A fideszes publicista soros-csicskák ellen hergel, az ellenzék a provokátorokra figyelmeztet. Polgárháborús a hangulat a közéletben.
Akkora a baj a Fidesz szerint, hogy mindent bevetnek a tüntetők ellen. A Betyársereg után már a Békemenetre is szükség van, ezért Bayer Zsoltot is aktivizálta a Fidesz. A párt házi láncos kutyája ki is villantotta az agyarait, mert az állampárt már nem tudja agyonhallgatni a túlóratörvény miatt indult tüntetéssorozatot. A fideszes publicista a blogján tett közzé egy felhívást, amiben azt írta:
„Lassan ideje tennünk egy sétát, ahogy szoktunk! Se erőszak, se hőzöngés, se füstbomba, se dobálás, se törés-zúzás, se rendőrök elleni támadás - csak méltóságteljes, nyugodt erő. Ahogy szoktuk. Készüljetek!”
Bayer mindezt azért tartja szükségesnek, mert már elege van „a törő-zúzó szar lumpenprolikból”.
„Azt hiszem, kezd elég lenni ezekből. Az őrjöngő, felakasztással fenyegető, törő-zúzó szar lumpenprolikból, meg az ennek örvendező médiagecikből, soros-csicskákból, mama kedvenceiből, fröccsöntött forradalmárokból. Készüljetek!”
Összenő, ami összetartozik:
vicces lesz, ha a békemenetes Fidesz-nagyik együtt vonulnak majd a Betyársereg bőgatyás szittya-operettnácijaival.
Ugyanis Volner János, a maradék Jobbikból kizárt politikus (aki jelenleg a Mi Hazánk című, valószínűleg a Fidesz által alapított szélsőjobbos mozgalomban politizál) is megfenyegette a tüntetőket a Facebookon:
„Aki a Parlamentet megrongálja, az nekünk okoz kárt. Szerencsére az egyenruhások profin és végtelen türelemmel kezelik a helyzetet. De ha egyszer úgy látjuk, hogy nem lesznek elegen, vagy egyszerűen csak veszélyben érezzük a Szent Koronát, kihívom a Kossuth térre a Betyársereg 300 jól képzett emberét és magunk teszünk rendet.”
A szélsőjobboldali politikus szerint „ezekben a napokban üli nászát a Nemzet ügyét eláruló jobbikos vezetés a baloldallal”. Majd a tüntetőket
- „ballib csürhének”,
- „utolsó féregnek”, és
- „keresztényellenes patkánylázadás” résztvevőinek
titulálja.
Volner azért kénytelen volt elismerni, hogy amúgy jogos a túlóratörvény elfogadása miatti felháborodás, és ő is ellene szavazott a parlamentben. A pénteki posztján sokat csorbít, hogy szombatra lényegesen puhított az álláspontján. Valószínűleg kapott hideget-meleget, ezért az újabb írásában már arra helyezi a hangsúlyt, hogy a békés tüntetőkkel nincs baja, csak
„a tömeges rongálással, gyújtogatással, a rendőrök dobálásával, a Parlament épületének megrongálásával.”
Szombati bejegyzésében arról már nem ír, hogy a Betyársereget továbbra is elhívná-e a Kossuth térre rendet tenni. Pénteken még „magyar- és keresztényellenes patkánylázadásról” írt, szombaton már semmilyen negatív jelzővel nem illeti a tüntetőket, sőt azt írja:
„A magyar munkavállalókat arra biztatom, álljanak ki magukért és küzdjenek a jogaikat csorbító Fidesz-kormány ellen! A baloldali pártokat pedig arra kérem, hogy egyrészt ne telepedjenek rá piócaként a magyar munkavállalók jogos érdekvédelmi harcára, másrészt ne biztassák törvénytelenségek elkövetésére a saját aktivistáikat!”
Ezek után nem csoda, hogy a parlament ellenzéki pártjai közös nyilatkozatban figyelmeztettek arra, hogy „a kormány érdekében provokátorok és más kétes elemek készülnek megzavarni” a túlóratörvény elleni megmozdulást. Az írták:
„Az ellenzék nem kér a Fidesz által felkért provokátorokból!”
Az ellenzékiek - a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd, valamint Szél Bernadett és Hadházy Ákos független parlamenti képviselők - azt követelik Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy biztosítsa a magyar állampolgárok békés gyülekezéshez való jogát. Elvárják, hogy a rendőrség kiemelje a tömegből a provokátorokat és a jogszabályoknak megfelelően járjon el velük szemben.
A tüntetőktől pedig azt kérik, hogy ne üljenek fel a provokációnak és őrizzék meg a tüntetés békés jellegét.
Ma délutánra a Belügyminisztérium reagált is az összellenzéki nyilatkozatra. Azt írták:
„a rendőrség az elmúlt héten a fővárosban előzetesen bejelentett vagy előzetes bejelentés nélkül tartott demonstrációk biztosítása során nem tekintette provokátornak azokat a politikusokat, közéleti szereplőket, akik a gyűléseken rendbontó magatartást tanúsítottak és nem a szabad véleménynyilvánítás jogát gyakorolták. Az Országgyűlés épületét védő rendőrsorfalra támadtak, megpróbálták azt áttörni. Eltűrték vagy részesei voltak a biztosításban résztvevő rendőrök tojással, pirotechnikai eszközökkel, különféle tárgyakkal történő megdobálásának, és ezzel 15 szolgálatát teljesítő rendőr sérülését okozták.”
A Belügyminsztérium a közleményében azt is a szemére hányja a szervezőknek, hogy nem távolították el a rendbontókat a gyűlésekről. Végül a belügy felszólítja a gyűlés szervezőjét és az ellenzéki pártok vasárnap kiadott közleményét aláíró politikusokat, hogy tartsák és tartassák be a demonstráció résztvevőivel Magyarország törvényeit, a rend fenntartásában működjenek együtt a rendezvényt biztosító rendőrséggel.
Ma délután 3-tól újabb tüntetés szerveződik a túlóratörvény ellen a Hősök terére. A menet onnan vonul Andrássy úton az Oktogon felé, majd a Teréz körúton a Nyugati térig haladnak. A Nyugati tértől pedig a Bajcsy-Zsilinszky úton befordulva az Alkotmány utca végén felállított színpadnál állnak meg a tüntetők. A Kossuth tér torkolatánál áll a színpad, itt hangzanak majd el a beszédek. Biztosan felszólal Donáth Anna, a Momentum alelnöke, akit csütörtökön állítottak elő a Parlament elől.