Lehet még olyan forradalom is, mint Örményországban. Az örmények egyszerűen nekimentek mindenkinek, aki az útjukba állt és elzavarták a korrupt, hataloméhes és oroszbarát kormányukat. 

Nem ez az első alkalom, hogy kormányellenes tüntetést szervez az ellenzék, de ez az első alkalom, hogy a hatalom ennyire meg van rettenve és ennyire be van szorítva. Minden kártya kint van az asztalon, egyvalamit kivéve: az ellenzék kezében lévő „forradalom”-kártyát, vagy „országos sztrájk”-kártyát.

Maradjunk annyiban: hogy elmegy az elkeseredett ellenzéki tüntető, fújjol, azt kiáltja, orbántakarodj és megvilágítja a Parlament amúgy is kivilágított épületét a telefonjába épített lámpával, az 

nem elég ahhoz, hogy érdemi változás történjen. 

Látszólag folyik a kormányalakítás, az Orbán sorozatban a harmadik kormányát szervezi össze, már be is jelentették a Stop Soros-törvénycsomagot és az újabb alkotmánymódosítást. Bár Orbán Viktor szerénységet emleget minden megnyert (elcsalt?) választása után, szerénységnek nyoma sincs: tovább gyűrűzik a hatalmi arrogancia, a korrupció, a szolgalelkűség és a mészároslőrinces gazdagodás. Magyarán: a megtévesztett, rettegésben élő egyharmad és a meghekkelt választási rendszer segítségével Orbánék kétharmadot kaptak és most döngetik a mellüket.

Mindenki tudja, hogy a gorilla akkor döngeti a mellét, ha fél.

Orbánék most olyan helyzetben vannak, amivel még nem találkoztak:

bár minden hatalom korlát nélkül az ölükbe pottyant, de sikerült kiprovokálniuk, hogy elkeseredett és dühös tömegek akarják őket a börtönben látni. Van, aki lámpavasra is szívesen húzná az egyre kövéredő diktátort. Példátlan egység jött létre, szélsőjobbtól a baloldalig Orbánék ellen, amely tömeget egyelőre nem nagyon vezeti senki. A véletlenek összejátszása akár kiadhatja azt is, hogy az ellenzék leteszi az asztalra a „forradalom” kártyáját, vagy az „országos sztrájk”-kártyát, bár erre kevés esélyt látunk.  

Ezek lennének azok az eszközök, amik segítségével Orbán meghátrálna, vagy el lehetne távolítani a hatalomból. Önként nem fog lemondani, ebben biztosak lehetünk. Lételeme a harc, a konfliktus, a prookáció - csak ehhez ért. 

A játék mindig ugyanúgy folyik:

1. Orbánék felcsapják az aktuális lapjukat valamilyen provokációval,
2. az ellenzéki oldalon óriási a felháborodás,
3. tüntetés, petíció,
4. az EU dörgedelmes hangnemben pirít oda,
5. Orbánék kicsit meghátrálnak, aztán végigviszik, amit akartak.

(Érdemi kormányzás nem folyik, csak ez a folyamatos háború és kampány mindenki ellen.)

Az emberek többsége sápítozik, petíciót szerkeszt, tüntetést szervez, szavazásra buzdít, vagy a kivándorlást tervezi, apátiába süllyed. Dühösen rázza az öklét a tüntetéseken és üvölti, hogy Orbánatakarodj. De lássuk be, 

mindennek nem sok eredménye volt idáig.

Az ellenzéki pártok az elvesztett választás után is egymással, vagy saját magukkal vannak elfoglalva. Milliók, akik nem a kormányoldalra szavaztak, most igazán politikai árvának érezhetik magukat, akiket szinte senki se képvisel. Az egyetlen eszközük viszont nem az utcai demonstráció, nem is a petíció, aláírásgyűjtés. Ez csak elodázza a dolgokat (lásd a CEU-ügy), vagy enyhíti a károkat (Városliget-ügy).

A két hatásos eszköz, az a kártya, amit még nem játszott meg a magyar nép,

1. az a forradalom, vagy
2. az országos sztrájk.

Lehet a forradalom nagy és véres, ami nyilván nem a legkellemesebb megoldás, hiszen senkinek sincs kedve nekimenni a rendőrsorfalnak. Az örmények megtették, a rendőrség átállt az oldalukra és elzavarták a korrupt, oroszbarát kormányt. A másik, kevésbé erőszakos megoldás az ország megbénítása: sztrájk, utak lezárása, amíg a kormány tárgyalni nem kezd arról, hogy mit is akar az igazi többség. (Igen, Orbán ellen többen szavaztak, mint rá.) Sem az országos sztrájknak, sem a forradalomnak nincs komoly hagyománya Magyarországon - de annak sincs, hogy a frissen alakuló kormány ellen több tízezer ember tüntessen, egymás után többször. (Ahogy írtuk: Orbánék tudatosították a magyarokban először, mennyire fontos a szabadság és a jogállam.)

Ahogy Orbánék, úgy az ellenzéki szavazók se tudják, mi történhet.

És nekik van vesztenivalójuk. 

Mostanra ennek a politikai géniusznak sikerült olyan helyzetbe kormányoznia magát, ahol külföldön és belföldön is elfogytak a szövetségesei – Putyinon kívül senkire se számíthat. Idehaza pedig seggnyalók és Bólogató Jánosok veszik körbe, akik lesik a parancsait, de önállóan gondolkodni nem tudnak. Meg ott van a TEK, amelyik az első gyanús ellenzéki szervezkedésre teljes fegyverzetben vonult ki a Kossuth térre, hogy elrettentse az ellenzékieket.

• De mi van, ha a TEK egy idő után kevés lesz?
• Mi van, ha a Bólogató Jánosok megérzik, hogy megfordult a szél és Orbán a látszathatalom trónusán csücsül?
• Mi van, ha a rá szavazó egyharmadot már nem lesz képes befolyásolni?

Mindenki tudja, kinek mi van a kezében – Orbánnak a nyers erőszak, elnyomás, az ellenzéknek a forradalom, vagy a tartós sztrájk. Ki mit fog lépni? Ki tart ki tovább?