B1 blogcsalád



Szijjártó voltaképpen beismerte, hogy a Fidesz-kormány felelős a 2015-ös menekültválságért

2017. szeptember 04. - nickgrabowszki

A külügyminiszter elszólta magát. szp.jpg

Miután már a német választási kampányban is kiemelt téma lett a magyar kormány magatartása a két évvel ezelőtti menekültválságban, Orbán Viktor nemzetközi szóvivője külügyminisztere sajtótájékoztatót volt kénytelen tartani, hogy válaszoljon a vádakra. De az általa Európa legerősebb országának nevezett németekkel a diplomáciai kapcsolatokat nem szakította meg.

Merkel korábban egy interjúban, majd a Schulzcal folytatott tévévitájában is az állította, hogy Orbánék megtévesztették, átverték a menekülteket, amikor hagyták nekik megvenni a vonatjegyeket, de nem engedték őket felszállni a vonatokra. A német kancellár szerint ezért humanitárius katasztrófa fenyegetett.

Szijjártó ezzel kapcsolatban két dolgot állított:

1. 2015-ben, a válság csúcspontján Orbán Viktor miniszterelnök utasította a minisztereket, hogy a schengeni jogszabályokat minden körülmények között be kell tartani, és a schengeni szabályoknak megfelelően Magyarországot senki nem hagyhatja el nyugati irányba érvényes úti okmányok nélkül.

2. A határkerítésre azért van szükség, mert uniós kötelezettség, a schengeni szabályrendszer előírása a határvédelem, ami másképpen nem megoldható.

Az első állításából - miszerint Orbán csak a válság csúcspontján utasította a minisztereit - az következik, hogy addig egyáltalán nem törődött azzal, ki hagyja el az országot nyugati irányban. Azaz ő maga ömlesztette a migránsokat Nyugat-Európára.

Sőt, ami ennél is több: Orbán és kormánya szállította át őket a határon. Itt kalkuláltuk ki, hogy az akkori (és jelenlegi) magyar kormány 400 ezer közel-keleti migránst szállított át a határon. Szeptemberben, a válság csúcspontján egy hónap alatt majdnem 200 ezret.

Szijjártó mondataiból az is tisztán látszik, hogy ha schengeni rendszer előírása a határvédelem, továbbá annak nélkülözhetetlen eszköze a kerítés, akkor

az Orbán-kormány 5 éven át semmit nem tett a határok megvédéséért.

A szerb határon ugyanis csak 2015 szeptemberére, a horvát szakaszon pedig ugyanaz év októberére készült el a kerítés. A Fidesz 2010 áprilisában nyert választást. Öt éven át hagyta, hogy tárva-nyitva álljon Magyarország déli határa például drogcsempészek számára.

Belőlük lettek aztán az embercsempészek: a jól bejáratott heroin- és kokainszállító útvonalakat használták aztán a gengszterek 2014-15-ben a koszovóiak, 2015-ben - miután a török kormány a felére csökkentette a menekülttáborok támogatását és ellátását - a szíriaiak Európába csempészére.

Ha az Orbán-kormány teljesítette volna feladatát (akár kerítéssel, akár anélkül), amit Magyarország a schengeni egyezményhez való csatlakozással vállalt 2007-2008-ban, akkor nincs menekültválság. Illetve ha van is, akkor sem Magyarországon át történik.

Az észak-balkáni útvonal használatát Orbán és kormánya tette lehetővé, 

hogy elhanyagolta, illetve inkább teljesen semmibe vette a határvédelmet. Pedig tudták, hogy mi lenne a dolguk, ezért próbálták Romániára és Bulgáriára lőcsölni a melót (és a költségeket) 2011-ben az Unió soros elnökeként a magyar kormánynak 2 saját prioritása volt:

  • Horvátország felvétele az EU-ba.
  • Románia és Bulgária csatlakoztatása a schengeni egyezményhez.

Az előbbit sikerült elérni, az utóbbit nem, de Orbán utána is úgy tett, mintha sikerült volna, és határvédelem helyett inkább stadionokra, vejének cégére, meg a várbeli szállásának kiépítésére költötte a közpénzeket.

Ezt a rést használták az embercsempészek, és tört be Európába Magyarországon át néhány százezer ember.

Magyarországot akkor az fenyegette, hogy kizárják a schengeni egyezményből

annak be nem tartása miatt, ami kisebb katasztrófa lett volna az ország számára, valamint persze a Fidesz számára is.

Ennek következménye aztán a túlreagálás, hogy az Orbán-kormány mostanra úgy védi az schengeni határokat, hogy még azt sem engedi be, aki valójában be kellene; érdemben még megvizsgálni sem hajlandó a menekültkérelmeket.

2015 nyara óta uszító retorikával próbálják elfedni, hogy előtte 5 éven át semmit nem tettek azért, hogy ilyen helyzet ne jöhessen létre.

Aki odafigyelt, az ezt eddig is tudhatta. Aki nem, az most Szijjártótól megtudta.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5912803152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2017.09.04. 16:50:48

"Az első állításából - miszerint Orbán csak a válság csúcspontján utasította a minisztereit - az következik, hogy addig egyáltalán nem törődött azzal, ki hagyja el az országot nyugati irányban.": ez, politikai helyzettől függetlenül, csak logikailag értelmezve, nettó marhaság.

az, hogy a válság csúcspontján egy problémás kérdésben viktor megerősítette a beosztottjait, egyáltalán nem jelenti azt, hogy előtte meg törvénysértés volt.

az én értékrendem szerint én ellenzéki vagyok. de amikor azok a hírforrások, akik engem szeretnének támogatni ebben, ekkora irgalmatlan baromságokkal akarják tömni a fejem, akkor sajnos behúzom a vészféket, és nem nyelem be kritikátlanul az ellenzéki propagandát.

itt az ideje, hogy töröljem a könyvjelzőim közül a b1 blogot. sajnálom. pedig lehetne ellenzéki szemszögből igazságot írni, annyi disznóságot követ el ez a haramia banda. de azzal, hogy agyatlanul fikázzátok a kormányoldalt, egy szintre süllyedtek az origóval meg a többi hasonló szennylappal.

2017.09.04. 17:54:45

faszság!
soros a hibás.

morpho 2017.09.04. 20:35:40

@Bambano: Máris hiányzol! Legutóbb a Lenin nevű hazudott ilyesmit, aztán másnap már itt rontotta a levegőt. A posztban meg komoly igazságok vannak. Bezony.

morpho 2017.09.04. 20:38:49

@vitéz Beverneky: Egyértelmű! Ezt mi a soroshuszárok már csak tudjuk. Reggel én szoptam le Gyuri bácsit, az esti penzum a tiéd! :)
Szijjártó meg egy zseni! Minden idők legjobb külügyére! De ezt is tudjuk mindketten!

morpho 2017.09.04. 21:10:56

@vitéz Beverneky: Ezt mindig keverem...bocsat.

annamanna 2017.09.04. 23:31:32

@Bambano: ez pontosan így van, itt egy bizonyíték rá: www.youtube.com/watch?v=kT2xMJRh2g4

Toportyán Zsóti 2017.09.05. 08:37:49

Millen gazda az aki 1 bűnöző család futsalos kispályásából csinál külügyminisztert?Észak koreai szint alatti az elmélye,nem csoda hogy csak seggnyalók vannak a közelében.

Gábor Dombai 2017.09.05. 12:43:29

Ezt a mérhetetlen nagy ostobaságokat amit itt leírtak...! De gondolom vannak olyan emberek akik ezt mind el is hiszik. Na még az igazán az ijesztő!

morpho 2017.09.05. 13:02:38

@Gábor Dombai: Szerintem ne olvasd saját magad!

legeslegujabbkor 2017.09.05. 21:24:24

@Bambano:
"Orbán Viktor miniszterelnök utasította a minisztereket, hogy a schengeni jogszabályokat minden körülmények között be kell tartani, és a schengeni szabályoknak megfelelően Magyarországot senki nem hagyhatja el nyugati irányba érvényes úti okmányok nélkül."

"A magyar kormány 400 ezer közel-keleti migránst szállított át a határon. Szeptemberben, a válság csúcspontján egy hónap alatt majdnem 200 ezret."

Arra lennék kíváncsi, hogy ezeknek a hatalmon lévő embereknek ki hiszi el akár egyetlen szavát is ???

Sics68 2017.09.06. 08:59:02

Ez a cikk úgy baromság ahogy van.

Nézzük a valóságot.

A rendszerváltást követő magyar kormányok mindegyike, függetlenül attól hogy Antall-kormány, MSZP vagy FIDESZ kormányok .. mind-mind azon dolgoztak, hogy ott faragjanak le az állami kiadásokból, ahol csak tudnak. A határőrség 2007-ben szűnt meg (került beolvasztásra a rendőrségbe), ami pont egy MSZP kormány idején történt .. de ez egy hosszú folyamat vége volt csak, több kormány regnálása alatti folymat vége.

Az hogy a határőrség a rendőrség részévé válik, még nem lett volna baj - ha megmaradt volna a Határőrizeti Igazgatóság ahogy azt eredetileg tervezték, illetve ha az egymást követő kormányok biztosítottak volna forrást a határvédelemre. De ez a terület erősen alulfinanszírozott volt, max Záhogy térségében vadásztak cigaretta-csempészekre, illetve átlag három évenkén lesittelték a záhonyi határőrs teljes személyi állománmyát, korrupció miatt.

Tény, hogy a rendszerváltás után már nem volt szükség a harárzár fenntartására: aki nyugatra akart utazni annak nem kellett immár disszidálni, mehetett útlevéllel is, az EU csatlakosát követően pedig személyi igazolvánnyal is akár.

Lényeg a lényeg: Magyarország 1989 és 2015 közt két és fél évtized alatt szinte nullára építette le a határvédelmét, felesleges pénzkidobásnak ítélve ezt a tevékenységet. Ez nem egy kormány hibája vagy felelőssége, minden kormány vert egy egy szöget a határőrizet koposójába.

Így ment ez egészen 2015-ig, a nagy menekülthullám érkezéséig, amikor a FIDESZ-kormány hirtelen ráébredt a határőrizet fontosságára. Fájfalmas ébredés volt.. És máig nem teljsen megoldott, hiszen tavaly is csak úgy tudták megoldani,hogy iszonyú mennyiségű tálórát redeltek el rendőröknek és katonáknak, nem egyszer jogszabálysértő módon.

Amiért a FIDESZ kormány kölönösen sáros az én szememben: kizárt, hogy a nagyon titkos szolgálatok ne látták volna előre, ne jelezték volna előre egy ilyen menekülthullám veszélyét!

... ez a veszély igazából a szíriai háború miatt nőtt meg drasztikusan ... de már korábben is kezdtek feltorlódni a különféle közelkeleti konfliktusok menekültjei... a szíriai háború csak az utolsó lökés volt. ( Van olyan vélekedés is, hogy a menekülthullám elindítása a KGB akciója volt, ezzel akartak kibaszni az EU-val, a ukrajnai konfliktus miatt Oroszország ellen elrendelt szakciókért cserébe.

Minden esetre a FIDESZ kormányt felkészületlenül érte a menekülthullám ...

És míg a határvédelem leépítése a teljes magyar politikai elit közös felelőssége, azért az, hogy a törökországból a magyar határig valahol eljutó tömegre előre nem készültek... ez már tisztán a FIDESZ sara.

Van persze a dolognak egy másik vetülete is. Nevezetesen hogy az egész EU-t ugyanúgy letolt gatyával érte a nemezetközi migrációs válság mint ahogy Magyarországot.

Évtizedek óta ismert és létező folyamatokról van szó, évtizetek óta nőttek a menekült.táborok a közelkeleten ... És az EU nem foglalkozott ezzel. Megmaradt a "majd egyszer csinálunk közös határőrizetet" szinten. ( Ez mondjuk igazából nem a mi bajunk - Görögország és Olaszország szív a legkeményebben emiatt.

Aztán ott vannak a nemzetközi szerződések.

Amiket szentírásként szokás kezelni, pedig hát a vonatkozó szerződések idejétmúlt ökörségek. Utoljára az 1950.es években nyúltak hozzájuk .. amikor tízezres esetleg összességében néhány százezer menekültre gontak. Ennyi menekültet még lehetett volna kezelni a szerződésekben leírtak szerint.

Csakhogy a jelenkor migrációs válsága a százezres nagyságrendnél kezdődik ... évente több százezer mentőmellényes menekült érkezik csak az olasz kikötőkbe ... Törökoszágban és Líbiába pedig milliós nagyságrendű menekült tartózkodik.

Ennyi menekültet nem lehet az 1950-es években elképzelt módon kezelni ... akkor se lehetne, ha nem olyan emberekről lenne szó, akikre a szerződések szintén nincsenek felkészülve. ( Nem az iszlám állam terroristáira gondolok - hanem egyszerűen arra, hogy ezek az emberek megszokták a törvénytelenséget, egyszerűen már az is kérdéses, hogy képesek-e egyáltalán alkalmazkodni egy jogállam elvárásaihoz... Ha ehhez még hozzá vesszük a kulturális különbségeket illetve a radikális iszlám hatását ... Hát nem kérdéses szerintem, hogy a helyzet és az embertömeg nem kezelhető az 1950-es években elképzelt módszerekkel.)
süti beállítások módosítása