B1 blogcsalád



Már Matolcsy is Soros embere

2018. június 28. - ashwood

nbb_20160915_5325_fit_1200x10000_0.jpgMiért gyengült sosem látott mélységbe a magyar fizetőeszköz értéke? Hát mer spekulálnak ellene! Mi másért? És ki a legismertebb spekuláns? Hát persze, hogy Soros. A kör bezárulni látszik, ám a háttérben Matolcsy tolja a spekulánsok szekerét.

A magyar kormány a priori mindent remekül csinál – így tehát semmi oka nincs a forintnak gyengélkedni. Ha mégis így tesz, annak nem lehet más az oka, mint a sötétben bujkáló, rémhíreket terjesztő, NER ellen fenekedő spekuláns, vagyis – ezt már kimondani is fölösleges – Soros György.

Csakhogy akad itt egy másik György is, aki meglehetősen sokat tesz azért, hogy a nyaralni vágyó magyarok kórusban szidják a spekulánsok felmenőit: a Matolcsy. Aki, ugye, Orbán gazdasági jobbkeze. Közben ballal Soros szekerét tolná?

Abban igaza van a kormánynak, hogy a magyar gazdaság makromutatói nem indokolják a forintgyengülést. A gazdaság élénkülése ugyan a régiós átlag alsó határát súrolja, de így is kifejezetten jónak mondható, a költségvetési hiány alacsony és tartható – általánosságban elmondható, hogy jelen pillanatban nincsenek legyőzhetetlennek látszó akadályok.

Akkor valóban a titokzatos spekuláns-támadás áll a háttérben?

Korántsem.

Ahogy arra – állítólag – Orbán is rámutatott a kötcsei beszédében: lejárt a világban az olcsó pénz korszaka. A megfigyelés helytálló: az EU központi bankja nemrég bejelentette az eszközvásárlás befejezését, vagyis nem pumpál több eurót a gazdaságba. Ugyan ezt tavaly a FED is megtette Amerikában. Ezzel párhuzamosan pedig a rekord alacsony kamatszintek is elkezdtek feljebb araszolni – kivéve a magyar jegybanki alapkamatot. Ez alapjaiban határozza meg azt is, hogy a befektetők mennyi kamatot kapnak a magyar államkötvények után.

Kétségtelen, hogy biztonságos befektetés ma magyar állampapírt venni – azonban egyre kevésbé éri meg. A jelenlegi tendenciákat figyelve lassan a legbiztonságosabbnak tartott német kötvények is több kamatot fizetnek, mint a magyarok. Akkor meg mi értelme magyart venni?

Matolcsy a meglóduló inflációval magyarázza az alacsonyan tartott kamatszintet – amiben akár igaza is lehet. De az unortodoxia pápájának ezt sajnos nem hiszik – még – el a piacok. Így marad a fenti folyamat: a pénzpiacok – spekulánsok, nyugdíjalapok és befektetőházak – nem is olyan lassan fordulnak el a magyar piactól. Ez pedig a forinttól – legyen az tényleges vagy államkötvényben tartott – való szabadulást is jelenti. Márpedig, ha valamiből sok van a piacon, annak lefelé megy az ára. Pontosan ez történik a magyar pénzzel is.

Nem lenne nehéz megakadályozni a jelenlegi, lefelé húzó folyamatot. Elég lenne annyi, hogy Matolcsy bejelenti: felülvizsgálják a kamatszintet, és nem kizárólag az infláció várható alakulását veszik majd figyelembe. Ezt nevezik szóbeli intervenciónak. A hatása pedig éppen ellentétes lenne, mint a spekulánsok támadásáról szóló bejelentésnek, amelynek hatására tovább gyengült a forint.

Arra viszont nincs magyarázat, hogy Matolcsy György miért nem állítja meg a lejtmenetet. Hacsak nem: összebútorozott a két Gyuri?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3514079621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.28. 17:49:26

A magyar fizetések a lista végére kerültek, az OECD-tagállamok körében csupán egyetlen országban van ennél kisebb átlagfizetés, Mexikóban. A 2017-re vonatkozó friss adatsor szerint Magyarországon a vásárlóerő-paritáson számolt átlagos bér 22 576 dollár volt a korábbi 20 825 dollár után.

A régiónkat tekintve is a legkevesebbet keresik a magyarok, de pozitív változás figyelhető meg: míg 2016-ban a közvetlenül előttünk álló szlovák átlagtól (24 328 dollár) 13, tavaly már csak 7,2 százalékkal voltunk elmaradva, a csehek átlagához képest 11, a lengyelhez pedig 16,5 százalék hiányzik.

24.hu/kulfold/2018/06/27/kiabrandito-statisztika-a-magyar-fizetesekrol-lemaradtunk-mar-a-regioban-is/

nick papagiorgo 2018.06.28. 17:51:12

@abcdefghijklmm:

ahogy Muad Dib kolléga megjegyezte: "Azért nem állítja meg, mert ez a gyenge forint jó a beszállítói rabszolgaságra épülő magyar gazdaságnak."

Ez alatt azt kell érteni, hogy a magyar ipar alapvetően feldolgozóipar. Importál alapanyagot, összeszereli, és exportálja. Abban igazad van, hogy az import is drágulni fog, de mivel a többletérték az "összeszerelésből" adódik, ez az exportnak jobb, mint az importnak. Ezt egyébként már Medgyessy úr is megjegyezte, jelesül "ócsítani kell a forintot" (elnézést, hogy ilyen szakmaiatlanul fogalmazok, de ha ezt M. miniszterelnök úr megtehette, akkor gondolom nálam se nagy hiba).

A háztartásokra meg én tértem ki a "mi a jobb, olcsó nyaralás Horvátban vagy alacsony lakás/gépjármű törlesztőrészletek" c eszmefuttatásomban.

taga20 2018.06.28. 17:52:29

@dunántúli gyerek: miért lesz jobb itthon turistáskodni, te istenbarma?

dunántúli gyerek 2018.06.28. 17:54:57

@taga20: a kulfoldieknek

a magyaroknak azer, hogy ne basszanak ra az arfolyamra

dunántúli gyerek 2018.06.28. 17:57:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: tehat 1 ev mulva beerjuk a szlovakokat, 2 ev mulva a cseheket ebben a tempoban.

De hisz ez jo hir!

nick papagiorgo 2018.06.28. 17:57:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
mert Mexikóban nem divat, hogy a fodrász, manikűrös, kőműves stb. stb. papíron minimálbérre van bejelentve. Hehe. :)

A "pozitív változás" is anak köszönhető, hogy a "gecikormány" megemelte a minimálbért, így a papíron 90 ezret kereső (de három házzal meg öt BMW-vel rendelkező) "állampógárok" már papíron is 110-et keresnek :)

De nem baj, az okosok már kitalálták ennek az ellenszerét is: az embereket csak 2-4-6 órára kell bejelenteni (és 12 órát dolgoztatni).

Beszélgessünk még az ilyen statisztikákról, meg hogy mi van mögöttük? :)

taga20 2018.06.28. 17:59:55

@dunántúli gyerek: szóval mi magyarok ne menjünk sehová, a külföldi turisták meg jöjjenek ezerrel, mi?

rendes gyerek vagy!:)))

Kivlov 2018.06.28. 18:15:51

@abcdefghijklmm:
A gyenge FT nem is a háztartasoknak jó, ez 1000 éve így van.

nick papagiorgo 2018.06.28. 18:20:10

@taga20: mi ezzel a baj? Lendíti a turizmust. Növekszik a külföldi vendégéjszakák száma stb. :)

A magyarok meg amúgy is egy "besavanyodott" népség, kb 1/3-uk állítása szerint vagy 10 éve már nem nyaralt sehol, mert "nem teheti meg". Pedig mutatnék pár országot (pl. Bulgária vagy Monenegró, netán Albánia), ahol olcsóbban nyaralhatsz (még repülővel utazva is) mint a Balatonnál. Egyiptom 50ezer forintért all inclusive, Törökország szintén nem drága stb. stb.. Dehát ezeknek egy hétvége Gyömrőn is luxus-kategóriába esik (mert kell a pénz a legújabb Audira/BMW-re, amivel lehet villantani a szomszédnak)
:)

nick papagiorgo 2018.06.28. 18:26:23

@taga20:
mert a 444 általában annyit "tud" amennyit szokott :)

2008-ban padlón volt a gazdaság. Ha emlékszel rá, volt itt némi válság, Gyurcsány szerencsés gazdaságpolitikájának következtében az IMF-től kellett hitel kérni, hogy az ország ne menjen csődbe. Gyurcsány meg is bukott (Orbántól függetlenül), és helyét Bajnai vette át (azért ő - a gyönyörűséges elfuserált miniszterelnök casting után), mert a szocik úgy vélték, hogy benne talán látnak reményt a piacok (ez be is jött amúgy).

De most? A gazdaság még az ellenzék /orbánkritikusok szerint is jó pályán halad. Mi legyen, mondjon le Orbán? És mi lesz, lesz megint választás, ki fog nyerni rajta, csak nem Orbán? Vagy (tegyük fel) jöjjön Karigeri vagy Vona, vagy "aza fickó az MSZP-ből" vagy valami efféle, mert ők egy ilyen tapasztalt makroközgazdászok, akiben bíznak a piacok? :)

a 444 már megint a tököt hasonlítja össze a mákkal :)

taga20 2018.06.28. 18:27:15

@nick papagiorgo: nincs evvel semmi baj, de akkor merjünk nagyot álmodni!

legyen 400 froncsi a juro, akkor a ti logikátok szerint még jobb lenne a stájsz:)))

káposzta 2018.06.28. 18:38:56

@taga20: Legyen egymillió forint az euró, még jobb :D

taga20 2018.06.28. 18:45:52

@káposzta: lássuk be, hogy ez az ötleted hülyeség!:))

nick papagiorgo 2018.06.28. 18:54:22

@taga20: nézd a forint/euró árfolyam csupán egy mutatószám.

Mint említettem, kb 10 évig nem változott semmit, most megmozdult, mindenki elkezdett pánikolni, hogy hű, mi lesz. Holott a változásnak belpolitikai/gazdasági okai nincsenek (semmi sem változott).

Legegyszerűbb kivárni, hogy 1-2 hónap múlva mi lesz. Ha visszamegy, felesleges volt a pánik. Ha így marad, vagy még feljebb megy, majd az "okosok" eldöntik, hogy mit csinálnak, már ha akarnak egyáltalán valamit csinálni :)

Ahogy nézem, kb ez az, amit a kormány éppen tesz.

Olyat már láttam sokat, hogy a jegybank beavatkozott, de mivel ennek csak rövidtávú hatása volt, annyit ért el, hogy visszaterelte az árfolyamot kicsire, ezért elégetett pár milliárdot, utána feladta (nem bírta tovább), és az árfolyam utána megint felszökött. Asszem pont a törökök jártak így legutóbb. Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy ha valamire, erre aztán tényleg semmi szükség :)

káposzta 2018.06.28. 18:55:34

@taga20: a fidesz-trollok szerint az a jó, ha minél kevesebbet ér a forint :)

taga20 2018.06.28. 19:10:38

@káposzta: fityesztrolloknak az a jó, amit a csúti gazdájuk kiböfög az nap.

ja és, azon gondolkodom, hogy én is beállok fityeszesjobbágynak.

olyan szép boldog lenne a kisvilágom:)))

Brix 2018.06.28. 19:43:24

@dair: Alapvetően a gyenge forint nem jó a többségnek, hiszen azért az év eleje óta bekövetkezett , közel 7%-os gyengülés már beépül(t) az árakba, ahogy láthatjuk is , ha napi szinten vásárolunk.
A környező országokban óvatosabb jegybanki politika van, hiszen Csehországban 1%, Horvátországban 2,5%, Lengyelországban 1,5 % az alapkamat, és 2%-os inflációs cél.. Ami nálunk megy - tulajdonképpen évek óta- a forint implicit gyengítése , most könnyen begyorsulhat, hiszen ez a kamatszint már nem tartható a jelenlegi nemzetközi pénzügyi környezetben..
Ami az elmúlt éveken történt világszerte, az történelmileg páratlan, soha ilyen szinten nem voltak a kamatok és nem is lesznek... Valójában évek óta masszívan veszteséges a fix hozam , Magyarországon...
Szerintem el kellene felejteni a gyenge forint politikáját, mert lassan tényleg mi leszünk az EU legszegényebb országa.... A környező országok devizái sokkal jobban viselkednek a kiszámíthatóbb pénzpolitika miatt... A magyar forint a világ egyik legrosszabb devizája, ami azt is jelenti egyben , hogy leértékelődik az ország nemzetközi szinten..
Nem akarunk tovább "olcsó" lennni, hiszen az olcsóság= szegénységgel...
Megértem, hogy a statisztikai számok, a forintban számított GDP jobban mutat, az elinflált pénz több adót hoz, és így szarból -hugyból kifizetik a melóst, de NEKÜNK a többségnek nagyon rossz Európa szégyenpadján ülni , a legrosszabb pénzzel.....

dunántúli gyerek 2018.06.28. 19:50:20

@Brix: "Ami nálunk megy - tulajdonképpen évek óta- a forint implicit gyengítése , most könnyen begyorsulhat, hiszen ez a kamatszint már nem tartható a jelenlegi nemzetközi pénzügyi környezetben.."

Ezzel szemben az infláció 40 éve nem volt olyan alacsony mint az elmúlt 3 évben. Bár a libbant fakenewsgyárosokat a tények sosem zavarták.

Brix 2018.06.28. 19:52:05

@dair: "Rossz a spekulánsoknak (....) most buknak nem keveset " A spekulánsoknak most a legjobb, hiszen a jegybanki jelét sem adja , hogy megváltoztatja a monetáris politikáját, ami a legbiztosabb üzletet jelenti, hiszen a FED szigorítási ciklusban van, így az USD-t venni kell a forint ellenében... Csak a kamatkülönbözeten elképesztő pénzeket lehet nyerni, a forint árfolyam meg soha nem fog helyre állni, ehhez drasztikus fordulat kellene, és több lépésben 2,5 százalék körülire emelni a kamatot. Most a megelőző infáció 2,8% volt, így van tér felfelé....

taga20 2018.06.28. 19:54:53

@dunántúli gyerek: szerintem az elmúlt ezer évben, sőt mék etelközben is nagyobb volt!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.28. 20:01:12

@hülye gyerek: "1 ev mulva beerjuk a szlovakokat, 2 ev mulva a cseheket ebben a tempoban."

Már lehagytak minket, lassan Bulgária szintjére csúszunk le.

Brix 2018.06.28. 20:02:40

@dunántúli gyerek: "Ezzel szemben az infláció 40 éve nem volt olyan alacsony mint az elmúlt 3 évben. " Mit számít, az elmúlt időszak?

hvg.hu/gazdasag/20180608_Ot_eve_nem_volt_ekkora_az_inflacio

Az infláció elkezdett csúcsra járni, és a jelenlegi gyenge árfolyam még ebben nem is szerepel..

Ja, még azt is hozzá lehetne tenni, hogy az ingatlan-áremelkedés, és a lakbér árak növekedése nem is szerepel megfelelő súllyal benne...
Az ingatlanok ára a duplájára emelkedett néhány év alatt...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.28. 20:04:58

@nick papagiorgo: "Beszélgessünk még az ilyen statisztikákról"

Sajnos akármilyen mutatót nézel, Magyarország csúszik egyre lejjebb, éppen Románia hagy le minket, jön föl Bulgária, a láthatáron Banglades.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.28. 20:06:15

@Brix: "Az infláció elkezdett csúcsra járni"

Mindez egy hosszú világgazdasági konjunktúra alatt, máshol NEGATÍV kamattal.

dunántúli gyerek 2018.06.28. 20:08:11

@Brix: kit érdekel 1 heti infláció?

hvgs féknyúz, jellemző

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.28. 20:08:38

@Brix: A jegybank ilyenkor tud nagyot nyerni, mert olcsó dollárból bevásárol, drága dollárt elad, tudja előre a saját döntéseit, így nem kunszt. Mindennek az árát a magyar gazdaság többszörösen fizeti meg.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.28. 20:09:42

@hülye gyerek: "féknyúz"

Te a saját szemednek se hiszel, ha a geci gazdád mást mond. :))

nick papagiorgo 2018.06.28. 20:10:32

@Brix:
kicsit ellentmondásos, amit írsz:

"A környező országok devizái sokkal jobban viselkednek a kiszámíthatóbb pénzpolitika miatt... "
a magyar pénzpolitika mióta kiszámíthatatlan?kb 10 éve ugyanaz volt az árfolyam.

"A magyar forint a világ egyik legrosszabb devizája, ami azt is jelenti egyben , hogy leértékelődik az ország nemzetközi szinten.."
Erre valami forrás? A forint leértékelődése = az ország leértékelődésével? Vagy hogy gondolod?

"Nem akarunk tovább "olcsó" lennni, hiszen az olcsóság= szegénységgel..."
beszélj pl. Japánnal, folyamatosan értékelik lefele a jent, hogy az ország versenyképesebb legyen. Egy Ghosn nevű úr (segítek, a NissanRenault vezetője) egyenesen megfenyegette Japánt, hogy ha nem értékeli le a valutáját, kiviszi az autógyártását az országból. Ennek ellenére nem hinném, hogy Japán túl szegény lenne :)

Vedd észre, hogy meg lehet csinálni (asszem Románia csinálta), hogy "mostantól a pénz ezerszer töbet ér", tehát egy új lej = 1000 régi lej. De ettől még az égvilágon nem változik semmi. Nem lesz erősebb a valuta, nem lesz jobb a gazdaság, semmi. Max. a melleden dagadhat a büszkeség, hogy egy új lejért már több külföldi pénzt adnak. De ez az egész semmi, ez egy mutatószám, nem több. Könnyebb zsebben vinni a fémpénzt, mint bőröndben a tízmilliós bankjegyeket, kb ennyi :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.28. 20:11:06

@dunántúli gyerek: "az infláció 40 éve nem volt olyan alacsony mint az elmúlt 3 évben. "

A világgazdaságban valóban nulla meg negatív kamatok voltak. Nálunk mindig magasabbak.

nick papagiorgo 2018.06.28. 20:11:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: hát akkor talán költözz Bangladesbe. Mindenki jobban jár :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.28. 20:13:21

@nick papagiorgo: "ettől még az égvilágon nem változik semmi. Nem lesz erősebb a valuta, nem lesz jobb a gazdaság"

Valóban nem ettől. Attól hagy le minket Románia, hogy ott a kormányzással van elfoglalva a kormány, nem a tolvajlással, mint a geci.

dunántúli gyerek 2018.06.28. 20:14:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az utolsó nem Orbán kormány alatt 2x ekkora volt az infláció és 5-6%-kal volt magasabb az alapkamat.

Mindezt egy olyan világgazdasági környezetben amikor a nk-i konjunktúra dinamikusabb volt, mont most.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.28. 20:14:33

@nick papagiorgo: Ellentétben az ilyen hazaáruló fideSSfasszopókkal, nekem ez a hazám. Inkább ti takarodhatnátok szeretett russzkihonotokba.

nick papagiorgo 2018.06.28. 20:15:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A jegybank ilyenkor tud nagyot nyerni, mert olcsó dollárból bevásárol, drága dollárt elad, tudja előre a saját döntéseit, így nem kunszt. Mindennek az árát a magyar gazdaság többszörösen fizeti meg."

Igen, basszus, a jegybank az nem a magyar államot meg a magar gazdaságot képviseli. Az Matolcsy egyfajta "magánbankja", és a befolyó kamatok és egyéb nyereségek az ő zsebébe mennek, nem az államéba :) A lényeg hogy ő járjon jól, az állam meg le van szarva :)

Szerintem Te kifejezetten hagyd a közdazdasági jellegű kérdéseket :) Nem szégyen ez, nem érthet mindenki mindenhez, de amiket Te mondasz ebben a témában, azt évvégén a humorpercekben kéne mutogatni :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.28. 20:15:32

@dunántúli gyerek: "2x ekkora volt az infláció "

Igen, a világgazdasági válságban. De most KONJUNKTÚRA van!!!!!!!!!!!!!!!!

nick papagiorgo 2018.06.28. 20:16:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
a fentiek fényében, már vártam, mikor bukkan fel ez az "érv" :)

dunántúli gyerek 2018.06.28. 20:20:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem, nem a válságban. Előtte is 5%-6% volt az infláció, hornék alatt meg 20-30%

Budapest a kutyaszar városa 2018.06.28. 20:21:21

Gyenge forint = nagy bevétel az MNB-nek = parazita alapítványok etikátlan finanszírozása = széles haveri kör és népes családjának végeláthatalan ingyen bevételek= nemzeti vagyon átjátszása

Brix 2018.06.28. 20:32:56

@nick papagiorgo: Vedd észre, hogy nem írtál, és nem cáfoltál semmit!

A portfólión megtalálhatod , hogy az egyes fejlődő piaci devizák hogyan viselkedtek az elmúlt évben , a forint az egyik leggyengébb ( Erdogánák persze rosszabbak...)

A nemzeti bank sajnos évek óta a gyenge forint politikáját követi, amely következménye , hogy képtelenek vagyunk bérekben felzárkózni Európához, sőt a lengyelek, szlovákok, csehek, elhúznak tőlünk.. Az emlegetett románok is jó úton vannak, hogy utolérjenek...

A gyenge pénz kedvező szerepe is vitatott gazdaságilag - no meg innen hova gyengüljünk már??? Mondok egy példát: a gazdaság szereplőit az erős forint hatékonyabb termelésre ösztönzi... A folyamatos "ócsítás" a régi , elavult struktúrákban kedvez!

nick papagiorgo 2018.06.28. 20:34:46

@Budapest a kutyaszar városa:
tehát igazából Matolcsy "mesterterve" az, hogy gyenge legyen a forint :)

Köszönjük Önnek is :)

Abból, hogy Ön is szakavatott közgazdász, már a "haveri kör és népes családjának végeláthatatlan ingyen bevételek"-ből is sejtettem :)

dunántúli gyerek 2018.06.28. 20:41:47

@Brix: "képtelenek vagyunk bérekben felzárkózni Európához, sőt a lengyelek, szlovákok, csehek, elhúznak tőlünk.. Az emlegetett románok is jó úton vannak, hogy utolérjenek..."

Újabb féknyúz, pont az ellenkezője történik.

"A régiónkat tekintve is a legkevesebbet keresik a magyarok, de pozitív változás figyelhető meg: míg 2016-ban a közvetlenül előttünk álló szlovák átlagtól (24 328 dollár) 13, tavaly már csak 7,2 százalékkal voltunk elmaradva, a csehek átlagához képest 11, a lengyelhez pedig 16,5 százalék hiányzik.

24.hu/kulfold/2018/06/27/kiabrandito-statisztika-a-magyar-fizetesekrol-lemaradtunk-mar-a-regioban-is/"

nick papagiorgo 2018.06.28. 20:51:55

@Brix:
de tényleg vedd már észre, hogy alapvető közgazdasági tényekkel nem vagy tisztában :)

Egy: a forint/euró árfolyam egy mutatószám, semmi több. Ha "normális" mutatószámra vagy kíváncsi, nézd meg, hogy pl. az egyes államokban egy kiló kenyérért mennyit kell dolgozni, az közelebb visz az igazsághoz.

Kettő: te vagy egy (Magyarországon általános) feldolgozó vállalat. 1 euróért importálsz, összeszereled, 2 euróért eladsz. A forint gyengül 10 %-ot. Ekkor 1.1 euróért importálsz és 2.2 euróért (ill annak megfelelő forintért, mert a forint közben gyengült tehát 2 euróért nem a régi 2 eurónak, hanem 2.2. eurónak megfelelő forintot kapsz) adsz el, tehát (forintban) nyertél 0.1 eurót úgy, hogy nem csináltál semmit.

Tényleg ennyire nem megy a matek? Szerinted miért csinálta ezt mindenki, Medgyessytől Gyurcsányon át Orbánig? Ezek mind hülyék, csak Te vagy a propeller? Gondolkodj már el :)

morph on deer 2018.06.28. 21:09:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ruszkihonba?
Még pár perc, és az lesz a legjobb hely!

Vagy te nem is tudod?!!!
Ma derült ki, hogy “az európai demokrácia megbicsaklott” - mert ezt orbán mondta!
Ő pedig igazán tudja, hiszen nála volt a “bicsak”..!

Ráadásul azért “bicsaklott meg”, mert “mert nem azt csinálják az európai vezetők, amit az emberek elvárnak tőlük és amit világosan akarnak”!

A logika egyszerűen páratlan!
Borotvaéles, hogy úgy mondjam.
Mert ha az európai vezetők azt csinálnák amit “az emberek elvárnak tőlük,” sőt, “világosan akarnak,” akkor az kétségtelenül demokrácia lenne, mi más?

Például - tegyük fel - ha egy ezeópai országban az emberek elvárnák, hogy az ország parancsuralmi autokráciává váljon, és az ország vezetői ezt az elvárást teljesítenék, akkor ez a nyilvánvaló demokrácia jele lenne, ugye?

Mert mi más, ugye viktor? Sehol egy bicsak, hiszen az van, amit az emberek “világosan akarnak”. Mi sem világosabb, valóban!

Hát igen, ilyen nyilatkozatokat érdemes tenni ország világ előtt, mert így már legalább szemernyi kétség sem lehet afelől, hogy orbánnak nem csupán a nadrágja ereszkedett félárbócra...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.06.28. 21:11:28

@abcdefghijklmm: Ezt én nem kérdeztem. És igazából eléggé pofán tudnám baszni azokat, kik a fidesz ténykedésére azzal bírnak válaszolni, hogy "bezzeg az ellenzék". Ez nem szempont. Ha te kirabolsz egy bankot, akkor az attól nem kisebb bűn, hogy én is kiraboltam. Érted, mire gondolok?

dunántúli gyerek 2018.06.28. 21:16:36

@Happy Hepar: ez tök hülyeség

az hogy te mit gondolsz meg hogy toppantasz a lábacskáddal az nem érdekli a hatalmat, soha senki nem fogja számonkérni őket

így okos ember a neki kevésbé szarra/vagy a neki jobbra szavaz, és tudja hogy neki ennyi a dolga a politikával, és utána a saját karrierjével, családjával foglalkozik...vagy maga áll politikusnak

most meg idén megint nem is volt kérdés hogy a fidesz a kisebb rossz

morph on deer 2018.06.28. 21:20:13

@Budapest a kutyaszar városa:
“nemzeti vagyon átjátszása”

Pontosan ez zajlik, de hiába mesélsz a vakoknak a virradatról, attól náluk még marad a sötétség...

nick papagiorgo 2018.06.28. 21:20:45

@morph on deer:
Te meg fogalmakat értesz félre :)

A német nép pl. önként megválasztotta Hitlert, mármint hogy győzött a parlamenti választásokon.
Aztán betiltotta a többi pártot, innentől kezdve nem demokrácia, hanem autokrácia.

Az ellenzéki pártokat Orbán nem tiltotta be, azok csak szimplán bénák :) Ez az ellenzék nagy baja, hogy állandóan van ez az "orbán ígymegúgy, meg a demokrácia sárba tiprása stb". Ha ennyire ellenszenves, hogyan választják meg harmadszorra is? Miért nem nyafog az EU? Miért fogadja el mindenki legitim kormányfőnek?

Nem kellene Orbán fikázása helyett inkább egy valóban hiteles, erős, értelmes ellenzéki pártot építeni? Ahelyett, hogy a szétaprózódott ellenzék az Orbánnal való harc helyett inkább egymással harcol? Csak kérdezem. Tényleg Orbán a hibás mindenért(persze a lgkönnyebb ezt mondogatni)? Meg a "hülye nép"? :)

morph on deer 2018.06.28. 21:38:48

@nick papagiorgo:
“Meg a "hülye nép"?

Én itt most nem a “hülye népről,” hanem egy tahó miniszterelnökről beszéltem.

Neki vannak fogalmi problémái: nevezetesen keveri a populizmust a demokráciával, ráadásul fennhangon és nyilvánosan beszél badarságot!

Erre vonatkozik az, amit írtam, - hogy lehessen látni a “bicsakot” viktorka fejében.

ember100 2018.06.28. 21:40:59

@nick papagiorgo:
Helló !

Höh azért ezt így konkrétan nem mondanám .
Emlékezz a Mr. 20% kijelentésére vagy 3-4 Ft esett a forint !

morph on deer 2018.06.28. 21:41:11

@nick papagiorgo:
“Az ellenzéki pártokat Orbán nem tiltotta be, azok csak szimplán bénák :)”

MÉG nem, viszont a mondat többi része 100%-ban helytálló, ebben nincs vita köztünk.

Brix 2018.06.28. 21:42:54

@nick papagiorgo: Megint nem írtál semmit, fideszes hülyegyerek, csak azt , hogy az exportáló vállalatok jobban járnak a forint-gyengüléssel...Ezt mindenki tudja ...DE, mi van a többi emberrel, hülye fasz? Ők is jobban járnak , ha 340 ft lesz egy euró? takarodj már anyádba!
@dunántúli gyerek: Takarodj már a jó kurva anyádba! Amit linkeltél, önmagad cáfoltad vele!

nick papagiorgo 2018.06.28. 21:43:11

Igaából nézzük meg mi történt (objektíven):

Az ellenzék négy év allat nem csinált semmit, ergo nem is történt semmi, hozták a négy évvel ezetlőtti eredményeket. Ezen nem nagyon kell csodálkozni. Ehhez képest mi történt az egyes pártoknál:
DK: semmi, Gyurcsány az isten (az is lesz, míg meg nem hal, akkor a DK eltűnik a süllyesztőben)
MSZP: megint megválasztottak valakit, akit én már meg se jegyzek (bocs. Kísértetiesen emlékeztet az SZDSZ-re, ott is minden évben más volt az elnök, nem elég nagy az agykoponyám, hogy mindet fejben tartsam). Jellemző Szanyi kapitány mondása, miszerint a legobb volna az MSZP-t megszüntetni
Párbeszéd: ők egyértelműen nyertek (még úgy is, hogy Buránynak kellett beülnie, hogy kilegyen a frakció). Ennek ellenére Karigeri visszafutott a kényelmes zuglói hátországába.
Jobbik: Vona lemondott, a párt kettészakadt
Momentum: be se jutottak, ott is belharcok vannak
Együtt: 1 %ot se érték el, a fizetnivalókat tarhálással rendezték, aztán meg is szűntek
LMP: egymásnak estek (a szó szoros és átvitt értelmében), volt aki kilépett, aki nem várt meg, kizárták. Hadházy (úgy is mint társelnök) az évszázad bohózatát nyomta le ezzel a "felveszem a mandátumot, de mégse, de mégis, aztán kilépek, esetleg irány az MSZP" dologgal.

A fentiek fényében: a Fidesz olyan, amilyen. De tegyük fel a kérdést, az ellenzék jobb? A saját pártjukban (legyen az akármilyen kicsi) nem tudnak rendet tenni. Csodálkozunk, ha a "nép"nem szavaz rájuk? Van, aki még mindig csalást kiált, ésnem látja be, hogy az ellenzék sem más szerencselovagoknál és percemberkéknél, akik talán még Orbánnál is rosszabbak (tudom, nála rosszabb nem lehet)? :)

ember100 2018.06.28. 21:44:35

@==T==:
Helló !

Ennyi ésszel azt is írhatnád hogy legyen az ejró 420 Ft :)
Mert az ugye lyó az exportnak .
A többiek meg dögöljenek éhen.
Tudod az állam szerepe a forint stabilizálása.

nick papagiorgo 2018.06.28. 21:47:53

@morph on deer: a populizmus és a demokrácia nem egymást kizáró fogalmak :)
a populizmus az az, amikor azt csinálod, amit a "nép" akar, és nem azt, amit az elitek.

nick papagiorgo 2018.06.28. 21:54:26

@morph on deer:
sose fogja betiltani.
Ez most neked lehet hülyén hangzik, de Orbán egy demokrata. Ez alatt azt kell érteni, hogy nagyon fontos neki, hogy a nép támogassa, és bármit mond, annak a nép között legalább 50, de még inkább 75% elfogadottsága legyen.
Az egy más dolog, hogy úgy csavarja a dolgokat, hogy a nép támogassa. De tud a nép nyelvén beszélni, és így mindig megvan a támogatottsága.
Tehát Orbán (pl Hitlerrel, Sztálinnal, a Napkiráályal stb) szemben abszolút nem autokrata, hanem demokrata, van egy célja (a fentieknek is), de nagyon fontos neki, hogy ebben a célban a nép is higgyen, és kövesse, és megválassza (a többiek ezt leszarták, vagy csak a megválasztásukig volt fontos). Ezt látni kell, ha meg akarod érteni, hogy Orbán mit tesz és miért. Nem mondom hogy jó vagy se - ez van.

Arról meg nem is beszélve, hogy miért tiltaná be ezeket a hülye és/vagy béna pártokat? Semmi érdeke nem fűződik hozzá :)

ember100 2018.06.28. 21:55:54

@nick papagiorgo:
Helló !

Azért mennyivel jobb a DRÁGÁBB hitelt felvenni "Kincstár jegy , Állam kötvény ..."
mint az alacsonyabb kamatú IMF hitelt ?
Másik ha az ejró 300 Ft felett van az a kormány hibája monnyon le , és most DÜBÖRÖG a gazdaság .
Hogy is van ez ?

nick papagiorgo 2018.06.28. 21:56:22

@ember100:
"Tudod az állam szerepe a forint stabilizálása."
Ez egy teljesen új közgazdasági iskola nézete.
Vagy akár régié. Úgy hívják kommunizmus. Minden az állam fennhatósága, és neki kell cselekednie :)

ember100 2018.06.28. 21:56:47

@nick papagiorgo:
Helló !

Azért mennyivel jobb a DRÁGÁBB hitelt felvenni "Kincstár jegy , Állam kötvény ..."
mint az alacsonyabb kamatú IMF hitelt ?
Másik ha az ejró 300 Ft felett van az a kormány hibája monnyon le , és most DÜBÖRÖG a gazdaság .
Hogy is van ez ?

nick papagiorgo 2018.06.28. 21:57:58

@ember100: a kincstárjegy és államkötvény nem drágább mint az IMF hitel, makroközgazdász társam :)
A 2008-as dolgokról nyilatkoztam, nem írom le még egyszer olvass vissza, ha érdekel egyáltalán :)

ember100 2018.06.28. 22:00:42

@nick papagiorgo:
Helló !

És hogy visszament a forint árfolyama attól még többen a nemzeti magyarok , helikopteres 20 %..... shortolták ezerrel , mert a tudás hatalom és pénz !

Na na na álljon meg a menet nem most államosítanak egy rahedli szektort , a szeméttől a bankokig MOL ........???????

ember100 2018.06.28. 22:03:07

@nick papagiorgo:
Helló !

Még véletlenül SEM vagyok a társad és igen nézd vissza az IMF vagy 2-3 % adta a hitelt de ellenőrzést biztosítékot kért a kincstárjegy stb. meg kb 4-5 % volt !

nick papagiorgo 2018.06.28. 22:11:59

@ember100: ja bocsáss meg, nem tudtam, hogy te az IMF-nél dolgozol :)
Mennyivel is jobb az a hitel! Nem is értem, hogy az egyes államok miért csak végszükségből veszik fel - nyilván mind hülyék :)
Na jó éjszakát! :)

siriq111 2018.06.28. 23:11:11

Ovatosan sajat tapasztalat alapjan megyjegyzem, hogy ha nem lenne turista , akkor le lehetne huzni , illetve bezarni a valalkozasokat. Ez a mostani gyenge forint nem segit. A magyar vasarlo ero olyan mint a feher hollo. Abbol megelni nem lehet. A kulfoldi viszont nem tudja azt az urt kitolteni amit elveszit a kereskedelem a magyar vasarlok reszerol. Itt lehet meselni milyen jo belfoldre menni ha minden dragul folyamatosan. Sokszor atgondolja , hogy most erdemes mennem vagy koltenem 5000 Ft-t vagy sem. Tapasztalat.

siriq111 2018.06.28. 23:26:59

Tokeletes iskolai peldat biztosit a kormany, hogyan nyirjuk ki a magyar vendeglatast es kereskedelmet. Ongerjeszto folyamat amit mar nem fog megallitani. "csodas" nezni eloben.

morph on deer 2018.06.28. 23:42:54

@nick papagiorgo:
“Ez most neked lehet hülyén hangzik, de Orbán egy demokrata.”

Bingo! Elsőre eltaláltad!:)

Az, hogy legyen széles támogatottsága a dolgainak az nem a demkrácia miatt fontos, hanem a felelősség ‘terítése’ miatt. Értsd ezalatt azt, hogy bármit is tesz, azt ő a ‘nép’ szándékából következően teszi, tehát nem ő a felelős, hiszen az “elsöprő többség” akart ezt vagy azt.

Gondolom azt is, hogy a kisvasutat “akkor meghosszabítjuk Vásárosnaményig!”

Az, hogy mindig ‘elintézi’ azt, hogy a nép valahogy pont azt akarja amit ő szeretne, az nem a demokratákra jellemző, hanem a vérbeli szélhámosokra. Olyanokra, mint akik el szokták adni a Lánchidat, meg az Eiffel tornyot, esetleg telket a Marson, és ilyesmiket.

Félreértés ne legyen, ahhoz kifejezetten komoly tehetség kell, hogy ezt ilyen szinten jól csinálja valaki, szó se róla!

Csak az a helyzet, hogy mindannak a módszertana már eléggé pontosan ismert ami ehhez szükséges, következésképpen tisztán felismerhető is. Ráadásul ugyanazokra az elemekre épít mint a reklám és/vagy a PR/marketing kommunikáció, ami eléggé nyilvánvaló annak számára, aki az utóbbiakat ismeri.

A módszer röviden az, hogy az orbán számára fontos ügyek olyan tálalásban jelennek meg és kerülnek bele a közgondolkodásba, amivel az “elsöprő többség” gond- és gondolkodás nélkül tud azonosulni. Innntől aztán már csak pár reakciót kiváltó momentum szükséges ahhoz, hogy a politikai kommunikációba is bekerüljön.
Ezen a ponton válik ‘természetessé’, hogy a kormány reagál, netán “konzultál” Julcsi nénivel levélben, mozgósítja a hadra fogható aktivistáit minden fórumon, majd végül nincs mit tenni, orbán “meghajol a népakart előtt”...

Hát ezért “demokrata”, erről szól a “többség” által kinyilvánított elvárás, aminek ő csupán végrehajtója!

Akár Vásárosnaményig is...

dunántúli gyerek 2018.06.29. 00:37:47

@siriq111: egész európában mo-n nőtt tavaly a legjobban a kisker fogyasztás úgyhogy a valóság ábrándjaidnak pont az ellenkezője

a gyenge forint meg segti a turizmus ami eddig is rekordokat döntött az elmúlt években, kb. 1500 mrd-ot költöttek a külföldi turisták tavaly ami annyi mint a teljes SZJA bevétele az államnak

persze ettől még nem jó mindenkinek a gyenge forint, de úgyis visszamegy, a forint alulértékelt deviza volt már a 315ös árfolyamon is

Larry Silverstein 2018.06.29. 00:41:03

@siriq111: "Tokeletes iskolai peldat biztosit a kormany, hogyan nyirjuk ki a magyar vendeglatast es kereskedelmet. "

A kormány kedvenc oligarcháié a fél turizmus Magyarországon, és pont fordítva, a vendéglátással kevés jobb dolog történhet mint a gyenge forint /még az ÁFA csökkentés ilyen, jé azt is a geciorbán csinálta..../

Magán?Véleményem? 2018.06.29. 10:07:22

@ember100: " ... nézd vissza az IMF vagy 2-3 % adta a hitelt de ellenőrzést biztosítékot kért a kincstárjegy stb. meg kb 4-5 % volt ... "

Azt gondolom bekalkuláltad, hogy az IMF 2-3%-os kamata elhagyja az országot, míg a kincstárjegy az állampolgárokat gazdagítja. Szerinted a Japcsik állama miért országon belül van eladósodva? Talán ők is hülyék, hogy nem az IMF-től kérnek pénzt az állam finanszirozására?

Brix 2018.06.29. 10:45:17

@dair: "Matolcsy egy teljesen vert helyzetből állította talpra a magyar pénzügyi szektort, és a gazdaságot "
Nem a magyar gazdaságot a GNI 4-6%-át kitevő EU transzferek ( kb éves szinten + 2% GDP növekedési hatás) és az újraéledő európai/világkonjunktúra indította újra. Elég megnézni a német és a magyar GDP chartot az elmúlt évtizedben. MI mindig is a világgazdasági konjunktúrához igazodtunk.
Amit Matolcs tett, és néhény tizeddel valóban hozzájárulhatott a GDP növekedéshez az a növekedési hitelprogram a devizatartalék terhére , 7 milliárd eurót betett a gazdaságba, így marad 24 milliárd euro a devizatartalék..

A másik oldalon meg egy hiper forint-gyengítő politikát folytatott, melynek következtében szinte mindig rosszabbul viselkedett a magyar forint , mint a környező országok devizái...Nézzük csak: korona , kuna , leva, de még a zoltyi is új csúcson vagy csúcsközelben van a magyar pénzhez képest, ami azt is jelenti egyben hogy nem tudunk előrelépni ezekhez az országokhoz képest keresetekben sem...
Az ottani jegybankok felismerték hogy óvatos pénzpolitikát kell folytatni , így normális kamatok ( 1%, 2,5%, 1,5..)
Így az euróban számolt jövedelem ezekben az országokban már jóval magasabb: Net salary 2017:en.wikipedia.org/wiki/List_of_European_countries_by_average_wage

Csehország: 930 euro
Horvátország: 855 euro
Szlovákia: 823 euro
Lengyelország: 807 euro

Magyarország: 689 euro!!!

Európa szégyene vagyunk , és a helyzet egyre romlik, hiszen csak ebben az évben 7%-ot romlottunk az euróhoz képest!!!
Így soha nem érjük utól még a V4 országokat sem , ezzel a felelőtlen pénzpolitikával!!

Larry Silverstein 2018.06.29. 10:49:03

@Brix: Újabb féknyúz, pont az ellenkezője történik.

"A régiónkat tekintve is a legkevesebbet keresik a magyarok, de pozitív változás figyelhető meg: míg 2016-ban a közvetlenül előttünk álló szlovák átlagtól (24 328 dollár) 13, tavaly már csak 7,2 százalékkal voltunk elmaradva, a csehek átlagához képest 11, a lengyelhez pedig 16,5 százalék hiányzik.

24.hu/kulfold/2018/06/27/kiabrandito-statisztika-a-magyar-fizetesekrol-lemaradtunk-mar-a-regioban-is/"

Brix 2018.06.29. 11:12:16

MI a fake news? Te 2016-os adatokkal jössz, ami ráadásul nehezebben megfogható vásárlóerő-partitáson van számítva, ahol még a román minimálbér is többet ér állítólag, mint a magyar...(már volt ilyen elemzés is..)
Tehát van egy év a 2016, amikor feljebb zárkoztunk..., Ok... és mi van 2017-el és 2018-al, amikor is a korona és az euró új csúcson...
A lényeg az, hogy egyelőre NINCS trendtörés, vagyis több évig tartó JELENTŐS felzárkózás a V4 országokhoz! El vagyunk maradva a pi..ába!

Larry Silverstein 2018.06.29. 11:24:50

@Brix: Nem 2016os adatok, mehetsz vissza a dedoba olvasas1bol ismetelni.

citrix 2018.06.29. 11:25:58

Miért gyenge a forint? Azért mert nincs mögötte valós fedezet. Se aranytömbök, se gazdasági teljesítmény. A piac szépen beárazza és ennyi. Nem kell hozzá Soros vagy Párhuzamos. Lehet osztogatni a költségvetésből boldog-boldogtalannak a népszerűség érdekében. Lehet bért emelni amennyit csak szeretnének a közszférában mert pénzt nyomtatni nem gond. Csupa öröm, boldogság, a mi pártunk és kormányunk a mi erős várunk. Csak már megint ez a hanyatló kapitalizmus beleköp a levesbe és a forintot a béka ülepe alá árazza be. Sebaj, 2030-ra állítólag utolérjük Ausztriát...

Larry Silverstein 2018.06.29. 11:35:37

Mo. gazdasagi teljesitmenye ket eve EU top3-ban van, azaz ehhez nincs koze a forintgyengulesnek.

Aranyfedezet meg semmilyen deviza mogott nincs hosszu ideje.

Brix 2018.06.29. 11:55:52

A lényegen nem változtat , hogy 2016 vagy 2017-es adatok, hiszen a trend nem tört meg, sőt idén , ha nem változtat Matolcsy a kamatpolitikáján, akkor máris rosszabb helyzetbe kerülünk.... A csehek, horvátok , vagy még a lengyelek pénze is jobban viselkedett mint a forint, ebben az évben...
Reméljük Matolcsy észhez tér, és elkezdi a szigorítási ciklust..
Az államkötvények hosszú oldalán már látszik , hogy meredeken emelkednek a hozamok...
Az egész nemzetközi pénzpiacon emelkednek a kamatok és a hozamok is...Széllel szemben nem lehet pisilni ...
A legjobb üzlet most forintot adni , dollárt venni.... Esetleg forintban hitelt felvenni és dollárt venni... Már a kamatdifferencián is óriási haszon van...
Ez ami most van nem tartható- be kell avatkozni, mert "szétvágnak " minket...

Fülig José 2018.06.29. 12:21:48

@brix: "Reméljük Matolcsy észhez tér, és elkezdi a szigorítási ciklust.." háát, reméljük.. de nem valószínű.
"...Széllel szemben nem lehet pisilni ..." dehogyneeeem...! illiberális vitya megmutatja... ha meg mégse, a népe szopja meg, szal neki tökmind1

Larry Silverstein 2018.06.29. 12:28:50

Valoban, a felzarkozasi trend nem tort meg /marmint adatod nincs ra/.

Akkor, az ovibol kibukott funkcionalis analfabetak kedveert ujra: "A régiónkat tekintve is a legkevesebbet keresik a magyarok, de pozitív változás figyelhető meg: míg 2016-ban a közvetlenül előttünk álló szlovák átlagtól (24 328 dollár) 13, tavaly már csak 7,2 százalékkal voltunk elmaradva, a csehek átlagához képest 11, a lengyelhez pedig 16,5 százalék hiányzik.

24.hu/kulfold/2018/06/27/kiabrandito-statisztika-a-magyar-fizetesekrol-lemaradtunk-mar-a-regioban-is/"

Larry Silverstein 2018.06.29. 12:30:48

Lippsi ujbeszelul, a fuggetlen sajtoban felzarkozas=lemaradtunk

muhaha

2018.06.29. 12:34:34

Hadd lássa a bankvilág, a szerencsejátékban milyen is a magyar virtus!

sas70 2018.06.29. 13:21:59

"Kettő: te vagy egy (Magyarországon általános) feldolgozó vállalat. 1 euróért importálsz, összeszereled, 2 euróért eladsz. A forint gyengül 10 %-ot. Ekkor 1.1 euróért importálsz és 2.2 euróért (ill annak megfelelő forintért, mert a forint közben gyengült tehát 2 euróért nem a régi 2 eurónak, hanem 2.2. eurónak megfelelő forintot kapsz) adsz el, tehát (forintban) nyertél 0.1 eurót úgy, hogy nem csináltál semmit. "

Ez egy nagyon szép eszmefuttatás, csak nettó hülyeség!
Ha megnéznéd az exportban az importhányadot és azt, hogy az export nagyjából 70%-át adó vállalatok euro elszámolásúak, akkor nem mondanál ilyen hülyeséget.
Az export 30%-át adó vállalatoknak egy ideig tényleg jó, de csak addig, amíg a költségeik között, meg nem jelenik az energia és az egyéb alapanyag árakban.

Ilyen árfolyam gyengülésre és spekulációra egyébként nem került volna sor, ha egy szakember vezeti az MNB-t, mert az első jelre azt mondta volna, hogy: a Jegybank folyamatosan figyeli a nemzetközi trendeket és a kamatszinttel le fogja követni, az inflációt is figyelembe véve. Ez egy olyan üzenet, ami azt jelenti, ha kell kamatot emelek, ha nem kell, nem emelek, de, hogy pontosan mikor és milyen mértékűt, azt nem kötöm az orrotokra. Ezzel szemben a jelenlegi helyzet nagyjából felhívás keringőre és a spekuláció kényszeríti ki a kamatemelést, akkor is, ha azt semmi más nem indokolná.

Netuddki. 2018.06.29. 13:43:20

Kurva annya picsáját a kuszaszeműnek meg ennek a tetves tolvaj maffiának!
Pár hét alatt 5%-ot gyengült a forint, és nem úgy néz ki meg akarna állni 330-nál.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.29. 13:54:10

"Mo. gazdasagi teljesitmenye ket eve EU top3-ban van"

:))

Alulról számolva a top3: Mo., Románia, Bulgária.

citrix 2018.06.29. 14:15:11

Az euro-ra átállás céldátuma teljes kormánypárti és ellenzéki megegyezéssel 2007 volt. Konkrétan. A devizában eladósodottak is ennek tudatában vették fel hiteleiket, ennek (és a Járai féle extra magas forint kamatok) tudatában kezeljük őket. 10 éve stabil fizetőeszközünk lenne, szemben a mai "nemzeti valutával" ami csúszik a béka segge alá, elértéktelenítve a kereseteket, megtakarításokat és nyugdíjakat. Erős vár a mi pártunk és kormányunk.

Larry Silverstein 2018.06.29. 14:17:21

"10 éve stabil fizetőeszközünk lenne, szemben a mai "nemzeti valutával" ami csúszik a béka segge alá"

Ezzel szemben a forint arfolyama 10 eve valtozatlan az eurohoz kepest, az EURO azota 25%ot bukott a dollarhoz kepest

ember100 2018.06.29. 14:26:07

Larry Silverstein-nek

Helló !

Csak nem fityeszes agiprop vagy ? Vagy csak könnyen felejtesz ?
2008 ban 1 euro 240 Ft
2108 ban 1 euro 330 Ft
HOGY AKKOR HOGY IS VAN EZ ?????

citrix 2018.06.29. 14:36:36

Larry S: A 240 és a 328 szinte ugyanannyi. De csak szinte. A dollár megerősödött az euróhoz (és a jó magyar nemzeti valutához) képest, így van. De jó nekünk :-)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.29. 14:37:09

"2008 ban 1 euro 240 Ft
2108 ban 1 euro 330 Ft"

Ne zavard meg a valósággal! Egy fideSSfasszopó abban hisz, amit a vajda mond.

Larry Silverstein 2018.06.29. 14:41:00

2009ben az euro 310 volt csakugy mint 3 honappal ezelott

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.29. 14:56:04

2010.06.29 : 286.48

A válság miatt esett a forint, de a libajnai egy év alatt rendbetette a gazdaságot. Most nincs válság, világgazdasági konjunktúra van, a forint egyedül gyengül.

Larry Silverstein 2018.06.29. 16:20:55

na akkor majd orban rendbeteszi mostan

Ranó Matyi 2018.06.29. 17:43:23

orbánnak kell a pénz, megszorít. Az a cél, hogy világszinten jegyzett milliárdos legyen

siriq111 2018.06.29. 19:51:07

Villanyi borvidek szinte teljesen csendes. Mas videkek meg mennek. 330-s arfolyam arra jo, hogy szanaszet szivassuk a vendeglatosokat es a kereskedoket. Alkalmazott nincs, sajatszememmel lattam amikor bezartak tobb napra mert nem volt szemelyzet. Ez volt hetvegen. Csak ugy omlott be a penz a zart ajton keresztul. Egyre nyomjak lefele a felvasarlasi arakat, mikozben emelkednek a kiskereskedelmi arak. Ez minden de nem fasza. Tokom akar 410 ft-t tankolni literenkent. Ez mind szepen lecsapodik a kereskedelemben. Alkalmatlan emberek stb. .

ember100 2018.06.30. 01:08:09

Magán?Véleményem?-nek

Helló !

Egy kicsit el vagy tévedve .
Az állami kincstárjegy kis részét vették meg a magyarok a többségét a spekulánsok vették meg a haszon miatt amit viszont bőven ki fognak vinni az országból.

nagyjanos0408 2018.06.30. 09:56:06

"Kétségtelen, hogy biztonságos befektetés ma magyar állampapírt venni – azonban egyre kevésbé éri meg."
Érdekes, a magyar állam inkább állampapírt nyomtat, amire kamatot fizet, ahelyet hogy kamatmentes papírpénzt nyomtatna.
Egyébként a forintnak gyengének kell maradni, mivel a múlti összeszerelő üzemek foglalkoztatják a legtöbb embert. Ha erősödik a forint, a múlti odébbáll, és nagy lesz a munkanélküliség, az orbáni csoda bukik.
süti beállítások módosítása