Trollok ma szabadnaposak???
Vagy még nem jött meg az utasítás??

Bankkártyát minden arabnak !!! 2019.06.17. 19:37:00

Az ellenzeknek sikerult a fopolgarmester valasztasbol is kabaret csinalnia. Mar varom, hogy mikor jelentkezik be valamelyik valovilagos faszporgeto idiota ellenzeki fopolgarmester jeloltnek.

2019.06.17. 19:54:37

@FCUK5: "ősszel a teljes hazai ellenzék így akar indulni"

Semmi közöd hozzá. Ma mit loptál, fideszes?

2019.06.17. 19:57:45

"A Fidesznek azonban nemigen van más választása, mint álcázni magát"

És mi lesz az álca? Csak mert a szarkupac alatt is felismerik őket...

Gábris szomszéd 2019.06.17. 19:58:05

@FCUK5: 1000 milliárdokból én is le tudnám hazudni a csillagokat az égről. Ne tudd meg milyen népszerű lennék az adófizetők pénzéből.

Sir Galahad 2019.06.17. 20:20:05

Mi ezen az érdekes? A szomszédos Hódmezővásárhelyen ugyanilyen álfüggetlenként indult MZP, és még nyert is. Szegeden elég népszerűtlen a helyi Fidesz, logikus egy névleg független, amúgy elismert ember mögé állniuk.

CM2131 2019.06.17. 20:25:30

Az a baj, hogy Vodka elvtárs maradni fog, és Szeged máris évtizedes elmaradása tovább fog nőni a többi városhoz képest. ÉLJEN !!!

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.17. 20:45:56

@FCUK5:

" lásd Zugló."

mi van zuglóval? bármelyik fideszes önkormányzatot előveheted mutyizás miatt, a budavár és a belváros (rog ánusz) is tiszta maffia volt. de a ner lovagok tolvajlása nem számít.
persze most az az ellenség a retkes csutthi cziggánynak, aki veszélyezteti a pesti lopást.

de nekünk csak az a jó, ha a lóbaxó csutti cziggány falubéli lölője már gigga milliárdos, a csutti depressziós nyelvelős cziggány tibborcz veje is zsebrebaxot vagy 32 milliárdot. ez természetes, ti tetves fidesspadkányok.

éljen a csutti tolvaj cziggány!

FCUK5 2019.06.17. 20:50:36

látom, semmi komoly érv az eljárás ellen :) szopni fogtok ősszel is, élmény lesz nézni :D:D:D

Gábris szomszéd 2019.06.17. 21:01:02

@FCUK5: A fitymaszbirkák és a "komoly érvek"? :)

sírjatok 2019.06.17. 21:15:25

@Gábris szomszéd: "A fitymaszbirkák és a "komoly érvek"? :) "

Ja ja, ez jobb:

"A kurva anyád, fideszbolsi! Szóval a Fidesz azért lop, csak és hazudik, mert az ellenzék is ezt csinálja? Szerintem, te és a hozzád hasonló propagandista fidesznáci férgek, akik ide járnak firkálni, de a többi patkány is, célszerűségi okokból csináljanak maguknak kistestvért. "

Höjj kérem, hát vannak itt érvek meg értelem :D

2019.06.17. 21:23:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Sokkal drágábban, mint az észszerű lett volna, röhögve kifizették az ÁFÁ-t is, hisz lopott pénz, nem az övé."

Ezek nem így gondolkoznak. Minden, ami az övék lehetett volna, az már nekik veszteség.

nemecsekerno_007 2019.06.17. 21:24:59

Ha vicces akarok lenni akkor azt mondanám, hogy Botka László Szeged nemzeti kincse :)
De igazából Botka maga egy vicc, egy kamukirály, 17 év hasbeszélés, nyugger etetés és régiós leszakadás, díszburkolva és "európai értékek" mázzal leöntve. Ez mondjuk a szegedi Fideszt is minősíti...

nemecsekerno_007 2019.06.17. 21:33:57

@valaki nagyon más: Hát tényleg félnek tőle, mert félelmetesen idióta :) Amúgy :)

2019.06.17. 21:39:40

@CM2131: "Az a baj, hogy Vodka elvtárs maradni fog, és Szeged máris évtizedes elmaradása tovább fog nőni a többi városhoz képest. ÉLJEN !!!"

Szavaidból kisüt a provincializmus és a cigány hatalmi felfogás elfogadása.

morpho 2019.06.17. 21:59:52

@nemecsekerno_007:
De igazából Orbán maga egy vicc, egy kamukirály, 27 év hasbeszélés, nyugger etetés és régiós leszakadás, díszburkolva és "európai értékek" mázzal leöntve. Ez mondjuk a Fideszt is minősíti...

Csak, hogy legyünk precízek.

nemecsekerno_007 2019.06.17. 22:09:44

@morpho: Langyos f@s, ez Borka. Orbánról sok mindent el lehet mondani de azt, hogy langyos f@s lenne azt nem. Szerencsére az ország megszabadult ettől de a déli régió megmaradt ebben a langyos f@sban ami nagy luxus az országnak...

Blogolo Blogi 2019.06.17. 22:14:58

@nemecsekerno_007: "Ha vicces akarok lenni "

Draga Barátom, te sosem voltál vicces, világ életedben egyszeri kis fideszgyökér voltál. N1G.

Orbán veje 2019.06.17. 22:25:42

@nemecsekerno_007: @sírjatok: @Bankkártyát minden arabnak !!!: @valaki nagyon más: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @FCUK5:

Haver! Hogyhogy ma csak 6 nicken hazudsz a tolvaj gazdádért? A többit talán felfüggesztették, mint a gazdád magát?

Bizonyára te is hallottál róla, a tolvaj, diktatúraépítő gazdádnak azt mondta a saját pártcsaládja, hogy repülj Geci! Erre orbán felfüggesztette magát. Megyek, meg is nézem hogy himbálódzik.

Énszerintem persze ha igazán tükörfényesre akarod nyalni a seggét, követned kéne a példáját neked is. Ha nincs elég erős köteled csak szójjá!

törppicur 2019.06.17. 22:28:40

Valamiért a nem merés és Botka kapcsolatáról nekem az mszp ugrik be
Pedig kár volt elnyusziznia, a tavalyi választáson ő is tudott volna 6 szazalekot

morpho 2019.06.17. 22:52:39

@nemecsekerno_007: "Orbánról sok mindent el lehet mondani de azt, hogy langyos f@s lenne azt nem. Szerencsére az ország megszabadult ettől"

Megbukott??? Mindjárt pezsgőt bontok bazmeg! Sajnos nem találom sehol ezt a hírt... Mit hazudozol itt összevissza?

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.06.18. 01:03:34

"Nem indítanak saját jelöltet, "civil" mögé bújnak."

Tipikus libsikomcsi trukk. "Vadold azzal az ellenfeled, amit te kovettel el."
Minimum 3 eve nincs olyan valasztas, amin az ellenzeki partok a sajat nevukon mernenek elindulni.
Mindig csak fuggetlenek vannak helyetuk, akikrol masnap kiderul, kik tamogattak es milyen erdekek miatt hazudtak magukat fuggetlennek.
Mint peldaul Markizaj a legfobb hazug.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.06.18. 01:16:41

@Gábris szomszéd: "1000 milliárdokból én is le tudnám hazudni a csillagokat az égről. Ne tudd meg milyen népszerű lennék az adófizetők pénzéből. "

Erdekes, hogy Soros Gyorgy 100 es 1000 milliardjaival sem tudtok lofaszt sem elerni mar 10 eve. Szoszerint a vilag minden penze a rendelkezesetekre all, a faszbuk 1000 milliardjai, az unio 1000 milliardjai, Soros 1000 milliardjai, es eredmeny meg semmi. Atomeromunyi penzeket basztok el evente, Orban meg ezred annyibol hulyere ver benneteket mar 10 eve.

acycloren 2019.06.18. 01:25:04

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Szia, egy másik blogon (pervenimus) próbáltam neked válaszolni, de ott letiltott a nagyon demokrata blogger. Irán volt a téma. Semmi sértőt vagy trollkodósat nem írtam, csak elemeztem a múltbeli történéseket, tényszerű voltam, írtam egy hosszút neked, amit már nem is engedett ki a blogger

@poszt
Nyilvánvaló, hogy Szegeden esélytelen bárki, aki fideszesként indul. Majd jól megbüntetik a renitens szegedieket, nem kapnak stadiont. Ja, meggugliztam, már oda is épül egy. Az kell, mint egy falat kenyér.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.18. 01:52:49

Megyei jogú városok helyi iparűzési adóbevételek
2014 2015 2016

Debrecen 10,0 11,7 12,1
Győr 17,2 19,3 21,9
Kecskemét 7,3 8,1 8,7
Miskolc 7,5 8,9 9,2
Szeged 7,4 8,6 8,8
Székesfehérvár 11,5 12,7 15,2
Szombathely 6,5 7,6 7,9

minden várost mentsen meg az Úr a tehetségtelen tolvaly vezetéstől

Sean MacTíre 2019.06.18. 02:54:47

@FCUK5: a cikk csak azert erdekes, hogy a Fideszt utalok tudjak, melyik civilre nem szabad szavazni. Problem?

polpetti 2019.06.18. 05:13:16

A baloldaltól tanulták. :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.18. 05:19:46

@Épüljön STADION a CEU helyére..: "Soros Gyorgy 100 es 1000 milliardjaival"

:))

El vagy tévedve 3-4 nagyságrendet.

Soros György patrióta tavaly jótékonykodáson felül 150 millió forintot adott olyan jogvédő civileknek, mint pl. a TASZ. Nem hogy nem kampányol 100 000 millió forintból, de még 1 forintból se. Megint hazudott a gazdid. :))

Pop40 2019.06.18. 06:08:48

Lényegtelen technikai részlet. A szegediek nem kérnek se ebből a fideszbérenc retek "rektorból", se magából a hazaáruló tolvaj fideszes söpredékből. Akárminek is maszkírozzák magukat.

Szegedet már soha nem fogja uralni a fideszes horda. Ősszel pedig olyan gyomrost kell bevinni nekik országszerte, hogy meg se álljanak a börtönig.

Pop40 2019.06.18. 06:14:11

@Épüljön STADION a CEU helyére..:

"Erdekes, hogy Soros Gyorgy 100 es 1000 milliardjaival sem tudtok lofaszt sem elerni mar 10 eve. "

Ja, 100 meg 1000 milliárdjaival, te aberrált fasz.
Ezeknek a milliárdoknak a jele, hogy egy darab ellenzéki plakát sincs szinte kint sehol, minden médiából a fideszes söpredék propagandája szól, a jobbik lassan csődbe megy a fideszbérenc Ász kamu büntetései miatt, stb stb. Ja, a vak is látja, hogy ezek ezermilliárdokból gazdálkodnak.
Ellentétben a lótolvaj Geci vezéreddel, aki abból a 400 ezer forintból gazdálkodik, ami szerepel az adóbevallásában, és véletlenül se a magyaroktól lopott ezermilliárdnyi adóforintokból.

Te degenerált istenbarma, te.

Pop40 2019.06.18. 06:20:45

@Sean MacTíre:

Nem kell ezt túlkombinálni, mindenhol le kell szavazni az egyetlen esélyes ellenzéki jelöltre. Szegeden ez értelemszerűen Botka.
Hogy a fideszes csürhe milyen kamujelöltekkel próbálkozik, lényegtelen. Ahogy egyre jobban beszarnak, ezek a kamujelöltek is szaporodni fognak majd. Schmukkok, bedék, szegedi rektor által "ajánlott" jelöltek, stb, magasról le kell szarni mindet.

Pop40 2019.06.18. 06:26:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ezt pl nagyon rosszul csinálja Soros.
Ha már a fideszes csürhe évek óta összevissza hazudozik róla, igazán gondoskodhatna arról, hogy most az egyszer igazuk legyen.
Odatolni egy valag lóvét a gondosan kiválasztott (!!!) ellenzékieknek, akikről bizonyított, hogy elkötelezettek a maffia eltakarításában (pl Hadházyék.) És addig tolni nekik a lóvét korlátlanul, míg a fideszes hazaáruló söpredék meg nem bukik.

Az ország érdeke is ez lenne, meg az övé is, ahelyett, hogy ernyedten hallgatja, hogy aznap épp mit hazudozott össze róla a fideszes csürhe.

berne 2019.06.18. 07:06:19

Ezt pont te hozod fel???
Szerintem gondolkodni kellett volna előtte egy kicsit, hogy hol láttál már ilyet azelőtt.

Kivlov 2019.06.18. 08:15:19

"Nem indítanak saját jelöltet, "civil" mögé bújnak"
Ezt pont a zellenzék mondja? Válts nevet, tesó, legyél inkább vastagbőranégyzeten blog.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.18. 08:19:11

@Pop40:

"Ezeknek a milliárdoknak a jele, hogy egy darab ellenzéki plakát sincs szinte kint sehol, minden médiából a fideszes söpredék propagandája szól..."

lehet gyuri pénzét is a csutti geci lopja el? abból is soros migráncs plakát készül.

mindegy, leegyen tibborc vej is gigga milliárdos mint falubéli lölő, köszönjük fidess birkák. :D

István Tamasi 2019.06.18. 09:09:36

@FCUK5:
"lásd Zugló" Igen, látni kell hogy Zuglón és Hódmezővásárhelyen is a fideszes képviselők mindenhol akadályozzák - a költségvetés elszabotálásával is - a nekik nem tetsző polgármester munkáját.

István Tamasi 2019.06.18. 09:13:34

@Épüljön STADION a CEU helyére..:
Ön külföldről, feltehetően a szentpétervári trollgyárból hazudozik. Soros o1g és csahosai hazugságai ellenére főként olyan civil szervezeteket támogat - amik egyébként a kormány feladatát képező - oktatási, szociális, egészségügyi munkát végeznek.

Andy73 2019.06.18. 09:15:30

"Rovó semmitmondó lózungokkal felvezetve mindenhol elmondja: a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, Nemesi Pált (az alsó képen) tartja megfelelőnek Szeged vezetésére"
1) A "semmitmondó lózungok": 1 milliárd forintból új szárnyat építenek a klinikának, amelyiknek a rektor igazgatója. Ezenkívül korszerűsítik a többi klinikát is. Ennyit a lózungokról és a baloldal által sokat támadott egészségügyről.
2) Ami a polgármester jelöltet illeti: logikus feltételezés a rektor részéről, hogy a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke jobban tudná fejleszteni a várost, főleg a helyi ipart, mint mint Botka, aki egy komoly céget sem tudott Szegedre hozni több évtizedes regnálása alatt - ellentétben Kecskeméttel vagy Debrecennel.

Minden ballib bérretteg 2019.06.18. 09:24:48

Ez a "civil jelölt mögé bújnak" duma mindent visz bérrettegésben komolyan mondom.

Én tényleg nem értem, hogy a B1 blognak és aki ezt a mondatot leírja, hogy van bőr a képén, azok után, hogy az egész országban túlnyomórészt álcivileket indítanak a Fideszes jelölt ellenében.

:DDDD

Minden ballib bérretteg 2019.06.18. 09:31:40

@István Tamasi:

Soros olyan politikusokat és civileket támogat, akik az érdekeit képviselik.
Lásd Ukrajnában már fel is vásárolta pl a Naftogázt a haverjaival, mint Ukrajna fő nemzeti erőforrását.
És hogy milyen jó és remek azóta az Ukránoknak, mióta egy Soros seggnyaló irányítja azt látjuk.
Nem különben a Macedónoknál, ahol futószalagon gyártják a koncepciós pereket a jobboldaliak ellen, és mentik fel Soros tolvajait.

István Tamasi 2019.06.18. 09:38:06

@Minden ballib bérretteg:
Bezzeg a potrohos tolvaj suttyó a MET-en keresztül lopja meg a magyar gázfogyasztókat

István Tamasi 2019.06.18. 09:40:06

@Minden ballib bérretteg:
A fideszmaffia sikongat, hogy külföldről ne szóljanak bele a belügyeibe, de diplomatáit arra használja, hogy jogerősen elítélt bűnözőt mentsen ki hazája igazságszolgáltatása elől.

konrada 2019.06.18. 09:53:52

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember:
"Szavaidból kisüt a provincializmus"

...vazze ennél hülyébb támadási irányt azért nehéz lett volna kitolni egy helyi választásról szóló topikban, le a kalappal!;))

konrada 2019.06.18. 10:01:54

@Pop40:
Látom, nincs egyedül felelőtlen, így tisztázzuk:
Ősszel önkormányzati választások lesznek, magyarán - az adott településen döntik el, ki vezesse a várost, kik adják a többséget.
Szegeden speciel a többséget Botka, és a mögötte lévő pártok adják, ezért értelemszerűen ott az ellenzék a fidesz.
Erre meg azt írni: "mindenhol le kell szavazni az egyetlen esélyes ellenzéki jelöltre"
...már te is fiam, bluetooth??;))

WLaci 2019.06.18. 10:03:20

Kurva nagy seggberúgással kéne ezt a rektort azonnal kirúgni a székéből...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.18. 10:37:10

@Minden ballib bérretteg: "Soros olyan politikusokat és civileket támogat, akik az érdekeit képviselik."

Amennyiben Soros György patrióta érdeke a szegények támogatása, és a magyar demokrácia fejlődése, akkor igen.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.18. 10:38:05

@István Tamasi:

"A fideszmaffia sikongat, hogy külföldről ne szóljanak bele a belügyeibe, de diplomatáit arra használja, hogy jogerősen elítélt bűnözőt mentsen ki hazája igazságszolgáltatása elől. "

gruevszkire gondolsz? gondolom a csutti patkány tervez vele valamit, lehet pár titkos számlája a gecinek macedóniában is..

Eltiltott Vélemény 2019.06.18. 10:53:48

@Oxica: " ... Az európai bukta után, hazai pályán, lápi hülyemagyarországon is kinéz egy kibaszott nagy maflás a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányoknak. ... "

Ezt is alátámasztja ez az elemzés:
index.hu/kulfold/ep/2019/06/18/fidesz_neppart_ep_europai_parlament_alakulas_elemzes/

Aztán majd ősszel eldől, ki mekkora vérszemet kapott az ellenzékből, mert ugye a győzelmükkel elveszik szinte az összes önkormányzatot a Csuti Csüngőhasú Norvégbáró-tól, már elkezdődött a helyezkedés, a korábbi fővárosi megállapodást felrúgta a momentum és a kurcsányita párt is.

Jelenleg a Publicus szerint Karácsony-nak tuttira leváltja a Tarlóstot, de azért ezt készpénznek venni erős túlzás.... Amúgy is lesznek sokan akik, csak azért se fognak rá szavazni, mert a maszoppal prostituálta magát.

Még van vagy 4-5 hónap a választásig, és ugye az EP választással felszínre került, átrendeződési érdekharc még csak most kezdődött el.

nemecsekerno_007 2019.06.18. 10:56:20

@Blogolo Blogi: Botka egy kamu, csak a béna helyi jobboldal miatt kártékonykodhatott 17 évig. Ez tragédia az egész déli régiónak.
17 éve eteti a nyuggereit, reklámozza magát olyan projektekkel amelyeket a kormány vagyis más városok adófizetői finanszíroznak. Nem sikerült nagyobb cégeket idehozni csak a helyi cégeket tudja pumpolja az iparűzési adóval. Szánalmas.

Cycmen 2019.06.18. 10:59:18

"Nem indítanak saját jelöltet, "civil" mögé bújnak"

Biztosan nem találtak sem egy bunkó médiacelebet, sem egy kriptobolsevik műsorvezetőnőt, ezért bújnak.

Eltiltott Vélemény 2019.06.18. 11:01:30

@István Tamasi: " ... olyan civil szervezeteket támogat - amik egyébként a kormány feladatát képező - oktatási, szociális, egészségügyi munkát végeznek ... "

Ja, mint a gyermekrák alapítvány... ahol az elnök mentőattóval járja a várost, milliós tiszteletdíjért csinálja a semmit... Szipi-szupi dolog alapítványban vezetőnek lenni, én is szeretnék .... jól jönne a nagy zsé mint kurátornak, főleg ha valami jó csajt is adnak mellé akivel élvezetes kurátorkodni :-)

Minden ballib bérretteg 2019.06.18. 11:05:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A Soros féle spekuláns tolvaj gecikre a legritkább esetben használják a patrióta jelzőt.
Persze értem hogy akiket pénzel, azok ezt szajkózzák, csak azon csodálkozom, hogy nem haltok bele a röhögésbe, miközben leírjátok.. :DDDD

Eltiltott Vélemény 2019.06.18. 11:13:14

@Pop40: " ... Ezeknek a milliárdoknak a jele, hogy egy darab ellenzéki plakát sincs szinte kint sehol, minden médiából a fideszes söpredék propagandája szól, ... "

Ja hogy a Gyurbácsi nem finanszírozza a tolvaj baloldali médiát, sőt a liberálfasiszták saját oligarchái is kihátráltak a saját szócsöveik mögül, abban bízva, hogy majd jön a külföldi intervenciós sereg, és elpicsázza a Csuti Bonsai Duce-t, aztán majd jól megdöntik itt a kleptokráciát...

Hát, a mellékelt ábra azt mutatja, hogy jelenleg véget ért a kampány, a "Magyar Demokrácia Helyzete" lekerült a napirendről, az intervenció megint elmaradt. Mikor veszi már észre magát a magyar ellenzék, hogy légvárakból nem lehet kormányváltást építeni! Ki kell tenni a politikából a történelem szemétdombjára a maszopot és a kurcsányitákat, utána lehet ellenzékként gondolni a maradékra, de amíg ez a két 2006-os szarszemét, megalkuvó, megélhetési politikus banda benn van a parlamentben, addig elég sokam csakazértis a Csuti Kleptokrata Brigád-ra szavaznak... Gyakorlatilag ezek garantálják a Vízszintes Napóleon győzelmét és 2/3-ját.

Secnir 2019.06.18. 11:20:40

@nemecsekerno_007:
"igazából Botka maga egy vicc, egy kamukirály, 17 év hasbeszélés, nyugger etetés és régiós leszakadás, díszburkolva és "európai értékek" mázzal leöntve. [...] reklámozza magát olyan projektekkel amelyeket a kormány vagyis más városok adófizetői finanszíroznak. Nem sikerült nagyobb cégeket idehozni csak a helyi cégeket tudja pumpolja az iparűzési adóval."

te várj. milyen régiós leszakadásról beszélsz? milyen projekt van szegeden, amit a kormány finanszíroz? ezt biztos szegedre találtad ki? voltál arra az elmúlt években?

konrada 2019.06.18. 11:21:38

@Kitiltott Vélemény:
...az azért biztató, hogy a Publicus az MSZP jelölt Karácsonyt hozta ki...
...bár az is igaz, hogy mindezt az MSZP házi közvéleménykutatójaként, az MSZP lapjának megrendelése alapján irányított kérdésekkel mérte....

Eltiltott Vélemény 2019.06.18. 11:28:08

@konrada: Jaja, a maszop most két kézzel dagasztja és keni a szart, mert az Ep választáson kiderült, hogy nyakig benne vannak...

Köszönhető az Alytónindzsa Áginéninek és a Kurvaerőskép-Patkányozós Ildikónéninek, meg persze a vezetőségnek, akik mindig mindent jól tudnak.... Szépen lassan elfoglalják méltó helyüket a történelem szemétdombján. Nem kár értük.

konrada 2019.06.18. 11:33:37

@Kitiltott Vélemény:
...gondolom azért nem zavarna, ha még hozzá a floridai telephely is tartozna - ahonnan még jobban tudnád szervezni ezt a pénzelosztást - mint az említett önzetlen úr...;)

nemecsekerno_007 2019.06.18. 11:42:46

@Secnir: Újszegedi Liget, Klinikai központ

de írhatnám az ELI-t is, ami részben EU-s pénzből van. Lényeg, hogy a helyi gazdaság elég gyengén áll, kivéve persze az egyetemet. Ha az nincs akkor Szeged egy putri lenne...

Szóval gyengén muzsikál Botka, csak el kell vágni a pénzforrásokat oszt jónapot...

Eltiltott Vélemény 2019.06.18. 11:58:23

@konrada: Nyilván, főleg ha a telephelyhez kellemes huszonéves, mellesleg jó kiállású és odaadó házvezetőnő is tartozik...

Blogolo Blogi 2019.06.18. 12:13:17

@nemecsekerno_007: " nyuggereit, reklámozza magát olyan projektekkel amelyeket a kormány vagyis más városok adófizetői finanszíroznak."

ernoke, az nem Szeged, hanem Felcsut, amirol most beszelsz, te szerencsetlen videki suttyo, egybites balfasz!

Secnir 2019.06.18. 12:22:06

@nemecsekerno_007:
"Újszegedi Liget, Klinikai központ"
a kormány. igen. hogyne.
gugli 5 perc:
klinikai központ www.u-szeged.hu/tiop227 TIOP-2.2.7.-07/2F/2-2009-0008
2008-ban biztosított az önkormányzat 10%-os önrészt (1,2 mrd), a többit az EU biztosította, 2009-ben kapta meg, 2010-2015-ig épült fel.

újszegedi liget felújítása: szegedpolus.hu/projektjeink/zold-varos-liget/ TOP-6.3.2-15-SG1-2016-00001 2016-os 100%-ban EU-s támogatás. a kormányt nem látom sehol.

Secnir 2019.06.18. 12:23:28

@nemecsekerno_007:
"Lényeg, hogy a helyi gazdaság elég gyengén áll, kivéve persze az egyetemet. Ha az nincs akkor Szeged egy putri lenne..."

investinszeged.hu/hirek/
szegedpolus.hu/projektjeink/projektjeink-2014-2020/
szevasz

Dr. Fotos 2019.06.18. 12:53:41

Szegeden van ezek szerint a legtobb ertelmes ember...

Cycmen 2019.06.18. 13:00:57

@Blogolo Blogi: "ernoke, az nem Szeged, hanem Felcsut, amirol most beszelsz, te szerencsetlen videki suttyo, egybites balfasz!"

Ernőke azt mond amit akar, mert ha elbassza, akkor a Viktor fogja és elveszi Szeged nevét csak azért hogy Ernőke jót mondjon és neked ne legyen igazad! Mert akkora a hatalma! Érted, te buzi? Mi vagyunk a FIDESZ, ti meg rohadjatok meg!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.18. 13:01:50

@acycloren: Igen,azt láttam hogy eltűnt egy kommented,de valószínű amire gondolsz az már meg sem jelent.Én az ilyen blogokról lépni szoktam,ez az egy volt a kivétel.

Cycmen 2019.06.18. 13:06:36

Esküszöm ez a Botka nekem szimpatikus, teljesen emberformájú értelmes tag, nem is értem hogy lehet balos. Ja, az egyik MSZP-s odaláncolta magát egy kerítéshez. A baloldal szó szerint az idiótákat képvisel idióta módon.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.18. 13:06:38

@Cycmen: Ezt tudod meg a nevedet.Meg esetleg a jelszavadat...talán.

István Tamasi 2019.06.18. 13:11:48

@Kitiltott Vélemény:
Neked nem elég amit bérkommentelésért a Lendvai utcából kapsz? Örülj, hogy negatív az IQ teszted, másra úgysem vagy alkalmas mint bérkommentelni a fideszmaffiának.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.18. 13:22:58

@Cycmen: "MSZP-s odaláncolta magát egy kerítéshez. A baloldal"

Miből gondolod, hogy az MSZP baloldali? Gyurcsány ugyanúgy neoliberális gazdaságpolitikát folytatott, mint Ondó Viktor.

nemecsekerno_007 2019.06.18. 13:36:39

@Secnir: Hehehe, ide linkeled Botka egyik önfényező oldalát. Muhahaha...
Az EU-s pénz mivel jobb? Főleg ha szinte mindből hangulatjavítás megy. Ügyesen maszatolsz ahogy Botkáék. Téged is etetett május 1-én?!?!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.18. 13:47:01

@nemecsekerno_007: szerinted a gazdádék miből élnek?
Ahogy egyszer egy kommentelőtárs írta:Bohóc vagy koma.Annak is nagyon gyenge!

nemecsekerno_007 2019.06.18. 13:47:37

@Blogolo Blogi: Lehet Botkát imádni úgy is igény van a messiásokra a baloldalon...
Látom előjött a vidékibunkózós éned, remek.
De ne aggódj, nem váltják le Botkát mert Lázárnak nem érdeke egy Fideszes erősember Szeged élén. Így lehet tovább tolni a "Szeged szabad város" bullshit dumát...

nemecsekerno_007 2019.06.18. 13:49:35

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Viszont ezek hagynak élni, meg pénzt keresni, a te gazdáid meg csak turkálni tudtak a zsebemben és örülhettem ha nem náciztak le...

Blogolo Blogi 2019.06.18. 13:53:37

@Cycmen: "Mi vagyunk a FIDESZ, ti meg rohadjatok meg!"

Wehehehe, te mindig az maradsz, aki voltal, egy olcso kis seggnyalo, aki ha megunta Viktort, racuppan ernokere. Joetvagyat kiscsicska.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.18. 13:56:55

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/elsopro_gyozelmet_aratott_a_fidesz-_kdnp_csongrad_megyeben_is/2598425/

elcsöprő maszopos siker szegeden
fityesz 40.76
2. másodikk!!! maszop 18.57
aztaq, malydnem fele annyit kaptak

Blogolo Blogi 2019.06.18. 13:58:41

@nemecsekerno_007: "Látom előjött a vidékibunkózós éned, remek."

Ez a faktikus enem volt, kocsog. Menjel gyorsan, cycafiu mar keresnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.18. 14:11:59

@nemecsekerno_007: Gazdád csak neked van öccse!
De ha ennyire jól megy neked,mi a faszért turkálsz a mások zsebében?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.18. 14:28:44

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "malydnem fele annyit kaptak"

Ahhoz képest, hogy gombokból kampányoltak, a fideSS meg ezermilliárdokból, ez nagyon szép teljesítmény. Fordított esetben a fideSSnek lenne 0,01% szavazata.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.06.18. 14:49:58

Elég a címet elolvasni , a röhögéstől a többit már úgysem lehet :D

"Nem mer kiállni a Fidesz Botka ellen"
Ez kurvajó, mint az anyag amit szívtok, libsik :D

Eltiltott Vélemény 2019.06.18. 15:07:18

@István Tamasi: idióta kurcsányita bértroll vagy, érdemi hozzászólásra képtelen kis szivárványos-más.

Eltiltott Vélemény 2019.06.18. 15:11:57

@nemecsekerno_007: ugyan már, kurcsányita-maszopita lenácizás inkább hízelgő... ti. ilyenkor tikkelnek vagy csak simán görcsösen rángatóznak. Egyfajta idegi probléma ez náluk.

Eltiltott Vélemény 2019.06.18. 15:13:48

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Rosszul számolsz!

így szokták:
fityesz 40.76
ellenzék 59.24

Eltiltott Vélemény 2019.06.18. 15:20:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Hát igen, 2010-ben fordítva volt a kampánypéz eloszlása, a fidesz kampányolt gombokból, DE volt helyzeti előnyük... Előtte volt egy El Quro miniszterelnök és a 2006-os rendőrattak, amit a választók megtoroltak. PONT

Amíg ezek a 2006-os férgek a parlamentben vannak addig a kleptokratákat leváltani esélytelen.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.18. 15:24:00

@Kitiltott Vélemény: a qrtfarúak meg a komenyisták meg a mi házunk meg a lámpavas ellenzék?

Cycmen 2019.06.18. 15:32:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Igazad lehetne, de a baloldal jobboldal már régen értelét vesztette és írhatnám hogy buzioldal, csak az még nincs bevezetve. Politikai travik meghatározás jó lesz?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.18. 15:33:02

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Nincs gazdám, akinek a seggét kéne nyalnom. Tudom, egy fideSSfasszopó ezt nehezen érti.

Cycmen 2019.06.18. 15:34:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Mondja ezt egy rejszfűrer kisköcsög aki csak nagggyojózni tudott a ribancoldalakon.

Cycmen 2019.06.18. 15:40:07

@nemecsekerno_007: Hehehe, ide linkeled Botka egyik önfényező oldalát......................

Haggyad már, most írta az index, hogy az MSZP alelnöke odaláncolta magát a SUZUKI kerítéséhez! Ezekhez képest a Botka egy félisten!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.18. 15:43:07

@Cycmen: "a baloldal jobboldal már régen értelét vesztette és írhatnám hogy buzioldal"

Én nem buziznám le a fideSSfasszopókat. A fideSS hazaáruló bolsevik. Ez tökéletes jellemzés, tömör, és a leglényegesebb dolgokat tartalmazza. Ja, és nem politikai párt, hanem maffiaszervezet. Dehát ezt nálam jobban tudod.

nemecsekerno_007 2019.06.18. 15:48:08

@Blogolo Blogi: Én csak szórakozni járok ide, olyan viccesek vagytok...
Osztjátok az észt aztán néztek bután a térképre ha az egész ország narancssárga lett...

nemecsekerno_007 2019.06.18. 15:49:26

@Cycmen: Csak annak látszik amúgy egy lufi, hidd el. Messziről normális csak...

nemecsekerno_007 2019.06.18. 15:50:45

@Kitiltott Vélemény: Hát nem us a lenácizás fájt azt elhiheted hanem az, hogy lenyúlták a pénzem...

nemecsekerno_007 2019.06.18. 15:53:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Gondolom a külföldön dolgozók nyuggereivel kapcsolatos témára érted ezt a zsebben turkálást?! Majd fognak a saját zsebükben turkálni ha nem adunk nyugdíjat a nagyinak itthon. Muhahahaha!!!!

Blogolo Blogi 2019.06.18. 16:05:00

@nemecsekerno_007: "Osztjátok az észt aztán néztek bután a térképre ha az egész ország narancssárga lett..."

Az igazsag az, ha mas szinu lenne, nem tudnam kibe torolni a labamat, mert otthon pityetegnetek. No es azota sikerult-e felfogni mi a kulonbseg Szeged es Felcsut kozt, te szerencsetlen?

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.18. 16:23:42

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"Felcsút fejlődik szeged meg vissza "

ez maga a csoda... :D a cziggány épít a kertje végébe stadiont, meg a városkába vasutat, kibéleli falubéli stróman lölő szerelmét 1000 milliárddal, és minden fasza.

ja, a kis geci veje, az ELIOS os féreg is 32 milliárdos.

nesze fidesstolvajok

Blogolo Blogi 2019.06.18. 16:33:43

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "Felcsút fejlődik szeged meg vissza"

Csodajara fognak jarni meg annak stadionnak, meglasd Draga Gyermek, pont mint Akaszton.

Sir Galahad 2019.06.18. 16:35:32

Most olvasom az indexen, hogy Esztergomban teljes az ellenzéki összefogás, mindegyik párt beállt egy független jelölt mögé. Akkor ők sem mernek kiállni a Fidesz jelöltje ellen? :)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.18. 16:46:02

@Sir Galahad: az nem számít
meg a többi 3000 falu sem
csak a votka

index.hu/belfold/2019/06/18/teljes_ellenzeki_egyuttmukodes_esztergomban/

Cserép János független esztergomi polgármesterjelölt és csapata. Cserép mögé beállt az összes ellenzéki párt (DK, Momentum, MSZP–P, Jobbik, LMP), és országos szervezetek (Mindenki Magyarországa Mozgalom, Európai Baloldal) is támogatják.

köcsög lészen az a cserép

6.Lenin 2019.06.18. 17:15:19

-Halló, 911?
-Igen, mi történt?
-Óriási csattanás halottam.
-Nyugodjon meg, megint pofára estek a ballibák.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.18. 17:19:50

Zalaegerszegen és Nyíregyházán is közös jelölteken indítanak az ellenzéki pártok az őszi önkormányzati választáson.

Az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik és az LMP közösen, de nem pártszínekben állít polgármesterjelöltet és egyéni képviselőjelölteket Zalaegerszegen, hangzott el az öt ellenzéki párt pénteki sajtótájékoztatóján.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.18. 17:24:23

Furák ezek a fideSSfasszopók. Egyszer azért vergődnek, hogy miért nincs ellenzéki összefogás, máskor azért, mert van. Vagy Kubatov ad mindig ellentétes parancsot? :))

Gábris szomszéd 2019.06.18. 17:33:47

@6.Lenin: Azért a humorfesztiválon ne indulj. :)

6.Lenin 2019.06.18. 17:38:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @Gábris szomszéd:

Faszfejek, olvassátok el a poszt címét+ ezt:
"Nem indítanak saját jelöltet, "civil" mögé bújnak. "

Miért is indulnék humorfesztiválon? Itt vagytok ti, + a B1, van min nevetni.

6.Lenin 2019.06.18. 18:01:21

Most olvasom, hogy egy amerikai tudós társaság szerint az UV sugárzás képes a legkisebb agysejtet is elpusztítani egy üres ballib kobakjában. Genetikai hibának vélik, és csak a ballibákra jellemző.

https.//www. nehogyelolvasdtefasz.com/gen/ballib

Gábris szomszéd 2019.06.18. 19:08:58

@6.Lenin: Milyen jó lenne ha azt is látnád, hogy melyik agymenésedre írtam. :)

Gábris szomszéd 2019.06.18. 19:11:44

@6.Lenin: Na B+ a végén még Nobel díjat is kapni fogsz. :)

6.Lenin 2019.06.18. 19:21:10

@Gábris szomszéd:

-Halló, 911?
-Igen, mi a baj már megint?
-Kérem siessenek, az egyik mintha még beszélne valamit.
-Ballib a pacák? Ő is pofára esett?
-Nem tudom milyen libb, de már többször is pofára esett, eddig annyira nem látszott, hogy meg is sérült volna ebben, de most kicsit gyanús a pacák.
-Habzik a szája, vagy valami ilyesmi?
-Szerintem nem, de most nagyobb lehetett a stressz, mert a szokásosnál bárgyúbbnak látszik.
Hagyja a fenébe, még kiheverné.

taga20 2019.06.18. 19:24:16

@Gábris szomszéd: hagyd ezt a demens munkásőrt. csak szeretetre vágyik:)))

ehhez, mit szólsz? én konkrétan sugárban hányok.
mi a kurvaélet folyik ebben a szutyok országban? de tényleg!

444.hu/2019/06/18/az-1989-re-emlekezo-allami-uzenet-mara-tenyleg-odaig-jutott-hogy-schmidt-maria-nagyon-birja-orban-viktort

taga20 2019.06.18. 19:28:15

@6.Lenin: szerintem felejtsd el ezeket a szarjaidat!

hozzád képest pl. sasjózsi egy hofi.

persze arra jók ezek a marhaságaid, hogy mindennap szembesüljünk a hülye fityeszjobbágy prototípusával:)))

6.Lenin 2019.06.18. 19:31:26

@taga20:

Mi a faszért olvasod a 444-et, ha hánysz tőle?
Vagy valaki belevizelt a kannásodba?
Téged ki szokott támogatni, amikor hazafelé botorkálsz (ellenkező irányba) civilek, vagy a körzeti megbizott?

taga20 2019.06.18. 19:37:46

@6.Lenin: tőled és a patkány bandádtól hányok retek.
nem azoktól, akik megírják, hogy a bandád, hogy szopja le a csútigeci faszát minden nap!

BROÁF!

uploads.disquscdn.com/images/f8295cc55b5193b464cb475e8989f04034f5870cf38489e6b42d7b836efe069c.jpg?w=800&h=287

Dzseem 2019.06.18. 19:48:13

@6.Lenin: Itt vagytok ti, vagy mi? Mert mi mi vagyunk, de kik vagytok ti? Egyáltalán ti vagytok? Balra jobbra vagy előre? Mi sem tudjuk, ti sem tudjátok. A fejeteket a homokba dugjátok. Narancsvodka narancsálom narancsmámor hosszúlé!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.18. 19:52:00

@Dzseem: Ezek a hazaáruló bolsevik fideSS fasszopó trolljai. Kubatov dezinformációs hadserege.

taga20 2019.06.18. 19:58:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

szerintem lenyinevtárs önkéntes rendőr, nem kubatovdroidja.

90 előtt is az volt, és most a csútigeci rendszerében újra megcsillant a pálya, ezé most lubickol a fityeszpöcegödörben.

:))))) csak kínomban.

6.Lenin 2019.06.18. 20:02:04

@Dzseem:

Nincs valaki a közeledben, aki orvost tudna hívni hozzád?

Neked is a mániád, hogy mások fejével próbálsz gondolkodni, amikor a sajátoddal se megy. Ez is ballib génhiba? Igen az evolúció kegyetlen is tud lenni, rácsesztél, de legalább úgy érzed a jó oldalon vagy. Nem zavar a bányászbéka segge? Vagy megszoktad már?

Dzseem 2019.06.18. 20:35:23

@6.Lenin: Nálam az oldal utoljára a Csillagok háborújában volt fontos. De már ott nem igazán ez érdekelt. Hát ja .. az evolúció az eldönt mindent. Nem gondolkodom én senki fejével. Nem is akarok, csak mosolygok. Mosolygok az olyan emberen, mint te, aki esküszöm annak örül, ha másnak szar. Vagy legalábbis azt hiszed, hogy szar neki. Miközben a magasröptű beszédes mondataid mindent elárulnak rólad.

6.Lenin 2019.06.18. 20:44:02

@Dzseem:

Ezt te írtad, te szerencsétlen

"A fejeteket a homokba dugjátok. Narancsvodka narancsálom narancsmámor hosszúlé! "
És még azt szeretnéd mondani, hogy nem próbálkozol más fejével gondolkodni?

Gábris szomszéd 2019.06.18. 20:44:49

@taga20: Én már semmin sem csodálkozom haver.

"’56 igazi hősei nem férnek fel Orbán mellé az emlékezetpolitikai nagyszínpadra, ahogyan a Hősök terén is Dallos ügynök énekel a szabadságról azok helyett, akik valóban mertek szabadon élni, miközben ő jelentéseket írt róluk. A helyzet az, hogy a rendszerváltást ünnepelni hivatott koncertet néhány fellépő kivételével simán meg lehetett volna rendezni a rendszerváltás előtt is. Ezeket az arcokat javarészt Aczél György és Erdős Péter is színpadra engedte volna."

alfahir.hu/2019/06/17/szabadsagkoncert_1989_1956_rendszervaltas_kommunizmus_ner

Dzseem 2019.06.18. 20:49:43

@6.Lenin: Isten mentsen, ha esetleg úgy érzed, hogy a te fejeddel gondolkodom. Jó az neked úgy ahogy van. Vagy méginkább úgy, ahogyan lett valahogy.

6.Lenin 2019.06.18. 20:52:26

@Dzseem:

Te tényleg ilyen hülye vagy? Érted amit írsz?
Vagy amit én írtam?
Kétlem.

6.Lenin 2019.06.18. 20:54:33

@Gábris szomszéd:

Most tényleg a Keménymagot fogom nézni, és egy jót nevetni, rajtatok.

taga20 2019.06.18. 20:55:45

@Gábris szomszéd:

jáj! szerintem éhen fog halni:)))

más, remélem ezt láttad ártu, me kurva jó!

www.youtube.com/watch?v=JS6w-DXiZpk

Gábris szomszéd 2019.06.18. 20:57:29

@6.Lenin: Majd gondolj ránk adófizetőkre, hiszen azt a szar propaganda műsort is mi fizetjük.

Gábris szomszéd 2019.06.18. 20:58:29

@taga20: Ez nagyon ott van. Egyből Knosszi ugrott be róla. Tudsz valamit esetleg, hogy mizujs vele? :)

taga20 2019.06.18. 21:05:12

@Gábris szomszéd: semmit. eltűnt, mint boli és fabius:)))

Gábris szomszéd 2019.06.18. 22:20:01

@taga20: Pedig FAB micsoda posztokat tudna írni. :)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.19. 03:09:00

@taga20: ne linkelgesd a homopornót, a te fajtádon kívül senki nem kattint rá

selek 2019.06.19. 05:50:17

Vajon, hol dolgozik civilként a szegedi, szoci, fidesz önk. képviselők egy része ? Hát, a szegedi egyetemen. Helyesen Nemes Pál vállalkozói zsebéből (amely Szeged közösségi vagyonát lopja) hány fidesz, szoci ötletet támaszt meg pénzzel ? Na, azt csak a rabbi tudja ! Együtt vannak ezek sülve-főve!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.19. 07:15:50

Na, fideSSfasszopók, megint átvágott titeket Ondó Viktor gazdátok. :))

"Hiába próbálkozott fellebbezéssel a Nagy Blankát lejáratni próbáló Lokál, az ítélőtábla most már jogerősen az ellenzéki tüntetéseken ismertté vált diáklánynak adott igazat. Így muszáj lesz lehozniuk, hogy hazugság volt, amit a tanulmányi eredményeiről és iskolai hiányzásairól írtak, és ügyvédje szerint valószínűleg a még folyamatban lévő sajtópereket is bukhatják az ugyanezt leközlő kormányközeli lapok."

hvg.hu/itthon/20190618_Eldolt_Nagy_Blanka_vegleg_lenyomta_a_NER_karaktergyilkos_bulvarlapjat

Nerevaryne 2019.06.19. 07:32:58

Botka ugyanaz Szegednek, mint Orbán az országnak. Több kérdésben alkalmas, kevesebb, de annál fontosabb kérdésben teljesen alkalmatlan. Leváltása azért nem lehetséges mert nincs érdemes kihívója. Botka sikeresen elüldözte az ipart Szegedről, cserébe egy ízig-vérig egyetemvárost kreált. Szerezz magadnak egyet a csillió irodai munkából aztán éld végig a fesztiválszezont ami Szegeden kb. májustól szeptember végéig tart. Még nem csődölt be a város szóval valamennyire élhető út ez is. Lehetne jobb is, de lehetne sokkal rosszabb is.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.19. 08:07:11

Haha!! Ha már az olyan isten háta mögötti vidéken IS nyer az ellenzék mint Szeged meg Hódmezővásárhely, akkor lehet még a Nagy Finn Beavatkozásra sem kell várni!!!

A fidesznek vége!!! Az új kormány majd végre vállvetve az USAval nekimehet a terrorista Iránnak!!!

6.Lenin 2019.06.19. 09:26:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ok szarzsák, bukhatják, de attól Blankácska még nem fog leérettségizni. Tényleg, sikerült neki?
Az, hogy a soros féle bíróságok mit ítélkeznek lassan más senkit nem érdekel. attól ti még buktok sorban minden választást. És ez a fontosabb.
ti meg nyalhatjátok ai ilyen Blankácskák akármijét is. Hány Blankácska tűnt már el a homályban az elmúlt 10 évben? És még hányan fognak.
A kormánypártok támogatottsága meg nő, lassan eléri a 60 %-ot, és nektek ott, az lesz a vég.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.19. 09:32:35

Tessék mondani,akkor most Olgicska is függetlenként indul?Mert ugye arról szövegel őnagysága,hogy őt nem fogja kötni a pártfegyelem..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.19. 09:47:49

Kész Zotya nem függetlenként indult azon az időközin?

2019.06.19. 09:52:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Na, fideSSfasszopók, megint átvágott titeket Ondó Viktor gazdátok. :))
"

Hááát... nem tudom... én azt tanultam a béegyen, hogy a bíróságokat (is) Orbán kézivezérli ..figyelem is Orbán jobbját, de ezek szerint Rodolfó kivonatot innyekcióztak belé Grácban :(

2019.06.19. 09:53:55

@6.Lenin: "Ok szarzsák, bukhatják, de attól Blankácska még nem fog leérettségizni. Tényleg, sikerült neki? "

Ohh... pedig csak ennyi választja el attól, hogy ő lehessen a magyar Sargen tini... :(

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.19. 09:58:12

@Womb Raider: Nektek, akiknek Ondó Viktor az Isten, miért olyan lehetetlen dolog elhinni, hogy a geci egyszer az életében az igazság pártjára áll? Nektek eszerint sokkal rosszabb véleményetek van a vezéretekről, mint az átlag rettegő deprivált fideSS szavazónak. :))

2019.06.19. 10:05:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mellébeszélsz..bűzlesz az erőlködéstől.
Egyik szátokból folyik a hazugság, miszerint a fidesz markában az 'igazságszolgáltatás'.. a msik szátokkal meg azt fröcsögitek, hogy már az ezredik sajtóperben veszítettek a fideszt támogató médiákok... Valamelyik állításotok (esetleg mindkettő?) hazugság..

6.Lenin 2019.06.19. 10:08:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Tudod szarzsák a bíróság nem engedte, hogy megnézzék, valóban bukásra áll a Blankácska. Úgy ítéltek, hogy nem engedték bizonyítani, azt, amit állítottak az állítólagos rágalmazók". Leérettségizett Blankácska?

Szarzsák, ahol a Kúria nem tud különbséget tenni egy kérdés, és egy állítás közt, az ilyen ítéletek szart se érnek, mint ahogy ti sem.

Remélem Orbán soha nem áll ilyen "igazság" mellé.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.06.19. 10:12:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: én semmit, sosem drogoztam, tudom fura belvárosi szipusoknak :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.19. 15:56:54

@Womb Raider: "Egyik szátokból folyik a hazugság, miszerint a fidesz markában az 'igazságszolgáltatás'."

Mikor mondtam ezt? Mikor mondta bármelyik jobboldali ezt? (Csak miheztartás végett a fideSS nem jobboldali, hanem nemzetellenes bolsevik.)

A fideSS erősen küzd, hogy az ügyészség után a bírókat is lenyomja, de még csak részsikereket ért el. Mondjuk az ügyészség einstandolása miatt maradnak a fideSStolvajok büntetlenek, szóval az igazságszolgáltatás döntő része tényleg a markukban van a geciknek.

"már az ezredik sajtóperben veszítettek a fideszt"

Százas nagyságrendben veszít a hazug pártállami média sajtópereket. Nekik nem probléma, azt is mi fizetjük. Ez ténykérdés. Csak a Jobbik több, mint 100 rágalmazási pert nyert a propaganda ellen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.19. 15:58:59

@nemecsekerno_007: Hülyegyerek!Aztán majd térdre rogyva zokogsz a gazdád száradó himbálódzó hullája előtt egy lámpavas előtt.

@enpera: Én másra gondoltam.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.19. 16:00:59

@nemecsekerno_007: Amúgy öccse!50-60 évnyi befizetést már kéne tudni kezelni,beosztani ha nem megy akkor alkalmatlanok.Tuudom,deagyurcsány!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.19. 16:47:32

@Womb Raider: "juropéer"

Vicces, ahogy az EU ellenes, antiliberális fasiszta nemzetárulók az EU értékeit, és a liberális elveket kérik számon. :))

"gázkamrák"

Ondó Viktor minden vágya a halálbüntetés újbóli bevezetése, ha kilépteti az országot az EU-ból, meg is csinálhatja. Válogathattok az akasztás, villamosszék, gázkamra és méreginjekció között. De a geci ezzel azt veszélyezteti, hogy halálra ítélik a hazaárulása miatt, míg egyébként megúszhatná 40 évvel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.19. 16:52:43

@Gábris szomszéd: Aszta! Egy fideSSes hazudott? Ez mióta hír? :))

Olyat mondj, hogy Ondó Viktor vagy egy vazallusa őszinte. Na ugye, hogy nem tudsz.

Ezek a tízparancsolatból napi szinten 11-et szegnek meg. :))

nemecsekerno_007 2019.06.19. 17:45:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Lazujjá mert az árt az egészségnek és majd az infúzió himbálózik az ágyad felett.....

nemecsekerno_007 2019.06.19. 17:47:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Az 50-60 év befizetéseit a temetőben keresd, talán ér még valamit komposztnak...

Ennyire nehéz felfogni, hogy a befizetések 80%-át elköltjük még abban az évben?!?!?!?!

Hazudozzál csak tovább magadnak ha akarsz....

Gábris szomszéd 2019.06.19. 17:57:29

@nemecsekerno_007: Pedig hasítunk :)

2020-ra az EU-ban már csak Bulgáriában lesznek alacsonyabbak a jövedelmek, mint Magyarországon

"Hiába nő Magyarországon az átlagkereset, a bérek vásárlóértéke mit sem növekszik. Mindez már nem magyarázható a gazdasági válsággal, mert a termelékenység dinamikusabban nő az országban, mint a jövedelem. Ebből pedig az következik, hogy az extra haszon profitként nyilvánul meg, nem a munkavállalóknál."

qubit.hu/2019/06/19/2020-ra-az-eu-ban-mar-csak-bulgariaban-lesznek-alacsonyabbak-a-jovedelmek-mint-magyarorszagon

taga20 2019.06.19. 18:52:21

@Womb Raider: nem, te bazdmeg viccesebb vagy. ha meglátom a rohadék képmutató fityeszes pofádat, mindig kinyílik a bicska a zsebemben.

remélem amikor dől a kibaszott fityeszgeci maffiád, akkor te is a késedbe dőlsz szarházi!

nemecsekerno_007 2019.06.19. 20:13:03

@Gábris szomszéd: Ja, szépen elinflálják a nyugdíjakat, meg minden más szociális jellegű ellátást.

Kádár népével úgyse nagyon lehet mást tenni... A többség csak fröcsög ha elmondom ezt a külföldön dolgozó vs. itthon hagyott nyugger problémát...

... akkor meg marad a Fidesz 2/3, oszt szépen hagyják az állami EÜ-t meg nyugdíjrendszert leamortizálódni a szegény-ellátás szintre...

Akinek van pénze, az meg megy a magánba...

Így ér véget a szocializmus...

Herli 2019.06.20. 08:48:30

Rovó dr. jobb lenne, ha visszamenne a szikéjéhez, mert a politika messze áll tőle és csak lejáratja magát a szegediek előtt, de lehet, hogy azt akarja, hogy a Nemesi meg menjen a klinikára orrplasztikát végezni, mert ehhez is ért, mint a mészáros papa. Rovó dr. most mellé ütött, mint a cigány cimbalmos a temetésen.
Nemesi meg készüljön fel egy alapos verésre, semmi államigazgatási, városvezetési ismerete és gyakorlata nincs, csak a kapitalista kizsákmányolás gyakorlása, munkaerő kizsigerelése megy neki.
Ezzel pedig Szegeden nem lehet labdába rúgni. Vesztes lesz a javából.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.20. 14:16:54

@nemecsekerno_007: Haver!A gazdádék költik el a pénzt.Tán csak nem rosszul gazdálkodnak a pénzeső közepette?
Amúgy ha neked jobban megy és a másiknak rosszabbul,akkor milyen jogon akarod az embert mégegyszer lehúzni?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.06.21. 08:29:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Hazudsz, szokásos. Felbérelve hazudsz, pénzért, a legocsmányabb fajta hazaáruló vagy.

Vicces, ahogy az EU ellenes, antiliberális fasiszta nemzetárulók az EU értékeit, és a liberális elveket kérik számon. :))

A liberálisok a fasiszták, elég régóta. Aki nincs velük, az fasisztanáci. Ha nem nyernek a libsik, akkor szét kell verni az országot.

Ondó Viktor minden vágya a halálbüntetés újbóli bevezetése, ha kilépteti az országot az EU-ból, meg is csinálhatja. Válogathattok az akasztás, villamosszék, gázkamra és méreginjekció között. De a geci ezzel azt veszélyezteti, hogy halálra ítélik a hazaárulása miatt, míg egyébként megúszhatná 40 évvel.

Ez a kilépteti az EUból már kurva unalmas, 10 éve nyomjátok ezt, mantra, gondolom az eligazitáson is ezt kell mormogjátok minden reggel. A halálbüntetés új. Én támogatnám, a cigánybűnözés ellen, amit szintén tagadtok, pénzért, libsik.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.06.21. 08:30:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Hazudsz, szokásos. Felbérelve hazudsz, pénzért, a legocsmányabb fajta hazaáruló vagy.

Vicces, ahogy az EU ellenes, antiliberális fasiszta nemzetárulók az EU értékeit, és a liberális elveket kérik számon. :))

A liberálisok a fasiszták, elég régóta. Aki nincs velük, az fasisztanáci. Ha nem nyernek a libsik, akkor szét kell verni az országot.

Ondó Viktor minden vágya a halálbüntetés újbóli bevezetése, ha kilépteti az országot az EU-ból, meg is csinálhatja. Válogathattok az akasztás, villamosszék, gázkamra és méreginjekció között. De a geci ezzel azt veszélyezteti, hogy halálra ítélik a hazaárulása miatt, míg egyébként megúszhatná 40 évvel.

Ez a kilépteti az EUból már kurva unalmas, 10 éve nyomjátok ezt, mantra, gondolom az eligazitáson is ezt kell mormogjátok minden reggel. A halálbüntetés új. Én támogatnám, a cigánybűnözés ellen, amit szintén tagadtok, pénzért, libsik.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.06.21. 08:33:55

@taga20: mikor dől? amikor kilépünk az EU-ból? Mindig a következő választáson nyertek, libsinácik, igaz? :D De legalább tudod kire fogni hogy miért nincs munkád, miért laksz anyukáddal, miért vagy kádárista fasz :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.22. 12:57:13

@enpera: Na,ezen a néven is megjöttél seggnyalókám?!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.25. 09:18:04

@enpera: "nincs másik nevem, idióta"

Magadnak mondasz ellent, mikor nem "enpera"-val írod alá a leveled, hanem "idióta"-val.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2019.06.25. 10:16:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ez gyenge volt mint a higított babavizelet. Szerintem ezért nem kapsz prémiumot a gazdádtól.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.25. 10:28:18

@enpera: "gazdádtól"

Ja, te is Kubatov troll vagy? Hát csak aggódjál a fizetésedért. :))
süti beállítások módosítása