B1 blogcsalád



Orbán jobban fél tőled, mint te tőle

2018. május 08. - Mr Flynn Rider

Lehet még olyan forradalom is, mint Örményországban. Az örmények egyszerűen nekimentek mindenkinek, aki az útjukba állt és elzavarták a korrupt, hataloméhes és oroszbarát kormányukat. ellenzeki_tuntetes.jpg

Nem ez az első alkalom, hogy kormányellenes tüntetést szervez az ellenzék, de ez az első alkalom, hogy a hatalom ennyire meg van rettenve és ennyire be van szorítva. Minden kártya kint van az asztalon, egyvalamit kivéve: az ellenzék kezében lévő „forradalom”-kártyát, vagy „országos sztrájk”-kártyát.

Maradjunk annyiban: hogy elmegy az elkeseredett ellenzéki tüntető, fújjol, azt kiáltja, orbántakarodj és megvilágítja a Parlament amúgy is kivilágított épületét a telefonjába épített lámpával, az 

nem elég ahhoz, hogy érdemi változás történjen. 

Látszólag folyik a kormányalakítás, az Orbán sorozatban a harmadik kormányát szervezi össze, már be is jelentették a Stop Soros-törvénycsomagot és az újabb alkotmánymódosítást. Bár Orbán Viktor szerénységet emleget minden megnyert (elcsalt?) választása után, szerénységnek nyoma sincs: tovább gyűrűzik a hatalmi arrogancia, a korrupció, a szolgalelkűség és a mészároslőrinces gazdagodás. Magyarán: a megtévesztett, rettegésben élő egyharmad és a meghekkelt választási rendszer segítségével Orbánék kétharmadot kaptak és most döngetik a mellüket.

Mindenki tudja, hogy a gorilla akkor döngeti a mellét, ha fél.

Orbánék most olyan helyzetben vannak, amivel még nem találkoztak:

bár minden hatalom korlát nélkül az ölükbe pottyant, de sikerült kiprovokálniuk, hogy elkeseredett és dühös tömegek akarják őket a börtönben látni. Van, aki lámpavasra is szívesen húzná az egyre kövéredő diktátort. Példátlan egység jött létre, szélsőjobbtól a baloldalig Orbánék ellen, amely tömeget egyelőre nem nagyon vezeti senki. A véletlenek összejátszása akár kiadhatja azt is, hogy az ellenzék leteszi az asztalra a „forradalom” kártyáját, vagy az „országos sztrájk”-kártyát, bár erre kevés esélyt látunk.  

Ezek lennének azok az eszközök, amik segítségével Orbán meghátrálna, vagy el lehetne távolítani a hatalomból. Önként nem fog lemondani, ebben biztosak lehetünk. Lételeme a harc, a konfliktus, a prookáció - csak ehhez ért. 

A játék mindig ugyanúgy folyik:

  1. Orbánék felcsapják az aktuális lapjukat valamilyen provokációval,
  2. az ellenzéki oldalon óriási a felháborodás,
  3. tüntetés, petíció,
  4. az EU dörgedelmes hangnemben pirít oda,
  5. Orbánék kicsit meghátrálnak, aztán végigviszik, amit akartak.

(Érdemi kormányzás nem folyik, csak ez a folyamatos háború és kampány mindenki ellen.)

Az emberek többsége sápítozik, petíciót szerkeszt, tüntetést szervez, szavazásra buzdít, vagy a kivándorlást tervezi, apátiába süllyed. Dühösen rázza az öklét a tüntetéseken és üvölti, hogy Orbánatakarodj. De lássuk be, 

mindennek nem sok eredménye volt idáig.

Az ellenzéki pártok az elvesztett választás után is egymással, vagy saját magukkal vannak elfoglalva. Milliók, akik nem a kormányoldalra szavaztak, most igazán politikai árvának érezhetik magukat, akiket szinte senki se képvisel. Az egyetlen eszközük viszont nem az utcai demonstráció, nem is a petíció, aláírásgyűjtés. Ez csak elodázza a dolgokat (lásd a CEU-ügy), vagy enyhíti a károkat (Városliget-ügy).

A két hatásos eszköz, az a kártya, amit még nem játszott meg a magyar nép,

  1. az a forradalom, vagy
  2. az országos sztrájk.

Lehet a forradalom nagy és véres, ami nyilván nem a legkellemesebb megoldás, hiszen senkinek sincs kedve nekimenni a rendőrsorfalnak. Az örmények megtették, a rendőrség átállt az oldalukra és elzavarták a korrupt, oroszbarát kormányt. A másik, kevésbé erőszakos megoldás az ország megbénítása: sztrájk, utak lezárása, amíg a kormány tárgyalni nem kezd arról, hogy mit is akar az igazi többség. (Igen, Orbán ellen többen szavaztak, mint rá.) Sem az országos sztrájknak, sem a forradalomnak nincs komoly hagyománya Magyarországon - de annak sincs, hogy a frissen alakuló kormány ellen több tízezer ember tüntessen, egymás után többször. (Ahogy írtuk: Orbánék tudatosították a magyarokban először, mennyire fontos a szabadság és a jogállam.)

Ahogy Orbánék, úgy az ellenzéki szavazók se tudják, mi történhet.

És nekik van vesztenivalójuk. 

Mostanra ennek a politikai géniusznak sikerült olyan helyzetbe kormányoznia magát, ahol külföldön és belföldön is elfogytak a szövetségesei – Putyinon kívül senkire se számíthat. Idehaza pedig seggnyalók és Bólogató Jánosok veszik körbe, akik lesik a parancsait, de önállóan gondolkodni nem tudnak. Meg ott van a TEK, amelyik az első gyanús ellenzéki szervezkedésre teljes fegyverzetben vonult ki a Kossuth térre, hogy elrettentse az ellenzékieket.

  • De mi van, ha a TEK egy idő után kevés lesz?
  • Mi van, ha a Bólogató Jánosok megérzik, hogy megfordult a szél és Orbán a látszathatalom trónusán csücsül?
  • Mi van, ha a rá szavazó egyharmadot már nem lesz képes befolyásolni?

Mindenki tudja, kinek mi van a kezében – Orbánnak a nyers erőszak, elnyomás, az ellenzéknek a forradalom, vagy a tartós sztrájk. Ki mit fog lépni? Ki tart ki tovább?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3213899126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konrada 2018.05.09. 13:16:47

...egyébként meg a blogírónak a címben igaza van: őt gyakorlatilag a nagy nyilvánosság előtt bárki leg.cizheti, elmebetegezheti, de ő ugyanezt - még név nélkül se - nem mondhatja el a nyilvánosság előtt másokra...
...s nem teheti meg - bármennyire is jó ötletnek tűnik számára - azokat az intézkedéseket se, melyek a többség akaratával szembe mennek...

...mert ő tényleg jobban fél a választóktól, mint azok tőle.

...s tudjátok mit?: a blogolónak ebben igaza van! Egy demokráciában megválasztott vezetőnek több veszteni valója van, mint az átlagpolgárnak...

zokogjatok 2018.05.09. 13:21:27

@chrisred: de vannak, le is írtam, hogy hogyan.

Persze nem tudnak MINDENKIT követni, hiszen ha valaki bejelentés nélkül elmegy Angliába, és ott egy ismerősénél lakik titokban, és feketén dolgozik, azt nem fogják látni. De ha már hivatalosan ott van lakása (bérelt is), bizosítása, vagy munkaviszonya, stb, akkor igen.

agarik 2018.05.09. 13:21:38

Országos sztrájk nem lesz, hiszen mint láttuk a vidék a fideszkdnp-re szavaz.

chrisred 2018.05.09. 13:38:20

@zokogjatok: Vagy nem. Az Unió alapelvei közé tartozik a személyek és a munkaerő szabad áramlása. Ami azt jelenti, hogy még a statisztikusok kedvéért sem szabad adminisztratív akadályokkal nehezíteni. Ezért van az, hogy az erre vonatkozó becslések néha még nagyságrendileg sem egyeznek.

Armatúra 2018.05.09. 13:39:15

@zokogjatok: Nézd! nem lehet letagadni, hogy jelentős mennyiség van kint. Lehet számháborúzni, de nem hiszem, hogy 3-4 százezernél kevesebb lenne. Az, hogy mennyi a nettó változás, azaz a kimenők és visszatérők algebrai összege, nem tudom. Ilyen ügyekben nem kedvelem az érzelmi indíttatású állásfoglalásokat. Valószínűleg adna némi infót, ha megnéznénk a GB, Németország, Ausztria, stb. munkavállalóinak adat változásait a kintiek szerint. Ez adná végül is a fenti nettót.De, ami a lényeg: politikai érzületre, menekülésre, stb. fogni egy Kelet Európa egészére jellemző effektust nettó hülyeség és akkor még finoman fogalmaztam. Azt minden objektív kinti adat mutatja, hogy mi kevésbé vagyunk mozgékonyak mint a többiek. Min. ez is hozzájárul a viszonylag kedvezőbb adatokhoz. De az ellenzéknek, más ötlete nem lévén, a forradalmon kívül, ezzel üzletel. Mint ahogy a csolnak sem megy, ha fújjuk a vitorlát rajta, ez sem termékeny dolog, de ennyi örömöt megérdemelnek, na Ne légy kicsinyes!

Khonsu 2018.05.09. 14:01:21

@zokogjatok:

Akkor semmi gond, hiszen ezek szerint a kivándorlás egy nem létező probléma. Vagyis ha hirtelen mégis létezővé tennénk ezt a problémát néhány százezer ember gyors kitelepülésével, az még nagyobb hatást érhetne el, mint amire előzőleg gondoltam.

élhetetlen 2018.05.09. 14:04:42

@zokogjatok: Azért ne legyél ennyire egyszerű. Visszatérők. Általában ők azok, akik kimentek, megpróbálták, nem jött össze. Mert azért aki kinn sikeres, és összehozott valami komolyat, az azért nem jön haza, hogy itthon egy vállalkozásban elveszítse, amit összehozott. Külhoni magyarok. Igen, sokan vannak, és sokan rendesen dolgoznak is. De van egy réteg, és ez kormánytól független, csak az elmúlt harminc év egy-két személyes tapasztala. Átjön a srác Erdélyből, okos is, olyan mértékben támogatja a cég, hogy fizeti minden hétvégén a benzinköltséget, hogy hazamenjen a családjához, elvégez a cég pénzén minden lehetséges továbbképzést, tanfolyamot, és utána elhúzott nyugatra. Kevésbé jó képességű nő, hat évig takarított az ismerősömnél, mikor úgy látta, itt az idő, és lelépett az otthon levő kp.-val, és az összes ékszerrel, ami nem volt kevés.
A másik. Elmegy kétszáz munkaképes fiatal. Jön háromszáz nyugati nyugdíjas, mert itt sokkal jobban él a nyugati nyugdíjából, mint otthon. Hú, de jól állunk, ugye?
Kínaiak, vietnámiak, a vietnamiak úgy tűnik, örülnek, hogy lyuk van a seggükön, nem hallani balhéról. De a kínaiakkal azért van gond, mennek az öldöklések, akkor is, ha nem kapnak nyilvánosságot.
„abroszfejűek szerencsére nem igazán.”. Na, ez a legnagyobb tévedésed. A fél belváros az övék, Klotild paloták, Párizsi udvar, stb. Ugye a szöveg, hogy rendszerváltáskor eladták az országot. Most eladják a maradékot az abroszfejűeknek. És ehhez még hozzá kéne gondolni, hogy akik nyugaton robbantgatnak, azok nem a seggükön hozták be az illegális határátlépésnél a bombát, vagy a kocsit, amivel a tömegbe hajtanak. Zsarolhatják, őket a családjukkal, vagy ígérhetnek biztonságot a családnak. És akik ezt pénzelni tudják, azokat mi is beengedjük, és ezzel szabad utat adunk nekik az EU-ba.

élhetetlen 2018.05.09. 14:10:07

@inreallife: „az hagyja ott az allami munkat es helyezkedjen el a versenyszferaban”. Jó ötlet. Okos. Az összes tanár, még működő orvos, nővér, mentős, tűzoltó, menjen mind magánba. Aztán, ha ég a házad, akkor utalj előre a magán tűzoltó cégnek, és, ha megérkezett a pénz, majd elindulnak oltani. Ezt nem ragozom tovább.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.09. 14:11:05

@Khonsu: a kivandorlas nem letezo problema leven bevandorlas van minden relevans forras szerint.

Persze a noverkek informatikusok elvandorlasa problema de az problema europaban mindenhol.

Maskulonben nem valoszinu, hogy a skot korhazakba mar lassan angol tudas nelkul is toboroznak. Azaz a magyarnak is meg kell szokni hogy idegen nyelvuek fognak dolgozni a korhazakban.

Armatúra 2018.05.09. 14:17:48

@élhetetlen: Már megijedtem, hogy a robbantgatások felelősei közül kimaradunk, de most megnyugtattál. Végül is jogos feltételezés, hogy a legnagyobb számban kínai, ukrán, orosz, kötvényes a szupertitkos támogató. És a hülye "nyugati" elhárítás nem veszi észre a névvel igazolványokkal bejövő egyedekben a finanszírozót. De, reménykedjünk, hogy megjegyzésedet olvasva gyanút fognak és lépnek. Egyszersmind, esetleg el is foghatják Orbánékat cakkundpakk. Azután, aki kicsúszott, azt a pénz felvételekor is el lehet kapni. Abszolút hiánypótló volt megjegyzésed. Szép napot! Üdv.

chrisred 2018.05.09. 14:30:56

@Armatúra: Azért arabok is akadnak köztük, mostanában kapcsolt le egyet a rendőrség a környékünkön. A kínaiak meg nem robbantanak, hanem a náluk kotyvasztott dizájner drogokat terítik. Nem mind, százból mondjuk négy-öt, de éppen elég, hogy nagyobb károkat okozzanak, mind ezer öngyilkos merénylő - lásd Hős utcai no-go zóna.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.09. 14:34:41

@chrisred: Kinaiak azt csinalnak amit akarnak

A 40.000 magyarorszagi kinai az orszag eletbiztositasa, s egyre inkabb az lesz.

élhetetlen 2018.05.09. 14:44:52

@Armatúra: Nagyon szellemes vagy. Ne zavarjon, hogy nem is a kötvényesekről írtam (azért ott is csúszott be pár érdekes ember), bár ilyen szempontból az, hogy az ukrán, vagy a kínai, vagy orosz maffia jön be, az mindegy. Pharaon nem kötvényes volt, hanem befektető, aki a miniszterelnökkel bratyizott, természetesen tiszta múlttal, csak nemzetközi körözés alatt. Hát, hogy nem volt ujjlenyomata, erről a titkosszolgálat nem tehet. Mit tudsz a nagy pesti beruházókról, azon kívül, hogy nagyot kaszálnak, mire költenek még? Nem tudom, de te sem. De biztosan mind nagyon tisztességes arab, aki nem akarja terjeszteni az iszlámot, mint a migránsok.
Nekem csak annyi volt a felvetésem, hogy a nagy disznóságokat nem a csórók csinálják. De nem kell ezzel egyetértened. Neked is szép napot!

chrisred 2018.05.09. 14:45:25

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Rászántad az időt, és megszámoltad őket? :) Hivatalosan 8 ezerről tudnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.09. 14:49:26

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "a kivandorlas nem letezo problema"

Ezt oktatja Kubatov? Ennyire hiszékeny nem lehetsz. A vízcsapból is az folyik, hogy elmegy mindenki az országból. Még a királyi tévé se tudja elhallgatni. A Mészaros egyedül marad gázszerelőnek.

Armatúra 2018.05.09. 14:53:07

@chrisred: Gyönyörűm! Honnajt tudod, hogy kötvényes Ahmed úr? Tán mondta itteni ismerőseinek? Azt is hallottam, hogy csesztek itt maradni, spuriztak németbe, franciába, meg mitt'om még hova. Azon kívül, a TEK, vagy kik közölték a lefogás okát, csempézés, vagy bumbumok? Szóval, okos fiam, ne hülyítsd szegény vén sz@(a)r Armatúró bácsit, mert dugámba dőlök, és ennek Ó diuma rajtad lesz. Bizony. Férfias pusszantás. Üdv.

konrada 2018.05.09. 14:55:23

@chrisred:
...hát a Hős utcában - legalábbis az inkriminált kétházban - 0 db kínai lakik...
(S tudom, szerinted a 2 megállóra levő kínai piacon veszik, de ott meg nem csak kínai van...

chrisred 2018.05.09. 14:59:23

@Armatúra: Nem, a rendőrségi hírekben szerepelt.

chrisred 2018.05.09. 15:02:44

@konrada: A drog terítője nem okvetlenül a dealer.

Armatúra 2018.05.09. 15:06:12

@chrisred: Van egy olyan sanda -magyarán rosszhiszemű, na - gyanúm, hogy a dizájnereket békés egyetértésben teritgetik a bibsi negyedbeli nem éppen ortodox kóser romkorcsmák napnyugoti vendögei es. Ez hírek szerint -bár én országúti vénség vagyok - igazi internationalist process. De a teritgetéshez talán nem köll 300ezr+ 60ezr- ajrós egyed. Ráadásul, mint írtam volt ezek a kötvényes jóemberek némi azonosítást is adtak magukról,meg benn van manijuk is. Szóval enyhén necces a teoréma, de, hogy ne legyen fölös vita köztünk, grátisz elfogadom. Ma nem csak szép vagyok de k@(u)rva nagyvonalú es. Tsóközön! Armatúró apó.

ben2 2018.05.09. 15:10:26

Nyugodtan lehet próbálkozni forradalommal vagy országos sztrájkkal, aztán majd azok is elmaradnak érdeklődés hiányában, mint eddig minden ellenzéki felhorgadás.
Minél többet akcióznak, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy akármilyen hangosan is kajabálnak, nem ők a többség.

Armatúra 2018.05.09. 15:12:21

@chrisred: Egy picurka pillanat! Mi szerepelt a yard hírcsokrában, Az, hogy Ahmed kötvényes, vagy egy kicsikecsikuka drogot teregetett? Már csak a rend kedvéért. Üdv.
P.S. mindig későn veszek észre mindent . Hiába 70 years az anyi, mint annyi. Üdv.

chrisred 2018.05.09. 15:13:35

@Armatúra: Szerintem jellemzően az őket foglalkoztató szervezet pénze fekszik a kötvényekben, és bizonnyal van valamilyen lebukás kockázati tényező is belekalkulálva a megtérülési rátába. Azért erősen a hihetőség határán túl van, hogy orosz, ukrán vagy kínai jómunkásemberek gyűjtögették össze azt a 300 ezer eurót, hogy szerencsét próbáljanak Európában.

chrisred 2018.05.09. 15:14:37

@Armatúra: Az előző, ha rákattintasz az előzményre, minden titok napvilágra kerül.

apro_marosan_petergabor 2018.05.09. 15:17:11

Kicsi "szerző", már a második hozzászóló helyre tett, és csatlakozom hozzá.
+ nézz néha tükörbe, próbáld az agyadat gondolkodásra használni - önállóan - beszélgess olyanokkal, akik másképpen gondolkoznak mint te, s próbáld felfogni amit mondanak.
Nézegess történelem könyveket - arra azért ügyelj, ne csak marxistákat. Értelmezd a demokrácia fogalmát, úgy hogy mit is jelent egy 2/3-ra megnyert választás - annak a tükrében, hogy az összes ellenzéki - volt szélsőjobb, kommunista utódpárt, szélsőbal, barnás-zöld és egyéb, homogénnek korántsem nevezhető ellenzéki pártnak 1/3 jutott...
Azt is, hogy mit jelentene az, ha egy ilyen katyvasz ellenzék "irányítaná" az országot. Hová jutnánk...
Na, szóval gondolkozz néha...

horvathviteztamas 2018.05.09. 15:26:56

Orbán és a teljes Fidesz meg az ország fele majd beszarik a félelemtől...:DDD
Azért vicces, hogy ennyire félkegyelmű idióták vagytok...

Armatúra 2018.05.09. 16:01:34

@chrisred: Az a variációka, hogy mondjuk gazdagabb egyedeknek megéri így bepróbálkooózni az Junióba bele, nem jön be? Meg nem értem, hogy minek ilyen szervezőknek a letelepedés? Moer' hogy még a roppant szakszerű amcsi movies is azt sugallják, hogy az ilyenek csak röpcsiznek országok között és a córeszben/ban?) éldegélő terjesztőket, végrehajtókat instruálják, vagy löketik ki. Szóval, van némi spúrom, hogy ez a téma interpretáció picit politisch motiváltatik. De ne múljon el nap két gesztus nélkül. Legyen meg az igazad! Amúgy is olyan témák ezek, amelyeket nem szokás a nagyérdemű elé teregetni sehol e kerek glóbuszon. Így tág tere van minden abszolút hiteles magyarázatnak. Üdv.

2018.05.09. 16:04:56

Drága Bogaram! A forradalmad nagyjából 6-12 óra alatt fog polgárháborúvá alakulni, és akkor mi is ott leszünk.
És ne gondold, hogy a felcsúti dagi védelmében fogunk harcolni. Egy ilyen helyzetben az ő személyes sorsa már senkit nem érdekel. Mint ahogy a FIDESZ sem. Ez a háború a Nagykörút és azok között fog folyni, akik magyarként szeretnének élni.
Ugyanis ne hidd, hogy csak ti szeretnétek ezt a '18-19-ben megkezdett vitát lezárni. Mi is. Épp csak annyi kell, hogy újra elkezdjétek. De lehet, hogy ezúttal nem lesz félmunka.

(Szükséges megjegyzés: "Nagykörút" alatt nem a magyar zsidóságot értem. Csak mielőtt valaki nekiállna értelmezni.)

Egyébként - hogy egy nálad sokkal nagyobb embert idézzek: a ti kezeteken még a forradalom is el fog zülleni. Még ellenzéknek is tökéletesen alkalmatlanok és impotensek vagytok, hogy akartok egy országot vezetni?

Armatúra 2018.05.09. 16:11:05

@chrisred: Az MN az utóbbi időben, különösen a G nap után a leghitelesebb hírforrássá avanzsált. Kifejezetten hiteles volt a potom 1300 mrd-os Elisabeth von und zu Csenger ügye. Ez egy újabb hiteles gyöngyszem lehet. Ha Simics polgitárs nem dobgya őket, még sok kemény üggyel jöttek volna. De Gott sei Dank a Hír Tv teszi a dolgát. Úgy, hogy el leszünk látva több kökemény valósággal . Ez most kicsit elnyelvtanodott, de hagyom elrettentésnek. Üdv.

Cycmen 2018.05.09. 16:11:47

@Balango: Ugyanis ne hidd, hogy csak ti szeretnétek ezt a '18-19-ben megkezdett vitát lezárni. Mi is.

ez de jó megfogalmazás.

chrisred 2018.05.09. 16:16:32

@Armatúra: Nem a letelepedésre van szükség, hanem az Unión belüli szabad mozgásra, a fedő üzleti tevékenység engedélyezésére. A szervezett bűnözésnek nyilvánvalóan nem Magyarország a célpont, hanem a nyitva maradt kertkapu, ahonnan becserkészheti a félmilliárdos európai piacot.

Armatúra 2018.05.09. 16:24:34

@apro_marosan_petergabor: Csak a hecc kedvéért mondom, hogy az eredeti névsor Kádár Apró Dögei volt. Ha tudtad, bocs.

Armatúra 2018.05.09. 17:02:14

@chrisred: Azért, ha pindurit utána gondolsz a taljánokhoz frankokhoz via mediterranum, beténfergő pár százezer grüss Gott vendég között is lehet ilyen olyan meg amolyan. Persze a '15-ös jamboree során a rajtunk átvonulók között is úszkálhatott egy-két fain-tos egyed. De akkor mi már régóta rossz fiúk voltunk, hogy Ad1 nem voltunk kedvesebbek, ad2 nem őríztük ellen a 100 ezernyi vendéget. pedig sógorék példát mutattak, hogy akár pár százat is tök jó le ellen őríznek pro év. Szóval, ismétlem ez a chewing gum kiköphető bármikor és újra rágható. Már akinek ez a mániája. Ha nagyon komoly akarok lenni, csak azt tudom kiizzadni lesántult agyamból, hogy ezek a dolgok mindig kattintós témák lesznek média személyiségek jóvoltából. Mivel bennem a csekélynél több kétely halmozódott fel ezen említett személyek szellemi/etikai kvalitásait illetően, noch dazu oldalra nézve meglepő szimmetriával, egy idézettel jövök elő, drága otyecom hagyatékából. A'szem már elsütöttem egypárszor , de nálam örökzöld. Szóval: "Amit leírnak/mondanak annak az ellenkezője sem igaz", a másik gyöngyszem, 'Ha kérdeznek akkor is hazudnak." Ezt ugyan a módszerváltás előtti érára értette, de kiterjesztettem mint egy huncut funkcionált. üdv.

zokogjatok 2018.05.09. 19:33:15

@Armatúra: "Az, hogy mennyi a nettó változás, azaz a kimenők és visszatérők algebrai összege, nem tudom. Ilyen ügyekben nem kedvelem az érzelmi indíttatású állásfoglalásokat. "

No de basszus, hát a statisztikák az nem "érzelmi alapú állásfoglalás" :D

Itt van magyarul:
www.portfolio.hu/gazdasag/kiderult-hogy-mennyien-vandoroltak-ki-magyarorszagrol-itt-a-hatalmas-meglepetes.283118.html

"2017-ben a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege 13 200 fővel mérsékelte hazánk természetes fogyásból adódó népességszám-csökkenését."

Azaz csökken a népesség (mivel kevés a gyerek és elöregedett a lakosság), de közben a bevándorlás egyenlege pozitív, azaz nem igaz a "mindenki elmegy".

De ugyanezt mondják a nemzetközi statisztikák is, pl.:

knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate

+

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

zokogjatok 2018.05.09. 19:35:31

@élhetetlen: örömmel látom, hogy az eredeti "nincs is visszavándorlás meg bevándorlás" álláspontod átalakult a jóval árnyaltabb és nehezebben cáfolható "nem olyan jó minőségű a beáramlás, mint a ki"állásponttá.

Ez egy hittétel, amit mondasz, ellenőrizetlen adatokkal, hasra csapva hozott állításokkal.

zokogjatok 2018.05.09. 19:45:37

@Armatúra: "Nézd! nem lehet letagadni, hogy jelentős mennyiség van kint."

Nem akarom én letagadni, no de kérlek, Angliát évi 300e ember hagyja ott, osztán csak nem dől össze. Mert több jön, mint megy. Szerényebb számokkal, de MO-n is ez a helyzet.

"After an estimated 323,000 people emigrated last year, we've taken a look at who they are "

www.telegraph.co.uk/news/general-election-2015/politics-blog/11620356/Emigration-nation-who-are-the-thousands-fleeing-Britain-each-year.html

zokogjatok 2018.05.09. 19:52:57

@Khonsu: "Akkor semmi gond, hiszen ezek szerint a kivándorlás egy nem létező probléma"

Aham, egybitesnek tetszik lenni. A legtöbb dolog azért nem ilyen, hogy "na ez nem probléma, az meg igen".

A kivándorlás valamekkora probléma, mert a legjobb lenne ha nulla ember vándorolna ki. Viszont ez nem életszerű az EU-ban, és nálunk sokkal, sokkal gazdagabb országokban is elég nagy a kivándorlás.

A helyzethez és a versenytársakhoz és a régóhoz képest a kivándorlás viszont kifejezetten jó helyzetben van, MO-ról nem kiugróan magas a kivándorlás, van bevándorlás is, nyilván rásegít erre hogy egy erdélyi magyar Budapesten is könnyen talál állást, ez van.

Túldimenzionált probléma, és az ellenzék egy buta kliséje amit bevettél. A szokásos vészhuhogások egyike (a kizár a nato, kizár az eu, tönkremegy az ország, orbánt kirúgják a néppártból, stb mellett). Ennyi.

élhetetlen 2018.05.09. 20:49:23

@zokogjatok: Sajnálom, valakivel összekeversz. Ez volt az első kommentem ehhez a bloghoz, nem tudom, szerinted milyen álláspontom alakult át. Az meg, hogy mi a véleményem arról, hogy, ha kimegy 200 fiatal, és bejön 300 nyugati nyugdíjas, attól nem lesz jobb, azt mi a f@asszal kéne igazolnom? Hittétel, vagy vélemény, ki minek látja. Ja. De legalább a Klotild paloták, Párizsi udvar, stb.-nek utána néztél, mert az viszont nem hasraütés, nem is vélemény, hanem kemény tény. Vagy azok az abroszfejűek nem zavarnak? Azok jó abroszfejűek? Ahogy Pharaon is az volt, aki miniszterelnökkel bratyizott, „befektetett”, a miniszterelnökkel szembeni kastélyt vette meg, ja, közben nemzetközi körözés alatt állt, csak ez a magyarok nem tudták, mert nem volt ujjlenyomata? Hogy is van ez nálad az abroszfejűekkel?

2018.05.09. 21:10:14

@Womb Raider:

"Ahogyan elnézem, a poszterek is félnek a nyilvánosságtól, mert művésznevek mögé bújnak... :) Pedig biztos a vállára venné őket a dicső pesti forradalmi ifjúság egy tüntikén.. "

Miért? Téged így neveztek el a szüleid faszorrú?
Te is művésznév mögé bújsz fityiszgeci. Akkor meg miről hadoválsz gyíkarc?

agapornisz 2018.05.09. 22:14:17

@zokogjatok: Kedves kommtársam! Nem azt mondtam, hogy ez tragédia, de szerintem probléma. Ezért akarja Vikim a jövőben visszacsalogatni a kint dekkolókat. Azt nem tudom, hogy a bejövők honnan jönnek, de sicher ami biztos, szeretném a mieinket viszontlátni. Másrészt, valóban tagadhatatlan, hogy nem olyan arányú a kimenetel, mint horvátoknál, pláne lengyeleknél, stb. Pl. a fiam is visszajött ángliuséktól, pedig ott masterezett egy jópofi ösztöndíj segélyével -12 ezer pounds -. A lányom pedig -aki igen jó építész, semmiképpen nem menne ki, noha perfekt angol. Szóval, úgy szép a család, ha -skype ide vagy oda- együtt van, na. Üdv.

Európai téridő 2018.05.09. 22:14:44

@nyerafidesz: Cuzammen (összesen) még az is lehet, hogy többen voltak, de saját hülyeségeik miatt leszalámizott állapotban az ellenzékiek. A "taktikai" szavazások is csak OV-ékat erősítették, ha tök béna ellenzéki pártokra fecsérlődtek el.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.05.09. 23:21:14

"Az emberek többsége sápítozik, petíciót szerkeszt, tüntetést szervez, szavazásra buzdít, vagy a kivándorlást tervezi, apátiába süllyed."

A "többség" szó indokolatlan használatáról érdemes volna gyorsan leszokni. A kormányoldalt sokszor cseszegetik az ellenségei azzal, hogy nem kapták meg a szavazatok abszolút többségét, mégis így nevezik magukat. Akkor egy pár száz fős anarchista társaság végképp ne hencegjen azzal, hogy ők a többség.

2018.05.10. 00:56:19

@zokogjatok: talán ha nem egybites fideszes lennél akkor megnéznéd, a halál/születés statisztikát, és meglepődnél, hogy a népesség jobban fogy, mint amennyi a születés/halálozásból adódik... A másik, hogy milyen érdekes, hiába tolja viktorka a csok-ot, és egyéb más népnyomorító intézkedést, nincs több gyerek se.

2018.05.10. 01:05:06

@Armatúra: ugyan, az elvtársaid itt már hurrájelentéseket tettek közzé, hogy több a bevándorló, mint a kivándorló. Egyeztessetek a pártirodában, mielőtt nagyon belelendültök. Elárulok egy titkot: az emberek minimum fele azért költözött ki, mert kint látott jövőképet, amit itthon már nem. Tudod nem mindenkinek a stadion a legfontosabb.

2018.05.10. 06:44:06

@Látens Inszinuáció: Na nehogy már azonos fajsúlyú legyen az én tevékenységem az övékével. Én magánemberként a saját véleményemet teszem közzé, míg ők ki tudja ki által finanszírozottan a finanszírozó véleményét propagálják.
Ha neked azonos értékelés alá esik egy átlag kisember véleménye egy nem ritkán külföldi érdekcsoport elképzeléseit közvetítő hivatásos véleménye, akkor nálad valami nincs rendben. Én nem törekszem minden fenntartásomat félretéve kiszolgálni a megrendelő igényeit, mivelhogy nincs ilyen.

chrisred 2018.05.10. 08:08:29

@zokogjatok: A CIA ott találta nemzetközi migrációra vonatkozó adatokat, ahol Szaddam tömegpusztító fegyvereit? :) Két becslés sincs, ami minimálisan hasonlítana egymásra. Horvátországra, amiről a belső adataik alapján tudjuk, hogy a lakosság 10%-a már nyugaton van, elhanyagolható mértékű kivándorlást mutatnak.

Armatúra 2018.05.10. 11:36:31

@okostojas007: Bocs, de későn jutottam billentyűhöz. Látom a bérkommentelési/pártirodai/egybites Ansatz-nak lelkes híve vagy. Egészségedre! Jedem das seine. Amúgy, azt igyekeztem kommtársnak előadni, hogy pontos források nélkül a trend csak szív és nem valóság szerint értelmezhető. De ez az örökzöld téma minden lelkes pro és contra egyed számára. A kint lévők száma halál pontosan min. 1 millió hiteles antiszimpi emberek ill. 200 ezer úgyszíntén hiteles szimpizők számára. Mivel a differansz kvázi módó nagyságrendi, öldöklésre prímán -nem CBA - alkalmas. Valóság anyú -egyébként egy kurva, hajdani N.E. prof-om szerint - kedélyesn kuncog e gigászi szellemi küzdelmet kuksizva. Úgy, hogy csak további szép napot és vidám ökleléseket kívánok. Üdv.

Armatúra 2018.05.10. 11:41:12

@okostojas007: Hja és még valami. Bár nem vitatom -mi a fenének-, hogy pontos , hiteles adatokkal rendelkezel érzületek terén is, annyit merészelek leírni, hogy a 3-4-szeres, vagy nagyobb fizú különbségek katalizátor szerepe talán-talán hazai kormánytól függetlenül is definit súlyponti lehetett. Ha más a meggyőződésed, akkor lelki nyugalmadra tekintettel, vedd úgy, hogy meg se szólaltam. Azt is halkan. üdv.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.10. 12:06:39

@Armatúra: "fizú különbségek katalizátor szerepe talán-talán hazai kormánytól függetlenül"

Ki kell ábrándítsalak, a fizetések nagysága nem független a kormánytól. Ezt szépen mutatja, hogy a fizetések terén is csúszunk le Romániához. A geci ezt is elbaszta, nem csak minden mást.

apro_marosan_petergabor 2018.05.10. 12:42:14

@Armatúra: Azt nem mindenki érti, amellett én ezzel nem tréfálnék, erre a három címeres gazemberre pontosan kell emlékeztetni a halandókat...

Apró Antal: Gyurcsány feleségének nagyapja (jelenleg is az ÁVÓ által Aprónak juttatott, zsidóktól rekvirált rózsadombi villában laknak), az 56-os véres megtorlás egyik élharcosa
Marosán: egy ócska pék, aki ahelyett, hogy sütött volna, inkább a tömegbe lövetett
Péter Gábor: az ÁVÓ főnöke, egy ócska, primitív, néhány elemis szabósegéd, rengeteg vér és könny tapad a nevéhez, tevékenységéhez

2018.05.10. 14:44:30

@Armatúra: aha, tehát te lennél a nagy fideszes értelmiségi, és azt hiszed, ha idegen blablákat nyomatsz, akkor okosabbnak tűnsz :) Próbáltam értelmet keresni vergődéses zagyvaságodban, de nem találtam. Remélem nem valami értelmes munkát végzel, mert a kollégáid idegösszeroppanást kaphatnak ettől a semmi lényegi információt nem tartalmazó modoros maszlagtól. Fentebb linkeltem grafikonokat adatokkal, nézegesd, vagy te is az a fideszes vagy, aki szerint a KSH hazudik, az eurostat hazudik, csak az az igaz, amit a vezéred állít? 2010 előtt is nagy különbségek voltak a bérek közt, mégse költöztek ki sokan. A kivándorlás csúcsa 2013-2015.. mikor látták, hogy vezéred tolvajabb a maszopnál, és sorosozós maszlagon és pár stadionon kívül nemigazán tud semmit se hozzátenni az ország fejlődéséhez.

2018.05.10. 14:45:44

@Womb Raider: mivel minden ellenzéki fórumba belekontárkodsz, minimum reklámozhatnád te is magad, mint a bolgár birka, hisz hivatásosan is bérkommentelést tolsz.

2018.05.10. 14:53:29

@okostojas007: "2010 előtt is nagy különbségek voltak a bérek közt, mégse költöztek ki sokan. A kivándorlás csúcsa 2013-2015.."

Talán összefüggésben van azzal, hogy mikor is oldották fel a munkavállalókra vonatkozó kvótákat? 2010-2011 táján? Mentek volna előbb is, de az unión belül tán 3 ország fogadta a kelet-eu munkaerőt korlátok nélkül..

Ebbe feszültök bele, hogy minden külföldi munkavállalás mögött hatalmas ideológiákat kerestek..

2018.05.10. 14:54:48

@okostojas007: Kívánom, hogy annyiból kelljen megélned, amennyit én kapok ezért...

2018.05.10. 15:03:51

@okostojas007: Ja..még valami... hogy mennyire hülyeségeket állítasz.. a B1-en kívül te nem nagyon találsz rám polfórumokon, de azért bátran told a hangulatkeltő csacsiságod.
Pillanatok alatt mondok 10 hivatásost a ti oldalatokról, aki szisztematikusan végighaknizza az összes propaganda posztot, A>Z. Az nem zavar, ugye? Amúgy meg azt hittem, hogy a progresszív liberálisok egyik fő célkitűzése megteremteni az általános szólásszabadságot. Te meg olyan hülye vagy, hogy magadnak vindikálod a jogot annak meghatározására, ki hol és mit írhat.

2018.05.10. 15:05:40

@Womb Raider: jó lenne ha nem nyomnád a hülyeséget. aki akart, már 2004-től is mehetett.

Munkavállalási jog Angliában
"2004. május 1-jétől Magyarország EU-s csatlakozásától számítva az angol hatóságok sem korlátozzák a magyar állampolgárok munkavállalási jogát. Tanulóként is szabad óraszámban lehet munkát vállalni, azonban heti 20 óra feletti munkavállalás során már regisztrálni kell, mint munkavállaló."

2018.05.10. 15:08:39

@Womb Raider: aha, tehát az elvtársak téged a B1-re állítottak rá?
1 év alatt többet fröcsögtél, mint más 10 év alatt. Nehéz elképzelni, hogy nem szándékosan, megbízásból jársz ide nap-mint-nap előadni magad és nyomni a kormánypropagandát. Vagy 10-en vagytok erre a nickre, aztán mindig más van ráosztva? :)

6044 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2017.04.15. óta tag.

2018.05.10. 18:23:01

@okostojas007: Mondom én, hogy az értő olvasás nem megy... Ne Angliával példálózz, bogaram, mert azt én is leírtam, hogy volt 3 ország, ami nem élt a kvótákkal, de a többi biony igen és ezek között ott volt Németország és Ausztria is..hogy csak a két legkedveltebbet említsem...Szóval izomból megcáfoltad azt, amit nem is állítottam. Első lépésnek tőled ez nem is rossz.

Az, hogy én egy nicken felhalmoztam ennyi hozzászólást, aminek még a harmada sem nagyon jön a polblogokból akkor mennyivel is vagyok bérkommentelőbb annál, aki 3-4 nicken tolja non-stop 7/24 és csak néha rontja el a nickváltást?
Vagy mi van? Aki sokat kommentel, az hazudik? Vagy az csakis bérért teszi? Vagy az ...
Hülye vagy, az is maradsz.

2018.05.10. 20:29:22

@Womb Raider: látom még mindig hülye vagy, jól fizet még a bérkommentelés... tudom.. mindenki görcsösen bulgáriába vágyott, az a legfontosabb, mert mind tudjuk, a fideszeseknek anglia is szar ország.
Aki akart az osztrákokhoz, mehetett eddig is, vagy akár svájcba is, tudom, svájc se számít :)
Aki usa-ba, kanadába vagy ausztráliába ment, annak mit magyarázol be? Biztos most jobb hozzá a nap hold együttállás, igaz?
hülye vagy, az is maradsz, szokásos kis narancskomcsi vagy, aki mindig védi a védhetetlent. Gyorsan szólj a pártnak, hogy a nép még mindig nem hiszi, hogy mindenki visszavándorolt, adjanak ki még napi 2 hurrájelentést, és izzitsák a plakátkampányt.

2018.05.11. 06:38:19

@okostojas007: Habzik a szád, parasztgyerek.
Majd leszel szíves megsasolni a különböző országokba kivándorolt magyar munkavállalók számát, összevetni azzal, hogy hol volt kvóta, azt mikor oldották fel és ez mennyiben függ össze a kivándorlási ráta megnövekedésével. 3-4 paramétert kell összevetni, az még neked is kell, hogy menjen.
Te nyomorult, menni mehetett, csak hivatalosan nem kapott engedélyt. Ausztriába a határmenti településekről tizenpár évvel ezelőtt is ingáztak, de lópikula pénzért, szezonálisan és feketén.
Tudom, borzasztóan fáj és frusztráló, hogy a nagy eszeddel ismét a vesztesek csapatában kötöttél ki, hogy semmire nem jutsz , de a bánatért nem húzol a retekbe , ha itt ekkora szenvedés számodra az élet? Vagy talán a hülye szájjártatós nulláknak ott sem terem babér? Ha nincs mit eladj a munkaerőpiacon, akkor így jártál, itt fogsz megrohadni, puffoghatsz reggeltől estig.

2018.05.11. 10:38:15

@Womb Raider: még mindig vergődsz, te kis komcsi, látom hozod a szintet. Fröcsögsz itt összevissza érvek nélkül. Jössz arcoskodni, aztán mindig pofára esel. Nulla adatot linkeltél, nulla érvet hoztál fel, de előadod a fogyatékos fideszest aki mindent jobban tud :)
Idejössz pofázni, aztán megsértődsz ha visszaszólnak, utána meg veréssel fenyegeted azokat akikkel nem bírsz. Csak te vagy itt vesztes csapdában, mert ahogy a gazdid megun, te is repülsz, seggnyalás nélkül meg nem tudsz érvényesülni.
Az angliába kivándorlók csúcsa 2013. Tudod miért? mert akkor már a nálad csak egy kicsivel okosabbak is is rájöttek, hogy az orbán kormány csak egy sima tolvajbanda gulyáskommunizmussal leöntve. Maradtak a hozzád hasonló hű talpnyalók, kik visszasírják az uram-bátyám rendszert, mert milyen jó is volt vonulni május elsején, és ha előrébb akartál jutni, elég volt csak jóban lenni a párttal.

2018.05.11. 10:47:49

@okostojas007: Hűűű...te még mindig ugyanolyan kis buta vagy, mint voltál. A kényszerképzeteid sem változtak..
Kinek van gazdija, te nyomoronc? Miből kalkuláltad ezt ki? Másként is lehet létezni, mint amihez te szokva vagy.

Arra látom nem válaszolsz, hogy egy ekkora ász, mint te, mégis miért itt erőlködik, miért nem a kolbászkerítés túloldalán?
Nem linkelek én neked semmit, egy ekkora tálentum meg tudja talán oldani egymagában is, iránymutatást kaptál. Rohadtul nem érdekel a prosztó vergődésed, a világtól elszakadt alternatív buborékod sem.
Nem kellesz a kutyának sem idehaza, sem külföldön, ettől szenvedsz.

2018.05.11. 12:55:25

@Womb Raider: kapálózz csak kis komcsi, már rég válaszoltam, mikor játszottad a nagymenőt és munkát ajánlottál fillérekért, sőt azt is elmondtam miért nem költöztem még a család másik fele után.. de hát nincs ezen semmi meglepő, akkora a memóriád, mint egy nyálkás meztelencsigának, se gerinc, se ész.
Tudjuk, az angol nyilvántartás is hazudik, csak az az igaz, amit a seggnyalás után a vezéredtől kapsz :)

2018.05.11. 13:29:43

@okostojas007: Ja.. azért ne haragudj rám, hogy nem követem a hazugságaid naprakészen..
A meséidet add elő a demens felmenőidnek, őket szórakoztathatod, engem untat. Európa >Anglia. Megértem, hogy arra igyekszel tolni a dolgot, és a német/francia/osztrák/olasz/svájcibenelux államok béli munkavállalás esetében bizony vicces kvóták voltak.. Svájcban 100!!! fő volt a magyar kontingens.
Hülyíts mást.

2018.05.11. 16:17:49

@Womb Raider: hülyíts mást fideszféreg.. persze, és a volt kollégáim fele belekerült abba a 100-ba mi? Aranyos, hogy mindig forrás nélkül hazudozol.
Te semmire se emlékszel, amit pár hete hazudtál :) profi... Mégis csak több bérkomemntelő lehet a womb nick mögött, aztán megkapom sokszor ezt az agyatlan fröcsögőt, kirúgtátok a modoros magyartanárt :) Az se értett sok mindent, de nem habzott ennyire a szája.
2006-tól lehet menni mégis 2013-ban mentek a legtöbben svájcba.. fáj az igazság, narancsagyú?
2011-től nincs kvóta, de mégis 2013-ban menekült ki a nép.
Ráadásul előtte is lehetett, csak előre le kellett szervezni a munkát. Ha volt hova menned(mondjuk informatikusként), senki se kötekedett.
Persze mindenki imádja viktorkát, ezért van az, hogy a külföldi magyarok közt viktorék a parlamentbe se jutnának be(persze nem a megvásárolt levelesek közt) :)
Nem véletlen nehezítette folyamatosan a vezéred a szavazásukat.

2018.05.11. 19:56:58

@okostojas007: Már totál megzavarodtál. Kurvára nem érdekel, hogy mit állítsz, mert a tények nem igazolnak. Azt, hogy a kvóták feloldását spéttel követte a migráció, az csak annyit tesz, hogy az emberek zöme annyira nem volt elkeseredve, hogy már az első nap tépje a kerítéskaput. A kalandvágyóbbak nekivágtak és amikor már jöttek szélesebb körben az infók, akkor többen indultak el. Meg persze sokan össze kellett gyűjtsék a kinti tartózkodás biztosításához a kezdeti tőkét.
Azt azért ugye tudod, hogy a migrációs ráta a Fidesz eellenére Mo.-n az egyik legkisebb (a románoké és a lenygyeleké messze magasabb..) és az emberek nem valami elől, hanem valamiért mennek az euba munkát vállalni. ha ugyanazon munkáért 500-1000 kilométerrel messzebb háromszoros bért fizetnek, ki az a hülye, aki nem tesz kísérletet.
Amúgy meg ne aggódj, még látni fogod a tendencia megfordulását.

Addig meg tőlem forrást nem látsz, amíg te sem teszel az ostoba faszságaid mögé valami kézzelfoghatót. Svájc egyébként arra készül, hogy újra kvótát állít fel az EU tagállamokból bevándorlókkal szemben :)

A hülyeséged cáfolandó:
"A svájci statisztikai hivatal adatai alapján 2012-ben 1819 magyar bevándorló élt állandó letelepedettként az országban. A magyarokat érintő, szinte minden újonnan csatlakozott EU-s tagállamra hét évre kivetett korlátozások 2011 május elsején jártak le. Ekkor, az adatokból látszik is, hogy hirtelen nagy mértékben megugrott a Svájcba költöző honfitársaink száma (2010-ben 1194-en, míg 2011-ben már 1751-en éltek az alpesi országban - ez 47%-os növekedést jelent egy év alatt). Hasonló tendencia figyelhető meg a többi térségbeli országban is: 2010-ről 2011-re a letelepedni vágyó lengyelek száma 26%-kal, a cseheké 41%-kal, a szlovákoké pedig 33%-kal nőtt."
Szóval vegyél vissza a nagy arcból

2018.05.11. 20:38:13

@Womb Raider: gratulálok a saját hülyeségedhez :) pont azt sikerült igazolnod, hogy annyian menekülnek orbánisztánból, hogy svájc kénytelen korlátozni. Köszönöm, hogy igazoltad, hogy senki se akar itt maradni.
Azért néha egyeztess a többi bérkommentelővel, hogy ugyanazt hazudjátok.. megfordult a trend... Most meg igazolod, hogy nem :)
Látod, megyez, most már megtaláltad a google keresőt.
www.portfolio.hu/gazdasag/megmutatjuk-miert-tragedia-a-kivandorlas-magyarorszagnak.261319.html

2018.05.12. 06:28:02

@okostojas007: Te nyomorult majom.. Svájc nem a magyarok miatt vezet be korlátozást és Svájc nem az unió..Tehát elegánsan átlibbentél a hazugságod cáfolata felett és ezzel a lendülettel félre is magyaráztál valamit...
Akkor én is mondhatom, ugye, hogy a 2011 tájékán "menekülők" az általatok előidézett krízis és az azt követő folytonos államcsőddel való pánikkeltés elől menekültek.. ez mondjuk igaz is lehet, szemben a baromságaiddal..

Ééés.. továbbra sem látod, hogy a nyugat és Mo. közötti fizetésbeli szakadék betemetése (ami 40-50 év megszakításos komcsi diktatúra hozománya..) azt nem lehet 8 év alatt teljesen betemetni. Ám a trend jó. Emiatt is csökken a kivándorlási vágy.

Szóval te miért is maradtál, amikor már minden normális elment, vagy menni készül? Talán mert komcsi agitátorokra nem vevő arrafelé senki, máshoz meg nem értesz.

2018.05.12. 06:29:04

@Womb Raider: Ja... a kvóták.. akkor azt ugye kipipálhatjuk, belátod, hogy hazudtál?

2018.05.12. 18:17:16

@Womb Raider: látom még mindig retardált vagy, és kikívánkozott a kultúra. Hazudozhatsz összevissza kis komcsi, sohase állítottam, hogy az unióba vándoroltak ki. Ez csak a te tévképzeted, ahogy szándékosan erőltetted svájcot is. Neked angliai kivándorlás se számít, mert nem tetszik annak a statisztikája :), holott oda vándoroltak ki legtöbben.
Aranyos, hogy komcsizol, azért néha töröld meg a szaros nyelved, ha emberek közé merészkedsz. Nyalod a legnagyobb komcsi párt valagát, aztán itt komcsizol egy jót közben :)
Majd szólj, ha sikerült megmagyarázni miért a fideszes komcsik uralma alatt léptek le legtöbben olyan országokba is, ahol 2004 óta semmiféle kvóta nincs.
Már 1x leírtam miért maradtam, az, hogy fogyatékos vagy, és nem emlékszel, az nem az én bajom. Nem fogom minden topicban ezt előröl kezdeni, hiába is vergődsz. Ha annyi eszed sincs, hogy mit beszéltünk pár hete, akkor mit osztod itt az észt? Ennyit tudsz, előtted a pártlap, aztán abból fröcsögsz valami baromságot.
"Ja... a kvóták.. akkor azt ugye kipipálhatjuk, belátod, hogy hazudtál?"
sohasem állítottam, hogy nem voltak kvóták.. tehát ismét te hazudtál, olyan mondatokat akarsz nekem tulajdonítani, amit sose írtam. Akit ismertem, és ki akart menni svájcba, az ki is ment, sajnos nem ismerek hozzád hasonló fogyatékos trógert, őket mind beengedték. (persze nem is bérkommentelésből akartak kint megélni)

apro_marosan_petergabor 2018.05.12. 18:46:08

@okostojas007: A "fideszes komcsik" alatt lassan magához tér Magyarország. Kevered a kivándorlás fogalmát a külföldi munkavállalással. Elmondom, hogy tudd, azoknak akik kimennek külföldre tanulni, keresni pénzt és/vagy kalandot a többsége gazdagodva pénzben és /vagy tudásban hazajön előbb, utóbb és gyarapítja tovább hazáját.

2018.05.12. 19:12:08

@okostojas007: Mellébeszélsz. Mutass hiteles statisztikát. Másrészt kínlódsz, hogy valahogy kitolass a hülyeséged mögül:

Ezt írtad, erre válaszoltam:
"A kivándorlás csúcsa 2013-2015.. mikor látták, hogy vezéred tolvajabb a maszopnál,"

Itt se Angliáról, se Svájcról nem volt szó. Szerinted nem logikus, hogy akkor mozdul meg nagyobb tömeg, amikor a közeli országok is megnyitják a munkaerőpiacukat? Dehogynem. Ez nem Orbánék politikájával függ össze, pusztán a lehetőségek bővülésével.
Az egész világ kinyílt előtted, de te inkább itt szenvedsz. Mert a szájtépésen túl nulla eladható tudással/képességgel bírsz. Ezért szar neked, nem a kormány miatt.

2018.05.12. 19:13:31

@apro_marosan_petergabor: nem keverem, nincs ismerős aki visszajött volna. Mind úgy ment ki, hogy hohóóó összeszed pár millát, és jön vissza.. csak nem jött, helyette van már angol állampolgársága.

2018.05.12. 19:22:33

@Womb Raider: nem bővültek pl angliában a lehetőségek. ott volt a statisztika, amit az angolok adtak ki, hogy hányan igényeltek NI számot angliában magyarok. Az alapján vállalhatnak munkát. Ez szerinted hazugság, de ezt már megszoktuk... szerinted a ksh-tól az eurostaton át már az angol államigazgatás is hazudik :D Csak fényesmagasságos vezéred mond igazat.
Még mindig nem emlékszel? saját cégem van, és nyugati béren élek, és mivel digitális termékeket állítunk elő, a világ bármely táján megvagyok ahol van internet (normális sebességgel), nem úgy, mint te, aki csak nyelvcsapásokkal jut előrébb.
Ha az ok érdekel, hogy miért vagyok még mindig itt, akkor olvass vissza, a fene se kezdi előröl.

2018.05.13. 08:00:47

@okostojas007: Mese. Van egy garázscéged, a magyar átlagnál jobban keresel, de kint ez egy sovány nulla. Akkora ász meg nem vagy, hogy kint nagy pénzért dolgozz. Belőled kb annyit nézek ki, hogy egy "webdizájner" egyszemélyes vállakozásban sablonokat reszelsz egyéni igényekhez és igyekszel minél jobban lehúzni a kevés klienst.

Ha meg ennyire ott van előtted a statisztika, úgy add uram bátyám, linkeld már be. Nehogy elbeszéljünk egymás mellett.

apro_marosan_petergabor 2018.05.13. 09:00:52

@okostojas007:
Sok ismerősöm ment ki, és sokan megszedték magukat, majd visszajöttek. Olyanról is tudok, aki maradt, de csak félig - feleség külföldi volt, elváltak, maradt gyerekek hazajöttek éveket éltek itt, majd később visszamentek a mamához - mert linkségüket a nyugati viszonyok jobban tolerálták...
Saját példádból sose akarj statisztikát "gyártani" - mert úgy jársz, mint a libero közvélemény kutatók jelentős része, akik a hódmezővásárhelyes, ál-független, választóit megvezető Zaj esetéből országos kormányváltási statisztikát gyártottak...

2018.05.13. 12:35:54

@Womb Raider: akkor van egy nemzetközileg elismert garázscégem, de még így is jobban állok, mint te, akinek csak ez a bérkommentelői állás jött össze, és egész nap csak a seggnyalásra koncentrál. Látom nagyon zavar, hogy valaki elért valamit és nem viktorka seggéből bújik ki.
Fentebb linkeltem, ne fárassz.

2018.05.13. 12:39:51

@apro_marosan_petergabor:
"Saját példádból sose akarj statisztikát "gyártani" "
Te is pontosan ezt tetted. Ismersz olyat, aki visszajött. Én is, de nem ez a többség, hanem az, hogy hívják a barátokat, rokonokat, és költöznek ki véglegesen.
A valóság pedig az, hogy london a második legnagyobb magyar város, ha visszajöttek volna, ez nem lenne igaz.

2018.05.14. 06:59:22

@okostojas007: Persze.. már a Alfa Centauriról is érdeklődten... amúgy leszarom, kompenzáj..csak figyelj, hogy ne keveredj önmagaddal ellentmondásba..

A munkavállalással kapcsolatban..

"A statisztika szerint az átlagos magyar hét éve él Németországban, vagyis nem lehet arról beszélni, hogy a korábbi évtizedekben kivándoroltak jelentősen torzítanák a statisztikát, a nagy többség az EU-csatlakozás, illetve a német munkaerőpiac megnyitása után vándorolt ki.
"
Nem olvasol, csak írsz-írsz-írsz.. Végül arról is megfeledkezel, hogy a tömeges külföldi munkavállalásnak milyen , kifejezetten pozitív hozadéka is van.

A vezető munkavállalási célpontok mindegyike (kivétel Ch és GB) mind-mind kvótás ország volt, ezek piacának megnyílása önmagában elegendő volt a ráta megugrásához.

Te, világhírű propagandista, te...

2018.05.14. 11:40:47

@Womb Raider: itt csak te nyomsz propagandát... Szólj ha sikerült viktorka seggéből kimászni. Pont amiatt írtam angliát, hogy ne hisztizz a kvóta miatt. Arról nem is beszélve, hogy közel 3x annyian mentek az angolokhoz, mint a németekhez. Hisztizz csak, mert a terelésen kívül semmihez sem értesz. Következő mi lesz? a luxemburgi kivándorlással példálózól, hogy bebizonyítsd, nem vezéredtől menekül a nép?

2018.05.14. 12:38:20

@okostojas007: Mondom én, hogy nem olvasol, csak írsz. Még azt is lusta vagy elolvasni és értelmezni, amit te linkeltél. :)))

Azt azért nehogy elhidd, hogy a félreértelmezett statisztika, a trend és a dinamika igazolása a hülyeségednek, hogy "menekül a nép". Az, aki "menekül" (mármint az IQ-ban jobban eleresztett, az pontosan tudja, hogy a büdös életben nem lesz (nem lehet) Mo.-n a nyugat eu béreihez hasonló szint. Ha lesz, akkor munka nem lesz. Másfelől arról is mesélhetnál, hogy hová menekül a britektől az a sok orvos, akik helyére a k.e- peremországokból áramlanak be az orvosok? Orbán elől? Vagy semmi elől nem menekülnek, csak a jobban fizető országokat választják...
Nem kell a buta gyűlölködő gyökér képzelgésedhez torzítani a valóságot.

2018.05.14. 13:16:40

@Womb Raider: látom hülye vagy, csak ne reklámozd.. tudjuk, csak vezéred, és a te fogyatékos értelmezésed a megfelelő értelmezés. Pár hete még azon fröcsögtetek, hogy rosszabbul jár aki kimegy, mert annyival drágább a megélhetés, hogy nem is éri meg. Most meg már hú de megéri kimenni. Ennyit tudtok, nulla IQ, nulla emlékezőképességgel, de mindig az aktuálisat hazudni, hogy vezéred seggében maradhass.
Igen, az orvosok jó része viktorka világa elől menekül, mert az elmúlt 8 évben az orvosok és az ápolók kb 0 megbecsülést kaptak az államtól. Helyette lett stadion, meg milliárdos mészáros elvtárs. Persze viktorka tudja hová kell tenni a pénzt, mert a hozzád hasonló retardáltaknak lesz mit szétverni, ha veszít, ha nyer a csapata.

Cycmen 2018.05.14. 13:33:04

@okostojas007: ." Pár hete még azon fröcsögtetek, hogy rosszabbul jár aki kimegy, mert annyival drágább a megélhetés, hogy nem is éri meg. "

Ha itthon is csak mosogatásra vagy jó, akkor megéri kimenni. Meg nem gazdagszol, de elleszel és nyelvet is tanulsz. Itthon nem éppen a lúzerek maradnak, hanem akik meg tudják állni itt is a helyüket. A nagy kivándorlás hangoztatásról annyit hogy Orbán alatt nyitották meg számunkra az EU-s munkaerő piacot. Ez most így fikció, de Gyurcsányék alatt több lett volna a "menekülő" úgy gondolom!

2018.05.14. 13:43:21

@Cycmen: nagy tévedésben vagy. Tehát a profi informatikusok, ápolók, orvosok maradtak, és azok az orvosok mentek el, akik hülyék az orvosláshoz, informatikához? Tehát a külföldiek teljesen inkompetens hülyéket vesznek fel ilyen pozicciókba, és a zsenik meg itthon maradtak?
2004-től angliában nincs korlát, mégis 2013 körül mentek ki ODA a legtöbben, holott jóval több választási lehetőségük is volt, mint gyurcsány idejében.

2018.05.14. 13:46:31

@okostojas007: Nem olvas, nem ért, csak ír...gondolom így szól a szerződésed..

Cycmen már leírta, én is, de te csak fújod az agitprop faszságot.
NEM MENEKÜL SENKI? SENKI ELŐL. A te földhözragadt agyad szerint, aki kihasználja a munkaerőpiac globális voltából fakadó előnyöket, az menekül.. a hülye agyad menekül a gondolkodás elől. Az orvos nem menekül... vagy, ha neked igazad van, akkor az eu orvosok is menekülnek, csak ők meg az USA-ba menekülnek és helyükre menekül a magyar doki... akik egy része nem véglelegesen marad ott, hanem hazajön, nyit egy magánpraxis..

A vándorló munkaerő pozitív hozadéka pedig az, hogy az itthon maradók bérszínvonala emelkedik. DE soha nem fogja elérni a nyugatit, sőt, nagyon meg sem közelíti azt.
Az orbánmészáros mantrád már roppant kínos, szerintem lépj már ezen túl.

@Cycmen: Mondhatsz neki bármit, a kvalitásai a brossúra felmondásáig terjed. Merazorbán....

2018.05.14. 14:20:07

@Womb Raider: itt egyedül te és haverjaid dolgoznak brossúrából.
Persze, 2004-ben nem érte meg kimenni angliába, de 2013-ban már igen.
2004-ben nem volt globális munkapiac, csak 2013-ban :)
hazudj még, de hát ezért fizetnek téged.
Az a szomorú, hogy neked nem kínos a tolvaj banda, de hát ahogy mondani szokás, tolvaj tolvajnak nem vájja ki a szemét.

2018.05.14. 15:51:24

@okostojas007: Gondolkodj...elképzelhető, hogy az ottani munkaerőpiaci kereslet 2013 környékére növekedett olyan szintre, hogy megérte innen is elindulni?
És nem, 2004-ben nem volt nyitott a teljes EU munkaerőpiac, ergo a globális is korlátozott volt. :) Mucika.. ne erőlködj. Menekülj inkább!!!

2018.05.14. 16:23:14

@Womb Raider: látom nem megy a logikus gondolkodás neked, úgyhogy feladom.. told csak tovább a kommunista szekeret, úgy is csak ebben tudsz érvényesülni.
igen.. 2004-ben anglia korlátozott volt... 2013 -ban meg TÖBBEN mentek oda, mint előtte, holott már az összes EU-s országba mehetnének, akár jóval közelebb is. Tehát csökkennie kellett volna, ehelyett a némettel együtt nőtt.

2018.05.15. 07:08:03

@okostojas007: Te agyatlan.. a munkaerő, ha nem ütlözik korlátba, akkor oda megy, ahol éppen kereslet tapasztalható. Nincs állandó, fix kereslet... és országonként változik..akár. Az a munka, amivel az angoloknál egy sötét bölcsész is megbirkózik, a németeknél lehet, hogy nem igényel külföldi munkaerőt. 10 év alatt egy gazdaságban nagy változások mehetnek végbe..
Te, világhírű bitfaragó..

2018.05.15. 11:40:46

értem, tehát 2006ban, mikor jobban pörgött a gazdaság, mint 2013-ban , kevesebben mentek ki mert ..... fogalmad sincs miért :)
olyan aranyos, ahogy véded a védhetetlent :)
még mindig nem érted. úgy mentek TÖBBEN angliába 2013-ban, hogy mehettek már a németekhez, osztrákokhoz, franciákhoz, olaszokhoz, vagy bárhova az EU-n belül. Megugrott a német is, ami nem számít szerinted, nade miért is ugrott meg az angol? A német nyitás pont az angol konkurenciája, mégis özönlöttek angliába IS az emberek.

2018.05.15. 11:49:57

@okostojas007: Nincs konkurencia, te nehéz felfogású.. (nem szügségszerűen kell legyen)
Nem ugyanazon területekre keresnek az egyik országban, mint a másikban. Ausztriába kimennek simán szezonális munkákra (szőlő, erdészet, biogazdaságok) de Londonba nem.
A német igények nem feltétlenül esnek egybe az angol, vagy francia igényekkel.. egyszerűen nem értem, mit rugózol ezen??? A családunkban van orvos, aki bőven orbánék előtt ment Madridba, ahonnan havonta kétszer átrepül Londonba hétvégi ügyeletbe :) Mehetett és ment, nem üldözte senki. A másik Svédországba ment férjhez és értelemszerűen ott praktizál. A statisztikában mindketten 1-1 "migráns" pedig csak éltek a nyitott határok adta lehetőséggel és azzal, hogy a képzettségük okán keresettek Eu szerte. Az csak a ti ostoba narratívátok része, hogy "menekülnek Orbán elől" (Svédországból amúgy tervezik hazatelepülni, ha a szuperkórház projekt megvalósul... )

okostojas007 (törölt) 2018.05.15. 18:31:35

@Womb Raider: értem , tehát most már nem is ugyanaz a munkapiac :) hanem valami wombraider szerinti szelektív varázslat.. aranyos, hogy még mindig kaparsz :)
persze, angol üldögél a folyóparton, és asszondja.. na az összes gépészmérnököt megkapják a németek, mi meg felvesszük az összes ápolót :)
komolyan, olvasd már el azt a sok baromságot amit leírsz :)

2018.05.16. 05:55:30

@okostojas007: Valamiért mégis a németekhez sokszorosan ntöbb a gépipari szakember ment dolgozni, talán azért is, mert az itteni német cégek ugródeszkát jelentenek zömüknek.
Félelmetesen ostoba vagy, elvakult csőlátású hülye. Az éltet, hogy lesz holnap és háromszor leírhatod, hogy "geci'.

apro_marosan_petergabor 2018.05.16. 08:08:48

@okostojas007: London lehet hogy muzulmánnak nagy, magyarnak nagyon kevés... És sorra jönnek vissza, főleg a brexit óta...

okostojas007 (törölt) 2018.05.16. 15:12:40

@apro_marosan_petergabor: akik hazajönnek azok mennek is tovább. Álomvilágban élsz.

okostojas007 (törölt) 2018.05.16. 15:14:22

@Womb Raider: látom te valami halmozottan hátrányos értelmi fogyatékos vagy. Még mindig nem magyaráztad meg, miért mentek 2013-ban többen angliába, mint 2006-ban, a gonosz gyurcsány idejében, holott akkor még nagyobb volt a fizetéskülönbség.

apro_marosan_petergabor 2018.05.21. 08:36:19

@okostojas007 (törölt): Élnek néhányan, akik viszonylag nívósan beágyazták magukat egy időre, néhányan akik mosogatnak, tömegszálláson laknak, munka után ágyba esenek - majd egy idő után rájönnek, ennél sokkal nívósabban tudnának ennyimunkával Mo-on élni - és hazajönnek. És sokan szerencsét próbálnak, megtanulnak valamit(és angolul), megszedik magukat kemény munkával, nélkülözéssel - majd hazajönnek.
Ez a valóság.
süti beállítások módosítása