B1 blogcsalád



Lekommunistázták a történelemtanárok Kövér Lászlót

2018. november 02. - nickgrabowszki

Ironikus posztban tiltakoztak a korlátolt butasága ellen. Pedig amit mond, az inkább félelmetes, mint nevetséges. kovilaci_1.jpg

Tisza István meggyilkolásának 100. évfordulóján állítottak szobrot szerdán a volt miniszterelnöknek, és a jeles esemény alkalmából a parlament elnöke nekiesett a történelemtanároknak, mert hogy 

hazudnak.

Kövér szerint ugyanis

gyakorlatilag ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, mint amit a második világháború után a nyakunkba akasztottak. (...)

Végre rehabilitálni kell múltunkat, és újra kell fogalmaznunk az elmúlt több mint ezer esztendőt, különösen a 20. századi történelmet, annak érdekében hogy helyesen lássuk a ma kihívásait is.

A házelnök agymenésére a Történelemtanárok Egylete pénteken gúnyos Facebook-posztban reagált:

Kövér László házelnök a rendszerváltoztatás kudarcterületének nevezte a történelemoktatást. Szerinte ugyanazt a marxista, posztmarxista anyagot tanítjuk, mint a rendszerváltás előtt. Szerintetek mire alapozhatja állításait? A jelenleg forgalomban lévő, általuk válogatott körrel íratott, majd lektoráltatott, engedélyezett tankönyvekre? Az általuk bevezetett NAT-ra és kerettantervre?  Vagy a történelemórákra lopakodott be titkon, és ott előre be nem jelentett marxista szemléltetőeszközöket látott?  

És mi lesz a megoldása? Kikapcsolja a mikrofonjainkat? Vagy választ valami mást azoknak a kommunistáknak az eszköztárából, akikkel harcban állónak hiszi magát?

Az eszköz akkor legalábbis onnan lenne, ahonnan az alapállása: az ideológiai alapú politikavezérelt történelemoktatás óhajtása. 
(A képen a Gondolkodok Klubjának ülése. A középen látható felirat jelentése: „a mai ülés azzal a fontos kérdéssel foglalkozik, hogy meddig engedik meg nekünk, hogy gondolkodjunk?”

Amellett hogy a TTE vastagon lekommunistázta Kövért, a posztot a Gondolkodók Klubjának ülésével illusztrálta, ahol részvevők bekötött szájjal ülnek az asztalnál:

Tekintve a Fidesz történelemszemléletét, amely ötvözi a sérelmi nacionalizmust (minket mindenki mindig bántott, a vesztünkre tört és elnyomott), valamint az üdvtörténetet (a történelem magyarság 1000 éves küzdelme a megdicsőülésért, ott leszünk mint a nyugat-európai nemzetek temetésén), a TTE állítását egyáltalán nem lehet a valóságtól elrugaszkodottnak tekinteni.

A ma, Magyarországon hatalmon lévő garnitúra ugyanolyan

egydimenziós, egytényezős folyamatként tekint a történelemre,

mint a marxisták, csak a fiktív munkásosztály szerepét az ugyancsak fiktív nemzet tölti be, amelyik természetesen egységes és egylényegű (ti. bigott keresztény), és amelyik küzd a fennmaradásért, a függetlenségét, a neki jogosan járó nemzetközi pozícióért (ami alighanem a világuralom).

Ebben az egydimenziós személetben lehet a magyarság nyelve török (Orbán Viktor szerint), 89-ből antikommunista forradalom (Schmidt Mária szerint), amikor is Orbán egy elemi erejű népmozgalom élén döntötte meg a kommunizmust és zavarta haza az oroszokat (ugyancsak Schmidt), mert természetesen

az üdvtörténet csúcsa a Fidesz országlása.

Ami persze gyanúsan emlékeztet a sztálinista felfogásra, csak mutatis mutandis.

Továbbá pedig ami ebbe a koncepcióba nem illik bele, az hamis tudat, burzsoá ideológia, ellenségeink kitalációja, liberális szemfényvesztés, valamint "marxista, posztmarxista kolonc".

Szerintük tények nincsenek, csak értelmezések, és csak egyetlen értelmezés lehetséges. Aki mást állít, az maga az ellenség, akit nemcsak legyőzni, de egyenesen megsemmisíteni kell. Ezt nevezi Kövér a múlt rehabilitációjának.

A történelem egyelőre ellenáll. Ki tudja, meddig teheti.

Innen már tényleg csak egy lépés, hogy betiltsák, ami nem illik a sablonba, amúgy a sztálini időkkel teljesen adekvát módon. Az Alkotmánybíráság számára már kötelezővé tették az Alaptörvény elé iktatott ideológiai nyilatkozat, az ún. Nemzeti Hitvallás figyelembevételét. Nem volna váratlan, ha ugyanezt előírnák a történelemoktatásban is: aki nem eszerint látja a világot, annak távoznia kell a szakmából. ("Kikapcsolja a mikrofonjainkat?" Igen.)

Így lehet a múltat végképp eltörölni, és teremteni egy másikat. Nem baj, hogy az sosem történt meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5514340027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Irén Cunnesburry (törölt) 2018.11.04. 21:04:17

@csakegyvalaszto:

A puszta megjelenésével senki sem fogja megoldani. Az a Messiás kategória.

csakegyvalaszto 2018.11.04. 21:09:31

@rasztaszív: "nincs olyan,hogy ellenzékváltás.ez egy fideszes agymosó panel - bár tudom hogy kínos,amikor az ilyesmi tudatosul"

A gazdasági alapfogalmat tudom mondani: A kereslet mindig megteremti a kínálatot. Fordítva ez nem megy.

Jelenleg óriási igény lenne egy bal-közép/mérsékelten jobb-közép pártra. A szélsőjobboldali szavazók eloszlanak a jobbik és a fidesz között, ettől balra/középre nincs olyan alternatíva ami vállalható lenne. Ha létrejön egy olyan politikai tömörülés, ami meg tudja szólítani a bal oldali és a középső szavazókat, az el is fogja vinni a baloldali bizonytalanokat és a fidesz azon táborát is, aki nem talál alternatívát. A régi pártoknak erre nincs esélyük. Csak egy új, eddig még nem létező politikai formáció tudná betölteni ezt az űrt, óriási igény is lenne rá, ha ez párosul egy karizmatikus lendületes vezetővel/tagokkal, akkor a fidesz napjai meg lesznek számolva.
Ezt leszámítva, ha csak a jelenlegi pártok közül lehet választani, nem lesz demokratikus keretek között kormányváltás. :(

6.Lenin 2018.11.04. 21:16:54

@csakegyvalaszto:

Nem demokratikus keretek közt lehetségesnek tartod, ezek szerint. Lenne értelme?

rasztaszív 2018.11.04. 21:24:04

@csakegyvalaszto: "A kereslet mindig megteremti a kínálatot."

tiszta,nyílt versenyben.de ez az,ami itt nincs.

csakegyvalaszto 2018.11.04. 21:33:56

Nem szeretném. Egy korrupt és demagóg kormány leváltásához nem szeretném, hogy magyar ember magyar emberre támadjon. Sokkal jobban bízom benne, hogy demokratikus keretek között zajlik le az a dolog.
Meglátásom szerint nagyon sok a nagyon elégedetlen ember, ha az elkövetkező 4 évben valami orbitálisat hibázik a kormány...
Nem történne semmi szerintem. Olyan szinten kiépítették a hatalmukat, és olyan szintre kitolták már az emberek ingerküszöbét a lopásokkal szemben, hogy attól félek demokratikusan se lehetne őket leváltani. Még emlékszem, hogy a választás estéjén kivonult az utcára a TEK...
Ettől függetlenül demokratikus kormányváltásban bízom.

midnightcoder2 2018.11.04. 21:37:54

@math0: "ja, és ha Józsi nem ölte volna meg Marcsi nénit, megölte volna Béla, tehát Józsi nem bűnös, hanem Béla."

A háborúk ritkán egy-egy személy döntései, általában érdekek és hosszú távú folyamatok mentén zajlanak. A komcsik ha lehet még expanzívabb ideológiával rendelkeztek mint Hitlerék. Ha nincs Hitler, akkor a kommunisták ellen zajlott volna a II világháború. Ami amúgy nagy kár hogy nem így történt.

"faszt, faszjekém, nem akasztottak fel szisztematikusan minden matek profot. ez a különbség, amit nem fogsz fel."

"According to the documents for the prosecution of the Gang of Four, 142,000 cadres and teachers in the education circles were persecuted, and noted academics, scientists, and educators who died included Xiong Qinglai, Jian Bozan, Rao Yutai, Wu Dingliang and Zhao Jiuzhang"

Ja, lehet hogy pár általános iskolai tanár azért megúszta, feltéve ha elég lelkes kommunista volt, vagy legalábbis előbb jelentette fel az apját mint az apja őt.

Nem mellesleg azért irtották ott a népet származási alapon is:
"The Cultural Revolution wreaked much havoc on minority cultures and ethnicities in China as the majority Han-Chinese were totally out of control in their purge. In Inner Mongolia, some 790,000 people were persecuted. Of these, 22,900 were beaten to death and 120,000 were maimed, during a witch hunt to find members of the alleged separatist New Inner Mongolian People's Revolutionary Party."

"fajlagosan töredéke. de ezt te nem fogod fel"
Értem. Ezek szerint ha téged fajlagosan lőnek főbe az kevésbé rossz.

"az első esetben van 10 napod arra, hogy valaki megakadályozza. de ezt egy Fidióta nem fogja fel."
Ebben az esetben a komcsik 10x annyi áldozata még nagyobb gáz, mert jóval több idő állt volna rendelkezésre hogy ezt valaki megakadályozza, de senki sem tette ezt.

midnightcoder2 2018.11.04. 21:44:48

@midnightcoder2: Nem mellesleg, azért elég szépen hullottak az emberek arrafelé:

"In Mao: The Unknown Story, Jung Chang and Jon Halliday claim that as many as 3 million people died in the violence of the Cultural Revolution.[151] The Holocaust memorial museum puts the death toll between 5 and 10 million.[152] "

És ez csak a kulturális forradalom, plusz a nagy ugrás a maga 45 milliójával. És ezek csak a kínaiak, mert ott voltak ugye Leninék és Sztálinék, Pol Pot és a vörös khmerek, stb.

rasztaszív 2018.11.04. 21:47:50

@csakegyvalaszto: ha nem akarsz forradalmat,akkor bizony a rendelkezésre álló eszközökkel kell élni.és az eszközkészlet része az adott pártstruktúra.ez van.csakis orbán érdeke az egész ellenzéket perifériára szorítani.neked,és nekem most ezzel kell élnünk.ennyi a lehetőségünk.ne vágd magad alatt a fát.

conchita wurst 2018.11.04. 21:48:42

Kover Laszlo az egyik legszimpatikusabb magyar szerintem

6.Lenin 2018.11.04. 21:49:35

@csakegyvalaszto:

"Ettől függetlenül demokratikus kormányváltásban bízom. "
Ennek igazán örülök. Valóban nem lenne értelme egy eleve bukásra ítélt zavargásnak.
A pártokról ír véleményed elfogadható. Látom a megoldást már nem tudod olyan határozottan körülírni. Kár.

Szerintem csak egy dologban tévedsz, szerintem, téves a helyzetértékelésed. Pedig találó volt a gazdasági hasonlatod.

Nincs igazi kereslet. Ha lenne, valóban kitermelődne a kínálat is. A megoldás adott.
Nagyobb valami kell (párt, pártszövetség, bármi), mint a Fidesz.

Szerintem matematikailag is 1re kisebb az esély a kormányváltásra, ha sokáig tököl még az ellenzék.
Igaz, már az első igazi kérdésre is elég bizonytalan a válasz.

csakegyvalaszto 2018.11.04. 22:12:12

@rasztaszív: Szerintem nem értjük egymást, ennek az ellenzéknek kétszer is volt esélye, leginkább idén hogy leváltsák a fideszt, de meg se tudták közelíteni. Szar a választási rendszer, de ez nem fog változni, de ha mégis, annak biztosan nem fogunk örülni. Mi fog változni szerinted 4 év múlva? Mi aljasság történhet, ami az elmúlt 8 évben nem történt meg, ami olyan szavazóveszteséget okozhat a kormányoldalon, hogy okuk legyen félni?
8 éve ámokfutnak, hogy még a kormányon vannak az annak az ellenzéknek a bénasága, akik nem képesek megszólítani és egységbe tömöríteni az elégedetlen tömeget, valamint nem tudják megszólítani a fidesz bizonytalanjait és a többi bizonytalant. Basszus volt rá 8 évük, és az utóbbi fél évben is csak annyit tudnak, hogy ekézik a fideszt, ahelyett, hogy építkeznének. Azzal hogy "fúj fidesz" nem fognak szavazókat szerezni, tettek kellenének, azok viszont nincsenek.
Nagyon remélem, hogy felbukkan az a politikai erő amit várok, mert sajnos a mai ellenzéki pártokban nincs annyi hogy választást nyerjenek. Tettek pl jelenleg független oldalon vannak, Hadházy népszavazási kísérlete, Márki-Zay országos népszerűsége egy pozitív erő. Remélem párttá érnek a közeljövőben, őket annak az erőnek érezném, akik széles körben meg tudják szólítani az ellenzéki tömegeket.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 22:12:27

@midnightcoder2:

"A háborúk ritkán egy-egy személy döntései"

a II VH Hitler és a nácik döntése volt, ők üzentek hadat. ezek a jogi tények. hogy te mit álmodozol, az kurvára nem tény, és nem érv!

"According to the documents for the prosecution of the Gang of Four, 142,000 cadres and teachers in the education circles were persecuted, and noted academics, scientists, and educators who died included Xiong Qinglai, Jian Bozan, Rao Yutai, Wu Dingliang and Zhao Jiuzhang"

ebben meg sincs nevezve, hogy hány tanárt öltek meg, nemhogy mindet és szisztematikusan te Fidióta barom!

"Ja, lehet hogy pár általános iskolai tanár azért megúszta"

ha fellendült az általános iskolai oktatás, akkor nem pár úszta meg, hanem kurva sok.

"The Cultural Revolution wreaked much havoc on minority cultures and ethnicities in China as the majority Han-Chinese were totally out of control in their purge. In Inner Mongolia, some 790,000 people were persecuted. Of these, 22,900 were beaten to death and 120,000 were maimed, during a witch hunt to find members of the alleged separatist New Inner Mongolian People's Revolutionary Party."

pár százezert hasonlítasz 6 millióhoz, te náci fasz!

"Értem. Ezek szerint ha téged fajlagosan lőnek főbe az kevésbé rossz."

értem, tehát ha téged 100 millió helyett 60 millió emberrel együtt ölnek meg, akkor az neked kevésbé rossz. ezzel te bármiféle számszerű összehasonlítást leszartál, te náci fasz! akkor miről vitázol, te idióta?!

"Ebben az esetben a komcsik 10x annyi áldozata még nagyobb gáz, mert jóval több idő állt volna rendelkezésre hogy ezt valaki megakadályozza, de senki sem tette ezt."

de. a kommunizmus hosszú történetében sok minden történt, és mint ahogy el is ismerted, a vége felé már kevesebb áldozatuk volt.

csak azt reklámozod, hogy a Fidesz szavazók és a nácik a magyar társadalom legidiótább legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 22:17:16

@csakegyvalaszto: "Mi fog változni szerinted 4 év múlva? "

az egyetlen dolog, ami megváltozhat és eredményt hozhat, az, ha a lakosság többsége végre felismeri, hogy a menekültkérdés és bevándorlás nem veszély, és nem fontos, az viszont veszély, és fontos, hogy Orbánék szétbasszák az országot. nem az ellenzéki pártoknak kell megváltozniuk, a hülye magyar szavazóknak kell észhez térniük.

ehhez egyébként olyan események segíthetnek nekik, ha a kórházakban tömegesen halnak meg az emberek, ha Románia leköröz minket, ha a legközelebbi PISA teszten megint durvát esünk, ha elszáll az államháztartási hiány, és esik a GDP.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.04. 22:18:37

@csakegyvalaszto: "Azzal hogy "fúj fidesz" nem fognak szavazókat szerezni, tettek kellenének, azok viszont nincsenek."

az ellenzéki pártoknak nincs lehetőségük többet tenni, te idióta! a szavazóknak kéne felfogniuk, hogy tényleg baj, ha idő előtt megdöglenek a kórházban.

neked is.

csakegyvalaszto 2018.11.04. 22:34:32

@math0: Az idiótát kikérem magamnak!
"az ellenzéki pártoknak nincs lehetőségük többet tenni, te idióta! a szavazóknak kéne felfogniuk, hogy tényleg baj, ha idő előtt megdöglenek a kórházban."
Hogyne lenne mit tenni! Eltekintve azokat akik tájékozódnak sokaknak gőze nincs mi történik az országban. Full feleslegesnek tűnik az aláírásgyűjtés, de mégis ha az aktivistákkal beszélget valaki, aláírásgyűjtés közben sok olyan dologról hall, ami felébreszti benne a kételyt a kormány intézkedéseiben. Emellett az ellenzéki politikusnak is presztizsnyereség aki a nevét adja a kezdeményezésnek. Úgy gondolod, hogy nincs elég téma, aminél ne lehetne népszavazási kezdeményezést vagy aláírásgyűjtést indítani? Úgy hiszed, hogy lakossági fórumokat csak és kizárólag a választás előtti hónapban kell csinálni? Úgy gondolod, hogy ha valaki nem dolgozik eleget a nép érdekében az sikerre fogja vinni?
A fidesz szervezettebb és több infrastruktúrája meg pénze van mint az ellenzéki pártoknak, de ez ellensúlyozható rendezvényekkel, lakossági fórumokkal, aláírásgyűjtésekkel, népszavazási kezdeményezésekkel, tettekkel kiállásban az előnytelen törvényekkel szemben, egyszóval hálózatfejlesztéssel és rengeteg utcai munkával. Ehelyett mindenki elmantrázza a híradóban hogy fúj fidesz és a munka letudva, pénzt már vehetjük is fel mert jól végeztük a dolgunk.

Én is nagyon szívesen váltanám ezt a kormányt, de ha az ellenzéki pártok nem képesek önkritikusan levonni a konklúziót a választási vereség után, akkor gőzerővel rohanunk az újabb felé... :(

csakegyvalaszto 2018.11.04. 22:42:57

@math0: "ehhez egyébként olyan események segíthetnek nekik, ha a kórházakban tömegesen halnak meg az emberek, ha Románia leköröz minket, ha a legközelebbi PISA teszten megint durvát esünk, ha elszáll az államháztartási hiány, és esik a GDP. "

Szerinted...
Akik erre figyelnek, azok már rég ellenzéki szavazók. Az ellenzék akkor fog nyerni, ha meg tudja szólítani a bizonytalanokat és a fidesz bizonytalan szavazóit elrabolja. Ehhez el kell érni őket, és őket csak az utcán éred el. A jelenlegi ellenzéki pártok nagy része nem alkalmas a fidesz szavazók elrablásához, és a bizonytalanokat se kísérlik meg elérni. Egymással összefogni nem hajlandóak, sőt tisztelet a kivételnek egymást majdnem jobban utálják mint a fideszt.
Igen, baj van a választókkal, de nem a választók kapják a fizetésüket azért, hogy kampányoljanak és végezzék az ellenzéki munkát (amit szerintem nem jól végeznek).

Gacsajpesta 2018.11.04. 23:53:14

Azt kell bevezetni, hogy csak Magyarországot szerető, azt hazájának tekintő, a kultúráját elfogadó, pozitív magyar érzelmű emberek lehessenek történelem tanárok. Sajnos ez a gittegyletről messze nem mondható el.

Ez a tanári egylet csak rombol, gúnyolódik Magyarországon és a hazafiságukra büszke magyar embereken, ezek csak turisták nálunk. Lehet szedni a sátorfát és menni a fenébe!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 01:01:01

@csakegyvalaszto: de idióta vagy. aláírásgyűjtéssel és lakossági fórumokkal nem sok embert lehet elérni, és nincs rá pénz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 01:02:59

@csakegyvalaszto: az emberek egyébként például az RTL-ból nagyon is jól tudják, hogy rohadnak a kórházak. az emberek tényleg olyan hülyék, hogy ez nem érdekli őket annyira, míg a bevándorlóktól fosnak, mert idióták. arról, hogy idióták, ezeket az embereket igen nehéz meggyőzni.

akárcsak téged, hogy egy makacs, tökfej idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 01:04:55

@csakegyvalaszto:

"Akik erre figyelnek, azok már rég ellenzéki szavazók. Az ellenzék akkor fog nyerni, ha meg tudja szólítani a bizonytalanokat és a fidesz bizonytalan szavazóit elrabolja. Ehhez el kell érni őket, és őket csak az utcán éred el."

idióta vagy. továbbra is csak azt nem tudod megmondani, mi a faszommal akarod elérni a szavazókat? milyen témával, ha ez nem érdekli őket? és minek pont azzal a témával?! és ki a jó kurva anyád fizeti meg a kiszállásokat?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 01:05:54

@csakegyvalaszto: "Egymással összefogni nem hajlandóak"

A DK és az MSZP tökéletesen összefogott egymással áprilisban. Tudatlan barom vagy.

Gandosz 2018.11.05. 01:51:51

@math0: húzd le magad a vécén
magadnak is, nekünk is jobb lesz

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 01:56:59

@Gandosz: a választ már megkaptad a másik poszt alatt, de látom inkább itt ner-cselédkedtél még egy kicsit, mint hogy megtanuld a szorzótáblát... ami nem gond, ellenben hülyén néz ki, mikor anélkül óbégatsz egy egyismeretlenes egyenlet megoldása közben, hogy ez is soros miatt van... de legalább ide ne írtál volna ennyi blődséget...

Gandosz 2018.11.05. 01:57:44

@Gacsajpesta: +1
majd ha András király Szentföldi hadjáratát úgy tanítják, ahogy megtörtént, és nem a paulergyulay és kristógyörgyi hazugságok szerint, akkor visszatér a normalitás

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 02:05:10

@Gandosz: axiómaként megállapítható, hogy nem ismered a szorzótáblát, ezért két számot sem vagy képes elosztani egymással, ez van... meg moi ner-cseléd vagy, de ezt legalább nem tagadod, ezért majd nagybetűvel fogom írni a Nemzet szót a te kedvedért, mintegy jutalomként, olvastam, hogy valahogy a kutyákat is így treníroztatják, megold egy feladatot és jutalomfalatot kap... homo ludens nem vagy, de csak eléred egy csivava agyi kapacitását...

csakegyvalaszto 2018.11.05. 06:41:46

@math0: Nem fogok lemenni a szintedre, mert akkor legyőzöl a rutinoddal.
Ha azt nem fogják fel az ellenzéki pártok, hogy az irány amit folytatnak nem jó, akkor megint veszíteni fognak. Hogy a DK és az MSZP leül egymással az totál irreleváns, tele vannak bukott politikusokkal, inkább elrettentik a szavazókat ezek a pártok mint hoznák. Az, hogy a fidesznek ekkora a támogatottsága ez a két párt tehet. Ha nem képesek önkritikusan elemezni a helyzetüket az sajnálatos, mert hiába akarna az ország túlnyomó többsége kormányváltást, ehhez kell olyan párt akire szavazhatnak. Párt (koalíció) kell és nem pártok, áprilisban ott volt az esély a megegyezésre, nem történt meg. Az utolsó pillanatokban kapkodtak a visszalépésekkel, de ezt nem az utolsó pillanatokban kell eldönteni. Nagyot csalódtam áprilisban az ellenzéki pártokban, és szerintem nem csak én.

midnightcoder2 2018.11.05. 07:03:06

@math0: "a II VH Hitler és a nácik döntése volt, ők üzentek hadat. ezek a jogi tények. hogy te mit álmodozol, az kurvára nem tény, és nem érv!"

A történelemben elég ritkán indulnak háborúk a vezetők puszta szeszélye miatt. Mindig vannak gazdasági, kulturális, technológiai okok amik a háború kitöréséhez vezetnek. Hitleréknek volt egy nagyon fejlett technológiájuk, viszont nem volt nyersanyaguk és piacuk, mivel soha nem tudtak jelentős gyarmattartó országgá válni. Ráadásul az I. világháború elvesztését is arculcsapásként érték meg.

"ebben meg sincs nevezve, hogy hány tanárt öltek meg, nemhogy mindet és szisztematikusan te Fidióta barom!"

Nem mondtam hogy szisztematikusan minden tanárt megöltek, sem azt hogy csak tanárt öltek meg. A vita úgy kezdődött, hogy származás vs foglalkozás/társadalmi pozíció. Erre mondtam én, hogy Pl. az hogy matektanár vagy egy egyetemen elég volt ahhoz hogy valakit megöljenek, és azt hogy ez kivégzést vonhat maga után, Maoék agymenése előtt nem láthatta senki. Ergo ugyanúgy kivédhetetlen volt az egyén szempontjából, mint az hogy zsidónak született. Erre kezdtél te jönni azzal a hülyeséggel, hogy nem is ölték meg a tanárokat. Nyilván nem mind. De jó sokat igen.

És pont az a gáz, hogy nincsenek pontos számok, szemben Pl. a Holocausttal.

"pár százezert hasonlítasz 6 millióhoz"
Értem. Ezek szerint pár százezer ember kiirtása a származása alapján rendben van, de 6 millió már nácizmus. Az meg, hogy mellette még ilyen vagy olyan okokból kiirtottak még vagy 60 milliót, hát azok meg úgy jártak. A fő hogy jó ügy érdekében lettek lemészárolva.

"értem, tehát ha téged 100 millió helyett 60 millió emberrel együtt ölnek meg, akkor az neked kevésbé rossz. "
Ezt éppen te állítod. Én azt állítottam, hogy csak a mennyiség számít. Az nagyobb bűn ha megölsz 1000 embert, mint ha egyet ölsz meg. Az, hogy ezt az ezer embert 10 nap alatt ölöd meg vagy 100 nap alatt, vagy az hogy mellette azért elég sokat életben is hagytál, nem csökkenti a tetted súlyát.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 08:09:19

@Gandosz: ennyit tud a Fidióta, ha érveket lát. anyázni kezd, érve nincs.

a Fideszesek a magyar társadalom legidiótább, legbetegebb alja, a selejt.

Muhammad Balfas 2018.11.05. 12:14:56

@midnightcoder2: A II. vh. gyakorlatilag következett az elsőből. Egy francia tábornok a Párizs környéki békék után azt mondta, hogy ez nem béke, csak egy húsz éve fegyverszünet. Egyébként meg Hitler számára gazdasági szükséglet volt: fegyverkezéssel konjunktúrát teremt, aztán ezekkel e fegyverekkel meghódítja a szovjet területeket. Működött is volna, ha nincs ott Lengyelország.

Muhammad Balfas 2018.11.05. 12:22:21

@math0: Amennyiben..? Nem állítottam, hogy nem haltak volna meg Dachauban emberek, csak azt hogy ez alapvetően nem egy megsemmisítő tábor volt, hanem egy munka illetve átnevelő tábor. Összehasonlításul, Birkenauban 2-3 nap alatt semmisítették meg azt a 40-50 ezres létszámot, ahány embert Dachauban 12 év alatt öltek meg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 14:16:38

@Ches Desmond: nem tudom, miért vagytok ti olyan idióták, hogy a saját magatok által írt, visszanézehető, visszaidézhető állításaitokat is letagadjátok. mi a fasznak járatjátok le ennyire magatokat, ti köcsögök?!

"@Ches Desmond: "Egyébként Dachau is átnevelőtáborként volt számontartva. Elgázosítás nem is folyt benne. ""

ez egy olyan állítás, amely nincs igazolva, a gázkamra megléte inkább cáfolja. igen valószerűtlen az az állítás, hogy megépítenek egy gázkamrát, de nem használják sohasem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 14:18:00

@Ches Desmond:

sőt, ha már így elismered:

"ahány embert Dachauban 12 év alatt öltek meg."

ezzel elismered korábbi állításod hazug voltát:

"@Ches Desmond: Elgázosítás nem is folyt benne. "

Muhammad Balfas 2018.11.05. 19:50:40

@math0: Azt állítottam, hogy Dachau nem megsemmisítő tábor volt, ami igaz is. Ha az lett volna ,akkor a 200 ezer ide internált közül nem éli túl 150-160 ezer. Sztem szellemi fogyatékosnak kell lenni, hogy ne fogd fel a különbséget.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.05. 20:14:43

@Ches Desmond: ezt állítottad:

"@Ches Desmond: Elgázosítás nem is folyt benne. "

hazug kis geci görény vagy.

Muhammad Balfas 2018.11.06. 09:08:32

@math0: Éppúgy hadilábon állsz a magyar nyelvvel mint a történelemmel. A "folyt" mit jelent szerinted te idióta? Azt hogy folytatólagosan rendszeresen végeznek elgázosításokat mint Birkenauban. De Dachauban ez egész biztosan nem történt meg. igen találtak a egy gázkamrát, ami jóval a tábor alapítása után épült, de nem valószínű hogy akár egyetlenegyszer is használták volna. Hogy miért nem te seggfej? Mert a tábor túlélőit kikérdezték, és ők nem számoltak be ilyesmiről, valamint a kamrán végzett vizsgálatok sem utaltak erre. Egyedül a nácik egymás közti levelezéseiben vannak kezdeményezések arra vonatkozóan, hogy harcigáz kísérleteket lehetne itt végezni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.06. 13:48:53

@Ches Desmond:

@Ches Desmond:

"@Ches Desmond: Elgázosítás nem is folyt benne. "

Ezt az állítást egyetlen gázosítás cáfolja. Te idióta vagy, és nem tudsz magyarul.

A "folyt" az a múlt idejű alakja a folyamatos időnek (continuous tense). Semmi köze a rendszerességhez. Itt egy példa:

www.bumm.sk/uploads/images/HH7C1758.jpg

Ez a tábla azt jelenti, hogy a játszótéren JELENLEG folynak a munkálatok, és kurvára nem rendszeresen.

Te komolyan, miért vagy te olyan idióta, hogy ahelyett, hogy beismerd, tettél egy nem megalapozott állítást, inkább lemész Down-kóros debil szintjére, és égeted magad?! Te mazochista vagy? Te ezt élvezed, ha aláznak, ha szopsz?!

John Brennan 2018.11.06. 16:37:43

@math0: kuncogtató, ahogy önalázod magad

Muhammad Balfas 2018.11.07. 09:18:35

@math0: Tanulj meg magyarul te buta segg ! Ha valahol "képzés folyik", az mit jelent szerinted, te agyhalott? Azt hogy folytatólagosan, hosszabb időtávon, meghatározott rendszerességgel vannak tanórák.
Egyébként meg:

www.britannica.com/place/Dachau-concentration-camp-Germany

"A gas chamber was built in 1942 but never used."

---

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.07. 09:45:45

@Ches Desmond: "Ha valahol "képzés folyik", az mit jelent szerinted, te agyhalott? Azt hogy folytatólagosan, hosszabb időtávon, meghatározott rendszerességgel vannak tanórák."

faszt, nem kell azt jelentenie, "ebben a teremben képzés folyik", ez nem jelenti azt, hogy hónapokig folyik a képzés ebben a teremben, csak azt, hogy most itt folyik, máskor folyhat máshol. a "képzés" persze általában hosszabb távú dolog, de ez a "képzés" szó jelentéséből adódik, nem a "folyik" szó jelentéséből.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.07. 09:48:15

@Ches Desmond: már elismerted, hogy használhatták,

és nem logikus, hogy ne használták volna. más források szerint alkalomadtán használták. ne akarj visszatáncolni, idióta görény!

Muhammad Balfas 2018.11.08. 09:41:50

@math0: És az, te barom, hogy az intézményben ilyen és ilyen képzés folyik, mit jelent szerinted? Nem azt , hogy épp, most te buta segg, hanem általában: meghatározott rendszerességgel ilyen típusú órák vannak . Éjjel kettőkor is leírhatom egy levélben hogy az intézményben ilyen és ilyen képzés folyik, holott nyilvánvalóan épp akkor nincs oktatási tevékenység az intézményben.

Muhammad Balfas 2018.11.08. 10:04:46

@math0: Helló hülye !

24.hu/tudomany/2016/04/29/dachau-tobb-tucatnyi-ss-ort-vertek-agyon/

"A szabadságot végül 1945. április 29-én hozta el Dachauba az amerikai hadsereg. Amikor a katonák elérték a tábort, 32 ezer legyengült foglyot, 8 ezer hullát, egy krematóriumot és egy használatba nem vett gázkamrát találtak."

Az a baj , hogy olyasmibe ugatsz bele, amiről láthatóan soha egy könyvet nem olvastál el. "Nem valószínű, hogy nem használták volna". Valóban, te valagagyú idióta? Ahhoz hogy használják vegyi egységre lett volna szükség, mérges gáz előállítására alkalmas anyagokat kellett volna szerezni, aminek nyoma sincs, holott a haláltáborokban elég pontos nyilvántartással dolgoztak. Plusz ha egyszerre gyilkoltak volna meg sok embert, megfelelő létszámú sonderkommandot kellett volna létrehozni, aminek szintén nincs nyoma. A tábor túlélői semmi ilyesmiről nem számoltak be. Ezenkívül a kamra vizsgálata sem utalt mérges gáz korábbi használatára.

0dzsud0 2018.11.08. 10:43:38

jój, Matyi hogy szeretné, ha Dachauban rendszeresen igénybe lett volna véve a gázkamra. azt kívánja, bárcsak zsidók ezreit gázisították volna ott el, most milyen jól jönne egy kis hisztizéshez, nácizáshoz. ez így dupla szórakozás. Matyi morci, és ehhez nem is kellett Birkenau-szintű tábor

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.09. 06:52:39

@Ches Desmond: Te idióta vagy. Egy 2016-ban napilapban írt újságcikk egy mellékmondatát akarod felhozni döntő bizonyítéknak egy 70 évvel korábbi történelmi eseményhez?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.09. 06:54:24

@Ches Desmond: "Ahhoz hogy használják vegyi egységre lett volna szükség, mérges gáz előállítására alkalmas anyagokat kellett volna szerezni, aminek nyoma sincs"

tehát te azt hiszed, hogy a nácik építettek egy gázkamrát, amit soha nem használtak, nem is használhattak, mert vegyi anyagot nem vittek oda. nem látod, hogy milyen idióta vagy?!

Muhammad Balfas 2018.11.10. 11:46:40

@math0: Miért mikorit hozzak fel te seggfej? Ha 2018 elejit linkelek, akkor meg azzal jössz hogy fél évvel ezelőtti.Semmilyen új fejlemény nem állt elő Dachauval kapcsolatban azóta Ócska, átlátszó pitiáner kis patkány vagy az a helyzet. Tudod, hogy rákúrtál , mert úgy álltál bele a vitába hogy ismered a témát, és most ilyen átlátszó húzásokkal próbálkozol.

"tehát te azt hiszed, hogy a nácik építettek egy gázkamrát, amit soha nem használtak, nem is használhattak, mert vegyi anyagot nem vittek oda"

Tudod kis hülyém mérgező gáz nélkül igen nehéz működtetni egy gázkamrát. Használatuknak pedig nyoma kellett volna lennie a falak anyagában.

Itt van még egy cikk, csak hogy örüljél.

beszelo.c3.hu/cikkek/a-holokauszt-pere

"A dachaui koncentrációs táborban valóban volt gázkamra, de sohasem használták."

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.10. 15:58:57

@Ches Desmond: ezek mind komolytalan újságcikkel, a történelemtudományban ezek nem bizonyítékok. komolytalan fasz vagy. és azt hiszed, hogy a németek építettek egy gázkamrát, de soha nem használták. idióta vagy.

Muhammad Balfas 2018.11.12. 21:00:43

@math0: Annyira szánalmasan próbálsz menekülni miután ráébredtél a saját pökhendi ostobaságodra. "Nem valószínű". Mindössze a Britannica oldala ír mást és egy színvonalas magyar folyóiratban egy nemzetközi hírű Holokauszt kutató, aki egyébként rendszeresen támadja a Holokauszttagadó Irving nézeteit. Az egész légvárad arra alapul, hogy "nem valószínű" hogy ne használták volna.Legyártottak pl. egy csomó harci gázt és azt sem használták a fronton a II.vh.-ban. Lehet hogy pár száz év múlva valami hozzád hasonló balfasz majd ezt fogja megkérdőjelezni,mert benézett valamit a wikin? A te zéró érveléseddel szemben ("nem valószínű")viszont makacs tények állnak: A tábor alapos átvizsgálása, és a túlélők beszámolói . Nem gondolod, hogy akik ezzel foglalkoznak hivatottak arra, hogy ezzel kapcsolatban tegyenek egy megalapozott kijelentést?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 21:27:05

@Ches Desmond:

@Ches Desmond:

"Ein Indiz für Experimente mit Kampfgas liefert der erhalten gebliebene Brief des SS-Arztes Rascher an Himmler vom 9. August 1942: „Wie Sie wissen, wird im KL Dachau dieselbe Einrichtung wie in Linz gebaut. Nachdem die Invalidentransporte sowieso in bestimmten Kammern [gemeint sind Gaskammern] enden, frage ich, ob nicht in diesen Kammern an den sowieso dazu bestimmten Personen die Wirkung unserer verschiedenen Kampfgase erprobt werden kann.“ Ein weiteres Indiz ist die Aussage des Häftlings Frantisek Blaha: „Die Gaskammer wurde im Jahre 1944 vollendet; ich wurde zu Rascher gerufen, um die ersten Opfer zu untersuchen. Von den acht bis neun Personen, die in der Kammer waren, waren drei noch am Leben und die anderen schienen tot zu sein.“[55]

Die Historikerin Barbara Distel urteilt: „Ob die von Rascher vorgeschlagene Kampfgaserprobung realisiert wurde, ist bis heute nicht eindeutig geklärt, nach den Aussagen ehemaliger Häftlinge ist eine derartige Verwendung aber nicht auszuschließen.“[56] "

de.wikipedia.org/wiki/KZ_Dachau#Baracke_X_(Zweites_Krematorium_mit_Gaskammerraum)

szánalom vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 21:27:51

@Ches Desmond:

@Ches Desmond:

"Ein Indiz für Experimente mit Kampfgas liefert der erhalten gebliebene Brief des SS-Arztes Rascher an Himmler vom 9. August 1942: „Wie Sie wissen, wird im KL Dachau dieselbe Einrichtung wie in Linz gebaut. Nachdem die Invalidentransporte sowieso in bestimmten Kammern [gemeint sind Gaskammern] enden, frage ich, ob nicht in diesen Kammern an den sowieso dazu bestimmten Personen die Wirkung unserer verschiedenen Kampfgase erprobt werden kann.“ Ein weiteres Indiz ist die Aussage des Häftlings Frantisek Blaha: „Die Gaskammer wurde im Jahre 1944 vollendet; ich wurde zu Rascher gerufen, um die ersten Opfer zu untersuchen. Von den acht bis neun Personen, die in der Kammer waren, waren drei noch am Leben und die anderen schienen tot zu sein.“[55]

Die Historikerin Barbara Distel urteilt: „Ob die von Rascher vorgeschlagene Kampfgaserprobung realisiert wurde, ist bis heute nicht eindeutig geklärt, nach den Aussagen ehemaliger Häftlinge ist eine derartige Verwendung aber nicht auszuschließen.“[56] "

de.wikipedia.org/wiki/KZ_Dachau#Baracke_X_(Zweites_Krematorium_mit_Gaskammerraum)

szánalom vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 21:33:30

@Ches Desmond: @Ches Desmond: a Wikipédia cikk elég részletesen körüljárja a kérdést, ehhez képest a Britannica cikked összecsapott a gázkamrát illetően. alig ír róla valamit, és nem hivatkozik. a Britannica cikk sokkal gyengébb.

Muhammad Balfas 2018.11.17. 10:31:41

@math0: Helló hülye !

www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&chapter=6_6_1&type=content

"Az 1945. április 29-én megérkező amerikaiak 32 ezer legyengült foglyot, 8 ezer hullát, ezenkívül egy krematóriumot és egy használatba nem vett gázkamrát találtak."

Nincs mulatságosabb a magabiztosság és a sötét butaság kombinációjánál. Remek példa vagy erre..:))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.17. 10:44:13

@Ches Desmond: hát ennek kb annyi bizonyíték ereje van, mintha ideírnám, hogy:

"A gázkamrát Dachauban elgázosításra használták." A hivatkozásod egy kommersz webodal, bárki bármit írhat ilyen weboldalakra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.17. 11:20:12

@Ches Desmond:

kisköcsög. ez komoly bizonyíték, nem a tied:

"Dachau ist kein Vernichtungslager wie Auschwitz. Dennoch finden hier Tausende Menschen den Tod - erschlagen, verhungert, vergast, an Epidemien gestorben oder in medizinischen Menschenversuchen ermordet."

"Seine Schwester hat nicht nur ihn, sondern vermutlich Hunderte anderer Priester vor der Gaskammer gerettet. "

www.spiegel.de/panorama/zeitgeschichte/dachau-ueberlebender-mann-gottes-in-der-hoelle-auf-erden-a-353874.html

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.17. 11:24:36

@Ches Desmond:

"Diese Vergasungsvorrichtung wurde in Dachau nicht zum Massenmord verwendet, nur einzelne Häftlinge wurden hier vergast. "

Azaz tömegesen nem gázosítottak el embereket, mert Dachauban a gázkamra egyrészt kísérleti volt, másrészt pont mire megépült, már nem voltak ott zsidók, de természetesen a kísérlet abból állt, hogy elgázosítottak egy-két embert, mi másból állt volna, te idióta barom?! Meg úgy egyébként is, Dachauban végeztek ki embereket főbelövéssel is. A kivégzőhely a gázkamra mellett volt. Tök nyilvánvaló, hogy adott esetben a gázkamrában is végeztek ki embereket, aszerint, hogy töltényből, cyklon-b-ből, kivégző lövész katonából állt-e éppen rendelkezésre valaki.

www.burgen-web.de/dachau.htm

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.17. 11:29:27

@Ches Desmond: "einzelne Häftlinge wurden hier vergast. "

Egyes foglyokat itt elgázosítottak.

www.burgen-web.de/dachau.htm

Muhammad Balfas 2018.11.23. 16:47:50

@math0:
Figyelj te balfasz, én komoly oldalakat idéztem. A Holokausztmagyarországon weboldalt a témát ismerő történészek üzemelteik naprakészen, D.D. Guttesplan a téma nemzetközi hírű szakértője. Ezzel szemben te beazonosíthatatlan senkiket idézgetsz.

"A kivégzőhely a gázkamra mellett volt. Tök nyilvánvaló, hogy adott esetben a gázkamrában is végeztek ki embereket, aszerint, hogy töltényből, cyklon-b-ből, kivégző lövész katonából állt-e éppen rendelkezésre valaki."

Hallod,te kurva hülye vagy. Más táborokban a Cyklon b beszerzéseket akkurátusan nyilvántartották. Dachauban semmi nem utal gázosításra, sem a visszaemlékezések, sem a nyilvántartások, sem a kamra falának vizsgálata,sem speciális vegyi egység jelenléte. Semmid nincs, mindössze annyi, hogy "nem valószínű" hogy ne használták volna. Ennyi.. Erre épül a légvárad. Egy bíróságon kb. öt perc alatt buknál meg

"Egyes foglyokat itt elgázosítottak." Hartheimben , és nem Dachauban . A Dachauba érkező fogyatékosoknak volt ez a sorsa a T4 eutanázia program keretében. Ha akár egyetlen könyvet is elolvastál volna a témában, tisztában lennél ezzel..

Muhammad Balfas 2018.11.23. 16:58:28

@math0: Itt van seggfejkém meg egy bizonyíték, egy nemzetközi hírű kutatótól Martin Broszattól időben viszonylag közel az Institute of historical review oldalán.

www.ihr.org/jhr/v13/v13n3p12_Broszat.html

"Neither in Dachau nor in Bergen-Belsen nor in Buchenwald were Jews or other prisoners gassed. The gas chamber in Dachau was never entirely finished or put "into operation."

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.23. 19:54:48

@Ches Desmond:

@Ches Desmond: nem faszfejkém, én idéztem komoly a forrásokat. a weboldalaid már azért is komolytalanok, mert weboldalak. én szemtanúk dokumentált vallomását hivatkoztam és idéztem.

"Holokausztmagyarországon weboldalt a témát ismerő történészek üzemelteik naprakészen"

az oldalnak nincs is impresszuma.

", D.D. Guttesplan a téma nemzetközi hírű szakértője."

HAZUDSZ. Nem szerepel az idézett oldalon szerzőként. de ha szerepelne is, a szakértő által egy weboldalon leírt dolgok nem komoly hivatkozások. egy szakértő is írhat egy weboldalon baromságokat. nem számít tudományos közlésnek.

" Ezzel szemben te beazonosíthatatlan senkiket idézgetsz."

HAZUDSZ. Egy Frantisek Blaha nevű foglyot idéztem, tudományos forrásból.

„Die Gaskammer wurde im Jahre 1944 vollendet; ich wurde zu Rascher gerufen, um die ersten Opfer zu untersuchen. Von den acht bis neun Personen, die in der Kammer waren, waren drei noch am Leben und die anderen schienen tot zu sein.“

IMT Nürnberg, Band 32 (Dokumentenband 8), ISBN 3-7735-2524-9, S. 62 = Dokument 3249 PS.

" Dachauban semmi nem utal gázosításra"

ez ostoba hazugság, hiszen akkor kísérleti jelleggel se használhatták volna, és te magad ezt elismerted.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.23. 19:54:48

@Ches Desmond:

@Ches Desmond: nem faszfejkém, én idéztem komoly a forrásokat. a weboldalaid már azért is komolytalanok, mert weboldalak. én szemtanúk dokumentált vallomását hivatkoztam és idéztem.

"Holokausztmagyarországon weboldalt a témát ismerő történészek üzemelteik naprakészen"

az oldalnak nincs is impresszuma.

", D.D. Guttesplan a téma nemzetközi hírű szakértője."

HAZUDSZ. Nem szerepel az idézett oldalon szerzőként. de ha szerepelne is, a szakértő által egy weboldalon leírt dolgok nem komoly hivatkozások. egy szakértő is írhat egy weboldalon baromságokat. nem számít tudományos közlésnek.

" Ezzel szemben te beazonosíthatatlan senkiket idézgetsz."

HAZUDSZ. Egy Frantisek Blaha nevű foglyot idéztem, tudományos forrásból.

„Die Gaskammer wurde im Jahre 1944 vollendet; ich wurde zu Rascher gerufen, um die ersten Opfer zu untersuchen. Von den acht bis neun Personen, die in der Kammer waren, waren drei noch am Leben und die anderen schienen tot zu sein.“

IMT Nürnberg, Band 32 (Dokumentenband 8), ISBN 3-7735-2524-9, S. 62 = Dokument 3249 PS.

" Dachauban semmi nem utal gázosításra"

ez ostoba hazugság, hiszen akkor kísérleti jelleggel se használhatták volna, és te magad ezt elismerted.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.23. 21:25:44

@Ches Desmond: "Dachauban semmi nem utal gázosításra, sem a visszaemlékezések, sem a nyilvántartások, sem a kamra falának vizsgálata,sem speciális vegyi egység jelenléte."

ezt nem igazoltad, a visszaemlékezést kifejezetten cáfoltam.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.23. 21:36:28

@Ches Desmond: A te leveled 1960-ból való, az én hivatkozásom a Nürnbergi Perekből, de 1989-ig nem publikálták. Az én tanúvallomásom cáfolja a te leveledet, és az én tanúvallomásom egy tanú vallomása a táborból. A te történészed 1960-ban erről egyszerűen még nem tudott. Ennyi. De te, ma lehetnél nem olyan idióta, hogy ignoráld.

Gandosz 2018.11.23. 21:46:18

@math0: Szerinted csak a zsákfalvakban élők szavaztak a Fideszre. Elárulom, zsákfalvakban a magyar népesség 2%-a lakik.
Szerinted csak 4 elemivel szavaztak a Fideszre. Elárulom, 8 befejezett osztálynál a magyar felnőtt lakosság 1,2%-ának van kisebb végzettsége.

Te közéjük tartozol.

(Te ezt írtad. ne gyere a tereléssel, ne kezd el migránsozni.)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.23. 23:27:48

@Gandosz: hány menekült van, ezek közül hányan erőszakolnak meg nőket? és a nem menekültek között mennyi a nemi erőszakok aránya? (legalább ugyanannyi). de ezt az idióta nácik nem fogják fel. te közéjük tartozol.

Gandosz 2018.11.24. 09:49:18

@math0: Szerinted csak a zsákfalvakban élők szavaztak a Fideszre. Elárulom, zsákfalvakban a magyar népesség 2%-a lakik.
Szerinted csak 4 elemivel szavaztak a Fideszre. Elárulom, 8 befejezett osztálynál a magyar felnőtt lakosság 1,2%-ának van kisebb végzettsége.

Te közéjük tartozol.

(Te ezt írtad. ne gyere a tereléssel, ne kezd el migránsozni.)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.24. 10:58:04

@Gandosz: hány menekült van, ezek közül hányan erőszakolnak meg nőket? és a nem menekültek között mennyi a nemi erőszakok aránya? (legalább ugyanannyi). de ezt az idióta nácik nem fogják fel. te közéjük tartozol.

Gandosz 2018.11.24. 11:09:39

@math0:
Válaszolj arra, amit már többször írtál:
Szerinted csak a zsákfalvakban élők szavaztak a Fideszre. Elárulom, zsákfalvakban a magyar népesség 2%-a lakik.
Szerinted csak 4 elemivel szavaztak a Fideszre. Elárulom, 8 befejezett osztálynál a magyar felnőtt lakosság 1,2%-ának van kisebb végzettsége.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.24. 14:01:09

@Gandosz: Válaszolj arra, amit már többször írtál: hány menekült van, ezek közül hányan erőszakolnak meg nőket? és a nem menekültek között mennyi a nemi erőszakok aránya? (legalább ugyanannyi). de ezt az idióta nácik nem fogják fel. te közéjük tartozol.

Muhammad Balfas 2018.12.01. 14:16:24

@math0: Már hogyne lenne komoly . Időben közel van az eseményekhez. És semmilyen komolyan vehető új fejlemény nem állt elő azóta a témával kapcsolatban. A te hivatkozásaid névtelen senkiktől valók. Az enyémek komoly kutatóktól. Te kiktől idéztél? (Név szerint!)

Ismételten szembesítelek a saját butaságoddal:

""A dachaui koncentrációs táborban valóban volt gázkamra, de sohasem használták."
/D.D. Guttesplan/

""Az 1945. április 29-én megérkező amerikaiak 32 ezer legyengült foglyot, 8 ezer hullát, ezenkívül egy krematóriumot és egy használatba nem vett gázkamrát találtak."
/holokausztmagyarorszagon.hu hivatalos weboldal/

""Neither in Dachau nor in Bergen-Belsen nor in Buchenwald were Jews or other prisoners gassed. The gas chamber in Dachau was never entirely finished or put "into operation."

/Martin Broszat történész, akik a hávorú után évtizedekig kutatta a táborok történetét./

Muhammad Balfas 2018.12.01. 14:17:57

@math0: Blaha visszavonta a vallomását seggfejkém..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.01. 19:26:33

@Ches Desmond: te weboldalakról, azaz komolytalan helyekről idéztél névtelen írásokat. és megmondtam név szerint, kitől idéztem. te nem tudod felfogni, amit olvasol, mert egy idióta barom vagy, és hazudsz, mert egy görény fasz vagy.

"holokausztmagyarorszagon.hu hivatalos weboldal"

hivatalos weboldal a kurva anyád! a holokausztnak nincs hivatalos weboldala, a holokauszt nem egy intézet, nem egy szervezet, amelynek hivatalos weboldala lenne, te idióta barom!

a többi idézetednek nincs hivatkozása, semmi sem bizonyítja őket. egy kamuzós, idióta, hazudós, elmebeteg pöcs vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.01. 19:30:21

@Ches Desmond: "D.D. Guttesplan"

ilyen ember nem is létezik.

Gandosz 2018.12.01. 20:25:33

@math0: Válaszolj arra, te KAKA, amit már többször írtál:
Szerinted csak a zsákfalvakban élők szavaztak a Fideszre. Elárulom, zsákfalvakban a magyar népesség 2%-a lakik.
Szerinted csak 4 elemivel szavaztak a Fideszre. Elárulom, 8 befejezett osztálynál a magyar felnőtt lakosság 1,2%-ának van kisebb végzettsége.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.01. 21:25:00

@Gandosz: szerinted a migránsok megerőszakolják a nőket. nem erőszakolnak meg több nőt, mint a magyarok.

Gandosz 2018.12.01. 21:33:42

@math0: Szerintem a migránsok nem erőszakolnak meg nőket. Soha nem írtam ilyesmit vagy ehhez hasonót.

Te konkrétan írod rendszeresen, hogy 4 elemis zsákfaluban lakók szavaztak a Fideszre. Elárulom, zsákfalvakban a magyar népesség 2%-a lakik, 8 befejezett osztálynál a magyar felnőtt lakosság 1,2%-ának van kisebb végzettsége.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.02. 07:44:45

@Gandosz: "Szerintem a migránsok nem erőszakolnak meg nőket. "

értem, tehát a menekültek befogadása mellett vagy, hiszen az emberségesség ezt kívánja, és demográfiailag is nagyon jól jönnek.

Gandosz 2018.12.02. 08:58:07

@math0: Egyetlen migráns sem szabad befogadni. Az emberségesség azt kívánja, hogy otthon maradjanak szülőföldjükön. A cigány és a zsidó etnikum is nagyon megterhelő, ők sem integrálódtak évszázadok alatt sem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.02. 21:57:36

@Gandosz: zsidók nem megterhelők. hülye vagy. a cigányoknak nem adtunk esélyt. Németorszgban a 2015-2016-os menekültek közül már több, mint 350 ezer dolgozik.

statistik.arbeitsagentur.de/Statischer-Content/Statistische-Analysen/Statistische-Sonderberichte/Generische-Publikationen/Auswirkungen-der-Migration-auf-den-Arbeitsmarkt.pdf

Gandosz 2018.12.02. 23:03:15

@math0: Tudok németül, sokat éltem Németországban.
Tehát ez hazugság, amit írsz: "Németorszgban a 2015-2016-os menekültek közül már több, mint 350 ezer dolgozik"

Ez az összes nem európai menekültre vonatkozó adat, nem a 2015-16-ban érkezettekre vonatkozik.
Tehát:
Nichteuropäische Asylherkunftsländer - nem európai országokból érkező menekültek közül az összesen foglalkoztatottak száma 2018 szeptemberében: 360877
Munkát keres: 479331
Munkanélküli 185580
Alulfoglalkoztatott: 405243
Segélyen él: 989137.
Vagyis van egy 2 millió 420 ezres menekültállományuk, maiből 360 ezer (kevesebb, mint 15%) dolgozik valamit.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.03. 07:30:20

@Gandosz: faszfejkém, hiába írom neked, hogy Schaubild 3, te funkcionális analfaBÉNA?!

A Schaubild 3 azokat az az országokat mutatja, akiket ti nácik migránsoknak szoktatok nevezni. (mert ugye a magyar kivándorlót Németországban nem nevezitek migránsnak, pedig az). tehát Szíria, Pakisztán és ezek az országok. A Schaubld 6 azt is mutatja, hogy hány munkanélküli volt ezekből az országokból, és hány szociális segélyre szoruló. ebből látod, hogy ezek 2015-2016-ban jöttek, 2017-ben jelentek meg ezekben a statisztikákban, és egyre többen dolgoznak, és a munkanélküliség és a segélyen élők száma lassan csökken. azért lassan, mert idővel csak érkeznek még páran.

de összességében, mint látod, Németország tudja őket kezelni, fogadni, és ezekből nagyrészt munkás lesz, és a mostani beáramlási sebességgel, még vissza is megy a segélyezettek és munkanélküliek száma.

felfogtad, hülye nácikám?!

na most ezek után, mit kelted a gyűlöleted, idióta nácikám, amikor a statisztikák cáfolnak téged?!

Gandosz 2018.12.03. 08:08:16

@math0: Te nem vagy normális. Tényeket hamisítasz, amiket magad linkelsz be.
A táblázatokban azok a pontos adatok annak, amiket beírtam.
2 millió 420 ezer nem európai országból érkezett menekült van, amelyek egy része jött 2015-16-ban. Ebből a 2 millió 420 ezerből dolgozik 360 ezer.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.03. 13:15:01

@Gandosz:

"az összesen foglalkoztatottak száma 2018 szeptemberében: 360877
Munkát keres: 479331
Munkanélküli 185580
Alulfoglalkoztatott: 405243
Segélyen él: 989137.
Vagyis van egy 2 millió 420 ezres menekültállományuk, maiből 360 ezer (kevesebb, mint 15%) dolgozik valamit."

Hazudsz, hiszen valamit dolgozik 760 ezer. Ez meg mégiscsak elég sok. Továbbá évente 100 ezerrel növekszik. Ez nem rossz trend.

Tekintve a körülményeket, hogy:

1) A menekülteknek meg kell kapniuk a státuszt, addig nem szabad dolgozniuk.
2) A menekülteknek a legtöbb munkához németül meg kell tanulniuk.

3) Sokan dolgozhatnak feketén is.

Ez a trend nem rossz, sőt, nagyon is jó. Ebben az ütemben mondjuk 5-10 év alatt egészen jó foglalkoztatási rátát lehet elérni. Ha ezt összehaosnlítod egy ma született német gyerekkel, az majd 15-20 év múlva kezd el dolgozni. És egyébként sincs ezekből elég. És nem is lehet kényszeríteni a német npket, hogy szüljenek.

Ismétlem, tekintve azt, hogy a menekültek befogadása mellett szól az emberségesség is, és a demográfiai adatok is, ez nem rossz.

Semmi okod ellene lenni, te büdös náci!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.03. 13:16:57

@Gandosz: A 3 éven belül született német gyerekek foglalkoztatási rátája 0%. Ezt gondold meg, te náci faszfej!

Gandosz 2018.12.03. 14:02:10

@math0: Foglalkoztatási rátát 15-75 év közötti népességre számítanak, te HERNYÓ.

Megbuktál, hazudtál. Megint, ezredszer.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.03. 16:20:07

@Gandosz: faszfejkém.

1) a foglalkoztatási ráta értelmezhető gyerekekre, és 0%-os.

2) az egy másik dolog, hogy a foglalkoztatási rátát bizonyos korosztályra szokták figyelembe venni.

3)és ettől még felfoghattad volna, hogy amit összehasonlítok, az az, hogy a menekültek munkába állításához szükséges lehet képzésre, például németre, de ez sokkal kevesebb, mint egy újszülött felneveléséhez szükséges idő és pénz.

4) ha már itt tartunk, a menekültek között is vannak gyerekek. a 15%-odnál tehát faszfejkém te gyerekeket is beleszámoltál a munkanélküliek közé.

ennyit tudsz, Fidióta, igazad, az nincs, kötözködni azt tudsz, a kötözködésedben sincs igazad, és még magadat is tökön szúrod közben.

ennyit tud a Fidesz, mondom, ti vagytok Magyarország selejtje. a legalja. a nulla, a genetkai hulladék.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.04. 21:49:57

@Gandosz: @Gandosz: na, látom, a tények elől már megfutamodsz.

rámutattam, hogy a menekültek közül egészen sok dolgozik, és a foglalkoztatási ráta igen gyorsan növekszik. arra s rámutattam, hogy egy menekült sokkal hamarabb lesz munkaképes, képzett ember, mint egy német gyerek, sokkal kisebb a ráfordítás.

ezek elől elmenekültél, illetve csak kötözködni tudtál, ami ezeken az összefüggéseken mit sem változtat. mert mit sem változtat azon, hogy egy gyerek 15-20 évig nem lesz munkaképes, szemben egy menekülttel, aki 5 év alatt az lesz.

ennyit tudsz, te idióta, náci fasz, elmebeteg, geci, görény barom!

Muhammad Balfas 2018.12.17. 13:26:47

@math0: Én nem hazudok, te hazudozol folyamatosan mocsok kis patkány. Az az igazság, hogy alapvető tényekkel nem voltál tisztában a témával kapcsolatban, és ezért egy csomó forrást félreértelmeztél . Egyes Dachauba érkezett fogyatékos foglyokat elgázosítottak, de nem Dachauban, hanem Hartheimben a T4 euthanázia program keretében. Blaha tett egy vallomást, amit visszavont, mert hazudni nem szép dolog, és a hamis tanúzást a törvény bünteti.
Ezeken kívül mid van? Annyi, hogy "nem valószínű", hogy nem használták a gázkamrát, illetve levélbeli javaslat, hogy esetleg a gázkamrákat használhatnák harcigáz kísérletekre.
Ezzel szemben én két komoly történész ( Broszat, és Guttenpan) egyértelmű kijelentéseit idéztem. Előbbi a háború után több mint egy évtizedig tanulmányozta a náci táborok világát, és ezután egyértelműen kijelentette, hogy Dachauban nem volt gázosítás. Ezt támasztja alá a kamra falának vizsgálata, és egyéb objektív mellékkörülmények is: beszerzések, vegyi alakulat hiánya, és egyetlen visszavont vallomás kivételével a tábor lakóinak visszaemlékezése.
Hányszor szembesítselek még a saját ostobaságoddal??

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.17. 18:27:30

@Ches Desmond:

"kapcsolatban, és ezért egy csomó forrást félreértelmeztél . Egyes Dachauba érkezett fogyatékos foglyokat elgázosítottak, de nem Dachauban, hanem Hartheimben a T4 euthanázia program keretében."

Ez 1942-ben volt
de.wikipedia.org/wiki/KZ_Dachau#1942

A gázkamrát 1943-ban fejezték be:

de.wikipedia.org/wiki/KZ_Dachau#Baracke_X_(Zweites_Krematorium_mit_Gaskammerraum)

" Blaha tett egy vallomást, amit visszavont, mert hazudni nem szép dolog, és a hamis tanúzást a törvény bünteti."

Hazudsz.
"Ezzel szemben én két komoly történész ( Broszat, és Guttenpan) egyértelmű kijelentéseit idéztem."

Nem hivatalos, komolytalan weboldalról, amelyekben még az se szerepel, hogy eme emberek idézetéről lenne szó.

Semmiféle bizonyíték nincs a kezedben.

John Brennan 2018.12.17. 19:48:23

@math0: Nézd, őszinte leszek: primitív bunkó vagy. Most már leállhatnál a hazudozással.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.17. 20:14:06

@John Brennan: "kapcsolatban, és ezért egy csomó forrást félreértelmeztél . Egyes Dachauba érkezett fogyatékos foglyokat elgázosítottak, de nem Dachauban, hanem Hartheimben a T4 euthanázia program keretében."

Ez 1942-ben volt
de.wikipedia.org/wiki/KZ_Dachau#1942

A gázkamrát 1943-ban fejezték be:

de.wikipedia.org/wiki/KZ_Dachau#Baracke_X_(Zweites_Krematorium_mit_Gaskammerraum)

" Blaha tett egy vallomást, amit visszavont, mert hazudni nem szép dolog, és a hamis tanúzást a törvény bünteti."

Hazudsz.
"Ezzel szemben én két komoly történész ( Broszat, és Guttenpan) egyértelmű kijelentéseit idéztem."

Nem hivatalos, komolytalan weboldalról, amelyekben még az se szerepel, hogy eme emberek idézetéről lenne szó.

Semmiféle bizonyíték nincs a kezedben.

John Brennan 2018.12.17. 20:29:38

@math0: bocsika, de nem vagyok szellemi fogyatékos. Teljesen felesleges a hazugságaidat ismételgetned.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.17. 21:26:30

@John Brennan: de, pont, hogy az vagy, ezt eltaláltad!

"kapcsolatban, és ezért egy csomó forrást félreértelmeztél . Egyes Dachauba érkezett fogyatékos foglyokat elgázosítottak, de nem Dachauban, hanem Hartheimben a T4 euthanázia program keretében."

Ez 1942-ben volt
de.wikipedia.org/wiki/KZ_Dachau#1942

A gázkamrát 1943-ban fejezték be:

de.wikipedia.org/wiki/KZ_Dachau#Baracke_X_(Zweites_Krematorium_mit_Gaskammerraum)

" Blaha tett egy vallomást, amit visszavont, mert hazudni nem szép dolog, és a hamis tanúzást a törvény bünteti."

Hazudsz.
"Ezzel szemben én két komoly történész ( Broszat, és Guttenpan) egyértelmű kijelentéseit idéztem."

Nem hivatalos, komolytalan weboldalról, amelyekben még az se szerepel, hogy eme emberek idézetéről lenne szó.

Semmiféle bizonyíték nincs a kezedben.

John Brennan 2018.12.17. 22:10:11

@math0: most akkor rád böfögök egyet, kérlek tisztelettel

a nagy hohoohooo 2022.03.02. 20:10:34

@6.Lenin: Nobameg höhöö...Ezt a szabadságfokot nem bírta a kádári hatalom..paff höhöö....hazudsz orbánfelszopó ..höhöö..
A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének Orbán Viktorról 1982 májusában készített környezettanulmánya összességében jó kommunistának tartja Orbán Viktort, de visszatérően önérdekelvűnek, önhasznúnak titulálja:
"…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik."
Orbán Viktor Kádár belügyminiszterének kegyeltjeként került a Fidesz élére..
.az a valóság, ami az állambiztonsági jelentésekből 1986 augusztusától bizonyítottan kiderül: Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja, aki a jogász szakkollégium igazgatójának: Stumpf Istvánnak az apósa, tökéletes védelmi ernyőt tart a hatalomra törő fiúk feje fölé..."
"...Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi.
A doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, - a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna...."
"..A doktornő elmondta, hogy igen könnyű a dolguk, mert a BRFK-án egyértelműen utasításba adták, hogy nem szabad ezt a szervezetet bántani, csak távolból figyelni kell a ténykedésüket, figyelni kell az események folyását.
Minden bizonnyal ez is Horváth „nyomása” alapján van így a BRFK-nál.
Ezt természetesen tudja a szervezet vezetősége is, így azt csinálnak, amit akarnak..."
néztem a fiammal a legényanyát, gyerek egyszer csak mondja ”apa ezek milyen hülyék”!
És még mindig itt vannak,a fidess mondtam neki.."Alapjaiban változott meg a magyarországi seggnyalási piac az elmúlt 10 évben. A korábban megbízhatónak tartott seggnyalási technikák elavultak, az addig decentralizált piac centralizált lett. A piac szereplői mindebből két dolgot észlelnek: egyrészt azt, hogy képtelenek már diverzifikálni az erőforrásaikat, másrészt azt, hogy amíg korábban sokfelé lehetett kis seggeket nyalni, addig mára egy helyen van az összes nyalható segg. Miközben a seggnyalók száma nem változott.Az egyetlen nagy seggközpont kiszolgálásáért korábban soha nem tapasztalt intenzítású verseny indult meg. A seggnyalók a bőrükön érzik az ún. szűk keresztmetszetet (bottleneck-effect) aminek a veszélyére a szakértők már évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet: az elsősorban az evolúcióban ismert jelenség következménye, hogy a kis létszámú populációkban megnő a beltenyészet veszélye, ami genetikai leromláshoz és a káros tulajdonságok megnövekedett előfordulási gyakoriságához vezet.
A felerősödött verseny miatt ma tényleg csak a legjobb seggnyalók tudnak talpon maradni.
Ma már nem elég seggnyalónak lenni. Annak is kell látszani."
Nagy napokat fut egyébként. Tegnapelőtt a nőket szánta, ma az egész ellenzéket nem tartja a nemzet részének...
Kövér házmester ha kellet szocialista volt, ha kellet akkor még liberális , most még fideszes gazember.
Van az a pénz, amiért az "elvei" képlékennyé válnak.
Még meg kell értenem, mire büszke az establishment:amikor az ún. jobboldali karrierre az (KISZ- és párttag, radikális antikommunista és oroszellenes pre-'89
ellenzéki, székházazó posztantallista antichartás helykereső,anti-szadeszes nemzeti liberális, européer polgári,
keresztény-jobboldali, plebejus jobboldali, EU-ellenes nemzetijobboldali, gátlástalan közpénztolvaj oroszbarát illiberális-etnicistakereszténydemokarata, antidemokrata, nemzeti szocialista),ésmajd akkor meg is számolom, melyik hajtott végre több fordulatot a modell életében. De addig is: de jó, hogy nem tartozom közéjük.

a nagy hohoohooo 2022.03.02. 20:13:33

@6.Lenin: Niedermüller rájuk adta az inget. Passzolt.
Hordják is veszettül büszkén!
Küldeném ezt a szép gondolatot a fidesz szavazóknak!
"A tolerancia, a türelem, a másság elviselésének képessége az a másik alapértéke, amelyet egy igazi liberálisnak (mint Kövér László), nem szabad elfelejtenie."
Anno – Kövér
“Sokat gondolkodtam azon, vajon mi a baj velünk? Miért nem szeretnek bennünket. Hiszen tulajdonképpen nem csináltunk semmit. Nem is várható, hogy valaha is jelentős, elsöprő politikai erő fog a Fidesz köré tömörülni. Aztán rájöttem, hogy mi a gond; mi azt mondjuk, amit gondolunk./…/ Mi ki merjük mondani, hogy ebben az országban ma nem jó élni./…/ Az egyik legfontosabb probléma velünk az, hogy állítólag szocialista-, sőt kommunistaellenesek vagyunk. Ez nem igaz. A Fidesz nem ideológiai alapon szerveződött szervezet, a Fidesz olyan mozgalom, amelynek a soraiban a lehető legkülönfélébb ideológiájú politikai nézeteket valló emberek és csoportok vannak jelen. Én szocialistának tartom magamat. Ennek alapján azonban nem érzem feljogosítva magamat arra, hogy ezt mástól is megkövetelhessem. Számomra ugyanis a szocializmus alapértéke a tolerancia, amely magában foglalja mások politikai meggyőződésének tiszteletben tartását.”
Kövér László köszöntője a Fidesz első kongresszusán, 1988. október elsején.
Egyszer szeretnék látni egy ilyen "ÍKÚvitézt", ahogy spontán, egy
utcai kérdésre elmagyarázza, hogy mi az a bolsevik vs kommunista és mit képvisel pl a
gazdaság és társadalompolitikájuk, szerintem lövésük nem lenne - csak ezt hallotta, és ettől beképzeli ,hogy akkor ő már valaki... azt hiszem ezt minden bolsi kikérné magának, már mint a Fidesszel való összehasonlitást. Egyáltalán, aki ilyen előszeretettel bolsizik, tudja mit jelentett ez a szó eredetileg és kik voltak a bolsevikek? /Egy kis történelem/menny szerezz diplomát te idióta..
Elképzelhető, hogy kommunistákból valóban a legalja jutott nekünk, hiszen annak idején sajnos,mint Orbán Viktor gimnáziumi KISZ titkár,az apuci Orbán Győző a kőbánya párttitkára,az anyuka Sipos Erzsike néni pártbizottsági munkatárs aki tanítónői hivatását adta fel ,hogy fiacskáját a kis Viktort protekcióval a jogi egyetemre bedugja.
De szép társaság az őt,őket körülvevő ,a hatalomba pátyolgató érdek áruló KISZ titkárok :Rogán,Varga ,a drogos Dajcs Tompika ,a MSZMP tagok is ,mint Pozsgay Imre ,Szűrös Mátyás,Pintér Sándor,Matolcsy György ,Boros Péter,...és így sorban,de még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy miközben sok százezer kommunista család őszintén hitt a dolgozók ügyéért harcoló szocializmusban, addig ezek karrierista nyikhajként a többi rendszerváltó banditához hasonlóan csak kapaszkodóként, eszközként használták a Kádár- rendszert.
A tragédia az, hogy míg a hithű kommunisták nem tagadták meg múltjukat,addig ezek az árulók gyűlölettől fröcsögő hangnemben gyalázzák egykori sorstársait, elvtársaikat. Illetve nem. Az elvtársait nem. Ahhoz ugyanis elvek kellenének, viszont szó szerint az a legalja, gerinctelen és elvtelen senkik.
Orbán Viktor. Hadd járuljunk hozzá a jeles naphoz egy tőle származó idézettel:
"A nacionalizmus… és a politikai demagógia újjáéledését, az autoriter nosztalgia és a politikai szélsőségek fölerősödését tapasztaljuk az egész térségben. Ez az új, a szélsőjobb elvakult, demokráciaellenes erői által szított és a megnövekedett szociális feszültségeket kihasználó radikalizmus rendkívül veszélyes. A radikalizmus ma egészen mást jelent, mint tegnap. A tegnap radikalizmusa a demokrácia kiépítéséért és az emberi szabadságjogokért küzdött, a mai radikálisok pedig megpróbálják lerombolni a demokratikus rendszert.
Nagyon képben vagy, Te is vezettél dossziékat??
Amúgy a jelentések szerint jó kommunisták voltak.
Engem csak az zavar, hogy komcsiznak közben meg kiderült, hogy mindenkinél nagyobb kommunisták voltak.
süti beállítások módosítása