Aranykor, az vár ránk – legalábbis Matolcsy György jóslata szerint. Skandináv mintagazdaság a gazdasági minta. Persze magyarosan. Az se baj, ha esik a versenyképesség, mert nem is. Igen, ennyire összeszedett a jegybank elnöke.

A budapesti tőzsde konferenciáján Matolcsy György jegybankelnök a következő megállapításokat tette:

– az 1200-as években Magyarország volt Európa egyik legnagyobb aranykitermelője,

– a közeljövőben új aranykor köszönt az országra,

– a skandináv gazdasági modell a példa számunkra,

– meg kell változtatni a magyarok gondolkodását: a tőke, a profit jó dolog,

– az ország versenyképessége akkor is növekszik, ha minden nemzetközi felmérés szerint esik - mert az MNB jobban tudja,

– a jövőben a magyar gazdaság teljesítményének nagyobb része az EU-n kívüli régiókkal fenntartott kapcsolatokon keresztül érkezik.

Eddig a Matolcsy-álom.

És most jöjjön a valóság:

– szavaink sincsenek arra, mennyire indifferens 2017-ben, hogy 800 évvel ezelőtt mekkora nyersanyag-tartalékai voltak az országnak. Ebből bármit levezetni, vagy érdemben következtetni a közeljövőre, annyi realitással rendelkezik, mint a csecsemők fenekén a piros pötty.

– Új, vagy egyáltalán aranykorról vizionálni, reménykedni, célként kitűzni magunk elé helyes és támogatandó. Az álmodjunk nagyot narratívába illeszkedik - de végre tenni is kéne ezért valamit, azon kívül, hogy alacsony hozzáadott értékű termelési kapacitásokat hoznak létre adómilliárdokkal kitömött multik idecsábításával, miközben már a középfokú végzettséget igénylő munkákhoz sem találni idehaza munkaerőt.

– A skandináv modell valóban példaértékű lehet mindenki számára. Ehhez azonban csupán két dolog hiányzik Magyarország: 1, temérdek nyersolaj, amely olyan biztos hátországot teremt a költségvetésnek, amilyet el sem tudunk képzelni. 2, Részben az olajbevételekből finanszírozott, kiváló minőségű közoktatás. Utóbbi messzebb van Magyarországtól jelenleg, mint a kőolaj-kitermelés. Márpedig oktatás nélkül nem lesz érdemi kutatás-fejlesztés sem, vagyis maradunk összeszerelő ország, ahelyett, hogy magas hozzáadott értéket állítanánk elő hatékonyan.

– Valóban ideje lenne bevezetni néhány gazdaságtani alapfogalmat, de mielőtt a közgondolkodás reformjába kezdünk, jobb lenne a regnáló, narancsos elitnek elmagyarázni: a tőke, a beruházás és a profit nem ellenség, hanem a gazdaság motorja. Szervesen kapcsolódik a magántulajdon szentségéhez és a versenyhez. Abban az országban, ahogy egy álmos szerda délelőttön bármelyik piaci szegmenst ellophatja az állam, ezen alapfogalmakra épülő mechanizmusok nem működnek. Nem 10 millió magyar hibás gondolkozása miatt, csupán néhány tucat politikai vezető mohósága okán.

– Az MNB hitegetheti azzal a kormányt, hogy nem ő megy rossz irányba a sztrádán, hanem mindenki más, amit Orbán bizonyosan jó néven is vesz jobbkezétől. Azonban a nemzetközi pénzpiacok, a befektetők nem a jegybank nyalonc jelentései olvassák, hanem a nemzetközileg elismert felmérések alapján döntenek beruházásaik sorsáról. Nem a saját háziversenyt kell megnyerni, ahol senki nem indul ellenünk.

– Matolcsy vallásos hite abban, hogy a kínaiak fogják felvirágoztatni Magyarországot, némiképp összefügghet újdonsült felesége (korábbi szeretője) keleti ezo-őrületével. A valóság ugyanis az, hogy amióta meghirdették a keleti nyitás politikáját, markánsan csak az uniós piacokon tudott nőni a magyar export. Még az amerikai kontinens felé is dinamikusabban emelkedik a kivitel, mint keleti irányba.

Az aranykornak legfeljebb akkor lesz esélye elgondolkozni azon, hogy esélyt adjon-e magának a magyarországi felbukkanásra, ha a gazdaságpolitika irányítói végre kihúznák a saját és főnökeik alfeléből a fejüket.