B1 blogcsalád



Az amerikaiak állították meg Orbánt

2015. október 25. - Mr Flynn Rider

27 pontos ún. non-papert adott át az amerikai diplomácia a magyar kormányzatnak majdnem pontosan egy évvel ezelőtt. A dokumentum, amely gyakorlatilag a demokrácia minimális visszaállítását követeli a magyar kormánytól, eddig titokban maradt, nemrég hozta le a Mandiner és a jobbos sajtó. És rá is ugrottak. 

Óriási felzúdulást keltett a kormánypárti propaganda-médiában, hogy "mire vetemedtek" az amerikaiak ezzel a 27 pontos követeléssel, pedig ha elolvassuk a követeléseket, akkor tulajdonképpen kiviláglik: az Egyesült Államok nyomásgyakorlása állította meg Orbánt abban, hogy végleg elszálljon, teljesen lerombolja a maradék demokráciát és közvetlen erőszakot alkalmazzon a saját állampolgárai ellen.

Orbán képtelen határt szabni a saját hatalmi mániájának, ezért volt szükség a diplomáciai nyomásra. 

Beavatkozási a magyar belpolitikába? Igen, az. Hál' istennek! (Egyébként az oroszok is csinálják, mi is csináljuk - mindenki csinálja. Ne legyünk úgy felháborodva, mintha ez lett volna az egyetlen eset a történelemben.)

A kérdés az, hogy ki állította volna meg a zsarnokot, ha nem az amerikaiak? A fotelkommentelő, tehetetlen ellenzék? Vagy az internetadó ellen mozgósítható, de amúgy teljesen belefásult magyar társadalom? Sajnos, egyik sem. 

szijjarto_goodfriend.jpgDe mi volt a gondja az amerikaiaknak?

- Magyarországon semmibe veszik az emberi jogokat, a sajtó- és szólásszabadságot, 

- borzalmasan nagy a korrupció, főleg kormányzati szinten,

- a civil szférát indokolatlanul, hatósági eszközökkel is vegzálja az Orbán-kormány (amiért a Fidesz pont nemrég kért bocsánatot),

- a fékek és ellensúlyok rendszerének lerombolása, mint pl. a független bíróság, Alkotmánybíróság, közmédia megszüntetése.

(Érdemes a vs.hu cikkét elolvasni a témában.)

Ha belegondolunk, az amerikaiak

nem azt mondták meg, ki győzzön a választásokon: csupán a demokrácia kereteit szerették volna visszaállítani és Magyarországot az EU / NATO-kötelékben tartani.

Félig-meddig sikerült is nekik. Azért csak félig-meddig, mert a korrupció ugyanakkora, a kormányzati propaganda még erősebb, a fékek és ellensúlyok rendszere pedig évek óta halott. Aprócska előrelépés (ha annak lehet nevezni egyáltalán), hogy a kormány most éppen nem a civileket és a politikai ellenfeleit vegzálja ügyészséggel, rendőrséggel és propagandával, hanem a menekülteket. 

Emlékezzünk csak vissza, mi is történt 2014-ben a nemzetközi viszonylatokban:

- Magyarország és Oroszország aláírta a hitel megállapodást Paks2-ről;

- kitört a polgárháború Ukrajnában, majd Oroszország "nem hivatalosan" elkezdte megszállni Kelet-Ukrajnát;

- kitiltási botrány: az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata mélypontra süllyedt, októberben két non-papert is kapott Magyarország az Egyesült Államoktól. Az egyiket nyilvánosan (Orbán szerint: a "fecni"), a másik a 27 pontos követeléssel most került nyilvánosságra;

- még Barack Obama is megszólalt magyar demokrácia-ügyben, számos más amerikai politikussal egyetemben. Láthatóan a konzervatívok és a liberálisok is egyetértettek abban, hogy Magyarország nem demokratikus ország többé;

- decemberben kiderült: leváltják André Goodfriendet, aki addig ügyvivőként direkt üzeneteket fogalmazott meg a magyar belpolitikával kapcsolatban

Hogy mit követeltek az amerikaiak, arról a fenti, mandineres linken mindent el lehet olvasni, ezt részletesen nem írjuk le. A mi elméletünk úgy hangzik: 

- az Egyesült Államok látta, hogy Magyarország (NATO- és EU-tagként) egyre közelebb kerül Oroszországhoz és teljesen lerombolja a demokráciát;

- megkongatták a vészharangot, de persze a magyar diplomácia képtelen volt felfogni és közvetíteni, mit is művel a magyar kormányzat és mit üzennek az amerikaiak;

- odaát elemezték a helyzetet, André Goodfriendet bízták meg a feladattal, hogy avatkozzon be, illetve átadták a követeléseiket;

- a nyomás akkora volt, hogy a kormány részlegesen (pl. a civilek elleni koncepciós támadások, média-szabadság) meghátrált, de cserébe Goodfriendnek mennie kellett.

Elméletünk szerint

az utolsó csepp az lehetett a pohárban, hogy a magyar kormány lezárta az Ukrajnába vezető gázt, ezzel beavatkozva az oroszok oldalán a háborúba. 

Ha igazán csicskáztatni akartak volna valakit, ahogy azt a Mandiner-propaganda írja, akkor Orbán Viktor és az oligarchái már a börtönben várnák, hogy a korrupciós ügyeit a fejükre olvassák. 

Sajnos, az amerikaiak ennyire nem voltak vehemensek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr658012427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.10.25. 09:53:11

Orbán taktikázik. Horthy útját járja. Egy részről kompromisszumot köt Hitlerrel (Obamával), más részről készíti elő a kiugrást.

Netuddki. 2015.10.25. 17:04:36

Nem értek egyet. Annak idején úgy viccelődtek Romániában, hogy az utolsó oltsa le a villanyt. Aztán láttuk mi lett a vége. Szaladt volna inkább el a ló a csuti tolvaj törpével!

Az orbánt nem leváltani, legyőzni kell, hanem bíróság elé állítani...

Netuddki. 2015.10.25. 17:06:22

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: A hitler és Obama közé egyenlőségjelet vonni? Fura egy világszemlélete van a tolvaj fideszbérenceknek...

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2015.10.25. 17:08:42

Az amerikaiak jobb ha nem ugatnak mert ott érvényesül legkevésbé az a demokrácia amiről pampognak. Korrupt, fasz banda az amerikai politikai elit. Bush? Cheney? Clinton? Obama? Minden rokonszenvem az amerikai népé hogy képes elviselni a nyilvánvaló hazugságot hogy van választásuk.. Nincs. Megvezetett nép.

Máté Smelka 2015.10.25. 17:08:54

Hát be...rok rajtatok komolyan... :) ezek szerint bruce willis 2006-ban nem volt sikeres és nem tudta megakadályozni, hogy fletó és görényi közvetlen erőszakot alkalmazzon saját népe ellen... :) az amerikaiakat mem érdekli a demokrácia (lásd pl. Szaudarábia) csak az, hogy legyen valamilyen hatalmi szereplő akit meg tud venni... (ők a demokratikus, független, szakértő, civil, stb. szuperhősök) na ezért vagytok ott most ahol vagytok és ott is maradtok...

MACISAJT 2015.10.25. 17:10:10

", akkor Orbán Viktor és az oligarchái már a börtönben várnák, hogy a korrupciós ügyeit a fejükre olvassák.

Sajnos, az amerikaiak ennyire nem voltak vehemensek. "

Lám, lám így néz ki a hazaárulás még büntetőjogban is lefektetett tétele.
Mikor egyesek azon ábrándoznak/munkálkodnak hogy külföldi hatalmak beavatkozzanak és "rendet teremtesenk" a törvényesen megválasztott magyar kormány ellen...

Most éppen az ámerikaiakról ábrándoznak á lá charles gati és kijevi Majdan...
De volt ez már a történelemben más is.

MACISAJT 2015.10.25. 17:12:47

BTK Államellenes bűncslekmények

Csak azért, hogy legyünk tisztában a fogalmakkal:

Hazaárulás:
144.§. (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
c) háború idején
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A bűncselekmény jogi tárgya a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje, függetlensége, területi épsége. Alkotmányos rend alatt értjük az alkotmányt, az alkotmányban foglalt elveket és intézményeket, valamint az azok zavartalan működéséhez fűződő érdeket.

Elkövetési tárgya kettős: egyrészt kapcsolat felvétele, másrészt kapcsolat fenntartása külföldi kormánnyal vagy szervezettel. A kapcsolat felvétele feltételezi, hogy az elkövető a fent nevezett szervvel ténylegesen érintkezésbe kerül. A cselekmény ebben az esetben akkor befejezett, ha a másik fél a közeledést elfogadja. Ez történhet bármilyen módon. Kapcsolat fenntartása esetében már a két fél közti együttműködés a lényeg. A bűncselekmény elkövetéséhez külföldi kormány vagy szervezet megléte szükségeltetik.

Akkor tekinthető a bűncselekmény befejezettnek, amint az elkövető a külföldi kormány megbízottjával vagy a külföldi szervezet képviselőjével kapcsolatba kerül. Kísérlete elképzelhető.

A bűncselekmény alanya tettesként csak magyar állampolgár lehet, vagy kettős állampolgár. Hontalan állampolgár egyáltalán nem követheti el. Felbujtó vagy bűnsegéd azonban bárki lehet.

Fontos a célzat fennállása. Az elkövető azért kell, hogy létesítsen vagy tartson fenn kapcsolatot, hogy ezzel sértse a Magyar Köztársaság függetlenségét, alkotmányos rendjét vagy területi épségét. Ily módon csak egyenes szándékkal követhető el: az elkövetőnek tisztában kell lennie tettével, és annak eredményét kívánja. Motívuma sokféle lehet: bosszúvágy, sértettség, netalán a fennálló rendszerrel szembeni ellenérzet.

Minősítő körülmények:
Súlyos hátrányt okozva: itt az államnak okozott súlyos hátrányt kell érteni.
Állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával: ez lehet saját vagy más személy szolgálatának a felhasználása.
Háború idején: rendkívüli állapot, valamint az alkotmányos rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos erőszakos cselekmények miatt elrendelt szükségállapot.
Külföldi fegyveres erő: külföldi kormány fegyveres testülete, zsoldosok stb.

Lázadás:
145.§. Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig, háború idején öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Eltérések a hazaáruláshoz képest
Elkövetési magatartás: az elkövető az általa jogszerűen gyakorolt állami szolgálatával vagy megbízatásával élt vissza, amikor a külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel. Ellentétben a hazaárulással, a hűtlenség egy materiális deliktum, vagyis a veszélyeztetésnek közvetlenül fennállónak kell lennie.
Alany: csak olyan magyar állampolgár, akinek állami szolgálatából vagy hivatalos megbízatásából van lehetősége külföldi kormánnyal vagy szervezettel kapcsolatot felvenni vagy fenntartani.
A bűncselekmény nem követel meg speciális célt az elkövetőtől, tehát eshetőleges szándékkal is elkövethető.

eloi 2015.10.25. 17:28:40

@MACISAJT: Így van!
A cikk szerzője - nyilvánvaló, hogy "pártosan" elfogult, így az is, amiket ír(nak) - egy alternatív valóságot szeretne látni és láttatni.
És teljesen igaz, hogy mivel maguk itthon jelenleg nem képesek demokratikus választásokon nyerni (mert nincsen mivel, se egy hiteles párt, se egy vonzó program, se támogatottság!), ezért külső hatalmakkal kooperálva szeretnének mégis hatalomra kerülni.
Szégyen, amit és ahogyan művelnek! És fel sem fogják, hogy a magyarok ezt tényleg árulásnak fogják fel. És ezért még annyira sem támogatják őket, mint amennyire egy hazai, egyébként ellenzéki pártot támogatnának. "Idegenszívűekre" nem szavaz a magyar!

Alick 2015.10.25. 17:43:25

Sok mindent lehet kritizálni nálunk, de a jenkik hozzáállása nem csak ebben nevetséges... náluk a "demokrácia szufficit" fejleményei ledobott bombákban mérhetők.

"Az ellenségeimmel majd elbánok valahogy, de a szövetségeseimtől óvjon meg a Jóisten!"

jágör68 2015.10.25. 17:44:12

Sokmindenért lehet szidni ezt a kormányt, de pont a felemlegetett hülyeségekkel nem.
Korrupcióért inkább.
Az USA viselkedésére egyetlenegy szó van- és már néhány NSA által irányított nyugati vezetőt kivéve mindenki nyilvánvalóan látja:
KÉPMUTATÁS

1ghost 2015.10.25. 17:50:49

Baromi jó a cikk! Minden szava maximálisan igaz! A valóság tényleg az, hogy az amcsik semmi mást nem szerettek volna, csak demokratikus kereteket. Helyes és üdvözlendő.

Minden derék, és böcsületes polgár szeretne demokratikus kereteket az országban, persze a korrupt, tolvaj, trafikos, földes, zsíros állásos, estébé fideszbérenceket kivéve.

Ezért hát a becstelen, illiberális, narancsos bértollnok talpasok ordibálnak, tiltakoznak, és megszállottan hazudnak éppen úgy, mint a gazdájuk, és éppen úgy, mint mindig.

Ez ilyen egyszerű.

Veridicus76 2015.10.25. 18:16:27

Szánalmas libnyaf vakkantgatás orvosi kezelést igénylő kényszerképzetek alapján. Itt önkény akkor volt, amikor a magyargyűlölő Gyurcsány emberek szemét lövette ki azonosító nélküli pribékjeivel. Akkor a Wall Street nem ugatott. Most meg ugat, mert végre magyar érdekek érvényesülnek. A szerző tapsikol az idegen beavatkozásnak, tehát a szerző hazaáruló. Csák Gergely neve ezennel megjegyezve.

de let e ... 2015.10.25. 18:24:20

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes:
És hova a picsába ugranánk már ki ? Jelen pillanatban az ország önerőből védtelen , a NATO fedezi a seggünket , gazdaságilag meg az EU-tól függünk .

de let e ... 2015.10.25. 18:32:41

@Veridicus76:
Engem inkább az érdekelne , hogy ki vezényelte ki az utcára a randalírozó bandát , mert ugye az erről készült titkosszolgálati jelentéseket a fidesz gondosan titkosítva tartja ...

Máté Smelka 2015.10.25. 18:52:56

de let e

Igen sejtettem, hogy lassan előjön a kétségbe esett amocskosfideszprovokált... :) a titkosított jelentés biztos amellett van ami arról szól, hogy hogyan történhetett meg, hogy a jard rátoltaa huligánokat a békés tömegre... :) (vagy az is a beépített fideszbékaemberek parancsa volt) szokj hozzá, hogy hol vagy mert bármi történik már ott maradtok...

Agysebész migráncs 2015.10.25. 19:04:07

A posztoló egy ostoba puhatestű, ha azt hiszi, hogy a zsidók ma is ugyanúgy kézivezérléssel tudnak Washingtonból beavatkozni a magyar belügyekbe, ahogy azt 45 éven át Moszkvából tették.

Nem véletlen, hogy ma az Unión belül az egykori kommunista blokk népeinek van józan esze, és egészséges veszélyérzete a tengerentúli politikacsinálók trükközéseivel szemben. Közép-Európa népei 45 év zsidóterror után messziről kiszagolják, ha a liberális jelmez alatt a kommunista mintázat ismétlődik.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 19:12:05

@Agysebész migráncs: úgy néz ki azt viszont nehezen szagolják ki, hogy nemzeti, jobboldali jelmez alatt a kommunista mintázat ismétlődik :DD

vNHM 2015.10.25. 19:39:50

Lolololo. Minden ilyen debil poszt tovabb erositi a Fideszt! Nyomjatok fiuk/lanyok, meg ne alljatok!

ulpius66 2015.10.25. 20:14:38

Komolyan mondom....ezt nem hiszem el!!!

Még van olyan aki magyarnak nevezi magát, és ebben a kérdésben az USA-nak ad igazat!

Tényleg megáll az ész!

az teljesen nyilvánvaló, hogy akik az ámerikások seggét nyalják azok NEM MAGYAROK!!!!!!)

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.25. 20:21:52

@ulpius66: ahogy ti sem, putyinszoponc mutyitámogatók... ugyan olyanok vagytok. fideszes maszopos dékás egykutya.

A bevándorlók elveszik a munkát és nem dolgoznak! 2015.10.25. 20:35:13

@vNHM: így van, ezzel a poszttal már 132%-al szerzi meg 6/2-et a nemzetmentő kormányunk!!

Máté Smelka 2015.10.25. 20:48:56

Vájávájávájá... putyin-nal üzletelni még alapvető nemzet érdek volt fletó alatt nem? :) nektek nem áll jól a ruszkizás elvtársak... :)

ulpius66 2015.10.25. 21:10:48

@fidesz maszop dk egykutya:

Hát az lehet, hogy a fidesz, maszop dékás egykutya, én viszont egy tisztességes JOBBIK szavazó vagyok!

ulpius66 2015.10.25. 21:22:11

Azt a fasiszta lengyel bunkó parasztokat!

"Elsöprő konzervatív siker Lengyelországban"

"Nagyarányú győzelmet aratott a konzervatív Jog és Igazságosság pártja az első exit poll eredmények szerint a vasárnapi lengyelországi parlamenti választáson. A felmérések szerint a konzervatív párt abszolút többséget szerzett a parlamentben. "

Hát mán a lengyelek is Orbánt utánozzák! Ugyanis az Orbánt "istenítő" Jog és Igazságosság pártja győzött!!!!

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.25. 21:24:27

Orbán az elmúlt években valódi külpolitikát folytatott, ügyesen lavírozott és nagyhatalmak között. Persze ez a hazai ballibák számára értelmezhetetlen, hisz a számukra a külügy azt jelenti, hogy kritikátlanul végrehajtjuk a brüsszeli és washingtoni direktívákat, és akkor érzik jól magukat, ha a nyugati bácsik dícsérőleg megpaskolják a kicsi buksijukat.

Az Egyesült Államok meg inkább Pinochetnek, meg Fernando Marcosnak küldözgetett volna non papereket annak idején.

Ne legyünk naívak az amerikaiaknaknem az emberi jogok meg a sajtószabadság hiányával volt gondjuk. Az baszta csőrüket, hogy az oroszok kapták meg Paks II-t..

ulpius66 2015.10.25. 21:25:36

Csák Gergő: Az amerikaiak állították meg Orbánt

Hát az usásoknak itt az újabb feladat!

Állítsák mán meg azt a fasiszta Jog és Igazságosság Pártját is!!!!!!!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.25. 21:27:05

Az Egyesült Államok vezetésével a pusztulásba száguld a világ, mivel életidegen létmódját rákényszeríti az emelkedő Európára, Oroszországra és Kínára. Le kellene már számolni a "liberális demokrácia" mítoszával.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/10/fukuyama-harmadszor.html

Éhes ló 2015.10.25. 21:45:20

Vicces, amint már a ballibbant oldalon semmi reményetek nem maradt, csak a külföldi beavatkozás a magyar belügyekbe, ráadásul mindezt 1 év spéttel, a történtek után kullogva.
Az eredményeitek kétségtelenül okot adnak rá, hogy semmi reményetek ne legyen egy demokratikus választáson bármilyen sikert elérni:
kozvelemenykutatok.hu

Csak így tovább!

rasztaszív 2015.10.25. 21:46:23

@MACISAJT: Megvalósul-e a függetlenség sérelme,ha az alapszintű oktatást bármilyen erre vonatkozó felhatalmazás nélkül egy külföldi,ideológiai alapú szervezet,egy idegen állam helyi ágensei kezére juttatják?

"Orbán Viktor az apostoli nunciussal tárgyalt

A miniszterelnök tájékoztatást adott az oktatási, egészségügyi és szociális intézmények területén zajló átalakításokról, és a katolikus egyház fokozott szerepvállalásának lehetőségéről."

papa.fidesz.hu/index.php?Cikk=182726

ulpius66 2015.10.25. 21:51:09

Még egy jó hír a magyar ballibsiknek!

NEM LESZ BALOLDALI PÁRT A LENGYEL PARLAMENTBEN!!!!!!!!

"Viszont úgy tűnik, nem lesz baloldali párt az új lengyel parlamentben. A régi baloldal erőit összefogó Egyesült Baloldal pártszövetség 6,6 százalékon áll, de szövetségben indulva 8 százalékos küszöb vonatkozik rájuk. A Razem (Együtt) nevű új baloldali erő pedig 3,9 százalékot szerzett, így nem ugrották meg az 5 százalékos küszöböt."

FikkFakk 2015.10.25. 21:58:59

"Orbán képtelen határt szabni a saját hatalmi mániájának, ezért volt szükség a diplomáciai nyomásra.

- Magyarországon semmibe veszik az emberi jogokat, a sajtó- és szólásszabadságot"

Ujabb igen ertelmes rettego fikazodasat lehet olvasni az index cimlapon. Ezert nem hiszek kb semmi belpolitikait el az indexnek, es a vegen meg ezert fogok viktorra szavazni

Prognozuoti Blasio 2015.10.25. 22:15:38

Ja, az amerikaiakat aztán érdeklik a magyar emberek meg civilek... Hát persze.

Nomante 2.0 2015.10.25. 22:17:10

Hiába. Baloldalon politikai alternatíva hiányában már a külföldi intervenciót is támogatják mindegy mindegy alapon. Régi reflex :DDDD

bétaverzió 2015.10.25. 22:23:37

Annyira szupi, hogy ez az Amerika így védi Magyarországon a demokráciát.

Reszelő Aladár 2015.10.25. 22:36:34

Amíg ilyen posztok íródnak, Orbán Viktor nyigodtan alhat. Ellenzék nincs a láthatáron, az ellenes gondolkodók pedig elkövetik újra és újra azt a hibát, hogy amatőr hülyének nézik.
Lassan 30 éve a pályán pontosan tudja, mit meddig lehet húzni és feszíteni. Nem remeg a térde és nen szarja össze magát. A magához való esze is megvan.
Tudta meddig lehet Putyin irányába menni, és mikor kell visszakozni. Tudta, hogy mennyi nyomást kell gyakorni a "civileken", és mikor kell abbahagyni, hogy aztán a vihar is elmúljon ezzel. Simán visszavont egy 700Ft-os adót, miközben a tüntetések szervezői közül nagyjából mindenki összeveszett mindenkivel.
Goodfriendet hazaküldte, azóta nyugi van, nincs bajkeverő a környéken, csak Richard Fields bár ő nyilvános pénzelője az ellenzéknek, cserébe cigányozhat.

Amúgy nem érzem a diktatúra szorítását sem...

Sterbinszky Tivald 2015.10.25. 22:41:43

"Sajnos, az amerikaiak ennyire nem voltak vehemensek. "
És szerencsére annyira sem voltak, hogy irakosat, vagy szíriásat játszanak nálunk.

glinolid 2015.10.25. 22:47:39

Azé`, a nagy demokrácia féltés mellett, ehhez a cikkhez. illet volna ezt is csatolni:

Study: US is an oligarchy, not a democracy

www.bbc.com/news/blogs-echochambers-27074746

glinolid 2015.10.25. 23:11:18

Látom még, mindig nem fogtátok fel, hogy a magyar, debilis balliberális társaság fabatkát sem ér. OV lazán beleállt az un. kiutasítási botrányba csak azért, hogy Simicskát és tsi-t kigolyózhassa a gazdasági és politikai pozícióikból. Nem semmi, ahogy a ballibcsik ezt is beszopták...Simicskával együtt. Ez jegyzék/fecni meg...felfogható egy békekötésnek az amcsik részéről. Gyorsan feladták.

BéLóg 2015.10.25. 23:17:20

Annyira "állították" meg Orbánt az amerikaiak, hogy azóta is pörög mint a búgócsiga. Lassan többen fogják ismerni mint bárkit az EU vezetői közül, sőt egyre többen elismerik őt mint a hazájának érdekeit maximálisan védő demokratikusan megválasztott, határozott politikust.
Ausztriából már kapott felhívást hogy induljon náluk is, meg fogják választani, monst a Lengyel Földcsuszamlás központi figurája lett, akaratán kívül. Szerb határainkat tót és cseh katonák is védik a legnagyobb tisztelettel mondva, a V4 pedig szintén egyre jelentősebbb fórum ebben az európai katyvaszban.
Hát, hacsak így nem állították le, akkor nem tudom hogy máshogy...

(Hülye ballibbantak, tényleg!)

John Doe3 2015.10.25. 23:19:36

@Reszelő Aladár: "mikor kell visszakozni". Mesélj! Visszamondtuk Paks2-t? Ha nem, akkor mit értesz "visszakozás" alatt?

Lacdelo 2015.10.25. 23:19:56

Igaza van a fideszes ès jobbikos kommentelőknek, hogy ezt a vègtelenül korrupt, ostoba, xenofób, magyarellenes jobboldali csürhe rablóbandàt, nem az USA-nak hanem a magàra valamit adó magyar àllampolgàroknak kell el zavarnia.

A normàlis magyar embereknek össze kell fogni ès el kell zavarni ezt a szèlsőjobboldali fideszes ès jobbikos csürhèt, mert ha nem azt a gyerekeink soha se fogjàk megbocsàtani, hogy hagytuk szètlopni ès moràlisan tönkretenni az orszàgot.

Lacdelo 2015.10.25. 23:28:36

@BéLóg:

Orbànnak rosszabb a megítèlèse a vilàgban lassan, mint Putyinnak.

Èn tudom, ha M1-en, meg Echo TV-ből tàjèkozódsz, akkor akàr mèg OV a megvàltò is lehet.

Ezzel ellentètben nyugaton OV egy szelsőjobboldali, populista diktàtor, aki ràadàsul màr szètlopta a sajàt orszàgàt.

Lacdelo 2015.10.25. 23:34:13

A törtènelemben a diktàtorok szinte mindig rosszul vègeztèk. Ceacescu-nak is 100%-os tamogatottsàga volt nem sokkal mielőtt meglincseltèk.

Lacdelo 2015.10.25. 23:39:23

@BéLóg:

Ha nem felejtetted volna, akkor emlèkeztetlek, hogy a lengyelek megutàltàk OV-t, ahogy ők fogalmaztak mert úgy leszopta Putyint, hogy annak azóta is felàll.

BéLóg 2015.10.25. 23:46:30

@Lacdelo: Nem tudom, én bírok néhány idegen nyelvet, egyet anyanyelvi szinten, multinál dolgozom, szélesüe világot járom, sok ismerős9m, barátom van sok helyen.
Orbán megitélése a világban a MAINSTREAM hazug balliberális sajtóban a béka segge alatt van.
Orbán megitélése a Zemberek szemében, akik köpnek a saját fasz hazaáruló politikusaikra az egekben jár.
Olvasgass egy kicsit a kommentelhető külföldi cikkek alatti hozzászólásokban, jó, mielőtt ilyen bődületes baromságot írsz.

Ja és utolsó beírásodra:
Azokra a balfasz lengyel pártokra gondolsz, akik most BE SE JUTOTTAK a parlamentbe.
Ha. Ha. Ha. Jól megvicceltél!
Csaxólok, ez lesz 2018-ban EGYÜTT a maszop dk moma és társaival is.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.26. 00:02:07

@Lacdelo: Szerencsére-egyelőre legalábbis- nem a külföldiek döntenek a magyar választásokon. Ergo ha valakinek jó a külföldi megítélése attól még bucra verhetik a hazai szavazáson. (Lásd maszop és társai..)

Egyébként meg ha nincs irigyed, meg barálód, akkor valamit rosszul csinálsz. Ezesetben egy mindenki számára szimpatikus kedves balek vagy ,akit könnyű átverni, lehúzni..

Lacdelo 2015.10.26. 00:28:33

@A megvalósult amerikai ólom..:

:D Elakarsz hìvni kàvèzni? Köszönöm, hogy próbàlkoztàl, de inkàbb megmaradok a felesègemnèl.

Èn csak bàtorítani tudjak, hogy nyugodtan vàllald fel ès be fèljèl a többi rosszindulatù jobboldalitól. Csak irigykednek, hogy te bolding vagy. ;)

Lacdelo 2015.10.26. 00:36:15

@A megvalósult amerikai ólom..:

Attól mert a vilàg èrtelmesebb fele a jobb ès baloldalon egyarànt megveti OV-t, amièrt szítja a feszültsèget, plusz szètlopja a sajàt hazàjàt, attól mèg Magyarorszàgon talàl 2 millió agymosott birkàt akinek a hàtàn fàt is lehetne vàgni, akkor is ràszavaznak. A magadfajta feje a sajàt seggèben, ha nem làtod, hogy a Kedves Vezèr szarrà lopta magàt a haverjaival együtt.

Lacdelo 2015.10.26. 00:56:50

@BéLóg:

Ha annyira tàjèkozott lennèl, akkor tudhatnàd hogy egy jobboldali kormànypàrti Pènzügyminiszter mondta a lengyel állami olajtàrsasàg vezetőjèvel egy vacsorai beszèlgetès alkalmàval, amikor a magyar beszèlgettek.

Hacsak egy pillanatra kihúznàd a fejed a sajàt seggedből, akkor làthatnàd hogy gőzerővel lopjàk szèljel ès teszik tönkre az orszàgot a jobboldali emberek.

Ha tènyleg olvasol kommenteket a külföldi sajtóban, akkor làthatnàd, hogy a legtöbb OV-t èltető kommentet mind magyar írta kivètel nèlkül valószínűleg a pártközpontból pènzèrt.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2015.10.26. 01:19:14

@Lacdelo: Nekem kimondottan úgy tűnik hogy gyarapodik az ország. A gazdaság működik, még akkor is ha a világgazdasági problémák jelentősen rontanak a helyzetünkön. Budapest gyarapodik, ahogy a vidék is. Szerintem Anyád apád valami kommunista balos lehet, kiestek a pixisből vagy valami ilyesmi... Nyugodj meg, Orbán és pártja újra nyerni fog. DEMOKRATIKUS úton :) Menj, emigrálj a németekhez..

-JzK- 2015.10.26. 05:35:54

Civil szervezetek? Mármint nemzetellenes SJW-ista gazemberek? Hát köszi, de az ő "zaklatásuk" nagyon is helyes cselekedet, a kormány még így is túl finoman jár el velük. Lehet nem szeretni Putyint, de aki a hazáját szereti, az nem tapsikolhat ezeknek a radikálbalos kisebbségimádó SJW-ista "civil" szervezetek működésének. Az ilyeneket el kell taposni.

midnight coder 2015.10.26. 07:00:09

@bértrollbosszantó_kovi1970: "A hitler és Obama közé egyenlőségjelet vonni? "
Nem egyenlőek. Mások a módszereik. Tudod, embereket ölni úgy is lehet, hogy fogsz egy géppisztolyt és lelövöd őket, és úgy is, hogy kirobbantasz egy háborút. Hitler az első fajta gyilkos, Obama a második. De ettől mind a kettőjüknek bérelt helye van a pokol legmélyebb bugyrában.

szabadság elvtársak! 2015.10.26. 07:24:44

@Lacdelo:
Csernusnál mikor jártál? Hogy jön össze nálad Ceacescu és Orbán? Mondjuk beteg elménél ez könnyen megy. Csak egy pont, hol van Orbánnak 100%-s támogatottsága te húgyagyú? Menj ki a homokozóba és kezd elölről. Hátha jobban sikerül:))))

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.10.26. 07:30:56

csak halkan idekopogom, caps lock-al.

L E N G Y E L O R S Z Á G

Orbán sok hülyeséget csinál, de biztosan beírta magát a politika csinálók közé. a többi meg sodródik és kapkod, hogy akkor most hogy is kell érteni Merkel mama 10. hátraarcát.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.10.26. 07:33:12

@A megvalósult amerikai ólom..: Dehogynem külföldiek. Úgy lett kétharmad. Románok, szlovákok is szavaztak.

Lacdelo 2015.10.26. 08:07:44

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:

Maximum a jobboldali klientúra gyarapodik gőzerővel.

500 ezer ember magyar màr a làbàval szavazott.

Èn nem tudom, hogy te mit làtsz Magyarorszàgon, de nekem az a tapasztalatom embereket nem veti fel a pènz ès a munkahelyek is inkàbb leèpülnek. Milliòk vegetàlnak.

Lacdelo 2015.10.26. 08:14:33

@szabadság elvtársak!:

Fidesz=Mèrhetetlen àllami korrupció

Minden màst amit csinàlnak csak azèrt, hogy eltereljèk a figyelmet a lopàsról.

A gazdàid kivàló tolvajok, kàr hogy a magyar embereket lopjàk.

Az olyan idiòtàknak, mint te meg dobàljàk a gumicsontokat. Szànalmas vagy.

Nati Walter 2015.10.26. 08:42:23

A demokrácia duma ballibes panelszöveg
annak viszont örülök hogy az oorosz befolyás csökkentve lett

Nati Walter 2015.10.26. 08:43:39

@midnight coder: Azért remélem Putyinnak is marad ott még hely!

Nati Walter 2015.10.26. 08:44:18

@Lacdelo: A balos klientura meg megszivta...szar ügy :-)

Muad\\\'Dib 2015.10.26. 08:44:49

Tudom, tudom, már sokszor leírtam ezzel a bloggal kapcsolatban, hogy ennél valószínűleg nincs lejjebb, de tévedtem. Mindig, napról -napra képesek egyrés sikeresebben mélyrepülni. Röhöghetnék is a dolgon, de sajnos nincs hozzá kedvem, miközben a fityesz tönkrevágja a maradék részét is az országnak. Ha valakiben esetleg felmerülne kérdésként, hogy miért van még a nyakunkon a fityesz, akkor viszont tökéletes válaszokat lehet kapni ezekből a bejegyzésekből. Egyszerűen nem képes a magyar ellenzék a politikáját úgy alakítani, hogy azzal megszólítsa a választókat, és eredményeket érjen el. Helyette, amikor már a teljes inkompetencia mocsarában dagonyázik, és helyette mások üzengetnek hozzánk, gyorsan kimászik és lelkesen elkezdi kefélni az aktuális gazdi lábát, hátha lendületből berúgják a hatalomba. Hát nem fogják. Mert ott si ugyanez a vélemény róluk. Alkalmatlan, nyomorult banda, amelyik képtelen bármi hasznosra is, leszámítva, hogy a saját belső kis körükben Orbánozzanak egy jót.
Szánalmas, aki teheti meneküljön innen minél messzebbre, mert itt nincs opció, csak a szar és szar között lehet választani...

Nati Walter 2015.10.26. 08:45:09

@Lacdelo: Ahogy a Putyin támogatoknak is rubellel tömik a zsebét....

Nati Walter 2015.10.26. 08:47:25

A @Lacdelo: Akárcsak Putyinnak......
Kezdjük elöször a Fleto meg a Bajnai félékkel :-)

Void Bunkoid 2015.10.26. 09:15:39

Egyrészt igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy nekünk ne mondja meg semmiféle amerikai, hogy hogyan kell demokráciát csinálni, meg ne csináljon helyettünk - mert igen, ezzel gyakorlatilag elárulnánk vagy eladnánk az országot.

VISZONT akárhogyan is kardoskodik bármilyen nemzeti/komcsi/akármilyen más felekezetű-hitű-politikai beállítottságú bárki, bizony k*rvára az egész világ az usát, az ottani életszínvonalat, nyersanyag-áru-energiabőséget irigyli és akarja túlszárnyalni vagy legalábbis megmutatni nekik, hogy mi jobbak leszünk - ezzel akaratlanul is elismerve, hogy igen, ezek a büdös zsidó usákok nagyobbak-erősebbek-jobbak nálunk, na de jön még kutyára dér.

A bibi az, hogy nem jön. Amióta megvan ez az ördögi sátáni államszervezet, töretlenül emelkedik a világ fölé.

És ezt én nem rajongásból mondom, hanem tényként, mert EZ VAN. Nekem sem tetszik, de attól még ez van.

Viszont akkor meg miért kell annyira vadul kapálózni az ő módszereik, netán nagyon is egyértelmű iránybaállító seggberugdosásaik ellen, ha igazából a bennünk levő toporzékoló akarnok hároméves igenis Amerika akar lenni, és már többször bebizonyosodott, hogy az eddigi csodaszerként alkalmazott alternatív módszerek (kommunizmus, nemzetiszocializmus, különböző radikális rendőrállamosdi, mélyiszlám kábulat) marhára nem jobbak, mint a kapitalizmus?

bgp 2015.10.26. 09:22:19

@FILTOL: Hitler is beírta magát, de nem sokan kedvelik.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.26. 09:24:01

@MACISAJT:

Nincs ebben semmi furcsaság.

A hazai ballib lrtelmiség már többször bizonyítta, hogy mocskos hazaárulók gyülekezete az egész bagázs.
Amerikaik ügynökeinek szolgáltatnák ki az országot, akik civilnek hazudják magukat.

Röhej, hogy éppen azzal az Ukrajnával példálózik a poszt írója, aki az amerikaiaknak köszönheti a polgárháborúját, és területenek nagy részének elveszítését.
MIndeközben a gáz üzletág, amerikai érdekeltésgekbe került.

igazi hős 2015.10.26. 09:24:13

@ulpius66: Ennek örülsz, szerencsétlen? A magyar Parlamentből mikor tűnik el végre az a 4 ex-kommunista párt, ami most a kormányt és az ellenzék többségét adja? És mikor kerül be végre egy normális jobboldali párt?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.26. 09:27:49

@Void Bunkoid:

Nézz már szét a világban.

Ameriak minden más országot leszar.

Semmi mást nem csinál csak háborúk, polgárháborúk tucatjait robbantja ki világszerte.

Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria, Egyiptom, Arab Tavasz országai, Ukrajna, ...

Ahol sikerrel jártak, megvették bagóért az ország erőforrásait.
Ahol sikerrel jártak, azóta is vérengzés, és polgár háborúk sora zajlik.

Tényleg erre vágysz ?
Hogy mi legyünk az USA következő háborús zónája ?

Itt is bepróbálkoztak egy polgárháborúval, de a hazai ballibek szerencsére a hazaáruláshoz se értenek eléggé-

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.26. 09:30:30

@igazi hős:

Én speciel igen, ennek örülök.
Öröm nézni, és jó tudni, hogy van ország, ahol a hazáruló ballib söpredéket kipucolták a parlamentből is.

Mert mindenki átlát rajtuk abban az országban, és a demokrácia szabályai szerint KUSS van nekik.

A ballibeknek ott is, és itt is, egyetlen bajuk van. Ezt pedig DEMOKRÁCIA-nak hívják.

midnight coder 2015.10.26. 09:46:46

@Lacdelo: "500 ezer ember magyar màr a làbàval szavazott. "
Ja. 2008 óta folyamatosan. Az ok pedig az, hogy kinn 4x annyi a fizu, és az EU-ba belépéssel szabad lett a munkaerő áramlása - és persze, hogy a fejlett országok által a munkaerőpiacuk védelmére kért türelmi idő is lejárt.

Ez a 4x-es különbség a fizu között a gengszterváltás óta megvan, sőt csökkent is valamelyest, de eltűnni a következő 30 évben aligha fog. Tetszettek volna nem szocializmust építeni, amíg még volt tér a fejlődésre, és nem szétlopni azt a pici felhalmozott állami vagyont is a gengszterváltás után.

"Fidesz=Mèrhetetlen àllami korrupció"
Ez eddig minden kormányra igaz volt a gengszterváltás óta. Sőt, előtte is, lásd spontán privatizáció. Azóta minden kormány ellopja a magáét, plusz az első két ciklusban volt e mellett egy óriási extra lopás is amikor az ország szinte összes vagyona "gazdára talált".
1986 környékén a polgárok lakásán és autóján kívül szinte minden nagyobb érték köztulajdon volt. 1998-ra már kevesebb volt a köztulajdon aránya mint a kapitalista európai országokban. Miközben az államadósság is szépen emelkedett, az életszínvonal viszont nem igazán.

Jelenleg a mainstream pártok közül egyedül a Jobbik az, ami még nem lopott jelentősebb összeget.

Ajtony 2015.10.26. 09:49:46

Saját cikked - és a 27 pont - cáfolata az írásod. Sajtószabadság? Igen. Pont akkora, sőt nagyobb, mint amikor a NapTV a szoci győzelem "másnapján" már a köztévé helyén figyelt, amikor a MN nyomtatását kitiltották a közlönyöket nyomtató Állami Nyomdából, amikor Gyurcsány letiltotta a MH vásárlását az állami szervek számára. Mi a faszról papoltok? Számotokra az a sajtószabadság, ha a klientúrátokra pénzeső esik.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.26. 09:53:02

@Ajtony:

A Gyurcsányi időkben még büszkén hírdették a kiegyensúlyozott média alapeszmeiségét:
1/3 ellenzék, 1/3 kormány párt, és 1/3 kormány szereplés.
Azaz 2/3 kormány, 1/3 ellenzék.

A méréséek szerint ma akkora elnyomás van, hogy ezt az arányt, az ellenzékiek szereplését, 33%-ról, közel 50%-ra módosították, többek között a Köz-TV-ben is.

bloglegelő 2015.10.26. 09:55:58

Én gyűlölöm Orbánt.

De a menekülteket nem vegzálja, hanem jó döntéseket hoz.

Addig maradjon inkább Orbán, mint a lilaondós megmondóemberek.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.26. 10:06:47

@Máté Smelka: Az oroszokkal most nem üzletelünk, hanem kiárusítunk nekik. Szart veszünk drágán. Lásd metrófelújítás.

@ulpius66: persze... mint ahogy 2010 környékén a maszop szavazók se maszop szavazók voltak, de...

McZozo 2015.10.26. 10:12:54

@eloi: En amerikai beavatkozast se szeretnek, de ha mar arulasnal tartunk akkor az eleg kettos merce hogy az amerikai oldal velt vagy valos beavatkozasanak az igenyet azt arulasnak tarjatok ezzel szemben hogy OV egyszemelyben eladta es evtizedekre orosz berence tette az orszagot a mai napig titkos paks 2 vel az nem arulas? Olyen erdekes mikor az egyik oldalon a komcsikkal riogatunk es par eve meg az oroszok voltak a fideszben a nagy ellenseg most meg putyin es az oroszok a nagy testver. Es ok nem kommunistak es nem kell toluk felni ok jo elvtarsak most csak mert penzt adnak nekunk egy olyan forrasbol amivel nem kell legalabbis OV remenyei szerint elszamolni mire koltik.

GQ 2015.10.26. 10:14:11

@Agysebész migráncs: szerintem kezeltesd magad...

McZozo 2015.10.26. 10:24:41

@BéLóg:
"Ja és utolsó beírásodra:
Azokra a balfasz lengyel pártokra gondolsz, akik most BE SE JUTOTTAK a parlamentbe.
Ha. Ha. Ha. Jól megvicceltél!
Csaxólok, ez lesz 2018-ban EGYÜTT a maszop dk moma és társaival is."

Ezt a reszet gondold at megegyszer mert Putyin latogatasa utan a mostani gyoztes part illusztris vezetoje volt aki nem volt hajlando Orbannal talakozni azok utan hogy elotte peldakepnek tartotta es lemondta a lengyel cof idekuldeset stb stb.

sas70 2015.10.26. 10:30:05

@igazi hős: Normális jobboldali párt? Szép idea, pedig igény lenne rá!

McZozo 2015.10.26. 10:30:08

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
"Nekem kimondottan úgy tűnik hogy gyarapodik az ország. A gazdaság működik, még akkor is ha a világgazdasági problémák jelentősen rontanak a helyzetünkön. Budapest gyarapodik, ahogy a vidék is."

LAtom te is csak MTV1 et nezel.
Olyan jol megy az orszagnak hogy par honapja mar a KSH is azt mondja hogy 4M fole nott a melyszegenyseg Magyarorszagon. Ennyi pixisbol kiesett exkocsi lenne?

McZozo 2015.10.26. 10:37:24

@midnight coder: "Jelenleg a mainstream pártok közül egyedül a Jobbik az, ami még nem lopott jelentősebb összeget. "

DE ez nem erdem, cask azt mutatja hogy eddig ok hiaba tulekedtek nem engedtek oket a husosfazek kozelebe. ha odakerulnek mint kieheztetett kispart ok is belelendulnek majd ne aggodj.

bloglegelő 2015.10.26. 10:40:11

@fidesz maszop dk egykutya: az oroszok ingyen kifúrták volna az alagutat, az államadósség fejében. És még értenek is hozzá.

Demszky mégis ragaszkodott a méregdrága nyugati cégekhez, kösz.

Pakson 2003-ban súlyos üzemzavar történt, mert a bevált orosz technológiák helyett a korrupcióban gazdagabb nyugati megoldáshoz fordultak, akik el is baszták a dolgot.

ezt is köszi

midnight coder 2015.10.26. 10:49:18

@McZozo: Ezt én sem kétlem. De pillanatnyilag mégis úgy áll a helyzet, hogy van két hétpróbás tolvajbanda, és van egy olyan aki még nem lopott túl sokat - más kérdés, hogy alkalma sem volt rá.

ulpius66 2015.10.26. 11:08:24

@McZozo:

Zozóka!

Figyusz!

Ez szép az életben, hogy nem vagyunk egyformák!

Én még véletlenül sem akarlak meggyőzni, úgy látod a helyzetet, ahogy látod.

Pl. az illiberális másképp látja.

De majd jönnek a választások, és mindenkinek lesz 1 szavazata, meglesz a végeredmény, utána meglátjuk jól vezette-e az országot Orbán vagy nem.

Tudod ezt hívják demokráciának.

Addig meg nyugodtan öntsd magadból a pesszimizmust, "itt minden szar" "a fidesz lop csal, hazudik" és hasonló aranyigazságokat.

Szép napot!

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.26. 11:16:34

@Miazmás: Magyar állampolgárokról beszélsz, akik többnyire magyarabbak mint te. Éppúgy szavazhatnak, mint Németországban az egyébként Franciaországban élő elzászi németek.
( Kétharmad meg már nincs, csaxólok..)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.26. 11:31:19

@Lacdelo: A jólismert lózungok, hazugságpanalek minden konkrétum nélkül: "szétlopja", "csinálja a feszültséget" stb. Vegyétek már észre, hogy semmire nem mentek ezel a szöveggel.
Az leesett már, hogy Európa ma ugyanazokat az intézkedéseket szorgalmazza, amikért pár hónpja még bírálta Orbánt? Mert rájöttek, hogy igazavan.
Obán körül Európában egy politikai tömb kezd kialakulni a jelentősen megerősödött osztrák Szabadságpárttal, a frissen diadalmaskodó lengyel Jog és igazságossággal, és a reneszánszát élő V4-gyel, bármennyire is fáj ez egyeseknek..

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.26. 11:37:28

@bloglegelő: most meg az oroszokkal, 80-as évekbeli színvonalon újíttatják fel a metrót, holott a hévet (ami alig különbözik a metrótól) itthon, a jelenkor színvonalán újítják fel, sokkal olcsóbban.

Te meg ezt mentegeted más hasonló mutyik felemlegetésével, mert egy seggnyaló féreg vagy.

@ulpius66: "De majd jönnek a választások, és mindenkinek lesz 1 szavazata, meglesz a végeredmény,"

Vagy inkább valakinek lesz 0,8 szavazata, van akinek meg 1,2 ahogy 2014-ben láthattuk. És persze nem ezen fog látszani hogy jól vezette-e az országot, hanem az ország állapotán (ami nem a javulás irányába tart).

dukeekud 2015.10.26. 12:30:32

"teljesen lerombolja a maradék demokráciát és közvetlen erőszakot alkalmazzon a saját állampolgárai ellen."

Hát sajnálatos, hogy ismét megszünt a demokrácia. Szomorúúúúúú..
Ez van nincs mit tenni, a demokrácia megszünt a sajtószabadság is, és persze Orbán is megbukott.

BéLóg 2015.10.26. 12:57:31

@McZozo: Mit mondjak. Akkor engem kurvára megvezetett a Zindex....
Csak hirtelenjében az utolsó cikk:
index.hu/kulfold/2015/10/25/kaczynskyiek_nyertek_a_lengyel_parlamenti_valasztasokat/

Ebben olyan mondatok hogy "Orbán örülhet", "Orbán Viktor számára azonban azért örömteli fejlemény a PiS győzelme, mert így a magyar kormány egy erős szövetségest kaphat a mostani EU-s politikájához." Satöbbi. Olvasd el és az előzményeket is.

Rohadtul utálhjatták akkor ha most ezeket lehet írni róluk, nem?

BéLóg 2015.10.26. 13:04:46

@fidesz maszop dk egykutya: Te utaztál te mostanában vagy akár mondjuk öt even belül Moszkvában a metrón? Mert én igen. Úgyhogy első kézből mondhatom, elmehetsz te a búsba ezzel a hülye szöveggel hogy "80-as évek színvonala". Hülyegyerek. Teljesen modern és tízmilliókat szállítanak vele naponta (!). Az tény hogy nem futurisztikus a kocsik külseje, de ez legyen a legkisebb baj.

Az meg TELITALÁLAT amit fentebb bloglegelő leírt. A hülye franciák egy százforintos hőmérőt spóroltak ki a ketyeréjükből aztán majdnem let egy Csernobil 2!
Két évig szedték utánuk a szart a ruszkik.

Tessék már a fejekhez kapni és észrevenni, VOLT 1991-ben egy Szovjetúnió és VAN 2015-ben egy Oroszország. A kettő között ég és fold.
Vagy az USA és mindenki most a "hitleri náci Németország utódállamával" üzletel, vagy szimplán egy modern Germániával?

5perc 2015.10.26. 13:31:52

@MACISAJT:
"Hazaárulás:
144.§. (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával"
Pontosan. Paks2 = életfogyt.

ZX 2015.10.26. 13:34:21

Hűűha! De ellepte ezt a blogot a Fideszes ÁVH! :P :D:D:D

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.26. 14:22:58

@fidesz maszop dk egykutya: "80-as évekbeli színvonalon újíttatják fel a metrót," Mert nem tesznek bele légkondit, hanem a fékezési hőt táplálják vissza? Sztem utóbbi még környezetbarátabb is..

BéLóg 2015.10.26. 14:31:06

@McZozo: Jaj ne legyél már ennyire ostoba! Pontosan tudom miről beszélsz és a szóbanforgó cikket is olvastam.
MIKOR IS?
Nem tűnt fel ugye? Hát 2015. FEBRUÁR 19.-én.
Hanyadika is van ma? 2015 OKTÓBER 26.-a. Akkor jó.
Legalább ne saját magad égesd saját hozzászólásodban.

De azt is olvashatTUK mindketten, hogy náci Orbán kerítése, az osztrákoktól, aztán most meg hoppá, de fasza dolog is az a kerítés .. ugyanattól az embertől.

Ami ma van az az, hogy a lengyelek választottak és Orbán örülhet az új szövetségesének. Lásd Index tegnapi, mai cikkei.
Na EZ a lényeg.

Void Bunkoid 2015.10.26. 19:36:28

@Ballib Cenzúra: én leginkább Németországot és Japánt hoznám fel példának, akik - miután nem polgárháborút csináltak meg bujtogatták a mittomén milyen felekezeteket egymás ellen, hanem egyszerűen odamentek és az első országot konkrétan a földdel tették egyenlővé, a másikba meg csak két akkora krátert pukkantottak, hogy a helyiek csak néztek - és mind a kettő azonnal, szájalás és feltétel nélkül megadta magát és elismerte hogy igen, az usa nagy, az usa erős, az usa jó, és főleg jobb nálunk - utána mind a kettőt úgy felfuttatták, hogy jelenleg mind a két említett ország gazdaságilag és politikailag is pariban van a felfuttatójukkal.

És még csak nem is tették kötelezővé/hivatalos nyelvvé az amerikai angolt meg az amerikai himnusz éneklését az iskolai évnyitókon.

De elfogadták, hogy nem kekeckednek az erősebbel, nagyobbal, és akkor az esetleg segít nekik.

Az általad példaként felhozott országok - elnézést hogy most én fogok "nácinak" vagy rasszistának hangzani - lakói nemhogy a japánokhoz vagy a németekhez, de hozzánk képest is bunkó primitív ősemberek, akik soha a büdös életben nem éltek nemhogy demokráciában, de még csak normális despota rendszerben sem, és nem is tudnának kezelni semmiféle ilyen helyzetet, többek között ezért is van, hogy ha BÁRMILYEN demokratikus jellegű kezdeményezés elindulna, az náluk csak polgárháborúba meg anarchiába fullad, mert az általan említett "népek" önmaguk sem képesek igazán nemzetként, egységes tömegként viselkedni, csakis száz meg ezer kicsi, egymást vadul utáló frakcióként, akit ha nem ural be és félemlít meg vaskézzel valami baromi nagyhatalmú diktátor, azonnal egymás torkának ugranak.

Void Bunkoid 2015.10.26. 19:36:58

@Void Bunkoid: elnézést az első mondatnál nem "akik" hanem "akik esetében az amerikaiak"

Void Bunkoid 2015.10.26. 19:46:40

@Ballib Cenzúra: és amúgy igen, annyiból igazad van, hogy az amcsik terjeszkedése pont olyan erőszakos eszmeterjesztés, mint annak idején a szovjet idea terjesztése, de legalább nem mászik bele az életed utolsó kis eldugott ficakjába is, mint ahogyan ezt a rákosista/kádárista ideológia tette, kezdve azzal, hogy te mikor és hova utazhatsz, azon keresztül, hogy mit olvashatsz-tanulhatsz egészen addig hogy mit ehetsz, ihatsz, és milyen frizurát hordhatsz.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.26. 20:26:00

@BéLóg: tudsz mutatni olyan vasúti járművet, amibe 1990 óta egyenáramú kefés motort raknak, mint amilyet a metrófelújításkor fognak berakni? Nem nagyon.
Nem kell ahhoz utaznom vele, hogy lássam, hogy technikailag egy elavult szart fogunk kapni, kurva drágán, ráadásul úgy, hogy itthon jobban fel tudnák újítani, és meg is teszik a hévekkel, magasabb színvonalon, olcsóbban. Ez a mutyi és az orális szex közben elfogadott háttéralkuk átka :)

@A megvalósult amerikai ólom..: ha nem tudnád, eddig is fűtött a fékenergiával, ezért van télen kellemesen meleg a metróalagútban, nyáron meg rohadt meleg. Csak tudod a világ fejlettebb részén már évtizedek óta a HÁLÓZATBA szoktak visszatáplálni a járművek, és csak akkor használják egy részét a fűtésre, ha kell.
Olyan lesz ez az új metró, mint régen a zaporozsec, ahol vagy ment a fűtés (de maximumon) vagy nem. Csak itt ugye még ki se lehet kapcsolni, mert vagy az utasteret fűti, vagy az alagutat.

Nem is lenne nagy baj, ha a színvonal szerinti ára lenne (jó olcsó lenne), de persze rohadt drága lett.

Ugyanúgy füstölögni fog egy idő után, ugyan annyi időt kell szervizelni.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.26. 21:52:44

@fidesz maszop dk egykutya: Hülyeség , a hálózatba lesz visszatápláva, ezért nem lesz olyan megleg,viszont légkondi valóban nem lesz .
Nincs is rá szükség egy alagútban.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.27. 13:52:28

@A megvalósult amerikai ólom..: nem igazán volt szó visszatáplálásról. De ha van is, attól még ugyanúgy egy elavult szar az egész(mondom, egyenáramú motorokat normális helyeken évtizedek óta nem használnak, nem véletlenül), ráadásul alig olcsóbb (kevesebb mint 20%-al?) mint amennyibe új szerelvények kerülnének.
Ez is egy tipikus fideszes mutyiberuházás, ami jó az oroszoknak, jó a fidesznek, a magyar lakosság meg megint megszívja.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.27. 13:58:07

@A megvalósult amerikai ólom..: egyébként te utaztál valaha metrón nyáron? Vagy csak lököd a fideszes mameluk szövegedet?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.27. 16:14:32

@fidesz maszop dk egykutya: De volt róla szó a tenderen. A vesztes Skinet Rail többek között azért nem nyert, mert nem tudta megfelelően produkákni a visszatáplálás mértékét prezentáló energiahatékonysági jegyzőkönyvet:

index.hu/belfold/budapest/2015/07/08/az_oroszoke_a_metrofelujitas/

4. bekezdés:"Mint arról beszámoltunk , az észtek pályázatával több gond is volt, a referenciamunkák ukrán és kazah vasúti motorkocsikra vonatkoznak, sőt étkezőkocsi-felújítást is felhoznak bennük. Az energia-visszatáplálás mértékét tartalmazó energiahatékonysági jegyzőkönyvet sem tudták időben prezentálni. "

Egyébként a putyinizációt fantáziálóknak üzenem, hogy az észtországi Skinet Rail is orosz tulajdonú cég..

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.27. 16:17:44

@A megvalósult amerikai ólom..: még is olcsóbb volt, és nem elavult technológiát használt.
Ráadásul nem állami cég, a metrowagonmash pedig az.

Fantáziáról nem volt szó. Mutyi ez a javából.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.27. 16:23:12

@A megvalósult amerikai ólom..: egyébként az, hogy ha ezzel a mondvacsinált indokkal adták át a havernak a felújítást, mi köze van a visszatápláláshoz?
Az eddig is egyértelmű volt, hogy az észtek ígértek ilyet. De ennek mi köze van a szovjet állami cég ajánlatához? Simán lehet, hogy úgy nyerték meg, hogy nekik azért nem hiányzott a jegyzőkönyv, mert nincs visszatáplálás :DDD

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.28. 13:54:47

@fidesz maszop dk egykutya: Az idézett bekezdésben szerepet, hogy a Skinet Rail többek között azért bukta a pályázatot, mert az energia-visszatáplálás mértékét tartalmazó energiahatékonysági jegyzőkönyvet sem tudták időben prezentálni.
Ebből logikusan következik , hogy a visszatáplálás követelmény volt. Te meg azt állítottad, hogy nem volt szó visszatáplálásról..

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.28. 13:56:06

@fidesz maszop dk egykutya: Prágában is ugyanilyen felújított szerelvényeket használnak. Gondolm oda is elér a zorbáni fidessmaffia keze..:))))

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.28. 15:12:43

@A megvalósult amerikai ólom..: jaj de nehéz a felfogásod.

Attól hogy a skinest kínált visszatáplálást, nem jelenti azt, hogy követelmény volt. Ha jól tudom légkondit is kínált. Akkor az is követelmény volt? :DD

"Skinet Rail többek között azért bukta a pályázatot, mert az energia-visszatáplálás mértékét tartalmazó energiahatékonysági jegyzőkönyvet sem tudták időben prezentálni. "

Mert mit mondana az állam? Gondolod leírhatja kerek perec, hogy azért bukta a skinest rail a pályázatot, mert meg lett beszélve putyinnal hogy a szovjet állami vállalat nyeri?
Amikor a "nemzeti" gázszerelő nyer, akkor is mindig kitalálnak valami indokot miért zárnak ki mindenki mást, meg amikor a "saját lábán álló" párocska cége nyert minden közvilágítási bizniszt :)

És prágában is ilyen rohadt drágán újították fel a szerelvényeket? Vagy talán olcsóbban?
Amúgy elképzelhető ott is a mutyi, ahogy hallom a cseheknél is dörgölőznek putyinhoz a náluk is megmaradt régi "jó" túlélő "elvtársak".

De mindegy hogy prágában így lett felújítva, akkor is 2016-ban ennyi pénzért az 1980-as évek színvonala eléggé szarnak számít...

BéLóg 2015.10.28. 15:27:10

@fidesz maszop dk egykutya: Na ezt véletlenül első kézből tudom. A csehek kurvára rühellik az oroszokat, tehát itt alaposan mellélőttél.
Ezen felül a csehek annyira rühellik a magyarokat is, hogy rendőrüket küldtek nekünk a szerb határra. Hogy még erősebben kifejezhessék rühellésüket, gondolom.
A prágai metró és a hálózata az egyik legszebb és legjobb, igen sűrűn volt és van alkalmam rajta utazni.

Az általános állami csalásokra pedig eszedbe juthatna két mondás, az egyik, amikor benyomta a közbeszerzést a ballib kormány, a pesti humor mindjárt rátalált a lényegre:
Közbeszerzés = közbe' szerzés.
Az szdszt meg Stabag Demokraták Szövetségének nevezték, amely tele van korrupciós ügyekkel (C) Medgyessy, akit aztán pillanatokon belül megpuccsolt ElQúró Ferike.
Mindezt pedig azért írom hogy eszedbe jusson:
MINDEN POLITIKUS LOP CSAL és HAZUDIK.
Antalltól Orbánig, és ha holnap Vona, Schiffer vagy Fodor lenne a miniszterelnök, ABBAN A PILLANATBAN ők is ugyanezt csinálnák, mert ez Magyarország.
Éppen ezért szánalmas Orbánt fikázni, mert pontosan tudni lehet hogy semmi nem változna ha holnap nem ő lenne a miniszterelnök, cvsak az hogy más "gázszerelők" és más "közgépek" nyernének folyamatosan. Hiszen 1991 (!) óta minden kormánnyal UGYANEZ volt!
(Ja és ahogy régen is, úgy ma is, biztos lehetsz benne, hogy a LEGNAGYOBB lopásokat a fidesz és a maszopDKegyüttMoma EGYÜTT követik el, ezt ha más nem, a politikai maffiaszellem garantálja.)

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.28. 16:04:51

@BéLóg: A magyarok is rühellik a ruszkikat, csak a tetves kormány meg a fideszbuzik nyalnak nekik. Úgyhogy erről ennyit. A cseh kormány szintén úgy nyal a putyingecinek mint a felcsúti orálmuzsik.

Teljesen mindegy, hogy a prágai metró milyen, a ruszki metrófelújítás techinkai színvonala 1980-at idézi, értsd már meg, hogy egyenáramú vontatómotort nem használnak normális helyen a 80-as évek eleje óta. De a légkondi hiánya is eléggé ósdi.

"semmi nem változna ha holnap nem ő lenne a miniszterelnök, cvsak az "

Azért nem változik semmi, mert mindig jönnek ilyenek mint te, és megmagyarázzák, hogy kussolnunk kellene, mert a másik is olyan. És azért olyan, mert a sok barom kussol is, és eltűri, ahogy kifosztják, nem megy ki az utcára és kergeti el az egész tetű bandát, elintézi egy "mások is ezt csinálják" szöveggel, holott még soha sem kormányoztak "mások" csak az MSZMP szökevény pártok...

BéLóg 2015.10.28. 18:28:29

@fidesz maszop dk egykutya: Először is számos ember elmondta már. 1991-ben volt egy kommunista Szovjetűnió, 20156-ben pedig van egy OROSZ nagyhatgalom, csekélyke kilométerre a szomszédunkban. Ha ebben te nem látod a különbséget, én nem segíthetek rajtad.
Vazze, EGÉSZ EURÓPA beszopta a ruszki embargót míg az USA halálra kereste magát rajta, az oroszok kötöttek egy baromi jó Eurázsiai Szövetséget és mellékesen szarér' hugyér' VISSZASZEREZTÉK az összes, a kommunisták által külföldi kézbe adott orosz vagyont, és még nyertek is rajta...
Nem is lehetnénk az oroszok seggében, mert Németország oda sem enged minket ahhoz a farhoz, úgy benne van. Az összes volt német kancellár meg magasrangú politikus OROSZ cégek felügyelőbizottságaiban ül vag orosz lobbistáknak dolgozik.
Azon túl hogy a fideswzbuzik nyalnak, ugye az nem zavar hogy előtte a ballibbuzik nyaltak be nekik. Ilyenkor szelektív az emlékezeted.
Nem fogok vitatkozni veled a metróról, mert:
A prágai metró világszínvonalú.
A moszkvai metró ugyan kinézetre nem világszínvonalú, de égések meg hasonlók nélkül szállít NAPONTA mondjuk minimum tízmillió utast a nap 24 órájában, a néha több mint 10 kilométerre lévő állomások között 80-90 km-es sebességgel is.

Azt meg megmondanád, hogy én hol mondtam hogy kussolni kell? Minek olyat leírni amit én még sosem állítottam? Az a kuss hogy NYILVÁNOSAN leírom hogy a fidesz (is) lop?
Tudom, ettől a legtöbb Orbánfóbiás agyvérzést kap de mondd már meg az IGAZSÁG kimondása általam, aki egyesek szerint "fideszbuzi", az azt jelenti hogy OKÉ? Kapjál már a fejedhez!

Az emberek azért nem mennek az utcára elkergetni a fideszt mert -- ellentétben veled -- pontosan tudják hogy nem fosztják ki őket. Sőt számtalan esetben a haszonélvezői még a stadionépítéseknek is meg a trafikmutyinak is meg a földosztásnak is meg a rezsicsökkentésnek is. A fidesz az a Robinhúd, akit a nottinghami ballib seriffek utálnak MERT tolvaj, de az eccerű nép nem. MERT
a fidesz az EU pénzekből lop, de ezt nem ő találta ki hanem a régebbi EU tagoktól tanulta el úgy, hogy sokkal hatékonyabban csinálja.
Ez az eccerű népsereg 3x is a picsába küldték a baloldalt, MERT ők TŐLÜK loptak. Ráadásul MOST még a leghülyébbjének is lejön, hogy ha ma balos kormány lenne, itt már többszázezres létszámú hotspotok lennének és a saját országunkban kellene hadakozni a saját életünkért.

Végezetül nem én tehetek róla, hogy a váltópártok között csak náci-jellegű meg rózsadombi intellektuális fotel-álértelmiségi alternatíva van. Ők pedig, ha tetszik, ha nem, már most is tagjai az aktuális politikai maffiarendszernek. (Menj be a Parlamentbe és nézd meg mit csinálnak a folyosón AZOK egymás közt, akik az ülésteremben látszólag köpködik a másikat...)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.28. 20:20:08

@fidesz maszop dk egykutya: A felújításra elsősorban biztonsági szempontból van szükség, mert már nagyon régóta futnak ezek a szerelvények. Ezt már Demszkínek kb. 10 éve meg kellett volna lépnie.
Az hogy korszerűsítés is lesz már egy plusz dolog.
Nyilván bartomira reális, hogy a skinet az olcsóbb ár mellett még a visszatáplálást is vállaja, míg a nyertes cég a magasabb ár mellett nem. A visszatáplálás kivitelezése egy jelentős hányadát teszi ki a költségnek.
A pályázatot meg nem úgy írják ki, hogy " felúítást tervezünk várjuk az ajánlatokat", hanem a pályázat meghirdetésében részletesen szerepelnek az elvárások.
A légkondícionálás bépítése és későbbi karbantartása jelentős többletköltség, amit nem akar vállalni az üzemeltető így nem került bele a pályázati elvárások közé, de a visszatáplálás igen. Akárcsak a cseheknél.

Bambano 2015.10.29. 01:21:29

ezek az usákok igazi hűséges barátok. mindent megtesznek azért, hogy orbán népszerűsége tovább növekedjen... kezdjék csak el cseszegetni a kormányt, olyan szép belpolitikai kampányt csinálnak belőle, hogy ihaj.

Ajtony 2015.12.19. 19:53:25

@Ballib Cenzúra: kicsit megzavartál: a cikk alapján nem ezt a választ vártam. Másrészt a cikk végén szereplő megjegyzéshez: ha Merkelt lehallgatták, akkor ez a magyar kormány prominenseinél is megtörtén(hetet)t. Kizártnak tartom, hogy amennyiben lenne valami a tarsolyukban, ilyen simán abbahagyták volna a cirkuszolást. Az USA gyakorlatilag olyan mint egy multinál a főnök: azt kell tenned, amit mondanak. Ez akár természetes is lehet annál, aki fizet, de gyakorlatilag Magyarországon a "nyugat" szinte csak a hasznot szedte - amit persze a kollaboráns ballib politikusok működése, a filléres privatizáció tett lehetővé. A sokszor emlegetett uniós források is csak 100% lehívása esetén jelentenek évi 200 milliárdot, ami a szocializmustól örökölt 24 Mrd dolláros, közben 80 Mrd eurósra hízott adósság évi 3500 Mrd-os törlesztéséhez képest nem nevezhető "fizetésnek".
süti beállítások módosítása