B1 blogcsalád



Orbán Viktor beismerő vallomása

2015. november 20. - nickgrabowszki

Azért jó, hogy a magyar miniszterelnök csak mikrofonállványoknak nyilatkozik, mert ők nem kérdeznek se közbe, se vissza, így ha akarnák se tudnák megállítani az esetlegesen spontán feltörő beismerő vallomásokat.

orbanradio.jpgMár hétfőn is gyanús volt a dolog, amikor Orbán dr. az Országgyűlésben amondó volt, hogy

senki nem hatalmazta fel őket (ti. az Unió vezetőit) arra, hogy ellenőrizetlenül beengedjenek százezreket.

Mindezt persze a menekültkrízisről. Majd pénteken a kormányrádióban továbbvitte a gondolatot:

az európai vezetők folyamatosan beengedték, sőt, beszállították, ők maguk szállították be ezeket a tömegeket.

Ők maguk szállították.

Ha valaki, akkor Orbán már csak tudja, hiszen kormányfőként tagja az Európai Tanácsnak, az Unió legfőbb döntéshozó testületének, így az európai vezetők egyikének számít. Mi ez, ha nem beismerő vallomás? Vagy simán csak elfelejtette volna a dolgokat? (Mert akkor tavasszal kicsit optimista becslést tett arról, hogy érez magában még 1-2 jó évet; korán jött a memóriapusztító demencia.)

Mert ugye a valóság az, hogy

  1. a magyar kormány 2014 decemberéig akadálytalanul, regisztráció nélkül átengedte az ország területén a zöld határon, illegálisan érkezőket, nem teljesítve ezzel a schengeni elvárásokat;
  2. 2014. december és 2015. augusztus között német-osztrák nyomásra regisztrálta a menekülteket, de utána akadálytalanul továbbengedte őket az Unió nyugati országai felé;
  3. 2015. szeptember első felében, a magyar-szerb határ lezárása előtt a rendőrség maga szállította a regisztrált menekülteket az osztrák és a szlovák határra;
  4. 2015. október közepéig, a magyar-horvát határ lezárásáig a magyar hatóságok különvonatokkal szállították át Horvátországból érkezőket Ausztriába.

A magyar rendőrség éppen az utóbbi időszakban nem publikált napi jelentéseket (vagy legalábbis azok nem elérhetők a honlapjukról), azért az adatokból kikövetkeztethető, hogy mennyi embert vonatoztattak Ausztriába

minden ellenőrzés nékül.

Szeptember közepén, a röszkei csatáig a rendőrség "illegális bevándorlókkal szembeni intézkedéseinek száma" kb. 200 ezer főt számlált. (Azon most ne akadjunk föl, hogy az intézkedéseket a kompetens magyar hatóság főben méri.) Ugyanez az adat október közepén már 390 ezer (és azóta alig ezerrel nőtt).

Talán nem véletlen, hogy az ominózus időszakból nemcsak a napi jelentések hiányoznak, hanem a korábban meglévő bontás is a szerb és a horvát határszakasz adatairól. De azért kikalkulálható, hogy

az Orbán-kormány alig egy hónap alatt mintegy 190 ezer közel-keleti migránst dobott át Ausztriába.

Ez csaknem ugyanannyi egy hónap alatt, mint a megelőző 10 hónapban. Emellett a ázsiaiak számát illetően kb. harmadával nagyobb, mert az előző adatokból le kell vonni a tavasszal érkező mintegy 50 ezer koszovói albánt. Ez 32 nap alatt naponta 5-6 ezer embert jelent, minden ellenőrzés nélkül, ömlesztve, küzdjenek az osztrákok, ha tudnak. (Nem tudtak.)

Ha háborúban állunk, akkor nem lehet ellenőrizetlenül, szabályozatlanul tömegeket beengedni az országainkba, anélkül, hogy azt tudnánk, hogy kicsodák, honnan jönnek és mit akarnak

És akkor most hogy is állunk azzal a háborúval, miniszterelnök úr?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr648094938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.20. 18:23:10

Pont ellenkezőleg. E kérdésben Orbán csillagos ötösre vizsgázott.

lac666 2015.11.20. 18:27:17

@maxval bircaman BircaHang Média: Még az átlagfideszesnél is hülyébb vagy! Klinikai eset! Talán nem engedtük be ellenőrizetlenül az embereket? Talán nem mi buszoztattuk őket? Akkor miről beszél a felcsúti fogyatékos?

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.20. 18:30:38

@lac666:

Nem vagyok fideszes.

Az EU követelte az álmenekültek átengedését, emlékezz vissza.

lac666 2015.11.20. 18:42:29

Hazudsz! Nálatok fideszeseknél a hazudozás, meg a lopás valami betegség?

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.21. 09:41:04

@maxval bircaman BircaHang Média: "Az EU követelte az álmenekültek átengedését, emlékezz vissza."

Aha, pisztolyt fogtak Orbán fejéhez, hogy azonnal, és tömegesen kezdje szálíltani az osztrák határra a regisztrálatlan migráncsokat.:D

metal · http://electric.blog.hu 2015.11.21. 10:00:00

Fura dolog ez az emlékezet kiesés. A baloldal is tudna róla mesélni. Ki is siránkozott folyamatosan azért, hogy szállítsuk tovább a migránsokat?

n3spr3ss0 2015.11.21. 10:00:51

@maxval bircaman BircaHang Média: Fidesztálib,a tények miért nem érdekelnek?

Bafana 2015.11.21. 10:06:05

nickgrabowszki: ajánlok tanulmányozásra egy könyvet. Címe: Világatlasz. Abban benne van, hogy a schengeni övezetbe nem Magyarországon lépett be a sáskahad. Vagyis nem a magyar hatóságok kötelessége a regisztráció. Kérlek tegyél félre minden világnézetet és úgy nézz bele abba a könyvbe. Látni fogod, hogy ott van Görögország, mint az első regisztrációs állomás.
Vagyis ha a kiindulási pontod faszság, akkor a további felvetéseid is faszságok. Olyan, mintha a marslakók Földrejövetele utáni világról gondolkoznál és fikcionálnál.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.21. 10:10:14

Óóó már egy másik blogon is feltűnt, érik az új baloldali (dehogyis, függetlencivil nyilván) pálfordulás!

Eddig azon sírt az összes agyhalott, hogy a nácifasiszta magyarok visszatartják szegény menekülteket, pedig ezek mind jó emberek, és xenofób barom, aki szerint terroristák meg segélyre utazók is vannak köztük.

Most (mikor kiderült, hogy a xenofóboknak volt igaza) kezdődik azon a zokogás, hogy de hogy engedhette tovább Orbán ezt a csőcseléket.

Hányinger, komolyan.

Sir Galahad 2015.11.21. 10:13:27

@Bafana: Pont ezt akartam írni. Akin a regisztráció hiányát számon lehet és kell kérni, az Görögország. Mellesleg, a regisztrációnak sincs sok értelme, a migránsok nagy része ugyanis eldobja út közben a papírjait és tetszőleges adatokat diktál be. Az egyetlen megoldás az uniós határ lezárása lett volna, amin ezek után csak az jöhetne át az átkelőhelyeken, aki szabályosan igazolta magát. Ezt az unió következetesen elutasította - innentől egyetlen útközbeni országot, Magyarországot hibáztatni bármiért ostobaság.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.21. 10:16:52

"értelmetlen a kerítés":
egyenlito.blog.hu/2015/07/03/6_ok_amiert_mar_ertelmetlen_a_vasfuggonyt_epiteni_a_magyar-szerb_hataron

És vajon kerítés nélkül hogy lehetett volna megoldani, hogy ne jöjjön be akárki? Álljanak élőláncba a rendőrök?

2015.11.21. 10:18:22

Na, eddig ment a standup, hogy jaj szebíny menekülteket nem engedi be orbán, nem engedi át, nem buszoztatja tovább, mikor ők csak Németbe akarnak menni.
Meg a kerítés is embertelen, meg kirekesztő.
Most meg ő a rohadék, mert miért engedett bárkit is tovább?

Cuki. :)))

Nem, kedves ballibek, ezt már újfent "elqrtátok", 2018-ban az lesz itt is, mint Lengyelországban.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.21. 10:28:20

Meg eleve, mi a gond? Nincs is migránskérdés. Gyurcsány is, az MSZP is megmondta.
csepel.info/?p=43822

De persze tudom, ez nem mszp-s blog, ez független civil. Csak épp az mszp mondja meg, hogy mit írjanak:
index.hu/belfold/2013/08/14/az_mszp-bol_szerkesztik_az_egyenlito_blogot/

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.21. 10:34:13

@icipicicsipa: kormányváltás mint lengyelországban? Leváltják a fideszt? Fasza :))

Tudod "elvtárs" itt a pártod újabb köpönyegforgatásáról volt szó, ami buszoztatta a menekülteket keresztül az országon, most meg veri magát, hogy más miért csinálta ezt :D

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.21. 10:35:34

@trolololol: az indexnek hogy hihetsz? Hiszen az index "ballibsi", "gyurcsányista" oldal nem? Vagy csak akkor az ha a tolvajpártodnak ellentmond? :D

Brix 2015.11.21. 10:53:20

Sok mindent nem tudott Orbán sem csinálni, az öntörvényű, erőszakos migráns tömeggel. A kerítés az egyedüli és működőképes eszköz, amely ellenőrizhető mederbe tudta terelni a népvándorlást. Igen , már hamarabb meg kellett volna építeni és erősebbet , de megkésve is nagyon jól jártunk. Most csend van és nyugalom Magyarországon, pl.: bezárt a debreceneni menekülttábor, amire 20 éve vártak az emberek...Orbán 2018-at is simán behúzza, a baloldal meg be sem kerül a parlamentbe , ha így halad...Már késő paradigmát váltani migráns ügyben...

So No 2015.11.21. 11:05:32

Jo lenne mar eldonteni, hogy orban most "zsido cigany" vagy "fasiszta".

Ha ezt sikerult, akkor johat a kovetkezo nagy feladat.

A gonosz Orban nem engedi be a szegeny menekulteket, vagy o volt az, aki ellenorizetlenul razuditotta szegeny nyugati baratainkra a hordat!

A felreertesek elkerulese vegett:

1. A FIDESZ nekem a balkozep.
2. Egy muszlim orszagban elek es dolgozom, de en ide ervenyes vizummal es munkaszerzodessel jottem, es kozben nem szartam ossze a repulot.

Exploiter 2015.11.21. 11:11:40

Nem csak az a baj, hogy valaki sajátosan értelmezi a közelmúltat, de ráadásul még hülyének nézi az olvasót és hülyének tetteti magát is, az már fáj.
Elmondom: jelen pillanatban nálunk van az egész EU-ban reális esély egy normális ellenőrzésre. Sehol máshol nincs. Akár a napi tízezer beutazó mind terrorista lehet, sose derül ki.
Az ellenőrzés ugyanis sokáig tart, egy Szlovénia pl tippem szerint napi pár tucatot tud igazán alaposan átvizsgálni, kihallgatni, ellenőrizni. A többinek pedig addig ott kéne állnia a határ mellett, napok alatt akkora tömeg halmozódna fel, amit már csak tankokkal tudsz kordában tartani.
Ezek alapján ha valaki képes számon kérni, hogy nem így történt, azt nem lehet értelmes embernek tekinteni, max politikusnak.

pragmatika2 2015.11.21. 11:38:29

Ja, amikor a kormány lezárta a határt az volt a baj, most meg hogy átengedtük őket ?
Persze, hogy átengedtük, miután szeretett Merckel asszonyotoktól meghívót kaptak, ti meg ajvékoltatok a kerítés miatt.
Teljesen rendben van a történetnek ez a része.
Orbán megjegyzése a kvótarendszerről is szól, de arról is, hogy a kerítésépítés igenis indokolt, ugyan is pontosan az ellenőrizetlenül beözönlőket fogja meg.

slowMotion 2015.11.21. 11:44:31

Nem az a baj, hogy kerités épült hanem az, hogy nem Gőrőgországban és nem betonból.

BiG74 Bodri 2015.11.21. 12:43:21

Ott kezdődik a baj, hogy bár az orbánékat utálom, de akkoriban keveselltem a az átadási időt. Tény, hogy a nyugat szinte várta a tömegeket, de azt hitte, hogy majd a balkáni, közép-eu térség fog szopni.
Az ellenzék évek óta bizonyítja, hogy tehetségtelen csőcselék. Mi meg szopunk a fityisz, maszop, dk stb. droidok miatt.

BiG74 Bodri 2015.11.21. 12:46:32

@So No:
Akkor veled elkezdenénk kiépíteni az első ellensejtet a keresztyén magna hungaria nevében, egy muszlim állam területén. A titkos túrórudi csapásmérő csomagot nemsokára postázzuk.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.21. 12:51:42

@BiG74: :D A "mulatós zenék Bunyós Pityuval" c. tömegoszlató fegyverhez meg hozzáférsz a youtubeon, használd fel a pogány kutyák ellen! :D

BiG74 Bodri 2015.11.21. 12:59:16

@trolololol:
Ellen migrációt is kifejthetnénk, a szíreknél például rengeteg színesfém és acélhulladék hever az utcákon, ez jelenthet némi vonzerőt némelyek számára.

fordulo_bogyo 2015.11.21. 13:08:00

Az a baj, hogy gatlastalanul hazudik, onmaganak ellentmond Orban es a birka nep igy is isteniti. Nem tudom mi a helyes megodas menekultugyben. De azt latom,hogy az Orban epp azt tette, amit o maga es a hivei elitelnek.
Mar egy hiheto hazugsag is messze elerhetetlen alom, lejjebb vagyunk a beka. fenekenel. Es ez igy jo a tobbsegnek.

2015.11.21. 14:17:24

A poszt írója lövöldözik vaktában, de baromira nem talál célt.
Nem védem a Orbánt. Sose védtem, sőt 25 év alatt semmiben nem értettem vele egyet.
Csak követem a "menekült" (terrorista) áradat híreit kb. az év eleje óta.
Nem kell mélyre ásni, elég csak az, hogy a hollandok azt javasolták legyen mini-Schengen a Benelux, francia német és osztrák államokban.
Most komolyan szánalmasak!
Körberöhögöm a nyugatiakat, hogy lehetnek ennyire beképzeltek teszetoszák eszetlenek.
Több évtized alatt beengednek minden menekültet, gazdasági bevándorlót amelyekből terrorista lesz illetve a leszármazottaikból terrorista lesz. Azok az emberek nem franciák, nem belgák, nem németek. Noha belga, francia, holland, német állampolgárok, de agyilag és lélekben örökké arabok maradnak és közülük sokan radikalizálódnak és terroristák lesznek. Egyék meg a nyugatiak azt amit főztek.
Mini-Schengen mi?
Amikor a terroristák egy része náluk nevelkedett ergo a hazája az adott ország, a másik része meg most jön "menekültként".
Agyhalott nyugatiak.
Amikor az EU-ban létrehozták ezt a nyitott határokat, akkor pont lesz.arták az egyszerű (nem egyszerű, csak nem terroristák) bűnözők szabad átjárását egyik országból a másikba.
Meg ha már bűnözés, mekkora a kábszer kereskedelem az EU-ban a nyitott határokat nézzük?
Idióták!

we dont want arabs here..So what 2015.11.21. 14:36:16

Mekkora faszok vagytok ti mind ott a bal liberál vonalon túl.
Ideje lenne egy polgárháborúnak amiben fossá rugdossák a fasz fejeteket..

Ez az ország soha nem lesz liberális abban az értelemben ahogy ti képzelitek el. Nem lesz Egyesült Európai Államok. Nem lesz Magyarországon "menekült" simogató. Nem lesznek mecsetek és nem lesz multikuli sem. Lesz viszont liberális rugdosás.

2015.11.21. 14:46:06

A zölhatáron át jövő terrorista tömeg megsértette Magyarország törvényeit.
Az, hogy beengedtük őket nem kicsit köszönhető annak, hogy az idióta Merkel meghívott minden szíriait meg irakit Németországba.
Magyarország nem lépett fel katonai beavatkozással a határ mentén. Értsd úgy, hogy nem védte a határt a terroristák legyilkolásával. Mi lett volna a nyugat válasza, ha ezt teszi?
Amikor csak a rendfenntartó erők és a kerítés miatt ekézte a nyugat Magyrországot, akkor mi jut eszedbe kedves posztoló?
El lehet gondolkozni azon és el is kell, hogy mennyi hamisított szíriai útlevél készül naponta, akár egy személy adataival több útlevél is. Azon is el lehet morfondírozni, hogy mit keresnek marokkóiak és egyéb észak-afrikai arabok Törökországban, amikor nekik mármint "menekülteknek" "gazdasági bevándorlóknak" könnyebb lenne Spanyolország vagy Olaszország felé venni az irányt. Valószínű, hogy hamis szír útlevelekkel "menekültet" játszó terroristák jönnek Törökországból. Erről nem mi magyarok, nem a kormány tehet, hanem a végeláthatatlanul naív, vak, arrogáns nyugati vezetők, akik Párizs után sem ébredtek fel teljesen. A hatalmi gőg teljesen eltompítja a védekezési reakciójukat.
Hiába bombázzák már szerte-széjjel az iszlám államot, a terroristák saját befogadott állampolgáraik, azoknak leszármazottaik és a mostani "menekült" áradattal érkezett több tízezer terrorista.
Jön a Karácsony. Európa nyugati fele félelemben élve várja és sajnos ebben a bő 4 hétben várható újabb vérengzés és azt követően is.
Egyébként én is azt mondom legyen kis-Schengen. Zárják be magukhoz a terroristákat, ne jusson Magyarországra egy se.
Nemet kell mondani a kvótára, egyék meg amit főztek.

Behaton 2015.11.21. 14:55:46

Faszom...
Most már biztosan csinálok egy blogbejegyzést arról, hogy az Egyenlítőn egy adott témáról hányszor mondtátok azt, majd annak az ellenkezőjét, később pedig valami teljesen mást. Hogy hányszor köptetek fel és milyen ostoba módon próbáltatok alá állni, vagy a saját nyálatokat elkerülve alóla kétségbeesve kiugrálni...

putris72 2015.11.21. 14:57:57

Sajnos egyre jobban úgy néz ki,hogy a baloldalnak a védjegye lesz az ostobaság!!A politikusai, a szavazói,az újságírói csak összevissza beszélnek!

nniicckk 2015.11.21. 15:07:54

Nevetseges, hogy az ellenzek Orbant vadolja, az ellenorzes nelkuli beengedessel, mikozben O elejetol fogva, egyedul kuzdott egesz Europaval szemben azert, hogy sikeruljon az illegalis bevandorlast felszamolni.
Elkepeszto hogy a liberaltak, akik honapok ota minden modon elosegitik az ellenorzes nelkuli illegalis bavandorlast, mar odaig jutottak az aljasagban, hogy azt okoljak erte, akinek Europaban egyedul sikerult azt megallitani.

Leples_Bitang 2015.11.21. 15:48:00

Gondolom a szrerző szerint lenne a legjobb,ha mindenkit beengednénk és a nyugati határra pedig építenénk egy jó hosszú kerítést nehogy valaki ki tudjon menni.

Netuddki. 2015.11.21. 16:22:04

Mi van? Az új agitpropminiszter, a doktor 5ker kiosztotta fidelitasos hülyegyerekeknek a nickneveket?

"fordulo_bogyo 0 bejegyzést írt és 3065 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2010.05.16. óta tag."

"BiG74 0 bejegyzést írt és 312 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2010.09.04. óta tag."

"we dont want arabs here..So what 0 bejegyzést írt és 64 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2015.11.05. óta tag."

"Союз 0 bejegyzést írt és 143 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2015.03.30. óta tag."

"Magyar Szalonna Párt 0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2015.09.24. óta tag."

"putris72 0 bejegyzést írt és 184 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.09.16. óta tag."

"nniicckk 0 bejegyzést írt és 106 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2008.10.26. óta tag."

"Leples_Bitang 0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2012.06.21. óta tag."

we dont want arabs here..So what 2015.11.21. 16:37:59

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Faszkalap, csak azért pörögnek a nickek mert a liberális bloggerek az első nekik nem tetsző hozzászólásnál kitiltanak mindenkit. Ez a Te és a TI szabadságotok. Hogy szakadt volna anyátokba a fejetek, mocskos hazátlan férgek.

we dont want arabs here..So what 2015.11.21. 16:42:06

@putris72: hagyjad már... láttad a mai index.hu címoldalt. Van egy Haász nevű idióta irójuk aki éppen Kínát, érted, KÍNÁT magasztalja hogy ott 48 óra alatt építenek egy 4 sávos felüljárót..miközben itthon meh..

Érted, a liberális gyökér Kínát irigyli hogy milyen fasza módon mennek a dolgok..

Gondoltam írtok neki hogy itt is sokkal gyorsabban mennének a dolgok ha mondjuk az összes nyugati seggnyaló liberális férget 2 órán belül munkatáborba zárnánk.. Az állam döntést hoz, aktív és az államérdeket tartja szem előtt, nem a ratyik jogait és a nyugati faszkalapok üzleti érdekeit. De nem teszem mert nem értené:)

we dont want arabs here..So what 2015.11.21. 16:44:53

@fidesz maszop dk egykutya: nagyot fogsz csalodni 18-ban...Alig lesz képviselőtök a parlamentben.

2015.11.21. 17:24:07

Azért az elmúlt közel 1 év után azzal előállni, hogy Orbán volt a menekültek ellenőrzés nélküli szállításának főkolomposa... Pazar... :)

Nem is olyan régen még egész másképp beszéltetek :)

egyenlito.blog.hu/2015/09/14/amikor_orban_viktor_tevedesbol_majdnem_megoldotta_a_migracios_valsagot

"Azt kérdezik kedves olvasóink, hogy egy katona ugyan már, miért ne védhetné meg a hazáját az illegális határsértőktől. Ha kell fegyverrel is. Éleslőszerrel. Akár meglőve a menekültet. Vagy megölve.

Hát legfőképp azért, mert
az illegális határsértő nem ellenség.

Nem fenyegeti Magyarországot.
Nem akarja elvenni a munkánkat.
Nem veszélyezteti a kultúránkat. (Ha csak az ilyen Bayer-féle íróóriások öklendezését nem tekintjük, de hát az nem is igen számít kultúrának.)
És tekintettel van a törvényeinkre, ha azokat választott képviselőink nem kifejezetten az ő lehetetlenítésére találják ki.

Nem akarnak ezek semmit, csak átmenni az országon. A magyar érdek az volna, hogy minél zökkenőmentesebben tudják ezt megtenni. Korábban a magyar kormány se gondolta ezt másként. (Az Orbán-kormány menekültpolitikájának bukásáról bővebben is írtunk már.)"

[...]

"Csak Orbán nem érti, hogy

mivel a migránsok a szerb-magyar senkiföldjén nem maradhatnak,
és visszafelé se mehetnek,

csak előre vezet az út.

Át fogják törni az orbáni vasfüggönyt, ha csak le nem lövöldözik őket. Fegyvertelen embereket pedig legyilkolni egyfelől remek országimázs, másfelől egyenes út szeretett vezetőnk számára az egyik hágai cellába.

A határsértőre a genfi menekültügyi konvenció pontjai vonatkoznak, fegyvertelen emberek lemészárlása pedig a Hágai Nemzetközi Bíróság kompetenciájába tartozik. A derék magyar hadfi nemcsak az élete védelmében használhat fegyvert, mint a rendőr, hanem az objektumot is meg kell védenie. Ha kell fegyverrel, és természetesen éleslőszerrel. A kerítés - melynek őrizetére rendelték - pedig objektum. (Írtunk már erről Géppuskázzunk menekültet! címmel.)

Orbán azzal igyekszik legitimálni a majdani gyilkosságokat, hogy felkelésről, lázadásról vizionál. Ezzel teremtene jogi lehetőséget az emberölésre. Aki azonban volt kint három hete a Keletinél, az kézenfogva az utcán átkelő gyerekeket látott, nem felkelőket, lázadókat vagy terroristákat. A helyzet agresszivitása össze se hasonlítható a majd' évtizeddel ezelőtti Kossuth térrel, ahol pedig a Fidesz szerint a gonosz kommunista-liberális rendőrség békés tiltakozókat lövetett le.

És ha még a magyar törvények meg is teremtenék az alapot a fegyvertelen emberek agyonlövésére, a hágai bíróságnak az se fog számítani. Nem számított az a délszláv háborús bűnösök esetében se."

2015.11.21. 17:36:32

@nniicckk: Ostoba Fideszdroid!
Hát tényleg nem érted, hogy az Orbán nem csak ellenőrizetlenül szállítja nyugatra a menekülteket, hanem itthon még kerítéssel, ujjlenyomat-vétellel, és mindenféle hatósági hülyeséggel zaklatja őket!

Ez a ti bajotok, képtelenek vagyok gondolkozni...

Ettől függetlenül szeretném jelezni a többieknek, hogy a demokrácia jövő heti megszűnése érdeklődés hiányában elmarad. A jegyek visszaválthatók, vagy későbbi időpontra cserélhetők..

we dont want arabs here..So what 2015.11.21. 17:49:37

@A demokrácia leszakadó függönye: Merő ostobaság amit írsz faszfej. Orbitális faszság. Téged komolyan vesz a barátnőd? Feleséged? Anyád? Egyáltalán valaki ?

2015.11.21. 17:54:43

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Itt most marhára pofára estél. Semmi közöm se a fideszhez se a fidelitashoz.
Egyébként azt sem tudtam hogy 143 hozzászólásom volt egy hét híjján nyolc hónap alatt. Nem szoktam nézegetni, de hála neked most már azt is tudom, hogy ez a 144. hozzászólásom. Isten király császár vagy. Nem tudom eldönteni, hogy 8 hónap alatt ez most sok vagy kevés. Segíts kérlek, mert csak a te véleményed számít. Hiába van másnak is véleménye, mint például nekem egyből azt gondolod, hogy fideszes vagyok. Jó ráb.sztál!

Reszelő Aladár 2015.11.21. 18:24:50

Buszoztatott? A rohadék!
Beengedte őket? A rohadék!
Lekerítette őket? A rohadék!

Természetesen Magyarországtól elvárható, hogy mindig éltanuló legyen, és akkor is betartson olyan szabályokat, amikor azt senki más nem teszi. Merkel hol betartja Dublin 3-at hol nem. Hol csak bizonyos országokból érkezőkre alkalmazzák, hol csak bizonyos dátum előtt érkezettekre. De neki szabad.
Orbán Viktor csak azt tette, amire a mélyentisztelt nyugati vezetők megkérték, illetve amilyen nyomást helyeztek rá. Amikor a Keletinél nem indultak vonatok, akkor az volt a baj. Amikor meg elindultak, akkor az. A kerítés pedig a lehető legrosszabb megoldás, noha azóta nem jön erre nagyjából senki.
Tavasszal a hullám elején még csal pusmogtak, hogy a Macedónok és a Szerbek SZERVEZETTEN hordák fel a bevándorlókat. Nos a hír igaz volt, a gyakorlat meg ragadós.

Kérdezek minden liberális gondolkodót, hogy mondja már meg, hogy mi a túrót kellene csinálnia Magyarország miniszterelnökének. Azt hogy mondjon le, az nem ér, aki pedig EURÓPAI MEGOLDÁST sürget, az frankón mondom picsán rúgom.

Görögország pedig lapít mint a széttaposott szar a fűben, még csak egy tiltakozás sem jön tőlük, hogy márpedig ők teszik a dolgukat.
Ameddig valaki nem bizonyítja be, hogy a migránsok Albániában vagy Montenegróban érnek partot, addig kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy nem Magyarország/Horvátoszág az első hely, ahol EU földre lépnek. Bulgária épített egy kerítést, amivel nem volt semmi probléma, nem is panaszkodott hogy sokan jöttek volna.
Vagyis akkor marad Görögország.
Ezt pedig nem elvi, hanem földrajzi kérdés. Az árvizet nem lehet a hegycsúcson megfogni.

Ad Dio 2015.11.21. 18:38:56

Ezt a blogot szerkesztik az MSZP-ben? Mert ha igen, akkor valamiféle irányváltásnak vagyunk a tanúi? Ha így van, akkor lehet még örülünk is... még ha ritka nagyot is khm... fordultok a tegnapi önmagatokhoz képest.

Nomante 2.0 2015.11.21. 18:51:55

Te büdös barom, Ha nem szállítja tovább a migránsokat, akkor fél Budapestet feldulták volna. A Nagypofáju elvtársad az osztrák taxis pedig örjöngött, hogy miért engedjük tovább ezeket Bécs felé. Ellenben mikor kész volt a kerítés, elterelte ezeket a szutykokat. Ha a szaros elvtársaid nem védenék a friss terrorista kupacot, akkor karhatalmi erővel vissza lehetett volna tartani, ahogy a JOG előrírja. Mocskos féreg vagy, menjél egy egy migránstanyára terroristát etetni. Erre vagytok jók. Semmi másra, remélem next választásnál azon kell majd gondolkodni az embereknek, hogy a Jobbikra, a Fideszre, vagy az LMP-re csapják e az X-t. Menjél a béke városába brüsszelbe ahol most békebakancsok csattognak a pepita kövén...

torró 2015.11.21. 19:05:23

@bértrollbosszantó_kovi1970: Olyan siralmasak vagytok, hogy az már fáj. Nem tudjátok hogy találjatok fogást Orbánon mi? Csak csak forogtok kőrbe- kőrbe mint a vak kutya.
Akkor nézd már meg az én adatlapomat is.:)))
Tudod az a jó, hogy már nem sok embert érdekel az össze vissza dumátok. Röhejesek vagytok. Kár volt még ennyit is rátok pazarolni az időmből.
Olvastok ti a világból valamit? Na! Segítek!
www.hirstart.hu/hk/20151119_ausztriatol_macedoniaig_minden_orszag_lezarhatja_a_hatarat?utm_source=startlap.hu&utm_medium=lakmusz&utm_campaign=ct
magyaridok.hu/kulfold/europa-egy-heten-belul-elindul-az-orbani-uton-161881/

torró 2015.11.21. 19:23:10

Akkor tanuljatok is valamit!
intermatrix.hu/from-hungarians
A tartalomból:
TH. ROOSEVELT (1858-1919), az Egyesült Államok elnöke, 1910-ben Magyarországon mondta:

„Az egész civilizált világ adósa Magyarországnak az ő múltjáért. Amidőn Amerika még Európa méhében leledzett, Magyarország gátolta meg a barbárok terjeszkedését, Magyarország őrizte a civilizált világ biztonságát. Nincs fényesebb történelem mint a magyar nemzeté.”

„There is no more illustrious history than the history of the Magyar nation... The whole civilized world is indebted to Magyarland for its historic deeds.”

2015.11.21. 19:36:29

@we dont want arabs here..So what:
"Merő ostobaság amit írsz faszfej. Orbitális faszság. Téged komolyan vesz a barátnőd? Feleséged? Anyád? Egyáltalán valaki ? "

Bocsi, hogy megzavarlak, de nem írtam véleményt, csak beidéztem a blog egy korábbi posztjának egyes részeit.

További szép estét neked is! :)

klacus 2015.11.21. 19:57:33

A balos vinnyogás helyett lefele kellene nézni, és mélyen kussolni. Szánalmas balfasz komcsi banda!

siriq111 2015.11.21. 20:07:31

Egyebkent egy nagyon fontos dologrol midenki elfelejtkezett, az ingyenesen felallithato hotspotokrol. Igen, ingyenes lett volna mar az elejetol. Ezalltal mindenki regisztralva lett volna. Tobb allam is folyamatosan megemlitette, hogy segit a felallitasaban majd uzemelteteseben. Nna ez Orbannak nem kellett. Helyette buszoztatta esz nelkul a menekulteket regisztracio nelkul. Majd Felhuzta az elso keritest, utanna megint atdobott majd 90 ezer embert regisztracio nelkul. Ez egyebkent minden csak nem schengeni hatarvedelem. Ezzel az erovel azt is mondhatnam, hogy valaki fizetett Orbannak, hogy igy intezze a dolgokat.

siriq111 2015.11.21. 20:10:10

Halkan jegyzem meg, egyik partal sem szimpatizalok. Megvarom amig eljon az igazi rendszervalltas. Talan akkor majd alakulnak normalis partok, normalis emberekkel.

wolves84lb 2015.11.21. 20:17:31

@trolololol: csak neked, és a hülyenevű icipicipicsának: nem az a gond, h orbán továbbengedte, hanem az, hogy ő IS ezt csinálta, és most ezzel vádolja az EU vezetőit (persze szokása szerint név nélkül, mert így nem lehet ráverni semmit). Leesett? Na?

2015.11.21. 20:24:28

@siriq111: "Egyebkent egy nagyon fontos dologrol midenki elfelejtkezett, az ingyenesen felallithato hotspotokrol. Igen, ingyenes lett volna mar az elejetol. Ezalltal mindenki regisztralva lett volna. Tobb allam is folyamatosan megemlitette, hogy segit a felallitasaban majd uzemelteteseben."

A dublini egyezmény értelmében abban az országban kell lefolytatni a menekültügyi eljárást, ahol regisztrálták az illetőt. Még szép, hogy a belül lévők segítenek üzemeltetni a kívül levőknek... :)

Ha például valaki kitalálja, hogy segítünk a hajléktalanoknak, és a Te lakásodba költöztetjük őket, akkor én is nagyon szívesen segítek az adminisztratív dolgok intézésében :)

"Helyette buszoztatta esz nelkul a menekulteket regisztracio nelkul. Majd Felhuzta az elso keritest, utanna megint atdobott majd 90 ezer embert regisztracio nelkul."

Egész Európa minket csesztetett, hogy mit szórakozunk a bevándorlókkal, engedjük már tovább őket 'oszt jó napot. És a Münchenben tapsoló emberek voltak példának állítva elénk, mondván, hogy mennyire más hozzáállás ez.

Utána amikor lett kerítés, akkor meg az volt a baj, hogy egyesével kell egy konténerben kitölteni a szükséges iratokat. Majd pedig a hatóság dönt az illető sorsáról. Ez megalázó, és emberi jogokat sért...

"Ez egyebkent minden csak nem schengeni hatarvedelem."
De akkor szerinted mégis mi a hátzárvédelem? Tényleg érdekelne, hogy ha nem kerítést, akkor mégis mit kellett volna csinálni szerinted.

siriq111 2015.11.21. 20:29:26

@A demokrácia leszakadó függönye: Eleve a problemat kellett volna megoldani es nem latszat lepeseket tenni ahogy nalnk is tortent. Mi a problema? Mert menekulnek az emeberek. Miert? Mert terrorizalva vannak az emberek. Ennyi. Mar regen ezt kellett volna megoldani. Persze az EU-nak es a tobbi allamnak is jol jott az ISIS alltal olcsositott olaj. Meg ha nem is akarjak beismerni de kozvetlenul es kozvetetve is finanszirozta az ISIS-t az EU is.
A tobbire meg irtam mit kellett volna csinalni. Mar kertek a hotspotokat de mi ra se bagoztunk.

siriq111 2015.11.21. 20:30:49

A menekulteket pedig ertelemszeruen tovabbra is befogadni de maximum 1 ev, illetve a helyzet rendezeseig. Magyaran 1 evet elvesztegettek az allamok. Hangsulyozom , koztuk a magyar allammal az elen.

siriq111 2015.11.21. 20:38:00

Egyebkent meg mielott valaki kerdezne, hogy Obama miert nem megy szarazfoldi erokkel Sziriaba, mert nem akarja befejezni az utolso turnusat haboruval. Tobbszor mar nem lehet megvalasztani. Az oroszok meg orommel mennek mert csak felmegy az olaj ara ami nekik meg jo. Most mar kenytelen kelletlen az EU-bol is megkezdtek a tamadasokat, igaz csak immel-ammal. Hiaba nna. Kell az olcso olaj, kell a GDP novekedes es az inflacio alacsonytartasa. Egyebkent errol meg lehetne irni de a kommentelek nagy reszenel az onallo gondolatok megirasa kulturalt es ertheto megfogalmazasa hagy nemi kivanni valot...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2015.11.21. 20:55:20

Szólok mindenkinek, ha nem lenne hova átengedni a menekülteket, ha nem várnák őket Németországban és Svédországban, akkor ha akarjuk sem tudtuk volna átengedni őket!
Már többen is leírták, de már a regisztrációra kényszerítésnél is Magyarország volt a bűnbak, pedig a 'menekültek' nem hajlottak rá.
Minden szabályt betartva, a németek regisztrációs sebességét figyelembe véve és országunk méretéhez igazítva, ha nem szállítjuk tovább, illetve nem épül kerítés, akkor ma félmilliónál jóval több menekültet kellene ellátnunk itt Magyarországon.

Proud Mary 2015.11.21. 21:12:56

@bértrollbosszantó_kovi1970: 2015.11.21. 16:22:04

szevasz te ávós pribék, lekádereztél mindenkit?

dukeekud 2015.11.21. 23:26:35

A kurvaélet basszameg. A baloldal a nem létező álproblémától, a kerítés nem old meg semmit-ig, Orbán ne merészelje megállítani, regisztrálni a menekülteken át, faszán eljutott az Orbán Viktor a hibás, mert nem állította meg és regisztrálta a nem létező, a legkevésbé sem együttműködő álproblémákat.

Gratulálunk !

Pipas 2015.11.22. 07:32:51

@siriq111: "Eleve a problemat kellett volna megoldani es nem latszat lepeseket tenni ahogy nalnk is tortent. Mi a problema? Mert menekulnek az emeberek. Miert? Mert terrorizalva vannak az emberek."

Szóval azt mondod, hogy magyarországnak meg kellett volna támadnia az iszlám államot. Jó, de azért szerintem a kerítés egy hangyányit ésszerűbb lépés volt.

Te is azok közé tartozol, aki ha eldugul az esőcsatorna akkor a globális felmelegedést próbálod megoldani ahelyett, hogy kipucolnád belőle a faleveleket. :D Gondolom a kertkaput sem zárod, sokkal ésszerűbb megszüntetni a bűnözést... az egész világon. :D

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.22. 09:57:23

@we dont want arabs here..So what: kommunista munkárőr palánta kulakupac"elvtárs", nekem már nagyon nagyon rég óta nincs képviselőm a parlamentben. Egyébként már vagy 10 éve ezt mondogatjátok :)

BiG74 Bodri 2015.11.22. 13:04:49

@bértrollbosszantó_kovi1970:
Hülye vagy öcsi, megnézted a profilom kezdetét és a bejegyzések számát és máris tudod a profit. Ha ez kell, akkor elárulom Dr. Bio74 is én vagyok, többek közt.
Örülj.

BiG74 Bodri 2015.11.22. 13:12:10

@BiG74:
De azért jó, hogy ezt is megértem, hogy fideszes lettem. Mondom én, hogy itt nincs értelmes ellenzék, akkor miért várunk értelmes kormánypártot?
süti beállítások módosítása