Az Európai Parlament tegnapi döntése pontosan illeszkedik Orbán terveibe. Eljátszhatja, hogy sértett büszkeséggel, Magyarország érdekében vonul ki az EU-ból, noha valójában maga provokálja ki a helyzetet.

Az EU történetében eddig egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy a legsúlyosabb szankciót helyezzék kilátásba egy tagállammal szemben. A nemzetközi sajtó kórusban üdvözli a lépést: az általános vélemény szerint az EP végre meglépte azt, amit jóval korábban kellett volna. Az azonban nagy és mindeddig megválaszolatlan kérdés, hogy mit is vár az Európai Parlament a szavazati jog felfüggesztésének belengetésétől. Mert ha azt, hogy Orbán egyetlen lépést is meghátráljon, akkor csalódnia kell majd.

Arra természetesen volt már példa, hogy Orbán és kormánya visszatáncoljon egy törvény-tervezetből, vagy a kurucos kardcsörgetésből. A netadós visszakozáson túl szembeszökő, hogy a legutóbbi, brüsszeli raport után eltűntek az utcáról a brüsszelezős plakátok. Azonban utóbbi esetben klasszikus orbáni pávatáncot látunk: miközben mintha gesztust tenne az Unió felé, a belpolitikai retorika nem hogy visszavett volna, de inkább rákapcsolt a Brüsszel ekézésre.

Érdemes végiggondolni, mi vezetett a szerdai, parlamenti határozathoz. Az EU most leginkább a lex CEU-t, a civileket vegzáló törvénytervezetet és a menekültek csuklóztatását kifogásolja. A fideszes kommunikáció természetesen ez utóbbit hangsúlyozza csak - persze hazug módon. Senki nem kéri a magyar kerítés és a megszigorított jogszabályok felszámolását, mindössze a Magyarország által is elfogadott nemzetközi jogi normák betartását.

A CEU és a civilek vegzálása érdekesebb ügy. A CEU elleni kereszteshadjáratnak ugyanis semmiféle belpolitikai haszna nincs - kára annál több. Látható, hogy a kampány óta drasztikusan csökkent a Fidesz támogatottsága a diplomások körében - noha ezt a hiányt az iskolázatlanok között vissza is pótolja a párt. Az ellenségképet nem erősíti, hisz Soros György, a migránsok hátán hazánkba lovagoló patás ördög képe korábbi, mint az egyetem vegzálása. A civilek elleni hergelődés ugyan így kontraproduktív belföldön – márpedig Orbán az elveknél sokkal többre tartja a szavazatmaximalizálást.

A jogalkotási ámokfutás két, egyaránt külpolitikai hozadéka:

– az uniós vezetők látványos vagy csöndes elfordulása,

– miközben egyre több olyan jogszabály és akció lesz Magyarországon, amely Putyin és Erdogan szívének kedves.

Orbán Kínai útja, Erdogan török elnök budapesti meghívása, Putyin kiszolgálása – mindeközben az EU tudatos provokálása. A folyamat egyetlen értelmezhető irányba mutat: a 2020 utáni, immár uniós támogatásoktól mentes időszakban elhagyni a politikai elvárásokat támasztó Uniót, új, pénzes gazdát keresve a NER fenntartásához.