B1 blogcsalád



Orbán jobban fél tőled, mint te tőle

2018. május 08. - Mr Flynn Rider

Lehet még olyan forradalom is, mint Örményországban. Az örmények egyszerűen nekimentek mindenkinek, aki az útjukba állt és elzavarták a korrupt, hataloméhes és oroszbarát kormányukat. ellenzeki_tuntetes.jpg

Nem ez az első alkalom, hogy kormányellenes tüntetést szervez az ellenzék, de ez az első alkalom, hogy a hatalom ennyire meg van rettenve és ennyire be van szorítva. Minden kártya kint van az asztalon, egyvalamit kivéve: az ellenzék kezében lévő „forradalom”-kártyát, vagy „országos sztrájk”-kártyát.

Maradjunk annyiban: hogy elmegy az elkeseredett ellenzéki tüntető, fújjol, azt kiáltja, orbántakarodj és megvilágítja a Parlament amúgy is kivilágított épületét a telefonjába épített lámpával, az 

nem elég ahhoz, hogy érdemi változás történjen. 

Látszólag folyik a kormányalakítás, az Orbán sorozatban a harmadik kormányát szervezi össze, már be is jelentették a Stop Soros-törvénycsomagot és az újabb alkotmánymódosítást. Bár Orbán Viktor szerénységet emleget minden megnyert (elcsalt?) választása után, szerénységnek nyoma sincs: tovább gyűrűzik a hatalmi arrogancia, a korrupció, a szolgalelkűség és a mészároslőrinces gazdagodás. Magyarán: a megtévesztett, rettegésben élő egyharmad és a meghekkelt választási rendszer segítségével Orbánék kétharmadot kaptak és most döngetik a mellüket.

Mindenki tudja, hogy a gorilla akkor döngeti a mellét, ha fél.

Orbánék most olyan helyzetben vannak, amivel még nem találkoztak:

bár minden hatalom korlát nélkül az ölükbe pottyant, de sikerült kiprovokálniuk, hogy elkeseredett és dühös tömegek akarják őket a börtönben látni. Van, aki lámpavasra is szívesen húzná az egyre kövéredő diktátort. Példátlan egység jött létre, szélsőjobbtól a baloldalig Orbánék ellen, amely tömeget egyelőre nem nagyon vezeti senki. A véletlenek összejátszása akár kiadhatja azt is, hogy az ellenzék leteszi az asztalra a „forradalom” kártyáját, vagy az „országos sztrájk”-kártyát, bár erre kevés esélyt látunk.  

Ezek lennének azok az eszközök, amik segítségével Orbán meghátrálna, vagy el lehetne távolítani a hatalomból. Önként nem fog lemondani, ebben biztosak lehetünk. Lételeme a harc, a konfliktus, a prookáció - csak ehhez ért. 

A játék mindig ugyanúgy folyik:

  1. Orbánék felcsapják az aktuális lapjukat valamilyen provokációval,
  2. az ellenzéki oldalon óriási a felháborodás,
  3. tüntetés, petíció,
  4. az EU dörgedelmes hangnemben pirít oda,
  5. Orbánék kicsit meghátrálnak, aztán végigviszik, amit akartak.

(Érdemi kormányzás nem folyik, csak ez a folyamatos háború és kampány mindenki ellen.)

Az emberek többsége sápítozik, petíciót szerkeszt, tüntetést szervez, szavazásra buzdít, vagy a kivándorlást tervezi, apátiába süllyed. Dühösen rázza az öklét a tüntetéseken és üvölti, hogy Orbánatakarodj. De lássuk be, 

mindennek nem sok eredménye volt idáig.

Az ellenzéki pártok az elvesztett választás után is egymással, vagy saját magukkal vannak elfoglalva. Milliók, akik nem a kormányoldalra szavaztak, most igazán politikai árvának érezhetik magukat, akiket szinte senki se képvisel. Az egyetlen eszközük viszont nem az utcai demonstráció, nem is a petíció, aláírásgyűjtés. Ez csak elodázza a dolgokat (lásd a CEU-ügy), vagy enyhíti a károkat (Városliget-ügy).

A két hatásos eszköz, az a kártya, amit még nem játszott meg a magyar nép,

  1. az a forradalom, vagy
  2. az országos sztrájk.

Lehet a forradalom nagy és véres, ami nyilván nem a legkellemesebb megoldás, hiszen senkinek sincs kedve nekimenni a rendőrsorfalnak. Az örmények megtették, a rendőrség átállt az oldalukra és elzavarták a korrupt, oroszbarát kormányt. A másik, kevésbé erőszakos megoldás az ország megbénítása: sztrájk, utak lezárása, amíg a kormány tárgyalni nem kezd arról, hogy mit is akar az igazi többség. (Igen, Orbán ellen többen szavaztak, mint rá.) Sem az országos sztrájknak, sem a forradalomnak nincs komoly hagyománya Magyarországon - de annak sincs, hogy a frissen alakuló kormány ellen több tízezer ember tüntessen, egymás után többször. (Ahogy írtuk: Orbánék tudatosították a magyarokban először, mennyire fontos a szabadság és a jogállam.)

Ahogy Orbánék, úgy az ellenzéki szavazók se tudják, mi történhet.

És nekik van vesztenivalójuk. 

Mostanra ennek a politikai géniusznak sikerült olyan helyzetbe kormányoznia magát, ahol külföldön és belföldön is elfogytak a szövetségesei – Putyinon kívül senkire se számíthat. Idehaza pedig seggnyalók és Bólogató Jánosok veszik körbe, akik lesik a parancsait, de önállóan gondolkodni nem tudnak. Meg ott van a TEK, amelyik az első gyanús ellenzéki szervezkedésre teljes fegyverzetben vonult ki a Kossuth térre, hogy elrettentse az ellenzékieket.

  • De mi van, ha a TEK egy idő után kevés lesz?
  • Mi van, ha a Bólogató Jánosok megérzik, hogy megfordult a szél és Orbán a látszathatalom trónusán csücsül?
  • Mi van, ha a rá szavazó egyharmadot már nem lesz képes befolyásolni?

Mindenki tudja, kinek mi van a kezében – Orbánnak a nyers erőszak, elnyomás, az ellenzéknek a forradalom, vagy a tartós sztrájk. Ki mit fog lépni? Ki tart ki tovább?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8513899126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK22 2018.05.08. 12:50:44

forradalom csak ott van, ahol a változást akarók vannak többségben, ez ugye április 8. után egy hónappal vicc.

országos sztrájkot meg nehéz szervezni, akinek az sikerülne, az választást is tudna nyerni

Peter Götz 2018.05.08. 12:55:50

@FCUK22: hát akkor kikapcsolhatod a gépedet,hiszen nem történt semmi.

FCUK22 2018.05.08. 13:01:06

@Peter Götz: ne viccelj, ilyenkor a legjobb a buli, nincs szórakoztatóbb, mint a balos hörgés és vergődés :D

miszlik 2018.05.08. 13:24:14

Ameddig az ellenzékben olyan magyargyűlölő férgek ülnek,mint e blog írói,addig Orbánnak nincs félnivalója.

zokogjatok 2018.05.08. 13:25:16

Néhány százan voltak a parlamentnél, a felük fotós.

Tudjátok, mint a Shrekben: "és hol a sereg?" :D

zokogjatok 2018.05.08. 13:26:19

"De mi van, ha a TEK egy idő után kevés lesz?"

Egy idős portás bácsi is elég a jelenlegi ellenzéki létszám mellett szerintem.

Szilágyi Imre 2018.05.08. 13:29:42

Vágyvezérelt blogbaromság.
A szerző tényleg azt hiszi, hogy a politikusokat a félelem motíválja?
Ráadásul a történések azt bizonyítják, hogy a kétharmad támogatottsága jelentősen több, mint az anarchista csoportocskák színpad körüli ugrabugrája.
Lehet szájkaratézni, hogy "mi vagyunk a többség", de ebből még nem lesz semmi.
Hisztiztek még egy kicsit, aztán elvonultok valami napos helyre... fürödni.
Ennyi.

japapapapa 2018.05.08. 13:56:42

ORBÁNCSICSKA TROLLKÓRUS KUSS! MERT A GAZDÁTOK SEGGÉBŐL KI LESZTEK MIND HÚZVA ÉS MELLÉ LESZTEK FELLÓGATVA!!!!

FCUK22 2018.05.08. 14:03:17

@japapapapa: öreg, ezért az egy kommentért felesleges volt regisztrálni :) a mai nap öröméből te sem tudsz elvenni, sőt, fokozod a hangulatot :D

Swanky77 2018.05.08. 14:35:59

Én fejben már egész jól lekottáztam,hogy miként mehetett volna egy esetleges kormányváltás,vagy legalább egy új kétharmad meghekkelése.pedig..Nem hiszem,hogy a nálam okosabbak nem jutottak el erre a szintre.azért nem lett semmi ebből,mert kollaboráltak.a függetleneké a jövő.esetleg ezen a néven együtt is működhetnének.

2018.05.08. 14:47:47

Ahogyan elnézem, a poszterek is félnek a nyilvánosságtól, mert művésznevek mögé bújnak... :) Pedig biztos a vállára venné őket a dicső pesti forradalmi ifjúság egy tüntikén..

aquaticus 2018.05.08. 16:26:30

@Swanky77: Az örökmozgót már feltaláltad? Ezzel az ésszel....

DFK 2018.05.08. 19:50:51

Ennyit a forradalomról. Max 5000 ember a Kossuth téren. Kifulladt a nagy többség, mi? A tavaszi EP választás végleg sírba teszi majd az ellenzéket.
Mese nincs, dolgoznotok kell.

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 20:08:48

Ez a poszt 2011 környékéről került elő?

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 20:10:13

Mondjuk az tény, hogy fotelből forradalomról álmodozni sokkal kevésbé melós mint választást nyerni.

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 20:12:10

japapapapa

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2018.05.08. óta tag.

"Ez kemény. Ez a csapat kemény."

Glaubersó 2018.05.08. 20:15:05

Ez még mindig a többség, vagy már más neve van?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.05.08. 20:27:34

@eßemfaßom meg áll: A fülkeforradalom ellenhatása a fotelforradalom. Én nem vagyok Fidesz szavazó, de ez tényleg egy vicc, ahogy emberek ülnek a budin, nem látnak tovább a papírtartónál, és azt hiszik, az a világ közepe.

kommentes nikk 2018.05.08. 20:31:23

Wishful thinking :) Nagyon ciki már ez a csodavárás, meg a valósággal szemben pisálás, el kéne fogadni, hogy a ballib oldalnak ordenáré zakó volt, az emberek többsége a Fideszt akarta, választás előtt se volt kormányváltó hangulat, és most sincs, pár ezer ember hangoskodik, egy hónap, és már senki nem lesz a téren. És ez nem azt jelenti, hogy nekem tetszik, ami van, hanem azt, hogy érdemes lenne észrevenni, hogy üres dumákkal, kamuparádéval operál az ellenzék, az az ellenzék, ami egyedül azt tartotta fontosnak, hogy a vezető tagjainak legyen megélhetést biztosító mandátuma, átverték a választóikat a nagy műforradalmárkodással, nem számított semmi, csak a négy éves kényelmes állás megtartása. Ők is röhögnek ezeken a téren parádézókon, mindenki röhög rajtuk, néztem a mai élő közvetítést, szánalmas hisztériázás volt, semmi több. Orbán kurvaélet, hogy nem fél ezektől, nincs miért félni tőlük.

zokogjatok 2018.05.08. 20:41:51

ATYÁM LÁTTÁTOK AZ ECHOTV VIDEÓJÁT A TÜNTIRŐL, BRUTÁL, AZ ÉRTELMISÉGI BALOSOK :DDDDD

www.facebook.com/echotelevizio/videos/1919829774728473/

zokogjatok 2018.05.08. 20:48:42

@zokogjatok:

"Gyere játsszuk le geci, a golyóiddal fogok tekézni!"
(Demokrata tüntető, 2018, Budapest)

putris72 2018.05.08. 20:49:41

Blogger tesó nézel tévét? Meg a parlamentet sem tudjátok élőlánccal körbefogni!Ki mentek pár százan tüntetni!Ti mit többség?Egy buszmegállóban többen vannak reggel!

eßemfaßom meg áll 2018.05.08. 20:51:25

@zokogjatok: a nénik a végén nagyon kemények :)

alien 2018.05.08. 20:51:26

És mi lesz ha bilibe log a kezünk.

alien 2018.05.08. 20:52:39

@kommentes nikk: nemakarataatobbsegnezdmegaszavazatokszamat

Jakab.gipsz 2018.05.08. 20:54:04

Bezzeg Örményország, bezzeg Svédország, bezzeg a rasztahajú bohóc, fél tőletek a penész.

Soros csicska, politikailag inkorrekt demokraták, Nyitott társadalom már pedig Magyarországon nem lesz.

Kenjétek az agyrémeiteket a hajatokra.

nick papagiorgo 2018.05.08. 20:56:34

A T. blogíró egészen érdekes látószögből szemléli a dolgokat :)

Csak azt a büdös nagy tömeget (aki a többség, ugye, mint azt itt megtudtuk), akit ő a forradalomba vagy országos sztrájkba hívogat, azt nem nagyon látni. Na mindegy, ha elég sokáig keresi, meglesz az előbb-utóbb :)

Khonsu 2018.05.08. 21:12:08

Nem lesz itt semmiféle forradalom. Amíg nyitva a határ és szabadon el lehet menni, senki sem fogja megveretni/lecsukatni/lelövetni magát bármennyire is nem tetszik neki a rendszer.

A vicces az egészben, hogy idővel ez sokkal nagyobb gondot okozhat Orbánéknak, mint néhány fotelforradalmár. Ugyanis a munkaerőhiány már most akkora, hogy ha még néhány százezren elmennek, akkor leállhat a gazdaság.

Úgyhogy én azt mondom, hogy aki igazán oda akar csapni a rendszernek, az ne tüntizzen, egyszerűen csak üljön fel a repülőre...

Ménár Atya 2018.05.08. 21:21:40

1/3?
Diktátor?
Nyers erő?
Te mit szívsz, mert ütős anyag, ha ennyi marhaságot firkálsz.
Ha a tiszta számokat nézzük, akkor orbánéknak olyan 2.5 millió támogatója van, a jobbiknak 1,2, a szociknak 600 e. dk 2-300 e komcsi maradék, stb
Tehát a saját logikád mentén a fidesznek egy harmad akkor a többinek mennyije van a számok alapján? 1/7 meg 1/10 :)
Jelzem, nincs olyan párt, hogy Ellenzék.
És a nem szavazók pedig fideszesek, hogy miért?, mert miért ne, hiszen nem tudhatod, ahogy más sem.
A diktátor, netto tudatlanságodra vall, kicsit guglizz, ne feszültséget próbálj kelteni ilyennel, mert csak a butaságod domborítod ezzel.
Nyers erő? :D Hát én olat csak szoci komcsimaradványoknál láttam, amikor verették a népet, előtte meg agyon lövették a zöldhatáron az elődök, meg a gyurcsány apósa mint megtorló főkomcsi szerepelt az akasztásoknál.
Az utolsó diktátor Kádár volt, az a hazaáruló büdös komcsi.
Na itt le is zárom, megyek mert elvagyok nyomva, meg megfélemlítve, mert a tek már veri az ajtómat............. :D:D
Ha esetleg holnap nem jön fel a nap, akkor elhiszem, hogy igazad van :)

nick papagiorgo 2018.05.08. 21:22:53

@Khonsu: az úgy addig megvan, hogy a munkaerőhiány generálja a bérek növekedését?
(tehát hogy az emberek most épp azért keresnek többet, mert munkaerőhiány van)?

Kinek rossz ez? Azoknak, akik pl. Orbánra szavaztak? Azok azt látják, hogy nő a bérük :)

Persze, nyugodtan menjen el, aki akar (még mindig jobb, mint a Mr. Flynn Ryder által vizionált forradalom) - de ezzel nem a rendszernek fog odacsapni, csak szólok :)

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.08. 21:29:02

@Jakab.gipsz: Nem is érdemlitek meg a nyitott társadalmat. Rohadjatok meg ott ahol vagytok, valahol a középkor szintjén, ki nem szarja le. Szolgáljátok a hűbéruratokat, vizessetek neki tizedet, és nyaljátok a nemes uraitok seggét. Ezt érdemlitek fideszjobbágyok!!!

nick papagiorgo 2018.05.08. 21:30:11

@Ménár Atya: ő is azon szegények közé tartozik, akik még mindig nem képesek felfogni, hogy nem nyertek:

"Ebben csalásnak KELL lenni, hiszen a többség a Fidesz ellen szavazott, mármint én, anyám, a haverok, mindenki, akit ismerek, stb. stb.

Még az a rohadt Brüsszel is Orbán kezére játszik, mert elismerte a választás végeredményét, kb a fél világ gratulált (az izraeli államfőtől kezdve Angel Merkelig - de amúgy egyedül vagyunk ám, mint a cikkből kiderült). Majd ezzel is kell valamit "kezdeni".

Az a nagy baj, hogy az ellenzék is béna. Az van, hogy mindenki (értsd: én, anyám, a haverok stb) majd kimegyünk a Rumbach Sebestyén utcába és jól lezárjuk, hogy ezzel megdöntsük a kormányt. Csak furmányolni kell, mert annyian még nem vagyunk, hogy lezárjuk az utcát akár keresztbe....."

Khonsu 2018.05.08. 21:34:06

@nick papagiorgo:

Mindenki jól jár. Aki itthon marad, annak növekszik a bére, aki kivándorol, az pedig olyan világban élhet amilyenre vágyik és amilyen itthon sohasem lesz. Ráadásul ha a munkaerőhiány miatt fenntarthatatlanná válik a gazdaság növekedése, akkor némileg a rendszert is kénytelenek lesznek konszolidálni, hogy többen jöjjenek haza azok közül, akiket már csak ez tart távol.

Több haszna lenne, mint bármilyen forradalomnak, és nem jár pusztítással.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.08. 21:34:56

@Gleccsertetű: Semmi. Neked inkább ezt ajánlom:
www.youtube.com/watch?v=gkqHj9Q8thw
Ennek az ütemére fogom ugyanis pofozni a pofád palacsintasütővel.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.08. 21:40:29

@Gleccsertetű: Vagy ennek az ütemére:
www.youtube.com/watch?v=0jgrCKhxE1s
A gitárhúrokat meg a füleiden fogom rezonáltatni 10000 Watton.

Nancsibacsi 2018.05.08. 21:40:42

A szerzőnek üzenem: A DROG ROSSZ! Nem tudom mit használsz, de TEDD LE AZONNAL!

Gleccsertetű 2018.05.08. 21:45:51

@GIeccsertetű: dedós a zenei ízlésed, te vagy voivod?? (Gróf úr :))))

nick papagiorgo 2018.05.08. 21:45:57

@Khonsu:
ez tény, csak ezt már eddig is meg lehetett volna tenni :)
Amúgy tényleg menjen mindenki, ahová akar, végülis ez az EU lényege, a szabad munakerőáramlás.

Csak ezzel nem döntesz rendszert, el kell választani a politikai és a gazdasági dolgokat. Több ország (pl. Horvátország, Észtország) olyan gondokkal küzd, hogy vándorol el a népesség nyugatra a jobb élet reményében (nálunk jóval nagyobb mértékben), és elnépteledik az ország - pedig ott nincs Orbán, nincs diktatúra stb. stb. Ezt megfordítani,nem politikai eszközökre van szükség, hanem gazdaságiakra. Ehhez nem a "rendszert kell konszolidálni", legalábbis politikai értelemben nem.

Hogy értsd, pl. Dubajban rengetegen dolgoznak mert jó a fizetés, pedig az egy diktatúra kb. Az emberek a politikai berendezkedést egy idő után kb lesz*rják, nekik a pénz kell, ahol van, oda mennek.

Nancsibacsi 2018.05.08. 21:50:51

@Khonsu: "Ugyanis a munkaerőhiány már most akkora, hogy ha még néhány százezren elmennek, akkor leállhat a gazdaság."
Nagy a munkaerőhiány, mennek felfelé a bérek mint a higany, tehát elmennek százezrek. Öööö - csak én érzek itt némi logikai bukfencet? :-D
Maradjunk a tényeknél: jelenleg többen jönnek be, mint ahányan mennek ki. És nem afrikai agysebészek jönnek ide, mint Németországba, hanem olyan emberek akik dolgozni akarnak. Meg német nyugdíjasok, akik itt akarják elkölteni a nyugdíjukat (egyrészt mert itt ér valamit, másrészt mert ez biztonságos ország).

Nancsibacsi 2018.05.08. 21:53:26

@nick papagiorgo: "Dubajban rengetegen dolgoznak mert jó a fizetés, pedig az egy diktatúra kb"
És ami még rosszabb: még inni se lehet a szállodán kívül!!! Azt a k.rva meleget elviselni sör nélkül - inkább 100 diktátort ide nekem a nyakamba :-D

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.08. 21:59:58

@Gleccsertetű: Az értelmi színvonalad van húgyagy egy dedós szintjén. Tudsz olvasni? Esetleg magyarul, faszkalap? Leírtam, hogy neked ajánlom, illetve hogy ezeknek az ütemére foglak pofozgatni meg a nyakadnál fogva egy karóra felcibálni. Mi köze van ennek a zenei izlésemhez? De több szót nem is nagyon érdemel az egybites fideszagyad, úgyse érted miről van szó. Halgass inkább orbánc beszédet, az pont a te egy darab agysejtedre van kalibrálva.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.08. 22:05:00

@Nancsibacsi: Hát hogy ezt az összefüggést nem érted, nem csoda. Fidesz aggyal csak erre vagy képes te is, mint a tetű nevezetű társad. Nem magyarázom az összefüggést, felesleges, úgysem értenéd. Neked is orbáncbeszédet javaslom inkább az itteni fórumozás helyett. Azt jobban érted, mint a fórumozók gondolatait. És garantált az egyetértés. Mi a vérvörös fasznak jártok ide fórumozni? Menjetek orbánc führeretekhez, vagy olvassatok origot, az ottani nemlétező fórumon nyugodtan vitatkozhattok orbánccal.

Khonsu 2018.05.08. 22:09:44

@nick papagiorgo:

Meg lehetett volna, csak a "megélhetési" ellenzék nyilván nem érdekelt abban, hogy ezzel kirúgja maga alól is a széket. Nekik "jelenlét" kell, tüntizők, felfordulás, ami okán az ismert arcok végig járhatják megszokott köreiket az ellenzéki médiában, túlkiabálva minden reménybeli alternatívát, akik a helyükbe léphetnének.

Miközben, ha néhány elszántabb, szervező tehetséggel megáldott, valóban változást akaró ember megszervezne mondjuk egy afféle "átjárót"/"híd szervezetet" külföldre, ami épp csak annyira megkönnyítené a kezdeti lépéseket azon kb. 300 ezer ember számára, akik már az indulás szélén billegnek, és már csak egy kicsi hiányzik nekik, hogy elinduljanak.

A kiinduló állapot és az időtényező sokat számít. Ha nem súlyos munkaerőhiányos helyzetben és/vagy lassan, fokozatosan távoznak az emberek, az valóban nem okoz kezelhetetlen problémát. Ha azonban egy eleve problémás helyzetben rövid idő alatt hagyja el az országot egy jelentősebb tömeg, az szép nagy krátert hagyna maga után.

Khonsu 2018.05.08. 22:16:24

@Nancsibacsi:

Ebben hiszel, mert a te nézőpontodból, a te valóságodban minden ezt igazolja vissza. Ezért nem is akarlak meggyőzni semmiről, mindössze leírtam a véleményemet. Sokféle nézőpont létezik, az enyémből amiket írtam reálisnak tűnnek. Vagy figyelembe veszed, vagy nem.

Gleccsertetű 2018.05.08. 22:39:56

@GIeccsertetű: de először adnod kéne a randit, te papagály

halaloszto 2018.05.08. 23:01:14

van egy jól definiálható, pár tízezres réteg: fiatal, nincs mit veszítsen, nem akar egy lehetőségek nélküli országban megrohadni, lázadó, nem fél a kihívásoktól.

ez a réteg szokott forradalmat csinálni. de innen pont ezek már elmentek nyugatra. nincs itt aki forradalmat csináljon.

zokogjatok 2018.05.08. 23:08:07

@Khonsu: Addig ismételgetitek ezt a külföldre távozást hogy lassan magatok is elhiszitek. Közben a valóság meg az, hogy
1. a "nagy külföldre rohanási hullám" elcsitult a választás után két héttel
2. a külföldre távozók száma csökken
3. Magyarországra nettó bevándorlás van.

Linkek sorrendben:
1:
www.portfolio.hu/gazdasag/ennyi-volt-kidurrant-a-magyar-valasztas-utani-kivandorlasi-lufi.282784.html

2:
www.portfolio.hu/gazdasag/kiderult-hogy-mennyien-vandoroltak-ki-magyarorszagrol-itt-a-hatalmas-meglepetes.283118.html

3:
knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate

zokogjatok 2018.05.08. 23:11:38

@Khonsu: "Ebben hiszel, mert a te nézőpontodból, a te valóságodban minden ezt igazolja vissza."

Ezzel szemben a világon minden nemzetközi statisztika őt igazolja, téged meg semmi. Tedd már meg hogy rágúglizol a "migration rate of hungary" szavakra, minden releváns infó szerint nagyobb a be, mint a kivándorlás. Egy pár tanulmányt is találni a témában, hogy milyen társadalmi csoportok a bevándorlók, ezek a következők:
1. visszatérők
2. külhoni magyarok
3. kínaiak, vietnámiak
4. nyugati nyugdíjasok és vállalkozók

abroszfejűek szerencsére nem igazán.

Khonsu 2018.05.08. 23:28:39

@zokogjatok:

Ha ilyen okos vagy, akkor bizonyára azt is tudod, hogy a hivatalos statisztikák nem adják vissza a kivándorlás valós méreteit. Mégpedig azon egyszerű ténynél fogva, hogy a szabad munkaerőáramlás miatt az EU területén való munkavállalás/letelepedés hivatalosan nem számít kivándorlásnak (a többség még a hazai lakcímét sem mondja le).

Vannak visszatérők, jönnek külhoni magyarok (és mennek is tovább Nyugatra), kínaiak, vietnámiak. Még nyugati nyugdíjasok is jönnek, igen. De a mérési módszer miatt az a szép nagy lyuk ott van a statisztikában.

Mellesleg nem értem mi a problémád. A te béred is tovább növekedne, és a te életedben is hátrébb húzódna a politika. Jobban, nyugodtabban élnél és még a rendszer sem dőlne be. Miért kötekedsz? :)

inreallife 2018.05.09. 00:18:41

tovabbra is azt tudom ajanlani, hogy akinek nem tetszik orban rendszere, az hagyja ott az allami munkat es helyezkedjen el a versenyszferaban. nem kell ezt a rendszer belulrol tamogatni...

hetykusz 2018.05.09. 00:28:35

Mit akartok forradalmat?? Milyen ellenállás van itt, amikor még egy kis esőnek sem tudtok ellenállni?? :)

LAM 2018.05.09. 01:09:56

"Lehet még olyan forradalom is, mint Örményországban. "

Nem lehet. Többek közt azért is, mert Örményországban sem volt forradalom, csak egy vértelen puccs. Nem a nép zavarta el a magát miniszterelnökké választató elnököt, hanem a hadsereg. Amíg a hadsereg bele nem szólt, a miniszterelnök vígan őrizetbe vetetett minden ellenzékit.

Magyarország nem visel háborút majdnem 30 éve, mint Örményország Azerbajdzsán ellen, így nincs létező hadserege se.

"Az örmények egyszerűen nekimentek mindenkinek, aki az útjukba állt és elzavarták a korrupt, hataloméhes és oroszbarát kormányukat."

Persze. Az elzavarás úgy zajlott, hogy a parlament, amiben az előző elnök pártja van többségben, megválasztotta az ellenzéki Pasinjant miniszterelnöknek. Akinek első dolga volt hűségesküt tenni az oroszoknak. Ha ugyanis nem akarja, hogy az oroszok betrappoljanak Karabahba és visszaadják az azerieknek, akkor nem is tehet mást.

Értem én, hogy nem a valóság a lényeg, hanem a tanmese, de legalább minimálisan utánanézhetnétek.

2018.05.09. 02:54:26

@zokogjatok: ne röhögtess
1.: visszatérők .. ők azok akik haza ugranak karácsonyra, elintézik a papírjaikat, aztán viktorka meg azt hiszi visszajöttek? közben úton-útfélen őket alázzák a hivatalokban, vagy épp lemigránsozzák, ha más stílusú ruhákban jön haza?
2. ők ide nem jönnek, csak meglett az állampolgárság.. ja nem, mégis jönnek, busszal.. az első faluba szavazni. Azóta se látta senki se azt a 150 embert abban a kis házban
3. ja, mi fizetünk nekik , hogy jöjjenek, de innen már másnap mennek tovább.. tuti biznic. rogán tóninak
4. volt már olyan, aki hallott olyanról, aki már jött erre.. csak aztán ne találkozzon fideszessel, mert szűkölve fut haza, hogy összeverték, mert migránsnak nézték (lásd angolul megszólaló lány esete pesten).

a ksh-t még nem érte el a propaganda, ne felejtsetek jelenteni a komcsi gazdinak, hogy nem egyeznek az adatok, és így nehéz hazudozni:

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00001.html

A helyzet az, hogy a fidesz kormány százezreket üldözött el.

nyerafidesz 2018.05.09. 04:54:14

Ezt a baller marhaságot...
Ki csinál itt forradalmat, ember?! Az a pár ezer megvezetett ember amelyik tegnap este a Parlamentnél az első esőcsepp után fejvesztve rohant haza? A színpadon egyedül ácsorgó senki? A Fideszre nem egyharmad szavazott, hanem a választó polgárok elsöprő többsége. Ha te tudsz egy másik pártot aki többet kapott, akkor szólj, mert az OVB lemaradt valamiről! És addig mi, a valódi és hiteles többség tovább dolgozunk és lassan kezdjük élvezni az egyre növekvő jövedelmünk gyümölcseit. Ja és még valami! Tudod hogy van oroszul a többség ami nincs is? Így: bolsevik.

MACISAJT 2018.05.09. 06:38:11

Az első tüntetésen hazudtak százezret( lófaszt, voltak 30 ezren)
A második tüntetésen hazudtak ötven ezret( lófaszt, voltak ötezren).
A harmadik tüntetésen hazudtak tízezret(lófaszt, voltak ezren, gyurcsányokkal, karácsonygergelyekkel, lufikkal mindenestől).
Mert hogy "ők a többség".

És most polgárháborúról, meg országos sztrájkról meg hasonlóakról álmodoznak....

Nyihihi

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.09. 06:40:05

Közben kissé összeveszett a faszbúkon a 20 tagú júdeai népfront az 50 tagú júdea népe frontjával, hogy akkor melyikük húzza lámpavasra zorbánt.

MACISAJT 2018.05.09. 06:50:16

1990 győzött Magyar Demokrata Fórum (MDF) 24,72%

1994 győzött MSZP 34%

1998 győzött Fidesz 30%

2002 győzött az MSZP (42%),

2006 győzött MSZP 43%

2010 győzött Fidesz 43,55%

2014 győzött Fidesz 43,5%

2018 győzött Fidesz 49 %
----

A fenti -listás- adatokból (is) világos hogy az un. rendszerváltás óta most, 2018 győzött a legnagyobb arányban a választás győztese, a későbbi kormány párt.

MACISAJT 2018.05.09. 06:52:31

@nyerafidesz: "Ezt a baller marhaságot...
Ki csinál itt forradalmat, ember?! Az a pár ezer megvezetett ember amelyik tegnap este a Parlamentnél az első esőcsepp után fejvesztve rohant haza?"

A háborút (forradalmat) a kedvezőtlen időjárás miatt a tornateremben rendezik meg..:P

Volt egyfestett szőke élőlény az atv-n, valami judit, azt úgy megzavarta a jégeső hogy rendre "több tízezer tüntetőt" látott maradni a Kossuth téren...

nyihihi

Toportyán Zsóti 2018.05.09. 07:37:04

@zokogjatok: Látászavarod van szegíny kissebségi.

Toportyán Zsóti 2018.05.09. 07:42:46

@MACISAJT: Nem túl őszinte a nyerítésed,fostok rendesen Hódmező óta,már a brüsszeli impotentóknak is nehezen megy le a torkán a második orbitális választási csalás.Fognak még hiányozni az erre fordított 100 milliárdok.

Toportyán Zsóti 2018.05.09. 07:45:43

Hódmező után röhejes kijelenteni,semmi eredménye nincs az ellenzék tüntetéseinek.Sajna nekik nincsenek 100 milliárdjaik,nincs vidéki médiájuk...Tisztességtelen választás eredményét csak a narancsvakegerek tapsikolják.

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.05.09. 07:49:39

@LAM:
Nem kell hogy az oroszok betrappoljanak Karabahba, elég ha leveszik a kezüket Örményországról és betrappolnak majd az azeriek. Az oroszbarátság Örményország szempontjából létkérdés

Csak egy elnarkózott egyú sorosnövendék bír ennyi sületlenséget összehordani mint a poszter

Fellegjáró Marci 2018.05.09. 07:55:42

Amúgy ki a geci fél Orbántól?

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.05.09. 07:58:13

@okostojas007:
Belinkeltél egy össznépességet mutató táblát annak igazolására, hogy Orbán elől menekülnek a zemberek. Felfogtad, hogy olyan is van, hogy meghal valaki? Halálba menekül Orbán elől, a te logikád szerint. Ha nem lenne Orbán, az öregek ezer évig élnének, persze

Rwindx 2018.05.09. 08:03:20

Elég fos életetek lehet Orbánnak kelni és feküdni majd azt álmodni hogy megbukott...

werinter 2018.05.09. 08:28:29

@nick papagiorgo: EGy ideig valóban nő a bérük, de amikor már nem lesz ki dolgozzon és ELVÉGEZZE a piszkos munkákat is akkor majd mehet a gyárigazgató meg az ilyen-olyan megmondó-okoskodó emberke is robotolni a sorra.
De a legnagyobb baj, hogy ezek az emberek is elfogynak. Hibába "nőnek" a bérek (ami egyébként nem jelent semmit, mert az elkölthető jövedelem az árszínvonal ,a lakhatás és egyéb költségek emelkedésével szinte semmi nem nő), akinek van egy jó szakmája, képzettsége, egy használható diplomája, vagy csak szimplán jól el tudja magát adni, az nem fog itthon maradni nettó 200-ért mikor külföldön tízszeresét is megkeresheti kis szerencsével. Ha nincs szerencséje akkor csak ötszörösét.
És pont ez a legnagyobb probléma, hogy a gondolkodó, értelmes emberek hagyják el nagyrészt az országot.
Orbánnak mondjuk ez egy darabig jó, mert csak olyanok maradnak itt, akiket könnyen tud befolyásolni, riogatással, uszítással és félelemkeltéssel.
Csak egy idő után ez nagyon komoly problémát fog okozni, nem lesz ki irányítson, gondolkodjon, nem lesznek szakemberek és szép lassan visszacsúszunk valamelyik afrikai csóró ország szintjére.
Már most hiány van kulcsfontosságú szakmákból. Jó villanyszerelőt, kőművest, ácsot, vízvezetékszerelőt már szinte lehetetlen találni. De ugyanez igaz a tanárokra, orvosokra, ápolókra, sőt még a buszsofőrökre is.
Szép jövő vár így ránk!

haXXor 2018.05.09. 08:30:07

Vajon kik a demokraták? Akik 2/3-os választási győzelem után leteszik az esküjüket vagy azok akik 2/3-os választási győzelem után azt hiszik, hogy az illegitim. No ezért húz be a Fidesz újabb 8 évet :/

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.05.09. 08:37:44

@werinter:
Na persze, odahaza nagyok a lakhatási költségek, bezzeg külföldön ingyért lakhatsz

Vagy mégse? Ami tényleges különbség van a fizetésben annak nagy részét el is költheted rögtön. Nem mindegy ki mit talál és mennyiért. Aki jobban jár menjen, (én is voltam kinn) aki nem az maradjon, majd eldönti saját maga

Ez is csak a zellenzék ügyetlen kapálódzása, hogy megpróbál politikai tőkét kovácsolni mindenből ami a keze ügyébe akad

MACISAJT 2018.05.09. 08:42:23

@Toportyán Zsóti: "fostok rendesen Hódmező óta"

Már várom, melyik lesz az az az első értelmesebb balliba , amelyik rájön és ki is meri mondani hogy Hódmezővásárhelyen a márkizáy szavazással/prozsekttel rettenetesen átbaszták az un. "ellenzéket" a palánkon....:-)
De egyelőre erre még nem ( erre sem) jöttek még rá, még Lázár választási eredménye után sem...

Csak ülnek a ballibák és bámulnak ki bután a fejükből, ja és az operettnácikat meg elvitte simicsek a "néppártosodásba"...

Nyihihi

werinter 2018.05.09. 08:42:38

@Több cseszlovák filmvígjátékot!: Nem mondtam, hogy külföldön ingyen lakhatsz egy szóval sem. De nem mindegy, hogy a 150 ezres fizetésből költesz 120-at albérletre, vagy az 1,5 milliósból 5 ezret.

Medgar 2018.05.09. 09:00:35

@werinter: Mesélj, hol költesz a másfé misiből ötezret albérletre? Az én tapasztalatom az, hogy az alja az amikor munkásszálló szerű lepratanyán bérelsz ágyat olcsón vagy kifizeted az itthoni bérleti díj sokszorosát az itthoninak megfelelő körülményekért. Persze a variációk száma végtelen (lyuk egy jó környéken vs egy nagy lakás a gettóban), de csodák nincsennek.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.09. 09:00:48

Így van..
Orbán retteg a tüntetőktől mert ha nem esik az eső, akkor mindenféle gonosz dolgokat ordibálnak róla, mind a 2000-en mint az ország többsége.
Nagyon fél.

Ti meg nem féltek, és ordibálhattok, és leírhatjátok, olvashatjátok ezt, és nézhetitek mindenhol.
Innen lehet a legjobban tudni, hogy óriási diktatúra van, és hogy Orbán holnap megbukik.

werinter 2018.05.09. 09:04:00

@Medgar: Bocs elírtam 500 ezer akart lenni.

chrisred 2018.05.09. 09:23:48

@MACISAJT: 1994-2006 között minden esetben koalíciós kormány alakult, ezért a koalíciót alkotó pártok összeredményét kell figyelembe venni.

Miklós Széles 2018.05.09. 09:48:14

A kis primitív proli nem fogja fel, hogy kisebbségben vannak és a többség gyűlöli őket. Nem a rendőrség verné agyon a libsiket, hanem mi magyarok.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.09. 09:50:06

@chrisred: de tobbet nem fog koalicios kormany alakulni, az qrvaelet

Armatúra 2018.05.09. 10:07:52

@chrisred: Mivel a magyar rendszer két osztatú, azaz listás és körzetes, valamint csak az 5%-ot elérők kaphatnak mandátumot, ezért egyszerű matek mutatja, hogy még a listás eredmény sem tenné lehetővé az ellenzék kormányra kerülését, még a határon túliak nélkül sem. Amúgy a körzetes rendszer azért lett bevezetve, mert egy demokratikus struktúrában figyelembe veszik, hogy nem csak a párt ideológiák leképződése a kormányozhatóság alapja, hanem az eltérő vidékek szükségleteinek artikulációja is. Erre szolgál a körzetes rendszer. Ha csak lista van, a képviselő "elidegenedett" a vidékektől, azaz csak "ideológia van képviselve". A körzetes megjeleníti a parlamentben az eltérő adottságokat. Viszont csak egy ilyen rendszer a győztes mindent visz elv alapján furcsa eredményeket szülhet. Ezért, pl. az amerikai elnökválasztáson, amelyik egyfajta körzetes rendszer, Clintonnénak több szavazata lett, mint Trumplinak. Ugyanakkor a körzetek szavazóinak inklinációja változhat idővel, vagy a népességi megoszlás . Amúgy elvileg nincs tökéletes rendszer, mint struktúra, de a szavazók emberből lévén, ezt lazán korrigálhatják szavazati hajlandóságukkal. Üdv.

Armatúra 2018.05.09. 10:17:59

Látom, igen inspiráló lelkes ellenzéki kommentelőknél és tiltakozóknál az örmény példa. Nem akarom lehűteni a kedélyeket, mert nem is tudnám, de azért ott a kormányzók pártolóinak halmaza nem kicsit kisebb. Ezzel együtt, nem vonom kétségbe, hogy a man probiert módszer alkalmazása egyrészt lélek gyógyító, másrészt, mindig lehet reménykedni a kapanyél elsülhet jelenségben, bár ez szerfölött ritka esemény. Mondjuk az sem lett volna egy rossz módszer, ha összeszedettebb lett volna a számos Orbi buktató szándékú pártgombolyag. Mindenesetre örök élményt szereztek nekem, amikor láttam Ági nénit felajzva örülni az árpádsávos zászló és az előzőleg a zsidó képviselőket listázni akaró, valamint a Duna parti cipőkbe beleköpő Jobbikos szövetségesek látványától. Ez már maga mutatta a a tökéletes alternatívát. Üdv.

chrisred 2018.05.09. 10:28:48

@Armatúra: Köszönöm a felvilágosítást!

polpetti 2018.05.09. 10:30:54

@GIeccsertetű: Imádom, ahogy ebben a kommentedben saját magadat húgyagyúztad le. :D

LKerekes 2018.05.09. 10:58:27

@japapapapa:
A kurva anyád fogja be a te pofádat!

Armatúra 2018.05.09. 10:59:21

@chrisred: Don't mention it! Szép napot, sőt -ha nem veszed gúnyolódásnak- kellemes évet! Üdv.

LKerekes 2018.05.09. 11:01:37

@Khonsu:
Munkaerőhiány? Te , akkor magyarázd meg nekem, hoghy tudnak élni mondjuk egy ötmilliós országban? Iszonyú munkaerőhiánylehet ott.

LKerekes 2018.05.09. 11:03:17

@GIeccsertetű:
Na amíg ilyen hülyék léteznek, mint te, semmi gondja nincs Orbánnak.

LKerekes 2018.05.09. 11:05:55

@GIeccsertetű:
Te meg menj a kurva anyádba.

MACISAJT 2018.05.09. 11:19:37

@chrisred:

Az említett (pontos) választási adatokkal két tételt akartam illusztrálni:

- az un. rendszerváltás óta lezajlott 8(nyolc) országos választáson soha még egyetlen pártnak nem sikerült akkora arányban győznie a listás választásokon mint most a 49%-os Fidesznek ( egyéniben is a Fidesz vezet , a 2010,2014,illetve 2018-as eredményeivel).

-az Európai Unió 28 tagországában soha egyetlen országban sem fordult elő ilyen mértékű választási tömegtámogatottság mint a Fideszé, még az élet-halál ura Macron is Franciaországban az első fordulót csak a szavazatok 32,3%-át kapta.
Németországban Angela Merkel CDU/CSU pártszövetsége kapta a legtöbb szavazatot a voksok 33 százalékát.
Ausztriában a választás győztese az Osztrák Néppárt (ÖVP) amely a szavazatok 31,6 százalékát szerezte meg.

Wildhunt 2018.05.09. 11:27:09

@polpetti: Szokásos ballenzéki nicktolvaj.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.09. 11:38:00

@Wildhunt:

Javarészt maguknak válaszolgatnak.

Persze lehet néha, hogy egy 80 IQ alatti ballib beszopja a nickhamisítást elvétve, de legtöbbször magukat szórakoztatják.

chrisred 2018.05.09. 11:38:08

@MACISAJT: Ez oké, csak beleszőtted a kormányalakítást is, arra reagáltam.

chrisred 2018.05.09. 11:44:16

@LKerekes: Ott az eltartottak száma is alacsonyabb.

2018.05.09. 11:55:44

@werinter: Tökmindegy, a nettó másfél azért ott is igen jó mérnöki bérnek számít, ahogyan 120-at egy targoncás is röhögve megkeres idehaza, túlóra nélkül.. 10EUR/nm/hó alatt meg nem nagyon találsz lakható kecót..ahol már igen, onnan meg az üzemanyagra költöd a bejáráshoz.

Armatúra 2018.05.09. 11:56:04

Gyerekek! Tudom, hogy Orvbáncvezír azt mondta, hogy a 3/3- miniszterelnöke akar lenni, amit persze nem elég csak mondani, de síkhülye fideszdroidbirkaként én is szeretnék valami ilyest. Ugyanakkor, talán errefelé is csökizhetne a tajtékos komment dömping. Példul, jó pár olyan ezer éves barátom van, akik rühellik Orbiékat. Jót szoktunk vitázni, de kiabálások ellenére ugyanúgy szeretem őket. és akkor is így éreztem amikor 2002-ben pofira estünk, vagy 2006 is bukovári volt, mer', hogy sokan voltunk de nem elegen, ahogy a klassziker mondás tartja. Ne felejtsük el, hogy tetszik, nem tetszik, egy országban élünk és minden jobber rászorul minden baller munekájára és vicavera. Ha belegondolunk,akkor akármiképpen megy a szekér, mindannyian érezzük, ha ráz, vagy ha -netán - kicsit simábban megy. Másik érvem az, hogy az éles vita, még jelző fűszerezéssel is tanulságos, mert egyik oldalon sincs a bölcsek köve. Talán érthető ha azt mondom, hogy nem egy kapott dehonesztáló jelző a sarokba szorító, hanem egy jó érvelés.Ez utóbbit lehet fűszerezni -ha valakinek ez jól esik - csak az érvek, gondolatok ne hiányozzanak. Üdv.

Bitang Inas 2018.05.09. 12:00:39

retteg, főleg a tegnapi tömegtüntetés riasztotta meg, meg a pár hete lezajlott választás.
rettegve menekül a bukásba.

Bitang Inas 2018.05.09. 12:03:14

@Toportyán Zsóti: ,fostok rendesen Hódmező óta"
hát ja, ahogy bezsákoltátok április 8-át, azóta tele a gatya...
te valami időgépben ülsz amúgy?
egy hónapja lefutott a választás.

2018.05.09. 12:18:14

@Több cseszlovák filmvígjátékot!: mert még egyet kellett volna kattintanod, hogy lásd mennyi a természetes fogyás... fideszetől úgy se vár mást az ember.
gondolom ezeket is megmagyarázod:
www.portfolio.hu/img/upload/2017/09/eumigr2_170905nemetferfino-20170905.png
www.portfolio.hu/img/upload/2017/09/eumigr2_170905ausztria-20170905.png

szólj a gazdinak, hogy az eurostat és a ksh még nem tud a hurrájelentésről.
Az, hogy valaki megtartja még a magyar állampolgárságot, és frissíti néha a papírjait, az nem azt jelenti, hogy hazajött.

Gato666 2018.05.09. 12:27:16

Blogger, jó az anyag, mi? Hol szerezted?

Armatúra 2018.05.09. 12:27:39

@okostojas007: Bizony, nem jelentős a visszatérők száma. Attól tartok, hogy a közeljövőben érdemi változás még nem várható. Azt állítani, azonban, hogy a magyar kimentek népességhez viszonyított aránya nagyobb mint a szlovák, lengyel, román, horvát, stb. viszony, enyhén szólva nem korrekt.. Ugyancsak hamis az a feltételezés, hogy egy "jobb kormányzással", mondjuk Bajnaival , más lenne a helyzet. A kb.3.5-4-szeres kinti béreknek csak a látótávolságába kerülni is már kiugró kormányzati és vállalkozói teljesítmény lenne. Üdv.

zokogjatok 2018.05.09. 12:35:50

@Khonsu: "Ha ilyen okos vagy, akkor bizonyára azt is tudod, hogy a hivatalos statisztikák nem adják vissza a kivándorlás valós méreteit. "

Képzeld én olyan okos vagyok, hogy de tudom, hogy nagyjából igen.

"Mégpedig azon egyszerű ténynél fogva, hogy a szabad munkaerőáramlás miatt az EU területén való munkavállalás/letelepedés hivatalosan nem számít kivándorlásnak (a többség még a hazai lakcímét sem mondja le)."

Mégpedig faszságot mondasz, mikor azt hiszed, hogy te most tíz másodperc alatt rámutattál valamire, amire a témával húsz éve foglalkozó szakemberek nem gondoltak.

Természetesen az ilyen statisztikák nem "kijelentkezéssel" meg ilyen baromságokkal számolnak, hanem a tükörstatisztikákat veszik alapul, azaz azt nézik, hogy pl. Angliában hány magyar JELENT MEG, és ezt maz összes országban nézik, ezeket szépen elküldik egymásnak, aztán kimatekozzák, hogy ha a világ összes országában 10e magyarral több van, mint tavaly, akkor 10e magyar ment ki.

Szóval megint ott tartunk, hogy te nulla darab releváns forrást, statisztikát vagy bármi egyebet tudsz felmutatni, mellettem meg ott áll a világ minden ténye. És szerinted én vagyok az elfogult, te szerencsétlen.

zokogjatok 2018.05.09. 12:39:56

@okostojas007: Amit idézel az egy népességi statisztika. Magyarországnak valóban csökken a népessége, mivel elöregedett a társadalom, és kevés gyereket vállaltak az emberek. Ezt talán nem kéne összekeverni a ki meg bevándorlással.

zokogjatok 2018.05.09. 12:44:38

@Armatúra: "Bizony, nem jelentős a visszatérők száma."

www.portfolio.hu/gazdasag/kiderult-hogy-mennyien-vandoroltak-ki-magyarorszagrol-itt-a-hatalmas-meglepetes.283118.html

"2017-ben 18 500 korábban kivándorolt magyar állampolgár vándorolt vissza."

Ez nem jelentős? Ez a kivándorlás fele.
Szintén a fenti cikkből:

"2017-ben a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege 13 200 fővel mérsékelte hazánk természetes fogyásból adódó népességszám-csökkenését."

Azaz ennyivel TÖBBEN JÖTTEK, mint ahányan mentek.

De persze mindjárt jön valami balos nick hujjogni, hogy akkor miért csökken a népesség, már írtam, a csapnivaló gyerekvállalási kedv miatt, és ez kb. 3-4x nagyobb gond mint a vándorolgatások.

Cycmen 2018.05.09. 12:50:10

Ahogy nézem az első sort, az ellenzékieskedés kezd átmenni az államrend erőszakos megdöntésére irányuló uszításba.
Nekem kedvenc történelmi alakom és katonai példaképem Görgei Artúr, aki akkor még őrnagyi rangban úgy felakasztatta gróf Zichy Ödönt mint a szart, mert egy Jellasics által a császárnak írt levelet találtak nála.
Ez most miért jutott eszembe, ki tudja! :D

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.09. 13:02:22

@Cycmen: Spionoknak ez a sorsa.

Vagy a kollektiv Dunaba loves.

chrisred 2018.05.09. 13:13:32

@zokogjatok: Attól, hogy a szakemberek gondoltak erre, még nem biztos, hogy eszközeik is vannak a probléma megoldására.

konrada 2018.05.09. 13:16:47

...egyébként meg a blogírónak a címben igaza van: őt gyakorlatilag a nagy nyilvánosság előtt bárki leg.cizheti, elmebetegezheti, de ő ugyanezt - még név nélkül se - nem mondhatja el a nyilvánosság előtt másokra...
...s nem teheti meg - bármennyire is jó ötletnek tűnik számára - azokat az intézkedéseket se, melyek a többség akaratával szembe mennek...

...mert ő tényleg jobban fél a választóktól, mint azok tőle.

...s tudjátok mit?: a blogolónak ebben igaza van! Egy demokráciában megválasztott vezetőnek több veszteni valója van, mint az átlagpolgárnak...

zokogjatok 2018.05.09. 13:21:27

@chrisred: de vannak, le is írtam, hogy hogyan.

Persze nem tudnak MINDENKIT követni, hiszen ha valaki bejelentés nélkül elmegy Angliába, és ott egy ismerősénél lakik titokban, és feketén dolgozik, azt nem fogják látni. De ha már hivatalosan ott van lakása (bérelt is), bizosítása, vagy munkaviszonya, stb, akkor igen.

agarik 2018.05.09. 13:21:38

Országos sztrájk nem lesz, hiszen mint láttuk a vidék a fideszkdnp-re szavaz.

chrisred 2018.05.09. 13:38:20

@zokogjatok: Vagy nem. Az Unió alapelvei közé tartozik a személyek és a munkaerő szabad áramlása. Ami azt jelenti, hogy még a statisztikusok kedvéért sem szabad adminisztratív akadályokkal nehezíteni. Ezért van az, hogy az erre vonatkozó becslések néha még nagyságrendileg sem egyeznek.

Armatúra 2018.05.09. 13:39:15

@zokogjatok: Nézd! nem lehet letagadni, hogy jelentős mennyiség van kint. Lehet számháborúzni, de nem hiszem, hogy 3-4 százezernél kevesebb lenne. Az, hogy mennyi a nettó változás, azaz a kimenők és visszatérők algebrai összege, nem tudom. Ilyen ügyekben nem kedvelem az érzelmi indíttatású állásfoglalásokat. Valószínűleg adna némi infót, ha megnéznénk a GB, Németország, Ausztria, stb. munkavállalóinak adat változásait a kintiek szerint. Ez adná végül is a fenti nettót.De, ami a lényeg: politikai érzületre, menekülésre, stb. fogni egy Kelet Európa egészére jellemző effektust nettó hülyeség és akkor még finoman fogalmaztam. Azt minden objektív kinti adat mutatja, hogy mi kevésbé vagyunk mozgékonyak mint a többiek. Min. ez is hozzájárul a viszonylag kedvezőbb adatokhoz. De az ellenzéknek, más ötlete nem lévén, a forradalmon kívül, ezzel üzletel. Mint ahogy a csolnak sem megy, ha fújjuk a vitorlát rajta, ez sem termékeny dolog, de ennyi örömöt megérdemelnek, na Ne légy kicsinyes!

Khonsu 2018.05.09. 14:01:21

@zokogjatok:

Akkor semmi gond, hiszen ezek szerint a kivándorlás egy nem létező probléma. Vagyis ha hirtelen mégis létezővé tennénk ezt a problémát néhány százezer ember gyors kitelepülésével, az még nagyobb hatást érhetne el, mint amire előzőleg gondoltam.

élhetetlen 2018.05.09. 14:04:42

@zokogjatok: Azért ne legyél ennyire egyszerű. Visszatérők. Általában ők azok, akik kimentek, megpróbálták, nem jött össze. Mert azért aki kinn sikeres, és összehozott valami komolyat, az azért nem jön haza, hogy itthon egy vállalkozásban elveszítse, amit összehozott. Külhoni magyarok. Igen, sokan vannak, és sokan rendesen dolgoznak is. De van egy réteg, és ez kormánytól független, csak az elmúlt harminc év egy-két személyes tapasztala. Átjön a srác Erdélyből, okos is, olyan mértékben támogatja a cég, hogy fizeti minden hétvégén a benzinköltséget, hogy hazamenjen a családjához, elvégez a cég pénzén minden lehetséges továbbképzést, tanfolyamot, és utána elhúzott nyugatra. Kevésbé jó képességű nő, hat évig takarított az ismerősömnél, mikor úgy látta, itt az idő, és lelépett az otthon levő kp.-val, és az összes ékszerrel, ami nem volt kevés.
A másik. Elmegy kétszáz munkaképes fiatal. Jön háromszáz nyugati nyugdíjas, mert itt sokkal jobban él a nyugati nyugdíjából, mint otthon. Hú, de jól állunk, ugye?
Kínaiak, vietnámiak, a vietnamiak úgy tűnik, örülnek, hogy lyuk van a seggükön, nem hallani balhéról. De a kínaiakkal azért van gond, mennek az öldöklések, akkor is, ha nem kapnak nyilvánosságot.
„abroszfejűek szerencsére nem igazán.”. Na, ez a legnagyobb tévedésed. A fél belváros az övék, Klotild paloták, Párizsi udvar, stb. Ugye a szöveg, hogy rendszerváltáskor eladták az országot. Most eladják a maradékot az abroszfejűeknek. És ehhez még hozzá kéne gondolni, hogy akik nyugaton robbantgatnak, azok nem a seggükön hozták be az illegális határátlépésnél a bombát, vagy a kocsit, amivel a tömegbe hajtanak. Zsarolhatják, őket a családjukkal, vagy ígérhetnek biztonságot a családnak. És akik ezt pénzelni tudják, azokat mi is beengedjük, és ezzel szabad utat adunk nekik az EU-ba.

élhetetlen 2018.05.09. 14:10:07

@inreallife: „az hagyja ott az allami munkat es helyezkedjen el a versenyszferaban”. Jó ötlet. Okos. Az összes tanár, még működő orvos, nővér, mentős, tűzoltó, menjen mind magánba. Aztán, ha ég a házad, akkor utalj előre a magán tűzoltó cégnek, és, ha megérkezett a pénz, majd elindulnak oltani. Ezt nem ragozom tovább.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.09. 14:11:05

@Khonsu: a kivandorlas nem letezo problema leven bevandorlas van minden relevans forras szerint.

Persze a noverkek informatikusok elvandorlasa problema de az problema europaban mindenhol.

Maskulonben nem valoszinu, hogy a skot korhazakba mar lassan angol tudas nelkul is toboroznak. Azaz a magyarnak is meg kell szokni hogy idegen nyelvuek fognak dolgozni a korhazakban.

Armatúra 2018.05.09. 14:17:48

@élhetetlen: Már megijedtem, hogy a robbantgatások felelősei közül kimaradunk, de most megnyugtattál. Végül is jogos feltételezés, hogy a legnagyobb számban kínai, ukrán, orosz, kötvényes a szupertitkos támogató. És a hülye "nyugati" elhárítás nem veszi észre a névvel igazolványokkal bejövő egyedekben a finanszírozót. De, reménykedjünk, hogy megjegyzésedet olvasva gyanút fognak és lépnek. Egyszersmind, esetleg el is foghatják Orbánékat cakkundpakk. Azután, aki kicsúszott, azt a pénz felvételekor is el lehet kapni. Abszolút hiánypótló volt megjegyzésed. Szép napot! Üdv.

chrisred 2018.05.09. 14:30:56

@Armatúra: Azért arabok is akadnak köztük, mostanában kapcsolt le egyet a rendőrség a környékünkön. A kínaiak meg nem robbantanak, hanem a náluk kotyvasztott dizájner drogokat terítik. Nem mind, százból mondjuk négy-öt, de éppen elég, hogy nagyobb károkat okozzanak, mind ezer öngyilkos merénylő - lásd Hős utcai no-go zóna.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.09. 14:34:41

@chrisred: Kinaiak azt csinalnak amit akarnak

A 40.000 magyarorszagi kinai az orszag eletbiztositasa, s egyre inkabb az lesz.

élhetetlen 2018.05.09. 14:44:52

@Armatúra: Nagyon szellemes vagy. Ne zavarjon, hogy nem is a kötvényesekről írtam (azért ott is csúszott be pár érdekes ember), bár ilyen szempontból az, hogy az ukrán, vagy a kínai, vagy orosz maffia jön be, az mindegy. Pharaon nem kötvényes volt, hanem befektető, aki a miniszterelnökkel bratyizott, természetesen tiszta múlttal, csak nemzetközi körözés alatt. Hát, hogy nem volt ujjlenyomata, erről a titkosszolgálat nem tehet. Mit tudsz a nagy pesti beruházókról, azon kívül, hogy nagyot kaszálnak, mire költenek még? Nem tudom, de te sem. De biztosan mind nagyon tisztességes arab, aki nem akarja terjeszteni az iszlámot, mint a migránsok.
Nekem csak annyi volt a felvetésem, hogy a nagy disznóságokat nem a csórók csinálják. De nem kell ezzel egyetértened. Neked is szép napot!

chrisred 2018.05.09. 14:45:25

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Rászántad az időt, és megszámoltad őket? :) Hivatalosan 8 ezerről tudnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.09. 14:49:26

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "a kivandorlas nem letezo problema"

Ezt oktatja Kubatov? Ennyire hiszékeny nem lehetsz. A vízcsapból is az folyik, hogy elmegy mindenki az országból. Még a királyi tévé se tudja elhallgatni. A Mészaros egyedül marad gázszerelőnek.

Armatúra 2018.05.09. 14:53:07

@chrisred: Gyönyörűm! Honnajt tudod, hogy kötvényes Ahmed úr? Tán mondta itteni ismerőseinek? Azt is hallottam, hogy csesztek itt maradni, spuriztak németbe, franciába, meg mitt'om még hova. Azon kívül, a TEK, vagy kik közölték a lefogás okát, csempézés, vagy bumbumok? Szóval, okos fiam, ne hülyítsd szegény vén sz@(a)r Armatúró bácsit, mert dugámba dőlök, és ennek Ó diuma rajtad lesz. Bizony. Férfias pusszantás. Üdv.

konrada 2018.05.09. 14:55:23

@chrisred:
...hát a Hős utcában - legalábbis az inkriminált kétházban - 0 db kínai lakik...
(S tudom, szerinted a 2 megállóra levő kínai piacon veszik, de ott meg nem csak kínai van...

chrisred 2018.05.09. 14:59:23

@Armatúra: Nem, a rendőrségi hírekben szerepelt.

chrisred 2018.05.09. 15:02:44

@konrada: A drog terítője nem okvetlenül a dealer.

Armatúra 2018.05.09. 15:06:12

@chrisred: Van egy olyan sanda -magyarán rosszhiszemű, na - gyanúm, hogy a dizájnereket békés egyetértésben teritgetik a bibsi negyedbeli nem éppen ortodox kóser romkorcsmák napnyugoti vendögei es. Ez hírek szerint -bár én országúti vénség vagyok - igazi internationalist process. De a teritgetéshez talán nem köll 300ezr+ 60ezr- ajrós egyed. Ráadásul, mint írtam volt ezek a kötvényes jóemberek némi azonosítást is adtak magukról,meg benn van manijuk is. Szóval enyhén necces a teoréma, de, hogy ne legyen fölös vita köztünk, grátisz elfogadom. Ma nem csak szép vagyok de k@(u)rva nagyvonalú es. Tsóközön! Armatúró apó.

ben2 2018.05.09. 15:10:26

Nyugodtan lehet próbálkozni forradalommal vagy országos sztrájkkal, aztán majd azok is elmaradnak érdeklődés hiányában, mint eddig minden ellenzéki felhorgadás.
Minél többet akcióznak, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy akármilyen hangosan is kajabálnak, nem ők a többség.

Armatúra 2018.05.09. 15:12:21

@chrisred: Egy picurka pillanat! Mi szerepelt a yard hírcsokrában, Az, hogy Ahmed kötvényes, vagy egy kicsikecsikuka drogot teregetett? Már csak a rend kedvéért. Üdv.
P.S. mindig későn veszek észre mindent . Hiába 70 years az anyi, mint annyi. Üdv.

chrisred 2018.05.09. 15:13:35

@Armatúra: Szerintem jellemzően az őket foglalkoztató szervezet pénze fekszik a kötvényekben, és bizonnyal van valamilyen lebukás kockázati tényező is belekalkulálva a megtérülési rátába. Azért erősen a hihetőség határán túl van, hogy orosz, ukrán vagy kínai jómunkásemberek gyűjtögették össze azt a 300 ezer eurót, hogy szerencsét próbáljanak Európában.

chrisred 2018.05.09. 15:14:37

@Armatúra: Az előző, ha rákattintasz az előzményre, minden titok napvilágra kerül.

apro_marosan_petergabor 2018.05.09. 15:17:11

Kicsi "szerző", már a második hozzászóló helyre tett, és csatlakozom hozzá.
+ nézz néha tükörbe, próbáld az agyadat gondolkodásra használni - önállóan - beszélgess olyanokkal, akik másképpen gondolkoznak mint te, s próbáld felfogni amit mondanak.
Nézegess történelem könyveket - arra azért ügyelj, ne csak marxistákat. Értelmezd a demokrácia fogalmát, úgy hogy mit is jelent egy 2/3-ra megnyert választás - annak a tükrében, hogy az összes ellenzéki - volt szélsőjobb, kommunista utódpárt, szélsőbal, barnás-zöld és egyéb, homogénnek korántsem nevezhető ellenzéki pártnak 1/3 jutott...
Azt is, hogy mit jelentene az, ha egy ilyen katyvasz ellenzék "irányítaná" az országot. Hová jutnánk...
Na, szóval gondolkozz néha...

horvathviteztamas 2018.05.09. 15:26:56

Orbán és a teljes Fidesz meg az ország fele majd beszarik a félelemtől...:DDD
Azért vicces, hogy ennyire félkegyelmű idióták vagytok...

Armatúra 2018.05.09. 16:01:34

@chrisred: Az a variációka, hogy mondjuk gazdagabb egyedeknek megéri így bepróbálkooózni az Junióba bele, nem jön be? Meg nem értem, hogy minek ilyen szervezőknek a letelepedés? Moer' hogy még a roppant szakszerű amcsi movies is azt sugallják, hogy az ilyenek csak röpcsiznek országok között és a córeszben/ban?) éldegélő terjesztőket, végrehajtókat instruálják, vagy löketik ki. Szóval, van némi spúrom, hogy ez a téma interpretáció picit politisch motiváltatik. De ne múljon el nap két gesztus nélkül. Legyen meg az igazad! Amúgy is olyan témák ezek, amelyeket nem szokás a nagyérdemű elé teregetni sehol e kerek glóbuszon. Így tág tere van minden abszolút hiteles magyarázatnak. Üdv.

2018.05.09. 16:04:56

Drága Bogaram! A forradalmad nagyjából 6-12 óra alatt fog polgárháborúvá alakulni, és akkor mi is ott leszünk.
És ne gondold, hogy a felcsúti dagi védelmében fogunk harcolni. Egy ilyen helyzetben az ő személyes sorsa már senkit nem érdekel. Mint ahogy a FIDESZ sem. Ez a háború a Nagykörút és azok között fog folyni, akik magyarként szeretnének élni.
Ugyanis ne hidd, hogy csak ti szeretnétek ezt a '18-19-ben megkezdett vitát lezárni. Mi is. Épp csak annyi kell, hogy újra elkezdjétek. De lehet, hogy ezúttal nem lesz félmunka.

(Szükséges megjegyzés: "Nagykörút" alatt nem a magyar zsidóságot értem. Csak mielőtt valaki nekiállna értelmezni.)

Egyébként - hogy egy nálad sokkal nagyobb embert idézzek: a ti kezeteken még a forradalom is el fog zülleni. Még ellenzéknek is tökéletesen alkalmatlanok és impotensek vagytok, hogy akartok egy országot vezetni?

Armatúra 2018.05.09. 16:11:05

@chrisred: Az MN az utóbbi időben, különösen a G nap után a leghitelesebb hírforrássá avanzsált. Kifejezetten hiteles volt a potom 1300 mrd-os Elisabeth von und zu Csenger ügye. Ez egy újabb hiteles gyöngyszem lehet. Ha Simics polgitárs nem dobgya őket, még sok kemény üggyel jöttek volna. De Gott sei Dank a Hír Tv teszi a dolgát. Úgy, hogy el leszünk látva több kökemény valósággal . Ez most kicsit elnyelvtanodott, de hagyom elrettentésnek. Üdv.

Cycmen 2018.05.09. 16:11:47

@Balango: Ugyanis ne hidd, hogy csak ti szeretnétek ezt a '18-19-ben megkezdett vitát lezárni. Mi is.

ez de jó megfogalmazás.

chrisred 2018.05.09. 16:16:32

@Armatúra: Nem a letelepedésre van szükség, hanem az Unión belüli szabad mozgásra, a fedő üzleti tevékenység engedélyezésére. A szervezett bűnözésnek nyilvánvalóan nem Magyarország a célpont, hanem a nyitva maradt kertkapu, ahonnan becserkészheti a félmilliárdos európai piacot.

Armatúra 2018.05.09. 16:24:34

@apro_marosan_petergabor: Csak a hecc kedvéért mondom, hogy az eredeti névsor Kádár Apró Dögei volt. Ha tudtad, bocs.

Armatúra 2018.05.09. 17:02:14

@chrisred: Azért, ha pindurit utána gondolsz a taljánokhoz frankokhoz via mediterranum, beténfergő pár százezer grüss Gott vendég között is lehet ilyen olyan meg amolyan. Persze a '15-ös jamboree során a rajtunk átvonulók között is úszkálhatott egy-két fain-tos egyed. De akkor mi már régóta rossz fiúk voltunk, hogy Ad1 nem voltunk kedvesebbek, ad2 nem őríztük ellen a 100 ezernyi vendéget. pedig sógorék példát mutattak, hogy akár pár százat is tök jó le ellen őríznek pro év. Szóval, ismétlem ez a chewing gum kiköphető bármikor és újra rágható. Már akinek ez a mániája. Ha nagyon komoly akarok lenni, csak azt tudom kiizzadni lesántult agyamból, hogy ezek a dolgok mindig kattintós témák lesznek média személyiségek jóvoltából. Mivel bennem a csekélynél több kétely halmozódott fel ezen említett személyek szellemi/etikai kvalitásait illetően, noch dazu oldalra nézve meglepő szimmetriával, egy idézettel jövök elő, drága otyecom hagyatékából. A'szem már elsütöttem egypárszor , de nálam örökzöld. Szóval: "Amit leírnak/mondanak annak az ellenkezője sem igaz", a másik gyöngyszem, 'Ha kérdeznek akkor is hazudnak." Ezt ugyan a módszerváltás előtti érára értette, de kiterjesztettem mint egy huncut funkcionált. üdv.

zokogjatok 2018.05.09. 19:33:15

@Armatúra: "Az, hogy mennyi a nettó változás, azaz a kimenők és visszatérők algebrai összege, nem tudom. Ilyen ügyekben nem kedvelem az érzelmi indíttatású állásfoglalásokat. "

No de basszus, hát a statisztikák az nem "érzelmi alapú állásfoglalás" :D

Itt van magyarul:
www.portfolio.hu/gazdasag/kiderult-hogy-mennyien-vandoroltak-ki-magyarorszagrol-itt-a-hatalmas-meglepetes.283118.html

"2017-ben a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege 13 200 fővel mérsékelte hazánk természetes fogyásból adódó népességszám-csökkenését."

Azaz csökken a népesség (mivel kevés a gyerek és elöregedett a lakosság), de közben a bevándorlás egyenlege pozitív, azaz nem igaz a "mindenki elmegy".

De ugyanezt mondják a nemzetközi statisztikák is, pl.:

knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate

+

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

zokogjatok 2018.05.09. 19:35:31

@élhetetlen: örömmel látom, hogy az eredeti "nincs is visszavándorlás meg bevándorlás" álláspontod átalakult a jóval árnyaltabb és nehezebben cáfolható "nem olyan jó minőségű a beáramlás, mint a ki"állásponttá.

Ez egy hittétel, amit mondasz, ellenőrizetlen adatokkal, hasra csapva hozott állításokkal.

zokogjatok 2018.05.09. 19:45:37

@Armatúra: "Nézd! nem lehet letagadni, hogy jelentős mennyiség van kint."

Nem akarom én letagadni, no de kérlek, Angliát évi 300e ember hagyja ott, osztán csak nem dől össze. Mert több jön, mint megy. Szerényebb számokkal, de MO-n is ez a helyzet.

"After an estimated 323,000 people emigrated last year, we've taken a look at who they are "

www.telegraph.co.uk/news/general-election-2015/politics-blog/11620356/Emigration-nation-who-are-the-thousands-fleeing-Britain-each-year.html

zokogjatok 2018.05.09. 19:52:57

@Khonsu: "Akkor semmi gond, hiszen ezek szerint a kivándorlás egy nem létező probléma"

Aham, egybitesnek tetszik lenni. A legtöbb dolog azért nem ilyen, hogy "na ez nem probléma, az meg igen".

A kivándorlás valamekkora probléma, mert a legjobb lenne ha nulla ember vándorolna ki. Viszont ez nem életszerű az EU-ban, és nálunk sokkal, sokkal gazdagabb országokban is elég nagy a kivándorlás.

A helyzethez és a versenytársakhoz és a régóhoz képest a kivándorlás viszont kifejezetten jó helyzetben van, MO-ról nem kiugróan magas a kivándorlás, van bevándorlás is, nyilván rásegít erre hogy egy erdélyi magyar Budapesten is könnyen talál állást, ez van.

Túldimenzionált probléma, és az ellenzék egy buta kliséje amit bevettél. A szokásos vészhuhogások egyike (a kizár a nato, kizár az eu, tönkremegy az ország, orbánt kirúgják a néppártból, stb mellett). Ennyi.

élhetetlen 2018.05.09. 20:49:23

@zokogjatok: Sajnálom, valakivel összekeversz. Ez volt az első kommentem ehhez a bloghoz, nem tudom, szerinted milyen álláspontom alakult át. Az meg, hogy mi a véleményem arról, hogy, ha kimegy 200 fiatal, és bejön 300 nyugati nyugdíjas, attól nem lesz jobb, azt mi a f@asszal kéne igazolnom? Hittétel, vagy vélemény, ki minek látja. Ja. De legalább a Klotild paloták, Párizsi udvar, stb.-nek utána néztél, mert az viszont nem hasraütés, nem is vélemény, hanem kemény tény. Vagy azok az abroszfejűek nem zavarnak? Azok jó abroszfejűek? Ahogy Pharaon is az volt, aki miniszterelnökkel bratyizott, „befektetett”, a miniszterelnökkel szembeni kastélyt vette meg, ja, közben nemzetközi körözés alatt állt, csak ez a magyarok nem tudták, mert nem volt ujjlenyomata? Hogy is van ez nálad az abroszfejűekkel?

2018.05.09. 21:10:14

@Womb Raider:

"Ahogyan elnézem, a poszterek is félnek a nyilvánosságtól, mert művésznevek mögé bújnak... :) Pedig biztos a vállára venné őket a dicső pesti forradalmi ifjúság egy tüntikén.. "

Miért? Téged így neveztek el a szüleid faszorrú?
Te is művésznév mögé bújsz fityiszgeci. Akkor meg miről hadoválsz gyíkarc?

agapornisz 2018.05.09. 22:14:17

@zokogjatok: Kedves kommtársam! Nem azt mondtam, hogy ez tragédia, de szerintem probléma. Ezért akarja Vikim a jövőben visszacsalogatni a kint dekkolókat. Azt nem tudom, hogy a bejövők honnan jönnek, de sicher ami biztos, szeretném a mieinket viszontlátni. Másrészt, valóban tagadhatatlan, hogy nem olyan arányú a kimenetel, mint horvátoknál, pláne lengyeleknél, stb. Pl. a fiam is visszajött ángliuséktól, pedig ott masterezett egy jópofi ösztöndíj segélyével -12 ezer pounds -. A lányom pedig -aki igen jó építész, semmiképpen nem menne ki, noha perfekt angol. Szóval, úgy szép a család, ha -skype ide vagy oda- együtt van, na. Üdv.

Európai téridő 2018.05.09. 22:14:44

@nyerafidesz: Cuzammen (összesen) még az is lehet, hogy többen voltak, de saját hülyeségeik miatt leszalámizott állapotban az ellenzékiek. A "taktikai" szavazások is csak OV-ékat erősítették, ha tök béna ellenzéki pártokra fecsérlődtek el.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.05.09. 23:21:14

"Az emberek többsége sápítozik, petíciót szerkeszt, tüntetést szervez, szavazásra buzdít, vagy a kivándorlást tervezi, apátiába süllyed."

A "többség" szó indokolatlan használatáról érdemes volna gyorsan leszokni. A kormányoldalt sokszor cseszegetik az ellenségei azzal, hogy nem kapták meg a szavazatok abszolút többségét, mégis így nevezik magukat. Akkor egy pár száz fős anarchista társaság végképp ne hencegjen azzal, hogy ők a többség.

2018.05.10. 00:56:19

@zokogjatok: talán ha nem egybites fideszes lennél akkor megnéznéd, a halál/születés statisztikát, és meglepődnél, hogy a népesség jobban fogy, mint amennyi a születés/halálozásból adódik... A másik, hogy milyen érdekes, hiába tolja viktorka a csok-ot, és egyéb más népnyomorító intézkedést, nincs több gyerek se.

2018.05.10. 01:05:06

@Armatúra: ugyan, az elvtársaid itt már hurrájelentéseket tettek közzé, hogy több a bevándorló, mint a kivándorló. Egyeztessetek a pártirodában, mielőtt nagyon belelendültök. Elárulok egy titkot: az emberek minimum fele azért költözött ki, mert kint látott jövőképet, amit itthon már nem. Tudod nem mindenkinek a stadion a legfontosabb.

2018.05.10. 06:44:06

@Látens Inszinuáció: Na nehogy már azonos fajsúlyú legyen az én tevékenységem az övékével. Én magánemberként a saját véleményemet teszem közzé, míg ők ki tudja ki által finanszírozottan a finanszírozó véleményét propagálják.
Ha neked azonos értékelés alá esik egy átlag kisember véleménye egy nem ritkán külföldi érdekcsoport elképzeléseit közvetítő hivatásos véleménye, akkor nálad valami nincs rendben. Én nem törekszem minden fenntartásomat félretéve kiszolgálni a megrendelő igényeit, mivelhogy nincs ilyen.

chrisred 2018.05.10. 08:08:29

@zokogjatok: A CIA ott találta nemzetközi migrációra vonatkozó adatokat, ahol Szaddam tömegpusztító fegyvereit? :) Két becslés sincs, ami minimálisan hasonlítana egymásra. Horvátországra, amiről a belső adataik alapján tudjuk, hogy a lakosság 10%-a már nyugaton van, elhanyagolható mértékű kivándorlást mutatnak.

Armatúra 2018.05.10. 11:36:31

@okostojas007: Bocs, de későn jutottam billentyűhöz. Látom a bérkommentelési/pártirodai/egybites Ansatz-nak lelkes híve vagy. Egészségedre! Jedem das seine. Amúgy, azt igyekeztem kommtársnak előadni, hogy pontos források nélkül a trend csak szív és nem valóság szerint értelmezhető. De ez az örökzöld téma minden lelkes pro és contra egyed számára. A kint lévők száma halál pontosan min. 1 millió hiteles antiszimpi emberek ill. 200 ezer úgyszíntén hiteles szimpizők számára. Mivel a differansz kvázi módó nagyságrendi, öldöklésre prímán -nem CBA - alkalmas. Valóság anyú -egyébként egy kurva, hajdani N.E. prof-om szerint - kedélyesn kuncog e gigászi szellemi küzdelmet kuksizva. Úgy, hogy csak további szép napot és vidám ökleléseket kívánok. Üdv.

Armatúra 2018.05.10. 11:41:12

@okostojas007: Hja és még valami. Bár nem vitatom -mi a fenének-, hogy pontos , hiteles adatokkal rendelkezel érzületek terén is, annyit merészelek leírni, hogy a 3-4-szeres, vagy nagyobb fizú különbségek katalizátor szerepe talán-talán hazai kormánytól függetlenül is definit súlyponti lehetett. Ha más a meggyőződésed, akkor lelki nyugalmadra tekintettel, vedd úgy, hogy meg se szólaltam. Azt is halkan. üdv.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.10. 12:06:39

@Armatúra: "fizú különbségek katalizátor szerepe talán-talán hazai kormánytól függetlenül"

Ki kell ábrándítsalak, a fizetések nagysága nem független a kormánytól. Ezt szépen mutatja, hogy a fizetések terén is csúszunk le Romániához. A geci ezt is elbaszta, nem csak minden mást.

apro_marosan_petergabor 2018.05.10. 12:42:14

@Armatúra: Azt nem mindenki érti, amellett én ezzel nem tréfálnék, erre a három címeres gazemberre pontosan kell emlékeztetni a halandókat...

Apró Antal: Gyurcsány feleségének nagyapja (jelenleg is az ÁVÓ által Aprónak juttatott, zsidóktól rekvirált rózsadombi villában laknak), az 56-os véres megtorlás egyik élharcosa
Marosán: egy ócska pék, aki ahelyett, hogy sütött volna, inkább a tömegbe lövetett
Péter Gábor: az ÁVÓ főnöke, egy ócska, primitív, néhány elemis szabósegéd, rengeteg vér és könny tapad a nevéhez, tevékenységéhez

2018.05.10. 14:44:30

@Armatúra: aha, tehát te lennél a nagy fideszes értelmiségi, és azt hiszed, ha idegen blablákat nyomatsz, akkor okosabbnak tűnsz :) Próbáltam értelmet keresni vergődéses zagyvaságodban, de nem találtam. Remélem nem valami értelmes munkát végzel, mert a kollégáid idegösszeroppanást kaphatnak ettől a semmi lényegi információt nem tartalmazó modoros maszlagtól. Fentebb linkeltem grafikonokat adatokkal, nézegesd, vagy te is az a fideszes vagy, aki szerint a KSH hazudik, az eurostat hazudik, csak az az igaz, amit a vezéred állít? 2010 előtt is nagy különbségek voltak a bérek közt, mégse költöztek ki sokan. A kivándorlás csúcsa 2013-2015.. mikor látták, hogy vezéred tolvajabb a maszopnál, és sorosozós maszlagon és pár stadionon kívül nemigazán tud semmit se hozzátenni az ország fejlődéséhez.

2018.05.10. 14:45:44

@Womb Raider: mivel minden ellenzéki fórumba belekontárkodsz, minimum reklámozhatnád te is magad, mint a bolgár birka, hisz hivatásosan is bérkommentelést tolsz.

2018.05.10. 14:53:29

@okostojas007: "2010 előtt is nagy különbségek voltak a bérek közt, mégse költöztek ki sokan. A kivándorlás csúcsa 2013-2015.."

Talán összefüggésben van azzal, hogy mikor is oldották fel a munkavállalókra vonatkozó kvótákat? 2010-2011 táján? Mentek volna előbb is, de az unión belül tán 3 ország fogadta a kelet-eu munkaerőt korlátok nélkül..

Ebbe feszültök bele, hogy minden külföldi munkavállalás mögött hatalmas ideológiákat kerestek..

2018.05.10. 14:54:48

@okostojas007: Kívánom, hogy annyiból kelljen megélned, amennyit én kapok ezért...

2018.05.10. 15:03:51

@okostojas007: Ja..még valami... hogy mennyire hülyeségeket állítasz.. a B1-en kívül te nem nagyon találsz rám polfórumokon, de azért bátran told a hangulatkeltő csacsiságod.
Pillanatok alatt mondok 10 hivatásost a ti oldalatokról, aki szisztematikusan végighaknizza az összes propaganda posztot, A>Z. Az nem zavar, ugye? Amúgy meg azt hittem, hogy a progresszív liberálisok egyik fő célkitűzése megteremteni az általános szólásszabadságot. Te meg olyan hülye vagy, hogy magadnak vindikálod a jogot annak meghatározására, ki hol és mit írhat.

2018.05.10. 15:05:40

@Womb Raider: jó lenne ha nem nyomnád a hülyeséget. aki akart, már 2004-től is mehetett.

Munkavállalási jog Angliában
"2004. május 1-jétől Magyarország EU-s csatlakozásától számítva az angol hatóságok sem korlátozzák a magyar állampolgárok munkavállalási jogát. Tanulóként is szabad óraszámban lehet munkát vállalni, azonban heti 20 óra feletti munkavállalás során már regisztrálni kell, mint munkavállaló."

2018.05.10. 15:08:39

@Womb Raider: aha, tehát az elvtársak téged a B1-re állítottak rá?
1 év alatt többet fröcsögtél, mint más 10 év alatt. Nehéz elképzelni, hogy nem szándékosan, megbízásból jársz ide nap-mint-nap előadni magad és nyomni a kormánypropagandát. Vagy 10-en vagytok erre a nickre, aztán mindig más van ráosztva? :)

6044 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2017.04.15. óta tag.

2018.05.10. 18:23:01

@okostojas007: Mondom én, hogy az értő olvasás nem megy... Ne Angliával példálózz, bogaram, mert azt én is leírtam, hogy volt 3 ország, ami nem élt a kvótákkal, de a többi biony igen és ezek között ott volt Németország és Ausztria is..hogy csak a két legkedveltebbet említsem...Szóval izomból megcáfoltad azt, amit nem is állítottam. Első lépésnek tőled ez nem is rossz.

Az, hogy én egy nicken felhalmoztam ennyi hozzászólást, aminek még a harmada sem nagyon jön a polblogokból akkor mennyivel is vagyok bérkommentelőbb annál, aki 3-4 nicken tolja non-stop 7/24 és csak néha rontja el a nickváltást?
Vagy mi van? Aki sokat kommentel, az hazudik? Vagy az csakis bérért teszi? Vagy az ...
Hülye vagy, az is maradsz.

2018.05.10. 20:29:22

@Womb Raider: látom még mindig hülye vagy, jól fizet még a bérkommentelés... tudom.. mindenki görcsösen bulgáriába vágyott, az a legfontosabb, mert mind tudjuk, a fideszeseknek anglia is szar ország.
Aki akart az osztrákokhoz, mehetett eddig is, vagy akár svájcba is, tudom, svájc se számít :)
Aki usa-ba, kanadába vagy ausztráliába ment, annak mit magyarázol be? Biztos most jobb hozzá a nap hold együttállás, igaz?
hülye vagy, az is maradsz, szokásos kis narancskomcsi vagy, aki mindig védi a védhetetlent. Gyorsan szólj a pártnak, hogy a nép még mindig nem hiszi, hogy mindenki visszavándorolt, adjanak ki még napi 2 hurrájelentést, és izzitsák a plakátkampányt.

2018.05.11. 06:38:19

@okostojas007: Habzik a szád, parasztgyerek.
Majd leszel szíves megsasolni a különböző országokba kivándorolt magyar munkavállalók számát, összevetni azzal, hogy hol volt kvóta, azt mikor oldották fel és ez mennyiben függ össze a kivándorlási ráta megnövekedésével. 3-4 paramétert kell összevetni, az még neked is kell, hogy menjen.
Te nyomorult, menni mehetett, csak hivatalosan nem kapott engedélyt. Ausztriába a határmenti településekről tizenpár évvel ezelőtt is ingáztak, de lópikula pénzért, szezonálisan és feketén.
Tudom, borzasztóan fáj és frusztráló, hogy a nagy eszeddel ismét a vesztesek csapatában kötöttél ki, hogy semmire nem jutsz , de a bánatért nem húzol a retekbe , ha itt ekkora szenvedés számodra az élet? Vagy talán a hülye szájjártatós nulláknak ott sem terem babér? Ha nincs mit eladj a munkaerőpiacon, akkor így jártál, itt fogsz megrohadni, puffoghatsz reggeltől estig.

2018.05.11. 10:38:15

@Womb Raider: még mindig vergődsz, te kis komcsi, látom hozod a szintet. Fröcsögsz itt összevissza érvek nélkül. Jössz arcoskodni, aztán mindig pofára esel. Nulla adatot linkeltél, nulla érvet hoztál fel, de előadod a fogyatékos fideszest aki mindent jobban tud :)
Idejössz pofázni, aztán megsértődsz ha visszaszólnak, utána meg veréssel fenyegeted azokat akikkel nem bírsz. Csak te vagy itt vesztes csapdában, mert ahogy a gazdid megun, te is repülsz, seggnyalás nélkül meg nem tudsz érvényesülni.
Az angliába kivándorlók csúcsa 2013. Tudod miért? mert akkor már a nálad csak egy kicsivel okosabbak is is rájöttek, hogy az orbán kormány csak egy sima tolvajbanda gulyáskommunizmussal leöntve. Maradtak a hozzád hasonló hű talpnyalók, kik visszasírják az uram-bátyám rendszert, mert milyen jó is volt vonulni május elsején, és ha előrébb akartál jutni, elég volt csak jóban lenni a párttal.

2018.05.11. 10:47:49

@okostojas007: Hűűű...te még mindig ugyanolyan kis buta vagy, mint voltál. A kényszerképzeteid sem változtak..
Kinek van gazdija, te nyomoronc? Miből kalkuláltad ezt ki? Másként is lehet létezni, mint amihez te szokva vagy.

Arra látom nem válaszolsz, hogy egy ekkora ász, mint te, mégis miért itt erőlködik, miért nem a kolbászkerítés túloldalán?
Nem linkelek én neked semmit, egy ekkora tálentum meg tudja talán oldani egymagában is, iránymutatást kaptál. Rohadtul nem érdekel a prosztó vergődésed, a világtól elszakadt alternatív buborékod sem.
Nem kellesz a kutyának sem idehaza, sem külföldön, ettől szenvedsz.

2018.05.11. 12:55:25

@Womb Raider: kapálózz csak kis komcsi, már rég válaszoltam, mikor játszottad a nagymenőt és munkát ajánlottál fillérekért, sőt azt is elmondtam miért nem költöztem még a család másik fele után.. de hát nincs ezen semmi meglepő, akkora a memóriád, mint egy nyálkás meztelencsigának, se gerinc, se ész.
Tudjuk, az angol nyilvántartás is hazudik, csak az az igaz, amit a seggnyalás után a vezéredtől kapsz :)

2018.05.11. 13:29:43

@okostojas007: Ja.. azért ne haragudj rám, hogy nem követem a hazugságaid naprakészen..
A meséidet add elő a demens felmenőidnek, őket szórakoztathatod, engem untat. Európa >Anglia. Megértem, hogy arra igyekszel tolni a dolgot, és a német/francia/osztrák/olasz/svájcibenelux államok béli munkavállalás esetében bizony vicces kvóták voltak.. Svájcban 100!!! fő volt a magyar kontingens.
Hülyíts mást.

2018.05.11. 16:17:49

@Womb Raider: hülyíts mást fideszféreg.. persze, és a volt kollégáim fele belekerült abba a 100-ba mi? Aranyos, hogy mindig forrás nélkül hazudozol.
Te semmire se emlékszel, amit pár hete hazudtál :) profi... Mégis csak több bérkomemntelő lehet a womb nick mögött, aztán megkapom sokszor ezt az agyatlan fröcsögőt, kirúgtátok a modoros magyartanárt :) Az se értett sok mindent, de nem habzott ennyire a szája.
2006-tól lehet menni mégis 2013-ban mentek a legtöbben svájcba.. fáj az igazság, narancsagyú?
2011-től nincs kvóta, de mégis 2013-ban menekült ki a nép.
Ráadásul előtte is lehetett, csak előre le kellett szervezni a munkát. Ha volt hova menned(mondjuk informatikusként), senki se kötekedett.
Persze mindenki imádja viktorkát, ezért van az, hogy a külföldi magyarok közt viktorék a parlamentbe se jutnának be(persze nem a megvásárolt levelesek közt) :)
Nem véletlen nehezítette folyamatosan a vezéred a szavazásukat.

2018.05.11. 19:56:58

@okostojas007: Már totál megzavarodtál. Kurvára nem érdekel, hogy mit állítsz, mert a tények nem igazolnak. Azt, hogy a kvóták feloldását spéttel követte a migráció, az csak annyit tesz, hogy az emberek zöme annyira nem volt elkeseredve, hogy már az első nap tépje a kerítéskaput. A kalandvágyóbbak nekivágtak és amikor már jöttek szélesebb körben az infók, akkor többen indultak el. Meg persze sokan össze kellett gyűjtsék a kinti tartózkodás biztosításához a kezdeti tőkét.
Azt azért ugye tudod, hogy a migrációs ráta a Fidesz eellenére Mo.-n az egyik legkisebb (a románoké és a lenygyeleké messze magasabb..) és az emberek nem valami elől, hanem valamiért mennek az euba munkát vállalni. ha ugyanazon munkáért 500-1000 kilométerrel messzebb háromszoros bért fizetnek, ki az a hülye, aki nem tesz kísérletet.
Amúgy meg ne aggódj, még látni fogod a tendencia megfordulását.

Addig meg tőlem forrást nem látsz, amíg te sem teszel az ostoba faszságaid mögé valami kézzelfoghatót. Svájc egyébként arra készül, hogy újra kvótát állít fel az EU tagállamokból bevándorlókkal szemben :)

A hülyeséged cáfolandó:
"A svájci statisztikai hivatal adatai alapján 2012-ben 1819 magyar bevándorló élt állandó letelepedettként az országban. A magyarokat érintő, szinte minden újonnan csatlakozott EU-s tagállamra hét évre kivetett korlátozások 2011 május elsején jártak le. Ekkor, az adatokból látszik is, hogy hirtelen nagy mértékben megugrott a Svájcba költöző honfitársaink száma (2010-ben 1194-en, míg 2011-ben már 1751-en éltek az alpesi országban - ez 47%-os növekedést jelent egy év alatt). Hasonló tendencia figyelhető meg a többi térségbeli országban is: 2010-ről 2011-re a letelepedni vágyó lengyelek száma 26%-kal, a cseheké 41%-kal, a szlovákoké pedig 33%-kal nőtt."
Szóval vegyél vissza a nagy arcból

2018.05.11. 20:38:13

@Womb Raider: gratulálok a saját hülyeségedhez :) pont azt sikerült igazolnod, hogy annyian menekülnek orbánisztánból, hogy svájc kénytelen korlátozni. Köszönöm, hogy igazoltad, hogy senki se akar itt maradni.
Azért néha egyeztess a többi bérkommentelővel, hogy ugyanazt hazudjátok.. megfordult a trend... Most meg igazolod, hogy nem :)
Látod, megyez, most már megtaláltad a google keresőt.
www.portfolio.hu/gazdasag/megmutatjuk-miert-tragedia-a-kivandorlas-magyarorszagnak.261319.html

2018.05.12. 06:28:02

@okostojas007: Te nyomorult majom.. Svájc nem a magyarok miatt vezet be korlátozást és Svájc nem az unió..Tehát elegánsan átlibbentél a hazugságod cáfolata felett és ezzel a lendülettel félre is magyaráztál valamit...
Akkor én is mondhatom, ugye, hogy a 2011 tájékán "menekülők" az általatok előidézett krízis és az azt követő folytonos államcsőddel való pánikkeltés elől menekültek.. ez mondjuk igaz is lehet, szemben a baromságaiddal..

Ééés.. továbbra sem látod, hogy a nyugat és Mo. közötti fizetésbeli szakadék betemetése (ami 40-50 év megszakításos komcsi diktatúra hozománya..) azt nem lehet 8 év alatt teljesen betemetni. Ám a trend jó. Emiatt is csökken a kivándorlási vágy.

Szóval te miért is maradtál, amikor már minden normális elment, vagy menni készül? Talán mert komcsi agitátorokra nem vevő arrafelé senki, máshoz meg nem értesz.

2018.05.12. 06:29:04

@Womb Raider: Ja... a kvóták.. akkor azt ugye kipipálhatjuk, belátod, hogy hazudtál?

2018.05.12. 18:17:16

@Womb Raider: látom még mindig retardált vagy, és kikívánkozott a kultúra. Hazudozhatsz összevissza kis komcsi, sohase állítottam, hogy az unióba vándoroltak ki. Ez csak a te tévképzeted, ahogy szándékosan erőltetted svájcot is. Neked angliai kivándorlás se számít, mert nem tetszik annak a statisztikája :), holott oda vándoroltak ki legtöbben.
Aranyos, hogy komcsizol, azért néha töröld meg a szaros nyelved, ha emberek közé merészkedsz. Nyalod a legnagyobb komcsi párt valagát, aztán itt komcsizol egy jót közben :)
Majd szólj, ha sikerült megmagyarázni miért a fideszes komcsik uralma alatt léptek le legtöbben olyan országokba is, ahol 2004 óta semmiféle kvóta nincs.
Már 1x leírtam miért maradtam, az, hogy fogyatékos vagy, és nem emlékszel, az nem az én bajom. Nem fogom minden topicban ezt előröl kezdeni, hiába is vergődsz. Ha annyi eszed sincs, hogy mit beszéltünk pár hete, akkor mit osztod itt az észt? Ennyit tudsz, előtted a pártlap, aztán abból fröcsögsz valami baromságot.
"Ja... a kvóták.. akkor azt ugye kipipálhatjuk, belátod, hogy hazudtál?"
sohasem állítottam, hogy nem voltak kvóták.. tehát ismét te hazudtál, olyan mondatokat akarsz nekem tulajdonítani, amit sose írtam. Akit ismertem, és ki akart menni svájcba, az ki is ment, sajnos nem ismerek hozzád hasonló fogyatékos trógert, őket mind beengedték. (persze nem is bérkommentelésből akartak kint megélni)

apro_marosan_petergabor 2018.05.12. 18:46:08

@okostojas007: A "fideszes komcsik" alatt lassan magához tér Magyarország. Kevered a kivándorlás fogalmát a külföldi munkavállalással. Elmondom, hogy tudd, azoknak akik kimennek külföldre tanulni, keresni pénzt és/vagy kalandot a többsége gazdagodva pénzben és /vagy tudásban hazajön előbb, utóbb és gyarapítja tovább hazáját.

2018.05.12. 19:12:08

@okostojas007: Mellébeszélsz. Mutass hiteles statisztikát. Másrészt kínlódsz, hogy valahogy kitolass a hülyeséged mögül:

Ezt írtad, erre válaszoltam:
"A kivándorlás csúcsa 2013-2015.. mikor látták, hogy vezéred tolvajabb a maszopnál,"

Itt se Angliáról, se Svájcról nem volt szó. Szerinted nem logikus, hogy akkor mozdul meg nagyobb tömeg, amikor a közeli országok is megnyitják a munkaerőpiacukat? Dehogynem. Ez nem Orbánék politikájával függ össze, pusztán a lehetőségek bővülésével.
Az egész világ kinyílt előtted, de te inkább itt szenvedsz. Mert a szájtépésen túl nulla eladható tudással/képességgel bírsz. Ezért szar neked, nem a kormány miatt.

2018.05.12. 19:13:31

@apro_marosan_petergabor: nem keverem, nincs ismerős aki visszajött volna. Mind úgy ment ki, hogy hohóóó összeszed pár millát, és jön vissza.. csak nem jött, helyette van már angol állampolgársága.

2018.05.12. 19:22:33

@Womb Raider: nem bővültek pl angliában a lehetőségek. ott volt a statisztika, amit az angolok adtak ki, hogy hányan igényeltek NI számot angliában magyarok. Az alapján vállalhatnak munkát. Ez szerinted hazugság, de ezt már megszoktuk... szerinted a ksh-tól az eurostaton át már az angol államigazgatás is hazudik :D Csak fényesmagasságos vezéred mond igazat.
Még mindig nem emlékszel? saját cégem van, és nyugati béren élek, és mivel digitális termékeket állítunk elő, a világ bármely táján megvagyok ahol van internet (normális sebességgel), nem úgy, mint te, aki csak nyelvcsapásokkal jut előrébb.
Ha az ok érdekel, hogy miért vagyok még mindig itt, akkor olvass vissza, a fene se kezdi előröl.

2018.05.13. 08:00:47

@okostojas007: Mese. Van egy garázscéged, a magyar átlagnál jobban keresel, de kint ez egy sovány nulla. Akkora ász meg nem vagy, hogy kint nagy pénzért dolgozz. Belőled kb annyit nézek ki, hogy egy "webdizájner" egyszemélyes vállakozásban sablonokat reszelsz egyéni igényekhez és igyekszel minél jobban lehúzni a kevés klienst.

Ha meg ennyire ott van előtted a statisztika, úgy add uram bátyám, linkeld már be. Nehogy elbeszéljünk egymás mellett.

apro_marosan_petergabor 2018.05.13. 09:00:52

@okostojas007:
Sok ismerősöm ment ki, és sokan megszedték magukat, majd visszajöttek. Olyanról is tudok, aki maradt, de csak félig - feleség külföldi volt, elváltak, maradt gyerekek hazajöttek éveket éltek itt, majd később visszamentek a mamához - mert linkségüket a nyugati viszonyok jobban tolerálták...
Saját példádból sose akarj statisztikát "gyártani" - mert úgy jársz, mint a libero közvélemény kutatók jelentős része, akik a hódmezővásárhelyes, ál-független, választóit megvezető Zaj esetéből országos kormányváltási statisztikát gyártottak...

2018.05.13. 12:35:54

@Womb Raider: akkor van egy nemzetközileg elismert garázscégem, de még így is jobban állok, mint te, akinek csak ez a bérkommentelői állás jött össze, és egész nap csak a seggnyalásra koncentrál. Látom nagyon zavar, hogy valaki elért valamit és nem viktorka seggéből bújik ki.
Fentebb linkeltem, ne fárassz.

2018.05.13. 12:39:51

@apro_marosan_petergabor:
"Saját példádból sose akarj statisztikát "gyártani" "
Te is pontosan ezt tetted. Ismersz olyat, aki visszajött. Én is, de nem ez a többség, hanem az, hogy hívják a barátokat, rokonokat, és költöznek ki véglegesen.
A valóság pedig az, hogy london a második legnagyobb magyar város, ha visszajöttek volna, ez nem lenne igaz.

2018.05.14. 06:59:22

@okostojas007: Persze.. már a Alfa Centauriról is érdeklődten... amúgy leszarom, kompenzáj..csak figyelj, hogy ne keveredj önmagaddal ellentmondásba..

A munkavállalással kapcsolatban..

"A statisztika szerint az átlagos magyar hét éve él Németországban, vagyis nem lehet arról beszélni, hogy a korábbi évtizedekben kivándoroltak jelentősen torzítanák a statisztikát, a nagy többség az EU-csatlakozás, illetve a német munkaerőpiac megnyitása után vándorolt ki.
"
Nem olvasol, csak írsz-írsz-írsz.. Végül arról is megfeledkezel, hogy a tömeges külföldi munkavállalásnak milyen , kifejezetten pozitív hozadéka is van.

A vezető munkavállalási célpontok mindegyike (kivétel Ch és GB) mind-mind kvótás ország volt, ezek piacának megnyílása önmagában elegendő volt a ráta megugrásához.

Te, világhírű propagandista, te...

2018.05.14. 11:40:47

@Womb Raider: itt csak te nyomsz propagandát... Szólj ha sikerült viktorka seggéből kimászni. Pont amiatt írtam angliát, hogy ne hisztizz a kvóta miatt. Arról nem is beszélve, hogy közel 3x annyian mentek az angolokhoz, mint a németekhez. Hisztizz csak, mert a terelésen kívül semmihez sem értesz. Következő mi lesz? a luxemburgi kivándorlással példálózól, hogy bebizonyítsd, nem vezéredtől menekül a nép?

2018.05.14. 12:38:20

@okostojas007: Mondom én, hogy nem olvasol, csak írsz. Még azt is lusta vagy elolvasni és értelmezni, amit te linkeltél. :)))

Azt azért nehogy elhidd, hogy a félreértelmezett statisztika, a trend és a dinamika igazolása a hülyeségednek, hogy "menekül a nép". Az, aki "menekül" (mármint az IQ-ban jobban eleresztett, az pontosan tudja, hogy a büdös életben nem lesz (nem lehet) Mo.-n a nyugat eu béreihez hasonló szint. Ha lesz, akkor munka nem lesz. Másfelől arról is mesélhetnál, hogy hová menekül a britektől az a sok orvos, akik helyére a k.e- peremországokból áramlanak be az orvosok? Orbán elől? Vagy semmi elől nem menekülnek, csak a jobban fizető országokat választják...
Nem kell a buta gyűlölködő gyökér képzelgésedhez torzítani a valóságot.

2018.05.14. 13:16:40

@Womb Raider: látom hülye vagy, csak ne reklámozd.. tudjuk, csak vezéred, és a te fogyatékos értelmezésed a megfelelő értelmezés. Pár hete még azon fröcsögtetek, hogy rosszabbul jár aki kimegy, mert annyival drágább a megélhetés, hogy nem is éri meg. Most meg már hú de megéri kimenni. Ennyit tudtok, nulla IQ, nulla emlékezőképességgel, de mindig az aktuálisat hazudni, hogy vezéred seggében maradhass.
Igen, az orvosok jó része viktorka világa elől menekül, mert az elmúlt 8 évben az orvosok és az ápolók kb 0 megbecsülést kaptak az államtól. Helyette lett stadion, meg milliárdos mészáros elvtárs. Persze viktorka tudja hová kell tenni a pénzt, mert a hozzád hasonló retardáltaknak lesz mit szétverni, ha veszít, ha nyer a csapata.

Cycmen 2018.05.14. 13:33:04

@okostojas007: ." Pár hete még azon fröcsögtetek, hogy rosszabbul jár aki kimegy, mert annyival drágább a megélhetés, hogy nem is éri meg. "

Ha itthon is csak mosogatásra vagy jó, akkor megéri kimenni. Meg nem gazdagszol, de elleszel és nyelvet is tanulsz. Itthon nem éppen a lúzerek maradnak, hanem akik meg tudják állni itt is a helyüket. A nagy kivándorlás hangoztatásról annyit hogy Orbán alatt nyitották meg számunkra az EU-s munkaerő piacot. Ez most így fikció, de Gyurcsányék alatt több lett volna a "menekülő" úgy gondolom!

2018.05.14. 13:43:21

@Cycmen: nagy tévedésben vagy. Tehát a profi informatikusok, ápolók, orvosok maradtak, és azok az orvosok mentek el, akik hülyék az orvosláshoz, informatikához? Tehát a külföldiek teljesen inkompetens hülyéket vesznek fel ilyen pozicciókba, és a zsenik meg itthon maradtak?
2004-től angliában nincs korlát, mégis 2013 körül mentek ki ODA a legtöbben, holott jóval több választási lehetőségük is volt, mint gyurcsány idejében.

2018.05.14. 13:46:31

@okostojas007: Nem olvas, nem ért, csak ír...gondolom így szól a szerződésed..

Cycmen már leírta, én is, de te csak fújod az agitprop faszságot.
NEM MENEKÜL SENKI? SENKI ELŐL. A te földhözragadt agyad szerint, aki kihasználja a munkaerőpiac globális voltából fakadó előnyöket, az menekül.. a hülye agyad menekül a gondolkodás elől. Az orvos nem menekül... vagy, ha neked igazad van, akkor az eu orvosok is menekülnek, csak ők meg az USA-ba menekülnek és helyükre menekül a magyar doki... akik egy része nem véglelegesen marad ott, hanem hazajön, nyit egy magánpraxis..

A vándorló munkaerő pozitív hozadéka pedig az, hogy az itthon maradók bérszínvonala emelkedik. DE soha nem fogja elérni a nyugatit, sőt, nagyon meg sem közelíti azt.
Az orbánmészáros mantrád már roppant kínos, szerintem lépj már ezen túl.

@Cycmen: Mondhatsz neki bármit, a kvalitásai a brossúra felmondásáig terjed. Merazorbán....

2018.05.14. 14:20:07

@Womb Raider: itt egyedül te és haverjaid dolgoznak brossúrából.
Persze, 2004-ben nem érte meg kimenni angliába, de 2013-ban már igen.
2004-ben nem volt globális munkapiac, csak 2013-ban :)
hazudj még, de hát ezért fizetnek téged.
Az a szomorú, hogy neked nem kínos a tolvaj banda, de hát ahogy mondani szokás, tolvaj tolvajnak nem vájja ki a szemét.

2018.05.14. 15:51:24

@okostojas007: Gondolkodj...elképzelhető, hogy az ottani munkaerőpiaci kereslet 2013 környékére növekedett olyan szintre, hogy megérte innen is elindulni?
És nem, 2004-ben nem volt nyitott a teljes EU munkaerőpiac, ergo a globális is korlátozott volt. :) Mucika.. ne erőlködj. Menekülj inkább!!!

2018.05.14. 16:23:14

@Womb Raider: látom nem megy a logikus gondolkodás neked, úgyhogy feladom.. told csak tovább a kommunista szekeret, úgy is csak ebben tudsz érvényesülni.
igen.. 2004-ben anglia korlátozott volt... 2013 -ban meg TÖBBEN mentek oda, mint előtte, holott már az összes EU-s országba mehetnének, akár jóval közelebb is. Tehát csökkennie kellett volna, ehelyett a némettel együtt nőtt.

2018.05.15. 07:08:03

@okostojas007: Te agyatlan.. a munkaerő, ha nem ütlözik korlátba, akkor oda megy, ahol éppen kereslet tapasztalható. Nincs állandó, fix kereslet... és országonként változik..akár. Az a munka, amivel az angoloknál egy sötét bölcsész is megbirkózik, a németeknél lehet, hogy nem igényel külföldi munkaerőt. 10 év alatt egy gazdaságban nagy változások mehetnek végbe..
Te, világhírű bitfaragó..

2018.05.15. 11:40:46

értem, tehát 2006ban, mikor jobban pörgött a gazdaság, mint 2013-ban , kevesebben mentek ki mert ..... fogalmad sincs miért :)
olyan aranyos, ahogy véded a védhetetlent :)
még mindig nem érted. úgy mentek TÖBBEN angliába 2013-ban, hogy mehettek már a németekhez, osztrákokhoz, franciákhoz, olaszokhoz, vagy bárhova az EU-n belül. Megugrott a német is, ami nem számít szerinted, nade miért is ugrott meg az angol? A német nyitás pont az angol konkurenciája, mégis özönlöttek angliába IS az emberek.

2018.05.15. 11:49:57

@okostojas007: Nincs konkurencia, te nehéz felfogású.. (nem szügségszerűen kell legyen)
Nem ugyanazon területekre keresnek az egyik országban, mint a másikban. Ausztriába kimennek simán szezonális munkákra (szőlő, erdészet, biogazdaságok) de Londonba nem.
A német igények nem feltétlenül esnek egybe az angol, vagy francia igényekkel.. egyszerűen nem értem, mit rugózol ezen??? A családunkban van orvos, aki bőven orbánék előtt ment Madridba, ahonnan havonta kétszer átrepül Londonba hétvégi ügyeletbe :) Mehetett és ment, nem üldözte senki. A másik Svédországba ment férjhez és értelemszerűen ott praktizál. A statisztikában mindketten 1-1 "migráns" pedig csak éltek a nyitott határok adta lehetőséggel és azzal, hogy a képzettségük okán keresettek Eu szerte. Az csak a ti ostoba narratívátok része, hogy "menekülnek Orbán elől" (Svédországból amúgy tervezik hazatelepülni, ha a szuperkórház projekt megvalósul... )

okostojas007 (törölt) 2018.05.15. 18:31:35

@Womb Raider: értem , tehát most már nem is ugyanaz a munkapiac :) hanem valami wombraider szerinti szelektív varázslat.. aranyos, hogy még mindig kaparsz :)
persze, angol üldögél a folyóparton, és asszondja.. na az összes gépészmérnököt megkapják a németek, mi meg felvesszük az összes ápolót :)
komolyan, olvasd már el azt a sok baromságot amit leírsz :)

2018.05.16. 05:55:30

@okostojas007: Valamiért mégis a németekhez sokszorosan ntöbb a gépipari szakember ment dolgozni, talán azért is, mert az itteni német cégek ugródeszkát jelentenek zömüknek.
Félelmetesen ostoba vagy, elvakult csőlátású hülye. Az éltet, hogy lesz holnap és háromszor leírhatod, hogy "geci'.

apro_marosan_petergabor 2018.05.16. 08:08:48

@okostojas007: London lehet hogy muzulmánnak nagy, magyarnak nagyon kevés... És sorra jönnek vissza, főleg a brexit óta...

okostojas007 (törölt) 2018.05.16. 15:12:40

@apro_marosan_petergabor: akik hazajönnek azok mennek is tovább. Álomvilágban élsz.

okostojas007 (törölt) 2018.05.16. 15:14:22

@Womb Raider: látom te valami halmozottan hátrányos értelmi fogyatékos vagy. Még mindig nem magyaráztad meg, miért mentek 2013-ban többen angliába, mint 2006-ban, a gonosz gyurcsány idejében, holott akkor még nagyobb volt a fizetéskülönbség.

apro_marosan_petergabor 2018.05.21. 08:36:19

@okostojas007 (törölt): Élnek néhányan, akik viszonylag nívósan beágyazták magukat egy időre, néhányan akik mosogatnak, tömegszálláson laknak, munka után ágyba esenek - majd egy idő után rájönnek, ennél sokkal nívósabban tudnának ennyimunkával Mo-on élni - és hazajönnek. És sokan szerencsét próbálnak, megtanulnak valamit(és angolul), megszedik magukat kemény munkával, nélkülözéssel - majd hazajönnek.
Ez a valóság.
süti beállítások módosítása